III. félidő

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Robbent Brazíliába csábítják

A holland labdarúgás legjobbjai között jegyzett Arjen Robbent Brazíliába hívják.


A Bayern Münchenből tavaly nyáron visszavonult szélső a Botafogótól kapott ajánlatot, hogy a riói élvonalbeli együttesben folytassa pályafutását.
   
A rendkívüli gyorsaságáról és cselezőképességéről híres csatár Dél-Amerikába csábításáról Ricardo Rotenberg, a brazil klub alelnöke nyilatkozott a holland VTBL-nek.
   
"Felvettem a kapcsolatot vele, megtettük az ajánlatunkat" - jelentette ki. Hozzáfűzte, hogy Robben reaktiválása nem ígérkezik egyszerűnek.
   
"Nem lesz könnyű, mert egy ideje nem játszik. Ám ha úgy dönt, hogy visszatér, nálunk négyszer annyit kereshet, mint korábban bárhol másutt" - mondta az alelnök.
   
A 36 éves Robben a Groningenben és a PSV Eindhovenben futballozott, majd 2004-től három éven át a Chelsea, 2007 és 2009 között pedig a Real Madrid játékosa volt. 2009-ben szerződött a Bayernhez, ahol tíz évet töltött el, s 201 mérkőzésén 99 gólt szerzett. A holland válogatottban - amellyel világbajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett - 2003 és 2017 között 96 alkalommal szerepelt, és 37-szer volt eredményes.

forrás: MTI

KPMG: a korábbinál kevesebbet ér Mbappé, Neymar és Messi is

Az európai top labdarúgó-bajnokságokban játszó nagy sztárok piaci ára jelentős mértékben csökkent a koronavírus-járvány egyik következményeként a KPMG könyvvizsgáló cég tanulmánya szerint.


A pandémia kiváltotta nemzetközi gazdasági válság futballpiaci hatásait elemző anyagban a KPMG Football Benchmark az írja, hogy a legdrágább futballisták összértéke a zárt kapus meccsek miatt eddig 6,6 milliárd euróval apadt, és ha törölnék a bajnokságokból hátralévő mérkőzéseket, a devalválódás elérné a 10 milliárdot.
   
Az általános értékzuhanást mutató statisztika szerint a listán jelenleg első Kylian Mbappé 225 millió eurós értéke 177 millióra esett vissza, míg PSG-s klubtársa, a brazil Neymar - aki 2017-ben máig átigazolásai világrekordot jelentő 222 millió euróért került a párizsi elitcsapathoz - immár "csak" 137 milliót ér a világjárvány előtti 175 milliós piaci árához képest.
   
A Barcelona hatszoros aranylabdás argentin sztárja, Lionel Messi pillanatnyi értéke a szakértők szerint 127 millió euróra rúg, míg a járvány kitörése előtt ugyanez az adat 175 millió volt. Ha folytatódik a spanyol bajnokság és a Bajnokok Ligája is, Messi ára 134 millióra ugorhat fel - állítja a KPMG-tanulmány, amely szerint a Barca francia világ- és Európa-bajnoka, Antoine Griezmann 119 helyett pillanatnyilag 89 milliót ér.
   
További példaként említi a Real Madrid belga csatársztárját, Eden Hazard-t, akit a spanyol királyi klub 100 millió euróért vásárolt meg, de ha most akarna túladni rajta, bukna az üzleten, mivel a világjárvány előtti 136 millió helyett a játékos jelenlegi piaci értéke 95 millió, amely a La Liga küzdelmeinek újrakezdésekor 101 millióra mehet fel.
   
A tanulmány egyik következtetése az, hogy a világjárvány múltával a futballpiac alapvetően alacsonyabb árszintek mellett rendeződhet újjá, s a legnagyobb sztárokért sem fognak majd annyit fizetni, mint korábban, amellett általánosságban a játékosbérek és a különböző eredményességi bónuszok is jellemzően kisebbek lesznek az eddigieknél.

forrás: MTI

Drogba a francia bajnokság legjobb csatára a 21. században

A francia labdarúgó-bajnokság legjobb csatára a 21. században Didier Drogba volt - az élvonal, a Ligue 1 nézőinek szavazásán. 


Az elefántcsontparti támadó a svéd Zlatan Ibrahimovicot, a PSG korábbi játékosát megelőzve győzött, a Ligue 1 hivatalos Twitter-oldalának adatai szerint a 40 094 beérkezett voks 51 százalékát megszerezve.
   
