Foci - Átigazolási hírek - 2020 nyár

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


DZSUDZSÁK BALÁZS HAZATÉRT – HIVATALOS

Igaznak bizonyultak a korábbi felvetések, és hatalmas hírt jelentett be a kedd délutáni órákban a magyar másodosztályban (Merkantil Bank Liga) szereplő Debreceni VSC együttese..

A várakozásoknak megfelelően a Debrecen csapata megerősítette, hogy visszatér a klubhoz a szabadon igazolható Dzsudzsák Balázs, aki annak idején 12 évvel ezelőtt éppen a Lokitól indította légiós karrierjét.

Azok után, hogy tavasszal kiderült, hogy az Egyesült Arab Emírségekbeli Al-Ain csapata nem érvényesítette opciós jogát Dzsudzsák szerződtetését illetően, a magyar válogatott csapatkapitány szabadon igazolható lett, és immár több hónapja nem talált csapatot magának külföldön, végül a hazatérés mellett döntött. Bemutató sajtótájékoztatóját 16:45-től tartják a Nagyerdei Stadionban.

A 33 esztendős labdarúgó 2005-ben mutatkozott be a DVSC színeiben a magyar bajnokságban, majd 2008-ban állt légiósnak, Hollandia, Törökország és a Közel-Kelet érintésével pedig 12 szezon után térhetne haza. Mindenképpen szép gesztus tőle, hogy a bajba jutott nevelőcsapata segítségére sietett az ország legismertebb labdarúgója.

Emlékezetünk rá, hogy korábban már Korhut Mihály és Varga József is visszatért a bajba jutott hajdúságiakhoz.

Forrás: fociclub.hu

Idézetet írta: A Hentes Dátum szeptember 22, 2020, 19:13:32
DZSUDZSÁK BALÁZS HAZATÉRT – HIVATALOS

Igaznak bizonyultak a korábbi felvetések, és hatalmas hírt jelentett be a kedd délutáni órákban a magyar másodosztályban (Merkantil Bank Liga) szereplő Debreceni VSC együttese..

A várakozásoknak megfelelően a Debrecen csapata megerősítette, hogy visszatér a klubhoz a szabadon igazolható Dzsudzsák Balázs, aki annak idején 12 évvel ezelőtt éppen a Lokitól indította légiós karrierjét.

Azok után, hogy tavasszal kiderült, hogy az Egyesült Arab Emírségekbeli Al-Ain csapata nem érvényesítette opciós jogát Dzsudzsák szerződtetését illetően, a magyar válogatott csapatkapitány szabadon igazolható lett, és immár több hónapja nem talált csapatot magának külföldön, végül a hazatérés mellett döntött. Bemutató sajtótájékoztatóját 16:45-től tartják a Nagyerdei Stadionban.

A 33 esztendős labdarúgó 2005-ben mutatkozott be a DVSC színeiben a magyar bajnokságban, majd 2008-ban állt légiósnak, Hollandia, Törökország és a Közel-Kelet érintésével pedig 12 szezon után térhetne haza. Mindenképpen szép gesztus tőle, hogy a bajba jutott nevelőcsapata segítségére sietett az ország legismertebb labdarúgója.

Emlékezetünk rá, hogy korábban már Korhut Mihály és Varga József is visszatért a bajba jutott hajdúságiakhoz.

Forrás: fociclub.hu

Már korábban is nagyon érződött a hírekből,hogy Dzsudzsák Balázs visszatér a Debreceni egyesülethez.Oda húzott a szíve ahonnan elindult.Következő szezonban már biztos az első osztályban lehetnek. Úgy legyen!

Idézetet írta: grof19 Dátum szeptember 22, 2020, 19:20:18
Már korábban is nagyon érződött a hírekből,hogy Dzsudzsák Balázs visszatér a Debreceni egyesülethez.Oda húzott a szíve ahonnan elindult.Következő szezonban már biztos az első osztályban lehetnek. Úgy legyen!

Minden szavaddal egyetértek! ;)

KÉT VÁLOGATOTT JÁTÉKOST IGAZOLT A VASAS! – HIVATALOS

Az NB II-ben szereplő Vasas gárdája bejelentette, hogy leigazolták Pátkai Mátét és Otigba Kennethet.

Az utolsó pillanatokban jelentette be a Vasas együttese, hogy két válogatott játékossal erősítette meg keretét, ugyanis a mai napon lezárul Magyarországon az átigazolási piac. Az angyalföldi alakulat Otigba Kenneth és Pátkai Máté játékjogát szerezte meg. Otigba esetében nem kellett senkivel sem megegyeznie a Vasasnak a játékoson kívül, hiszen a védő szerződése lejárt a Ferencvárosnál ezen a nyáron. A 28 esztendős hátvéd két bajnoki címet szerzett a zöld-fehérekkel. Pátkainál a MOL Fehérvár alakulatával is dűlőre kellett jutni, hiszen a védekező középpályást még egy évig szerződés kötötte a csapathoz. A 32 éves játékos 1-1 bajnoki címet és kupagyőzelmet könyvelhetett el a fehérvári alakulattal.

