NBA 2020/21

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában


Idézetet írta: Pozzato Dátum június 04, 2021, 10:08:06
Engem mindig bosszantott, hogy az all-time top10 kapcsán mindenkiről is szó esett, de arról nem, aki leginkább megközelítette MJ teljesítményét: Dwyane Wade. Elvileg 25. hely környékére teszik őt, miközben abban a bizonyos 2006-os NBA-döntőben nyújtott teljesítményére több szaktekintély - köztük John Hollinger - azt mondta: ez volt a dominancia. Többen is kiemelték, hogy nála nyert értelmet igazán Jordanesque kifejezés. Soha annyira döntőt dominálni játékos nem tudott, mint Wade. Ezt kiemelte Jerry West, Hollinger és még sokan mások. Még MJ sem. Ezért is feleslegesek ez a GOAT és más egyéb rangsorok, mert akinél van hype (vagy jó marketing, mint LeBron), annál mindegy a valós teljesítmény, úgysem az alapján értékelik.

Mikor játékosoknál dominanciáról beszélünk egy döntő kapcsán, akkor néha nehéz azt behatárolni, hogy ez igazából mit is jelent. Éppen ezért – ha már Pozzato szóba hozta – egy pár számot szeretnék leírni a 2006-os döntővel kapcsolatban, mert ezek mutatják meg igazán az akkori különbséget Wade és a többiek között.

Miami - Dallas 4-2 (ezt mindenki tudja)

Wade a 6 mérkőzésen 34,7-es pontátlagot ért el!!!
Ez nem manapság volt, amikor már meg sem lepődünk a 120-130 pontokon, hanem 2006-ban, amikor jóval kevesebb pont esett a meccseken. Ezen az ominózus hat mérkőzésén (a rendes játékidőben) egyik csapat sem érte el egyszer sem a 100 pontot. Ennek fényében ez a 34,7-es átlag kb. olyan, mint ha ma valaki egy döntőn (ahol elvileg a két legjobb csapat játszik) kb. 45 pontot átlagolna 6 egymás utáni meccsen.
A szám nagyságát az is kiválóan jelzi, hogy a Miaminál Wade után a legponterősebb játékos Walker és Shaq volt 13,8 és 13,7-es átlaggal. És a Dallas legjobb dobója (az akkor csúcson levő Nowitzki) is "csak" 22,8-as átlagot termelt.

És mondok még egy adatot. Ezen a 6 mérkőzésen 4-szer fordult elő, hogy a három legfontosabbnak tartott mutatóból (pont/lepattanó/assziszt) Wade két mutatóban is csapata legjobbja volt. 6-ból 4-szer.

Hát ezt jelentette igazából Wade esetében a dominancia szó.

#331 június 04, 2021, 17:02:59, Pozzato
Jól összefoglaltad @HT , ezt a videót párszor megnéztem életem során, jól mutatja, mire volt képes Wade.
https://www.youtube.com/watch?v=uEyo2P5dgec

Az összehasonlítás MJ-vel azért is volt releváns, mert támadóoldalon ilyen brutál számokat hozott, de Wade ekkoriban elit védő is volt. Olyan sapkákat osztott ki, mint egy erőcsatár vagy center, jól olvasta a passzsávokat, átlagban 2,6 labdát szerzett és 1 blokkot hozott meccsenként. Az utolsó 4 meccs +/- statja +30 volt nála, mindezt úgy, hogy a kiütést jelentő meccset leszámítva, rendre ő jelentette a győzelmet érő különbséget. És ahogyan HT is említette, ezt egy defenzív korszakban, amikor még főcsoportdöntős volt a Detroit "Bad Boys 2.0" Pistons, amit pár hete/hónapja a liga történetének egyik legjobban védekező csapatának mondtunk (igaz, addigra már a korszak végéhez értek).

Csapat pontjainak 37 százalákát (!!!) ő szerezte a döntőben! Ahogyan HT is írta, ez jelenleg egy döntőben 115 pontot átlagoló csapat esetében 42,5-es átlag az aktuális sztárnál... Lehet valaki képes ilyenre, de akkor nézzünk meg egy durva mutató: OWS és DWS, azaz támadó és védő "győzelmek" száma. Mind a két mutatóban 2.00 felett volt Wade abban a rájátszásban, erre LeBron, Kobe, Kawhi, Durant és Michael Jordan sem volt képes!   Mindössze az a Hakeem Olajuwon tudta ezt hozni, aki a '94-es döntőben szinte egyedül nyerte meg a bajnoki címet a Houstonnak. Azonban ő sem annyira jó a média szerint, hogy top10-be nevezzék...

