benikun POKER

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


november 16, 2010, 17:10:43, benikun
Lassan itt a szezonzárás, ami a sportfogadást illeti és már régebb óta tervezem, hogy a nyáron elkezdek komolyabban foglalkozni a pókerrel, amíg pihenek a fogadásokkal. El is indítom a naplómat. Tudni kell, hogy nem vagyok kezdő, de nem is mondanám magamat még profinak. Sok mindent tudok a játékról, de még nem eleget (bár szerintem mindig tanul újat az ember). Lényeg hogy nagy szerelmese vagyok a pókernek, és most több időt is szeretnék ráfordítani.
Neten nem sokat, inkább a valóságban pókerezek sokat a haverokkal. Szeretném elindítani netes "karrieremet" is és a pokerstars mellett tettem le a voksomat és az alap 10$-t töltöttem fel.
Olvasója vagyok a naplóknak, bár még vannak lemaradások. Örülök, hogy vannak itt olyan emberek, akik ilyen alázattal és szenvedéllyel űzik ezt a sportot.
Mivel még nem nagy a rutinom az online pokerben ezért kérnék egy kis tanácsot, hogy ti milyen típusú versenyeken, sit&go-kon, HU-on, termeltétek eddig a legtöbb hasznot és mibe érdemes belefektetni. Tudom ez függ a játékstílusomtól is (de majd erről később), modern és a klasszikus stílust ötvözöm, de ezt ugye rajtam kívül rengetegen csinálják..

Szó mi szó, megkezdem lassan én is itt a naplózgatást, reméljük lesz rá időm és okom, hogy minél többet írjak ide.  :cya:

Köszönöm TiB a jó kívánságokat és a tanácsokat!  :beerchug:
Olvastam már sokféle stratégiát, de valahogy nem jöttek be a pokerstrategys stratégiák. Nem szeretem mikor megkötik a kezem illetve, meg van szabva hogy mikor hogyan játsszam a handeket. Persze olyanokkal is találkoztam már, amelyek hasznosak voltak és sokat tanultam belőle. Szorgos leszek és minél jobban megpróbálok kikupálódni.
Most még keresem a megfelelő játékfajtát, amivel majd jövedelmező összegeket tudok gyűjteni. Türelmes vagyok, mert az biztos hogy ide nagyon kell.

Nem fogom minden sit&go-s képet feltölteni, nem is akarom. De azért a legelső egyasztalos versenyemet feltöltöm, hogy majd később visszanézve rá erőt merítsek illetve megnézzem honnan indultam.
Ez egy  1.15$-os No Limit Holdem volt a szerver tesztelésére és megbarátkozására. Hát ennél többet elsőre nem tudtam kihozni :)


u.i.: nagyobb képet akkor nem lehetséges feltölteni? mert ezt is meg kellett nyirbálnom egy kicsit. ::)

Még egy gyors post:

Ma sikerült 3-ból 3 DoN-t behúznom így máris 25.5%-kal nőtt a bankom tehát már 12.55 $ pihen a kasszában.
Első nap utáni megfigyelések:
Még nem tudom igazán, hogy ebből akarok-e pénzt csinálni, mert még nagyon nem sikerült felmérni a terepet itt a pokerstarsnál. Az biztos, hogy egy ilyen kis befizetésű DoN jól hozhat hosszútávon, mivel nagyon sok a fish, és eddig igen egyszerűen jutottam hozzá a nyereményhez. Ami hátrány, hogy sokáig tart egy-egy ilyen menet, mivel nagyon sok a feszes játékos sőt valaki csak settel megy be akkor is 10-nél magasabbal. Előnye, hogy nagyon könnyen irányíthatod az asztalt, ha az elején sikerül 2500-3000 fölé menni. Agresszív stílusomnak mindenképpen kedvez eddig ez.
Messzemenő következtetéseket még nem akarok levonni, de ezek lennének a mai nap tapasztalatai.