A 105-szörös válogatott Drogba légiós évei alatt a Guingamp és a Marseille csapataiban játszott az első osztályban, 80 mérkőzésen 39-szer volt eredményes.

forrás: MTI

Labdarúgó NB I - Több ezer szurkolói bábu előtt játszik a Ferencváros

Több ezer szurkolói bábut helyeznek ki a Ferencváros stadionjának lelátóira a labdarúgó OTP Bank Liga jövő szombati folytatása előtt.

Az FTC keddi közleménye szerint a kampányban a szurkolói kártyával rendelkező szimpatizánsok vehetnek részt. A bérleteseknek keddtől (mától) csütörtökig, a bérlettel nem rendelkezőknek pedig péntektől jövő keddig van, illetve lesz lehetőségük saját képüket feltölteni a fradi.whumm.hu oldalra, majd elfogadni a részvételi szabályzatot, így lehetőségük nyílik arra, hogy virtuálisan ott legyenek az FTC bajnoki mérkőzésein.
   
A klub időrendi sorrendben választja ki azt a több ezer résztvevőt, akiknek az arca megjelenhet a Groupama Aréna lelátóin. Az akció ingyenes, a klub vállalja a bábuk elkészítésének és kihelyezésének minden költségét.
   
A Ferencváros jövő szombaton a Debrecen csapatát fogadja - a koronavírus-járvány miatt - zárt kapuk mögött.

forrás: MTI

Hír: Van egy focista, aki letartóztattak.
Média: Hmm.. és játszott valami nagy csapatban?
Hír: Egy ideig a Real Madrid játékosa volt, de sosem játszott a csapatban.
Média: Értem, akkor ez simán mehet ex-madridistának, plusz ugye börtön, akkor Ronaldinho.
Hír: Ez így ferdítések egész sora, én nem ezt mondtam.
Média: Nem számít mit mondasz, kell a kattintás.

Premjer Liga - Az orosz bajnokság június 21-től folytatódik

Június 21-től folytatódnak a küzdelmek az orosz futball élvonalában, a Premjer Ligában.


A bajnokság újraindításáról pénteken határozott az orosz szövetség vezérkara.
   
A pontvadászatot a koronavírus-járvány miatt 22 forduló után, március 17-én állították le. A friss döntés értelmében a hátralevő nyolc kört egy hónap alatt bonyolítják le, az utolsó, 30. forduló mérkőzéseit július 22-én játsszák.
   
Nézők nem lesznek a stadionokban, az egyes mérkőzéseken - tekintettel a sűrített játékprogramra - csapatonként öt cserét engedélyeznek.
   
A folytatás előtt a szentpétervári Zenit áll az élen 50 ponttal két 41 pontos csapat, a Lokomotiv Moszkva és a Krasznodar előtt.

forrás: MTI

Befejezi a profi futballt Korcsmár Zsolt

Befejezi a profi labdarúgást Korcsmár Zsolt 26-szoros válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes védő.

 
A 31 éves játékos kedden a ChampSport nemzetközi sportügynökség közösségi oldalán kifejtette, az elmúlt másfél évben folyamatosan sérüléssel bajlódott.
   
"Úgy érzem, elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor meg kell húzni egy határt. A legutóbbi porcműtétem után, ami alig két hete volt, ugyan biztatott az orvos, hogy még tudnék futballozni néhány idényt, de nem akarom, hogy egy-két év miatt aztán az életem hátralévő részében fájdalmakkal kelljen élnem" - nyilatkozta Korcsmár.
   
Hozzátette, a dán Midtjylland csapatánál lejárt a szerződése, ilyen állapotban pedig nem tudná nyugodt szívvel azt mondani egy másik klub vezetőinek, hogy számíthatnak rá.
   
A hátvéd elmondta, ebben az évadban is voltak időszakok, amikor pozitív volt, az utolsó pillanatig bízott a visszatérésben, de amint nagyobb terhelést kapott, mindig újabb egészségi problémái adódtak.
   
"Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem fogok már futballozni, mert alacsonyabb osztályban még el tudom képzelni magamat, de úgy érzem, a profi pályafutásomnak itt a vége" - szögezte le.
   
Korcsmár úgy vélekedett, ha nincsenek a sérülések, talán többet is ki tudott volna hozni magából, de összességében elégedett a karrierjével.
   
