Kerékpár fogadások

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában


Jó tipp lehet Oak, mononukleózisa volt Cavendishnek, nem sokat versenyzett idén. Azt olvastam tőle valahol, hogy jobban érzi magát, mint ahogyan gondolta, de azért eléggé komoly mezőny lesz a Touron, szóval könnyen elképzelhető, hogy nem nyer semmit.

bet365
TdF 2017
Thomas Voeckler szakaszgyőzelmei: 0.5 alatt @ 1.14

Nem nagy odds, meg áll benne a pénz, de legalább fix.  ;D

El nem tudok képzelni olyan szituációt, ahol ő szakaszt nyer. 2012 óta nem nyert szakaszt a Touron, idén 51 napot versenyzett, egy noname versenyen lett 5. ami idén a legjobb helyezése, de kb. ott a top10-ben akik célba értek, még név alapján sem ismerősek nekem.
Biztos fog próbálkozni egy-két szakaszon szökéssel, csak az a probléma, hogy nem lesz vele egyedül. Csak azért van itt, hogy ne legyen otthon. Elcangázik majd a mezőny végén, ahogy tette tavaly is, de ennyi.


Utolsó tourja, vissza is vonul, szökésekkel biztos próbálkozni fog azért.

Nekem megmondom őszintén a sprintekkel kicsit fenntartásaim vannak. Gyakorlatilag a legjobb formában lévő sprinter nem lesz itt (Gavíria), illetve Ewan sem indul. Maradjunk annyiban, hogy ebben a szakágban egy generációváltás zajlik a szemünk előtt, és talán ez lesz az utolsó Tour, ahol ilyen felhozatal lesz és még utoljára a régi nagyok dominálhatnak.

Az már a Girón is látható volt, hogy ha Gavíriának van helye és lehetősége, akkor Greipelt és a többieket tönkreveri. Ewan egy zsebrakéta, aki speciális sprintelési képességével (ahogyan ül a bringán sprint közben az parádés) megreformálja majd ezt a szakágat.

Ebből a felhozatalról nekem az alábbi a véleményem:
Kittel a mostani mezőny egyik legtúlértékeltebb sprintere. Oké, gyors meg még mindig jó, de közel sem annyira domináns már, mint az elmúlt években. Szinte muszáj neki Sabatini felvezetőnek, mert magában alig tud hajrát nyerni. Egy modern sprinter már ezt is meg tudja oldani. Felette egyértelműen eljárt az idő és nem látom, hogy próbálna változtatni magán. Lehet ezért is fog távozni év végén a Quick-Stepből.
Greipelen egyre inkább látszik, hogy már az egynaposokra gyúrja magát. Ő is tudja és érzi, hogy a sprintekhez már nem eléggé gyors, évről-évre lassul, de még rutinból így is behúz 1-2 hajrát.
Cavendishnél hatalmas kérdőjel, hogy mennyire gyógyult fel, nála sokat számít a pályás múlt, de szerintem egyre kevesebb van már benne.
Nálam Kristoff is már kicsit a múltat jelenti. Ő Paolini miatt volt elit, illetve mert nem talált senki megfelelő választ a hosszabb nyitásaira a sprinteknél. Ma már ezt is le tudják reagálni (Gavíria is csinál ilyet, jóval nagyobb tempóból), így nem hiába akar szabadulni a Katusha a norvégtól, aki az Astanába menne.

Ami nekem nagy szívfájdalmam a Tour kapcsán, hogy az egyik legtehetségesebb sprintert, Bryan Coquard-t nem vitte el a csapata. Ennek fő oka, hogy Coquard elhagyja a csapatot év végén, és akkor gondolták már a Touron se induljon, nehogy árulni tudja magát. Aljas húzás, remélem a Direct szakasz se fog nyerni.

Akikre viszont érdemes figyelni:
Sagan és Matthews a sprinternemzedék tökéletes példányai, minden útvonalon favoritok, alig lehet őket lerázni. Hozzájuk nőhet fel Demare és Degenkolb, akikben megvan ez a kvalitás, de még egyelőre nem hozták ki magukból a legjobbat.
Bunyós Bouhanni ugye klasszikus sprinter, de egyre jobban veszít a sebességéből. Talán a mostani Touron nyerhet egy hajrát, de nem vennék rá mérget.
Két sprinterre hívnám fel a figyelmet idén:
Groenewegen még mindig nagyon fiatal. Gyorsaságára nincs panasz, talán a helyezkedés és a felvezetés, ami nem sikerül neki. Szerintem pár dobogót elcsíphet majd, talán a mezőnyt is meglepheti egyszer.
McLay idén is a Tourra készült. 25 éves, felvezetés se kell neki, hogy jó legyen a hajrák végén. Képes lehet valami igazán nagy teljesítményre, mert rá kevesen fognak figyelni.