Olajuwon ráadásul center volt, míg Wade-nek elvileg nem is kellett volna ilyen szinten védekeznie (hátvédként...). Ami érdekes még, hogy ekkor Wade mindössze 24 éves volt.

Idézetet írta: Pozzato Dátum június 04, 2021, 16:55:43
https://www.youtube.com/watch?v=uEyo2P5dgec

Hát igen, én is voltam 24 éves, majdnem ilyen mozgással. Egy hajszálnyi különbséggel. Na jó, egy paraszthajszálnyival.  ;D
A videón 1:30-nál az a blokk Nowitzki ellen... az nagyon komoly volt.
Jó volt egyébként látni ezeket a játékosokat ilyen fiatalon. Nem csak Wade-et, de a többieket is. És bár én mindig is hatalmas Bryant-szimpatizáns voltam, ennek ellenére el kell ismernem (amit ezen a videón is láthatunk), hogy Wade-nek is gyönyörű mozgása volt. És ezt főleg a lassításoknál lehet látni. Elképesztő lábmunka, és nagyon szép dobómozdulatok. És ezt azért is említettem meg, mert Kobe-nál is nagyon szerettem azt, hogy szó szerint élvezet volt nézni nem csak a játékát, hanem már önmagában a mozgását is.
Köszi a videót!

Újabb vendég siker, jöhet a hetedik meccs! Doncic megfogva, Kawhi kilépett a fényre, jöhet egy újabb vendég siker? Remélem...

Stotts közben lapáton - ezt most már meg kellett lépni, ahogyan írtam is tegnap -, jöhet valami új Portlandben.

Idézetet írta: Pozzato Dátum június 05, 2021, 12:08:26
Újabb vendég siker, jöhet a hetedik meccs! Doncic megfogva, Kawhi kilépett a fényre, jöhet egy újabb vendég siker? Remélem...

Stotts közben lapáton - ezt most már meg kellett lépni, ahogyan írtam is tegnap -, jöhet valami új Portlandben.

Ez hihetetlen. 6 mérkőzés, 6 vendégsiker. Még úgy-ahogy érthető volna, ha nem lennének nézők, hiszen üres lelátók előtt kevésbé érvényesül a "hazai pálya előnye". De mostanra már mindenhol beengednek jópárezer szurkolót, úgyhogy megmagyarázhatatlan ez a történet.
De ami még inkább megmagyarázhatatlan, az Porzingis teljesítménye. Ha kiesik a Dallas, akkor azért kizárólag ő lesz a felelős. Rajta kívül nagyjából mindenki hozza azt a szintet, amit tud (még az olyan cserék is, mint a közönségkedvenc Marjanovic). De amit Porzingis művel... A 3. meccsen 34 perc alatt 9 pont, z 5. meccsen 30 perc alatt 8 pont, a 6. meccsen 30 perc alatt 7 pont. Vicc.

Idézetet írta: HT Dátum június 05, 2021, 14:16:21
Ez hihetetlen. 6 mérkőzés, 6 vendégsiker. Még úgy-ahogy érthető volna, ha nem lennének nézők, hiszen üres lelátók előtt kevésbé érvényesül a "hazai pálya előnye". De mostanra már mindenhol beengednek jópárezer szurkolót, úgyhogy megmagyarázhatatlan ez a történet.
De ami még inkább megmagyarázhatatlan, az Porzingis teljesítménye. Ha kiesik a Dallas, akkor azért kizárólag ő lesz a felelős. Rajta kívül nagyjából mindenki hozza azt a szintet, amit tud (még az olyan cserék is, mint a közönségkedvenc Marjanovic). De amit Porzingis művel... A 3. meccsen 34 perc alatt 9 pont, z 5. meccsen 30 perc alatt 8 pont, a 6. meccsen 30 perc alatt 7 pont. Vicc.
Pontosan, Porzingis helyett egy zsák krumplit is pályára lehetett volna tenni. Ez egy All-Star? Röhejes volt az egész, az a baj, hogy a meccseken még jobban megmutatkozott ez, védekezéseket abszolút rosszul olvasta, rosszul váltott és segített be, volt, hogy kiváltott a labdás játékosról és ketten fogták a sarokban lévő Clippers játékost, míg a labdás szabadon szerezhetett kosarat.  ;D Mondjuk most Doncic is tanácstalan volt.

