Foci - Átigazolási hírek - 2020 nyár

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában



Gabriel Jesust béremeléssel tartaná meg a Manchester City

Jelentősen megemelt fizetéssel ajánlott új szerződést a Manchester City futballcsapata Gabriel Jesusnak - a The Sun értesülése szerint.


Az angol lap úgy tudja, hogy klubja a heti 90 ezer fontról (36 millió forintról) 120 ezerre emelné a 23 éves brazil válogatott javadalmazását, hogy mindenképpen megtartsa őt a Premier League-ben címvédő együttes kötelékében. A csatár hajlik is a maradásra, bár jó ideje szeretné őt megszerezni többek között az olasz bajnok Juventus is.
   
Gabriel Jesus 2017-ben a Palmeirastól igazolt a manchesteriekhez, a 2019-20-as idény eddigi szakaszában 39 meccsen lépett pályára, 18-szor volt eredményes és kilenc gólpasszt adott.

forrás: MTI

Serie A - Dybala 2025-ig szóló szerződést kaphat a Juventusnál

Paulo Dybalának a Juventus vezetése új, 2025-ig szóló szerződést kínál, amelyet az argentin válogatott futballista alá is fog írni - értesült a Football Italia.


Az olasz portál úgy tudja, hogy a felek már mindenben megegyeztek, így abban is, hogy az irányító középpályás szerepkörben és csatárposzton egyaránt otthonos játékos fizetését megemelik, bár konkrét összeget nem említ, hogy mennyivel. Dybala, akinek élő kontraktusa 2022 júniusának végéig szól, jelenlegi szerződése szerint évi 7 és fél millió eurót kap.
   
A 26 éves, 29-szeres argentin válogatott labdarúgó 2015 óta játszik a torinóiaknál, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított 2019/20-as idényben 34 tétmeccsen lépett pályára a bajnoki címvédő gárdában, 13-szor volt eredményes és 12 gólpasszt adott. Egyike volt azoknak a futballistáknak, akiket megfertőzött a vírus, s több hétbe telt, míg - május elejére - teljesen kigyógyult a kórból.

forrás: MTI

Alaba nem szerződik Spanyolországba

David Alaba nem igazol át sem az FC Barcelonához, sem a Real Madridhoz, hanem marad továbbra is a Bayern München labdarúgója, bár új szerződését még nem írta alá.


A német bajnoki címvédő együttes és az osztrák válogatott hátvédjének elutasító álláspontjáról a katalán Sport adott hírt. 
   
Korábban Hansi Flick, a bajor csapat vezetőedzője leszögezte: minden áron meg kívánja tartani a több poszton is kiváló játékost.
   
"Mindenki tudja, hogy azt kívánom, bárcsak itt maradna David, aki nálunk nevelkedett klasszis hátvéddé, és tíz éve a felnőtt keretben van" - jelentette ki egy hete az 55 éves tréner, hozzáfűzve: mivel jövőre lejár Alaba szerződése, "sürgősen lépnünk kell".
   
A 27 éves osztrák futballista iránt a hírek szerint az FC Barcelona és a Real Madrid mellett a Chelsea, a Manchester City és a Juventus is érdeklődik, a Bayern pedig idén kaphat érte utoljára kivásárlási összeget, mivel 2021-ben szabadon igazolhatóvá válik.
   
A 72-szeres válogatott Alaba 2008-ban került Münchenbe, majd két szezon elteltével lépett pályára az első csapatban.

forrás: MTI

Az Udinese csaknem negyvenszer nagyobb fizetést ígér a Newcastle középpályásának

A Serie A-ban szereplő Udinese szerződtetné a Premier League-es Newcastle United 20 éves labdarúgóját, Matthew Longstaffot, méghozzá a jelenleginél közel negyvenszer magasabb heti fizetésért.


A londoni Daily Mail értesülése szerint az ifjú középpályás jelenlegi bére angol csapatánál heti 800 fontra (310 ezer forint) rúg, míg ha az olasz élvonalbeli együtteshez igazol, 30 ezer fontnak (11,6 millió forint) megfelelő összegre ugrik a pénze. Az angol lap úgy tudja, hogy a Newcastle marasztalja Longstaffot, de valószínűtlen, hogy hetente 15 ezernél többet kínálna neki.
   
Longstaff az angol klub neveltje, a helyi futballakadémián pallérozódott. Tavaly került be a nagycsapat keretébe, augusztus végén mutatkozott be egy Leicester City elleni Ligakupa-mérkőzésen, majd október 6-án, élete első Premier League-mérkőzésén a 72. percben győztes találatot szerzett a Manchester United ellen. A mostani szezonban, annak felfüggesztéséig, 12 meccsen jutott szóhoz és háromszor volt eredményes.

forrás: MTI

Zlatan balhéja után 1.75-ös szorzó a klubváltása

Jelenlegi együttese, az AC Milan helyett odahaza, a részben általa tulajdonolt Hammarby csapatában folytathatja. Tovább


A Barcelona 150 millióért sem adja el Ansu Fatit

Az FC Barcelona nemet mondott a Manchester United újabb, immár 150 millió eurós ajánlatára is, amelyet a spanyol futballbajnok vezetésének tett a 17 éves szupertehetségért, Ansu Fatiért.


