benikun POKER

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Köszönöm gigazo!!  :ok:

Ééééééééééés végre több mint 800 lejátszott SNG után megszületett az első netes kis srác..


Idézetet írta: benikun Dátum január 26, 2011, 18:47:50
Ééééééééééés végre több mint 800 lejátszott SNG után megszületett az első netes kis srác..

:beerchug:

Egy érdekes postot küldenék. Mai sessionom alatt találkoztam 2 egészen jó játékossal ehhez a szinthez képest. Először megörültem, hogy végre értelmes emberekkel is játszhatok. Aztán kezdett érdekes lenni, hogy 6 asztalnál játszottam és ők ugyanazon a 4 asztalon tolták. Na jó, most van ilyen így regeltek be lehet véletlenül. Na aztán mikor már leszűkült a mezőny nagyon szembetűnt, hogy ez a két srác nem közömbös egymás iránt. Sose fightoltak egymással, nem adták a másik emelését. Odáig jutottunk, hogy a maradék 3 ITM-emet velük játszottam. Ott kezdődött el az igazi szopás számomra. Ott segítették egymást ahol tudták. Ha valamelyikük lefogyott akkor gyorsan volt egy kis pénzcsere pár raise aztán a másik 3betét sosem tudták megadni.. Nagyon nehéz volt így játszani nem is sikerült. Nem jártam még így eddig, ezért is írom le, mert még nem találkoztam ilyen vagánygyerekekkel. Kérdésem az lenne, hogy ez szabályos? Természetesen úgysem lehet semmit se rájuk bizonyítani, meg nem is akarok én ezzel a bíróságra menni. Csak érdekelne ezzel kapcsolatban a véleményetek és hogy szabad-e ilyet. :) Amúgy jó kis meccsek voltak, de nem bírtam velük..

Teljesen nyugodtan írd meg a FTP supportnak ezt a problémát, csatolva a képekkel és az sng időpontjait meg hogy mennyit játszottál velük. Ők úgyis visszatudják nézni egyből, van ott 1-2 szakértő aki kielemzi majd hogy tényleg csalás történt e és akkor kitiltják őket a teremből.

Nem utolsósorban pedig a "károdat" is visszafizeti a terem.

Pontosan így kell csinálni. Support, ott megvizsgálják, és azért elég szembetűnő lesz a dolog, és akkor őket kitiltják, te meg talán kapsz valami kárpótlást. Bár erre nem mernék megesküdni.

Idézetet írta: benikun Dátum február 17, 2011, 16:03:05
Egy érdekes postot küldenék. Mai sessionom alatt találkoztam 2 egészen jó játékossal ehhez a szinthez képest. Először megörültem, hogy végre értelmes emberekkel is játszhatok. Aztán kezdett érdekes lenni, hogy 6 asztalnál játszottam és ők ugyanazon a 4 asztalon tolták. Na jó, most van ilyen így regeltek be lehet véletlenül. Na aztán mikor már leszűkült a mezőny nagyon szembetűnt, hogy ez a két srác nem közömbös egymás iránt. Sose fightoltak egymással, nem adták a másik emelését. Odáig jutottunk, hogy a maradék 3 ITM-emet velük játszottam. Ott kezdődött el az igazi szopás számomra. Ott segítették egymást ahol tudták. Ha valamelyikük lefogyott akkor gyorsan volt egy kis pénzcsere pár raise aztán a másik 3betét sosem tudták megadni.. Nagyon nehéz volt így játszani nem is sikerült. Nem jártam még így eddig, ezért is írom le, mert még nem találkoztam ilyen vagánygyerekekkel. Kérdésem az lenne, hogy ez szabályos? Természetesen úgysem lehet semmit se rájuk bizonyítani, meg nem is akarok én ezzel a bíróságra menni. Csak érdekelne ezzel kapcsolatban a véleményetek és hogy szabad-e ilyet. :) Amúgy jó kis meccsek voltak, de nem bírtam velük..


