Kerékpár fogadások

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 4 vendég van a témában


Na ezen szakasz utan remelem bekovetkezik a kapitany csere.. :D

Volt viszonylag sok támadás, de a rajt miatt igazából felesleges is volt az okfejtésem. Számomra továbbra is meglepő, hogy Roglic és Thomas a legerősebb a hegyekben. Olyan hihetetlen az egész, de ahogyan olvasgatom nem csak nekem. Froome megtört, nem tudom mi volt vele, de ez sokba kerülhet neki. Be kell állnia most már segítőnek. Még mindig nehezen emésztem meg, hogy egy egyhetes menő GT-t nyerhet. Ha Cobo győzelmét nem számítjuk, akkor talán Valverde esetében volt hasonló, Touron Pereiro tudott ilyet, de az is a szerencsének volt köszönhető.

20-30 évente egyszer van ilyen, még akkor is, ha az útvonal függvényében nem akkora meglepetés Thomas jó szereplése, de minden mást tekintve az (főleg, hogy nem ő a kapitány). Még van két komolyabb etap, de a kronón egy bukás kell, hogy veszítsen (vagy egy Porte-féle gyengébb időfutam, amire amúgy képes Thomas), illetve egy óriási megroppanás a hegyekben.

Nekem viszont azaz érzésem, hogy itt még lesz valami csavar. Girón is volt, kell a nézettségnek valami váratlan.


Jelenleg úgy tűnik, hogy a nagy esélyes Froome elbukja ezt a francia kerékpáros körversenyt, míg Alaphilippe pedig megnyeri majd a legjobb hegyimenőnek - vagyis a ,,Hegyek Királyának" - járó piros pöttyös trikót.
Szerintem nagyon jól döntöttem én már a legelején, hogy ez a Tour de Dopping egyáltalán NEM az a sportesemény, amelyikre fogadásügyileg több pénzt érdemes áldoznom. Őszintén szólva: korábban még a legvadabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy Alaphilippe lehet a Hegyek Királya.

Fúúú, ennek a rajtnak semmi értelme nem volt. Én is teljesen abban a hitben voltam, hogy az első 20 elindul és majd csak több perc múlva jön csak a következő csoport. Aztán mikor egyszerre megindult mindenki, csak fogtam a fejem.

Én nem lepődtem meg egyáltalán a ma történteken, Thomason eddig is látszott hogy nagy formában van. Pontosan azt csinálta ma amit már kétszer megcsinált, vagyis utazott Roglicon és Dumoulinen, csak tette a kereket végig semmi mást nem csinált, a végén meg kibújt szélárnyékból és simán lesprintelt mindenkit.
Az Alpe d'Huezen pontosan ugyanezt csinálta, a 11. szakaszon szintén. 
Még egy hegyi szakasz van ami messze nem olyan nehéz mint a mai volt, ráadásul a végén van egy 20 km-es lejtő ami nyilván nem az esetleges szökevénynek kedvez. Kb. egy megrogyás vagy egy bukás kell Thomastól, hogy ne ő nyerjen, de kerékpársportról van szó így akármi is lehet. Normál esetben megnyeri szerintem, nagyon jó időfutammenő ő is nem csak Dumoulin, most meg lesz is miért mennie, nagy motivációja van.

Az idei Tour karakterisztikája kifejezetten kedvez az Alaphilippehez hasonló puncheur versenyzőknek a hegyi trikó szempontjából. Gyakorlatilag egy erősebb két héttel be lehet biztosítani az első helyet, pláne ha olyan csapat irányítja a versenyt, mint a Sky. Alig volt komolyabb hegyi szakasz, gyakorlatilag három etapon volt komolyabb tempó.

Kicsit csalóka amúgy Alaphilippe, mert ő fiatalabbként inkább számított hegyimenőnek, mintsem egynaposnak. Verte a Yates tesókat a hegyekben (majd két percet osztott ki nekik Tour de l'Aveniren), aztán elkerült a Quick-Stepbe, ahol nem hegyi versenyzőnek kezdték el képezni (ehhez annyira nem is értenek ott), hanem a robbanékonyságát kihasználva egynapos menőnek. Magassága és testsúlya miatt viszont simán alkalmas hegyimenőnek, elvileg le is fogyott a Tour kedvéért, szóval tudatosan készült ő erre. 172 centiméter, most olyan 58-60 kiló körül lehet.

