Magyar Labdarúgó Válogatott 2024

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában



Rossi: "A Loki az ősszel időnként három-négy góllal is megverte az ellenfeleit, és úgy tűnt, a csapatnak mindegy volt, hogy Balázs éppen játszik-e vagy sem, nem emelkedett ki a társai közül, pedig a magyar válogatottsági rekorderről beszélünk, aki 108 alkalommal játszott a csapatban, vagyis egyértelmű, hogy képes erre. Épp ezért nem is érzem indokoltnak a meghívását, de a válogatott ajtaja előtte is nyitva van, ehhez viszont nagyon komoly teljesítményt kell nyújtania, és olyan csapatban játszania, amely magasabb szintet képvisel, mint a Debrecen. Balázson kívül ugyanez igaz a szintén debreceni Korhut Mihályra és Ferenczi Jánosra vagy a vasasos Feczesin Róbertre és Pátkai Mátéra, a másodosztályból nagyon nehéz lesz bekerülniük, de ezt ők is pontosan tudták, amikor odaigazoltak."

Le a kalappal a Mester előtt, mert tény, hogy nem szolgál rá a válogatott mezre; de az megint más kérdés, hogy ki az aki mellőzné, s ki az aki nem ??? Az olasz döntött; és őt megkérdőjelezni most nem nagyon lehet :)




Lang Ádám: Zavarba lehet hozni a ciprusi válogatottat

Fizikálisan erős, egyszerű, de hatékony játékra számíthatunk az ellenféltől. Olvasd tovább


Idézetet írta: Latzka Dátum június 04, 2021, 17:57:57
Szerintem ez nagyon erősen csak az érem egyik oldala ???

Egyetértek, ezt is írhattam volna a téma felhozásánál, érződik a srác sértettsége, meg a politikai nézettsége is. Ezek alapján elítéli Nagy Ádámot már élből. Azért érdekes az egész, mert kicsit a színfalak mögé enged betekintést, hogyan költik, fektetik be a pénzüket a focisták.

Idézetet írta: TiB Dátum június 04, 2021, 19:11:53
Egyetértek, ezt is írhattam volna a téma felhozásánál, érződik a srác sértettsége, meg a politikai nézettsége is. Ezek alapján elítéli Nagy Ádámot már élből. Azért érdekes az egész, mert kicsit a színfalak mögé enged betekintést, hogyan költik, fektetik be a pénzüket a focisták.

Így van, nem látunk bele a dolgokba és Nagy Ádám szándékaiba sem. Az igazságot nem tudhatjuk, de mindenképpen az egyik legértelmesebb magyar focista; bevallom inkább az ő pártján állnék ebben az ügyben. Az írásban lévő youtube videot is elindítottam (gaz nem néztem sokáig) és többen írták kommentben (köztük Kele is!), hogy ezt kellemetlen volt végignézni..

A Dagadt szomorú:

"Nem vagyok nagyon boldog, mert végre felemelkedett a világ labdarúgásának égboltjára egy magyar csillag, de a kapitány úgy döntött, hogy nem szerepelteti (...) Most morózusabb, rosszkedvűbb vagyok, hogy Szoboszlai nem játszik, ez mindent átértékel."


#130 július 09, 2021, 20:32:58, Pozzato
Idézetet írta: curpy82 Dátum július 09, 2021, 20:22:48
:bash:
https://m.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/eb-2020-harom-zart-kapus-merkozessel-buntette-az-uefa-a-valogatottat-2837473
Az angolok elleni őszi meccsre nem vonatkozik (mert az vb-selejtező), csak a későbbi NL és Eb-selejtezős meccsekre (valószínűleg NL lesz előbb, szóval azokra).

u.i.:
Konkrétan két Nemzetek Ligája csoportmeccsre vonatkozik majd, mert az 2022 nyarán esedékes, míg az Eb-selejtezők 2023-ban lesznek. Az első kalapba kerültünk, onnan kapunk ellenfelet.

Idézetet írta: curpy82 Dátum július 09, 2021, 20:22:48
:bash:
https://m.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/eb-2020-harom-zart-kapus-merkozessel-buntette-az-uefa-a-valogatottat-2837473
Várható volt.
Az teljesen normális dolog, hogy az emberek nem gondolkodnak egyformán. Ám az már csakis és kizárólag emberi butaság, hogy egyesek, miközben kiabálják hangosan, hogy a futball nem politika, éppen ők maguk mutatják meg politikai véleményüket a molinókkal és egyéb cselekedetekkel.

