HT naplója

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Mostanában sajnos nagyon kevés időm van a naplómmal foglalkozni, de azért néha igyekszek egy-egy fogadást megtenni.
Két elég biztosnak tűnő tippet találtam, ami mellé megpróbáltam egy harmadikat is hozzávenni, hogy összejöjjön legalább egy kétszeres szorzó.

Chicago - San Antonio
Tipp: Chicago +6,5 pont
Odds: 1,33
A vendégeknél hiányozni fog (a folyamatban levő átigazolása miatt) Aldridge, és lehet, hogy DeRozan is. Ha ez valóban így lesz, akkor nálam egyértelműen a Chicago a mérkőzés esélyese. Ennek ellenére ezúttal kicsit biztosabbra próbálok menni, ezért a 6,5 pontos hendikep.

Cleveland - Boston
Tipp: Boston
Odds: 1,31
A hazaiak hatalmas gödörben vannak. Amellett, hogy zsinórban négy vereségnél járnak, ráadásként még az a szégyen is megesett velük, hogy az utolsó három meccsükön nem tudták még a 100 pontot sem elérni. A Bostonnál viszont felgyógyultak a sérültek (többek között Smart), újra kezd összeállni a csapat, vagyis nekem nagy meglepetés volna, ha kikapnának a Clevelandtől.

Denver - Charlotte
Tipp: Will Barton 10,5 pont felett
Odds: 1,26
Nem tudom, hogy mi történt Bartonnal az All Stars gála óta (lehet, hogy csak kipihente magát), de elképesztő formát mutat a korábbiakhoz képest. Mind a három meccsen csapata második legjobb dobója lett (Jokic mögött), mind a három meccsen elérte a 20 pontot, és mind a három meccsen dobott 5-5 triplát. A játékidőket illetően egyre nagyobb bizalmat kap az edzőtől, és úgy tűnik, hogy él is ezzel a lehetőséggel. Ráadásul a Charlotte egy olyan csapat, aki ellen legalább 110-120 pontot várok a Denvertől, márpedig ebből simán "juthat" legalább 10,5 pont Bartonnak.

Odds: 2,2
Tét: 5,62 egység

Idézetet írta: HT Dátum március 17, 2021, 23:32:45

Ez bizony katasztrofálisan elment. A Chicago meccsénél még ráfoghatjuk, hogy pech volt, hiszen 7 ponttal nyert a Spurs (vagyis egyetlen pont miatt buktam), de az igazság az, hogy nagyon gyengén játszott a Bulls, úgyhogy nem érdemeltek győzelmet, ahogy én sem jó tippet. Will Barton (DEN) ezúttal is 20 pont felett dobott, hozva ezzel az egyetlen helyes tippet a háromból. A CLE-BOS mérkőzésre viszont nincs magyarázatom. Azt szokták mondani, hogy minden rossz sorozat megszakad egyszer, hát úgy látszik, a hazaiaké sajnos most szakadt meg. Ezt nagyon benéztem.

107 egységem van.

Sajnos nagyon kevés időm volt ebben a hónapban a naplómra, mert elöntött a munka, de azért néha próbálok egy-egy szelvényt kitölteni.

Nálam a nap fixe a Sacramento győzelme hazai pályán a mostanában nagyon "visszafogott" teljesítményt nyújtó Cleveland ellen. Sok pontot várok tőlük, az egyik játékos, akit kiválasztottam a csapatból, az Holmes, aki nagyon megbízhatóan szokta hozni a 10-15 pontjait. Mellette pedig Vucevic első chicagói meccsén várok sok pontot tőle.

Sacramento - Cleveland (hazai - 1,32)
Holmes (SAC) 11,5 pont felett - 1,25
Vucevic (CHI) 18,5 pont felett - 1,22

Odds: 2,0
Tét: 5 egység
(Mostanra kicsit lejjebb mentek a szorzók, de amikor délután megfogadtam őket, még ezek voltak.)

Nincs annál jobb dolog, mint találni a fogadóirodák kínálatában apróbb hibákat.
Most épp az első F1 futamon volt két egymásnak ellentmondó fogadási lehetőség, ami biztos hasznot hoz.

Hármas befutó - sorrendben
Tipp: Bármely más kombináció - 7,0
Tét: 14 egység

Dobogós helyezés
Tipp: Verstappen dobogón végez - 1,2
Tét: 80 egység

Mivel a hármas befutónál minden opcióban szerepel Verstappen neve, így ha nem lesz dobogós, akkor biztos, hogy a "bármely más kombináció" fog összejönni.
Nem nagy haszon, de minden apróság, amit ingyen adnak, azt el kell fogadni.

Idézetet írta: HT Dátum március 27, 2021, 23:33:25

Sokkal többet vártam ettől a szelvénytől, mint amit kaptam végül. A Sacramento is éppen csak nyert, Vucevic is csak az utolsó percekben biztosította be a tippemet, Holmes pedig nem is jött össze. (5 egység veszteség)

102 egységem van.

Idézetet írta: HT Dátum március 28, 2021, 17:08:11
Nincs annál jobb dolog, mint találni a fogadóirodák kínálatában apróbb hibákat.
Most épp az első F1 futamon volt két egymásnak ellentmondó fogadási lehetőség, ami biztos hasznot hoz.