Még ha elsőre nem is tűnik úgy, de a srác óriási tehetség. Sok esetben azonban az érzelmei miatt nem tudott megfelelően teljesíteni. Elvileg ezzel már foglalkozik a belga csapat egy ideje. Emlékszem rá, hogy tavaly hogy csapkodta a kormányt, mikor második lett Valverde mögött a Mur de Huy-ön. Látszik rajta, hogy évről-évre fejlődik. Azt hiszem 22-23 évesen tanult meg sprintelni úgy, hogy még egy kisebb hajrában is érdemes legyen vele számolni. Nagyon gyorsan tanul, jövőre például kipróbálja a pavékat. Szerintem emiatt kapni fog egy kis plusz kilót a télen, így jó eséllyel jövőre visszaesik majd a hegyeken.

Hasonló versenyzőnek tartom, mint Kwiatkowskit vagy Sagant, de robbanékonyságban szerintem mindkettő előtt jár. Igazi all-round versenyző válhat belőle, ja és amúgy ő TT-n se lenne rossz, sőt! 15 kilométerig mezőnytől függően odaérhet a top3-ba, de már egy 30-40 km-es szakaszon is, ha van még motivációja, be tud jönni a top20/30-ba.

Szerintem most még próbálgatja magát, pár egynapost még nyer, aztán 29-30 évesen (3-4 év) fogják őt átszoktatni majd a GT-re. A potenciál megvan benne, de ehhez el kell mennie a Quick-Stepből. A Sky mindenkiből képes gyakorlatilag összetett menőt csinálni.

Azert ez meg biztosan jol esett neki, hogy lefele menet essen egyet Froome, mert a rendor azt hitte csak szorakozasbol tekerget arra...  :o

https://m.youtube.com/watch?v=n68PhSaNkuw&ebc=ANyPxKo3yTHCX0qiBa7E_yWR9o7XsBnLK83mPEaNCpWr0Wc9bnisC1vnT9gjUD8_wGCpHwdfpObXJmoHvMPfF64vwlhv7bjTSQ

A csendőr gondolom csak a munkáját végezte, mivel ilyenkor nem igazán lehet lefelé menni a verseny szakaszán. Persze lehetett volna kulturáltabban is, de ilyenkor nem megengedett, hogy ott mennek lefelé, kivéve, ha versenyző vagy. Mivel rajta ott volt a kabát és egy laikus számára kevésbé felismerhető, ezért viselkedhetett így a rend éber őre. Froome szempontjából tényleg nem túl szerencsés Tour, de azért durva, hogy közel 60 szakasz kellett három GT-n zsinórban, hogy megtörjön. Jó ez a valami, én is kérek belőle.  ;D

Összetettre rátérve, azért az szép, hogy a LottoNL-ből ketten is top6-ban vannak. Valamit nagyon összeraktak náluk, Groenewegen is két etapot nyert, lehetséges, hogy Roglic végül dobogón lesz (bár eléggé hihetetlen kategória), de Kruijswijk sem mozog rosszul (pénteken tuti megpróbálkozik még valamivel..).

És egy érdekesség: a Quick-Step az elmúlt öt háromhetesen a szakaszok több mint negyedét nyerte (25,7%). Azért az nagyon durva adat. Gyakorlatilag ők és a Sky dominálja a GT-ket.

Idézetet írta: Pozzato Dátum július 26, 2018, 09:20:56
És egy érdekesség: a Quick-Step az elmúlt öt háromhetesen a szakaszok több mint negyedét nyerte (25,7%). Azért az nagyon durva adat. Gyakorlatilag ők és a Sky dominálja a GT-ket.
Szerintem az az igazán érdekesnek tűnő dolog, hogy bár ennyire nagyon sikeres a Quick-Step Floors kerékpáros csapat, mégis az hírlik, hogy nemsokára a névadó szponzor belga Quick-Step ki fog szállni, s így már a következő idényre névadó nélkül maradhat a csapat. Természetesen a nagyfőnök Patrick Lefevere keresi a megoldást, ám egyelőre még csak ott tart a dolog, hogy a Quick-Step Floors jövőre a csapat becenevén, vagyis a Farkashorda néven fog részt venni a versenyeken.