Szia,

Sok szerencséd a naplódhoz, remélem annyira fogod élvezni, ahogy mi:))

Kicsi bankrollból nehéz elkezdeni, ez tapasztalat, mert már egy rövidebb down-sign is elég a nullázáshoz. Nagyon kell figyelned milyen versenyeken indulsz, és hogy mekkora kockázatot vállalsz. Én személy szerint nem szeretem a low-limit DoN-t, az nem kedvez a pókernek, de ha te abban sikeres vagy, akkor maradj annál. Én is azért játszom HU-kat, mert abban van a legnagyobb sikerem.
Viszont figyelj a DoN-nal nagyon, mert 1,10$ a nevezési díj, és ha bent vagy az 5-ben, akkor nyersz 2$-t.
10 verseny nevezési díja: 11$, ebből legalább 6-ot kell nyerned, hogy pozitivban legyél. Könnyűnek hangzik, de hidd el, amikor egymás után 3x nem jön össze, kezdesz ideges lenni:D


Ettől függetlenül hajrá, és várom az írásaid:)

Köszönöm Dris, örülök, hogy máris írtál ide pár sort.  :)

Az az igazság, hogy régebben mikor még annyira nem vettem komolyan, elherdáltam 50 dolcsit a partypokernél, amit ingyen szereztem a pokerstrategynél. Úgy gondolom talán most még ez a legnehezebb feladat ami előttem áll, hogy kiderítsem, hol tudnék igazán sikeres lenni. Cash game nem az én világom, arról csak az unalmas feszes játékosok jutnak eszembe sajnos. Ez a DoN is érdekes, mert van mikor sok szenvedés kis pénzért és teljesen igazad van, ha az ember zsinórban bukik akkor másképp ül le a következő asztalhoz. Ez a legnagyobb bajom még hogy nem tudom és tanácstalan vagyok. Szánok rá pár hetet, hogy kitapasztaljam igazából mi passzol hozzám.
Amit tudni, kell hogy érdekes módon sokkalta jobb teljesítményt nyújtok, ha mondjuk egy 9 személyes asztalnál jutok be a HU-ba és úgy kell játszani, mint hogy ha csak HU-at játszanék. Szükségem van arra az időre, hogy kiismerjem az ellenfeleimet, ha egyből leülök 1v1-ezni akkor gyakrabban belebukok.

Az pedig, hogy mint láttam te is kis pénzből játszol az becsülendő dolog, mert én mindig azt tartom előbbrevalónak, ha valaki 1$-ból csinál 100$-at , minthogy 100$ból 200$-at.
A lényeg, hogy dolgozom az ügyön és próbálok minél többet írni ide, illetve bármikor boldogan veszem az észrevételeket tanácsokat, megjegyzéseket. Azért vagyok itt hogy tőletek is tanuljak, illetve kifosszam a többi tudatlant  ;D.      Gl &HF!!!

Első leosztástörténetem, kulcsjátéka egyik 1 asztalos versenyemnek, shor stack voltam, de még így is akartam egy kicsit rabolgatni, hát ez lett belőle. Az emelést még megértem, talán azért adta meg az all in-omat mert mit sem számított már az a 245 ha már ennyit beletett a potba, ezt használtam ki. És ezzel a halál szélére küldtem egyik komoly ellenfelemet, aki eddig hibátlanul játszott.

PokerStars Leosztás #44818247671: Verseny #277939563, $1.00+$0.15 USD Hold'em No Limit - Szint III (25/50) - 2010/05/30 16:10:12 CET [2010/05/30 10:10:12 ET]
Asztal '277939563 1' 10-max #2 szék a button
1 szék: benikun (1050 zseton)
2 szék: vasukov (1395 zseton)
3 szék: betsiess (1955 zseton)
4 szék: Renebluf (1290 zseton)
5 szék: teflontt (1525 zseton)
6 szék: gud igrok (1485 zseton)
7 szék: kav864 (1720 zseton)
8 szék: KÄFER - JOJO (1830 zseton)
9 szék: bidonster (1565 zseton)
10 szék: kelli2 (1185 zseton)
benikun: berakja az antét 5
vasukov: berakja az antét 5
betsiess: berakja az antét 5
Renebluf: berakja az antét 5
teflontt: berakja az antét 5
gud igrok: berakja az antét 5
kav864: berakja az antét 5
KÄFER - JOJO: berakja az antét 5
bidonster: berakja az antét 5
kelli2: berakja az antét 5
betsiess: berakja a kisvakot 25
Renebluf: berakja a nagyvakot 50
*** ZÁRT KÁRTYÁK ***
Kapott benikun [8c Kc]
teflontt: dob
gud igrok: dob
kav864: dob
KÄFER - JOJO: dob
bidonster: dob
kelli2: dob
benikun: emel 300 eddig 350
vasukov: megad 350
betsiess: dob
Renebluf: dob
*** FLOP *** [Tc 8d 8s]
benikun: passzol
vasukov: nyit 450
benikun: emel 245 eddig 695 és all-in ment
vasukov: megad 245
*** TURN *** [Tc 8d 8s] [6c]
*** RIVER *** [Tc 8d 8s 6c] [Th]
*** MUTATÁS ***
benikun: mutat [8c Kc] (full house, Nyolcas full Tízes párral)
vasukov: mutat [As Kd] (Tízes és Nyolcas két pár)
benikun begyűjtött 2215 ebből: pot
*** ÖSSZEGZÉS ***
Teljes pot 2215 | jutalék 0
Asztal [Tc 8d 8s 6c Th]
1 szék: benikun mutatott [8c Kc] és nyert (2215) ezzel: full house, Nyolcas full Tízes párral
2 szék: vasukov (button) mutatott [As Kd] és veszített ezzel: Tízes és Nyolcas két pár

