Nemzetek Ligája 2020/21

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

UEFA Nemzetek Ligája 2020/21

Itt lehet beszélgetni az UEFA Nemzetek Ligájának eseményeiről.  :topbet_125:

Nemzetek Ligája - Elkészült az új program

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken kihirdette a Nemzetek Ligája módosított programját, amelyben a magyar válogatott négy mérkőzésének dátuma is módosult.

A szeptemberi dupla fordulóban maradtak az eredeti időpontok, azaz Marco Rossi szövetségi kapitány - másodosztálynak megfelelő B divízióban szereplő - együttese 3-án Törökország vendége lesz, majd három nappal később az orosz csapatot fogadja. Az októberi két körben a magyarok találkozóira az eredeti időponthoz képest két nappal később kerül sor: Szerbiában 11-én, míg Oroszországban 14-én lép pályára. Novemberben pedig egy nappal csúszott a találkozók dátuma, így Szerbia 15-én, Törökország pedig 18-án lép pályára Magyarországon.

A módosításokra azért volt szükség, mert az Európa-bajnoki pótselejtezőben érintett válogatottaknak, így a magyarnak is októberben és novemberben pótolják az Eb-részvételről döntő márciusról elhalasztott találkozóikat, ezért ezek a csapatok ebben a két hónapban hét vagy nyolc nap alatt három meccset játszanak. A magyarok a múlt szerdai bejelentés szerint október 8-án lépnek pályára Bulgáriában, a párharc győztese pedig november 12-én fogadja az izlandi-román mérkőzés továbbjutóját immár az Eb-részvételért.

A Nemzetek Ligája csoportbeosztása:
   
A osztály:

1: Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Hollandia
2: Izland, Dánia, Belgium, Anglia
3: Horvátország, Svédország, Franciaország, Portugália
4: Németország, Ukrajna, Spanyolország, Svájc
   
B osztály:

1: Románia, Észak-Írország, Norvégia, Ausztria
2: Izrael, Szlovákia, Skócia, Csehország
3: MAGYARORSZÁG, Törökország, Szerbia, Oroszország
4: Bulgária, Írország, Finnország, Wales
   
C osztály:

1: Azerbajdzsán, Luxemburg, Ciprus, Montenegró
2: Örményország, Észtország, Észak-Macedónia, Georgia
3: Moldova, Szlovénia, Koszovó, Görögország
4: Kazahsztán, Litvánia, Fehéroroszország, Albánia
   
D osztály:

1: Málta, Andorra, Lettország, Feröer-szigetek
2: San Marino, Liechtenstein, Gibraltár
   
A D osztályból két csapat jut fel, így a C osztály négy csoportutolsója a bennmaradásért játszik osztályozót.

A magyar válogatott menetrendje:
   
Törökország-Magyarország, szeptember 3. 20.45
Magyarország-Oroszország, szeptember 6. 18.00
Szerbia-Magyarország, október 11. 20.45
Oroszország-Magyarország, október 14. 20.45
Magyarország-Szerbia, november 15. 20.45
Magyarország-Törökország, november 18. 20.45

forrás: MTI

A két kapufából egy már bemehetett volna azért...(Török-Magyar)Ez a török csapat egy nudli

Idézetet írta: Powell Dátum szeptember 03, 2020, 21:20:03
A két kapufából egy már bemehetett volna azért...(Török-Magyar)Ez a török csapat egy nudli

Ja, a törökök nem igazán akartak nyerni, ettől függetlenül a győzelmet nem kell magyarázni. A két kifelé pattanó után a harmadik már befelé pattant, ennyi járt nekünk, mégis csak mi akartuk a győzelmet. Tény, hogy hagytak játszani, de az meg ne legyen már a mi hibánk.

Ez nagyon komoly.. ;D

Az olaszok egy bosnyákok elleni 1-1-es döntetlennel kezdték meg a szereplésüket a Nemzetek Ligájában. A védelem közepén végigjátszotta a mérkőzést Francesco Acerbi, pedig nem is őt akarta játszatni Roberto Mancini.

Hibáztam. Megmutatták az összeállítást, nem volt rajtam a szemüveg, azt mondtam rá, hogy oké. Később láttam, hogy Acerbi szerepelt rajta, de akkor már nem lehetett változtatni – nyilatkozta a Repubblicának az olaszok szövetségi kapitánya, aki eredetileg Giorgio Chiellinit akarta pályára küldeni. Annyit még hozzáfűzött, hogy legalább azonos a posztjuk, így akkora gond mégsem történt.

24.hu

Idézetet írta: LosGabos Dátum szeptember 05, 2020, 13:26:23

  :D :D :D

Ez csak valami tréfa lehet.

Mégsem olyan erős az olasz válogatott?

A hollandoknál nem történt változás Koeman távozása után.  Olvasd tovább

Ezt a cseh-skót meccset nem értem teljesen. A cseheknek a teljes csapatot le kell cserélniük a szlovák meccs után.

Az Unibeten még fogadható:

Nemzetek Ligája: játszaniuk kell, 21 újoncot neveztek a meccsre

A koronavírusos megbetegedések miatt a skótok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre teljesen új keretet nevezett meg vasárnap a Cseh Labdarúgó Szövetség, a 23 meghívott közül mindössze ketten szerepeltek már korábban is a válogatottban.

A csehek hétfőn este fogadják a skótokat Olomoucban. Pénteken 3-1-re verték a szlovákokat annak ellenére, hogy a vírus már megjelent a csapatnál: a stáb két tagjánál diagnosztizálták a betegséget, az egyiküknél órákkal a pozsonyi találkozó előtt.

A keret akkori tagjai Jaroslav Silhavy szövetségi kapitánnyal a meccset követően karanténba kerültek. Az új keret mind a 23 játékosa a cseh bajnokságban szerepel, a csapat kapitánya az a 36 éves Roman Hubnik lesz, aki 2016 lemondta a válogatottságot.

A szövetségi kapitányi teendőket David Holoubek, az U18-as nemzeti csapat vezetője látja majd el a skótok elleni találkozón.

24.hu

Idézetet írta: LosGabos Dátum szeptember 07, 2020, 11:55:02

kicsit számomra fura, hogy még lehet fogadni a mérkőzésre és viszonylag jónak mondható 1.60 körülö szorzón. Máskor ilyen hír hallattán a legtöbb iroda leveszi a kinálatából a mérkőzést