Foci - Átigazolási hírek - 2020 nyár

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Megvan az Arsenal nyári álomigazolása

Az Arsenal labdarúgócsapata három évre szerződtette a brazil Williant, aki szabadon igazolhatóként távozott a Chelsea-től és hároméves megállapodást írt alá.

,,Azt hiszem, ő pontosan olyan futballista, akire szükségünk van" – mondta Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője.

Egyértelmű volt, hogy meg kell erősítenünk a támadó középpályás és a szélső pozíciókat, ő pedig olyan játékos, aki három vagy négy különböző pozícióban is játszhat. Teljesen lenyűgözött minden közös beszélgetésünk alkalmával, hogy mennyire akar jönni."

Willian 2013-ban került a Chelsea-hez az orosz Anzsi Mahacskala együttesétől. Korábban játszott odahaza a Corinthiansban, illetve Ukrajnában a Sahtar Donyeckben, amellyel UEFA-kupát nyert.

Az angolokkal öt trófeát szerzett: 2015-ben és 2017-ben angol bajnok, 2019-ben Európa Liga-győztes lett, de nyer egy-egy FA- és Ligakupát is.

A brazil válogatottban 2011-től tavaly nyárig 70-szer jutott szóhoz, és kilencszer volt eredményes.


24.hu

Két éve ellenfél volt, most szerződtette a Fehérvár

Brazil védekező középpályással erősített a Fehérvár FC csapata, amely a portugál Bragától szerződtette a 25 éves Alef dos Santos Saldanát.

Nagyon fontos pozícióba érkezett Alef, aki több csapattal is szerepelt a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörében, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, nagy erősítés a megszerzése.
A középpályán jó minőségű játékosaink vannak, de úgy éreztük, hogy ezen a poszton további erősítésre van szükségünk, ezzel is növelve a versenyhelyzetet" – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Kovács Zoltán sportigazgató.

A Transfermarkt szerint a játékosért egymillió eurót fizetett a magyar bajnoki ezüstérmes

Alef a Ponte Preta csapatától előbb a Marseille-be került kölcsönben, majd 2015-ben szerződtette a Braga. De ott mindössze egy élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, rendszerint kölcsönjátékosként szerepelt a katari Umm Salal, a ciprusi Apollon Limassol, a görög AEK és a szintén ciprusi APOEL csapatában

A görög AEK tagjaként pályára lépett a fehérváriak ellen is 2018-ban a Bajnokok Ligája rájátszásában.

Remek lehetőség előtt állok, további trófeákhoz szeretném segíteni a klubot a játékommal. Minden meccsen győzni akarok, ezt láthatják tőlem a szurkolók, amikor pályára lépek– mondta.


24.hu


Messi közölte, távozik az FC Barcelonától

Egy brazil televíziós csatorna vasárnap este bejelentette, hogy Lionel Messi, az FC Barcelona hatszoros aranylabdás argentin futballistája közölte a klubvezetőkkel, nem kívánja kitölteni jövő nyáron lejáró szerződését, és távozik. Olvasd tovább

Egy brazil tévé tudja, hogy egy argentin mit akar csinálni. Hihető.


Idézetet írta: csabax Dátum augusztus 17, 2020, 23:34:37


Idézetet írta: Pozzato Dátum július 21, 2020, 13:01:18
Véleményem szerint Sociedad és az Atlético Madrid lesz, aki ebből hasznot húzhat. A Depor ismérve volt, hogy Irureta rendre megszivatta a nagyokat, kihasználták a két nagy hanyatlását. Mostaniak közül Imanol Alguacil (Sociedad) ilyen edző, aki képes gyengébb kerettel is gólokkal verni a nagyokat, nem a védekezésre támaszkodni, hanem bátran támadni. Tele van fiatal játékosokkal a keret (oké, Odegaard vissza is ment a kölcsönből), szóval van remény számukra. Erre az évre én Tico bajnoki címet jósoltam, de csúnyán benéztem, többet láttam bele a Morata - Diego Costa - Félix csatártrióba. Azonban továbbra is azt mondom, ha képes Simeone hozni a stabilitást, akkor következő 2-3 évben bajnokok lehetnek, de nagyobb érték lehet egy jó Sociedad szereplésben.

