Kézi-Aréna

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Férfi kézilabda-vb - Már nem téma a januári torna elhalasztása

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) már nem fontolgatja a januári, egyiptomi férfi világbajnokság elhalasztását.


"A tornára Egyiptomban kerül sor, az ország készen áll a rendezésre, és a koronavírus-járvány miatt nem szándékozunk elhalasztani" - mondta Hasszan Musztafa, az IHF egyiptomi elnöke egy televízió-műsorban. Hozzátette, biztos benne, hogy hazája egy sikeres esemény házigazdája lesz.
   
A január 14-31. között sorra kerülő férfi világbajnokság lesz az első, amit 24 helyett immár 32 csapat - közte a magyar válogatott - részvételével rendeznek. Az észak-afrikai ország 1999 után második alkalommal ad otthont férfi vb-nek.
   
Az IHF szóvivője április elején arról beszélt, szóba került a világbajnokság időpontjának módosítása, mert félő, hogy a járvány miatt a helyi szervezők nem tudják időben befejezni a versenyhelyszínek átalakítását, illetve építését.

forrás: MTI

Férfi kézilabda Eurokupa - Rajt novemberben, magyar részvétellel

November elején kezdődik és május elejéig tart a férfi kézilabda Eurokupa következő kiírása, amelyben a magyar válogatott is szerepel.


Az Eurokupában rendszerint azok a csapatok indulnak, amelyek már kijutottak a következő Európa-bajnokságra, ezért nem vesznek részt a selejtezősorozatban. A magyarok a szlovákokkal együtt házigazdái lesznek a 2022-es tornának, így a kontinensbajnoki címvédő spanyolokkal, valamint a legutóbb ezüstérmes horvátokkal játszanak az európai szövetség versenysorozatában idén ősztől jövő tavaszig.


A magyar válogatott programja:
   
1. forduló:

2020. november 4. vagy 5.: Magyarország-Spanyolország
   
2. forduló:

2020. november 7. vagy 8.: Horvátország-Magyarország
   
3. forduló:

2021. március 10. vagy 11.: Szlovákia-Magyarország
   
4. forduló:

2021. március 13. vagy 14.: Magyarország-Szlovákia
   
5. forduló:

2021. április 28. vagy 29.: Spanyolország-Magyarország
   
6. forduló:

2021. május 2.: Magyarország-Horvátország

forrás: MTI

Női kézilabda Eb - A horvátokat és a szerbeket kapták a magyarok

A világbajnok Hollandia után Horvátország és Szerbia csapatát kapta csoportellenfélnek a magyar női kézilabda-válogatott a decemberi norvég-dán közös rendezésű Európa-bajnokság csütörtöki, bécsi sorsolásán.

   
A magyar válogatottat a 2. kalapból húzták ki, és az már az előzetes besorolás óta ismert volt, hogy a trondheimi C csoportban szerepel majd a világbajnoki címvédő Hollandia társaságában.
   
A szerbekkel a Győrben sorra kerülő jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán is megmérkőznek a magyarok. Szerbia önállóvá válása óta négyszer találkoztak a csapatok, a magyarok háromszor nyertek és egyszer veszítettek. Legutóbb a 2015-ös dániai világbajnokságon játszottak egymással, amikor a csoportkör második fordulójában a magyar együttes hat góllal győzött.
   
A hollandokkal szemben negyven győzelem és négy vereség az eddigi magyar mérleg, ám a két együttes legutóbbi találkozóját az ellenfél nyerte a 2018-as franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában.
   
Ugyanazon a tornán, két nappal később a magyar együttes hat góllal legyőzte a horvátokat, így az egymás elleni mérleg magyar szempontból egy döntetlen, kilenc vereség és 17 győzelem.
   
"Kerülhettünk volna erősebb csoportba is, de mindenkit óvnék attól, hogy örömtüzeket gyújtsunk, egy Európa-bajnokságon nyilvánvalóan nincsenek gyenge ellenfelek és gyenge csoportok" - idézi a magyar szövetség honlapja Danyi Gábor szövetségi kapitányt, aki Elek Gáborral együtt irányítja a csapatot.
   
Az edző hozzátette, nyilván pikáns lesz a szerbek elleni találkozó, hiszen bő három hónappal később sorsdöntő meccset játszik majd a két csapat az olimpiai kijutásért, "de senki ne gondolja, hogy bármit tartalékolnánk majd ellenük a trondheimi csoportkörben".
   