A Sport című katalán napilap emlékeztetett rá, hogy a múlt héten a Barca részéről kétszer is elutasító válasz érkezett az MU címére, amikor a szigetországiak 100 millió eurót ígértek a tini csatár átengedéséért. Előbb Josep Maria Bartomeu klubelnök szögezte le, hogy "semmi pénzért" nem válnak meg Fatitól, szombaton pedig a katalánok utánpótlás-igazgatója, Xavier Vilayoana nyilatkozott úgy, hogy sosem gondolkoztak az ifjú labdarúgó eladásán.
   
A Sport szerint azonban a Manchester még megszerezheti magának a bissau-guineai származású, októberben nagykorúvá váló spanyol utánpótlás-válogatott labdarúgót, ha a játékos elfogadja az angolok ajánlatát és a manchesteri klub kifizeti érte a Barcának a szerződésének záradékában foglalt kivásárlási árat, amely 170 millió euró.

forrás: MTI

Neymar ezen a nyáron sem térhet vissza Barcelonába

A Le Parisien című francia napilap szerint gyakorlatilag nullára csökkent annak a valószínűsége, hogy Neymar, a Paris Saint-Germain brazil futballistája még ezen a nyáron visszatér előző csapatához, az FC Barcelonához.


A francia lap elsősorban a katalán klub nehézzé vált gazdasági helyzetével magyarázza a tranzakció idei meghiúsulását, mert egyébként mind a Barca, mind Neymar részéről megvan az igény az újabb közös folytatásra.
   
Neymarnak, aki 2017-ben átigazolási csúcsösszegért, 222 millió euróért került át Barcelonából a francia együtteshez, 2022 júniusában jár le szerződése a párizsiaknál. Az újság azt valószínűsíti, hogy a brazil visszaigazolásának ügyében a felek jövő nyáron juthatnak megállapodásra, és az üzlettel a koronavírus-járvány következtében szintén jelentős anyagi károkat elszenvedő PSG is jól jár, mert a Neymar leigazolásába fektetett pénzek jelentős része megtérül számára.
   
A 28 éves válogatott csatár a PSG-ben játszott eddigi 80 tétmeccsén 69-szer volt eredményes, s az elmúlt három évben a többi között három bajnoki címet és két francia Szuperkupát nyert együttesével.

forrás: MTI

A Marca szerint Ronaldót akarja a Chelsea

A Chelsea futballistája lehet az új idénytől az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo a Marca értesülése szerint.  Olvasd tovább

Messi 2023-ig hosszabbít a Barcelonánál - sajtóhír

Lionel Messi jövő nyáron lejáró szerződését 2023 júniusának végéig hosszabbítja meg az FC Barcelona labdarúgócsapata a Mundo Deportivo értesülése szerint.


A spanyol sportújság úgy tudja, hogy a bajnoki címvédő és jelenleg is listavezető katalán alakulat vezetése egy plusz egyéves kontraktusban állapodott meg az argentin csapatkapitánnyal. A hatszoros aranylabdás, hamarosan 33 éves sztárfutballista a még aláírásra váró új szerződés értelmében, ha akarja, bármelyik bajnoki szezon végeztével elhagyhatja a klubot.
   
Messi a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet után a múlt héten újraindult  bajnokságban 24 mérkőzésen 21-szer volt eredményes, legutóbb kedd este a Leganés ellen büntetőből talált be. Első Barca-idénye, 2004 óta összesen 720 tétmérkőzésen szerepelt, és eddig 629 gólt szerzett klubszínekben.

forrás: MTI

Pedro a Chelsea-ből az AS Romához megy - sajtóhír

A londoni Chelsea után az AS Románál folytatja pályafutását a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója, Pedro - a The Athletic értesülése szerint.


A Premier League-ben szereplő gárda szélsőjének e hónap végén jár le a szerződése az angol klubnál.
   
A 32 éves játékos 2015-ben az FC Barcelonától érkezett a Chelsea-hez, amelynek színeiben 201 tétmérkőzésen jutott szóhoz, 43 gól mellett 28 gólpasszt jegyez. A londoniakkal bajnokságot és angol kupát nyert, legnagyobb nemzetközi sikereként pedig Európa-liga-elsőséget is ünnepelhetett velük. A Barcával begyűjtött két spanyol bajnoki címet, s háromszor végzett az élen a katalán együttessel a Bajnokok Ligájában.
   
A spanyol válogatottban, amellyel 2010-ben világbajnokságot, 2012-ben pedig Eb-t nyert, 65 meccsen szerepelt, és 17-szer volt eredményes.

forrás: MTI



Idézetet írta: SPF Előzetes Dátum június 21, 2020, 11:59:30
Szoboszlai nemsokára gólpasszt adhat Salahnak

Fogadj a magyar játékos következő klubjára! Olvasd tovább

Legutóbb azt jósoltam, hogy a Leipzig lesz a befutó a Red Bull kapcsolat miatt. Ugyanaz a játékszisztéma, ugyanaz a koncepció. Ha okos Dominik, akkor a lipcsei csapatot választja.

Most azonban kicsit máshogy látom. A Milan lesz szerintem a befutó. Ralf Rangnick lett az új edző, egyben menedzser is. Ő az a fószer, aki kitalálta az egész Red Bull koncepciót, és most megcsinálhatja irdatlan sok pénzből, irdatlan sok játékossal. Szerintem Dominik lesz az egyik általa beépített első játékos. Szurkolok neki, talán újra nézhető lesz a Milan játéka :)