Demare szakaszgyőzelem tetszik, jó sprinter is tényleg, idén ígéretesen tolta, ráadásul otthon van, ugyanaz mint olasz versenyzőknek a Giro, szét fogja szakítani magát egy etapsikerért. A bukik is tudják sajnos, igazán az jó ods rá hogy minimum kettőt nyer:-) Az, hogy egyet csak 1.45.
Még a Matthews szakaszgyőzelem is tetszik, igaz 1.75, de összejöhet neki simán. Ha szerencséje van az embernek rögtön megnyeri az ITT-t első nap:-) Jó, az tényleg nagy mázli lenne.

Bwin is bővítette a Tour kínálatát, bár én elsőre semmi jót nem találtam. De hátha ti  ;)
Egyébként ott a Voeckler 0.5 szakaszgyőzelem alatt opció 1.20, még nagyobb tuti, de így magában valóban nem sokat ér.

Ami viszont tuti a bwinen, hogy a sárga trikót viselők száma 1.5 felett lesz (1.01)  ;D

Nézzétek át a bwin kínálatát, aztán ha akad valami, írjátok be

Jól emlékszem Unibet kínálatában volt egy Fuglsang special (én is meglepődtem, de gondolom a dán tipsterek kérték), szóval nem lesz 4 percen belül a sárga trikóshoz képest (1.20).

Én nem szeretek alacsony szorzókon fogadni a GT-ken, de akinek tetszik az megfogadhatja, mert Jakobtól a Dauphinén elért győzelem egy kifutott eredmény volt. Egy héten át ő tényleg jó, de egy GT-n a harmadik hétre elfogyna teljesen. Jó segítő (top10-ben tuti ott van ilyen téren), de mint összetett menő biztos kapnak 7-8 percet Froometól, de akár Nairótól is.

Idézetet írta: Pozzato Dátum június 29, 2017, 16:19:38
Jól emlékszem Unibet kínálatában volt egy Fuglsang special (én is meglepődtem, de gondolom a dán tipsterek kérték), szóval nem lesz 4 percen belül a sárga trikóshoz képest (1.20).

Én nem szeretek alacsony szorzókon fogadni a GT-ken, de akinek tetszik az megfogadhatja, mert Jakobtól a Dauphinén elért győzelem egy kifutott eredmény volt. Egy héten át ő tényleg jó, de egy GT-n a harmadik hétre elfogyna teljesen. Jó segítő (top10-ben tuti ott van ilyen téren), de mint összetett menő biztos kapnak 7-8 percet Froometól, de akár Nairótól is.
Unibetnek nagy a jelenléte a skandináv országokban, tehát könnyen meglehet hogy Dán kérésre tették be a tippet. Pl. van saját helikoperük is, amit különböző eseményeken használnak. A dán bajnokság utolsó forduójában a FC Koppenhága-Sonderjyske meccsen is ezt használtak, a meccs után a bajnoki serleget a helikopter hozta be a stadionba :)

Ez az egyik kedvenc topicom. Mindenki összeszedetten, és csupa hasznos dolgot ír. Köszönjük srácok!

Valverde miért nem állt rajthoz tegnap? Tettem 500-500 Ft-ot végső győztest Nairot és Alejandrót, erre az egyik még azelőtt elszáll, hogy elkezdődne a verseny  ;D

Mára tippem nincs, igaz még szorzókat sem néztem, de ha lehetne arra fogadni, hogy lesz bukás a végén, arra biztos tennék egy kicsit. Túl sok ember és csapat érdekelt a sprinteknél, én attól tartok, nem egy szakasz lesz, ahol piszok nagy bukás lesz

Idézetet írta: oakland23 Dátum július 02, 2017, 09:13:00
Valverde miért nem állt rajthoz tegnap? Tettem 500-500 Ft-ot végső győztest Nairot és Alejandrót, erre az egyik még azelőtt elszáll, hogy elkezdődne a verseny  ;D

