HT naplója

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Idézetet írta: HT Dátum október 27, 2020, 19:46:17
4 BL mérkőzést néztem ki a 21 órakor kezdődő meccsek közül.

Atalanta - Ajax (HD - 1,3)
Atletico Madrid - Salzburg (HD - 1,16)
M'gladbach - Real Madrid (DV - 1,25)
Liverpool - Midtyiland (H - 1,22)

Odds: 2,31
Tét: 5 egység

Ha nem is simán, de végül jöttek a tippek.
Maradt 56,55 egységem.

Kezdjük a napot egy olyan meccsel, amire mindenképpen fogadni kell.
Elvileg ez egy teljesen háromesélyes mérkőzés, de látva a két csapat formáját, inkább hajlanék a HD-re. Ugyanakkor az is megfordult a fejemben, hogy esetleg mindkét csapat lő gólt, hiszen az első fordulóbeli vereségek után most már mindkét együttesnek kellenének a pontok. Vagyis támadni fognak. És a legnagyobb esély a pontszerzésre (itt a csoportban) pont egymás ellen adódik.
Éppen ezért én bepróbálkozom egy döntetlennel.

Ferencváros - Dinamo Kijev
Tipp: döntetlen
Odds: 3,3
Tét: 5 egység

Folytatásként itt a kedvenc csapatom, a Juve, akik mostanában nem igazán vannak kirobbanó formában (és akkor még nagyon finoman fogalmaztam).
Rengeteg a sérült – főleg a védelemben –, és bár a Barcelonát esélyesebbnek tartom, talán a hazai pálya kompenzálni fogja a vendégek előnyét.
Itt is jónak látom a döntetlent.

Juventus - Barcelona
Tipp: döntetlen
Odds: 3,4
Tét: 5 egység

És van még egy mérkőzés, ahol látok esélyt a döntetlenre. Főleg azért, mert a vendégek nagyon jó formában vannak, és mivel mindkét csapat nyert az első fordulóban, így talán megelégednek ezúttal egy X-szel is.

MU - Leipzig
Tipp: döntetlen
Odds: 3,5
Tét: 5 egység

Idézetet írta: HT Dátum október 28, 2020, 11:11:50
Kezdjük a napot egy olyan meccsel, amire mindenképpen fogadni kell.
Elvileg ez egy teljesen háromesélyes mérkőzés, de látva a két csapat formáját, inkább hajlanék a HD-re. Ugyanakkor az is megfordult a fejemben, hogy esetleg mindkét csapat lő gólt, hiszen az első fordulóbeli vereségek után most már mindkét együttesnek kellenének a pontok. Vagyis támadni fognak. És a legnagyobb esély a pontszerzésre (itt a csoportban) pont egymás ellen adódik.
Éppen ezért én bepróbálkozom egy döntetlennel.

Ferencváros - Dinamo Kijev
Tipp: döntetlen
Odds: 3,3
Tét: 5 egység

Sok helyen megjátszottam ezt a mérkőzést döntetlenre, úgyhogy örülök, hogy sikerült a végén egyenlítenie a Fradinak.
+11,5 egységet hozott.

Idézetet írta: HT Dátum október 28, 2020, 11:14:12
Folytatásként itt a kedvenc csapatom, a Juve, akik mostanában nem igazán vannak kirobbanó formában (és akkor még nagyon finoman fogalmaztam).
Rengeteg a sérült – főleg a védelemben –, és bár a Barcelonát esélyesebbnek tartom, talán a hazai pálya kompenzálni fogja a vendégek előnyét.
Itt is jónak látom a döntetlent.

Juventus - Barcelona
Tipp: döntetlen
Odds: 3,4
Tét: 5 egység

Egyértelműen esélyesként lépett pályára a Barcelona, de bíztam benne, hogy talán a hazai pálya kompenzálja majd ezt. Tévedtem.

Idézetet írta: HT Dátum október 28, 2020, 11:17:54
És van még egy mérkőzés, ahol látok esélyt a döntetlenre. Főleg azért, mert a vendégek nagyon jó formában vannak, és mivel mindkét csapat nyert az első fordulóban, így talán megelégednek ezúttal egy X-szel is.

MU - Leipzig
Tipp: döntetlen
Odds: 3,5
Tét: 5 egység

Itt nincs mit mondani. Ezt nagyon benéztem. Legalábbis ami a végeredményt illeti.
De összességében sikerült pluszban zárnom ezt a három tippet, köszönhetően a 3 feletti szorzóknak.
58,05 egységem van.

Két asztalitenisszel nyitom a napot, mindkettő az ukrán TT-Cup-ból.

N. Kovalchuk - N. Mosiuk
Tipp: Kovalchuk
Odds: 1,36

A. Vakulin - R. Derypaska
Tipp: Derypaska
Odds: 1,36

Noha egyforma a szorzójuk, Kovalchuk győzelme kicsit rizikósabb. Ezzel szemben Derypaska sokkal jobb játékos ellenfelénél, sokkal jobb formában is van, és az egymás elleni meccsüket is mindig ő nyerte.

Odds: 1,85
Tét: 8,05 egység

Ez a szombat nagyon sok döntetlen-gyanús mérkőzést tartalmaz. Nézzünk is párat.

