bet365 Infó

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Tök logikus egyébként whiteman. Ők nem azoknak a kuncsaftoknak fognak kedvezni 15.000 forintos ingyen fogadási ajánlattal, akik max 1000 forintot kockáztatnak azt is pl. 1.02-es szorzókon. Most ezt ne betámadásnak vedd, mert szó nincs róla. Pusztán az ő fejükkel kell gondolkodni, hogy meg akarnak kopasztani minden olyan illetőt, aki hajlandó már nagypályán játszani. Illetve persze még a cél az is, hogy a "kölcsönadott pénzt" = nyeremények minél nagyobb részét szépen visszameregessék az ő kasszájukba! :)

Ez teljesen normális, mert ez egy háború iroda és kliens között. Mellesleg azért jó fejek, hogy ilyen potom pénzekkel való akciókkal, mint a 10 ezer alatti tétek, is kedveskednek az ügyfeleknek.

Némi szövegértésben fogom kérni a segítségeteket. (Magyartanárok és kódfejtők előnyben!!!)

Noha azt gondoltam, hogy jó voltam mindig is magyarból, de ezek szerint vannak még hiányosságaim.
A történet azzal kezdődött, hogy napokkal ezelőtt szerettem volna megfogadni 3 kosár- és egy kézimeccset. 48-szoros volt a odds, és mindössze 186 Ft-ot szerettem volna tenni rá. A szelvény ki is írta, hogy mennyi lenne a nyeremény (8911 Ft), vagyis nem arról volt szó, hogy nem lehetett volna valamit egymással összefogadni. Viszont amikor be akartam küldeni a tippsort, akkor kiírta a rendszer, hogy a "A tét meghaladja a megengedett maximumot", valamint hogy a "Max. tét: 0,00 Ft". Vagyis maximum 0 Ft-ot tehettem volna erre a négyes kombira. Ismerősömet felhívtam, megkértem, hogy tegye meg ugyanezt a tippsort (próbaképpen) 200 Ft-tal (amit aztán ki is vehet majd rögtön a fogadás után), neki szó nélkül elfogadta. Írtam az ügyfélszolgálatnak, akitől végül a következő három mondatot kaptam.

1. mondat: "Sajnálattal hallom, hogy a felajánlott maximális megtehető összeg fogadásán 0."
2. mondat: "A fogadásoknál az ügyfeleinknek felajánlott megtehető összeg függ az esemény természetétől és a lehetséges kimenetelek általunk végrehajtott elemzésétől és a vállalattal szembeni felelősségtől."
3. mondat: "Amennyiben ezt a kombinációt nem tudja megtenni, úgy kérem válasszon más kombinációt, esetleg más sportot."

1. Az első mondattal nem kívánok foglalkozni, hiszen az egy teljesen semmitmondó "sajnálkozó" sablonszöveg (amiket amúgy nagyon utálok, mert olyan érzésem van mindig, mintha egy géppel beszélgetnék).
2. A harmadik mondat, amiben az iroda azt ajánlja fel nekem, hogy esetleg válasszak másik sportágat, az a pofátlanság netovábbja. Ki hallott már ilyet, hogy a fogadóiroda szabja meg, hogy milyen sportágra tegyem a pénzem. Még egy-két hasonló eset, és a végén már csak vitorlázásra fogadhatok?
3. És végül itt van az a bizonyos második mondat, amivel kapcsolatban a véleményetekre volnék kíváncsi. Mi az, hogy a megtehető összeg függ az "esemény természetétől"? És mit jelent, hogy "a lehetséges kimenetelek általunk végrehajtott elemzésétől"? Végül pedig mi az, hogy a "vállalattal szembeni felelősségtől"?

Ha bárkinek van ötlete, köszönettel veszem. A kérdéseimet az ügyfélszolgálatnak is visszaküldtem, de úgy látszik, hogy egyelőre nekik sem sikerült megfejteniük.
Lehet, hogy talán ezért nem kellene erőltetniük ezeket a sablonválaszokat...

