A koronavírus és hatásai

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Idézetet írta: MessiÁs Dátum augusztus 03, 2021, 13:37:16
Igaz hogy vannak mar deltasok itthon is. De osszel is így indult az egesz. Brutálisan lassan indult be a novekedes. Nem kell ehhez virologusnak lenni, ha kevesebb ember fertozott, kevesebbnek tudja atadni. Igy az igazan gyors terjedes csak joval később indul be..

Biztonság kedvéért megnéztem, mert egyáltalán nem erre emlékeztem. Azért nem brutálisan lassan indult be a járvány, ugyanis augusztus közepén 30-40 napi fertőzött volt tavaly, ekkor még az emberek javában üdültek Horvátországban, emlékezhetünk is rá, ugyanis Szijjártó Petike még Szijj László jachtjáról posztolt, hogy épp otthonról dolgozik és nagy munkában van (ez augusztus 18-án volt). Az emberek augusztus végén még Horvátországban nyaraltak, mivel Orbán Viktor mondta, egyszer egy évben látnunk kell a tengert. Szó sem volt még második hullámról, majd augusztus 28-án 120+ fertőzött, augusztus 30-án - mikor hivatalosan "befejeződött" a szezon - már 292 fertőzött volt, két nap alatt bőven a duplázódott. Ekkor mondta azt Cecília, hogy elkezdődött a második hullám, ők azzal indokolták, hogy folyamatos emelkedésnek köszönhetően. Ez azért is téves, mert augusztus 24-én 36 fertőzött volt, kevesebb, mint augusztus 16-án (39). Az emelkedés hirtelen történt, pont akkor, amikor végéhez közeledett a nyári szezon.

Szóval röviden: nem így indult az egész és nem is brutálisan lassan robbant be a járvány tavaly ősszel.

Ahogyan a könyv végén írják, felhasznált irodalom:
https://www.worldometers.info/coronavirus/country/hungary/
https://www.portfolio.hu/uzlet/20200830/muller-cecilia-ez-mar-a-masodik-hullam-446560
https://hvg.hu/itthon/20200818_Szijjarto_Peter_szijj_laszlo_jacht

Érdekes, hogy egy hétköznapi ember, aki Fidesz-szimpatizáns, az meg sem kérdőjelezi a népi vezető döntéseit, kommunikációját. Igazából ez már nem is politika, hanem vallás. Nem mondom, hogy ez rossz, mert minden ember más, és máshogy lát dolgokat, illetve másban találja meg a boldogságot. De ha nem szabad kritikát gyakorolni, azért az már veszélyesnek tűnik.

Idézetet írta: TiB Dátum július 07, 2021, 00:28:54
Nem sok jót sejtet, hogy átálltak a görög elnevezésre a mutációknál.

alfa, béta, gamma, delta, epszilon, zéta, éta, théta, ióta, kappa, lambda, mű, nű, kszi, omikrón, pí, rhó, szigma, tau, üpszilon, fí, chí, pszí, ómega

A deltánál járunk.
Viccelődtünk ezzel, aztán már löketik, hogy a lambda variáns kikerüli a védelmet, meg gyorsabban terjed, meg kisfaszom.

https://index.hu/kulfold/2021/08/05/uj-mutans-jelent-meg-ellenallo-a-vakcinakkal-szemben/

"A negyedik hullámra készülve újabb szigorító intézkedések is jöhetnek, és biztosan visszatér a maszkhasználat."
https://forbes.hu/uzlet/virus-koronavirus-covid-maszk-oltas-varians-negyedik-hullam/

Viktor még nyaral egyet, meg Lölö lagzija lemegy, aztán a vírus visszajön a szabadságról, és újra hadba áll az ország. Fegyverbe elvtársak, hazánkat támadják, de Viktor újra megvéd minket! Gyurcsány 99%-ban Soros, a Soros meg 99%-ban koronavírus, a koronavírus meg 99%-ban libernyál!

Ha oltatni akartok siessetek, előrejelzések szerint pár hét múlva az ovisok kígyózó sorokban fognak állni a kórházakban a nemváltó műtétekért.