Jövőre egy Atlético Madrid végső győzelem 10.00-es szorzót ad, míg a Sociedad 250.00-es, ami dobogón esetén szerintem ilyen 30.00 körüli biztos lesz. Abban lehet az igazán nagy érték. Sevilla lehetne még érdekes, esetleg a Villarreal. Valenciának valószínűleg az lesz a sorsa, mint a Deportivónak, hogy már lassan visszakerülnek oda, ahol a '80-as években voltak. Az ilyen elnökök nem jönnek rá, hogy a pénzmosás csak egy kis ideig működik, ha nincsenek sikerek.


Aki talál szorzót a Sociedad top4-re, szívesen megfogadom továbbra is! Kis apró már ment 250-es szorzón a végső győzelmükre.

Hiába a tehetség, ha nincs meg a szorgalom és az alázat. Több tucat ilyen "nagy ígéret" kallódik el.

Koman Vladimir is kipróbálja magát az Egyesült Arab Emírségekben

Volt egyszer egy U20-as magyar válogatott, amely a 2009-es egyiptomi világbajnokságról bronzéremmel tért haza. Azt a csapatot Egervári Sándor irányította, a kapuban Gulácsi Péter állt, elöl pedig Koman Vladimir tömte labdákkal Németh Krisztiánt. Utóbbi két játékos a magyar futball nagy ígérete volt, mindenki azt várta tőlük, hogy európai topligákban nézhessük őket hétről hétre.

Ehhez képest Németh Krisztiánnak nincs csapata jelenleg, Koman Vladimir az Egyesült Arab Emírségekbe igazolt, Gulácsi Péter viszont kedd este BL-elődöntőt játszik az RB Leipziggel.

Koman a pályafutása elején még Olaszországban játszott, a Sampdoria után a Bariban is megfordult, ahol a 2009-2010-es idényben két gólt is szerzett az olasz élvonalban.
Aztán jött a nagy vándorlás, Franciaország, Oroszország, egy NB I-es kitérő Diósgyőrben, majd Törökország, Irán, most az Egyesült Arab Emírségek.

A 31 éves középpályás új csapata, a Hatta az utolsó előtti helyen állt tavasszal, amikor a koronavírus-járvány miatt lefújták az idényt. A csapatnak van brazil és egyiptomi légiósa, az edzője pedig a görög Krisztosz Kontisz.

Koman 36-szor szerepelt a magyar válogatottban, de utoljára 2014-ben lépett pályára, a dánok elleni 2-2-es döntetlenre végződő felkészülési meccsen egy félidőt kapott.


24.hu

Bese Barnabás a belga labdarúgó-bajnokságba igazolt

A válogatott Bese Barnabás a belga labdarúgó-bajnokság élvonalába frissen feljutott Oud-Heverlee Leuven együttesében folytatja pályafutását.


A klub közösségi oldala szerdán jelentette be a 26 éves szélső védő szerződtetését. Bese két évre írt alá új együtteséhez, amely az angol Leicester City testvércsapata.
   
A hátvéd 2011-ben az MTK-ban mutatkozott be a magyar élvonalban, 2016 óta a francia másodosztályú Le Havre csapatát erősítette. A válogatottban eddig húsz mérkőzésen lépett pályára, szerepelt a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon is.

forrás: MTI

Koeman egyik első erősítése Van de Beek lehet

Ronald Koeman, az FC Barcelona frissen kinevezett holland vezetőedzője egyik első lépéseként honfitársat szerződtetne a tízszeres válogatott Donny van de Beek személyében a spanyol futballbajnokságban legutóbb ezüstérmes együtteséhez.


