NBA 2020/21

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

#210 március 21, 2021, 21:37:50, MessiÁs
Valószínűleg azért ment vissza hogy megdobja a 10pontot és ne szakadjon meg a streak.

Idézetet írta: HT Dátum március 19, 2021, 11:12:08
A másik meglepetés nekem (sajnos negatív értelemben) a Utah. Némileg mentségükre legyen mondva, hogy közülük sokaknak jelenése volt a gálán, úgyhogy számukra a pihenés nem volt a legideálisabb. Ennek ellenére nagyon furcsa, hogy mennyire rosszul kezdik mostanában a meccseket. Egy ötmérkőzéses körúton vannak, amiből három meccsen már túl vannak. A GSW ellen 22 pontot értek el az első negyedben, a Boston és a Washington ellen 20-20 pontot. A háromból kettőt láttam, és döbbenet volt látni, hogy milyen rosszul dobtak az elején. Még az is csoda volt, hogy a 20 pontot elérték. És bár mind a három meccsen dobtak az utána következő három negyedben közel 100 pontot (97, 97, 102), ennek ellenére – a gyenge kezdésnek köszönhetően – a háromból kétszer kikaptak. Nagyon furcsa nekem ez egy olyan csapatnál, akik jelenleg ligaelsők, és akik 117 pontos dobásátlaggal állnak. Valószínűleg nem fáradtság lehet a háttérben, hiszen pont a mérkőzés második felében teljesítenek jól, mindenesetre kíváncsi leszek, hogy a Toronto és a Chicago ellen folytatódik-e ez a rossz széria.

Remélem nem csak eddig tartott a Jazz menetelése, mert szimpatikus csapat, jól játszanak, de általában mindig akad egy franchise, akik a jó kezdés után visszaesnek féltáv környékén. Bízom benne, hogy Snyderék megfordítják a folyamatokat.

Ezek az idei alapszakaszból hátralévő mérkőzések, ami alapján a legkönnyebb sorsolása a Jazznek van, így muszáj Snyderéknek megoldani a dolgokat, mert a nehezén már túljuttottak. Ha hoznak egy stabil közepest, simán ligaelsők lesznek. A legnehezebb sorsolás viszont a két LA csapatnak van (LeBron sérülése pláne nem jött jól), illetve a Portlandnek. Szóval lesznek itt még meglepetések, Denver jó lehet - ahogyan írtad @HT -, illetve Atlanta, Dallas vagy épp a Miami is okozhat meglepetéseket.

Idézetet írta: MessiÁs Dátum március 21, 2021, 21:26:48
Valószínűleg azért ment vissza hogy megdobja a 10pontot és ne szakadjon meg a streak.
Nem azért, de ezt simán elhiszem.  ;D

Idézetet írta: Pozzato Dátum március 21, 2021, 11:26:56
LeBron James kifordult a bokája (miután ráesett Solomon Hill), minimum egy, de inkább 2-4 hét kihagyás vár rá szerintem.

Végül ez jött be, összességében 3-4 hét kihagyás vár Jamesre, kissé soknak tűnik, de jó lehetőség a Lakers cseréinek, hogy felszívják magukat a szezon második felére. Ha ez nem sikerül, akkor AD és LeBron egy mentálisan szétesett csapatba térnek vissza... Szóval ideje összekapni magukat KCP-nek és a többieknek. Várnék az első meccsel fogadás szempontjából, ott lehet majd látni, mire képesek.

#214 március 23, 2021, 15:12:01, HT
Idézetet írta: Pozzato Dátum március 22, 2021, 18:32:17
Végül ez jött be, összességében 3-4 hét kihagyás vár Jamesre, kissé soknak tűnik, de jó lehetőség a Lakers cseréinek, hogy felszívják magukat a szezon második felére. Ha ez nem sikerül, akkor AD és LeBron egy mentálisan szétesett csapatba térnek vissza... Szóval ideje összekapni magukat KCP-nek és a többieknek. Várnék az első meccsel fogadás szempontjából, ott lehet majd látni, mire képesek.