Idézetet írta: TiB Dátum augusztus 10, 2021, 22:46:47

De hülye vagy,percekig röhögtem,ez nagyon jó volt. ;D

Idézetet írta: TiB Dátum augusztus 10, 2021, 22:46:47
Ha oltatni akartok siessetek, előrejelzések szerint pár hét múlva az ovisok kígyózó sorokban fognak állni a kórházakban a nemváltó műtétekért.

Most már értem miért hívták az oviban Vikinek  :D
Akkor még Viktória volt...... ;D

A világ leghatalmasabb és legdicsőbb, leghazafiasabb és legkeresztényebb tüzcsijátéka lement, a legkeresztényebb balatoni szezon véget ért, és rögtön bejelentik a negyedik hullámot. https://telex.hu/belfold/2021/08/21/jarvanyhelyzet-jon-a-negyedik-hullam

;D ;D ;D ;D

Idézetet írta: TiB Dátum augusztus 21, 2021, 11:36:39
A világ leghatalmasabb és legdicsőbb, leghazafiasabb és legkeresztényebb tüzcsijátéka lement, a legkeresztényebb balatoni szezon véget ért, és rögtön bejelentik a negyedik hullámot. https://telex.hu/belfold/2021/08/21/jarvanyhelyzet-jon-a-negyedik-hullam

;D ;D ;D ;D

Nyugi, még a pápa jön Magyarországra, addig nem lesz negyedik hullám. Utána azonban borítékolható.

Idézetet írta: Szeleukosz Nikatór Dátum augusztus 21, 2021, 13:23:26
https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/augusztus-20-2006-vihar-visszaemletekez/57fb270

Ekkor nem volt kereszténység, mégis többen meghaltak.

Ekkor még pogányság volt, szerencsére azóta a keresztények átvették a hatalmat, és követőik tömött sorokban járnak a vasárnapi misére. Ámen.

Na, megjött a gyogyós is, fasza. :D

Idézetet írta: Szeleukosz Nikatór Dátum augusztus 21, 2021, 15:25:07
Na, akkor legalább te is örülhetsz.
Ha jó fiú leszel, kapsz a bakancslistás pólómból.

Nika mit szólsz ehhez?

"A tömegek felfogóképessége nagyon korlátozott, ezzel szemben a feledékenység nagy. E tényekből kifolyólag minden hatékony propagandának csak nagyon kevés pontra szabad korlátozódnia, és ezeket jelzésszerűen oly sokáig használnia, amíg csak a legutolsó is képes egy ilyen szóval kapcsolatban maga elé idézni azt, amit akarunk." - Adolf Hitler: Mein Kampf.

Idézetet írta: TiB Dátum augusztus 21, 2021, 21:45:10
"A tömegek felfogóképessége nagyon korlátozott, ezzel szemben a feledékenység nagy. E tényekből kifolyólag minden hatékony propagandának csak nagyon kevés pontra szabad korlátozódnia, és ezeket jelzésszerűen oly sokáig használnia, amíg csak a legutolsó is képes egy ilyen szóval kapcsolatban maga elé idézni azt, amit akarunk." - Adolf Hitler: Mein Kampf.
Igaza van.
A gyakorlati hatást az utóbbi évtized Magyarországán lehetett követni. Ahol a jobbára egyszerű és nagyon könnyen érthető mondatokra alapozó plakátkampányok nagyon hatékony propagandának bizonyultak. Az is sokat jelentett a propaganda hatékonysága számára, hogy csak nagyon kevés pontra korlátozódtak. És ezeket plakátkampányokat annyira sokáig használták, amíg észlelték, hogy már nagyon sok ember képes maga elé idézni azt, amit akarnak. Mostanra pedig eljutottak odáig, hogy olykor már egyetlen mondatot sem írnak a plakátokra, hanem szöveg nélküli emotikonokkal kommunikálnak. Azért csinálják, hogy az írni-olvasni tudók után a félanalfabéták és az analfabéták is megértsék őket. Lehetőleg senki se maradjon ki és mindenki hozzon magával még egy embert.