2. nap - Véleménykifejtés (március 31.)

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Két dolgot tartok a legjobb stratégiának.
1.) Élőben követni a mérkőzést és ez alapján elhelyezni a fogadást. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a túl sok fogadási piac túl hízelgő is tud lenni. Ezért az élőzés esetén is érdemes pár 2-3 irányvonalat tartani, amiben a legjobbak vagyunk. Pl. gólok, lapok, szögletek.
2.) Sorozatokra fogadni. Például, ha már 3-4 mérkőzés óta egy overes ligában a csapat 1-2 gólos mérkőzéseket játszik, akkor érik az over 2.5. Ez esetben a bukik sem hülyék, már lejjebb viszik az over odds-ot. Ilyen esetben érdemes jó bankmenedzsmentel tétet is emelni, amiből a végén pluszban jöhetünk ki.

Egyébként szerintem bármilyen fogadást végzünk érdemes a múltra visszatekinteni. Egy-két héten belüli eredményekre és a csapat összeállításokat megvizsgálni az eredmények tükrében. Ez alapján látható, hogy milyen csapattal áll ki a két csapat és, hogy melyik emberek miben erősek. Legyen szó támadó vagy védekező játékról.

Egy ősi dakota közmondás szerint sokkal jobban keveset nyerni, mint sokat veszteni. Ehhöz igyekszem tartani magam, amikor játszok.

Úriember biztosra nem fogad, de legalábbis érdemes a kockázatot minimalizálni. Ezt pedig e legegyszerűbben úgy lehet megtenni, ha megtett esemény ellentétére is teszünk. Ha úgy egyensúlyozunk, hogy oda kerüljön a nagyobb tét, ahol jobban szeretnénk nyerni (pl. mert egyszerűbb pénzt kivenni, vagy ide lehet átbukni a bónuszt stb.), akkor még izgulhatunk is meccs közben.

Ráadásul, abban a közmondásban is van némi igazság, hogy sok kicsi sokra megy.



Idézetet írta: Assassin Dátum március 31, 2020, 22:29:09
Egy ősi dakota közmondás szerint sokkal jobban keveset nyerni, mint sokat veszteni. Ehhöz igyekszem tartani magam, amikor játszok.

Úriember biztosra nem fogad, de legalábbis érdemes a kockázatot minimalizálni. Ezt pedig e legegyszerűbben úgy lehet megtenni, ha megtett esemény ellentétére is teszünk. Ha úgy egyensúlyozunk, hogy oda kerüljön a nagyobb tét, ahol jobban szeretnénk nyerni (pl. mert egyszerűbb pénzt kivenni, vagy ide lehet átbukni a bónuszt stb.), akkor még izgulhatunk is meccs közben.

Ráadásul, abban a közmondásban is van némi igazság, hogy sok kicsi sokra megy.
Ezt sokan csinaljak kaszinokban is, foleg a matekbol felmentettek. Az ilyen emberek 3 zsetont raknak a pirosra es 2-t a feketere. Igaz, hogy teljesen ugyanaz, mintha 1 zsetont raknanak a pirosra es nem raknanak a feketere. Illletve 0-nal megse ugyanaz, csak nagyobb a bukas.
Teljesen felesleges mind a ket oldalra rakni, kiveve ha arbolsz, de itt a peldadban ha jol ertettem nem errol volt szo, hanem a fenti kaszinos peldarol.

Idézetet írta: zbking Dátum március 31, 2020, 22:56:20
Ezt sokan csinaljak kaszinokban is, foleg a matekbol felmentettek. Az ilyen emberek 3 zsetont raknak a pirosra es 2-t a feketere. Igaz, hogy teljesen ugyanaz, mintha 1 zsetont raknanak a pirosra es nem raknanak a feketere. Illletve 0-nal megse ugyanaz, csak nagyobb a bukas.
Teljesen felesleges mind a ket oldalra rakni, kiveve ha arbolsz, de itt a peldadban ha jol ertettem nem errol volt szo, hanem a fenti kaszinos peldarol.

Jól értettél, tényleg nem arbolásról van szó - ez nekem valahogy úgy tűnik, mintha épp a lényegétől fosztaná meg a szerencsejátékot: a szerencsétől - de szerintem azért matematikailag védhető ez a szisztéma. Sőt, ha az évek során valamennyi nyereséget realizáltam sportfogadásból, azt inkább ennek köszönhetem, mintsem annak, hogy értenék a sportokhoz. Ugyanis nem különösebben értek hozzájuk.

De amit mondasz, a rulettes példának, olykor nagyon is könnyen érthető értelme van, szoktam is ilyet csinálni. Pl. vegyük egy egy bónusz részvételi feltételeit: eszerint, ha felraksz ruletten X ft.-ot, kapsz cserébe Y ft. értékű ingyenes fogadást. (Azért írom a dolgot ilyen matematikai formában, mert  a hozzászólásod alapján úgy gondolom, te semmiképpen sem voltál felmentve belőle.) Szóval ilyenkor, egyáltalán nem mindegy, hogy a tét, amit a feketére és a pirosra is felteszel Z, vagy - egy ettől nagyobb - Q ft. Esetleg, tovább bonyolítva a dolgot, és csökkentve a varianciát, Q-nál lényegesen kisebb N ft. a nullára is raksz.