Nekem nagyon régóta kedvenceim között van a Quick-Step csapata (2003 környékére datálható, amikor még Museeuw és Bettini volt a sztár, és Bodrogi Lacin kívül egy bizonyos Tom Boonen bontogatta a szárnyait). Tisztában vagyok vele, hogy náluk is voltak botrányok, de közel sem olyanok, mint mondjuk Astanánál, US Postalnál vagy most a Sky-nál. Ők sem makulátlanok, ebben teljesen biztos vagyok.

Ugyanakkor azt is érdemes hozzátenni, hogy mikor nagyon ment a szekér, akkor is voltak pénzügyi problémáik. Kétségünk ne legyen afelől, hogy a Sky mellett ők a másik leggazdagabb csapat, csak ők okosan csinálják és nem híresztelik.
Pár adat:
2003-04: Davitamon volt a Quick-Step mellett a főszponzor, hiába nyertek Milano-Sanremót, olimpiát (Bettini), Touron 6 szakaszt és összesen 60 felett két év alatt, új támogató után kellett nézniük.
2005-10: Itt volt egy hosszabb korszak, de 10-ben komoly kérdések merültek fel, mert az Innergetic lelépett, pedig előtte való években Paris-Roubaix vagy épp Ronde van Vlaanderen nyertek.
2012-14: 11-es gyenge év után jött az Omegás korszak, amikor újra nagycsapattá váltak. Nem sokan engedhettek meg akkoriban olyan keretet maguknak, mint ők: Cavendish, Boonen, Kwiatkowski, Tony Martin, Poels, Renshaw, Stybar, Terpstra, Urán vagy épp Trentin. Ja, közben volt egy feltörekvő Alaphilippe és egy levezető Petacchi is. Nyertek 61 szakaszt, mindhárom GT-ről hoztak el minimum egyet, plusz egy Roubaix-t. Ennek ellenére az Omega kiszállt, pedig nem éppen szegény szponzorról beszélünk. Három év alatt 160-nál is több etapot nyertek (minden évben volt náluk egy aktuális világbajnok).
2015-16: Jött a névváltás és az Etixx és két év alatt 108 győzelem. Pár siker ezek közül:
- Amstel Gold Race, Strade Bianchi és csapatidőfutam vb
- Vuelta Espana: 4 szakasz
- Giro d'Italia: 5 szakasz
- Tour de France: 4 szakasz
- Emellett még elhozták 13 World Tour szakaszgyőzelmet
Azért ez nem rossz teljesítmény, de így sem érte meg őket támogatni. Jött a mostani Floors időszak, de már két éve pedzegetik, hogy a megszűnés szélén van a gárda, mert egyszerűen annyira nehéz szponzort találni. Közel sem meglepő szerintem, hogy ez a helyzet újból. Lefevere gyakorlatilag egymaga tartja életben őket, hihetetlen amit csinál, de nem lehet ezt sem a végtelenségig bírni.

Elmúlt években rengeteg támogató hátrált ki a kerékpársportból. Látva a doppingot, látva a népszerűség csökkenését. Olyan "megalkotott" szupersztárokkal akarják fenntartani a sportot a víz felszínén, mint Froome. Az őt és a csapatát körülvevő botrányok éltetik ezt az egész cirkuszt. Emlékezhetünk rá, hogy a 2000-es évek elején is hasonló volt a helyzet, csak akkor Armstrongnak hívták a fickót. Ezt tarthatatlan helyzet újból. Sajnos aki követi a bringasportot, az felfedezhet hasonlóságokat a két eset között. US Postalban is hirtelen mindenkiből elit versenyző lett, gyakorlatilag potenciális GT-győztes alkatok. Froome-ról már esett szó ebben a topicban, de például ott van Thomas eset. Srác kiváló volt pavén (nyert is junior Paris-Roubaix-t), illetve TT-n is közepes volt. Mindenki úgy számolt, hogy majd egy Cancellara 2.0-át össze tudnak hozni belőle (testalkat is hasonló volt). Elkerült a Barloworldtől a Sky-ba és egy csapásra tényező lett a hegyekben, pedig az addigi teljesítménye teljesen másra predesztinálta. Úgy nyerhet életében először Tour de France-ot, hogy nem végzett soha sem top10-ben háromhetesen. Ez 30 év feletti emberek közül még senkinek sem sikerült az elmúlt 20 évben, de lehet 30-40-ben sem (utóbbinak nem néztem utána). A Sky folyamatosan szállította a hihetetlen teljesítményeket, ami egy idő után gyanússá vált. Közepes tehetségű versenyzőkből válik elit hegyimenő, aki lazán tartja Quintana vagy Landa tempóját ülve (lásd Castroviejo). Jogosan fütyülik őket szerintem most már gyakorlatilag mindenhol (és nem csak a francia drukkerek).