A Vasas ezen a nyáron alaposan megerősítette keretét, hiszen azt tűzték ki célul, hogy a következő szezont már az NB I-ben szeretnék megkezdeni. Ennek érdekében érkezett például az előző élvonalbeli idény gólkirálya, Radó András. A rajt viszont nem sikerült valami fényesen, hiszen a gárda 9 forduló után csupán a 13. helyet foglalja el. Ennek következtében nemrégiben megköszönték Bene Ferenc munkáját, akit a vezetőedzői székben Schindler Szabolcs váltott.

Forrás:Fociclub.hu

Mi pénz van a Vasasnál :o A szándék egyértelmű; mindent feltesznek arra, hogy már idén felkerüljenek. Nevek alapján már most elsőosztályú a klub; meglátjuk a pályán is azzá válnak-e.

FC Barcelona: újabb tehetséget sikerült elpasszolni – HIVATALOS

Erőteljes nagy tisztogatás zajlik az FC Barcelona bő keretében. Nem csak a veterán nagy nevek (Rakitic, Suárez, Vidal) távozása esedékes. Az illetékesek a fiatal kiegészítőemberek sorát is megritkították.

Most éppen Monchu került a távozók listájára. A mallorcai születésű középpályás 13 esztendős kora óta nevelkedik a Barcelona korosztályos csapataiban, de eddig még csak egyetlen alkalommal kapott lehetőséget tétmeccsen a nagyok között. A kirúgott Setién mester adott neki hat percet a Napoli elleni Bajnokok Ligája meccsen augusztusban. A Bayern elleni 8-2-es zakó alkalmával pedig padozhatott.

Monchu az előttünk álló szezont a szintén katalán Girona csapatában fogja tölteni. A 21 éves játékosnak nagy szerep lehet abban, hogy a kiscsapat újra megcélozza a feljutást a LaLigába.

Monchu alapszerződése a Barcával 2022-ig érvényes.

forrás:fociclub.hu

Premier League: Spanyol védő érkezik a Leedshez!

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Sociedad együttese bejelentette, hogy megegyeztek a Leeds Uniteddel Diego Llorente átigazolásáról.

A Leeds United és a Real Sociedad gárdája megegyezett egymással Diego Llorente átigazolásával kapcsolatban. Noha konkrét átigazolási díjat még nem közöltek a felek, a hírek szerint 20 millió euróért cserélt gazdát a hátvéd játékjoga. Az angol csapat minden bizonnyal akkor jelenti be a 27 esztendős futballista érkezését, miután átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon. A beszámolók alapján az ötszörös spanyol válogatott játékos 4 évre kötelezheti el magát a frissen feljutó alakulathoz.

Llorente 2017 nyarán igazolt a Sociedadhoz, akik a Real Madridtól vásárolták meg őt 7 millió euró ellenében. A védő azóta 88 alkalommal öltötte magára a baszkföldi gárda szerelését és ez idő alatt 8 gólt, valamint 2 gólpasszt jegyzett. A spanyol élvonalban összesen 138 meccsen lépett pályára, ugyanis korábban a Rayo Vallecano és a Málaga együttesénél is eltöltött 1-1 évet kölcsönben.

forrás:fociclub.hu

BRÉKING: bejelentette új csatára érkezését a Juventus – hivatalos

Az olasz élvonalbeli bajnokságban szereplő Juventus a hivatalos honlapján közölte, hogy kölcsönben a klubnál folytatja pályafutását az Atlético Madrid futballistája, Álvaro Morata.

A spanyol válogatott csatár végleges megvásárlására opciós joguk lesz a torinóiaknak, akik a teljes transzferidőszakban szerették volna megerősíteni a támadóharmadukat – többek között Edin Dzeko és Luis Suárez neve is felmerült, végül Moratára esett a választás. A spanyol támadó kölcsönben érkezik a Juventushoz, amiért 10 millió eurót fizettek az Atlético Madridnak, és ha a szezon végén úgy döntenek, hogy végleg megvásárolják, akkor 45 milliót kapnak még a madridiak. Azonban még egy újabb évre meghosszabbíthatják a kölcsönét, ami szintén 10 millió euróba kerülne az olaszoknak, és annak a szezonnak a végén is megvásárolhatják a támadót, azonban akkor már csak 35 milliót kell fizetniük érte.