"A posztváltás szerintem jót tett, mert a védelembe kerülve ki tudtam emelkedni azzal, hogy középpályás fejjel gondolkodtam a helyezkedéseknél, a labdakihozataloknál, ez hosszú távon az előnyömre vált" - magyarázta.
   
Korcsmár a Komló utánpótlásában kezdte a futballt, majd Pécsről került Újpestre. Első külföldi csapata a norvég Brann Bergen volt, majd a német Greuther Fürth, a Vasas FC, és végül a dán FC Midtjylland következett a pályafutásában. Legnagyobb sikere a dán bajnoki cím és kupagyőzelem, valamint a 2009-es egyiptomi U20-as világbajnokságon nyert bronzérem volt.
   
Mint elmondta, a családjával visszaköltöztek Bergenbe, és a futballtól biztosan nem akar teljesen eltávolodni.
   
"Jól érzem magam Norvégiában, egyelőre itt tervezzük az életünket, de mivel magyar vagyok, mindig is Magyarország lesz az otthonom, ezért onnan sem szeretnék teljesen elszakadni. Magyarországon fogok jelentkezni az edzőképzésre, szeretnék kezdetben gyerekekkel dolgozni, tapasztalatot szerezni" - mesélte.

forrás: MTI

Befejezettnek nyilvánították a walesi labdarúgó-bajnokságot

Befejezettnek nyilvánították kedden a walesi labdarúgó-bajnokságot, amelyet a Connah Quay Nomads FC nyert meg.
 
A BBC beszámolója szerint a Walesi Labdarúgó Szövetség (FAW) a döntést megelőzően kikérte a klubok véleményét.
   
A FAW közleménye szerint figyelembe vették a bajnokságban résztvevők egészségét és biztonságát, illetve nem akarják kockáztatni a ligák és klubjaik hosszú távú pénzügyi stabilitását.
   
A Connah Quay Nomads első alkalommal lett bajnok, így indulhat a Bajnokok Ligája következő idényének selejtezőjében. Az előző nyolc évad aranyérmese, a The New Saints ezúttal második lett - mivel februárban 1-0-ra kikapott a Connah Quaytől -, és a Bala Town, valamint a Barry Town mellett készülhet az Európa-liga selejtezőjére.
   
Az FAW egyelőre nem döntött arról, lesznek-e kiesők és feljutók.

forrás: MTI

MLS - Jaap Stam lett a Cincinnati vezetőedzője

Jaap Stam lett az amerikai labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Cincinnati vezetőedzője.


A 66-szoros holland válogatott, korábbi kőkemény védő érkezését csütörtökön honlapján jelentette be a klub.
   
A 47 éves szakember - aki játékosként Bajnokok Ligáját is nyert - eddigi edzői karrierje során az Ajax Amsterdam utánpótlásában, az angol Readingnél, a PEC Zwollénál, valamint a Feyenoordnál dolgozott.

forrás: MTI

A Saint-Étienne nem hajlandó zárt kapuk mögött kupadöntőt játszani

A Saint-Étienne nem hajlandó zárt kapuk mögött pályára lépni a Paris Saint-Germain ellen a labdarúgó Francia Kupa döntőjében.


Roland Romeyer klubelnök pénteken a L'Equipe című sportnapilapban hangsúlyozta, hogy nem fognak kiállni a fővárosiak ellen az augusztusra halasztott mérkőzésen, ha szurkolóik nem lehetnek ott a lelátókon.
   
A francia szövetség a finálé pontos dátumát még nem jelölte ki, de jelenleg úgy tervezi, hogy nézők nélkül rendezi a találkozót.
   
"A kupadöntő csodálatos alkalom, a klub és a szurkolók közötti közösség napja. Láttuk, milyen volt a Nantes elleni zárt kapus meccsünk. Katasztrofális! Egy pillanatig sem tudom elképzelni, hogy a döntőben a szurkolóink nélkül játsszunk. A drukkerek nélküli Saint-Étienne nem Saint-Étienne" - mondta Romeyer.
   
A francia bajnokságot a kormány rendeletének értelmében befejezettnek nyilvánították, de ez a Francia Kupa és a Francia Ligakupa döntőjét nem érinti. Mindkét meccs tétje a trófea mellett az Európa-liga-indulás is egyben.

forrás: MTI

Bemondták a híradóban, hogy elindult a profi labdarúgás Magyarországon.
Ekkorát fejlődtünk két hónap alatt?

