Kerékpár fogadások

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában


Nagyon jó volt olvasni a történetét Valter Attila útjáról. Köszönet érte csabax! :)

Meg is van a következő évi Tour de France útvonal. Mindössze három hegyi befutó, sok-sok lejtmenetes befutóval végződő hegyi szakasz, amik kapcsán vannak kétségeim. Az elmúlt években megfigyelhető volt egy tendencia a Tour de France kapcsán, miszerint az összetett érdemben nem változott olyan etapokon, ahol a hegyeket egy lejtmenetes befutó követte. Ilyenből most lesz bőven. Az időfutam is csak 58 km, ami ugyan már egy tűrhető szám, de óriási differenciák nem alakulnak ki, mivel ketté lesz bontva (27+31), így még kisebb az esélye, hogy komoly különbségek alakuljanak ki. Sokan várták, hogy visszakerüljön a programba a Luz Ardinen, de a 12-13 km hosszú és átlagban 7%-os emelkedő alkalmatlan arra, hogy komolyabb támadásokat megcsináljanak. A Col de Portet az előtte lévő etapon egy más tészta, mert 18 km hosszú, ahol már lehetnek gondok. Ez azonban önmagában kevés, hiába a Mont Ventoux kétszeri teljesítése - ami nem semmi -, de ott is lejtmenetes befutó lesz. Karcsú ez az útvonal, oké, akadnak oldalszeles, hosszú etapok, de oda olyan csapat kéne, amivel szét lehet kapni egy sort. Nekem ez így egy Jumbo vs Ineos erőfitogtatásnak tűnik, ahol - ha indul - Pogacar, esetleg Evenepoel szólhat közbe. Valószínűleg vonatozás lesz, két bivalyerős csapattal.

Lehetett volna ezt sokkal jobban is...

Köszi az infót!Nekem sem tetszik az általad leírtak alapján az egész verseny.3 hegyi befutó szakasz 3 hét alatt?!Nagyon kevésnek tartom,mert eleve izgalmasak a hegyi befutók ráadásul az összetettet is megkavarhatja rendesen.A szervezők miért érzik úgy,hogy jobb egy langyosabb verseny?Nem látok benne rációt.Laikusként furcsának tartom.

Talán tavaly írtam erről a Tour de France topicban, hogy a szervezők megpróbálják úgy összeállítani az útvonalat, hogy aktuális francia szupersztárnak (és szponzoroknak) megfeleljen. Voltak évek, mikor nem voltak francia összetett esélyesek, akkor pedig annak kedveztek, aki a legnagyobb marketingértékkel bír. Most próbálták mindkét szegmens kiszolgálni: Alaphilippe és Bardet vs Ineos (Thomas, Bernal) és Jumbo (Roglic és Dumoulin). Közülük csak Bernal az, akinek igazán fekszik a hosszú hegymenet, viszont kellett a sok lejtmenetes befejezés, ahol Bardet és Alaphilippe még egy ideig versenyben lehet. Roglic számára szintén előnyös a lejtmenetes befutó. Vueltán is látható volt az elmúlt két évben, meredek, közepes (esetleg hosszabb) emelkedőkön gondban van. Nem kap perceket, de 10-30 másodpercet lehet rajta hozni.

A másik ok szerintem, hogy a szervezők szeretnék, ha 4-6 versenyzőnek is legyen esélye (legalábbis papíron) még a 18. szakaszon a végső győzelemre. Mindenki tudja viszont, hogy egy Jumbo-Visma vagy Ineos vonat ellen esélyük sincsen. Ebben az évben is volt elvileg lehetőség az utolsó igazán komoly hegyi befutós etap előtt (7 ember volt 3 percen belül), de mintha nem is lett volna. Ha versenyigazgatóban (Christian Prudhomme) lenne annyi tökösség, akkor egy olyan útvonalat állítana össze, ami megborítja az egész mezőnyt az első héten. Volt már erre példa (2014), akkor Nibali nyert. Egy ilyen útvonal kockázatos, sok esetben nem felel meg a szervezőknek, szponzoroknak. Nem merik azt mondani, hogy benne van a pakliban, hogy a top4 favoritból kettő kiesik, vagy 4-5 percet kap.