Hármas befutó - sorrendben
Tipp: Bármely más kombináció - 7,0
Tét: 14 egység

Dobogós helyezés
Tipp: Verstappen dobogón végez - 1,2
Tét: 80 egység

Mivel a hármas befutónál minden opcióban szerepel Verstappen neve, így ha nem lesz dobogós, akkor biztos, hogy a "bármely más kombináció" fog összejönni.
Nem nagy haszon, de minden apróság, amit ingyen adnak, azt el kell fogadni.

Itt csak az volt a kérdés, hogy 2 vagy 4 ponttal gazdagodom. Kíváncsi leszek, hogy a következő versenyen is ott lesz-e ez a hiba. (2 egység haszon)

104 egységem van.

Sajnos a márciusi naplóm "értékelhetetlen" lett abból a szempontból, hogy nagyon kevés tipp szerepelt benne.
Viszont ha már 104 egységem van még, akkor azt a plusz 4 egységet eljátszom gyorsan.

Két világbajnoki selejtezőt néztem ki, ahol mindkét helyen jó eséllyel jöhet a döntetlen.

Örményország - Románia
Tipp: döntetlen
Odds: 3,4
Tét: 2 egység

A románok talán egy kicsivel esélyesebbek, de ezt a hazai pálya szerintem kompenzálni fogja. Ráadásul az örmények nem olyan rosszak, mint amilyennek gondoljuk őket, úgyhogy odahaza szerintem egy X-re jók lesznek.

A másik mérkőzés pedig az osztrák-dán összecsapás lesz.

Ausztria - Dánia
Tipp: döntetlen
Odds: 3,2
Tét: 2 egység

Az előző mérkőzéshez hasonlóan itt is azt gondolom, hogy talán a dánok egy kicsit esélyesebbek, amit a hazai pálya kompenzálhat.

Idézetet írta: HT Dátum március 31, 2021, 14:15:02

A 89. percig jó volt az elgondolás, de utána elpártolt tőlem a szerencse, és Örményország talált egy gólt. (2 egység veszteség)

Idézetet írta: HT Dátum március 31, 2021, 14:19:37
A másik mérkőzés pedig az osztrák-dán összecsapás lesz.

Ausztria - Dánia
Tipp: döntetlen
Odds: 3,2
Tét: 2 egység

Az előző mérkőzéshez hasonlóan itt is azt gondolom, hogy talán a dánok egy kicsit esélyesebbek, amit a hazai pálya kompenzálhat.

Itt nem volt kérdés, Dánia simán hozta a papírformát. (2 egység veszteség)

100 egységem van.

A márciust úgy zártam, ahogy indultam, vagyis 100 egységgel.
Idő hiányában nem volt túl sok tippem, ahogy valószínűleg áprilisban sem lesz, de a játék kedvéért igyekszem majd megosztani a fogadásaimat.

Induljon tehát az április hónap (még akkor is, ha már 16-a van).
Induló összeg: 100 egység.

Holland Eerste Divisie
Cambuur - Helmond
Tipp: mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1,77
Tét: 10 egység

Szigo napi tippjénél láttam meg ezt a mérkőzést, és azonnal megtetszett. Ő ugyan ennél továbbment (tippje szerint mindkét csapat mindkét félidőben szerez gólt), én azonban próbálok biztosabbra menni.
A Cambuur elképesztő mennyiségben termeli a gólokat, 33 mérkőzésen 96 találatnál jár, ami majdnem 3 gólos átlag. Ennek is köszönhető, hogy ekkora különbséggel vezeti a tabellát. És valószínűleg ez a biztos vezetés az oka annak, hogy kicsit lazábban veszik mostanában a meccseket, úgyhogy bár továbbra is sok gólt szereznek, az utolsó két meccsükön azért becsúszott először 2, majd 3 kapott gól. Mivel a Helmondnak is van az eddigi 33 mérkőzésen 47 rúgott gólja, így simán benne van a pakliban, hogy legalább egy gólt ők is szerezzenek ezen a meccsen.
Ilyen előzmények után ez az 1,77-es szorzó nagyon jónak tűnik.

Idézetet írta: HT Dátum április 16, 2021, 19:38:48

29 percet kellett mindössze "izgulni", akkor lett 1-1 az eredmény. (7,7 egység haszon)

107,7 egységem van.

Sokat töprengtem a következő szelvényen. A meccsek adottak voltak, de nem tudtam, hogy mennyire legyek bátor.
Végül úgy döntöttem, hogy próbálok inkább biztosra menni.

Washington - New Orleans
WAS +10,5 pont (1,31)
Azt gondolom, hogy hazai pályán a Washington le fogja győzni a New Orleanst, de nem merem megkockáztatni a sima győzelmet, ezért veszem inkább ki 10,5 pontos hendikepre.

Chicago - Memphis
Memphis 100,5 pont felett (1,18)
LaVine sérülése miatt a Memphis a mérkőzés esélyese, de ahogy az előző mérkőzéshél, itt is inkább egy biztosnak tűnő tippet teszek meg.

Egy harmadik tippet is hozzá akartam venni a szelvényhez (csak azért, hogy legalább egy 2-szeres szorzó összejöjjön), de végül úgy döntöttem, hogy maradjon csak ez a kettő.
Így persze nem túl nagy az odds, de haladjunk csak lépésről lépésre.

Odds: 1,55
Tét: 10 egység

Idézetet írta: HT Dátum április 17, 2021, 00:02:30

Ahogy az várható volt, nagyon simán jött mind a két tipp (talán lehettem volna kicsit bátrabb is), de örülök minden apró sikernek. (5,5 egység haszon)

113,2 egységem van.