Game-Set-Match

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Jövő évben befedik a Roland Garrost!

A tervek szerint a jövő esztendőben már befedhető lesz a centerpálya a francia nyílt teniszbajnokságon, a Roland Garroson. Ezt a Francia Tenisz Szövetség jelentette be.

Az illetékes testület egyhangúlag fogadta el a Marc Mimram építész által készített terveket.

Az elképzelések szerint jövőre további két pályát is felszerelnek mozgó tetővel a Roland Garroson.

A wimbledoni új fedett centerpálya tesztelése vasárnap lesz: az ünnepélyes próbán olyan világsztárok lépnek fel, mint Andre Agassi, Steffi Graf és Tim Henman és Kim Clijsters.

(forrás: NSO)

Philippoussis depressziós és nehéz időszakot él át

A korábban a US Openen és Wimbledonban is finalista ausztrál Mark Philippoussis az elmúlt héten elmondta a sajtó képviselőinek, hogy élete legnehezebb időszakát éli, ugyanis depressziós, pénzügyi gondjai vannak, és még a házát is elveszítheti.

,,Nehéz periódus ez, pénzügyileg is, de főleg mentálisan. Ugyanakkor a legjobb is, mert csomó dolgot tanultam az életről, amit a későbbiekben hasznosíthatok" – mondta Philippousis.

(forrás: NSO)

Roger Federerről arénát neveznek el Bázelben

Roger Federer Arénának hívják majd felújítása után a bázeli St. Jakobshallét, az évente sorra kerülő ATP-tenisztorna helyszínét – a helyi vezetők így szeretnének tisztelegni a város híres szülötte előtt.

Peter Howald sportigazgató elmondta: miután a klasszis játékos vasárnap megnyerte a francia nyílt bajnokságot, s ezzel pályafutása 14. Grand Slam-diadalát aratta, az elismerés többfélemódját megvitatták, s végül e mellett döntöttek.


Federer az utóbbi három évben megnyerte szülővárosa tornáját.

(forrás: NSO)

Nem értem én ezt a Szávay-t.
Vicc amit művel... Nincs is ennél rosszabb mint látni valakit felemelkedni, aztán félúton kipurcan. Te meg csak várod, hogy mikor folytatja az útját és semmi... A múltkori hosszúra nyúlt mélyrepülés sem volt kutya, de azt még lehetett magyarázni a hirtelen jött sikerrel... De amit most csinál, arra sem magyarázatot, sem szavakat nem találok! Nem vagyok sem káráló, sem pesszimista, de ez már nekem is elveszi a kedvem. Felmerül a kérdés, hogy világot járni jár, vagy versenyezni? Mert világot látni lehet versenyszezonon kívül is... Nem akarok obszcén lenni de itt már többen felvetették mi is a baja igazából...... Valaki segíthetne már rajta! Hát nincs egy pályagondnok, vagy valaki Soltvadkerten, vagy ahova edzeni jár???  ;)

Idézetet írta: szumos Dátum június 23, 2009, 22:13:08
Nem értem én ezt a Szávay-t.
Vicc amit művel... Nincs is ennél rosszabb mint látni valakit felemelkedni, aztán félúton kipurcan. Te meg csak várod, hogy mikor folytatja az útját és semmi... A múltkori hosszúra nyúlt mélyrepülés sem volt kutya, de azt még lehetett magyarázni a hirtelen jött sikerrel... De amit most csinál, arra sem magyarázatot, sem szavakat nem találok! Nem vagyok sem káráló, sem pesszimista, de ez már nekem is elveszi a kedvem. Felmerül a kérdés, hogy világot járni jár, vagy versenyezni? Mert világot látni lehet versenyszezonon kívül is... Nem akarok obszcén lenni de itt már többen felvetették mi is a baja igazából...... Valaki segíthetne már rajta! Hát nincs egy pályagondnok, vagy valaki Soltvadkerten, vagy ahova edzeni jár???  ;)

Es honnan gondolod, hogy ez a baja?:)

Hát azért ha valakinek van tapasztalata a dologban, akkor tudja, hogy sok múlik ezen a másik nemnél... :) De persze nem tudhatom, csak éppen többen is hangot adtak már ennek a nézőpontnak (itt a fórumon is)... És mivel én tanácstalan vagyok, hogy lehet ilyen meccseket elveszteni sorozatban, (ha valaki többre, nagyobbra hivatott) akkor már ez is az eszembe jut , mint lehetséges ok...
Vagy töltsem ki az elégedetlenségem a pályagondnokon, hogy nem végzi jól a munkáját...  :D