Nyomd föl őket és repülnek   ;)

Így 24 órával a bejegyzésed után nem tudom hogyan döntöttél, de én is jelezném az Ügyfélszolgálatnak az esetet, természetesen a képekkel együtt.
Élek a gyanúperrel, ennek a páratlan párosnak nem Te vagy az első és amíg nem tesztek ellene nem is az utolsó áldozata.

Benikun's challange is coming soon...

Addig is hogy ne unatkozzunk:

Ismét egy kis beszélgetésre hívnálak titeket. Sajnos most nincs időm leírni a gondolataimat a 2 handdel kapcsolatban, de azért kiteszem és várnám rá a válaszokat ki hogyan cselekedne. Utána én is elmondom hogyan gondolkodtam. Előre is köszi a válaszokat!

Full Tilt Poker Game #29642236692: $2 + $0.25 Sit & Go (230460392), Table 1 - 15/30 - No Limit Hold'em - 07:45:53 ET - 2011/04/05
Seat 1: craigjonesnz (1,470)
Seat 2: Nikola313 (1,560)
Seat 3: Sillvania (1,710)
Seat 4: Ftbenikun (1,500)
Seat 5: IIMandyII (1,470)
Seat 6: justin0086 (1,410)
Seat 7: TeVistoDeTorero (1,380)
Seat 8: alexandrutzu77 (1,500)
Seat 9: ikmolasd (1,500)
Sillvania posts the small blind of 15
Ftbenikun posts the big blind of 30
The button is in seat #2
*** HOLE CARDS ***
Dealt to Ftbenikun [Qs Ks]
IIMandyII calls 30
justin0086 calls 30
TeVistoDeTorero folds
alexandrutzu77 folds
ikmolasd folds
craigjonesnz folds
Nikola313 folds
Sillvania folds
Ftbenikun checks
*** FLOP *** [Qd 4d 5c]
Ftbenikun bets 60
IIMandyII calls 60
justin0086 folds
*** TURN *** [Qd 4d 5c] [5d]
Ftbenikun checks
IIMandyII bets 225
Ftbenikun has 15 seconds left to act
???

Full Tilt Poker Game #29642415783: $2 + $0.25 Sit & Go (230461607), Table 1 - 20/40 - No Limit Hold'em - 08:01:25 ET - 2011/04/05
Seat 1: Dunges (1,110)
Seat 2: ghanamerican (1,185)
Seat 3: dem3377 (1,770)
Seat 4: babs51 (1,980)
Seat 5: Cromfu (1,680)
Seat 6: Ftbenikun (1,530)
Seat 7: FemaleDonkey (1,455)
Seat 8: nannabear10 (1,360)
Seat 9: men-at-arms (1,430)
men-at-arms posts the small blind of 20
Dunges posts the big blind of 40
The button is in seat #8
*** HOLE CARDS ***
Dealt to Ftbenikun [9s 9d]
ghanamerican folds
dem3377 folds
babs51 folds
Cromfu folds
Ftbenikun raises to 80
FemaleDonkey has 15 seconds left to act
FemaleDonkey folds
nannabear10 folds
men-at-arms folds
Dunges calls 40
*** FLOP *** [6s 2s Jc]
Dunges checks
Ftbenikun bets 100
Dunges calls 100
*** TURN *** [6s 2s Jc] [5d]
Dunges checks
Ftbenikun bets 220
Dunges raises to 930, and is all in
Ftbenikun has 15 seconds left to act
???

Úgy látom mindkét leó egy sng elején van. Szerintem az első esetben az ellenfelednek flush jött össze, a helyedben itt könnyen dobnék, marad még elég zsetonod a manőverezéshez.
A második esetben már inkább megadnám az ellen allinjét. Ha ismerős a játékos és laza, akkor mindenképpen call, ha feszes, akkor 50-50% a call, vagy a fold.