Sőt: néhány helyen meg van van tiltva, hogy egyszerre tegyél a feketére és a pirosra. Ilyenkor mondjuk csinálhatod azt, hogy raksz M tétet  1-12, 13-24 mezőkre, továbbá L=2*M tétet arra, hogy 18-36 között lesz a szám. Ebben, persze már van kockázat, de mégis kevesebb, mintha csak az egyik kimenetelre raknál a három közül.

En ehhez tartom magam:

1) A nagy bank szolo tippekkel megy. Plussz van egy joval kissebb bankom ahol a mindennapi pocsoles megy, ami szolokat, over 2 golos es max ketkoteses szelvenyeket tartalmaz.
2) kettonel nagyobb szorzokra eskuszom. Egyszeru. semmivel se nehezebb egy 2,40 oddsot eltalani mint az 1,7 korulieket. A magas szorzoknal nem kell az 50% talalati arany - 4 veszitett szelvenyt harom nyertesssel behozod. (min. 2,35 szorzok mellett)
3) olyan meccsekket ,,tegyel oda" amelyekbe senki nem hisz - se a tobbi sportfogado, es foleg a bookie nem. Ott gyakrabban van ertek mint a mindenki altal vart barcelona gyozelmek, real overek. Azok teny hogy jonnek, de nem lehet hosszutavon plusszban lenni.
4) tet - ha papiron vezeted a tippjeid es latod hogy flat (egyseges) tetekkel plusszban vagy, akkor jol csinalod. Ertek van abban amit felraksz. Emellett lehet kicsit novelni a szazalekot kissebb martingelekkkel, de maximum 3 lepcsossel. tobbel semmikep.

Szerintem a sportfogadás egy életvitel is lehet.Bár nagyon sokan hazárd játéknak tartják mivel ha nagyon belemélyedünk rámehet mindenünk.De okosan megfontoltan játszva egy-egy jó bejövő tipp szinte élményszámba megy.Ezelőtt 1 -3 évvel a vinmejsztern talán jól irtam le a fogadó irodát 100 eu bónuszt nyertem kétszer is.Az első 100- somat elbaltáztam nem játszottam meg.A másodikat igen. 7 szer kellet megforgatni a végeredmény 745 usa dollár lett.Hát ez élmény volt.A bónuszt 100 eu
ezen a sportfogadáson nyertem.Azóta is fogadok kissebb nagyobb szerencsével.

Több játékost is követtem már mióta itt jelen vagyok a fórumon, akik formálták kicsit a fogadási stílusomat. Az egy esemény egy szelvény vált be nekem is a leginkább, többször a legkisebb oddsú, kerekítő tipp ment el egy szép szorzós kombiból, ami egyre inkább arra ösztönzött, hogy el kellene ezt felejteni.
Fociban és hokiban a gólokra való élőben fogadás jobb eredményeket hozott számomra. Általában azt szeretem a legjobban, amikor az előre kiválogatott meccseimen az esélytelenebb, underdog csapat szerez vezetést. Ekkor a statisztikák figyelembevételével a fordítás vagy a gólokra való fogadás eredményes lehet. Hokinál a végső percekben az üreskapus támadások miatt sokszor lett győztes egy tippem, erre érdemes figyelni szerintem. Fociban hasonlóan, főleg, ha átlagban sok gólos bajnokságokban játszanak akkor az utolsó 10-15 percben a gólok aránya elég magas.
Kosárlabdában az NBA az egyik legnehezebben fogadható liga, mégis talán azért tudok benne egyes időszakokban eredményes lenni mert azt napi szinten követem, ez is nagyban hozzájárulhat az eredményességhez, hogy ha az ember ismeri a játékosokat, csapatokat.
A szorzók esetén a fő határokhoz tartozó 1.80-1.90-es oddsok dominálnak, aminél szükséges a kb. 55%-os pozitív tippelési arány, hogy nyereséges legyen, ami odafigyeléssel és időbefektetéssel szerintem kivitelezhető.

Nagyon sok mindent kipróbáltam már a fogadásban, még a tippmixszel kezdtem, aztán az osztályfőnököm hatására próbáltam ki az online fogadást. Eleinte végeredményre, mert csak az volt, aztán 2.5 gól felett, 1.félidő 0.5 gól felett. Emlékszem, hogy a középiskolában a szünetekben rohantunk a lottózóba, hogy megrakjuk a kemény 200 Ft-os szelvényeket. Be kell valljam, hogy néha hiányzik az az érzés, amikor előző este a teletexten nézegettem az ajánlatot.

Megfizettem már a tanulópénzt én is, de nagyon sok szép nyertes szelvényem is volt, ezek mind nagyobb, 10-es feletti szorzóból jött össze. Sajnos a milliós nyeremény még hiányzik, majd a jövőben hátha... Úgy gondolom, hogy a single tippekkel lehet keresnivaló(m) a fogadásban, megfelelő stratégiával és managementtel persze. A stratégia része kigondolás alatt, már csak a megfelelő mérkőzések kellenek, de az hiányzik még.

Remélem, hogy hamarosan helyreáll a sportvilág veszteség nélkül, és nem csak a fogadás miatt.