LeBron sérülése elég szépen megkavarta az esélyeseket a nyugati főcsoportban. Először is arra leszek majd kíváncsi, hogy ebből a 3-4 hétből mennyi lesz a valós kihagyás. Láttunk már ugyanis olyan "csodákat" az NBA-ben, hogy simán benne van a pakliban, hogy két hét múlva már pályán lesz James. Az persze már más kérdés, hogy lesz-e értelme a korai visszatérésnek, de ha úgy szerepel a Lakers a későbbiekben is, mint most a Suns ellen, akkor biztos, hogy megpróbálják majd lerövidíteni ezt a 3-4 hét kihagyást.

Bő másfél hónap (és kb. 30 mérkőzés) van hátra az alapszakaszból. Ha ennek a felét Davis és LeBron nélkül kell lejátszania a Lakersnek, akkor az utolsó hetekben nagyon kell majd teperniük, vagyis a terv, hogy pihenten érkezzenek a rájátszásra, nem biztos, hogy sikerülni fog.

Látva a nyugati főcsoport élmezőnyének sűrűségét, nem vagyok meggyőződve róla, hogy a Lakers benne lesz a legjobb hatban, vagyis rájuk valószínűleg vár majd még egy "play-in" is. Nálam jelen pillanatban csak az Utah, a Phoenix, a Denver, és a Clippers helye tűnik biztosnak a legjobb hat között, az utánuk következő hat csapat sorrendje (az 5-10. helyen) megjósolhatatlan. Bár ahogy @Pozzato is említette, a Dallas valóban okozhat még meglepetéseket (pláne, ha úgy játszanak, mint az utóbbi napokban a Clippers és a Portland ellen), úgyhogy akár még őket is el tudom képzelni a legjobb hat, vagyis a biztos playoff résztvevők között.

Keleten a Philadelphiának szerencse a szerencsétlenségben, hogy akkora a különbség a 3. és a 4. helyezett között (7 győzelem), hogy Embiid sérülése ellenére is garantálva van nekik az első három hely egyike. Az utánuk következők közül az Atlantával egyelőre nem tudok mit kezdeni. Nem igazán értem ezt a 8 mérkőzéses győzelmi szériájukat, de idővel valószínűleg helyre áll majd a világ rendre. Ettől függetlenül az egyik play-in helyre jók lesznek. És akiről még érdemes itt beszélni, az a – @Pozzato által is említett – Miami, akikkel szerintem is nagyon komolyan számolni kell majd. Akár a legvégén is. A sérültjeik kezdenek visszatérni, Butler sokadvirágzását éli, úgyhogy nekik egyértelműen a 4-6. hely között a helyük az alapszakasz végén.

Nyugaton egyébként a Sacramentót sajnálom nagyon, amiért nem kerül majd a rájátszásba, mert egy (számomra) nagyon szimpatikus csapat, ahol mennek-mennek a fiatalok, dobálják a 110 pontokat meccsenként, de a védekezéssel sajnos nem foglalkoznak. Fox, Hield, Holmes, Haliburton rendre 20 pont körül szór, de ez sem lesz elég a legjobb 10-be kerüléshez. Keleten pedig a Toronto az, aki az év negatív szenzációja. Zsinórban a 9. vereségüket szenvedték el, ráadásul utoljára az a Houston alázta le őket, akik előtte 20-as (!!!) vereségi szériában voltak. Nem tudom, hogy mi van a Raptorsszal, de ahol olyan játékosok játszanak, mint Lowry, Siakam, VanVleet, Powell, Boucher stb., attól minimum elvárás volna a playoff.

Fontos hetek most ezek Vogelék számára. Olyan érzésem van, mintha a 22-es csapdájára kerültek volna: ha túl gyorsan tér vissza AD és LeBron, azzal a PO-ban való jó szereplést kockáztatják. Ha lassan, azzal pedig azt, hogy alanyi jogon bekerülnek-e. Nagyon nem hiányzik nekik egy Play-in még pluszban. Itt most tényleg sok múlik azon, mire mennek a kiegészítőkkel, fel tudnak-e nőni a feladathoz. Ha nem, akkor szerintem annyi a Lakers idei szezonjának.