Bajnokok Ligája - Az AZ Alkmaar az Ajax helyét akarja a főtáblán

A holland labdarúgó-bajnokságban szereplő AZ Alkmaar az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) fordult azért, hogy az Ajax Amsterdam helyett megkapja a Bajnokok Ligája főtábláján való szereplésre jogosító automatikus helyet.


Hollandiában április végén döntöttek úgy, hogy kilenc fordulóval a bajnokság vége előtt lezárják a pontvadászatot, és az aktuális helyezések alapján ítélik oda az európai kupaindulásokat. Ekkor az Ajax mindössze jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg az Alkmaart, amelynek így selejteznie kell a BL csoportkörébe. Az AZ illetékesei azért fordultak az UEFA-hoz, mert mindkét bajnoki összecsapáson, otthon és idegenben is legyőzték amszterdami riválisukat.
   
A holland szövetség (KNVB) ugyanakkor már jelezte, hogy nem tervezi megváltoztatni döntését.

forrás: MTI

MLSZ: hamarosan kezdődik a jegyértékesítés a Magyar Kupa döntőre

A Magyar Kupa jövő szerdai döntőjét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szervezi, amely él a csütörtöktől életbe lépett lehetőséggel, így "hamarosan megkezdi a jegyek értékesítését - kizárólag online - a Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC összecsapásra", amelyre a Puskás Arénában kerül sor.


Az MLSZ honlapján közölte: visszatérhetnek a szurkolók a lelátókra, amennyiben a szervező klub úgy dönt, hogy él a lehetőséggel, bizonyos korlátozások és óvintézkedések mellett csütörtöktől (mától) ismét beengedhetők nézők a labdarúgó-mérkőzésekre a kormány döntése értelmében.
   
"A lelátókra vonatkozóan a rendelet előírásokat fogalmaz meg a hazai klubok számára. Ennek fontos eleme, hogy kizárólag minden negyedik széken ülhetnek szurkolók. Az összes közösségi területen meg kell tartani a kellő távolságot a mérkőzés előtt, alatt, után, ideértve a pénztárakat, a belépési pontokat, a büféket, illetve a mellékhelyiségeket is" - olvasható az MLSZ honlapján, amelyből kiderül, a szövetség csütörtökön ajánlásokat fogalmazott meg az egyesületek felé, de minden klub szabadon dönt a lebonyolítás feltételeiről.
   
A közlemény arról is beszámol, hogy "a játékosok egészsége védelmében a rájuk vonatkozó szigorú előírások, kötelező tesztelések érvényben maradnak". Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett sportzónára, azaz a pálya közvetlen környezetére ugyanazok a szigorú előírások vonatkoznak, mint az elmúlt időszakban, csak olyan személyek léphetnek be erre a területre, akik részvétele nélkülözhetetlen a mérkőzéshez, továbbá friss negatív koronavírusteszttel rendelkeznek.
   
A magyar futball május 23-án indult újra, de eddig minden mérkőzés zárt kapuk mögött zajlott. A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent rendelet szerint csütörtöktől (mától) az óvintézkedések betartásával visszatérhetnek a nézők a szabadtéri sportrendezvényekre.

forrás: MTI

Németh Krisztián sérülése miatt ebben az idényben már nem játszhat

Németh Krisztián lábfejében eltört egy csont, így a DAC és a magyar válogatott támadója kihagyja a szezon hátralevő részét.


A szlovákiai klub a honlapján azt írta, a 31 éves játékos a múlt heti edzések egyikén csonttörést szenvedett a jobb lábfejében. A diagnózist a mágneses rezonanciás vizsgálat is alátámasztotta.
   
"A törés olyan helyen keletkezett, amely jelentősen kellemetlenné teszi a futballcipő vagy más lábbeli viseletét. A gyógyulási folyamat több hetet vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy a magyar támadó kihagyja a 2019/20-as szezon hátralevő részét" - áll a dunaszerdahelyi csapat weboldalán.
   
A 37-szeres válogatott Németh Krisztián, aki legutóbb az amerikai Sporting Kansas Cityt erősítette, februárban másfél évre írt alá a DAC-hoz.

forrás: MTI

Kylian Mbappé a világ legértékesebb labdarúgója

A 21 éves játékos a Sporttanulmányok Nemzetközi Központjának (CIES) közleménye szerint 259,2 millió eurót ér. Olvasd tovább