A 23 éves középpályást klubja, az Ajax - a katalán Sport napilap értesülése szerint - kész eladni, de csak 55 millió euró fejében, és az árból nem akar engedni. Az üzlet jó eséllyel létrejöhet, mivel Koeman állítólag kifejezetten ragaszkodik Van de Beek megszerzéséhez.
   
A játékos Ajax-nevelés, a legutóbbi szezonban 23 bajnokin szerepelt, nyolcszor volt eredményes és hat gólpasszt adott. Amszterdami kontraktusa 2022 nyaráig szól.

forrás: MTI

Lanzafame a török másodosztályba igazolt

Az OTP Bank Liga kétszeres gólkirálya, Davide Lanzafame a Budapest Honvédtól a török Adana Demirspor labdarúgócsapatához igazolt.


A másodosztályban szereplő klub Twitter-oldalán egy fotóval illusztrált bejegyzésben kedden jelentette be, hogy egy plusz egy évre írt alá az olasz csatár.
   
Lanzafame az olasz élvonalban öt együttesben is játszott, majd először 2013-ban futballozott a Budapest Honvédban, ahova 2016-ban visszatért és bajnoki címre vezette a kispestieket. A 33 éves játékos 2018-ban egy idényre a Ferencvároshoz igazolt, amellyel szintén bajnoki aranyérmet nyert, majd másodszor is visszatért a Honvédhoz, amellyel elhódította a Magyar Kupát. Mindkét magyarországi klubjával egyszer-egyszer lett gólkirály.
   
Az Adana Demirspor az elmúlt idényben harmadikként zárt a török másodosztályban, majd a feljutásért rendezett rájátszás döntőjében tizenegyesekkel maradt alul.

forrás: MTI

Amikor Messi úgy dönt, hogy meneszti a klubvezetést.

Adott egy komoly sakkot Bartomeúnak, kérdés hogy matt lesz-e belőle.

Messzi igazol vagy közelebb? Bomba oddson fogadhatunk Lionel új klubjára!


Az FC Barcelona hivatalosan is bejelentette, hogy csapatkapitánya távozni szeretne a klubtól. Mindezt ingyen tenné meg a hatszoros Aranylabda győztes, mivel szerződésében szerepel egy hasonló záradék. A katalán klub viszont ezt másképp értelmezi. Olvasd tovább

Messi: Meneszteni kéne az elnököt, mert egy rohadék, meg elküldik a haverjaimet.
Messi apukája: Már megvettem a házat Milánóban vérem.
Guardiola: A kedvencem végre elérhető, ráadásul itt van nálunk országos cimborája, Agüero is, összeállt minden, most már tuti a BL-elődöntő!
Nasser Al-Khelaifi: Le kéne újból rabolni a katalánokat, elhozni ingyen a Törpét.
Icardi: Hozzánk? Ez komoly?
Neymar: Picsába, így is árnyékban vagyok.
Arséne Wenger: Előbb Ronaldo, most Messi elérhető, nekem meg nincs csapatom...
Ibrahimovic: Hozzátok elém a Törpét, nálam maradt a zsámolya!
Messi: Felcsútnak szüksége van rám, Európa Ligában amúgy sem játszottam még!

Mindeközben Torinóban
Agnelli: Ronaldo után Messi, nevem a legendák közé emelkedne és nyerhetnénk egy újabb bajnoki címet!
Dybala: Ezt már komolyan nem hiszem el, válogatott után még itt is...

Ez tetszik, én is írok hasonlót.

Messi: Olyan kicsi vagyok, a világ meg nagy, lakhelyet váltok.
Szerződés: Szia Messi! Van egy rossz hírem...
Messi: Hali, ismerjük egymást?
Szerződés: Egyszer adtál egy aláírást.
Bulvár: Sziasztok, nekem ennyi elég is, ebből megélek pár hétig.
Szurkolók: Azt írják a neten, hogy Messi elmegy Barcelonából, szóval ez most komoly.
Net: Helló Uraim, annyi még, hogy a Föld valójában lapos, és gyíkemberek jönnek a Niribu bolygóról.