Emlékszem még azokra az évekre, mikor francia-belga-spanyol-olasz négyes uralta a World Tour szintet. Mára egy spanyol csapat maradt, náluk is rezeg a léc, bár a Movistar kitartó. Olaszokról már beszéltünk, belgáknál két gárda megy és egyikük sincsen rózsás helyzetben. A Lotto már nem engedheti meg magának Greipel bérét, helyette B-kategóriás versenyzőkkel töltik fel a keretet. Már a Ewan üzlet sem biztos velük kapcsolatban (az is érdekes, hogy felreppentek olyan pletykák, hogy majd Avermaet visszamegy Belgiumba, de a Lotto a pénzhiány miatt fel sem merült). Franciák régebben 3-4 csapattal mentek elit szinten, most kettő van. Elvileg jövőre beszáll egy nagy szponzor a Cofidis mellé, de sem az AG2R, sem az FDJ nem mérvadó. Olyannyira nem, hogy utóbbi lehet meg sem tudja tartani Pinot-t.

Szeretem ezt a sportágakat gyakorlatilag gyerekkorom óta, de komoly hanyatlás van. Az, hogy a Quick-Stepből kihátrál a szponzor, az manapság már nem meglepő. BMC-ben is ott van egy olimpiai bajnok, aki tavaly halomra nyerte magát, de mégis kiléptek mögülük az amerikaiak, inkább a CCC menti meg a gárdát (azért jó név lenne ez a BMCCCC  ;D). Cannondale csapatát sem lehetett életben tartani, mint ahogyan az Orica is lépett, pedig azért ott minőségi keret volt (jó háromhetes teljesítményekkel karöltve). Tavaly is szó volt már a Katusha távozásáról, ahogyan idén is. Jönnek helyettük a kétes háttérrel rendelkező arab és ázsiai befektetőcsoportok, akiknél ugyan van pénz, de számukra mindegy hogy miként, csak nyerjenek. Ebből nem kér Lefevere, nem is nagyon akar külföldi szponzort (Lidl más kérdés, de ő elsősorban a benelux államokból származó befektetőkre koncentrál, amivel nehéz helyzetbe hozta önmagát).

Olvasgattam anno erről a témáról külföldi oldalakon, de ott is eléggé negatív hangvételű írások születtek. Mindenki szerint a fejétől bűzlik a hal és amíg a szervezők elteszik zsebre a nagy pénzeket és a szponzoroknak alig csorog vissza valami, illetve amíg hagynak csapatokat szabadon garázdálkodni, addig ne várjunk változást. A Sky például nem hiába tudott fennmaradni, ott komoly állami támogatások is voltak, illetve felépítettek egy jó brandet. Movistart is az tartja életben, hogy egy nagyon komoly befektetői csoport van mögöttük, akiknek van MotoGP érdekeltségük is (akik négy alkalomból kétszer nyertek konstruktőri vb-címet, egyéniben is nyertek Lorenzo révén, illetve ott van Valentino Rossi náluk, mellette egy feltörekvő spanyol tehetség, Vinales). Movistaros bringa boltok behálózzák az országukat, mindezt úgy, hogy ők amúgy egy telekommunikációs cég.

A kerékpársport rossz helyzetben van, gyakorlatilag az a kérdés csak, hogy jelen állapotában meddig képes fennmaradni. A WADA nem tesz semmit érdemlegeset (mondjuk ezt az oroszok kapcsán is láthattunk a foci-vb-n), aki többet fizet nekik, annak kedveznek. Őket nem érdekli, hogy nagy múltú csapatok szűnnek meg. Voltak bizakodásra okot adó jelek a szakmában, de az új vezetés (élükön David Lappartienttel) sem hozott változást. Sőt, talán rosszabb lett a helyzet.

