A koronavírus és hatásai

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Plasztikkártyát kap, akit már beoltottak, akár este 8 után is kimehet vele

Gulyás Gergely elmondta, egy plasztikkártyát kapnak majd azok, akiket beoltottak már a koronavírus ellen. Ezzel akár este 8 után is lehet majd mozogni, mivel felmentést adhat a kijárási tilalom alól.

Már elkezdték a lakosság beoltását a koronavírus ellen Magyarországon, és hamarosan elkészül a védettséget igazoló okirat is, ami egy plasztikkártya lesz. Gulyás Gergely elmondta, aki rendelkezik ezzel, arra valószínűleg nem vonatkozik majd a kijárási tilalom, tehát este 8 után is közlekedhet vele.

A kártyák a tervek szerint február közepére készülhetnek el. Ám egyelőre nincs még arról pontos információ, hogy mire is lesznek jók – írta a Bors.
A vakcina vélhetőleg egy évig ad védettséget a vírussal szemben, ahogy a hasonló védőoltások is.

Forrás: life.hu

Egy gond lesz ezzel a kártyával.. Véleményem szerint, amíg nem biztosítják az egész országnak az oltás lehetőségét (már pedig ez még nagyon távolinak tűnik és szó sincs még ilyenről), addig negatív megkülönböztetés lesz ez azoknak, akiknek még esélye sem volt megkapni. Pl. a fiatalok, akik leginkább járkálnának (főleg a jó idő jövetelével) a közelében sincsenek semmilyen vakcinának, ha nem eg.ügyisek.. Ha ez ténylegesen beindul, nehogy a végén háború legyen belőle.. ::) De amúgy nem gondolom, hogy a rendőröknek is lenne erre kapacitásuk, hogy állandóan ezt ellenőrizgessék.

Egyébként az egész világon nem értem az oltási menetrendet. Miért az idősek kapják először? Miért első körösek a szociális otthonban lévő és onnan 99%-ban soha többet ki nem jövő 80+osok? A szoc. otthonokon amúgy is átment a vírus szinte mindenkin az elmúlt néhány hónapban. Indonézia másképp csinálja, ott a munkaképes fiatalokat oltják először, mivel ők mozgatják az országot.. Mennyivel másabb elgondolás ez, ugye?

Idézetet írta: peshark Dátum január 23, 2021, 08:43:09
Egyébként az egész világon nem értem az oltási menetrendet. Miért az idősek kapják először? Miért első körösek a szociális otthonban lévő és onnan 99%-ban soha többet ki nem jövő 80+osok? A szoc. otthonokon amúgy is átment a vírus szinte mindenkin az elmúlt néhány hónapban. Indonézia másképp csinálja, ott a munkaképes fiatalokat oltják először, mivel ők mozgatják az országot.. Mennyivel másabb elgondolás ez, ugye?
Nem úgy volt, hogy az első vakcinák még nincsenek "optimalizálva" az idősekre? Mármint, hogy nekik nem tanácsos beadni, inkább a dolgozó embereknek kéne? Vagy hülyeséget kérdezek?  ;D

Idézetet írta: Pozzato Dátum január 23, 2021, 10:01:21
Nem úgy volt, hogy az első vakcinák még nincsenek "optimalizálva" az idősekre? Mármint, hogy nekik nem tanácsos beadni, inkább a dolgozó embereknek kéne? Vagy hülyeséget kérdezek?  ;D

Az oltási tervben egyértelműen a legvégén szerepelnek a nem veszélyeztetett, dolgozó emberek. Nincs itt optimalizálás, meg semmi egyéb, szimplán van egy felállított sorrend és azt követjük. Az oltási terv: I. Egészségügyi dolgozók, II. Szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek, III. A COVID-19 fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek, IV. A rendvédelmi szervek azon dolgozói, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal, V. 18-59 évesek, akiknél fennállnak a fokozott kockázatot jelentő alap/társbetegségek, VI. Kritikus infrastruktúrában dolgozók, VII. Valamennyi 18-59 éves, akik a fenti kockázati csoportokba nem tartoznak.