Tul gondolod a választ amit egy mezei ugyfelszolgalatos adott egy sablon szövegeket tartalmazó 'konyvecskebol'

Egyszerűen le lettel korlátozva, vagy teljesen vagy csak kosarlabdara.

Egyebkent a masodik mondat azt jelenti kb hogy a max nyeremény van korlátozva(nem a tet) az irodanal, ami az odds fuggvenye. A max nyeremeny meg függ attól hogy milyen bajnokság. Egy nbare több mint egy Hondurasi bajnoksagra.

Az elso és a harmadik mondat is egy sablon szöveg, amit írnia kell.

Idézetet írta: MessiÁs Dátum február 25, 2021, 00:10:59
Tul gondolod a választ amit egy mezei ugyfelszolgalatos adott egy sablon szövegeket tartalmazó 'konyvecskebol'

Egyszerűen le lettel korlátozva, vagy teljesen vagy csak kosarlabdara.

Egyebkent a masodik mondat azt jelenti kb hogy a max nyeremény van korlátozva(nem a tet) az irodanal, ami az odds fuggvenye. A max nyeremeny meg függ attól hogy milyen bajnokság. Egy nbare több mint egy Hondurasi bajnoksagra.

Az elso és a harmadik mondat is egy sablon szöveg, amit írnia kell.

Értem, amit mondasz, de akkor is felmerül két kérdés. Az egyik az, hogy ha valóban "lekorlátozásról" van szó (amire egyébként pár hete már egy hasonló esetben rákérdeztem, és határozottan tagadták!!!), akkor azt miért kell titkolni a játékossal? Miért nem lehet őszintén megmondani? A másik kérdés pedig, hogy még ha valóban "korlátozásról" lenne is szó, akkor is nonszensz a 0 Ft. Jól nézünk ki, ha már ott tartunk, hogy egy Bet365 összerezzen a 186 Ft-os fogadásomtól.

Mivel nem a chatesek rakják rá a korlátozást a számlára így ők jó esetben nem is tudnak semmiről. Simán lehet hogy nincs olyan hozzáférésük hogy lássák kinél milyen és mekkora korlát van.

Ha nem adsz meg adatot amihez hozzáférnek a számládhoz, pl 4jegyű kód, hanem csak kérdezel, akkor biztos semmit nem látnak a számládból.

Mint mondtam nem a tétet korlátozzák, hanem a nyerhető összeget. Ha azt mondják 1000ft a nyerhető maxod akkor 2es oddsra 500at tehetsz fel, 10esre max 100at, 1,10re meg 900at.

Idézetet írta: HT Dátum február 24, 2021, 23:48:48
Némi szövegértésben fogom kérni a segítségeteket. (Magyartanárok és kódfejtők előnyben!!!)

Noha azt gondoltam, hogy jó voltam mindig is magyarból, de ezek szerint vannak még hiányosságaim.
A történet azzal kezdődött, hogy napokkal ezelőtt szerettem volna megfogadni 3 kosár- és egy kézimeccset. 48-szoros volt a odds, és mindössze 186 Ft-ot szerettem volna tenni rá. A szelvény ki is írta, hogy mennyi lenne a nyeremény (8911 Ft), vagyis nem arról volt szó, hogy nem lehetett volna valamit egymással összefogadni. Viszont amikor be akartam küldeni a tippsort, akkor kiírta a rendszer, hogy a "A tét meghaladja a megengedett maximumot", valamint hogy a "Max. tét: 0,00 Ft". Vagyis maximum 0 Ft-ot tehettem volna erre a négyes kombira. Ismerősömet felhívtam, megkértem, hogy tegye meg ugyanezt a tippsort (próbaképpen) 200 Ft-tal (amit aztán ki is vehet majd rögtön a fogadás után), neki szó nélkül elfogadta. Írtam az ügyfélszolgálatnak, akitől végül a következő három mondatot kaptam.