Természetesen könnyebb úgy belemenni a HU-ba, hogy már előtte kiismerted az ellenfeled, de szerintem pont ez az egyik szépsége a sima HU játéknak, folyamatosan pörgeti az agyad, és rákényszerít az ellenfeleid könyebb kiismerésére. Nagyon sokat köszönhetek a HU gameknek, mert így full asztalnál is könyebben felismerem az ellenfeleim szokásait. Nagy potokat köszönhetek ennek, volt hogy csak azzal, hogy tudtam az ellenfelem miért lépte az előzőt, SD nélkül dupláztam a zsetonjaimat:))

A leosztásodhoz:

Preflop move: Előtted mindenki dob, K8s elég az emeléshez, ezzel, ha a Dealer dobja, nagyon jó pozicióban leszel flop után. Persze csak akkor ha a vakok közül valaki beszáll. Azzal, hogy buttonról kaptál egy callt, így a poziciód nem túl jó. Emeléssel egyet értek, de szerintem túl sok a 7 BB-s emelés, amikor még 10-en vagytok játékban.  Szerintem 200-225-ös hívás is elég a stealhez. Call esetén még ott a C-bet.

Flop:
Gyönyörű floppot kaptál, Kevés lap van ami jelenleg jobb nálad. Én gondolkoztam volna, hogy check vagy bet a jobb. Lehetőségek:
1, Checket nyomsz, és mögéd checkel. Turnre jöhet egy 9-es , ami veszélyessé teszi a boardot. Ha bármi más jön, akkor nincs probléma, valszeg még mindig erősebb vagy. Viszont nem tudod, hogy most checkelj megint, elhitetve vele, hogy semmid sincs, vagy rakj be egy kisebb öszeget, és hátha kapott valamit. Ha ez lett volna a kifejlet, akkor én turnon is checkeltem volna, és ha riveren mindenképp belehívnék, akármi jön, mert egy A magassal megadna egy kisebb emelést, arra tippelve, hogy nem kaptál semmit, csak riveren akarsz egyet blöffölni.

2, Checket nyomsz, és rádhív. Ez történt, nem írom le.

3, Emelsz egy kicsit, mintha csak egy folytatólagos hívás lenne, de annak is a gyengébb fajtája. Ha ezt észreveszi, akkor visszaemel, és akkor mehet az allin. Akkor már nem fogja eldobni.

4, Meghívod a pot 70%-át, és vagy nem hisz neked egy ilyen floppon, és jön veled, vagy eldobja.

A nap handje. Nem a legnagyobb csata és legelképesztőbb, de valamiért ezt tartottam a mai nap legjobban kivitelezett mozzanatának a sok jó mellett :)
Kérdésem egy lenne, ez egy gyenge blöff volt, vagy várt-e valamire a csávó? Szerintem olyan sok mindenre nem várhatott, ez csak egy gyenge blöff volt...