A háromhetes körversenynek az lenne az értelme, hogy keressük a legjobb összetett menőt. Ehhez képest ott tartunk, hogy kompromisszumok vannak évek óta. Sokan kritizálták Nibalit 2014-ben, hogy így könnyű nyerni, nem is igazi győzelem, viszont nem árt hozzátenni: ő volt az utolsó igazán klasszikus győztes, aki megküzdött a különböző borításokkal, időjárás viszontagságaival, megannyi helyzetben is megállta a helyét (időfutam top5, hegyi szakaszgyőzelem, klasszikus egynaposra hajazó pavés etapon top3, dombosabb etapon győzelem). Erről szólna igazából a verseny, nem arról, hogy vonatozunk végig, majd az időfutamon ledurrantjuk a mezőnyt.

Ehhez viszont megfelelő útvonal kell, lehetőleg Franciaország északi részén kezdeni, Calais környékén (vagy Boulogne-sur-Mer, esetleg Dunkerque). Olyan egyenkéntivel, ahol viszonylag nagy az oldalszél, nem túl hosszú (10-12 km), amolyan alapozás. Majd egy szakasz Waregem környékén. A pavék fontosak lennének, lehetőleg minél nehezebb etapot összehozni, ha megoldható Koppenberg is mehet bele, majd befutó arenbergi erdő környékén (vagy fordítva). Egy átvezető etap, majd jönne egy mini Liege-Bastogne-Liege. Újabb sík szakasz, majd irány Svájc felé. Itt be lehet iktatni még sík etapot, meg hegyi szakaszt is. Az Alpokban lehetőleg olyan szakaszokat összeállítani, ami nem a szokványos: Col du Galibier, aztán Alpe d'Huez, esetleg Briancon, mert ezeknél sosincsen akkora tűzijáték. Egyik sem optimális, újból meglépném azt, amit 2011-ben: befutó a Galibier-en. A rettegett emelkedő, amit sosem használnak ki igazán. A déli részre "kanyarodva", bevonnék olyan emelkedőket is, mint Col de Vaumale. Gyönyörű hely, viszont veszélyes útvonal, nézők nem férnének el annyian, ellenben izgalmas lenne mondjuk a második héten.

Én megkockáztatnék egy befutót a Mont du Chat emelkedőjén is. 2017-ben volt a programban, 12-13 km környéke, átlagban 9-10%, második fele a nehezebb. Mindössze kétszer volt a programban a Tour de France történetében, szóval nem lenne rossz, Val Thorens tavaly volt, de a szakasz lerövidítése miatt, így értelmét vesztette. Andorrát se kéne kihagyni, szóval bőven lehetne egy megfelelő körversenyt összehozni, mert az ország adottságai jók. Párizst én például nem pocsékolnám el a körözésre, hanem egy macskaköves/pavés kronót rendeznék, mint anno a '80-as években.

Régebben még ellene lettem volna, de látva a mostani csapatdominanciát, visszavágnék az indulókból is: mindenki 7 versenyzővel maximum. Aztán oldják meg azt, hogy legyen összetett menő, neki segítők szeles sík etapra, macskakőre, hegyekbe. Az is lehet, hogy ez rosszul sülne el, mert mindenki tartalékolna, ugyanakkor nincs mit veszíteni, mert a jelenlegi helyzet nem jó. Vonatoznak évek óta, egy szlovén tini kellett, hogy felrázza a mezőnyt...

Köszi,hogy leírtad a meglátásaidat!A párizsi macskaköves szakasz pedig óriási lenne szerintem is.Marketing szempontból is öngólnak tartom,hogy nincs.Minden évbe be kellene tenni.

Két hír mára:
A Zwift révén lesz esport kerékpáros világbajnokság. Ez szerintem eléggé jó kezdeményezés, nem úgy tekintsünk rá, mint mondjuk egy LOL vagy FIFA 21 tornára, hanem rendesen felülnek a bringára, aztán letekernek egy 50 km-t a virtuális térben, aminek a végén lesz egy 5,5%-os emelkedő. Rajtlista következő hetekben, verseny december 9-én. Valószínűsítem, hogy többsége profi lesz (ahogyan a tavaszi Zwift versenyek során is), de az még jobb lenne, ha az amatőröknek is hagynának esélyt a sikerre.