Sajna nagyon simán be fogja húzni a Clippers a hetediket, ne legyen igazam

A végére sajnos nagyon elfogyott a Dallas. Pedig egy kiváló első félidőt láthattunk tőlük.

Doncicról már kismilliószor zengtünk ódát, és ezúttal is fantasztikusan játszott, főleg az első félidőben. 19 pont az első negyedben (!!!), félidőben pedig már 29-nél járt. És igazából a többiek sem játszottak addig rosszul (Porzingisnek, Finney-Smithnek és Marjanovicnak is voltak szép megmozdulásai), de összességében igazából az volt a Dallas pechje, hogy ma nagyon jól dobtak a hazaiak. Leonard úgy játszott, ahogy egy vezérnek kell, és a kiegészítő emberek is nagyon jó napot fogtak ki (Marcus Morris, Mann, Jackson vagy éppen Batum).

Bár csak 7 ponttal nyerték a hazaiak a harmadik negyedet, de ekkor ment el sajnos ez a meccs a Dallasnak. Ebben a 12 percben nagyon sok támadó lepattanót szedett a Clippers (volt olyan támadás, hogy hármat is), és ez megbosszulta magát.

Sokszor beszéltünk már erről – de újra és újra szembesülünk vele –, hogy nagyon kellene ebbe a csapatba egy jó bedobó Doncic mellé, mert egyedül ebben a ligában nem lehet megváltani a világot. Már az is csodaszámba megy, hogy egymaga idáig eljutotta a Dallast. Ha lenne Doncic mellett egy Donovan Mitchell vagy egy Jamal Murray-szintű játékos (csak hogy ne mindig LaVine-nel példálózzunk), akkor simán lesöpörték volna 4-1-gyel ezt a Clipperst, és még a főcsoportdöntő is reális elvárás lenne tőlük. Sajnos olyan játékosok játszanak jelenleg a szlovén mellett, akik nem képesek folyamatosan jó teljesítményt nyújtani. Nem akarom megbántani Hardawayt, de ha egy csapatnál ő számít a második legjobb játékosnak, akkor már önmagában az is csoda, hogy egyáltalán rájátszásba tudtak jutni. Nem nagyon tudnék mondani a jelenlegi NBA-ben még egy olyan játékost (Doncicon kívül), aki ezzel a kerettel ilyen teljesítményt ért volna el. Kár, hogy csak "alapszakasz MVP"-t és "döntő MVP"-t választanak, mert ha lenne olyan, hogy "rájátszás MVP", akkor azt senki nem tudná elvenni Lukától.

Nem tudom, hogy jövőre milyen változások lesznek a Dallasnál, de azt a vak is látja, hogy ezzel a kerettel ez a maximum, amit el lehet érni. És ami a legszomorúbb tény, hogy Doncicon kívül egyetlen olyan játékos sincs, akinek a távozásával gyengülnének. Több olyan csapat is van a ligában (Utah, Brooklyn stb.), ahol még a kispadon is jobb játékosok ülnek, mint a Mavericks kezdőjében szinte bárki.

Végül egy utolsó szó Doncicról. Aki látta a mérkőzés végét, az láthatta, hogy már most, 22 évesen akkora respektje van, hogy a győztes Clippers játékosai a lefújást követően sorra mentek oda hozzá gratulálni, pacsizni és váltani vele egy-két szót. Azt gondolom, hogy ez minden statisztikánál többet mond.

Egyedül nem lehet nyerni. Doncic számára kevés a jelenlegi Mavs, tudja ezt Cuban is. A szezon során voltak viták Carlisle és Doncic, illetve Doncic és Porzingis között. Utóbbi kettő kapcsolata eléggé megromlott, viszont cserélni lehetetlenség az "unikornist". Senkinek nem kell Porzingis ilyen szerződéssel, az pedig tisztán látható, hogy mentálisan szétesett az elmúlt egy évben. Carlisle jó edző, valószínűleg, ha nem ők lettek volna ketten Donciccsal a Mavs "fejei", ez a csapat valahol a 13-15. hely környékén van a főcsoportban.

A nagyobb kérdés az, mit lép Doncic? A liga egyik, ha nem a legintelligensebb játékosa, felmérte, hogy már most bajnok tudna lenni. Ahogyan írtad @HT és már többször is beszéltünk róla, ilyen segítőkkel esélye sincsen. Ezek a játékosok egyik rájátszásban szereplő csapatnál sem lennének kezdők, de még 6. opciók sem. Cserét kell kérnie, vagy robbantani mindenkit. Az első két meccsen kiválóan dobott a Mavs személyzet, de a PO nem két meccsből áll. Alapszakaszban is voltak jobb periódusok, de ezek a játékosok epizódszereplők voltak, nem tudtak konstans jó játékot hozni.

