A koronavírus és hatásai

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Átérzem rawni, nekem a szomszédom azt mondta, már csak 11 hónapon van hátra, mert az oltás 12 hónapos kivégzéssel időzített. A saját testvérem szerint irányítható robot lettem a belém rakott chippel, amit majd akkor aktivizálnak, ha helyzet lesz. Diplomás, matematikus emberről beszélünk. Mindez már nem az oltás vagy oltásellenesség témája szerintem, hanem hogy mit hiszünk el az internetről és mit nem. Mert simán lehet, hogy az oltásnak lesznek nem várt következményei, de a realitás talaján kellene maradni.

Én is azt gondolom, hogy nem várt fejlemény, vagy legalábbis keveset foglalkozott témakör, a pszichés része. Valami ingyenes, széleskörű feldolgozási program keretében kellene segíteni, az ilyen módon bajba jutottakon. Erős példa, nem is a példa miatt írom, hanem a hatás miatt. Miután az auschwitzi táborok megszűntek, minden túlélő boldog volt. Viszont néhány éve szociológusok és pszichológusok egy csoportja megvizsgálta az utóéletüket. Jelentős részüknél kötődési zavarok alakultak ki, ezért nem szerették annyira a gyerekeiket. Vagyis ez látszott kívülről, féltek kimutatni az érzéseiket, és ez a fajta nevelés, tovább ment egy generációt. Tehát ma az auschwitzi felmenőkkel rendelkező fiataloknak, egy tudtuk kívüli, amolyan halmozati és mondjuk öröklött, vagy átvett, kötődési zavara van. Tényleg erős példa, és nem is zsidók meg a tábor a lényege, hanem az elmúlt években kicsit megbomlott mentális egészség, jelenkorban is, de a jövőben is okoz olyan következményeket, amit kezelni kellene.

Idézetet írta: TiB Dátum május 30, 2021, 14:36:58

Igazad lehet és csak egyre rosszabb lesz ahogy látom olyan hülye fóbiák alakulnak ki az emberekben, hogy iszonyat. Bennem is egyébként de az inkább a "Csak egy kis politika" topikba illik. :)

Tegnap megkaptam az első dózist.

Oltás előtt éppen telefonált az egyik rokon, hogy jönne meglátogatni, ám mondtam, hogy akkor nem alkalmas, mert megyek és megcsippeltetem magam, hiszen elvileg az lenne Billgéjc legnagyobb vágya, hogy a pesterzsébeti Kovács Józsi bácsi és az alsómocsoládi Rózsa Sándorné Szabó Marika néni mellett én is irányíthatóvá váljak. Beszélgetés közben gyorsan rájöttem, hogy a közel 70 éves rokont egyáltalán nem érdeklik sem Billgéjc, sem pedig a számítógépes kütyük, ugyanis ő eldöntötte, hogy jön, s márpedig akkor ő tényleg jön. És punktum.
Szerencsére sikerült meggyőznöm arról, hogy nem a legalkalmasabb pillanatot válaszotta. Mivel a rokonságban régóta tudják rólam, hogy a töltött káposzta messze-messze a legkedvencebb ételem, végül ennek köszönhetően meglett a rokoni időpontváltozás. Eszébe juttattam, hogy krónikus beteg vagyok és van nekem bőven sok-sok problémám ezzel a gyógyíthatatlan betegséggel és ezek mellé egyáltalán nem hiányzik nekem még az is, hogy fuldokoljak, ha úgy alakul. Egyesek szerint az oltás azzal jár, hogy irányíthatóvá válok. Ezért aztán azt kérem, hogy figyeljen engem, mert amikor majd azt fogja látni, hogy nem kérek töltött káposztát, hanem a töltött káposzta helyett tökfőzeléket akarok majd enni, akkor ez azt fogja jelenteni, hogy "azok a valakik" átvették felettem az irányítást.
Na, ez a magyarázatom már sikeresnek bizonyult. Bár az is igaz, hogy a rokon megjegyezte, hogy nagyon sajnálja, mert szerinte is pocsék kaja a tökfőzelék.