Nadal pályafutását – térdei miatt – idő előtti visszavonulás fenyegeti

Vészjósló nyilatkozatok láttak napvilágot Rafael Nadal sérülésével kapcsolatban. Az angol Guardian által megkérdezett sportszakemberek szerint a spanyol világelsőnek akár a pályafutása is rámehet térdproblémáira, amelyek miatt a jelenleg is zajló wimbledoni Grand Slam-tornát is ki kell hagynia.

Térdsérülése miatt nem vesz részt a jelenleg is zajló angol nemzetközi teniszbajnokságon Rafael Nadal, a világelső spanyol teniszező. A játékosnál – a Roland Garrost követően –íngyulladást állapítottak meg az orvosok mindkét térdében. Szakértők szerint ez a pályafutását is veszélyeztetheti.


Sven Gröneveld, a világ legjobbjai között számon tartott teniszedző kijelentette, hogy nem ismer még egy játékost, akit ilyen fiatal korában ennyire súlyosan érintett ez a fajta sérülés.

,,Úgy látom, hogy az ő esete különleges. Nagyon rossz érzés lehet, hogy nem tudja megvédeni a címét, ez különösen keservesen érintheti a fizikai fájdalmon túl" – mondta Sven Gröneveld.

Nadal korábban úgy nyilatkozott, hogy élete legborzalmasabb döntése volt két nappal a wimbledoni torna előtt bejelenteni visszalépését a londoni eseménytől, feladva a 2008-as cím megvédésének lehetőségét.

A Premier Training cég életmódszakértője, Sean Corvin szerint a 23 éves Nadal térdei olyan állapotban vannak, mint egy 33 évesnek. ,,Számos versenyzőnek kellett már korán visszavonulnia a fizikai megerőltetések miatt, és többen vannak olyanok is, akiknek szervezete nem tolerálta a kemény edzéseket, s később csak alacsonyabb szinten tudtak helytállni" – mutatott rá Corvin a modern teniszezőket fenyegető veszélyekre.

Corvin szerint a legfőbb oka a sérülések elszaporodásának, hogy mind több versenyt játszanak kemény borítású pályán. ,,Ha a gyermekek fiatal koruk óta ilyen borításon edzenek, az befolyással van a növekedésükre is, és ez fokozza a sérülések lehetőségét. Növekedésben lévő gyerekeknek egyértelműen nem tesz jót, ha kemény pályán játszanak" – szögezte le Corvin.

A felnőttkorban játszott négy és fél, ötórás mérkőzések pedig mind többször visszalépésre kényszeríthetik a teniszjátékosokat – ez a veszély a legjobbakat sem kerüli el.

(forrás: NSO)

Tenisz: Szávay visszaesett, Czink javított a világranglistán

1. (1.) Dinara Szafina (orosz)   10521 pont
2. (2.) Serena Williams (amerikai)   8758
3. (3.) Venus Williams (amerikai)   6617
4. (4.) Jelena Gyementyjeva (orosz)   6591
5. (5.) Szvetlana Kuznyecova (orosz)   6071
6. (6.) Jelena Jankovics (szerb)   5980
7. (7.) Vera Zvonarjova (orosz)   5400
8. (8.) Viktorija Azarenka (fehérorosz)   5066
9. (9.) Caroline Wozniacki (dán)   4780
10. (10.) Nadja Petrova (orosz)   3300
11. (12.) Ana Ivanovics (szerb)   3272
12. (13.) Dominika Cibulková (szlovák)   3221
13. (11.) Marion Bartoli (francia)   3215
14. (14.) Agnieszka Radwanska (lengyel)   2981
15. (15.) Flavia Pennetta (olasz)   2900
...
37. (28.) Szávay Ágnes   1474
...
52. (54.) Czink Melinda   1137
...
158. (157.) Marosi Katalin   406
...
183. (203.) Arn Gréta   326

(forrás: NSO)

Wimbledoni győzelmével Roger Federer visszavette a trónt Rafael Nadaltól

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a wimbledoni győztes Roger Federer vezeti a férfi teniszezők hagyományos világranglistáját. A svájci teniszező augusztus 18-án ,,adta át" elsőségét a spanyol Rafael Nadalnak, aki majdnem egy évig uralkodott.