Szóval ha neked tegyük fel egy "átlagos" állásod van, akkor 7. vagy a sorban  :D Előtted pedig konkrétan megkapja az összes vegetáló beteg. Nyilván ő is ember, de érezzük a különbséget szerintem..

Az úgy jó, szóval fordítva csinálunk mindent.  ;D

Az is érdekelne még, hogy mondjuk azoknak, akik kötelező az oltás (egészségügyi dolgozók), ők megválaszthatják az oltást (Pfizer, Moderna, Sinopharm stb.) vagy azt, hogy egyáltalán beadatják-e? Egy "átlagos" ember elvileg igen.

Idézetet írta: Pozzato Dátum január 23, 2021, 10:14:19
Az úgy jó, szóval fordítva csinálunk mindent.  ;D

Az is érdekelne még, hogy mondjuk azoknak, akik kötelező az oltás (egészségügyi dolgozók), ők megválaszthatják az oltást (Pfizer, Moderna, Sinopharm stb.) vagy azt, hogy egyáltalán beadatják-e? Egy "átlagos" ember elvileg igen.

Nem kötelező az egügyiseknek sem, de egyébként még most az elején minden kórházi dolgozó a Pfizert kapta.

Idézetet írta: peshark Dátum január 23, 2021, 10:18:10
Nem kötelező az egügyiseknek sem,

Ez így igaz de mikor megkérdezi őket a főnök: Szeretnék-e az oltást? Akkor hozzá teszi nem kötelező itt dolgozni.

Idézetet írta: sleve Dátum január 23, 2021, 19:44:21
Ez így igaz de mikor megkérdezi őket a főnök: Szeretnék-e az oltást? Akkor hozzá teszi nem kötelező itt dolgozni.

Ja hat persze, ez szamomra 6 ev orvosi egyetem utan nem meglepo... :D Nyilvan sokan visszaelnek a hatalmukkal, en csak az alap szitut mondtam, hogy elvileg nem az.

UEFA Women's and Men's Under-19 Championships 2020/21 cancelled

2020/21 Women's and Men's Under-19 Championships

The UEFA Executive Committee today decided to cancel the 2021 UEFA Women's and Men's Under-19 Championships due to the Covid-19 pandemic and its effects on the staging of competitions.

In making these decisions, the UEFA Executive Committee took note that, with the government restrictions currently in place, the travelling of teams and staging of mini-tournaments would prove very difficult.

The UEFA member associations were consulted and supported the decision. Although it is unfortunate that no youth competitions can take place in the current season, the health and safety of young athletes must be prioritized in the current circumstances.

Concussion substitution trial at the 2019-21 UEFA Under-21 Championship

The UEFA Executive Committee approved the introduction of a concussion substitution trial for the 2019-21 UEFA European Under-21 Championship (final phase in Hungary and Slovenia).

Each team may use one "concussion substitute" per match, regardless of the number of substitutes already used, in accordance with Protocol A as outlined by IFAB.

Concussion substitutions are counted on top of the number of the normal substitution opportunities and it is irrelevant whether, at the time of the concussion substitution, all other substitutions have already been made or not by the team. However, a "concussion substitute" cannot be a player who has previously been substituted.

Csernus Imre: "A bezártság ideje alatt a legtöbb ember konfrontálódik számos olyan félelmével, amelytől a korábbi megszokott nyüzsgés megkímélte. Mert előtte dolgozott, sportolt, elfáradt, beesett az ágyba, másnap pedig kezdte elölről az egészet. A bezártság pedig azt eredményezte, hogy az emberek kénytelenek voltak szembenézni a konfliktusaikkal, félelmeikkel, és már nem tudtak elmenekülni előle. Legyen szó párkapcsolati nehézségről, alá-fölé rendeltségi viszonyról, katasztrofális családi státuszról, kötődési nehézségről. Ezek mind olyan pszichotraumák, amelyekkel a többség csak akkor foglalkozik, ha már nagyon nagy a tűz, az intő jelekre viszont nem figyel oda".

