III. félidő

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Labdarúgó NB I - Már online is lehet jegyet vásárolni

    Budapest, 2014. február 27., csütörtök (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga pénteken rajtoló tavaszi idényében már online is megválthatják a szurkolók a belépőjegyeiket.


    A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki beszámolója alapján a drukkerek a meccsjegy.mlsz.hu honlapon válthatják meg jegyeiket - bankkártyás fizetéssel.
    Az MLSZ reményei szerint az elővételi internetes belépővásárlás elterjedése nézőszám-emelkedést hoz majd magával.
    A hatályos jogszabályok szerint az OTP Bank Liga mérkőzéseire kizárólag névre szóló jeggyel lehet belépni az első osztályú bajnokiknak otthont adó, beléptető-rendszerrel felszerelt stadionokba. A szurkolóknak az internetes jegyvásárláskor is meg kell adniuk a nevüket, a születési helyet és időt, illetve első alkalommal a lakcímüket is. Az online jegyvásárlás során a lakcím megadását a számvitellel kapcsolatos jogszabályi rendelkezések teszik kötelezővé.
    A jegyvásárlást követően a drukkereknek a kinyomtatott belépőt magukkal kell vinniük a találkozóra, ahol ugyanakkor továbbra is lehetőség  lesz a helyszíni jegyváltásra is.
    Elővételben számos mérkőzésre 350 jegyirodában is megválthatóak a belépők. A hálózatot folyamatosan kapcsolják be az értékesítési rendszerbe.

Izland U17 - Norvégia U17

Valaki tudja, hogy mennyi lett ennek a mai meccsnek az eredménye?


A Barcelona is eljön nyáron a Kocsis Sándor-emléktornára

    Budapest, 2014. február 28., péntek (MTI) - Az FC Barcelona labdarúgócsapata is részt vesz augusztusban a Ferencváros új stadionjában sorra kerülő U18-as Kocsis Sándor-emléktornán - jelentette be Kű Lajos szervező.


    A korábbi válogatott futballista ismertette az esemény életre hívásának okát és további résztvevőit is a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában:
    "Az Aranycsapat alapítvány elnökeként Kocsis Sándor-emléktornát szervezek halálának 35., születésének 85. évfordulójára. Szeretném, ha 2014 valóságos Kocsis Sándor-emlékév lenne a magyar futballban. Az emléktornán pedig itt lesz egykori csapata, a Barcelona is a Ferencváros, a Honvéd és a Puskás Akadémia gárdái mellett." - mondta Kű Lajos.
    Kű az MTI érdeklődésére elárulta, már mindenben megállapodtak a Barcelona vezetőivel, így a katalán klub is részt vesz az utánpótlástornán. Várhatóan újra Magyarországra érkezik Luis Suárez, a gárda történetének aranylabdás futballistája, Kocsis egykori csapattársa is.
    Kocsis Sándor tagja volt az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes és a két évvel későbbi világbajnokságon második csapatnak, utóbbin, éppen hatvan éve a vb gólkirálya lett.
    Kocsis Sándor 1979-ben Barcelonában hunyt el, hamvait 2012-ben hazahozták. A budapesti Szent István-bazilika kriptájában történő ünnepélyes újratemetését az Aranycsapat Alapítvány elnöke, Kű Lajos szervezte meg.

A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága kizárta az Egri FC-t az NB III Keleti csoportjából.

Az MLSZ közleménye szerint az Egri Törvényszék megállapította az Egri FC Kft. fizetésképtelenségét, és elrendelte a felszámolását. Erre tekintettel az MLSZ versenybizottsága az Egri FC-t kizárta a 2013–2014. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjából - írta az nso.hu.

Az Egri FC Kft. csapat a bajnokság versenykiírásában meghatározott mérkőzésszám ötven százalékát lejátszotta, így az ellenfeleivel szemben elért eredményt meghagyja – folytatódik a határozat szövege. Az Egri FC Kft. csapata addig lejátszott eredményeit (pontok és gólkülönbség) törli, és a bajnoki osztály utolsó helyére helyezi. A bajnokság hátralévő mérkőzésein a kizárt Egri FC ellenfelei a mérkőzések 3 pontját 3–0-s gólkülönbséggel kapják meg.

Az egri futballcsapat a 2012–2013-as idényben még az élvonalban szerepelt, ám kiesett, ráadásul ezt követően nem kapott licencet az NB II-re. A súlyos anyagi gondokkal küzdő együttes az NB III Keleti csoportjában a 14. helyről várta a tavaszi folytatást. 
(heol.hu)

És a legrosszabb:
A felnőtteken kívül a kizárás az U21-es, az U17-es, az U15-ös, és az U14-es korosztályú gárdára is vonatkozik. (Heves Megyei Hírlap)

Hihetetlen, hogy egy éve még első osztályú csapatunk volt, most pedig egyszerűen nincs is csapatunk. A fiatalok kizárása pedig még szomorúbb. Idáig süllyedni... :-\