1. (2.) Roger Federer (svájci)   11 220
2. (1.) Rafael Nadal (spanyol)   10 735
3. (3.) Andy Murray (brit)    9 450
4. (4.) Novak Djokovics (szerb)   8 150
5. (5.) Juan Martín Del Potro (argentin)   5 705
6. (6.) Andy Roddick (amerikai)   5 440
7. (7.) Gilles Simon (francia)    4 000
8. (9.) Jo-Wilfried Tsonga (francia)   3 600
9. (8.) Fernando Verdasco (spanyol)   3 500
10. (10.) Fernando González (chilei)    3 185
11. (11.) Nyikolaj Davigyenko (orosz)    2 935
12. (12.) Robin Söderling, (svéd)    2 935
13. (14.) Gaël Monfils (francia)    2 610
14. (15.) Tommy Robredo (spanyol)    2 600
15. (13.) Marin Cilic (horvát)    2 500

(forrás: NSO)

Tüdőembóliában halt meg a 24 éves francia játékos
Hétfő este tüdőembólia következtében elhunyt Mathieu Montcourt, aki a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján a 119. helyen állt.
A francia sportoló múlt pénteken játszotta az utolsó mérkőzését, a rijekai torna elődöntőjében a szlovén Blaz Kavcic ellen.

Montcourt-t tavaly augusztusban nyolc hétre eltiltották a versenyzéstől és 7980 ezer euróra megbüntették, mert teniszmérkőzésekre fogadott.

Forrás: nso.hu


Nyugodj békében Mathieu!  :crying:

Idézetet írta: Titti7 Dátum július 07, 2009, 13:00:20
Tüdőembóliában halt meg a 24 éves francia játékos
Hétfő este tüdőembólia következtében elhunyt Mathieu Montcourt, aki a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján a 119. helyen állt.
A francia sportoló múlt pénteken játszotta az utolsó mérkőzését, a rijekai torna elődöntőjében a szlovén Blaz Kavcic ellen.

Montcourt-t tavaly augusztusban nyolc hétre eltiltották a versenyzéstől és 7980 ezer euróra megbüntették, mert teniszmérkőzésekre fogadott.

Forrás: nso.hu


Nyugodj békében Mathieu!  :crying:

Nyugodjon Békében!  :(

Kim Clijsters visszatér:

Nemcsak futó látogatást tervez a legjobbak között Kim Clijsters, hanem ismét teljesen profi játékos akar lenni, aki egész évben a WTA-versenyeket járja. A kétéves távollét után visszatérő belga teniszezőnő a cincinnati és a torontói versenyre is szabadkártyát kapott, csakúgy, mint az év utolsó Grand Slam-tornájára, az US Openre.

Clijsters – aki 2007 májusában vonult vissza, majd nem sokkal később házasságot kötött Brian Lynch kosárlabdázóval, akitől tavaly februárban gyermeke született – az Egyesült Államokban futó, World Team Tennis elnevezésű csapatbajnokságban tért vissza, az igazi profik között pedig Cincinnatiben láthatjuk majd újra.

Ezt követően Torontóban, majd az US Openen is elindul, és tervei szerint ezek után is folyamatosan a WTA Tour mezőnyének állandó tagja marad. Hogy sikerül-e a terve, abban még ő maga sem biztos, mindenesetre nagyon elszántan készül a visszatérésre.

,,Úgy edzem, mint egy profi, mivel teljes visszatérésre készülök. Majd az US Open után meglátom, hogy miként alakul a dolog, és mihez kell még alkalmazkodnom – nyilatkozta a 26 éves Clijsters. –Ez egy teljesen úgy helyzet lesz a számomra, családostul utazni, visszatérni a pályára, egyszóval minden. Abszolút más lesz, mint amit annak idején 10-12 éven át csináltam."

,,Mindannyian nagyon szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy ismét a legjobbak között szerepel. A sportág helyzetétől függetlenül csak pozitív hatása lehet annak, ha egy korábbi Grand Slam-bajnok visszatér" – mondta Jim Curley, az US Open versenyigazgatója.