Rossz hír, hogy januárban elmarad a hagyományos évadnyitó, a Tour Down Under. A minimális 10 World Tour csapat sem jött össze (mindössze 5 vállalta az indulást...). Valószínűsítem, hogy akkor a január végi Cadel Evans egynapos is elmarad, mely szintén World Tour verseny, de ha a csapatok ennyire ódzkodnak az Európán kívüli buborék gondolatától, akkor hasonlóan az idei őszhöz, úgy jövőre sem biztos, hogy lesznek a kontinensen kívüli versenyek. Érintheti ez a februári UAE Tour többnapost is. Sajnálnám, mert az ausztrál versenyek is jók - fogadási szempontból is -, illetve az UAE Tour is sokat fejlődött. Remélem, hogy akkor a szervezők találnak erre az időszakra valami európai versenyt World Tour státuszban (például: Mallorca-i körverseny, Kanári-szigetek többnapos, Andalúz körverseny, esetleg World Tour rangra emelni az Algarve-t, nincsen úgysem portugál World Tour verseny, nagyon megérdemelnék már).

A miért van kevés hegyi befutó okfejtésből kimaradt talán a legfontosabb indok: a PÉNZ. Elhangzott a közvetítés során, hogy a befutók színhelyei igen tetemes összegű pénzeket fizetnek azért, hogy náluk legyen a célvonal, míg a hegytetőknek nincs pénzes gazdája; sajnos :D

Ha már mindenképpenez az irány, akkor a nem hegyi befutóval záruló hegyi szakaszokon emeljék meg radikálisan az időjóváírásokat. Vagy ez nem is a Touron volt, hanem a Giron? Már megkeveredtem, annyi a GT hála az égnek; lényeg, hogy díjazzák jobban azt, aki elsőnek kaptat fel a csúcsra.

Idézetet írta: Latzka Dátum november 02, 2020, 17:15:26
A miért van kevés hegyi befutó okfejtésből kimaradt talán a legfontosabb indok: a PÉNZ. Elhangzott a közvetítés során, hogy a befutók színhelyei igen tetemes összegű pénzeket fizetnek azért, hogy náluk legyen a célvonal, míg a hegytetőknek nincs pénzes gazdája; sajnos :D

Ha már mindenképpenez az irány, akkor a nem hegyi befutóval záruló hegyi szakaszokon emeljék meg radikálisan az időjóváírásokat. Vagy ez nem is a Touron volt, hanem a Giron? Már megkeveredtem, annyi a GT hála az égnek; lényeg, hogy díjazzák jobban azt, aki elsőnek kaptat fel a csúcsra.
Igazad van, az is benne van, hogy kell a szervezőknek a pénz. Főleg most, hogy nem Hollandia ad pénzt a Grand Départ-ra, hanem mondjuk Brest. Igazából a felvetésed jó lenne, de ezt is kisakkoznák a csapatok azzal, hogy elküldenek szökésbe 1-2 embert, akik elviszik a jóváírást az ilyen etapokon. Ha Prudhomme ezt az irányt akarja erőltetni, akkor viszont a csapatokkal kell valamit kezdeni. Az a másik megoldás, mert kisebb létszám, nagyobb támadási lehetőség. Aminek én örülök, hogy a mostani korosztályban akad jó pár "őrült", akik szeretnek támadni (Pogacar, Evenepoel, Pidcock).

Én azt az irányt preferálnám, hogy rövidebb, dinamikusabb etapok, mint a Vueltán volt az elmúlt években. Az sem lenne rossz ötlet, ha már mindenáron pénz: dombosabb etapokra rendeznének "városi körözéseket". Említettem Liege-i befutót, de ilyen lehetne Nizza, Lyon, Strasbourg és St. Étienne környéke. Ezzel megoldható lenne, hogy a nézők többször lássák a versenyzőket, legyen egy városi és akörüli körözés, lehetne VIP részleg (Prudhomme és a több bevétel...), emelkedők, befutó a frekventáltabb helyeken. Mindenki jól járna, ráadásul így megoldható lenne a 4-6 hegyi befutó is, hiszen ezzel bőven egyensúlyozható a kieső költség, ha ilyen városoknak csinálnak szakaszokat.

Idézetet írta: Latzka Dátum november 02, 2020, 17:15:26
A miért van kevés hegyi befutó okfejtésből kimaradt talán a legfontosabb indok: a PÉNZ. .
Egyik lehetséges megoldás:

Mindegyik hegyi befutóra külön-külön kiemelt szponzort kell találni. Ennyi!
Szerintem sok cég lenne vevő arra, hogy kiemelten és nagyon gyakran szerepeljen a vélhetően óriási nézettségű – és ezáltal hatalmas reklámértékkel rendelkező - versenynapon.

- Az Alpe d'Huez hegyi befutó támogatója az XYZ.
- A Col du Galibier hegyi befutó támogatója az XZY.
- A Col du Tourmalet hegyi befutó támogatója az YXZ.
- stb.