Cuban most egyetlen dolgot kockáztat: Luka Doncic szerződése jövőre le fog járni, oda ír alá, ahová akar. Ha itt nyáron nem hoznak sztárt (vagy legalább két stabil kiegészítőt), Doncic menni fog. A következő évben 90 millióval nyomják a sapkát, amiből Porzingis 31 millával! Ez rendkívül sok, ki kell söpörni a szerződését. Hozni kell érte lejárókat, de van egy apró bökkenő: esetleg Cleveland az, aki átvenné, de Kevin Love szerződése is egy évvel rövidebb (Porzingisé player option), semmivel nincsenek előrébb. Ott tart a Mavs, hogy valami óriási csoda kéne, hogy ezt a csapatot megfelelően felhozzák egy elfogadható szintre, amivel Doncic hosszabb távra aláírni.

Idézetet írta: Pozzato Dátum június 07, 2021, 09:46:20
Cserét kell kérnie, vagy robbantani mindenkit. Az első két meccsen kiválóan dobott a Mavs személyzet, de a PO nem két meccsből áll. Alapszakaszban is voltak jobb periódusok, de ezek a játékosok epizódszereplők voltak, nem tudtak konstans jó játékot hozni.

Szerintem ez nem is lehet kérdés. A Dallas most olyan helyzetben van, hogy ha "robbantanák" a keretet, akkor sem tudnának gyengébbek lenni. A jelenlegi keret (láthatóan) nem rájátszás-szintű. Márpedig Cuban közismerten nem az az ember, aki megelégedne pusztán a "részvétellel".

Ha Porzingis mozdíthatatlan (mert senkinek nem kell ennyiért), akkor sajnos tudomásul kell venni, hogy egy ideig ő még marad, és viszi évente a 30 milliót. Doncic várhatóan meg fogja kapni szintén a 30 milliót, ez is rendben van. A maradék pénzből pedig szerezni kell egy minőségi játékost (ha véletlenül sikerül, akkor kettőt is), és ami még marad a sapka alatt, abból ki kell hozni a kiegészítő játékosok bérét. Az nonszensz, hogy a semmit nem mutatók közül Redick 13 millióval, Richardson 11 millióval, Powell 11 millióval, Kleber 8,5 millióval terheli meg a sapkát. De nálam még Hardaway 19 milliója is túlzás. Nem vagyok teljesen képben, hogy a szerződéssel rendelkező játékosoktól hogyan lehet megszabadulni olyankor, ha esetleg egyetlen másik csapatnak sem kellenének (talán már egyszer beszéltünk erről korábban), de ez a mostani állapot tarthatatlan a Dallasnál.

Én Cuban helyében úgy gondolkodnék, hogy aki megelégszik minimális pénzzel, az maradhat, aki nem, az mehet. Senki nem fog hiányozni. Kiegészítő embereknek tökéletesek lesznek olyanok, mint Brunson (24 éves, 1,6 millió), Melli (29 éves, 3,9 millió), Finney-Smith (27 éves, 4 millió) stb.

Az elképzelés jó lenne, én is így csinálnám, csak a szabályok kötik az embert. Porzingis szerződése 2024-ig szól, ebből utolsó év csapatopció. Reálisan, ha valaki mégis bevállalja, akkor 2023-ban lehetne cserélni (akkor már minek?).

Doncic szerződése 2022-ig tart, akkor lesz a sapka alatt 90 millióval a csapat, garantált ebből a két európain kívül még Powell, Kleber, Cauley-Stein, Finney-Smith stb., szóval Richardson lehívja a játékosopciót, akkor 11 fős lesz a rotáció. Mindössze 4 hely kiadó. Én úgy tudom, hogy a cap maximum 110-112 millió lesz. Amit a Dallas ki tud csikarni, mint maximum sapka alatti hely, az 35 millió, ha Richardsont rábeszélik arra, hogy ne hívja le az opciót, illetve Cauley-Stein nem kapta meg a csapatopciót. A 35 millió estén 9 játékossal fognak állni.