Te hogyan döntöttél az éles helyzetekben?

Én mindkettőt dobnám, az elsőnél szinte biztos, hogy lejavultak, a második esetben pedig kevés az információ, ami alapján érdemes lenni mindent kockára tenni. Mindkét esetben azt gondolom, hogy az emelés mértéke hibádzik. Első esetben flopon egy nagyobb emeléssel dűlőre tudtad volna vinni a dolgot, a második esetben pedig a minraise-zel semmi információt nem tudtál meg a másik lapjáról, tekintve hogy a nagyvaknak nevetséges összeggel kellett csak beszállni, hogy védje a vakját, gyakorlatilag bármije lehet. Szerintem itt vagy sima limp, azzal, hogy könnyű legyen megválni tőle, ha fölélap jön, vagy pedig egy emberesebb emelés, hogy eldobja a riffraffot a nagyvak. Személy szerint a versenynek ebben a korai szakaszában csak limpeltem volna a kilencesekkel.

GL!

Köszönöm a válaszokat sokat segítenek, de tényleg!
Mindkét partiban  bedobtam a lapjaimat. Korai szakaszban nem szerettem volna kétes szitukba belemenni. Ami viszont tényleg igaz, hogy a preflop miniraisenek nem sok értelme volt. Ha ezt magyarázni tudom akkor maximum azzal, hogy nem szerettem volna openlimper lenni. Sosem openlimpelek, de ez a kis emelés sem adja be igazán, máskor határozottabbnak kell lennem. Úgy éreztem verve voltam és egy kis slowplay után elhittem, hogy verve vagyok a kilencesekkel. A másik szituban amikor KQ-val elcheckeltem annak oka a rossz pozícióm volt. Sajnos tapasztalat, hogy ha emeltem volna azzal csak a pot méretét növeltem volna, mert jöttek volna velem úgy éreztem. Azonban lehet hogy nyitni kellett volna, de ilyen playerek ellen feleslegesnek tartottam, mert bármivel jött volna velem, hogy nézzem egy floppot, aztán ha talál valamit bármilyen húzót, sokszor szarik az esélyekre megjátssza a végsőkig. Egy call után ami még ijesztő lehetett az egy treff vagy egy 5-ös. Ismét nem akartam már az elején nagy hátrányba kerülni és inkább nem mentem bele ebbe a kétes szituba sem.
Nos valahogy így gondolkodtam, ami persze nem biztos hogy ésszerű és jó, de ezen okok miatt dobtam. Az észrevételeket köszönöm, ha van valami hozzáfűznivalótok ehhez örömmel várom.

Sziasztok!

Nagyon rég jártam itt. Írni is akartam egy hosszabb bevezetőt, de mikor összeomlott a Chrome és elveszett minden, akkor valahogy már nincs kedvem újra leírni. Lényeg a lényeg a Fergusonék ügyeskedése engem is jól beszopatott és mostanra sikerült elszánnom magam, hogy újra befizetek valahova, mert az egész bankom az FT-n volt.

Abban kérném a segítségeteket, hogy ti melyik termet ajánlanátok. 20k-t szeretnék befizetni és eleinte bankdúzzasztás gyanánt SNG-MTT-znék majd pár hónap múlva CG-re térnék át lehetőleg. Még csak nemrég kezdtem el tanulgatni a CG-t úgyhogy bőven van idő még majd azzal később foglalkozni. Volt már ugye egy nickem a Pokerstarsnál, de nem az én személyimmel és bankkártyámmal. Ha minden kötél szakad és ti sem javasoltok másik termet akkor oda tolnám be a 20-ast az én adataimmal. A kérdés tehát, hogy milyen termet javasolnátok nekem elsősorban SNG-MTT szempontjából, ja és egy fasza kis bónuszt is pörgetni szeretnék. Minden hozzászólást nagyon megköszönök és tényleg örülnék ha segítenétek. Ez az első lépés az újrakezdésben.