Pontosan arra gondoltam, amire te is @HT , hogy telnek a meccsek, egyre nehezebb helyzetbe kerülnek egy rendkívül erős Nyugaton. Itt nem megengedett, hogy elbukjanak zsinórban 5-6 meccset, mert rögtön lecsúsznak. A rossz hír a Lakers számára, hogy Porzingis kezdi elkapni a fonalat, McCollum visszatért, stabilabb lesz majd a Dallas és a Portland is. Ahogyan írtad, van 4-5 csapat, akiknek oda lehet adni a biztos rájátszást - ha nem jön közbe sérülés -, míg az utánuk következő szekció eléggé sűrű. A GSW szintén veszélyes lehet. Van egy elméletem, miszerint hiába Klay Thompsont a következő szezonra promózzák, de már tartott dobóedzéseket (YouTube-ra...), nem lennék meglepve, ha a play-in meccsekre beszállna, vagy legalább ott ülne a padon és vállalna 2-3 percet, amolyan mentális lökésként.

Jamesék szempontjából az lenne a legrosszabb megoldás, ha 7. vagy 8. helyen végeznének és nem tudnák megnyerni rögtön az első meccset a play-in során. Utána találkoznak a 9. vagy 10. helyezettel azért, hogy a 8. helyet megszerezzék a PO-ban.

Idézetet írta: Pozzato Dátum március 23, 2021, 16:07:10
Fontos hetek most ezek Vogelék számára. Olyan érzésem van, mintha a 22-es csapdájára kerültek volna: ha túl gyorsan tér vissza AD és LeBron, azzal a PO-ban való jó szereplést kockáztatják. Ha lassan, azzal pedig azt, hogy alanyi jogon bekerülnek-e. Nagyon nem hiányzik nekik egy Play-in még pluszban. Itt most tényleg sok múlik azon, mire mennek a kiegészítőkkel, fel tudnak-e nőni a feladathoz. Ha nem, akkor szerintem annyi a Lakers idei szezonjának.

Lehet, hogy most egy kicsit túl fogom okoskodni ezt a dolgot, de látva a James sérülése utáni két mérkőzést, nekem az a véleményem, hogy Davis és LeBron annyira domináns volt ebben a csapatban, hogy most, amikor egyikük sincs, egyszerűen nincs olyan játékos, aki képes lenne kezébe venni az irányítást. Minden csapatnak szüksége van egy vezérre, aki motiválja a többieket, aki a kényes szituációkban elvállalja a dobásokat, és aki erőt sugároz a meccseken. A Lakersben nincs ilyen. Ha vesztésre állnak egy meccsen, akkor nincs senki, akiben higgyenek.
Azzal viszont maximálisan egyetértek, hogy a play-in a lehető legrosszabb dolog lenne a Lakers szempontjából, hiszen ahogy te is írtad, azért játszol plusz mérkőzéseket, hogy utána ellátogathass a jóval pihentebb ligaelső otthonába. Csodás kilátások...

Viszont ha már szóba jöttek a sérülések, elég érdekes, hogy a csapatok mennyire különböző módon teljesítenek "foghíjasan" és teljes létszámmal.
Kezdem a Portlanddel és a Chicagóval. A Portland McCollum és Nurkic sérülése után ahelyett, hogy visszaesett volna, elkezdett feljebb és feljebb jönni a tabellán, egészen az 5. helyig. Lillard tisztában volt vele, hogy többet kell játszania, többet kell vállalnia, és hozta is, amit egy igazi vezéregyéniségtől elvárhat az ember. A kiegészítő emberek közül Trent, Anthony és Kanter is átérezte a problémát, aminek az lett a vége, hogy 17-11-es mérleggel zárták a két hiányzó nélküli időszakot. Márpedig két ilyen játékos kiesését nézve ez nagyon szép eredmény. Aztán most visszatért McCollum, és bár nyitottak két győzelemmel a Pelicans ellen, de az utolsó két meccsüket elbukták. Ráadásul a Dallas elleni 40 pontos zakó több volt mint kínos, és a Brooklyn ellen is úgy kaptak ki hazai pályán, hogy se Durant, se Irving nem játszott a vendégeknél. Természetesen két vereség után korai volna még temetni a Portlandet, de az egyértelműen látszik, hogy vissza kell még szoknia a csapatnak ahhoz a játékstílushoz, ahol McCollumnak is van egy meccsen 20 rádobása.