A draftról senki sem fog érkezni, marad az offseason. Cuban jövőre meg fogja kínálni a szlovént egy 190-200 milliós szerződéssel, mert más esély nincsen. Erről több helyen is írtak, azt hiszem 33 millióval nyitna a szerződés, 2027/28-ig tartana, ha Doncic aláír. A gond az, hogy ezzel 87 millión áll a csapat 2022 nyarán, mindössze 4 játékosuk lesz (aki számít, most Tyler Terryt nem venném ide). Maradna 35-40 millió 11 játékosra. Esélytelen. Cuban nem fog ekkora luxusadót fizetni, ezt senki sem vállalná be, mivel ebbe a 87 millióban csak Doncic használható, esetleg még Powell (vagy Kleber). Gyakorlatilag 2 játékosra adna ká a sapka alatti hely 75%-át.

Az, hogy lerabolnak bárkit is, szerintem nem jöhet szóba, mert senki sem olyan hülye a rájátszásra esélyes csapatokból, hogy a liga legjobb játékosát erősítsék jó segítőkkel. Ez az egész Doncic döntésétén fog múlni, Cuban maximum annyit tehet, hogy valakire rásózza Porzingist, akkor van esélye, különben nincsen.

Keletre húz a szívünk

A Milwaukee és az Atlanta meccseire fogadunk! Olvasd tovább


Ez mindent elmond a Milwaukee mai teljesítményéről. Korábban írtam, hogy Budenholzer alkalmatlan arra, hogy rájátszásban sikert érjen el. Aztán jött Harden sérülése, azt gondoltam, ennél nagyobb lehetőség egyszerűen nem kell nekik, erre kikapnak 40 ponttal és ilyeneket csinálnak ellenük. Az a Griffin, aki még pár hónapja a palánkot se érte el zsákolás közben. Ez a komment pontos: That man deserves an oscar for his acting in Detroit.
https://www.youtube.com/watch?v=k0KrGjhZgYc

https://www.youtube.com/watch?v=QSgfp_Zf0W4


Idézetet írta: Pozzato Dátum június 08, 2021, 09:23:21
Ez mindent elmond a Milwaukee mai teljesítményéről. Korábban írtam, hogy Budenholzer alkalmatlan arra, hogy rájátszásban sikert érjen el. Aztán jött Harden sérülése, azt gondoltam, ennél nagyobb lehetőség egyszerűen nem kell nekik, erre kikapnak 40 ponttal és ilyeneket csinálnak ellenük. Az a Griffin, aki még pár hónapja a palánkot se érte el zsákolás közben. Ez a komment pontos: That man deserves an oscar for his acting in Detroit.

Hát igen. Finoman szólva is totógyilkos volt ez a 86 dobott pont (pláne a Brooklyn ellen, akik köztudottan nem a "védekezésükkel" jutottak el idáig). Ráadásul még azt sem lehet mondani, hogy a Bucks pihentette a legjobbjait, mert Giannis, Middleton és Holiday is 30 perc felett töltött a pályán. A napi tippjátékban azt tippeltem, hogy a Nets még Harden nélküli is nyerni fog és mindkét csapat eléri a 120 pontot. A tipp első része szépen összejött, a második részén pedig csak mosolyogni tudtam, mikor láttam a végeredményt.

Utah - LA Clippers 112-109

Egyértelműen a Utahnak szurkolok ebben a párharcban, de kicsit féltem őket. A hajnali meccsen megint csak azt láthattuk, amit a szezon során a legtöbbször, hogy mindent a triplákkal akarnak megoldani. Tudom, butaság kritizálnom egy olyan csapatot, akik ezzel a "taktikával" ligaelsők lettek az alapszakaszban, de szerintem ez nagyon rizikós. És ezt a mai végeredmény is mutatja.

91 rádobás, ebből 50 (!!!) hárompontos-kísérlet. Még az állítólag legjobban triplázó Clippersnek is "csak" 42 (bár az is hatalmas szám). Ugyanakkor nem értem, hogy miért nem használják ki jobban Gobert magasságát. A franciának a pályán töltött 33 perce alatt 6 rádobása volt mindössze (egy all-star centernek!!!). Ráadásul szerintem nem is igazán van az ellenfélnél olyan minőségi magasember, akit Gobert ne tudna megverni a palánk alatt. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindez egy olyan mérkőzésen történt, ahol a 17/50-es triplamutató nem is igazán számít jónak, vagyis pláne lett volna értelme a centerjáték erőltetésének.

Az egyetlen pozitívumnak azt látom csak, hogy ezúttal annak ellenére nyerni tudott a Jazz, hogy Mitchell volt az egyetlen, aki legalább 50%-kal dobott, rajta kívül szinte mindenki más sikeresen alul múlta önmagát.