A 27 esztendős labdarúgó számára egyáltalán nem lesz ismeretlen a Serie A közege, hiszen 2014 és 2016 között éppen a Juventus játékosa volt. Morata a Zebrák színeiben akkor minden sorozatot figyelembe véve 93 találkozón lépett pályára, ezeken 27 gólt és 18 előkészítést jegyzett.

forrás:fociclub.hu

A Dortmund ismét megszerzett egy fiatal angol tehetséget.

Megegyezett a Dortmundal Jamie Bynoe-Gittenst(16) aki a Manchester City akadémiáján pallérozódott.A Paris SG és a Real Madrid is szerette volna a soraiban tudni a játékost.Azonban úgy tűnik Jamie Bynoe-Gittens a Dortmundot választotta.A választásában állítólag nagy szerepe volt ,hogy honfitársa Jadon Sancho is ott játszik és ráadásul hasonló utat járt be.

NB II: Bajner Bálint a magyar másodosztályban folytatja – hivatalos

A magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Pécsi MFC hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 29 éves Bajner Bálintot. A magyar csatárnak másfél évig nem volt csapata, legutóbb a Borussia Dortmund tartalékcsapatánál kapott szerepet, a német negyedosztályban.

A pécsiek szerdán a saját honlapjukon jelentették be a korábbi korosztályos magyar válogatott támadó érkezését. A 29 éves Bajner Bálint eddigi karrierje során már kilenc felnőtt együttesben szerepelt, de sehol nem játszott 65 meccsnél többet – ez a szám volt a maximum, ezt a Dortmund II-ben érte el, de az első csapatnál is pályára lépett, egy mérkőzés erejéig

Bajner Magyarországon eddig a Sopronban, a Paksban és a Bp. Honvédban játszott, összesen 40 tétmeccset. Új szerződése időtartamáról a pécsiek egyelőre nem osztottak meg információt.

A klub azt azonban elárulta, hogy még tervezik egy középpályás átigazolását. A PMFC kilenc forduló után 13 ponttal áll a labdarúgó NB II 10. helyén.

Forrás:nso

HOSSZABBÍTOTT TEHETSÉGÉVEL A BARCELONA – HIVATALOS

A Barcelona együttese a szerdai napon hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy megújította legnagyobb tehetsége szerződését a klubnál...

A Barcelona csapata megerősítette, hogy a katalán gárda legnagyobb tehetségével, Ansu Fatival új, többéves szerződést kötött, amely a kiszivárgott sajtóinformációk szerint 400 millió eurós kivásárlási záradékot is tartalmaz.

A 17 éves Bissau-guineai származású bal szélső az első idényében hét bajnoki és egy BL-találatot regisztrált a Barca színeiben, miközben időről időre a katalánok kezdőcsapatában is lehetőséghez jutott, és a szakemberek egytől egyig rendkívül fényes pályafutást jósolnak számára.

Fati az előző idényben a La Liga történetének harmadik legfiatalabb, míg a Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb gólszerzője lett. A fiatal játékos ráadásul szeptemberben már a spanyol válogatottban is bemutatkozhatott, ahol ő lett a legfiatalabb debütáló, majd gólszerző is.

A tehetséges szélső már hivatalosan is a felnőttkeret tagja, és a 2020–2021-es idényben a 22-es mezszámot viseli.

Forrás:fociclub.hu

BAYER LEVERKUSEN: MÁR ORVOSIN VAN AZ ATLÉTICO MADRID VÉDŐJE – SAJTÓHÍR

A gyógyszertáriaknál a pillanatokban esik át az ilyenkor szokásos orvosin a Matracosok kolumbiai védője, Arias.

A Bayer Leverkusen hamarosan hivatalosan is bejelentheti, hogy kölcsönvette a következő idényre opciós vásárlási joggal az Atlético Madrid jobbhátvédjét, Santiago Ariast, a Marca értesülései szerint.

A gyógyszertáriak a hírek szerint az idény végén 9 millió euróért szerződtethetik végleg a 28 éves kolumbiai labdarúgót. Arias végül azért döntött a távozás mellett, mert Simeone mester közölte vele, hogy idén is csak csereemberként számol vele és nagyjából annyi játékidő juthat neki, mint az elmúlt szezonban, amivel ő azonban elégedetlen.

Az 53-szoros kolumbiai válogatott játékos 2018-ban érkezett az Atlético Madridhoz a PSV Eindhoventől 11 millió euró ellenében, azóta a Matracosok színeiben 51 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 1 gólt és 3 gólpasszt jegyzett.

Forrás:fociclub.hu

A Holland Labdarúgó Szövetség (KNVB) hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy kinevezték az Oranje új szövetségi kapitányát, Frank de Boer személyében.

Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, hiszen a holland szövetség közleménye szerint Frank de Boer két éves szerződést írt alá a nemzeti csapatnál, ami azt is jelenti, hogy ha a válogatott kijut a 2022-es katari világbajnokságra, az 50 éves szakember irányíthatja ott is a csapatot.

A holland válogatott élére azután kellett új szövetségi kapitányt keresni, hogy Ronald Koeman elfogadta a Barcelona vezetőedzői pozícióját. A szövetség első gondolata Luis van Gaal volt, de a játékosok kifejezetten kérték, hogy ne ő vegye át a csapat irányítását.

De Boer ezelőtt az MLS-ben szereplő Atlanta United csapatánál volt edző, de korábban megfordult az Inter, a Crystal Palace és az Ajax kispadján is. A válogatottaknál is van némi tapasztalata, hiszen a  2010-ben világbajnoki ezüstérmes holland nemzeti csapatnak ő volt a másodedzője.

A hollandok októberben Mexikó ellen felkészülési mérkőzésen, Bosznia-Hercegovina és Olaszország ellen pedig a Nemzetek Ligájában lépnek pályára.

forrás:fociclub.hu

Chelsea: szenegáli kapust szerződtetettek – hivatalos

Bejelentette Edouard Mendy átigazolását a Chelsea. A Londoni klub ötéves megállapodást kötött a francia élvonalból érkező labdarúgóval.

Frank Lampard vezetőedző azzal indokolta a megszerzését, hogy ezzel növeli a versenyhelyzetet Kepa Arrizabalaga és Willy Caballero számára a poszton.

Előbbi a világ legdrágábban igazolt kapusa, azonban az új idény eddigi mindkét bajnoki találkozóján gólt kapott a Chelsea a hibái miatt. A fővárosi gárda egy-egy győzelemmel és vereséggel kezdte a Premier League-szezont.

A Chelsea nem közölte Mendy átigazolási díját, ám sajtóhírek szerint 25 millió eurós összegről van szó. A 28 éves játékos 2025 nyaráig írt alá Londonban. 

Mendy a Marseille-nél lett profi játékos, majd 2016 és 2019 között a Stade Reims alkalmazásában állt, innen szerződött tavaly nyáron 4 millió euróért cserébe a Rennes-hez. Utóbbi együttesben bő egy év alatt 34 tétmeccsen lépett pályára, 32 gólt kapott és 13-szor őrizte meg kapuját a találattól.

Mendy személye azért is lehet izgalmas, mert a Chelsea-nek egyszer már remekül bejött, hogy egy viszonylag ismeretlen kapust szerzett meg a Rennes-től. A labdarúgót Petr Cechnek hívják, s 2004 nyarát írtuk ekkor. A cseh kapus egyébként maga ajánlotta Mendyt – derül ki a londoniak beszámolójából.

,,Rendkívül boldog és izgatott vagyok, alig várom, hogy csatlakozzak a kerethez. Egy valódi álom számomra, ami történik" – idézte a szenegáli labdarúgót a klub honlapja.
forrás:nso.hu

A Barcelona elbúcsúzott Suáreztől – HIVATALOS

A Barcelona csapata által a hivatalos közösségi oldalakon tett éjszakai bejegyzések után kijelenthető, eldőlt a rutinos uruguayi támadó sorsa...

A Barcelona együttese megerősítette, hogy a katalán klub vezetősége megállapodott az Atlético Madrid csapatával, hogy Luis Suárez játékjogát 6 millió euróért és további bónuszokért cserébe a "Matracosokhoz" küldi. Az uruguayi klasszis búcsúzó sajtótájékoztatóját csütörtökön 12:30-tól tartják Barcelonában.

A rutinos támadó nem számít a Barca élére újonnan kinevezett Ronald Koeman kegyeltjei közé, és a holland szakember érkezése óta nyílt titok volt a távozása. A 33 esztendős uruguayi támadó 2014-es leigazolása óta minden sorozatot figyelembe véve 283 mérkőzésen 198 gólt regisztrált a Barcelona színeiben.

Suárez legeredményesebb idénye a 2015-2016-os kiírás volt, amikor a bajnokságban 40, összességében pedig 59 találatig jutott. Legutolsó idényében, a 2019-2020-as szezonban sérülésektől is hátráltatva 36 fellépés alatt 21 gólt termelt. Suárez a Barcelona színeiben négy-négy bajnokságot és Király-kupát, két spanyol szuperkupát, valamint 2015-ben Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert.

Mindent figyelembe véve, Suárez a katalán klub valaha volt harmadik legeredményesebb játékosa Lionel Messi (634) és César (232) mögött.

forrás:fociclub