PokerStars Leosztás #44874137594:  Hold'em No Limit ($0.01/$0.02 USD) - 2010/05/31 19:51:32 CET [2010/05/31 13:51:32 ET]
Asztal 'Pleione IV' 6-max #3 szék a button
1 szék: PL0611 ($1.01 zseton)
3 szék: benikun ($1.12 zseton)
4 szék: muñito ($0.88 zseton)
5 szék: wildthailand ($0.74 zseton)
6 szék: D_JAMIE_D ($5.47 zseton)
muñito: berakja a kisvakot $0.01
wildthailand: berakja a nagyvakot $0.02
*** ZÁRT KÁRTYÁK ***
Kapott benikun [8d Jc]
D_JAMIE_D: dob
PL0611: dob
pi1950 elhagyja az asztalt
benikun: emel $0.06 eddig $0.08
muñito: megad $0.07
wildthailand: emel $0.06 eddig $0.14
benikun: megad $0.06
muñito: dob
*** FLOP *** [Js 3c 5h]
wildthailand: nyit $0.18
benikun: megad $0.18
*** TURN *** [Js 3c 5h] [Kd]
wildthailand: passzol
benikun: nyit $0.10
wildthailand: emel $0.10 eddig $0.20
benikun: megad $0.10
*** RIVER *** [Js 3c 5h Kd] [7h]
wildthailand: passzol
benikun: nyit $0.22
wildthailand: dob
Meg nem adott tét ($0.22) visszajuttatva neki: benikun
benikun begyűjtött $1.07 ebből: pot
benikun: nem mutatja meg a lapját
*** ÖSSZEGZÉS ***
Teljes pot $1.12 | jutalék $0.05
Asztal [Js 3c 5h Kd 7h]

u.i.: nem gyakran játszok cash-gamet ez egy kis levezetés volt a mai sikeres nap után, ismét pluszban vagyok.
( lesznek érdekesebb írások is, csak ez valamiért ma megfogott...)

Még egy, mert nem bírok magammal.
Ehhez egy komoly kérdés is kapcsolódik, az ász párokat eddig ez alatt a pár nap alatt nehezen tudtam kifizetni. Most ez így történt...

PokerStars Leosztás #44879803219: Verseny #278371849, $1.00+$0.10 USD holdem no limit -. szint II (15/30) - 2010/05/31 21:36:11 CET [2010/05/31 15:36:11 ET]
Asztal '278371849 1' 10-max #5. helyen van az osztókorong
1 szék: pokerboes (1600 zseton)
4 szék: seriousgamer (1380 zseton)
5 szék: benikun (1560 zseton)
6 szék: realpoker20 (3100 zseton)
7 szék: RANGER8541 (1470 zseton)
8 szék: NEUTROS69 (2540 zseton)
9 szék: diman430 (1975 zseton)
10 szék: nasty1320 (1375 zseton)
realpoker20: berakja a kisvakot 15
RANGER8541: berakja a nagyvakot 30
*** ZÁRT KÁRTYÁK ***
Kapott benikun [Ad As]
NEUTROS69: megad 30
diman430: dob
nasty1320: megad 30
pokerboes: dob
seriousgamer: emelennyit:  30 eddig: 60
benikun: emelennyit:  120 eddig: 180
realpoker20: dob
RANGER8541: dob
NEUTROS69: megad 150
nasty1320: megad 150
seriousgamer: megad 120
*** FLOP *** [2h 6h 3s]
NEUTROS69: nyit 90
nasty1320: megad 90
seriousgamer: dob
benikun: emelennyit:  280 eddig: 370
NEUTROS69: dob
nasty1320: megad 280
*** TURN *** [2h 6h 3s] [7c]
nasty1320: passzol
benikun: nyit 825
nasty1320: megad 825 és allin van
*** RIVER *** [2h 6h 3s 7c] [7d]
*** MUTATÁS ***
nasty1320: mutat [Jc Jh] (bubi és hetes két pár)
benikun: mutat [Ad As] (ász és hetes két pár)
benikun nyereménye 3245 a  potból
nasty1320 a(z) 8. helyen zárta a versenyt
*** ÖSSZEGZÉS ***
Teljes pot 3245 | jutalék 0
Asztal [2h 6h 3s 7c 7d]
5 szék: benikun (osztó) keze [Ad As] és nyert, (3245) lapja: ász és hetes két pár
10 szék: nasty1320 keze [Jc Jh] és veszített, lapja: bubi és hetes két pár

#9 június 01, 2010, 16:51:53, benikun
0.10 $ tournament (4468 induló) közvetítés:

16:01 első handem egy AA és szerencsémre az előttem ülő gyerek betolja mindenét, easy call QQ-ja van. Floppon szert teszek egy szettre és simán felduplázok 3020 dolcsi van előttem a kezdő 1500 után. Annyira belelkesedtem be is írtam a chatbe egy ismert mondást: Here we go baby here we go!  ezt utólag lehet megbánom, de most minden a legnagyobb rendben jobb kezdésről nem lehet álmodni.

