Foci - Átigazolási hírek - 2020 nyár

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Rómából szerzett új balhátvédet az Internazionale

Az Internazionale labdarúgócsapata kedden bejelentette, hogy szerződtette Aleksandar Kolarovot.

A szerb balhátvéd 1,5 millió euróba került a milánói egyesületnek, de ha teljesülnek további záradékok, ez az összeg kétmillióra nőhet. Az AS Romától megszerzett 34 éves védő ugyan csak egy évre írt alá, de egy kitétel szerint, ha elég mérkőzésen pályára lép, további egy évvel meghosszabbodik a megállapodás.

Kolarov a védelem bal oldalán és közepén is bevethető, az elmúlt szezonban 32 mérkőzésen lépett pályára Rómában.


24.hu

Az Everton 20 millió fontért igazolt középpályást

A 27 éves francia Abdoulaye Doucoure játékjogáért 20 millió fontot ad a liverpooli együttes a Watfordnak, aki három plusz egy évre ír alá új klubjában.

Az Everton négy napon belül három nagy igazolást is végrehajtott: a kolumbiai James Rodríguezt (22 millió font) a Real Madridtól, a brazil Allant (22,3 millió font) a Napolitól, és most a francia Abdoulaye Doucourét a Watfordtól csábították el 20 millió font ellenében.

Doucouré a ,,lódarazsak" színeiben eltöltött négy idénye alatt 141 mérkőzésen 17 gólig jutott.

,,Régóta várok arra, hogy ide igazolhassak, és most ez megadatott, ezért nagyon boldog vagyok – nyilatkozta az új szerzemény. – Volt néhány megkeresésem más csapatoktól is, de mikor az Everton érdeklődéséről hallottam, mondtam az ügynökömnek, hogy a liverpooli együttesre fókuszáljon. Ez volt az a csapat, amelyhez igazolni akartam. Az Everton nagy múltú klub Angliában, így jó lehetőség arra, hogy szintet lépjek. Nagyon boldog vagyok most, hogy Everton-játékos lehetek, és izgatottan várom a folytatást."

Hozzátette: Ancelotti ,,box-to-box" játékosként számít rá a középpályán, ami számára a legkedvezőbb szerepkör.

,,Energiával fogom ellátni a csapatot. Erős játékos vagyok, aki rengeteget tud futni. A legjobbamat nyújtom, hogy gólokat szerezzünk, és hogy segítsem a csapatot. Trófeákat akarok nyerni" – mondta bizakodva a francia középpályás.
Forrás:nso.hu

Cristiano Piccini az Atalantához igazolt

Az olasz élvonalbeli Atalanta a hivatalos honlapján bejelentette, a 2020–2021-es idényre kölcsönvette Cristiano Piccinit, a spanyol első osztályú Valencia labdarúgóját.

A 27 esztendős, háromszoros olasz válogatott jobbhátvéd a következő idényben a bergamói gárdát erősíti, amelynek opciós joga van végleg megvásárolni a futballista játékjogát.

Piccini a Fiorentinában nevelkedett, 2014 óta megfordult a Real Betisben, a Sporting CP-ben és a Valenciában. A 2019–2020-as évadban mindössze két bajnoki meccsen játszott, mert augusztus végén súlyos térdsérülést szenvedett egy edzésen.

A szélső védő 2018 októberében mutatkozott be a squadra azzurrában, legutóbb tavaly márciusban lépett pályára címeres mezben.
forrás:nso.hu

Premier League - Klubrekordot jelentő összegért vett csatárt az Aston Villa

Ollie Watkins a labdarúgó Premier League-ben szereplő Aston Villában folytatja pályafutását.


A birminghami klub szerdán a honlapján közölte, hogy öt évre szóló megállapodást írt alá a 24 éves futballista, aki az előző idényben a másodosztály egyik leggólerősebb játékosának bizonyult. Watkins 26 gólt szerzett a Championshipben bronzérmes Brentfordban, amely a rájátszás döntőjében bukta el a feljutást.
   