A Chicagónál is kicsit hasonló a helyzet. Markkanen egy ideig sérült volt, és mikor visszatért, egyértelműen gyengébb lett a Bulls játéka. Amióta újra játszik a finn, 3-5 a mérlege a csapatnak. És ez nem is igazából a játékos hibája, hiszen rögtön az első meccsén 23 pontot dobott (7/7 tripla), de itt is azt érzem, hogy a visszatérése nem volt a legtökéletesebb a többiek játékára.

Ugyanakkor ott van ellenpéldának a Dallas. Porzingis is jó játékkal tért vissza (ahogy McCollum és Markkanen), viszont az előzőekkel ellentétben a Dallas szinte szárnyal azóta. Sőt, míg Lillardnak és LaVine-nek némileg visszaestek a pontjai (McCollum és Markkanen miatt), addig Doncic szárnyakat kapott a csapattársa érkezésével. (Csak egy adat: a szlovén a csapata utolsó három meccsének mindegyikén legalább 37 pontot dobott.)

Éppen ezért kíváncsi leszek majd, hogy mi lesz a Philadelphiánál, hiszen Embiid sérülése óta 5-1-es mérleget produkálnak (ráadásul a vereség is csak hosszabbítás után jött a MIL ellen).

#217 március 25, 2021, 21:13:24, Pozzato
Nem tudom, miért hittem azt, hogy a deadline már lement, mikor most van.  ;D  Vucevic a Bullsnál, elkaphatja a fonalat a Chicago (ott lehetnek a top6-ban..). Oladipo Miamiban, nem tudom, hogy ez jó-e, de az biztos, hogy Butler mellett fegyelmet tanulhat.  ;D Drummond viszont senkinek sem kellett, jöhet a kivásárlás.

JJ Redick Dallasban, alakul a dolgot. Doncicnak lesznek majd jó triplázói.

Idézetet írta: Pozzato Dátum március 25, 2021, 20:23:41
Nem tudom, miért hittem azt, hogy a deadline már lement, mikor most van.  ;D  Vucevic a Bullsnál, elkaphatja a fonalat a Chicago (ott lehetnek a top6-ban..). Oladipo Miamiban, nem tudom, hogy ez jó-e, de az biztos, hogy Butler mellett fegyelmet tanulhat.  ;D Drummond viszont senkinek sem kellett, jöhet a kivásárlás.

JJ Redick Dallasban, alakul a dolgot. Doncicnak lesznek majd jó triplázói.

Egy pár napja elkezdtem írni egy írást (amit aztán végül abbahagytam, és nem is másoltam be ide), amiben azokat a játékosokat próbáltam összegyűjteni, akiket jelen pillanatban a legjobban sajnáltam azért, amiért nincsenek megfelelő csapattársaik, és emiatt nem fognak tudni a tudásukhoz méltó eredményt elérni. És ennek a listának az első két helyén LaVine és Vucevic állt. Úgyhogy amikor reggel olvastam, hogy a montenegrói Chicagóba szerződik, rögtön azt éreztem, hogy ez a sors keze. :) A Bulls keretében eddig is voltak remek kinti dobók, de Vucevic érkezésével ezúttal a palánk környékén is erősödnek. Nagyon sokat várok ettől a "kapcsolattól", és nagyon remélem, hogy már idén is profitálnak majd belőle a Chicagónál. Vucevic mellett Aminu is érkezett (kiegészítő embernek jó lesz). Cserébe Otto Portert és Wendell Carter Jr.-t adták, ami simán belefér, viszont a két jövőbeni elsőkörös választás lehet, hogy hiányozni fog még. De ha nekem kellett volna dönteni, én is rábólintottam volna erre az üzletre.

Evan Fournier elpasszolása Bostonba a másik nagy meglepetés számomra az Orlando részéről. Ritkán adja el egy csapat egy nap alatt két legjobb dobóját. Ráadásul a francia az utóbbi időben egyre jobb formában játszott (úgy látszik, sejtette, hogy össze kell szednie magát, ha fel akarja hívni magára más csapatok figyelmét). Abban viszont nem vagyok biztos, hogy Boston lesz számára a legjobb megoldás. Szerintem a Celticnél több hozzá hasonló stílusú játékos is van (Brown, Tatum, Walker, Smart), úgyhogy ezért is meglepő nekem, hogy ő kellett a zöldeknek. Nagyon kíváncsi leszek, hogy illik-e majd abba a csapatba (illetve hogy az érkezésével kinek kell majd hátrább lépnie), de nekem továbbra is vannak kétségeim efelől.