Az oltásról:
Pfizer volt, hiszen a betegségem miatt kizárólag csakis ezt ajánlották az orvosok. Nem fájt semmim, nincsen semmilyen mellékhatás.
Ugyanis az nem mellékhatás (szerintem), hogy tegnap óta töltött káposztát már ettem, ám tökfőzeléket nem ettem. Úgy tűnik, hogy "azok a valakik" egyelőre még nem vették át az irányítást.

Azt hallottam, hogy Puhl is koronavírusban halt meg.
Februárban az MLSZ szerzett neki (is) Pfizert, de elutasította.

Az utolsó egy hónapban gépen volt, de nem bírt lejönni róla.

Viszonylag értelmetlen halál.

Szerintetek ez a hatóság hibája? Mármint az egy dolog, hogy valaki például a kínai oltás ellen tiltakozik akkor, amikor az még nincs bevizsgálva, jóváhagyva ilyenek. De elég széles a réteg, ami oltári hülyeségeket áraszt az oltásról, meg a koronavírusról is. Tehát nem hinném, hogy gombnyomásra én most elkezdek Coca Colát vásárolni a belém ültetett csip miatt. De egy idősebb néni ezzel simán befolyásolható. Ezek nálam olyan kártékony információk, amiket én már lehet büntetnék, nagyobb odafigyeléssel. Nem komoly büntetéssel, de valamiféle szigorral. Vagy hülyén látom és mindenki mondhasson, amit akar?

Puhl Sándor esetében én azt is hallottam, hogy volt egy alapbetegsége, ami miatt már nem igazán foglalkozott a vírussal vagy oltással. De ez pletyka, nem hiteles forrás.

Végre megkaptam a 2. oltást is. Semmi gondom nem volt vele. Bár, furcsa, hogy azóta sok tippem elment :D

Idézetet írta: hillandkimi Dátum június 05, 2021, 15:46:44
Végre megkaptam a 2. oltást is. Semmi gondom nem volt vele. Bár, furcsa, hogy azóta sok tippem elment :D

Ne add fel @hillandkimi kimegy a cucc hatása belőled, aztán újra fosztod az irodákat :)

Milyen oltás volt? Egyre több ismerősöm van rosszul a kínai után, mármint azért ez idézőjeles, picit megfáznak.

Idézetet írta: TiB Dátum június 05, 2021, 16:31:46
Ne add fel @hillandkimi kimegy a cucc hatása belőled, aztán újra fosztod az irodákat :)

Milyen oltás volt? Egyre több ismerősöm van rosszul a kínai után, mármint azért ez idézőjeles, picit megfáznak.

pfizeres vagyok :D

Velem meg az történt amitó megkaptam a Pfizert hogy megváltozott a nőideálom,már másra gerjedek.

Idézetet írta: Nyuszika10 Dátum június 05, 2021, 19:00:26
Velem meg az történt amitó megkaptam a Pfizert hogy megváltozott a nőideálom,már másra gerjedek.

nem is rossz, de ez jobb

Merkely Béla: Magyarországon nem lesz negyedik hullám

Ez a faszi mondta tavaly:

"A Covid-19 el fog tűnni, mivel az influenza vírus folyamatos változásával ellentétben a koronavírus nem mutálódik"

Nem a koronavírus szülte az mRNS technológiát, de basszus, ennyi a különbség a jövőbe mutató megoldások és a jóvanazúgy technikák között. Utóbbi is jó, tehát most nem oltáskommentháborút akarok indítani, csak mondom hogy ami új és egyedi, az később lehet megoldás sok mindenre, hiába tagadjuk és utáljuk az újdonság ereje miatt.

Egy kérdés. Vajon mikor "jön" majd az országba a negyedik hullám?
A. Hosszú lesz a nyár, csak októbertől
B. Már iskolakezdésre "itt lesz"
C. Lölőék esküvője után rögtön
D. Amikor úgy hozza a politika, hogy a választásig legyen meghosszabbítva a veszélyhelyzet

7 milliárd 848 millió ember él a Földön. Ebből 183 millió fertőződött meg, azaz a lakosság 2.3318 %-a. Remélem az "E" válasz jön be, azaz nem lesz már negyedik hullám.