A BBC információja szerint az Aston Villa 28 millió fontot (11 milliárd forintot) fizetett a Brentfordnak, ami klubrekord a birminghami egyesületnél. Az eddigi csúcsot a brazil Wesley jelentette, a csatár tavaly nyáron 22 millió font ellenében érkezett a Club Brugge együttesétől.

forrás: MTI

Tonali a Milanhoz igazolt!
Az AC Milan labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy kölcsönvette a Brescia középpályását, Sandro Tonalit.

Bár a Brescia búcsúzott az élvonaltól, Sandro Tonali kiemelkedett az együttesből, nem véletlen, hogy több klub is szerződtette volna.

Massimo Cellino elnök korábbi nyilatkozata szerint az Inter és a Barcelona is szívesen vitte volna a középpályást, ám ő mindenképpen a Milanhoz szeretett volna szerződni. A klubváltása végül szerdán lett hivatalos, de először még csak kölcsönbe kerül Stefano Pioli együtteséhez.

A nyolcas számot megkapó válogatott játékost 10 millió euróért vette kölcsön a Milan, további 15-ért végleg megveheti, sőt, a Brescia a következő klubváltásnál is tíz százalék részesedést kap.
forrás:digisport.hu

Jamal Lewis a Newcastle Unitedbe igazolt.

Ismét az előző szezon egyik kiesőjétől igazolt az angol élvonalban (Premier League) szereplő Newcastle United gárdája. Legújabb szerzeményük az egyik legígéretesebb balhátvéd, Jamal Lewis.

A Newcastle United nem lassít, ugyanis azt követően, hogy hétfőn bejelentették Callum Wilson és Ryan Fraser megszerzését, ezúttal egy hátvéd érkezéséről számoltak be, aki nem más, mint a korábban a Liverpoollal is összeboronált Jamal Lewis. A "Szarkák" a Norwich City gárdájától szerezték meg a 22 esztendős védőt, akiért 16 millió euró körüli összeget fizettek. Új klubjánál 2025 nyaráig kötelezte el magát. A bejelentés után az alábbiakat mondta:

Kissé váratlanul ért a Newcastle megkeresése, de nagyon boldog és elégedett vagyok, hogy egy ilyen kaliberű csapathoz igazolhattam. Szeretném két kézzel megragadni ezt a lehetőséget, ami most megadatott nekem.

Lewis 2014 óta a Norwich Citynél pallérozódott, amellyel korábban a másodosztályban, legutóbb pedig az élvonalban szerepelt. A "Kanárik" mezét összesen 100 alkalommal ölthette magára és ez idő alatt 2 gólt, valamint 4 asszisztot jegyzett. Az északír futballistát posztja egyik legnagyobb ígéreteként tartják számon.
forrás:fociclub.hu

A Bayern Münchennek nem kell a támadó, aki segített triplázni

Ivan Perisic a kölcsönév lejártát követően a Bayern München labdarúgócsapatától visszatér az Internazionaléhoz.

Hasan Salihamidzic, a német bajnok sportigazgatója szerdán kifejtette, a 31 éves horvát támadó rendkívül profi teljesítményt nyújtott az elmúlt idényben, fontos tagja volt a csapatuknak, amely a Bajnokok Ligáját, a német bajnokságot és a Német Kupát is megnyerte, de nem élnek vételi opciójukkal.

A döntés értelmében Perisic visszatér az Interhez, amellyel 2022 nyaráig érvényes szerződése van. A világbajnoki ezüstérmes, 90-szeres válogatott csatár a 2019/20-as szezonban 35 tétmérkőzésen nyolcszor volt eredményes és tíz gólpasszt adott a Bayern színeiben.

Perisic a bajorok harmadik kölcsönjátékosa, aki távozik Philippe Coutinho és Alvaro Odriozola után, előbbi a Barcelonába, utóbbi a Real Madridba tér vissza.