16:03 Egy sikertelen rabláskisérlet után csökken a zsetonjaim száma. 2860. ( a gyerek all in ment, nem adhattam meg, persze utána mosolyogva mutatja a AK-t...  jolvan kis feszes egyszer még elkaplak..)

16:10 Ac2c egyszínből . 4 szeres nagyvakot hívok mire csak 3-man maradunk. Flop: 3c 5c 8h. Hívok mert még színsorra is esélyes vagyok, rengeteg outom van de eddig csak egy ász overcard, egyik fickó dob másik megad. Turn : 7s.  hívok tovább a ficko megadja. River: 6 d. Nem volt szerencsém hívni már nem akartam, mert az ürgénél tuti volt valami, később megmutatta: 5-ös sett...  lefogytam 2430-ra..

16:15 rablok rablok, hozom a kis potokat. Javuló tendencia ívelek felfelé. Végre játszhatom a játékomat, mert kis pot is pot.

16:20: AdQd leosztás, megjátszom és sikerül 3500-ig visszakapaszkodni. Folytatólagos hívás most is megsegített, esett egy dáma a turnre és a river után már dobott is a csóka.

16:25 J10-zel emelek kései pozícióból, egy srác megadja. Flop: J Q 8. A srác checkol én hívok megadja. Turn: J. Checkol all inra hívom, megadja és K10-zel a kezében várjuk a Rivert.. Mi más is a river mint egy 9-es...  1298 zsetonom maradt.. mást nem tudok mondani, ez most megfogott... (talán gigazo esetéhez tudnám ezt hasonlítani) Hogy hibáztam volna-e nem hiszem, nem sok őrült van aki betolja mindenét egy lyukas sorra..

16:34 Kezdenek megenni a vakok, és antek. Nem kapok használható lapokat mind hulladék erre nem tudom betolni a vagyonom. 800-as nagyságú kis zsetonkupacom van, mikor korai pozícióból ALL IN. A9 a kézben mi bajunk lehet? Most kapaszkodjatok meg, én még most sem hiszem el.. Mindenki dob egy úr simán megad. Mutatásnál KK. Nem számít ászra vártam megkaptam. Flop: 2 6 5 River:  A!!!!!!!!!! aprócska reménysugár már csak 2 lap van elvileg a pakliba ami a csókának segíthet mert színre egyikünknek sem volt esélye. Na mi a river? na mi? hát ba..meg :  K . No comment ez nem az én tournamentem volt. Így még a szünetet sem éltem meg és 1023. helyen végzek.

Nem hinném hogy nagyokat hibáztam illetve, figyeltem a pozíciómra is és az ellenfelek stílusára. Ezt most betudom annak, hogy döntő pillanatokban nem állt mellém a szerencse és olyan lapokkal kaptam ki, amelyeket nehéz lett volna nem elkerülnöm... Semmi gond ez a freeroll oda, de ma még bőven van idő javítani a napi betevőért ;)

A nap handje. Ennyi szivatás után kijárt már egy ilyen is, pi..ázom a KK-t, nem egetrengető dolog, de ez most kijárt szerintem..

Hali!

Jó lesz ez a napló így ahogy van. Jó látni, hogy vannak ezen a részlegen is naplót nyitó tagok.
10$-ból nem lesz egyszerű alkotni, főleg DoN-okkal (bár nemtom, lehet nem mindig azt tolod, de ma rádkerestem egyszer, aztán pont DoN-oztál). A helyedben én megpróbálnám a sima 9 playeres 1.2$-os siteket, nagyon gyenge a mezőny, az egyetlen hátulütője a  dolognak a magas fee. Ma kíváncsiságból letoltam 5db ilyet: 3 win, 1db 4. hely és 1.db 7. hely. Nyilván ez nem minta, de régebben is beültem párszor ilyen sitekre funolni. Ezt a mezőnyt neked simán verni kell, legalábbis a HH-kból, hsz-ekből ítélve nekem ez jön le.