Én mondjuk nem a Sky-ra haragszom, hanem a rendszerre. Ugyanúgy az NBA-ben sem hibáztatható a Warriors, hogy gyakorlatilag egy All-Star ötöst felküldhetnek a pályára, ők okosan kijátszották a rendszert. Hasonlóan a Sky-nál is, akik a határok maximális kiszélesítésével kiépítettek egy franchise-t, amit most már senkinek sem érdeke tönkre tenni, mert akkor visszamennénk 2006 környékére, amikor Lance visszavonulásával feje tetejére állt minden (csökkent a nézettség stb.). Véleményem szerint egy újabb komolyabb blamát nem élne túl a sportág, így viszont hosszú távon az igazán fanatikusok szemében hitelét veszti.

Nem lepődnék meg azon sem, ha 3-4 éven belül megduplázódna a nem európai csapatok száma, jönnének kínai vagy épp szaúdi befektetők is és velük együtt szépen tűnnének el a belga és francia csapatok is. A globalizáció itt is jelen van, felröppentek már olyan híresztelések is, miszerint elég lenne kéthetes Giro és Vuelta, illetve érdemes lenne egy negyedik GT-t (Amerikában vagy Ázsiában) létrehozni. A WT naptár folyamatosan nyit az európán kívüli célpontok felé, nemhiába volt Katarban is vb. Idén debütál majd a Gree-Tour of Guangxi, szóval megint erőltetnék a kínai piacot is. Annak ellenére, hogy a versenyzők egyáltalán nem szeretik ezeket a helyeket (araboknál meleg van, Kínában szar a levegő), de ez senkit sem érdekel, mint ahogyan az sem, honnan lesznek szponzorok és csapatok, csak a cirkusz folytatódjon, ami már egyre kevésbé köti le az embereket, ezért is próbálkoznak ilyen mini szakaszokkal, mint amilyen a tegnapi volt, vagy amiket a Vueltán láthattunk az elmúlt években.

Teljesen egyetértek.
És csupán csak a következőket fűzném hozzá az előző hozzászóláshoz:

- Sportesemények iránti figyelem csökkenése:
Azt vettem észre magamon, hogy - főleg a pénz okozta dolgok miatt - az utóbbi években már egyre kevesebbszer követtem és néztem autósport és motorsport eseményeket. Mostanra pedig már eljutottam odáig, hogy sem F1-et, sem pedig semmilyen egyéb autós sportrendezvényt, sem pedig semmilyen motorsporttal kapcsolatos dolgot EGYÁLTALÁN NEM nézek. Már abszolút nem érdekelnek ezek az úgynevezett sportágak.
A kerékpársportban egyelőre még vannak sportesemények, amelyek érdekelnek. Elsősorban az egynapos versenyek, de úgy-ahogy valamennyire egyelőre még a Giro és a Vuelta is. A jelenleg zajló Tour de Dopping esetében viszont már ott tartok, hogy csakis akkor nézem egy-egy szakasz utolsó 5-10-15-20 kilométerét és befutóját, ha véletlenül éppen TV-készülék található a közelemben és nekem kedvem van néhány percig egy számomra egyre érdektelenebbé váló versenybe belebambulni.

- WADA:
A nemrégiben zajlott foci VB után végleg lemondtam arról, hogy ők bármi érdemlegeset fognak tenni a sportban. (Lásd: oroszok.)

- Egyéb:
Sajnos rengeteg sportágat már maga alá gyűrt a pénzhajhászás diktálta bolhacirkusz, s már a kimagaslóan messze-messze legnépszerűbb sportág, vagyis a labdarúgás is alig tartja magát. Gyakorlatilag a foci VB-hez már "hozzácsapták" a selejtezőket és emiatt jobbára már csak a kieséses szakasztól lehet figyelemre méltó a labdarúgó világbajnokság. Plusz azoknak, akik kitartanak, egyre inkább hozzá kell majd szokniuk a Közel-Kelet és a Távol-Kelet új helyszíneihez. (Lásd: a következő foci VB-nél irány a "focinagyhatalom" és "pénzügyileg szegény" Katar.)
A Bajnokok Ligája még úgy-ahogy tartja magát, ám Kelet-Európától már régebben el kellett köszönni, míg újabban pedig már arról van szó, hogy Nyugat-Európából is már csakis maximum 3-4-5 focicsapat nyerheti meg a trófeát.