24.hu


Megint lepasszolta kapusát a Paris Saint-Germain

Bejelentette az angol élvonalba visszajutó Fulham FC, hogy kölcsönvette a PSG-től Alphonse Areolát.

A franciák kapusa háromszoros válogatott, 2013 óta az első csapat tagja és annak ellenére van 103 meccse, hogy rendre hoztak egy nagyobb nevet a csapatba. Korábban a Lens, a Villarreal, sőt az elmúlt szezonban a Real Madrid játékosa volt, ám Thibaut Courtois mögött alig jutott szóhoz.

Az angoloknál már jóval több lehetőséghez juthat Areola, aki a PSG-ben Keylor Navas mögött újfent csak másodhegedűs lett volna.


24.hu

Az angol Premier League-ben szereplő Fulham FC a hivatalos honlapján jelentette be Alphonse Areola érkezését.
A Paris Saint-Germain kapusa egyéves kölcsönben folytatja a londoniaknál, és ha beválik, az angolok végleg meg is szerezhetik a játékjogát.

A háromszoros francia válogatott, 2018-ban világbajnok kapus a PSG saját nevelésű játékosa. 2013-ban került fel az első csapatba, amelyben azóta 103 mérkőzésen lépett pályára – ezekből 53-at kapott gól nélkül hozott le. Párizsi éveit többször szakította meg kölcsönszerződés: egy-egy idényre volt már a Lens, a Bastia, a Villarreal, az elmúlt évben pedig a Real Madrid játékosa is.

A francia válogatott keretébe 2015 derekán került be először, de első pályára lépésére egészen 2019. június 6-ig várnia kellett: egy Bolívia ellen 2–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen védhette először nemzeti csapata kapuját, s azóta két Nemzetek Ligája-meccsen is játszott.
forrás:nso.hu

Különleges indokkal kosarazta ki a Manchester Unitedet a 70 milliós játékos

A nyár egyik meglepő átigazolása volt, hogy Victor Osimhen a francia Lille-től 70 millió euróért a Napolihoz igazolt, miközben másról sem hallani, mennyire megviselte a csapatokat gazdaságilag a koronavírus-járvány. Az persze nem meglepő, hogy a 21 éves nigériai csatár szintet lépett, az előző szezonban 38 meccsen 18 gólt szerzett, a hírek szerint figyelték angol klubok is, így az Arsenal, a Liverpool és a Manchester United.

Állítólag a manchesteriek majdnem meg is szerezték Osimhent, ám a labdarúgó egy különleges indokkal végül nemet mondott a Unitednek.

Nem akart tiszteletlen lenni a csapatnál jelenleg kölcsönben futballozó Odion Ighalóval.

,,Tényleg nagyon közel került a Unitedhez, de azt mondta nekem, hogy olyan nagyra becsüli Odiont, hogy nem akar az Old Traffordra menni és vele versengeni ugyanazért a posztért" – idézi Osimhen testvérét a SportBible.

Mind a két játékos tagja volt a 2019-es Afrika Kupán szerelő nigériai válogatottnak, a 31 éves Odion Ighalo pedig öt találattal a torna gólkirálya lett és ő szerezte a Tunézia elleni bronzmérkőzés egyetlen gólját is. Ráadásul tanácsokkal is segíti Osimhent, aki már többször lenyilatkozta, milyen sokat köszönhet neki.

A dolog érdekessége, hogy Ighalo, aki eddig összesen 19 meccsen játszott Manchesterben (öt gólja és egy gólpassza van ezeken) fél évig sincs már a Unitednél, ugyanis január végén lejár a kölcsönszerződése, és ha nem vásárolják meg végleg, akkor visszatér Sanghajba.


24.hu

Chelsea: ismét a Crystal Palace-nál a támadó – hivatalos

A Crystal Palace labdarúgócsapata a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a 2020–2021-es idényre kölcsönvette Michy Batshuayit a Chelsea-től.

A belga csatár számára nem lesz ismeretlen a Selhurst Park, a 2018–2019-es kiírás tavaszi szezonjában hat gólig jutott 13 tétmeccsen a Palace mezében.