Idézetet írta: TiB Dátum március 01, 2014, 10:12:38
Félve kérdezem, hogy ez az egész visszaeső folyamat nem a felsőbb körök miatt indult meg? Az nb2-es licenc például nagyon ilyen esetnek tűnik nekem.
Hát figyelj, hetek óta jelennek meg oldalas cikkek a helyi labdarúgásról (volt, hogy az egész A3-as oldal ezzel volt tele) Valahova eltűnt a pénz, meg valahonnan még több adósság lett, tulajdonosok jöttek, mentek, önkormányzati pénzek szintúgy. Szóval van baj...  :-\

Az a baj, hogy a foci kapcsán Egerben 20 éve - de lehet már harminc is - beszélik a semmit. Egy ideig a női röpi volt a minden, nem alaptalanul persze. Aztán mikor elkészült az új uszoda, akkor elkezdték nyomni a vizilabdát. Ez persze nem baj, ezek a sportágak is kellenek, de igazán a focival kapcsolatban Egernben mindenki csak ígérget. A nyolcvanas évektől kezdve folyamatosan lecsúszott majd szétesett a csapat, lerobbant a stadion. Aztán úgy látszott lesz valami élet, de tavaly már a villanyvilágítás körüli herce-hurca előrevetítette, hogy itt megint nem lesz néhány évig semmi, csak egymás szapulása. Hiába, az É.-mo.-i régió erről szól manapság sajnos...

Az a baj, hogy a vízilabda is olyan amilyen... Nemzetközi szinten beszartak a srácok az elmúlt években is, pedig akkor még volt talán jobb csapatunk is, idén meg, hát... milyen pofont kaptunk most is a BL-ben, fuh.  :-\
Az Ybl Water Polo ellen hiába dobunk 23-at... (amúgy érdekes, az eredmenyek.com 24-et ír)

A felsőbb körök leszarom-szintjét azon lehetett a legjobban mérni hogy képtelen volt bárki is világítást csinálni a pályára, meg biztosítani a hazai meccsek feltételeit. Állítom hogyha ezek meglettek volna és nem ide-oda kellett volna utazgatni a csapatnak a hazai meccsein akkor bent maradtak volna. Na meg ha nem bundázták volna szét a szezon végét.

Idézetet írta: fedorr13 Dátum március 02, 2014, 10:21:04
voltak elég érdekes meccsek és eredmények

Te is elég érdekes vagy ezzel a sok "értelmes" hozzászólásoddal  :redchug:

(elsősorban a más témákba beküldött  :great: gondolok  :D )

Idézetet írta: gerry Dátum március 02, 2014, 10:29:33
Te is elég érdekes vagy ezzel a sok "értelmes" hozzászólásoddal  :redchug:

(elsősorban a más témákba beküldött  :great: gondolok  :D )
Még van pár perce.  ;D

Idézetet írta: fedorr13 Dátum március 02, 2014, 10:21:04
voltak elég érdekes meccsek és eredmények

Imádom a statisztikákat, így megszámoltam, hogy a 25 hozzászólásodat összesen két írásjellel "megoldottad"!   :)

remélem marad suarez a liverpool-nál kell-ő oda!

Idézetet írta: fedorr13 Dátum március 03, 2014, 10:11:03
remélem marad suarez a liverpool-nál kell-ő oda!
fedorr13, ezt láttad már? 01:15-től, hatalmas   :beerchug:

Üvegtigris 2.-Hülye vevő

Bayern: Hoeness 3 és fél év börtönbüntetést kapott

Három és fél év szabadságvesztésre ítélték első fokon Uli Hoenesst, a Bayern München német élvonalbeli labdarúgócsapatának elnökét, mivel bűnösnek találták az adócsalási ügyében. Mint ismert, a 62 esztendős sportvezető 18 millió eurós adócsalásról tett beismerő vallomást.

A csütörtök délelőtt 10 óra előtt néhány perccel kezdődő tárgyaláson Achim von Engel ügyész ismertette a vádiratot. A hétfőn induló tárgyalássorozat első napján három és fél millió eurós adócsalással vádolták Hoenesst, aki 18 millió eurónyi adóelkerülésről tett beismerő vallomást. A Bayern elnöke elmondta, megbánta a tettét és minden részletet szeretne nyilvánosságra hozni.

A bizonyítékok csütörtöki elemzése után kiderült, hogy Hoeness összesen 27.2 milliónyi adót nem fizetett be, svájci bankszámláin pedig összesen 107 millió euró volt. Az ügyészség öt és fél éves börtönbüntetést kért Hoenessre, akinek ügyvédje, Hanns W. Feigen felfüggesztett büntetést kért, illetve a Bayern-elnök ellen kiadott elfogatóparancs felfüggesztését is.

Az ítélethirdetésre kettő óra után néhány perccel került sor: három és fél éves börtönbüntetés Hoenessnek!

A Bayern München elnöke egy hétig fellebbezhet a még nem jogerős ítélet ellen, így Hoeness ma még szabad emberként távozhatott a müncheni tartományi bíróságról.

Az ítélethirdetés után Hoeness ügyvédje, Feigen megerősítette, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.


Forrás: NS.hu