Danyi hangsúlyozta, szeretnének továbbjutni a csoportkörből, hogy a középdöntőben újabb három jó meccset játszhassanak.
   
"Elek Gáborral együtt ígérhetem, hogy tisztességesen fel fogunk készülni az Európa-bajnokságra" - nyilatkozta.
   
A december 3. és 20. között sorra kerülő tornán 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést rendeznek. A csoportmeccseket Trondheim mellett Herningben és Frederikshavnben rendezik, a középdöntőre (AB- és CD-ág) Herningben és Stavangerben, a döntő hétvégére pedig Oslóban kerül sor. A koronavírus-járvány miatt a selejtezősorozatból csak az első két fordulót tudták megrendezni, ezért az európai szövetség (EHF) úgy döntött, hogy az előző kontinenstornán szerepelt csapatok vehetnek részt az idei Európa-bajnokságon is.
   
Az európai, a norvég és a dán szövetség közös közleménye szerint mindhárom szervezet biztos benne, hogy megrendezhetik az Európa-bajnokságot, vagyis a koronavírus-járvány az év utolsó hónapjában már nem jelent akadályt. A helyi szervezőbizottságok abban bíznak, hogy addig mindkét rendező országban növelik a nyilvános rendezvényekre beengedhető nézők számát. A szervezők folyamatos kapcsolatban vannak a nemzeti kormányokkal, a helyi hatóságokkal, az EHF-fel, és több forgatókönyvvel készülnek a lebonyolításra.
   
Michael Wiederer, az EHF elnöke megerősítette, jelenleg nem téma a torna elhalasztása vagy törlése. Erik Langerud, a norvég szövetség főtitkára elárulta, az előkészületek folyamatban vannak, minden erőfeszítésükkel a decemberi rajtra készülnek, a különböző forgatókönyvek pedig elsősorban arra vonatkoznak, hogy lehetnek-e majd nézők a csarnokokban.
   
Az óvintézkedések miatt Norvégiában jelenleg legfeljebb 200, Dániában pedig 500 fős rendezvényeket lehet tartani, ám Morten Stig Christensen, a dán szövetség főtitkára kijelentette, nagyon bíznak benne, hogy ezek a számok ősszel jelentősen növekednek majd.

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása:

A csoport (Herning): Dánia, Franciaország, Szlovénia, Montenegró
B csoport (Frederikshavn): Svédország, Oroszország, Csehország, Spanyolország
C csoport (Trondheim): Hollandia, Magyarország, Horvátország, Szerbia
D csoport (Trondheim): Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország
   
A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe, és viszik magukkal az egymás elleni eredményeket.

forrás: MTI



1évre aláírt (Vipers)

Ez a csaj a fenti képen pont úgy néz ki, mint egy terhelt pornós.  ;D

Közös megegyezéssel távozik 2020. június 30-i hatállyal Bódi Bernadett a Győri Audi ETO KC csapatától. A rutinos szélső maga kérte, hogy 2021 nyaráig szóló kontraktusa már ne lépjen életbe, és szabadon igazolható játékosként máshol folytathassa pályafutását.

Bódi Bernadett 13 szezonon keresztül (2001-2007, 2013-2020) viselte a Győri ETO mezét. Ez idő alatt hétszer nyert magyar bajnokságot és Magyar Kupát a csapattal, valamint négyszeres Bajnokok Ligája győztes. Érdekesség, hogy amennyiben megrendezésre kerül a 2019/20-as szezon Női Kézilabda Bajnokok Ligája FINAL4-ja, és amennyiben azt meg is nyeri a Győri Audi ETO KC, akkor Bódi Bernadett is aranyérmes lesz, hiszen a FINAL4-ig vezető meccseken tevékeny részt vállalt. 

Győri pályafutása alatt Bódi Bernadett 467 tétmérkőzésen szerepelt zöld-fehér mezben, ezeken a találkozókon 863 gólt dobott, ez 1,85-ös meccsenkénti gólátlagot jelent.

A Győri Audi ETO KC-tól távozó Bódi Bernadett a Budaörs női kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását – közölte hivatalos honlapján a klub. A négyszeres Bajnokok Ligája-győztes jobbszélső hároméves szerződést kötött új alakulatával.

így, hogy törötlék az idei bl végjátékot Bulatovic befejezi profi karrirjét, visszavonult.