A World Team Tennis sorozatot életre hívó Billie Jean King is örül Clijsters újbóli színre lépésének: ,,Jót tesz a sportágnak a visszatérése, aminek a szurkolók az igazi nyertesei, mivel remek játékosról és egy nagyszerű egyéniségről van szó."

Egy új szurkolója biztos lesz, ám hogy gyermeke hogy viseli majd a teniszversenyek légkörét, az még számára is rejtély.

,,Nem tudom, meddig lesz képes a fenekén maradni a lelátón, de mindenképpen velünk jön majd" – mondta határozottan a korábbi világelső, 2005-ös US Open-győztes anyuka.

(forrás: NSO)

Ikrei születtek a világelső Roger Federernek
Apa lett a tenisz világelső Roger Federer: a svájci világklasszis felesége, Mirka egészséges ikreknek adott életet Genfben.
A két kislányt Charlene Rivának és Myla Rose-nak keresztelték.

,,Életünk legszebb napja ez, Mirka, Myla és Charlene is jól van" – mondta Federer.

Ha megengeded, én is gratulálnék Roger!  :ok:  ;D

Forrás: nso.hu

Meghatározatlan ideig nem játszik Ivanovics

,,Ideje pihennem egy kicsit, szeretném átmenetileg elfelejteni a teniszt" – közölte csütörtökön a 21 éves szerb játékos, akit az ukrán Katerina Bondarenko búcsúztatott New Yorkban.

,,A problémák legfőbb oka az, hogy teljesen elvesztettem az önbizalmam. Rosszul mérem fel a szituációkat, rossz ütéseket választok, nem bízom a saját képességeimben. Szükségem van egy hosszú pihenőre, nem látok más esélyt arra, hogy visszanyerjem a régi formámat. Vissza akarok térni a legjobbak közé" – mondta a Pressz című lapnak.

A Roland Garros tavalyi győztese időközben a világranglista 11. helyére csúszott vissza, és az idén egy Grand Slam-tornán sem jutott el a negyeddöntőig. A szerb lapok nagy terjedelemben foglalkoztak a krízisével.

,,A rossz szériája már több mint egy éve tart, és semmi jele annak, hogy megtörne. Önmagával kell elsősorban megküzdenie, az önbizalma romokban hever" – írta a Politika.

,,Ana Ivanovics krízisében minden egyes torna új fejezetet ír, az összes gyengesége kiütközött a US Openen. A szerváival folyamatosan baj van, elképesztő, hogy mennyit hibázik" – kommentált a Blic.

Ivanovics 2009-ben 24–12-es győzelem–vereség mutatóval állt – még sosem ment neki ilyen rosszul, amióta profiként teniszezik.

(forrás: NSO)

Tenisz: bejelentette visszatérését Justine Henin

Hivatalosan is bejelentette visszatérését kedden Justine Henin, a világelsőként tavaly visszavonult belga teniszező.

"Ismét érzem magamban elszántságot, feltöltődtem, fizikailag  rendben vagyok, és nagyon hiányzik a játék. Hatalmas döntést hoztam  meg, és nagyon boldog vagyok, hogy januártól újra ott leszek a  WTA-tornákon" - közölte a 27 éves sztár, aki idén csak két bemutató  versenyen indul Charleroi-ban és Dubajban.
Az eddig mintegy 20 millió dollárt összeütögető Henint a  közelmúltban látták edzeni, rendelt 14 ütőt is, és lemondott egy  szerepet a következő színházi évadra. A hazájában nemzeti hősként  kezelik a játékost.
A mindössze 166 centis teniszező visszatérését az is erősíti, hogy két honfitársa közül Yanina Wickmayer elődöntős, Kim Clijsters pedig tornagyőztes volt nemrég a US Openen. Ráadásul utóbbi hosszú kihagyás és szülés után nyerte vissza ragyogó formáját.   
Henin 2003 és 2007 között hét Grand Slam-trófeát gyűjtött, Athénban olimpiai bajnok lett, és 117 héten át vezette a világranglistát. Tavaly májusi visszavonulása óta öten is ültek már a WTA-trónon: az orosz Marija Sarapova és Dinara Szafina, a szerb Ana Ivanovic és Jelena Jankovic, valamint az amerikai Serena Williams.   

(MTI - Jogtiszta hírek)