Kézi-Aréna

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Idézetet írta: csacsi1899 Dátum március 09, 2019, 11:10:08
Ráadásul állítólag arról, vagy azokról a "biztonságiakról" beszélünk, akik "áldásos" tevékenységükkel már a fehérvári szurkolókba is belekötöttek korábban a kézimeccsen.

Az Alba Fehérvár elleni meccsen ott voltam, ezt élő-egyenesben meg kell hogy cáfoljam, ez rémhírterjesztés. Speciel én a fehérvári szurkolókkal, többedmagammal együtt bagóztam félidőben az arra kijelölt helyen, beszélgettünk, piázgattunk és a meccs után sem történt velük szemben semmilyen atrocitás, mert akkor azt láttam volna.

A DVSC elleni meccsen nem voltam, így csak hallomásból vannak infóim. Szurkolóik(?) folyamatosan provokálták a hazai nézőket és a biztonságiakat. Tirpákoztak (azt sem tudják mit jelent a szó  ;D ), kurvaanyáztak, cigányoztak stb. és bónuszként rongáltak. Akkor most miről is beszélünk? Kiprovokáltak pár szabolcsi sallert, megkapták és fájt.
Maradjunk annyiban, megboldogult Komáromi Ákos forog a sírjában.  :'(





Persze, ezt már tegnap is olvastam, csak nem találom benne azt a részt ami cáfolná az általam leírtakat.
De hangsúlyozom az általam leírtak is csak hallomáson alapulnak.

A legjobban ez a rész tetszik:

"Voltak ott rendőrök, de valamiért nem léptek közbe, viszont utána, amit lehetett, segítettek" - ez teljesen hiteles és életszerű.

Zárszó:
Nem vagyok egy fotelszurkoló, ezért az elmúlt évtizedekben az NB-s csapataink jóvoltából már keresztbe-hosszába beutaztam az országot. Valami szerencsés csillagzat alatt születhettem, mert én még sohasem kerültem hasonló helyzetbe.
A legnagyobb balhénk az volt, amikor a fidelitis Ede fiú kinézte magának a drapériánkat és belenézett Gabi barátom jobb-csapottjába.



Nem is értem, hogy miért nem egy ilyen hír terjed futótűzként a neten:

https://www.facebook.com/vitezek.varkerti.9

Jah, ebben nincs pofon, így nincs hírértéke.  :-X


Idézetet írta: Várda64 Dátum március 10, 2019, 20:13:01
Nem is értem, hogy miért nem egy ilyen hír terjed futótűzként a neten:

https://www.facebook.com/vitezek.varkerti.9

Jah, ebben nincs pofon, így nincs hírértéke.  :-X

Pedig e gesztus kellene zengjen a médiában, nem egy pár vadparaszt hisztizése.


A dán Odense női kézilabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött a Győri ETO-t idény végén elhagyó holland Nycke Groottal.

https://www.eredmenyek.com/merkozes/YTdseDak/#osszefoglalas

ma elválik CSM jövőbeni sorsa
3-al kell nyerniük ha jövőre BL-t akarnak, ha Lekic játszik meglehet, ha nem kapanyél, szerintem  :D
ha kikapnak nem nyerik bajnokságot akkor még ott lehet a Kupa győzelem és mehetneknek BL selejtezőre, vagy kapnak EHF-től ingyen szánalom helyet  ;D :D

Hiányozni fog Mörk :'( Ha Oftedal is elhagyja a csapatot, végzek a Győr meccseinek nézésével.


#1972 március 13, 2019, 23:24:15, csak1tomi
CSM bemákolt 1 gólos wint 29:30

" a 41. percben már 20–14-re is vezetett, azonban a Valcea a 12 gólos ukrán Irina Glibko vezérletével visszajött a meccsbe, és az utolsó négy percben négyszer is kiegyenlített. A bukarestiek végül az utolsó másodpercben a kezdőkörből lőtt góllal megszerezték ugyan a győzelmet, de ötödik bajnoki címükhöz riválisuk legalább egy botlása kell a hátralevő fordulókban. "

kíváncsi leszek :D, 6 forduló méb

ezt kommentbe írták:

"Idei BL-ben indulhatott 2 magyar, 2 dán, 2 norvég, 2 francia, 2 német (1 selejtezett, bejutott), 2 román (1 selejtezett, kiesett).
.
Tehát jövőre is mininum selejtez a CSM. Vagy főtáblára kerül, és helyette a norvég vagy francia 2. selejtez majd."