Oladipoval szerintem jól járt a Miami, és mindenképpen erősítésnek érzem ezt a Heat részéről (mondom ezt annak ellenére, hogy nem igazán kedvelem őket). Oladipo helyét sokkal inkább látom a Miamiban, mint az előbb említett Fournierét Bostonban.

Amit viszont én nem értettem elsőre, az Aaron Gordon szerződtetése a Denver részéről. De aztán rájöttem, hogy Gordon jobb játékos annál (legalábbis korábban az volt), mint ami Orlandóban (egy vesztes csapatban) kijött belőle. Murray, Porter vagy Barton cseréjének tökéletes lesz.

Powell érkezésével szerintem a Portland is erősödött, még akkor is, ha a két távozó játékosuk egyike Gary Trent, aki gyakran a második legjobb dobója volt a csapatnak Lillard mögött. Ennek ellenére Powellt jobb játékosnak tartom, és nem fog rosszul kinézni a csapat Nurkiccsal, Lillarddal, McCollummal és Powell-lel.

Végül pedig ami nekem kicsit érthetetlen, az az, hogy a Clippersnek mi szüksége volt Rondóra. Még akkor is, ha "csak" Lou Williamset adták érte cserébe. Bár lehet, hogy ennek a cserének csak pénzügyi okai voltak.

@HT ilyenkor be kell másolni amit írsz, nem szabad parlagon hagyni!  :ok:

Chicago Bulls: Nagyon okos húzás volt, mint ahogyan Theis érkezése is. Egy Vucevic-Markkanen páros mögé tökéletes a padról, 2-3 triplát eldob meccsenként PF-ként (vagy small-ball esetében centerben), jól és okosan védekezik, nagy upgrade Vucevicék mellett ő is. Mély lett a Bulls, mondjuk nem tudom, hogy egy gyorsuló ligában, hogyan fognak ők szerepelni ennyi magassal, de a Lakers is tavaly AD-vel nyert bajnoki címet, szóval van igény a minőségi magasakra.

Orlando Magic: Meg kellett ezt lépni, stagnáltak évek óta, nem lehetett ezt a csapatot megtartani. Jobb ez így mindenkinek, pénz miatt küldték Bostonba Fourniert. Érkezők nem értékelhetőek, de itt a cél a keret megtisztítása volt, készülnek 2022 és 2023 nyarára. Védhető döntés, kis szerencsével a következő két drafton top4-ben húzhatnak, onnan azért kieshet egy-két nagy. Valahogy ez a csapat rendkívüli módon ért a kiváló magasemberek draftolásához (O'Neal, Howard), jövőre pedig ott lesz a drafton Chet Holmgren, aki, ha pakol magára sok-sok izmot, biztos első pick lesz. Idei draftról meg Evan Mobley (szintén magasember), akit kis szerencsével kihúzhatnak, akiről a The Ringer készített elemzést:
https://www.theringer.com/nba/2021/1/13/22226644/2021-nba-draft-evan-mobley-usc

Dallas Mavericks: Melli és Redick nagy húzás, Doncicnak lassan olyan lesz, mintha Európában játszana (sok fehér játékos), dolgosak, intelligensek, jól dobnak. A Mavs kezd összeállni, ami meglepő, de így sok gondot okozhatnak majd, ha elkerülik őket a sérülések.

Los Angeles Clippers: Én a Rondo - Williams cserét win-win szituációnak érzem. Lou szétcsúszott a karantén óta, nem ment neki a játék, voltak magánéleti gondok is. Most hazatérhet végre, míg Rondo egy olyan csapatba, ahol elég csak a PO-ban megmutatni, mire képes. Neki ez így tökéletes szerepkör, ilyen játékosok kellenek Kawhiéknak, ha bajnokok akarnak lenni.

