A koronavírus és hatásai

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Idézetet írta: Suugger Dátum április 08, 2020, 23:57:41
Csak kíváncsivá tett az hogy két fórumtárs is pozitívan nyilvánult meg a dokiról és felmerült bennem hogy lehet tévesen ítélem meg a helyzetet és a doki majd felvilágosít.
Kb. 12 percig néztem.Az elején felsorolt 3 szakembert akik szerint felesleges ez a felhajtás a vírus körül.Az egyiknek utána néztem és nála megtaláltam a forrásanyagot amivel már itt a fórumon szembesültem.Ő írta a 0.0125%-os halálozási arányt amit úgy következetett ki hogy megvizsgálta a Diamond Princess hajó statisztikai adatait.700 ember volt összesen a hajón abból 2 hunyt el.A híres orvos vagy ilyesmi le is vonta a konzekvenciát és egyszerűen ezeket az adatokat kivetítette az USA  teljes lakosságára.Azért gondolta hogy ez a minta nem túl sok ezért hozzácsapott mindenféle bizonytalansági tényezőt,így végül 0,05% és 1% között határozta meg a halálozási rátát.Furcsának találtam ezt a módszert de gondoltam egy szakember biztos jól számol így folytattam a videót.
A másik pofont a patikus sztorija adta,próbálom szó szerint idézni:"ha én elmegyek edzeni mert edzeni lehet menni most is,felülök a biciklimre,széthajtom magam és edzés közben megáll a szívem,bevisznek a kórházba megvizsgálnak és megállapítják hogy koronavírusos vagyok és beírnak a statisztikába mint a vírus áldozata".
Én nem tudtam azt hogy minden halottat letesztelnek koronavírusra.Így már értem hogy miért nincs elég teszt és miért drága.
Még ez a brutális történet sem tántorított el ezért folytattam és jött a végső döfés.A jó Gödény doktor az olasz helyzetet kezdte elemezni.Jött itt mindennel a szennyezett levegő,a hazug,csaló olaszok akik hamisítják a statiszikákat és végül elért a tüdőgyulladásig amivel végleg beszopta.
Szerinte egy szimpla évben olaszországban 120000 ember hal meg tüdőgyusziban.Ezt már eleve nagyon gyanúsnak táláltam és miután pont a napokban kerestem rá az olasz influenza évenkénti halálos áldozatainak a számára,emlékeztem hogy 20 ezer körül volt az utóbbi pár évben.Rákerestem olaszul a tüdőgyulladásra,bár nem tudok olaszul a google fordító segített és a 3 különböző oldalon ahol megnéztem 10-11000 körül volt az igazság.
Próbáltam győzködni magam hogy hátha csak elírta de mivel sajnos kimondta és ki is hangsúlyozta ezt a 120000-t ezért ki kellett mondanom magamnak az igazságot ez a derék ember hazudott.
Itt el is engedtem a videót is a dokit is örökre.

Akkor ujabb teves infoja van a szakinak, a Diamond utasai kozul 12 ember halt meg (mas forrasok szerint 11, de lenyegesen tobb mint a 2 :)). Mellekes, de meg csoda hogy ennyien megusztak. Ketszer voltam fel evet azon a hajon hasonlo utakat csinalni, ilyenkor tomve vannak kinaiakkal akik a higieniat hallomasbol sem ismerik. Na meg gondolom milyen egyszeru az utasoknak beadni hogy most a kabinban maradsz papi... Egyes fontos pozicioban levo emberek, pl dokik inkompetenciajat meg mar nem is emlitem.

Jo lenne ha az ilyen kemeny, laza legenyek megtartanak a velemenyuket, foleg ha nem is ertenek hozza (mivel uj virus, alapbol senki sem biztos semmiben). Ha mindenki betartana a szabalyokat (na meg persze Vitya sem a puha pocset villantana), akkor talan par het alatt tul lehetne rajta jutni, igy meg meg ki sem maszunk belole nyar vegere, mar jon az oszi, masodik hullam.  ;D

Idézetet írta: Sound Dátum április 08, 2020, 22:27:01
Hááát...
Sztem holnap az Operatív törzs 40,0 under új fertőzött beteget jelent be.
Tudnék róla gurus elemzést is írni, hogy miért!
85 új fertőzött, újabb 8 ember meghalt

Idézetet írta: alexthebest Dátum április 09, 2020, 10:20:33
Akkor ujabb teves infoja van a szakinak, a Diamond utasai kozul 12 ember halt meg (mas forrasok szerint 11, de lenyegesen tobb mint a 2 :)). Mellekes, de meg csoda hogy ennyien megusztak. Ketszer voltam fel evet azon a hajon hasonlo utakat csinalni, ilyenkor tomve vannak kinaiakkal akik a higieniat hallomasbol sem ismerik. Na meg gondolom milyen egyszeru az utasoknak beadni hogy most a kabinban maradsz papi... Egyes fontos pozicioban levo emberek, pl dokik inkompetenciajat meg mar nem is emlitem.