Batshuayi 2016 nyarán igazolt Londonba a Marseille-től, közel 40 millió euró ellenében, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A huszonkilencszeres belga válogatott futballista az elmúlt négy idényből csupán két és felet töltött a Chelsea-nél, másfelet pedig három különböző csapatnál, kölcsönben: előbb 2018 telén a Dortmund, nyáron a Valencia, 2019 telén pedig a Crystal Palace vette kölcsön, majd az előző idény kezdetén visszatért a ,,kékekhez".

A 2019–2020-as évadban 25 tétmeccsen lépett pályára a Chelsea mezében – nyolc gól mellett három gólpasszt jegyzett, ám Tammy Abraham és Olivier Giroud is megelőzte őt a csatárok rangsorában, Timo Werner érkezésével pedig végképp kiszorulhat az együttesből.
forrás:nso.hu

Ez a Fabrizio Romano nevű újságíró mindent tud az átigazolásokról, minden sportújság átveszi amit kiír twitterre, nem semmi.

André Silvát végleg eladta a Milan a Frankfurtnak
A Milan a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy az Eintracht Frankfurt végleg megvásárolta André Silvát, aki az előző idényt kölcsönben töltötte Németországban.

A 24 éves csatár tavaly nyáron egy kétéves kölcsönszerződés keretein belül csatlakozott a Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurthoz, míg Ante Rebic ugyanilyen átigazolási formulával a Milanhoz került. André Silva 16 góllal és 5 gólpasszal zárta az előző idényt a Frnakfurt színeiben, amelynek vezetősége elégedett volt a teljesítményével, így idő előtt a végleges megvásárlás mellett döntött.

A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy végleg eladta André Silva játékjogát a Frankfurtnak. A portugál válogatott csatár 2023. június 30-ig szóló szerződést írt alá a német klubbal. Az átigazolási árat a felek nem hozták nyilvánosságra, de a transfermarkt 9 millió eurós vételárról ír.

A klub köszönetet mondott a játékosnak és sok sikert kívánt neki a jövőben.

Silvát 2017 nyarán mintegy 38 millió euróért vásárolta meg a Milan vezetősége az FC Portótól, azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és a klub egy idény után kölcsönadta a Frankfurtnak.
forrás:acmilan.hu

Hétfőre várják Milánóba Arturo Vidalt, a Barcelonától búcsúzó középpályást, aki az Inter labdarúgója lesz, miután a katalán együttes új vezetőedzője, a holland Ronald Koeman nem tartott rá igényt.

A Corriere dello Sport híre szerint a chilei futballista mindenben megállapodott az olasz klub vezetésével, és már csak az aláírása hiányzik a szerződésről.

Az olasz sportnapilap úgy tudja, hogy a bónuszokon felül Vidal éves fizetése 6 millió euró lesz, a megállapodás pedig 2022-ig szól, további egy éves hosszabbítás lehetőségével.

A 33 éves labdarúgó 2018-ban igazolt az FC Barcelonához, az előző szezonban 43 mérkőzésen lépett pályára a katalán együttesben, és nyolc gólt szerzett. A chilei válogatottban 2007 óta 115 meccsen játszott, s 28-szor volt eredményes.

Forrás:24.hu

A török élvonalba igazolt a magyar kapus

A kapus Megyeri Balázs a török élvonalban szereplő Göztepe SK labdarúgócsapatához igazolt. A klub honlapjának beszámolója szerint a 30 éves játékos szerződése két idényre szól.

1990 doğumlu Macar kaleci Balazs Megyeri ile 2 yıllık sözleşme imzaladık.

Megyeri utánpótláskorban megjárta Angliát is (Bristol City), majd a Ferencvárosban mutatkozott be a felnőttek között, 2010-ben pedig légiósnak állt. Azóta a görög Olimpiakosz és Atromitosz, a spanyol Getafe és a német Greuther Fürth kapusa is volt, a magyar válogatottban eddig egy alkalommal védett.


24.hu