#220 március 26, 2021, 16:55:26, HT
Idézetet írta: Pozzato Dátum március 26, 2021, 14:34:39

@Pozzato, köszi a biztatást, de hidd el, nagyon sok olyan gondolatom van, ami nem baj, ha parlagon marad.  ;D

Viszont olvasva a hozzászólásod, csak kapkodom a fejem itt az új infók láttán.
Theis Chicagóban?! Ha azt nézem, hogy eddig szinte nem is volt "komolyabb" centere a Bullsnak, most pedig egy nap alatt kettő is...
Idén – főleg a szezon első felében – nagyon sok Boston meccsre fogadtam, és emiatt nagyon sokat meg is néztem a mérkőzéseik közül, és határozottan állíthatom, hogy Theis nagy erősítést fog jelenteni. Az egyetlen baj az volt vele (bár ez nem az ő hibája), hogy a Celticsnél nem a centerjáték volt a fő prioritás, hanem az olyan jól dobó erőcsatárok, dobóhátvédek próbáltak mindent megoldani, mint Brown, Tatum, Smart. Theis inkább csak a lepattanókból visszatett labdákkal operált, és néha-néha kellett egyedül megoldania a támadást. Ennek ellenére szerintem egy nagyon hasznos játékos. Kicsit csodálkozom is a Boston döntésén. Theist általában Thompson váltotta a meccseken, pedig igazából őt nem is nagyon mondanám centernek. Szóval kíváncsi leszek majd a Celtics játékára. (Vagy esetleg Drummondnak próbáltak helyet csinálni...?)
De visszatérve a Chicagóra, egyre szimpatikusabb (és erősebb) csapat kezd összeállni.

Az Orlandóval kapcsolatban teljesen egyetértek veled. A mostani állapot tarthatatlan volt, és ha már építkezni nem lehet, akkor talán tényleg az a legjobb, ha az alapoktól építik újjá a csapatot. A teljesen kiárusított Orlandónak nem lesz nehéz dolga a ligautolsó hely megszerzésére, vagyis az 1/1 vagy 1/2 az övéké lehet. Pluszban kaptak  már most elsőkörös cetlit a (CHI-tól), úgyhogy jöhetnek a tehetségek, és ha még marad pénz a kasszában, akkor utána még mindig el lehet gondolkodni egy sztár megszerzésén.

Dallas. Ők a másik csapat, akiről nem hallottam semmilyen infót, úgyhogy velük kapcsolatban is csak kapkodom a fejem. Melli sokkal jobb játékos, mint amit az elmúlt időszakban nyújtott (persze ha nem kap játéklehetőséget, mint a Pelicalnsban, akkor nem is tud bizonyítani). Nekem ő egy kicsit Vucevic-típusú "center", aki a palánktól távolabb is jól mozog a labdával, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ő is erősítést jelent majd a mostanában (Porzingis felgyógyulása óta) amúgy sem gyenge Dallasnak. Redicknek pedig a 37 éves kora ellenére is volt néhány jó meccse idén a New Orleansnál.
Nem is akarom ragozni: a Dallas is nagyon erősnek tűnik.

A buzzer beaternél mit csinált a Cleveland és elsősorban Sexton?  ;D Ilyet utoljára általánosban tudtunk megcsinálni, akkor is alsóbb tagozatosok ellen, akik akkor tanulták a játékot.  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=unHf-g_-ihw

Idézetet írta: Pozzato Dátum március 28, 2021, 15:52:13
A buzzer beaternél mit csinált a Cleveland és elsősorban Sexton?  ;D Ilyet utoljára általánosban tudtunk megcsinálni, akkor is alsóbb tagozatosok ellen, akik akkor tanulták a játékot.  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=unHf-g_-ihw

Annyira biztos voltam a Sacramento sikerében (akiket egyébként – sokakkal ellentétben – még mindig esélyesnek tartok a rájátszásra), hogy minden szelvényemre rávettem a győzelmüket. Viszont látva ezt a kis videót, valószínűleg jobb is, hogy nem láttam a meccset, mert a vége felé néhány szívrohamon biztos átmentem volna.
Mindenesetre amit az elmúlt években elvett tőlem a (sportfogadási) sors, azt most egyben visszaadta ezzel a csodálatos clevelandi védekezéssel.  ;D

Most kell okosnak lennie a Dallas edzői stábjának, de szerintem Carlisle - Armstrong - Mosley trió már van annyira rutinos, hogy felmérjék, ebből még valami komolyabb is lehet idén. Amikor láttam Porzingis ingadozó formáját, erre nem számítottam, mint ahogyan arra sem, hogy össze fog állni a védekezésük. A def rat alapján még március elején 25. helyen álltak, most 17. helyen, számításaim szerint 0.985-öt hoztak erre az egy hónapra, nem néztem végig az összes csapatot, de ez valószínűleg top3-as védekezés a ligában erre az időszakra vetítve. Doncic közben elit triplázó lett, mindezt úgy, hogy rendszerint egy emberrel a nyakában, stepback triplákat vállal. A legutóbbi 10 meccsén átlagban 9 triplát emelt rá, mindezt 46%-os hatékonysággal (Jazz ellenit még nem vettem ide).