Jo lenne ha az ilyen kemeny, laza legenyek megtartanak a velemenyuket, foleg ha nem is ertenek hozza (mivel uj virus, alapbol senki sem biztos semmiben). Ha mindenki betartana a szabalyokat (na meg persze Vitya sem a puha pocset villantana), akkor talan par het alatt tul lehetne rajta jutni, igy meg meg ki sem maszunk belole nyar vegere, mar jon az oszi, masodik hullam.  ;D
Csak a pontosság kedvéért:

https://gisanddata.maps.arcgis.com/apps/opsdashboard/index.html#/bda7594740fd40299423467b48e9ecf6

Egyetértek veled, hirtelen qrva sokan lettek qrva okosak. A demokrácia eredménye, ahogy pár oldallal előbb írtam.

A kemény pöcsről: a vírus kezelésén múlik a 2022-es választás. Nem lehet túl népszerűtlen, mert akkor veszít. Ezért egyensúlyozik a cérnaszálon. Kíváncsi vagyok a mai bejelentésre.

A betegek 60%-a Budapest és az agglomeráció. Kicsit be kellene ott keményíteni. Sok ismerősöm és barátom van ott, de tényleg nem veszik komolyan az egészet. Jönnek-mennek, olyan nekik, mintha szabadságon lennének és szokás szerint mi vagyunk a hülye vidékiek, mert "mert ugyan mitől fosunk".

Vennék ezeknek egy one way ticket-et Bergamo-ba vagy New York-ba.

Idézetet írta: LosGabos Dátum április 09, 2020, 12:03:53
Egyetértek veled, hirtelen qrva sokan lettek qrva okosak. A demokrácia eredménye, ahogy pár oldallal előbb írtam.

Riporternőnek mutogatja a székely a házat.
- Ezt a házat én csináltam, a kaput is, a kerítést is, még az udvari kemencét is.
- Hát maga mindenhez ért? - kérdi a riporternő.
- Mindenhez is!

Szóval továbbra is mehet a manikűr meg minden IS... Az mennyire jó döntés, hogy a tisztifőorvos szerint is gócnak számító fővárosból most leengedik az embereket tömegesen vidékre ezen a hosszúhétvégén, hogy biztos ami biztos, jól szétszórják máshol is a vírust, ha ott esetleg másképp lassabban terjedt volna... !?!?!?

Minden üdülőövezet tömve...

Idézetet írta: zsivany20 Dátum április 09, 2020, 19:48:15
Szóval továbbra is mehet a manikűr meg minden IS... Az mennyire jó döntés, hogy a tisztifőorvos szerint is gócnak számító fővárosból most leengedik az embereket tömegesen vidékre ezen a hosszúhétvégén, hogy biztos ami biztos, jól szétszórják máshol is a vírust, ha ott esetleg másképp lassabban terjedt volna... !?!?!?

Minden üdülőövezet tömve...
igen, nagyon veszelyes ez a virus, a nagy vezerunk meg is latogatott egy intenziv osztalyt, ahol koronavirusos betegeket kezelnek. Egeszen biztosan odaengedtek volna, ha veszelyes lenne.

Sound under 40,0-re kert volna oddsot ma reggelre, 1,01-et kapott volna erte. Akkor lesz itt 40 halaleset egy nap, ha rakuldik az ebolat is az oreg nenikre. (Persze ennek orulunk, felreertes ne essek).

Ami jo, hogy a panikkeltes miatt az influenza se terjed, minden ismerosom, minden ismerose kicsattan az egeszsegtol, meg az orra se folyik senkinek. Az allergiasoknak a tisztabb levego kedvez, szoval nagy kiralysag a kijarasi korlatozas.

(Tegnap 3 v 3-ban akartunk focizni a fiammal es haverjaival, 20 perc utan hazazavartak a rendorok)

Idézetet írta: zbking Dátum április 09, 2020, 20:14:02
(Tegnap 3 v 3-ban akartunk focizni a fiammal es haverjaival, 20 perc utan hazazavartak a rendorok)

Nem lehet, hogy azért küldtek titeket haza, mert nagyon fika volt a labdakezelési technikátok?