1. mondat: "Sajnálattal hallom, hogy a felajánlott maximális megtehető összeg fogadásán 0."
2. mondat: "A fogadásoknál az ügyfeleinknek felajánlott megtehető összeg függ az esemény természetétől és a lehetséges kimenetelek általunk végrehajtott elemzésétől és a vállalattal szembeni felelősségtől."
3. mondat: "Amennyiben ezt a kombinációt nem tudja megtenni, úgy kérem válasszon más kombinációt, esetleg más sportot."

1. Az első mondattal nem kívánok foglalkozni, hiszen az egy teljesen semmitmondó "sajnálkozó" sablonszöveg (amiket amúgy nagyon utálok, mert olyan érzésem van mindig, mintha egy géppel beszélgetnék).
2. A harmadik mondat, amiben az iroda azt ajánlja fel nekem, hogy esetleg válasszak másik sportágat, az a pofátlanság netovábbja. Ki hallott már ilyet, hogy a fogadóiroda szabja meg, hogy milyen sportágra tegyem a pénzem. Még egy-két hasonló eset, és a végén már csak vitorlázásra fogadhatok?
3. És végül itt van az a bizonyos második mondat, amivel kapcsolatban a véleményetekre volnék kíváncsi. Mi az, hogy a megtehető összeg függ az "esemény természetétől"? És mit jelent, hogy "a lehetséges kimenetelek általunk végrehajtott elemzésétől"? Végül pedig mi az, hogy a "vállalattal szembeni felelősségtől"?

Ha bárkinek van ötlete, köszönettel veszem. A kérdéseimet az ügyfélszolgálatnak is visszaküldtem, de úgy látszik, hogy egyelőre nekik sem sikerült megfejteniük.
Lehet, hogy talán ezért nem kellene erőltetniük ezeket a sablonválaszokat...

@HT , nekem konkrétan zárolták a számlámat ok nélkül... Nem arboltam, nem nyertem szét magam, nem buktam sokat... nem játszottam túl sokat... nem volt több számlám... szóval semmi gyanús, vagy tiltott dolgot nem csináltam... egyik napról a másikra zárolták. Nyilván meglepődtem, mondom mi van!? Próbáltam én is kideríteni, hogy miért... Írtam nekik, hogy mit tegyek most, meg hogy miért van ez... és nekem is a sablon válaszokat adták... hogy "Sajnos erről nincs információnk." , "Ez végleges és nem lehet feloldani..." és hasonlóak... "Vezetőségi döntés." stb stb...
Mondom oké, megértem, hogy vezetőségi döntés, meg oké, elfogadom, hogy ez van, csak legalább mondják meg, hogy miért került zárolás alá a számlám... hogy tudjam miért... erre megint ismétlik, hogy nincs infójuk erről... mondom akkor kinek van!? Adjanak olyan telefonszámot, vagy mail címet, ahol meg tudom érdeklődni, ha már nekik nincs jogosultságuk ehhez... erre: "Sajnos nem áll módunkban."

Szóval tényleg érthetetlen tud ez lenni... és meg sem tudják indokolni... nem tudom miért jó ez nekik... Így azóta sem tudom, hogy miért lett zárolva a számla...  >:( ???

Idézetet írta: zsivany20 Dátum március 01, 2021, 10:37:29

@zsivany20, köszi a történetet. Jó látni, hogy nem egyedül engem tekintenek "köztörvényes bűnözőnek".  ;D

