A 4-4-2 az első nagyobb pofont szerintem az 1995-ös BL-döntőben kapta, mikor az Ajax kvázi középcsatár nélkül verte a Milant, egy 3-4-3-as rendszerrel (de lehet ezt 1-3-3-3-nak is nevezni). Érdekesség, hogy pont azt a Sacchi vezette Milant verték, ahol a szakvezető kijelentette korábban, hogy a pozíciót tartó játékos passzívan, reaktívan futballozik. Az utolsó világbajnok, akik két klasszikus középcsatárral nyertek vb-t, 1994-ben Brazília volt. míg BL-t 2003-ban (Milan) és talán 2004-ben (Porto, esetleg még a MU-győzelme is ide vehető 2008-ból).
Bielsa is felismerte a 3-4-3-ban rejlő lehetőségeket, nagyon sokszor alkalmazta ezt ő is. Ha megfigyeljük, ez a trend most újból hódít, egyre több a három belső védő, de most inkább egy 3-5-1-1 van porondon, ahol univerzális szélsők vannak, árnyékék a csatár mögött. A másik, amikor ezt a 3-4-3-at úgy módosítják, mint az Atalanta vagy Barca, hogy 3-4-2-1-et játszik (vagy megfordítják 3-4-1-2). Azonban ezeknél a rendszereknél sincsen klasszikus középcsatár, mert inkább a kontrákra koncentrálnak, gyors, inkább szélsőkra hajazó csatáraik vannak.
A presszing egyre nagyobb térnyerésével, már nem tartható fent a Jancker vagy Koller típusú középcsatár. Hiába rendkívül hasznosak fejjáték szempontjából, hamarabb elfárad a nagyobb test. Haaland ebből a szempontból is kivételes - ezért is akarja mindenki leigazolni -, mindamellett, hogy magas, erőteljes felépítésű, jól támad le, gyors. Ilyen típusú játékosból viszont rendkívül kevés van. Külön érdekesség, hogy olyan csapatok, akiknek edzői ragaszkodtak a kétcsatáros játékhoz, ők is változtatni kényszerültek. Michel Der Zakarian egy rutinos róka, védekezésben hisz, illetve két klasszikus támadóban. Ezért a keret tagja Laborde és Delort, de már Laborde kapcsán megkezdődött ebben az évben az átképzés, jobbszélső lett. Váltott Der Zakarian is, már 4-1-4-1-ben játszik a csapat. Monacónál is hasonló volt a helyzet, hiába állt össze anno a Slimani - Ben Yedder duó (klasszik Élber + Jancker), de most már Volland érkezésével ők is 3-4-2-1 vagy 4-4-1-1-re váltottak.
Ez a masszív 3-4-2-1 vagy 3-5-1-1 inkább a kontrollált (defenzív?) focinak kedvez, megszállni a középpályát, labdabirtoklás, biztos lábakon álló védelem, illetve abból indított kontrák/támadások. Jó pár csapat megmutatta az évek folyamán, hogy lehet klasszikus csatár nélkül trófeákat nyerni, kérdés csak az, hogy manapság melyik edző dönt amellett, hogy nem kell majd klasszikus jegyekkel bíró támadó előre. Guardiola vagy Spalletti részéről volt erre törekvés, játszottak is sokszor csatár nélkül. Vicente del Bosque is felismerte ennek a rendszernek az erejét, mikor 2012-ben Eb-t nyert a spanyolokkal, ebben a cikkben olvashattok ezekről bővebben:
https://beautywithinfootball.com/post/35005255394/4-6-0
Ez a rendszer mondjuk rendkívül hasznos lenne, hiszen folyamatos kreatív játékkal az ellenfél védőit teljesen megzavarhatják, kontroll alatt tarthatják a komplett találkozót. Egy kevésbé labdabiztos tankszerű támadóval ez nehezebben menne. Azonban én is látom a régi 4-4-2-ben a szépséget, szép fejesek, fizikális játék, felívelt labdák, akkoriban tényleg sok volt a csatárok által szerzett fejesgólok száma. A klasszikus támadó nélküli rendszer egyik hátránya, hogy a játékosoknak jól kell ismernie egymást, a rendszert, kiemelkedően intelligens és technikás focistáknak kell alkotniuk a kezdőt (középpályára és "támadóssora" értem). Erre viszont nagyon kevesek képesek klubszinten (válogatott kapcsán még inkább), szóval a köztes megoldást választják, egy mindenes támadó.