Idézetet írta: zbking Dátum április 09, 2020, 20:14:02
igen, nagyon veszelyes ez a virus, a nagy vezerunk meg is latogatott egy intenziv osztalyt, ahol koronavirusos betegeket kezelnek. Egeszen biztosan odaengedtek volna, ha veszelyes lenne.

Biztos viccből ment így Vitya:



Meg biztos viccből kockáztatják a legjobban működő nagyhatalmak is a gazdasági válságot azzal, hogy a vírus miatt mindent leállítanak... meg az amcsi/olasz/spanyol halottasházak és temetők biztos azért nem bírják el a halottak számát, mert olyan hétköznapi ez a vírus... Nem hiszem el, hogy tényleg vannak még ennyire burokban élő emberek...

És még mennének 6an focizni a parkba... mi meg csodálkozunk, hogy majd ülhetünk szeptemberig a seggünkön az ilyenek miatt...  :( :o


Takarítót kérünk a kettes sorra, valaki brokkolit hányt.

https://www.youtube.com/watch?v=WZSKoNGTR6Q

Huh, szégyen vagy nem szégyen, admin létemre egy pár napja nem olvastam ezt a témát.

Most azon gondolkodom, hogy jól tettem, hogy vettem a fáradtságot, vagy inkább mentem volna fűvet nyírni, esetleg tojást festeni.  :D

Azt is jó látni, hogy ennyire változatos fórumközösségünk van, mely úgy látom elég sok témához ért.  :beerchug:

Ami a koronát illeti, az szerintem egy jó sör. Igyatok belőle, de csak mértékkel, mert úgy hallottam, hogy bezárt a gyár, és fogytán a készlet.

Viccet félretéve: szerintem kezeljetek az életben minden egyes problémát kiegyensúlyozottan, meggondoltan és ne olvassatok annyi faszságot az interneten, kerüljétek a faszbukot (tv-t meg be se kapcsoljátok).
Nekem személyesen szebbek a hétköznapjaim ezek nélkül. Azt sem érdekel, hogy mint mond az a köcsög tisztifőorvos, vagy mi a rák...

Inkább fogadjatok tajváni Premier League-re és Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Visszatérve a Gődényes témára, ugy látszik a Partizán is aktuálisnak látta, hogy csináljon róla egy videót

https://www.youtube.com/watch?v=KgzQvutYg_k

Youtube-os elemez Youtube-ost. Eszméletlen jó buli. Mi jön még?  :D  ;D

Idézetet írta: SPF Admin Dátum április 14, 2020, 15:14:21
Youtube-os elemez Youtube-ost. Eszméletlen jó buli. Mi jön még?  :D  ;D

Mivel a média teljes felülete le lett öntve narancsszósszal, ezért kénytelenek a még pártfüggetlen youtube-on bemutatni, ha valaki simliskedik kormánypénzből, mint ez a Gödény is. Bár szerintem csak kirakat bábu, a pénzes nagyfiúk kihasználják a szereplési vágyát. Ha jön a teljes bukó, ami nem mostanában lesz, akkor Gödényt veszik elő, nem a bábmestereket.

A svédek is belebuktak a nyájimmunitással való próbálkozásba....

https://hirtv.hu/hirtvkulfold/a-sved-kormany-intezkedesei-miatt-tomeges-meszarlasrol-beszel-egy-sved-orvos-2499201

"Egyre inkább úgy tűnik, hogy a külön utas járványkezeléséről elhíresült Svédország lemond időseiről, bizonyos csoportoktól megtagadja az intenzív ellátást. Az országban a koronavírus fertőzésben elhunytak száma már meghaladja az ezret. A Népegészségügyi Hivatal és a Szociáldemokrata Zöld Kabinet továbbra sem hajlandó a stratégiáján változtatni, az egyre erősödő kritikákat pedig teljesen figyelmen kívül hagyják. Egy svéd orvos szerint a kormány járványkezelése tömeges mészárlást idézhet elő."

,,Akik hazatértek az Alpokból [a téli síszezonban], azoknak azt mondták, folytassák a normális életüket, noha nyilvánvaló volt, hogy a járvány Észak-Olaszországot érintette a leginkább. Svédországban mostanáig tízszer annyian haltak meg, mint a szomszédos Finnországban, ahol bezárták a kávézókat és az éttermeket"