Idézetet írta: csabax Dátum november 02, 2020, 18:36:43
Egyik lehetséges megoldás:

Mindegyik hegyi befutóra külön-külön kiemelt szponzort kell találni. Ennyi!
Szerintem sok cég lenne vevő arra, hogy kiemelten és nagyon gyakran szerepeljen a vélhetően óriási nézettségű – és ezáltal hatalmas reklámértékkel rendelkező - versenynapon.

- Az Alpe d'Huez hegyi befutó támogatója az XYZ.
- A Col du Galibier hegyi befutó támogatója az XZY.
- A Col du Tourmalet hegyi befutó támogatója az YXZ.
- stb.

Nem tudom, hogy ezt hogyan lehetne megoldani; még ha az utolsó km kordonjait felmolinózzák, akkor is csak pár percig szerepelne a szponzor, illetve pár pillanatra a hegycsúcsnál; mondjuk foci esetében pedig 90 percen át tolják az arcodba a reklámot. De ha az UCI (vagy nem tudom kinek a feladata) elkezdene kopogtatni, talán lehetne ebből valami :ok:

Idézetet írta: Latzka Dátum november 02, 2020, 19:59:32
Nem tudom, hogy ezt hogyan lehetne megoldani; még ha az utolsó km kordonjait felmolinózzák, akkor is csak pár percig szerepelne a szponzor, illetve pár pillanatra a hegycsúcsnál; mondjuk foci esetében pedig 90 percen át tolják az arcodba a reklámot. De ha az UCI (vagy nem tudom kinek a feladata) elkezdene kopogtatni, talán lehetne ebből valami :ok:
Nyugi, nem neked kell megoldást találnod.
Vannak szakképzett marketingesek erre a feladatra, akiket azért fizetnek, hogy találjanak megoldást.
Mindössze csak AKARAT szükségeltetik.

Hogyan változtatnátok meg a sportágat? Ti vagytok Lappartient (UCI elnöke), milyen döntéseket hoznátok, legyen szó versenyekről, csapatokról, nézőkről stb., szóval mi lenne a reformotok? Nyugodtan, bárki, akinek eszébe jut valamilyen ötlet, ne tartsa magában.

Csak egy érdekesség, hogy mennyire a pénz dominálja a sportágat:
Mauro Vegni 2017-ben 10 millió euróért Izraelnek adta a Giro d'Italia rajtját. A mezőny azonban karcsú volt, valószínűleg sima Dumoulin (vagy Yates) win lett volna a vége, de ekkor jött Vegni ötlete: adunk 2 millió euró rajtpénzt Froome-nak, aki csodával határos körülmények között, minden idők egyik legnagyobb fordítását eszközölte. Mindezt úgy, hogy előtte a 2017-es Vuelta-győzelem alkalmával, megengedett mennyiség dupláját találták szalbutamolból a szervezetében, ami így doppingnak minősül. Különböző ügyeskedések után, végül nem volt eltiltás, büntetés sem, győzelmét megtarthatta (vizsgálat alatt állt még a Giro ideje alatt is...). Vegni gyakorlatilag 8 millió profitot csinált Izrael bevonásával, majd kiderült, hogy 1,5 milliónál nincs többe a verseny összdíjazása sem. Maradt 6,5 millió úgy, hogy a többi várostól még be sem szedte a sápot, ahogyan a tv-s jogdíjakból sem. Froome történelmet írt, óriási bevétel, nézettség, hetekig szerepeltek a hírekben, pont úgy, ahogyan arra Vegni vágyott.

Pályakerékpár Bajnokok Ligája...

Nem olvastam elmúlt napokban bringás híreket, de lehet jobb is. Megint egy döntés az UCI részéről, ami csak a pénzről szól. Tovább növekszik a szakadék a top bringások és a többiek között. Az elit megkereshet egy csomó pénzt, míg a kisebb "nevek" az életükért küzdhetnek. Gyakorlatilag a kiemelt szakágakban 3-4 versenyző lesz, akit pénzelnek majd, ezzel el is döntve évekre az érmesek sorsát. Úgy tűnik a járvány alatt minden felsőbb vezető meghülyült (foci, kosárlabda, kerékpár stb.). Azt hiszik, azért estek vissza drasztikusan a nézettségi adatok, mert az emberek nem látnak rangadókat. Más tényezők eszükbe sem jutnak...