Női kézilabda Eb-selejtező - A második kalapba került a magyar válogatott
   
A második kalapba került a magyar női kézilabda-válogatott a jövő decemberi, dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolása előtt.

   
A kontinentális szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a norvég és a dán válogatott a rendező jogán automatikusan tagja a mezőnynek, és a tavaly decemberi, franciaországi kontinenstorna dobogósainak - a franciáknak, az oroszoknak és a hollandoknak - sem kell selejtezőt játszaniuk. A magyarok legutóbb hetedikként zártak.
   
A kvalifikációs sorozat sorsolását április 4-én 18 órától tartják Koppenhágában, az első mérkőzéseket pedig szeptember utolsó hetében játsszák. Mind a hét csoportban négy csapat szerepel majd, és mindegyikből az első két helyezett jut ki a 2020. december 3-20. között esedékes tornára, amelyet Herningben, Stavangerben, Trondheimben és Oslóban rendeznek.
   
A selejtező kalapbeosztása:

1. kalap: Franciaország, Hollandia, Oroszország, Svédország, Románia, Montenegró, Németország
2. kalap: Szerbia, Csehország, Magyarország, Spanyolország, Szlovénia, Lengyelország, Horvátország
3. kalap: Ausztria, Fehéroroszország, Szlovákia, Törökország, Észak-Macedónia, Ukrajna, Olaszország
4. kalap: Svájc, Izland, Portugália, Litvánia, Feröer-szigetek, Koszovó, az előselejtező győztese (Izrael, Finnország, Görögország, vagy Luxemburg)
   
A selejtező játéknapjai:

1. forduló: 2019. szeptember 25-26.
2. forduló: 2019. szeptember 28-29.
3. forduló: 2020. március 25-26.
4. forduló: 2020. március 27-28.
5. forduló: 2020. május 27-28.
6. forduló: 2020. május 31.


forrás: mti

#1974 március 17, 2019, 19:24:45, csak1tomi
Győr -3,5   1,80
29:32

#1975 március 20, 2019, 20:51:41, csak1tomi


Siófokon folytatja pályafutását Nerea Pena az FTC és a spanyol válogatott kiválósága, akinek személyében megtaláltuk Estelle Nze Minko méltó utódját. Hársfalvi Júlia után ő csapatunk második új igazolása.

Idézetet írta: csak1tomi Dátum március 20, 2019, 20:49:08


Siófokon folytatja pályafutását Nerea Pena az FTC és a spanyol válogatott kiválósága, akinek személyében megtaláltuk Estelle Nze Minko méltó utódját. Hársfalvi Júlia után ő csapatunk második új igazolása.

Siófokra megy Szikora Melinda is, és Tomorit is hamarosan bejelenthetik.

https://www.eredmenyek.com/merkozes/8pvZjiXH/#osszefoglalas

Ez most tényleg komoly? Vagy itt tenyésznek az új Karabaticok????


Idézetet írta: Greipel Dátum március 20, 2019, 21:37:51
https://www.eredmenyek.com/merkozes/8pvZjiXH/#osszefoglalas

Ez most tényleg komoly? Vagy itt tenyésznek az új Karabaticok????
Ez elég durva volt,szerencsére nem tettem mert nem találtam tegnap elég tippet amit nyugodtan raknék.Nekem is mindjárt Karabatic ugrott be :)

Idézetet írta: csacsi1899 Dátum március 20, 2019, 21:32:28
... és Tomorit is hamarosan bejelenthetik.

1.20-as szorzót adnék rá, hogy a köv. szezon (minimum) felét sérülés miatt kihagyja
1.60-at adnék rá, hogy a siófoki szerződés bejelentése után míg idén a Győrben elszáll a térde