Thomas győzelme mellett volt egy apró, ugyanakkor a jövő szempontjából fontos pletyka: Marc Soler jövőre a Sky-ban tekerhet....  >:( ::) Lassan meg sem kell rendezni a háromheteseket.

Mikor volt olyan utoljára, hogy az uccsó szakaszon nem sprint döntött, hanem valakinek sikerült meglógni a mezőny elől, és behúzta. Emlékszem, mindig vannak próbálkozók a körözésnél, el is szakadnak pár másodpercre, de nem emlékszem, hogy valamikor sikerült volna megtartani pár másodpercet, és szakaszt nyerni.
Most nézem, bwin-en 8-as odds, hogy a szakaszgyőztes min. 2 másodperccel nyer, ahhoz meg kéne egy magányos harco. Kérdés csak az, hogy a 3. hét uccsó napján erre kinek van energiája, mert tény, hogy sok sprinter kiszállt, Sagan meg sérült, de épp ezért reménykedhetnek olyanok, mint Laporte, bár nem igazán látom magam előtt, hogy ha mezőnyhajrá, akkor Demare-t le tudná durrantani valaki.

Illetve Poz, csabax, csacsi, firga, Peshark, többiek, ti kiből nézitek ki, hogy a nem sprinter kategóriába sorolt versenyzők közül valaki megpróbál megszökni, és pár másodperccel a mezőny előtt célba érni?

2005-ben nem éppen klasszikus szökés ért haza, de Vino így nyert a hajrában. Folyamatosan ott volt az elejében a kazah, nem tudtak klasszikus vonatok kialakulni, így mindenki a saját zsírján ment. Ezért történhetett meg az, hogy Cancellara, McGee és Vinokourov el tudtak minimálisan szakadni. A kazah végül otthagyta McGee-t (aki amúgy jó kronós volt). Azóta sem volt ilyen.

Én mikor tegnap végignéztem az eredményeket (bevallom nem sok erőm/kedvem volt megnézni a szakaszt), három versenyző teljesítménye keltette fel a figyelmemet:
- Niki Terpstra: Hatalmas hátránnyal lett utolsó, pedig neki elvileg ilyen top40 környékén kellett volna végezni. Aki tudja, hogy történt-e vele valami, vagy csak simán kicentizték a "teljesítményét", az ne tartsa magába, de így akár még azt is el tudom képzelni, hogy próbálkozik egy szökéssel.
- Edvald Boasson Hagen: Hat percet kapott, tavaly is nagyon gyenge volt az utolsó kronón, de Párizsban végül harmadik lett. Ő klasszikus hajrát nem tud nyerni, de tavaly behúzott egy szakaszt egy elmenés után.
- Taylor Phinney: Tavaly a hegyi kronón 17. lett, míg utána másnap elől volt az utolsó befutónál is. Idén próbáltak vele sprintelni, de neki az feküdne, ha megtudna indulni 1500-al a vége előtt. Szombaton utolsók között jött meg, szerintem őt tartalékolják. Hajrában nem érhet oda a top5-be, de egy kis szökéssel akár nyerhet is.

Én nekem az volt az érzésem, hogy idén hazaérhet egy szökés és nem klasszikus hajrá lesz, az viszont kérdés, hogy ezt behúzzák-e külön időnek.

Idézetet írta: oakland23 Dátum július 29, 2018, 09:22:02
Illetve Poz, csabax, csacsi, firga, Peshark, többiek, ti kiből nézitek ki, hogy a nem sprinter kategóriába sorolt versenyzők közül valaki megpróbál megszökni, és pár másodperccel a mezőny előtt célba érni?
Annyira nem követtem ezt az idei versenyt, hogy nagyon, s így bizony kétlem, hogy olyan tippel tudnék szolgálni, amelyikben akár még saját magam is hinnék.
Sajnos ez van...