Azt a Utah Jazzt tudták megfogni támadásban, akik már eléggé rég nem dobtak ennyire kevés pontot (két hónapja...), mindezt nyolcfős rotációval (szigorúan nézve, inkább volt az 7 ember). Carlisle számára most minden adott: képesek Porzingis nélkül is minőségi védekezésre, illetve támadásban is elit a csapat. A sorsolás szempontjából az egyik legkönnyebb az övék, ellentétben a két riválissal (Portland és Lakers). Nekik épp az egyik legnehezebb a sorsolásuk, ráadásul utóbbit sérülések is hátráltatják. Én Carlisle helyében okosan osztanám be a dolgokat, megpróbálnám rámenni az 5. helyre, de nem mindenáron. Valószínűleg egy Denverrel néznének farkasszemet, akik verhetőek. Megnéztem a hátralévő meccseiket, minden megerőltetés nélkül tudnak egy 65%-os mutatót, ha kicsit odateszik magukat, akkor 75% környékén is, de erre nincsen szükség. A többiek is botlani fognak, ha tartalékolnak, simán benne van, hogy egy európai PO rutinnal rendelkező Doncic elveszi őket a második körbe, adott esetben a konferenciadöntőbe is. Azért is gondolom így, mert 4. vagy 5. hely esetén, valószínűleg a Jazz - Lakers/Golden State/Memphis győztesét kapnák a második fordulóban, ez pedig nem megoldhatatlan feladat, főleg akkor nem, ha a Lakersnél valamit elrontanak a játékosok visszatérésénél.

Idézetet írta: Pozzato Dátum április 06, 2021, 10:30:21

A Dallas valóban meglepően jól játszik mostanában. Sok csapat most kezd kicsit leereszteni, ők pedig mintha most kezdtek volna el játszani. Az általad is említett Utah elleni meccset volt szerencsém végignézni, köszönhetően annak, hogy a fogadószelvényem utolsó tippje az volt, hogy a Jazz 100 pont felett dob majd. Éppen ezért a gyomorgörcs kerülgetett, amikor a 3. negyed végén még csak 69 (!!!) pontnál járt a Utah. Tényleg döbbenetes volt a hazaiak védekezése, és csak annak köszönhettem végül a tippem sikerességét, hogy a Utah az utolsó negyedben kicsit megrázta magát (vagy a Dallas engedett ki egy kicsit a közel 20 pontos vezetés miatt), és a negyedik negyed első 3 és fél percben 19 pontot hozott össze a Jazz.

Doncic valóban fantasztikusan triplázik mostanában (hatot szórt a Utahnak is, akikről egyébként az Alley oppból tudtam meg, hogy a liga legjobb védelmével rendelkeznek a triplák ellen). Csapatszinten is 23-at dobott a Dallas, pedig Porzingis nem is játszott. Hardaway egyre jobb, de a többiek is szárnyalnak mostanában.

Amivel viszont nem értek egyet (bár lehet, hogy csak az elfogultság beszél belőlem), amikor azt írod, hogy "valószínűleg egy Denverrel néznének farkasszemet, akik verhetőek".
Idén nagyon figyelem őket, nagyon tetszik a játékuk, nagyon szimpatikus, amit Jokic csinál (hogy gyakran a csapat érdekeit az egyéni mutatói elé tudja helyezni – sok más sztárral ellentétben), és szerintem borzasztóan erősek. Az eddig is kiváló Jokic/Murray/Porter/Barton négyes mellé jött Gordon, akivel semmivel nem lettek gyengébbek. Sőt. Az Orlando ellen például egy könnyed 24 pontot szórt (10/13-as mutatóval). Vagyis nálam ők a titkos favoritok idén.