A teljes interjú a koronavírus kapcsán: https://index.hu/gazdasag/2021/02/27/koronavirus_hatas_lelek_mentalitas/

Kérdés pénteken Potrohoshoz: igaz, hogy nem hívtunk le 1,7 millió adag Moderna vakcinát?
Válasz pénteken Potrohostól: Ez badarság!

Kérdés a kormányhoz szombaton: igaz, hogy nem hívtunk le 1,7 millio adag Moderna vakcinát?
Válasz: igen, igaz, mert nagyon drága a Moderna, drágább, mint a Pfizer.

Mondjuk ez igaz, az árak:

Pfizer: 14 USD
Moderna: 31 USD
Kínai: 62 USD

Orosz: 6 USD
Astra: 5 USD

Bazzeg, azert nem veszik meg, hogy lehessen kommunikalni, hogy a kinai vakcina huzott ki a szarbol minket. Alternativ valosagban elnek a fiúk, remelem reggelre megdoglik mind.

Mukodik az agymosas, anyosom hivott penteken, hogy tegnapra behivtak oltasra, Pfizerre, hogy az jo-e neki, nem jobb-e a kinai? (TV2, M1 hirado jatszik nala)

Mondtuk neki, hogy pech, de talan jo lesz😎

#537 február 28, 2021, 13:53:32, Pozzato
Tökéletesen működik a gépezet, először azt hitte mindenki, mennyire rosszat tett velük a járvány, aztán elkezdődöt az üzletelés, előbb a lélegeztetőgépekkel és a maszkokkal, majd vakcinával. Mivel 2019-ben megtorpant a kínai gazdaság, - túl sok volt a kintlévőség -, ezért érdekes módon pont jól jött nekik a járvány. Afrikában is nagy építkezésekbe voltak (kenyai vasút), majd 2019-ben bejelentették, nem lesz semmi a buliból (eredetileg sem az volt terv, csak Mombasa kikötője érdekelte őket), de hasonló volt a helyzet más országokban is (Srí Lanka, Görögország stb.).

Hiába, hogy tőlük indult a járvány, hónapokig voltak bezárva, mégis mostanra a jüan árfolyama már bőven túl van a 2018-as jó teljesítményen, gyakorlatilag újból elkezdett szárnyalni a gazdaságuk, köszönhetően a pandémia hatásainak (bőven meghaladja a jüan értéke a 2018-as eredményeket). A drága jüan nem tesz jót az exportnak (annak, aki vásárolja a terméiket), de mivel bizonyos területeken monopol helyzetben vannak (gazdasági kitettség miatt), ezért kénytelenek tőlük vásárolni, amivel a kínai gazdaságot erősítik. Már februárra 7%-os növekedést írtak az iparra, gőzerővel folyik a termelés.



Miközben a világban megnőtt a munkanélküliek száma, csökkent jó pár szektorban a fizetés, eközben Kína elkezdett szárnyalni. Az egyik első lökést az adta a gazdaságuknak, amikor áron felül elkezdték felvásárolni a feléjük lekötelezett országok a maszkokat, lélegeztetőgépeket. Míg mondjuk egy fejlődő európai ország normális áron tudott venni gépet, addig a V4-es országok 3-4x árakon. Az elemzők ugyanakkor azt mondják, hogy ez csak a látszat, mert a pandémiás eszközökön kívül, nincs igazán kereslet semmire sem, mármint a kínai termékek kapcsán. Nyomni kell a vakcinákat horribilis árakon (ami a jüannak is köszönhető).

Ehhez ráadásul kapóra jön az Egy út, egy övezet projekt. Emlékszem, hogy hír volt a sajtóban, miszerint Pakisztán kapott ingyen vakcinát (talán félmilliót, későbbiért már az emelt árat kell fizetni), de ennek is oka van: Pakisztán az egyik legnagyobb lekötelzettje Kínának, közel 70-80 milliárddal dolláros "baráti" kölcsönt kaptak, utak fejlesztésére. Mondjuk van, mikor nem érik be pénzzel a kínaiak, pakisztáni nők lettek kínai férfiak feleségei, akaratuk ellenére.