Nem akartam a történetem folytatásával untatni a fórum olvasóit, ezért nem írtam meg utána, hogy mi lett a vége a sztorinak.
Szóval folytattuk a levelezést (a végén már volt, hogy naponta 2-3 levélváltás is volt), közben elküldték a számlámat felülvizsgálatra is az illetékes osztályuknak, de ami a furcsa, hogy mindig olyan választ küldtek, amelyben még véletlenül sem reagáltak egyetlen feltett kérdésre sem. Nem is akarom tovább ragozni, a vége az lett, hogy kaptam egy elég hosszú és terjedelmes levelet, amelyből megtudtam többek között azt is, amit MessiÁs is említett korábban, vagyis hogy "Ügyfélszolgálatunk nem tud bővebb információt mondani a kereskedői csapat által bevezetett korlátozásokkal kapcsolatban." Nekem egyébként ez is új infó volt, mert józan paraszti ésszel azt gondoltam, hogy ha egy ügyfélszolgálatos ránéz a számlámra (megadva a négyjegyű kódomat), akkor ott biztos szerepel minden fontosabb dolog ezzel kapcsolatban. Tévedtem. Ja, és azt is hozzátették, hogy "belső eljárásunk részleteivel kapcsolatban nem tudunk tájékoztatást adni Önnek, ez nem nyilvános információ".

Az egészben az a legfurcsább, hogy a levél végén azt írták, hogy "...a számláján történt ellenőrzést követően Ön nem jogosult a következő Sport ajánlatokra és akciókra", majd felsorolás következik, melyben 10 pontban részletezik, hogy mik azok, amiket (állítólag) eddig sem, és ezután sem vehetek igénybe továbbra sem (korai kifizetés ajánlatok, 0-0 pénzvisszafizetés, bármilyen gyűjtőfogadás, szorzóváltozás-védelem stb. stb. stb.)

Ebben csak az a furcsa, hogy ezek a kedvezmények eddig is éltek a számlámon, és a levél után is élnek. Vasárnap például az Inter meccsénél megkaptam a korai kifizetés ajánlatot, gyűjtőfogadást pedig nap mint nap csinálok, szóval teljesen értelmetlen, amit írtak. Mintha nem is az én számlámról beszéltek volna. Éppen ezért ez volt az a pont, amikor feladtam a küzdelmet, hogy valaha is megtudjam, hogy mi miért történik náluk. Közben próbafogadásokat csináltam, amiből rájöttem, hogy kézilabda-mérkőzésekre nem tudok gyűjtőfogadást csinálni, és szintén kézimeccseknél nem tehetek bármekkora összeget fel tétnek.

Bankkártyával fizettem be majd később lekértem x összeget ami megérkezett a számlámra.
Mondom ma akkor felveszem atmből,erre azt írja ki hogy nincs elég összeg a számlámon.
Belépek és látom hogy ezt az összeget az OTP leterhelte.
Most akkor mi a helyzet?Majd ők visszautalják a Betnek?
Unibetnél  sose volt ilyen gondom.Akkor az OTP nem engedélyzi a kifizetést,csak a befizetést?És csak a Bet365nél?

Hasonló volt nekem. Vártam 48 órát és letudtam venni.   :)

Idézetet írta: csatarid Dátum március 02, 2021, 18:18:00
Hasonló volt nekem. Vártam 48 órát és letudtam venni.   :)
Akkor nem küldte vissza az Otp a Betnek?

Idézetet írta: HT Dátum március 01, 2021, 11:15:05
@zsivany20, köszi a történetet. Jó látni, hogy nem egyedül engem tekintenek "köztörvényes bűnözőnek".  ;D

Nem akartam a történetem folytatásával untatni a fórum olvasóit, ezért nem írtam meg utána, hogy mi lett a vége a sztorinak.
Szóval folytattuk a levelezést (a végén már volt, hogy naponta 2-3 levélváltás is volt), közben elküldték a számlámat felülvizsgálatra is az illetékes osztályuknak, de ami a furcsa, hogy mindig olyan választ küldtek, amelyben még véletlenül sem reagáltak egyetlen feltett kérdésre sem. Nem is akarom tovább ragozni, a vége az lett, hogy kaptam egy elég hosszú és terjedelmes levelet, amelyből megtudtam többek között azt is, amit MessiÁs is említett korábban, vagyis hogy "Ügyfélszolgálatunk nem tud bővebb információt mondani a kereskedői csapat által bevezetett korlátozásokkal kapcsolatban." Nekem egyébként ez is új infó volt, mert józan paraszti ésszel azt gondoltam, hogy ha egy ügyfélszolgálatos ránéz a számlámra (megadva a négyjegyű kódomat), akkor ott biztos szerepel minden fontosabb dolog ezzel kapcsolatban. Tévedtem. Ja, és azt is hozzátették, hogy "belső eljárásunk részleteivel kapcsolatban nem tudunk tájékoztatást adni Önnek, ez nem nyilvános információ".