Az utolsó két HH-hoz ennyit fűznék hozzá:

1. CG hand: Nem igazán tudok/szeretek cg-zni, de azért volt pár próbálkozásom. Szóval ez a limit elég érdekes. Két eset van, vagy nagyon jól be lehet lőni az ellenfelek lapjait, vagy abszolút nem. Mindkét eset oka az, hogy kegyetlenül szarul/funból játszanak az emberek. 2$ a beülő, ez még egy európainak is a "semmi" kategória, nemhogy egy amerikainak. Ebből fakadóan én feszesen játszottam/játszanék, figyelve a pozícióra. Preflop lehetőleg kevés pénzt ölnék emelésekbe, mert ha eltalál a flop, úgyis lesz valami suttyó aki kifizet, kiblöffölni meg ezen a limiten nem igazán lehet senkit. Rátérve a handre, a preflop emelés kicsit laza (bár Dealerből belefér), ráadásul sokat is emeltél sztem, simán elég lehet a 3BB, mert az a 2 cent, az tényleg nem oszt, nem szoroz, ha valaki callolni akar. A flop utáni játékoddal nem igazán értem mit akartál. A flop számodra tökéletes, az ellenfél belenyit, lecallolod, gondolom itt kontrollálni akartad a potot a gyenge kickered miatt. Turnre jön egy K, ami nem a legjobb, ellenfeled passzol, itt elvesztettem a fonalat, nem igazán értem, hogy miért nem passzoltad el, ha már post-flop pot-kontrollt toltál. Turnön tehát checkeltem volna mindenképp, míg a riveren check/call.

2. SNG hand: Mi a komoly kérdés? Sztem az lemaradt. Egyébként teljesen korrekt lejátszás.

GL, HF és kitartás!  :great:

Köszönöm a véleményed th3PR0j3ct0r !

Kezdem én is fontolóra venni ezeket a DoN-okat.. Ma megfogadom a tanácsodat és elkezdetek sima sit&gozni. Örülök, hogy ilyen jó itt a közösség a pókerosoknál is, igaz én még szinte az utam elején járok, de komoly célom a fejlődés és a tanulás. Minden hozzászólást örömmel látok. És igyekszem minél többször postolni.

u.i.: CG-t én se komálom, nem látok benne sok fantáziát, de ezt már te is elmondtad miért...

4336 induló
16:15  A10 A10 ellen 800-at felezünk 1 ász pár mindkettőnknél.
16:17 AJ 3szor (300) nagyvak 4-en megadják flop AJK R:  féltem a sortól mert előttem ketten is hívtak all in mentem mindenki dob. 2795 zseton
16:20 82-vel hozok egy kisebb potot 600 zsetont
16:27 J9-el kései pozícióból hívok 3szor vak két vak megad. Flop JK6 chechkolnak 1 nagyvakot hívok, re raise all in mind2 egyiknél K10 másiknál KK..  2470-ig esek vissza
16:30 megjönnek az anték
16:32 lopom az embereket. egyik srác már nem bírja 1000-ig meghív egyszínű KJ-vel a kezemben re raise all in megadja. ászra számítok nála, de bízok a lapjaimba.  A10 nála ugyancsak egyszínből. FLOP 7Q7 Turn 2 River J!!!! felduplázok 4690 zseton immár előttem.
16:34 kezdem elegelni, hogy szinte 3-4 handenként más asztalhoz tesznek.. Ez sokat betesz így nekem.
16:40 Új asztalaimnál nem tudok beleszólni a nagyok küzdelmében ide még kevés vagyok és eléggé hulladék a lapjárásom is.
16:42 Megesznek a vakok, J9 belimpelek. FLOP 58J mindenki check. All inozok az asztal chipleadere áldoz rám 3020-at mutatásnál nála A5. Riverre esik is az ász és már nem javultam itt a vége fuss el véle:)

Komolynak nem tudom nevezni ezeket a versenyeket, de hát nem is azért indultam. Esélyem nincs kiismerni ellenfeleimet. A játék viszont pörög, amit szeretek. De többszörös asztalváltás után nem maradt sok esélyem uralni az asztalt, ahol már én számítottam kicsinek a 4500-as kupacommal a 10k-sok között.
Ezt a jegyzetet verseny közben írtam, de úgy gondolom nem nagyon kell a kiegészítés.
napi hand is csatolva.

Ezt még le kell írnom, hogy ma találkoztam egy sráccal, aki sima sit&go-ba nyomta. Bejött elkezdte szídni a pokerstarst persze mind kicsillagozva. Ilyeneket mondott, hogy setup poker site meg hasonló, nos én ennek a jelentését nem nagyon értem. A lényeg, hogy ezután leírta, hogy mennyit bukott egy hét alatt és elkezdte minden lapját beírogatni all in előtt. 4 6 not sutted stb.. Nos 2 gyereket még ki is ejtett így de utána a fél asztal meggazdagodott rajta.
Ilyet még nem láttam.. gyakori ez itt a netes póker világban?