Katarina Bulatovic 1984.november 15-én született Kragujevac-ban. Két szezonban szerepelt a Győri Audi ETO KC csapatában. Először a 2013/14-es évadban, majd a 2019/20-as kiírásban. Magyar bajnok, Magyar Kupa győztes és Bajnokok Ligája győztes csapatunkkal. A két szezonban összesen 72 tétmeccsen lépett pályára zöld-fehér színekben, ezeken 200 gólt szerzett. Hosszú és eredményes pályafutása alatt Győrön kívül játszott még a Karagujevac, a Knjaz Milos, a Humel Lasta, a Slagelse, a Buducnost, az Oltchim Valcea és a Rosztov csapatában. Négyszeres BL győztes (Slagelse 2007, Buducnost 2012, Győri Audi ETO KC 2014,  Buducnost 2015)  magyar, dán, román, orosz és montenegrói bajnok. Megnyerte a magyar az orosz és a montenegrói kupát is csapataival. KEK-győztes, valamint Európa-bajnok (2012) és olimpiai ezüstérmes (2012).

A csoport:

1. Metz HB
2. Rosztov-Don
3. Vipers Kristiansand
4. Team Esbjerg
5. FTC Rail Cargo Hungária
6. CSM Bukarest
7. Bietighem
8. Krim Ljubljana

B csoport:

1. SCM Ramnicu Valcea
2. GYŐRI AUDI ETO KC
3. Buducnost Podgorica
4. BV Borussia 09 Dortmund
5. CSZKA Moszkva
6. Brest Bretagne HB
7. Odense Handbold
8. Podravka Vegeta

Férfi kézilabda Európa-liga: Visszalépett egy német és egy spanyol csapat

A német TSV Hannover-Burgdorf és a spanyol BM Logrono La Rioja is visszalépett a férfi kézilabda Európa-liga következő idényének küzdelmeitől.


A német csapat honlapján Eike Korsen ügyvezető igazgató kifejtette, a szervezési, egészségügyi és pénzügyi kockázatok túlságosan megterhelőek lennének a klub számára.
   
Sven-Sören Christophersen sportigazgató hozzátette, a húszcsapatos, 38 fordulós Bundesliga több mint elegendő kihívást jelent számukra a jelenlegi körülmények között, hiszen a német élvonal a világ legerősebb bajnoksága.
   
A spanyol csapat honlapján megjelent közlemény szerint a BM Logrono La Rioja a koronavírus-járványból fakadó bizonytalanságok miatt nem szerepel a második számú európai kupasorozatban, ugyanis "a stabilitás megőrzése érdekében felelősségteljes döntésre van szükség".

Három dán női klub, a Köbenhavn HB, a Silkeborg és a Randers már tavasszal jelezte, hogy nem akar indulni az Európa-ligában.

forrás: MTI   

Edzőjük szerint kiváló fizikai állapotban vannak a Győr női kézilabdázói

Danyi Gábor vezetőedző szerint kiváló fizikai és lelkiállapotban vannak a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának játékosai.


A tréner a felkészülési mérkőzések kezdete előtt tartott sajtónyilvános edzésen az MTI-nek elmondta, hogy a koronavírus-járvány okozta három hónapos edzéskiesés után "háromszoros akarással és hozzáállással kezdték el a munkát a lányok, és inkább visszafogni kell őket, nehogy megsérüljenek".
   
"Nagyon ügyelünk arra, hogy lépésről lépésre építsük fel őket" - fogalmazott a szakvezető, aki hozzátette, a Bajnokok Ligája szeptemberre tervezett négyes döntőjének elmaradása miatt átalakították a felkészülést, amelybe kétszer három nap pihenőt iktattak. Délelőttönként fizikai alapozó, délutánonként pedig egyelőre könnyedebb labdás edzést tartanak.
   
Kiemelte, hogy kiváló fizikai állapotban vannak a kézilabdázók, mert a három hónap során otthon készültek. "Polarórát kaptak, amellyel mindenkit ellenőrizni tudtunk, de a munkamorál és a hozzáállás ebben az időszakban is fantasztikus volt" - mondta. Danyi elárulta, hogy játékosai mostanság "minden idők legjobb eredményeit produkálják", ezért bizakodó.
   
A cél a 2020/21-es szezonban sem kisebb, minthogy "mindig és mindenhol nyerjen a csapat", vagyis őrizze meg elsőségét a hazai bajnokságban és a Magyar Kupában, valamint jusson be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, ahol a lehető legjobban kell szerepelnie - mondta Danyi Gábor.
   