Az egészben az a legfurcsább, hogy a levél végén azt írták, hogy "...a számláján történt ellenőrzést követően Ön nem jogosult a következő Sport ajánlatokra és akciókra", majd felsorolás következik, melyben 10 pontban részletezik, hogy mik azok, amiket (állítólag) eddig sem, és ezután sem vehetek igénybe továbbra sem (korai kifizetés ajánlatok, 0-0 pénzvisszafizetés, bármilyen gyűjtőfogadás, szorzóváltozás-védelem stb. stb. stb.)

Ebben csak az a furcsa, hogy ezek a kedvezmények eddig is éltek a számlámon, és a levél után is élnek. Vasárnap például az Inter meccsénél megkaptam a korai kifizetés ajánlatot, gyűjtőfogadást pedig nap mint nap csinálok, szóval teljesen értelmetlen, amit írtak. Mintha nem is az én számlámról beszéltek volna. Éppen ezért ez volt az a pont, amikor feladtam a küzdelmet, hogy valaha is megtudjam, hogy mi miért történik náluk. Közben próbafogadásokat csináltam, amiből rájöttem, hogy kézilabda-mérkőzésekre nem tudok gyűjtőfogadást csinálni, és szintén kézimeccseknél nem tehetek bármekkora összeget fel tétnek.

ilyen esetben "senki nem tud semmit". megy az egymásra mutogatás és képtelenségeket mondanak. oké, tegyük fel nem tudja, attól viszont még megkérdezheti!! ez ugyanis a munkája: tájékoztatni a játékosokat. kár hogy ez csak üzeneteket bemásolását jelenti a gyakorlatban. ugyanez volt nekem is a problémám. nem chates hozta a döntés, nem az ő hatásköre világos. de az ő hatásköre, hogy tájékoztasson a miértekről. mondom akkor kérdezd meg, hogy miért döntöttek így, akik ezt a döntés hozták. tud velük beszélni, kettőnk közül csak ő tudja a titokzatos, misztikus trader csapat elérhetőségét, menjen és intézkedjen. telefon, email vagy kopogjon be és jöjjön vissza egy válasszal. de csak ment a hülyítés... azt ismételgette, hogy nem ő hozta döntést...

ha pl bemész egy cipőboltba és megkérdezed, hogy mikor jön új árú/méret és nem tudja az eladó, akkor betelefonál a központba, megkérdezi. utánajár annak a dolognak, amit te kérdezel. jó mondjuk ez csak egy cipő bolt... bezzeg ha a személyes adataiddal regisztrált fióknál, ahol te a pénzedet kockáztatod, játszol ott szó nélkül kitiltanak és még csak bátorságuk sincs ez közölni, megy a ködösítés és a titkolózás. ez az érthetetlen része. nem nyernek ezzel semmit! rossz PR elől menekülnek? az ilyen eseteknek úgyis híre megy...

egy a gyáva, szánalmas magatartás ma az iparági standard. még arra sem veszik a fáradtságot hogy egy kamu indokot kreáljanak.

egyszerű ez az ördögi kör: a chates vagy nem tud semmit vagy ki van adva, hogy nem mondhat semmit. kenje az egészet az elérhetetlen traderekre, akiket semmilyen formában nem lehet utolérni, a chates minden kérdésedre leírja még1x uazt az oda nem illő választ, amivel semmivel nem kerülsz közelebb a megoldáshoz majd egy idő után csak kidob a beszélgetésből. és a kör bezárult, mehetsz amerre látsz a kérdéseiddel együtt és válaszol nélkül. üdv a felelősségteljes, korrekt szerencsejáték világában!