Mára tippem nincs, igaz még szorzókat sem néztem, de ha lehetne arra fogadni, hogy lesz bukás a végén, arra biztos tennék egy kicsit. Túl sok ember és csapat érdekelt a sprinteknél, én attól tartok, nem egy szakasz lesz, ahol piszok nagy bukás lesz

Hát...az a helyzet, hogy szegény Valverde rajthoz állt ahogy kell csak óriásit bukott. Kaotikus nap volt a tegnapi az eső miatt. Valverde nagyon csúnyán bukott, tegnap annyit lehetett tudni, hogy valószínűleg több törése is lehet, alig kezdődött el számára a Tour már véget is ért:-(
Izaguirre is elesett és feladta, rá így egyből elszállt a top10-es tipp.

Bakker, én csak 20-25 percet láttam, tán Gronewegen esett és csúszott seggen, de ő megúszta. Amúgy ja, a DNF az más, mint a DNS, és igen DNF-etz írtak, azaz nem ért célba. Sajnálom, és nem is a szaros 500 Ft-om.

Más: öcsém kérdi, hogy volt tegnap ilyen Tour-os játék az eurosport és a hosszabbítás szervezésében, mint az előző években? Ilyen egy nap egy kérdés, ahol bringát, kiegészítőket, mezt lehetett tán nyerni tavaly, mert a hosszabbításon nem találom, hogy lett volna kérdés?

Köszi szépen előre is!

ezek szerint nincs játék, ma szó sem volt róla...

más:
azért (live) fogadás szempontjából elég aggályos, hogy még itt a Touron is szarozik az óra, ami a szökevények és a főmezőny közti időt jelzi. Ma is még ott a 3-5 km között simán úgy nézett ki, hogy a szökevények hazaérhetnek.

Ami gyanús volt, hogy ott a jobb alsó sarokban mutatta a szökevények sebességét, és a főmezőny elejének sebességét, és bizony 3-8 km/h-val mindig gyorsabb volt a főmezőny, közben a 37-38 másodperc előny nem akart csökkenni, majd hirtelen leugrott párszáz méteren 10-12 másodpercet...

viszont az menő, hogy sokszor mutatták a szökevények sebességét és a főmezőny elejének sebességét, és az reális volt, szóval ezek szerint annak lehet majd hinni, reméljük, hogy sokszor mutatják majd.

Hála az égnek a szakasz végén már nem volt vizes az út, mert ha az lett volna, itt pár ember tuti elszáll


Túl vagyunk három szakaszon és az őrült, kaotikus ITT után ahol sajnos elszállt két az összetettben is fontos ember Valverde és Izaguirre ( komoly sérüléseket is szenvedett mindkettő :-((  ), az azt követő két szakaszon lényegében jött a papírforma. A két abszolút favorit, Kittel és Sagan nyert.
Most megint egy totál sík szakasz jön, szinte egészen biztosan újabb klasszikus sprintbefutóval a végén, a sprinterek csapatai aligha engednek végigmenni szökést itt.
Mivel favoritot ritkán teszek meg most sincs kedvem megtenni Kittelt 1.90-ért még ha jó eséllyel jön is, nem látok benne nagy értéket. Én bepróbálom Matthewst top3-ba 12.00-ért. Túl jó odds, hogy ott hagyjam ennyiért, akkor is ha majd esetleg lesz 12. mondjuk.
Kérdés a mai a végén mennyit vett ki belőle, nagyon jött fel, nagyon vicsorgott, de nem eléggé, hogy Sagant megfogja.
Az is tény, hogy neki a mai szakasz állt igazán és nem annyira ez a teljesen sík befutó, de a 2. szakaszon 9. lett, ment, ott volt a tűz közelében, én úgy láttam elrontotta a helyezkedést, beszorult Bouhanni mögé és nem tudta végig nyomni teljes erőből, az utolsó 10-20 méteren már csak gurult , így lett 9.
Ha esetleg most jó pozíciót fogna a végén holnap akkor lehet jobb helyezés belőle, meglátjuk.

"Kizárták a Tour de France idei versenyéről a szlovák Peter Sagant, amiért a 4. szakasz befutójánál tömeges bukást idézett elő, a versenybíróság szerint szándékos mozdulattal."

nso.hu