Hozzáfűzte, az eredmények eléréséhez minden feltétel adott, és "mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Győr egy olyan hely, ahol minden nap minden órájában produkálni kell és bírni a nyomást".
   
Az edzőmérkőzések július 30-án kezdődnek, először a Debrecen ellen lépnek pályára, majd az MTK, a Ferencváros és a Siófok következik. Ezek a csapatok "olyan ellenfelek, amelyek kellenek a felkészülésünkhöz, hogy elérjük azt a szintet, amit szeretnénk" - mondta. A magyar bajnokság szeptember első, a Bajnokok Ligája-csoportkör pedig a második hétvégén indul.
   
Danyi Gábor "óriási csalódásnak" nevezte, hogy a BL négyes döntő idén elmarad, mert "az opciók között ez nem szerepelt".
   
"Sajnáltuk, de átbeszéltük a lányokkal és lezártuk" - mondta.
   
Ugyanezt erősítette meg az MTI-nek Görbicz Anita is, aki az idei szezontól nemcsak játékosként, hanem másodedzőként is segíti a csapatot.
   
Elmondta, hogy a Balatonbogláron tartott egyhetes edzőtábor jól sikerült, az edzések napról napra lettek keményebbek, amely három hónap kihagyás után jó volt. "Mindenki nagyon lelkes, és várta, hogy visszajöhessünk edzeni" - mondta.
   
Meglátása szerint a csapat "meglepően jó állapotban van", a tesztfutásokon is jó eredményeket értek el.
   
Másodedzői pozíciójára kitérve úgy fogalmazott, csapattársai eddig is hallgattak rá, ezért ezzel szerinte nem lesz gond. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyelőre ő is a régi formáját szeretné visszanyerni.

forrás: MTI

Csak a szokásos. Nem a Népligetben épül, hanem a volt Üllői úti laktanya helyén. Jó lenne, ha a cikk írója tisztában lenne a helyszínekkel.

Egyébként igazán látványos lesz.

Ilyen lesz a budapesti 20 ezres kézilabdacsarnok

https://24.hu/sport/2020/07/28/ilyen-lesz-a-budapesti-20-ezres-kezilabdacsarnok/




Jó érzés ilyen cikket olvasni. És a pénzügyi helyzete reális.

Az otthoni viszonyok teljesen mások, amíg a Buxtehude és a Thüringer HC iskolai tornatermekben készül és játssza a mérkőzéseit, addig Bölk szavait issza a német sajtó, hiszen a Ferencváros új igazolása saját csarnokról, öltözőről és tornateremről írt.


https://24.hu/sport/2020/07/29/a-magyar-kezilabdaklubok-penzugyi-helyzete-irrealis/

Idézetet írta: LosGabos Dátum július 29, 2020, 17:10:40
Jó érzés ilyen cikket olvasni.
Mármint azt, hogy a magyar klubok pénzügyi helyzete irreális?

Visszakapta már a női BL döntő jegyárát valaki? Vagy tudtok ilyesmiről?

Június végén jelentették be a visszautalást, most másfél hónap után is csak a mellébeszélés megy... (a facebookon és emailben is)
"feldolgozzuk", "továbbítjuk a banknak", "folyamatban van", "mindenki vissza fogja kapni a jegyek árát".
Ilyen leveleket legutóbb a Canbet iroda küldött nekem a bezárása előtt.  :D

Elég kellemetlen, mert ismerősnek mi intéztük a "nagyobb online jártasságunk" miatt a netes vásárlást, most meg ők tőlünk várnák a 80,000 ft-jukat vissza.   :)

Reméljük, nem mennek csődbe, mint a teniszszövetség...

Kézilabda SEHA Liga - Szeptember elején pótolják az elmaradt négyes döntőt

Szeptember 4. és 6. között a horvátországi Zadarban (Zára) rendezik meg a férfi kézilabda SEHA Liga négyes döntőjét.


A regionális sorozatban negyeddöntős Telekom Veszprém honlapjának keddi beszámolója szerint az áprilisról elhalasztott Final Fourban eddig két csapat, a horvát PPD Zagreb és a fehérorosz Meskov Breszt biztosította helyét.
   
A veszprémiek a negyeddöntő első felvonásán - még március 8-án - 31-26-ra nyertek a szerb RK Vojvodina otthonában, a visszavágót a tervek szerint augusztus 25-én vívják a Veszprém Arénában, ám mint kiemelték, ezt a járványügyi helyzet még befolyásolhatja.

forrás: MTI