Ha megmondanak hogy miért korlatoznak akkor lehetne ellene védekezni. Ugyanez igaz arra hogy milyen módszerekkel szűrik a játékosokat pl a multiaccnal. Nyilvan nem csak az ipt figyelik, de akkor miket meg? Ha ez nyilvános lenne akkor ki lehetne találni valamit ami hátrányos lehet az irodanak.

Idézetet írta: JohnnyFirpo Dátum március 03, 2021, 08:31:50
Akkor nem küldte vissza az Otp a Betnek?

Dehogyis. Megjelent a számlán az összeg, 2 munkanapot várj szerintem.  :ok:

Idézetet írta: hilles Dátum március 03, 2021, 22:08:30
ilyen esetben "senki nem tud semmit". megy az egymásra mutogatás és képtelenségeket mondanak. oké, tegyük fel nem tudja, attól viszont még megkérdezheti!! ez ugyanis a munkája: tájékoztatni a játékosokat. kár hogy ez csak üzeneteket bemásolását jelenti a gyakorlatban. ugyanez volt nekem is a problémám. nem chates hozta a döntés, nem az ő hatásköre világos. de az ő hatásköre, hogy tájékoztasson a miértekről. mondom akkor kérdezd meg, hogy miért döntöttek így, akik ezt a döntés hozták. tud velük beszélni, kettőnk közül csak ő tudja a titokzatos, misztikus trader csapat elérhetőségét, menjen és intézkedjen. telefon, email vagy kopogjon be és jöjjön vissza egy válasszal. de csak ment a hülyítés... azt ismételgette, hogy nem ő hozta döntést...

ha pl bemész egy cipőboltba és megkérdezed, hogy mikor jön új árú/méret és nem tudja az eladó, akkor betelefonál a központba, megkérdezi. utánajár annak a dolognak, amit te kérdezel. jó mondjuk ez csak egy cipő bolt... bezzeg ha a személyes adataiddal regisztrált fióknál, ahol te a pénzedet kockáztatod, játszol ott szó nélkül kitiltanak és még csak bátorságuk sincs ez közölni, megy a ködösítés és a titkolózás. ez az érthetetlen része. nem nyernek ezzel semmit! rossz PR elől menekülnek? az ilyen eseteknek úgyis híre megy...

egy a gyáva, szánalmas magatartás ma az iparági standard. még arra sem veszik a fáradtságot hogy egy kamu indokot kreáljanak.

egyszerű ez az ördögi kör: a chates vagy nem tud semmit vagy ki van adva, hogy nem mondhat semmit. kenje az egészet az elérhetetlen traderekre, akiket semmilyen formában nem lehet utolérni, a chates minden kérdésedre leírja még1x uazt az oda nem illő választ, amivel semmivel nem kerülsz közelebb a megoldáshoz majd egy idő után csak kidob a beszélgetésből. és a kör bezárult, mehetsz amerre látsz a kérdéseiddel együtt és válaszol nélkül. üdv a felelősségteljes, korrekt szerencsejáték világában!

Ügyfélszolgálatos és döntéshozó általában "fényévekre" ül egymástól, szerintem ezért nem tud átsétálni csak úgy, s megkérdezni.

Idézetet írta: MessiÁs Dátum március 03, 2021, 22:54:12
Ha megmondanak hogy miért korlatoznak akkor lehetne ellene védekezni. Ugyanez igaz arra hogy milyen módszerekkel szűrik a játékosokat pl a multiaccnal. Nyilvan nem csak az ipt figyelik, de akkor miket meg? Ha ez nyilvános lenne akkor ki lehetne találni valamit ami hátrányos lehet az irodanak.

Egyszerű mezei sportfogadás portál se árul el bizonyos dolgokat, nemhogy egy iroda.  ;)