Idézetet írta: csabax Dátum július 09, 2021, 20:50:50
Az teljesen normális dolog, hogy az emberek nem gondolkodnak egyformán. Ám az már csakis és kizárólag emberi butaság, hogy egyesek, miközben kiabálják hangosan, hogy a futball nem politika, éppen ők maguk mutatják meg politikai véleményüket a molinókkal és egyéb cselekedetekkel.

Ha jól értem egy véleményen vagyunk, a hidas válogatott szurkolótábor remek dolgokat csinált már, sajnálom hogy megvezette őket az aktuál politika. Ha nekem a Vidi az első, akkor csak a Vidi számít, mindegy hogy államosítanak, privatizálnak, törvényt hoznak környezetvédelemre, én akkor is csak egy szurkoló maradok abban a közegben, akinek csak és kizárólag a Vidi számít. Ha emiatt összeverekszem a Fradistával, még az is elfogadhatóbb, mint a politikai állásfoglalás, aminek semmi köze a focihoz.

Idézetet írta: TiB Dátum július 10, 2021, 11:49:54
Ha jól értem egy véleményen vagyunk, a hidas válogatott szurkolótábor remek dolgokat csinált már, sajnálom hogy megvezette őket az aktuál politika. Ha nekem a Vidi az első, akkor csak a Vidi számít, mindegy hogy államosítanak, privatizálnak, törvényt hoznak környezetvédelemre, én akkor is csak egy szurkoló maradok abban a közegben, akinek csak és kizárólag a Vidi számít. Ha emiatt összeverekszem a Fradistával, még az is elfogadhatóbb, mint a politikai állásfoglalás, aminek semmi köze a focihoz.
Ha jól értem, igen.
Egy-egy adott kor népszerű tömegrendezvényei - az ókorban az amfiteátrumokban egymással küzdő gladiátorokon át a jelenkori bikaviadalokig, zenei fesztiválokig és focimeccsekig - jobbára arra valók, hogy sok embernek legyen hol levezetnie az energiáját, a dühét, a frusztrációját és egyéb indulatait, valamint legyen lehetősége az embernek "kiengedni a gőzt". Ezt a dolgot nagyon jól tudják a vezető politikusok is, s a mindenkori politikai céljaik megvalósítása érdekében mindig gátlástalanul kihasználták ezt a lehetőséget.
Így aztán abszolút semmi meglepő nincs abban, hogy a jelenkori vezető politikusok is kihasználták ezt a lehetőséget. Azt tették, amiről látták, hogy már az ókor óta mindenkor tökéletesen működik és beválik. "Divide et impera." "Oszd meg és uralkodj."
Szerintem ez a mostani magyar fociválogatott több elismerést és megbecsülést érdemelne, hiszen fociszurkolók generációinak szerzett kitörölhetetlen és felejthetetlen élményt. Ám ez helyett a buzizás, a cigányozás, a zsidózás és egyéb rasszista, kirekesztő nézőtéri gyalázkodások kerülnek előtérbe. És néhány száz hangosan gyűlölködő ember miatt már ismét több tízezer focikedvelő nem szurkolhat a helyszínen a magyar labdarúgó válogatottnak.

Nem érdemes kiakadni a büntetésen, hanem inkább arra kellene gondolni, hogy az utóbbi időszakban ez már a negyedik alkalom, amikor bizonyos "szurkolók" viselkedése miatt zártkapus meccsel büntetik a magyar válogatottat.
Továbbra is lehetőség van újra és újra és újra és újra fejjel nekimenni a falnak, majd pedig lehet jajgatni újra és újra és újra és újra, hogy balsors, akit régen tép.

Nevetseges dontes, nalam a felsoroltak kozul a himnusz alatti bekiabalas az ami elitelendo, de annak is volt eloelete... 2+1 meccs ezert tulzas, bar csabaxnak igaza van, visszatero problema a stadionbezaras, a kozelmultbol elsore a romanok elleni, illetve az azeri meccs (oke, gyerekek lehettek) ugrik be. A harmadik felfuggesztett, de nagyobb eselyt latok ra, hogy eletbe lep, mintsem, hogy elrepul a ket ev.