Arra nem gondoltak, hogy az NBA-ben senki sem volt kíváncsi egy LeBron győzelemre? Esetleg arra, hogy szimplán megvolt az emberek maguk baja is, minthogy leüljenek és nézzék a baseball rájátszást vagy a BL-döntőt?

2020-ban is a Deceuninck-Quick Step csapata szerezte a legtöbb győzelmet

A korábbi évekhez hasonlóan az idei, viszontagságos idény végén is Patrick Lefevere csapata a Deceuninck-Quick Step zárt a győzelmi rangsor élén. A belga klub harminckilenc diadallal abszolválta a szezont.

Remco Evenepoel kilencszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg Sam Bennett hétszer győzedelmeskedett, de rajtuk kívül Zdenek Stybar, Dries Devenyns, Fabio Jakobsen, Rémi Cavagna, Kasper Asgreen, Andrea Bagioli, Davide Ballerini, Bob Jungels, Florian Sénéchal, Julian Alaphilippe, Jannik Steimle és Yves Lampaert is hozzátett a sikerhez.

A nagy körversenyeket tekintve a Tour de France alkalmával három, míg a Vuelta a Espana során egyszer ünnepelhettek.

A listán az UAE Team Emirates végzett a második helyen harminchárom győzelemmel, a harmadik pedig Team Jumbo-Visma lett huszonhárom sikerrel. Meglepetésre a WorldTour csapatok között a Movistar zárt utolsóként, mindössze két diadallal. A ProTeamek rangsorában az Alpecin-Fenix volt a legeredményesebb tizenhat sikerrel ellenben a Bingoal-Wallonie Bruxelles, a Sport Vlaanderen-Baloise, a Burgos-BH, az Euskaltel-Euskadi, a Gazprom-RusVelo és a Team Novo Nordisk versenyzői egyszer sem tudtak elsőként célba érni.

,,Ez a csapat soha nem adja fel. Ebben az évben rengeteg akadállyal szembesültünk a mindent felforgató világjárványtól kezdve Fabio és Remco sérüléséig, melyek nem csak taktikailag, de mentálisan is befolyásoltak minket. Mindezek ellenére folytattuk a harcot és hittünk abban, hogy minden helyzetből a legjobbat hozhatjuk ki" – mondta Patrick Lefevere csapatvezető.

Groenewegen 9 hónapos eltiltást kapott!

Nem maradt következmények nélkül Fabio Jakobsen súlyos augusztusi bukása. Bár az UCI nem reagált gyorsan, de csak eltiltotta Dlyan Groenewegent, aki legkorábban jövő májusban versenyezhet újra.

Arra az életveszélyes sprintre mindenki emlékszik, talán kár is felidézni. Fabio Jakobsennek - akárcsak a bukást okozó, és egyébként kulcscsonttörést szenvedő Dlyan Groenewegennek - augusztus 5-én véget ért a szezon. Bár akkor még nem kapott hivatalos eltiltást, a Jumbo-Vismánál mégis úgy döntöttek, hogy inkább nem versenyeztetik Groenewegent.

Ma viszont hivatalossá vált, hogy ha rendben el is kezdődik a 2021-es idény, a holland sprintert jó ideig nem láthatjuk a mezőnyben. Az UCI ugyanis május 7-ig, vagyis 9 hónapra eltiltotta Dylan Groenewegent. Maga a büntetés, az okozott bukás napján lépett életbe, és ezért jár majd le, egy nappal a jövő évi Giro rajta előtt.

"Először is szeretnék bocsánatot kérni, mert az egész az én hibám" - kezdte a nyilatkozatát Groenewegen még augusztusban, pár nappal az emlékezetes bukás után.
Letértem a saját ívemről, és ez nem volt szabályos. Nagyon sajnálom, hogy nem tudom visszacsinálni az egészet, abban bízom, hogy Fabio maradandó sérülések nélkül túljut ezen az egészen. Most a kerékpársport az, ami a legkevésbé foglalkoztat. Folyamatosan figyelem a Fabióval kapcsolatos híreket, de a netes hozzászólásokat nyilván nem olvasom. Nagyon remélem, hogy a lehető leghamarabb képes lesz visszatérni a versenyzéshez, és teljesen fel tud gyógyulni. Folyamatosan rá és a családjára gondolok."

Fabio Jakobsen egyébként a bukása óta több műtéten átesett (valamennyi arcában lévő csont eltört, mindössze egy foga maradt ép) :o, és mivel a medencecsonttörése is szépen gyógyul, a hírek szerint heteken belül elkezdheti a szabadtéri edzéseket.