Zhao Lijian kínai külügyminiszter közben arról beszélt, hogy a szegényebb (és haveri) országok számára az egyetlen megoldás a kínai vakcina lehet. A nyugatiakra nem lehet számítani. Ennek fényében szórják szét a Sinopharm és Sinovac (és más egyéb kínai vakcinát), Afrikából már szinte mindenki lekötelezett lett, míg Dél-Amerikában, Ázsiában és bizonyos európai tagállamokban megkezdődött a tesztelésük (ez még januári térkép, mi nem vagyunk rajta, ahogyan jó pár ország kimaradt, szóval csak több lett azóta a tesztelői alany):




És most jön a poén: mely országok voltak szkeptikus a kínai vakcinával kapcsolatban az egykori óriási barátok közül? A cikk elején említett Srí Lanka és Kenya. A két ország, amely gazdaságát évtizedekre eladósították, gyakorlatilag végleg tönkretették. Ők tudják, hogy milyen, mikor Kína rájuk akar valamit sózni: semmi vezető vasútvonal, pocsék állapotbna lévő új utak, használhatatlan infrastuktúra, ezeket hagyta rájuk Kína. Azonban hiába a kenyai nép ellenszenve, elvileg februárban a kormányuk már elkezdte a kínai vakcina felvásárlását. Nehéz helyzetbe kerültek: oda kellett adniuk Kínának a kikötőjüket, mindeközben rengeteg pénzt kéne törleszteniük Kína felé, nincsen más választásuk, nem vehetik meg a Pfizer vagy Moderna vakcináit.

Mindenhol megpróbálkoznak a propagandával, ahogyan az európai országokban is, aki megkérdőjelezné a kínai vakcinát, az hazudik. A V4-es országokban amúgy is működik a kínai propaganda, volt erről egy elemzés 2017-ig - amikor még közel sem volt ennyire erőteljes a kínai befolyás hatása a régióban -, akkoriban azt mondták, hogy a hírek többsége semleges volt (nálunk ugye a hírek többségét az MTI-től veszi át mindenki), kevés volt a kritizáló írás. Ez azóta sem változott valószínűleg. Az akkori adatokról itt olvashattok:
https://mapinfluence.eu/en/hungarian-media-analysis/

További érdekesség, hogy sok országban felmerült az indiai vakcina is, mondván India egy óriási "gyógyszertár", hitelesek (megkapták az FDA tanusítványt). Azonban azt nem árt tudni, hogy India vezető gyógyszeripari vállalata (Grand Pharma) nem egészen indiai kézben van. A Grand Pharma többségi tulajdonosa (74%-ban) a Fosun Pharma, akik egy bizonyos Sinopharm Group megalapításánál is ott voltak (többségi tulajdonosok abban a cégben is). Kik a Sinopharm Group? Ők fejlesztik a kínai vakcinát, amit hozzánk is hoznak. Az már csak hab a tortán, hogy a Fosun Pharma vezetői épp azon a fudani egyetemen végeztek az 1990-es években, amelynek óriási támogatást adott a magyar kormány és épül a kampuszuk Budapesten.  :ok:

Szegény szerencsétlen, ő a tiszti főorvos bazzeg, Nyunyóka asszonyság.

Kézen fogva kellene járniuk körbe-körbe Káslerrel, az emberek pedig éljeneznének.

https://nyugatifeny.hu/2021/03/01/videoval-muller-cecilia-rohejes-nyelvbotlasan-nevet-az-internet-nepe

Nem ússzuk meg újabb intézkedések nélkül, már megint alkotnak oda fent!

Nagyon sokan már nem is tudják mit tegyenek, fel kéne gyorsítani inkább a gyártást és adni befelé az oltásokat


https://index.hu/belfold/2021/03/01/ujabb-korlatozasok-johetnek-magyarorszagon-/