MOL Fehérvár - Ferencváros
Tipp: döntetlen
Odds: 3,3
Tét: 5 egység

Két veretlen csapat találkozója. Ha a Fradinak nem lennének hétközben BL-kötelezettségei, akkor X2-re venném ezt a mérkőzés, így viszont inkább hajlok az 1X-re. Viszont a Fradi eddig olyan meglepő eredményeket produkált, hogy ezúttal is azt érzem, hogy még ilyen fáradtan is képes lehet egy pontra.

Frankfurt - Bremen
Tipp: döntetlen
Odds: 4,0
Tét: 5 egység

A fogadóirodáknál egyértelműen a hazaiak a mérkőzése esélyesei, ami főleg a vendégek sok hiányzójának tudható be. De annyira egyforma a két csapat, hogy itt bármi lehet a vége. Ugyanúgy 2-2-1-gyel állnak a tabellán, ugyanúgy 7-7 gólt lőttek az eddig 5 fordulóban, a különbség csak annyi, hogy a Frankfurt kettővel többet kapott. Egy 0-0 vagy 1-1 nem lenne meglepetés.

B. M'gladbach - RB Leipzig
Tipp: döntetlen
Odds: 3,75
Tét: 5 egység

Mindkét csapat nagyon jól teljesít a bajnokságban, és mindketten a BL-ben is vitézkednek. A lipcseiek ugyan beleszaladtak most egy komolyabb vereségbe a MU ellen, de ez csak egy kisiklás volt. A feszes BL-menetelés miatt egy békés döntetlent el tudok képzelni ezen a mérkőzésen, ahol mindkét gárda kicsit rápihen az elkövetkező napokra.

Bologna - Cagliari
Tipp: döntetlen
Odds: 4,2
Tét: 5 egység

Csalóka a két csapat tabellán elfoglalt helyezése, mert a hazaiak nem olyan rosszak, mint ahogy látszik, a vendégek viszont nem annyira jók, mint ahogy az eredményei mutatják. Mindkét együttesnek -2-es a gólkülönbsége, a vendégeknek mégis több mint kétszer annyi pontjuk van. A Bologna ugyanis rendre egy góllal marad alul az aktuális ellenfelével szemben. Bár egy kicsit a Bolognát tartom esélyesebbnek, de a Cagliari jobb formája, valamint a hazaiak sok hiányzója azt mondatják velem, hogy inkább a döntetlen felé kell hajlanom.

A. Bilbao - Sevilla
Tipp: döntetlen
Odds: 3,0
Tét: 5 egység

Mindkét csapat sokkal rosszabbul teljesít, mint ahogy várni lehetett tőlük. A Bilbaonál nem tudom az okokat, a Sevilla viszont úgy tűnik, hogy elsősorban a BL-re koncentrál, és a bajnokságot kicsit feladta. Közös mindkét gárdában, hogy kevés gólt rúgnak (5 forduló alatt négy, illetve öt gól), viszont keveset is kapnak (hat, illetve négy gól). Vagyis több hangsúlyt fektetnek a védekezésre, mint a támadásra. Egy kicsit esélyesebbnek tűnnek a vendégek, viszont a fáradtság miatt kiegyenlítődnek a viszonyok. És hát a hazai pálya a Bilbao mellett szól. 0-0 vagy 1-1 a legvalószínűbb.

Jöjjön egy kombi.

Real Madrid - Huesca (H - 1,36)
A vendégek győzelem nélkül állnak 7 forduló után, ráadásul mindössze 5 gólt lőttek eddig. A hazaiaknak nagyon kell a győzelem, és az ilyen meccseket bármilyen összeállításban is kötelező hozniuk. Ilyen szorzóért pedig kötelező megjátszani.

Alaves - Barcelona (V - 1,44)
Gyalázatosan szerepel eddig a Barcelona a bajnokságban, az utolsó három meccsükön 1 pontot szereztek mindössze. Vagyis kötelező a győzelem ezúttal. Az Alaves a tabella második felében helyezkedik el, 5 gólt lőtt mindössze az eddig lejátszott 7 mérkőzésen, úgyhogy remek ellenfél ahhoz, hogy a Barca javítson az eddigi szereplésén. Ráadásul az elnök lemondása, valamint a Juve elleni győzelmük is doppingolhatja őket.

Inter - Parma (H - 1,33)
Bár Lukaku hiányozni fog a hazaiaknál, de a Parmát így is kötelező legyőzniük.

Odds: 2,62
Tét: 5 egység

És még egy kombi...

Bielefeld - Dortmund (V - 1,40)
Nagy a különbség a két csapat között, úgyhogy a Dortmund még fáradtan is esélyesebb.

Köln - Bayern M. (V - 1,18)
Ha az előző mérkőzésnél azt írtam, hogy nagy a különbség a két csapat között, akkor itt még nagyobb. Dávid és Góliát küzdelme.

Osasuna - A. Madrid (DV - 1,16)
Bár a vendégek fáradtabbak a BL-szereplés miatt, de a hazaiaknál egyre több a hiányzó. Mivel a Madridnál is vannak komoly sérültek (Suarez, D. Costa stb.), így nem merek vendéggyőzelmet tippelni, de legalább egy pontra jónak kell lenniük.

Burnley - Chelsea (DV - 1,12)
A Burnley egy pontot szerzett eddig, és nem hiszem, hogy pont most szerezné meg az első győzelmét.

Odds: 2,15
Tét: 5 egység