Kerékpár fogadások

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában


Ezért az elúszott tippért nem kár, mert ezt látni megért mindent. Ez szerintem ott van all-time top3 hajrájában. Annyira flegma és beképzelt volt Alaphilippe és Fuglsang, hogy meg is érdemelték. 2 km-nél még volt majd egy 40-50 másodperc előnyük, elkezdték nézegetni egymást. A dán elkezdett cipőt kötni, Alaphilippe már 5-6 km-rel a vége előtt kivette a füléből a fülest... Nem foglalkoztak azzal sem, hogy beérte őket Kwiatkowski, semmivel.

Ez így nagyon erős volt Mathieu van der Poel-től. Lehet, hogy taktikailag még nem elég érett, lehet feleslegesen támad olykor, de ilyen erős bringást nem sokat látni. Bárcsak bekerülne Lefevere kezei alá, akkor verhetetlen lenne. Nálánál jóval tehetségtelenebb bringásokból is világklasszist faragott az öreg, ebből a gyerekből mit csinálna? Azt is érdemes megemlíteni, hogy ma a QS 19 éves versenyzője, Remco Evenepoel 4. lett a Török körversenyen, ami World Tour besorolású. Elég komoly eredmény.

Mathieu van der Poel pedig gyakorlatilag egyedül felvitte a mezőnyt, nézegetett hátra a hajrában, alig ment, 400 méternél még volt bőven hajrára, majd jött van der Poel 250-nél megkezdte a sprintet és bedarálta a komplett mezőnyt. 2 km-en körülbelül egy percet hozott egymaga a világ legjobbjain. Kár, hogy kontinentális szinten versenyez és még van 3,5 éves szerződése, csak kivásárolni tudják. Mondjuk, ha ő bejelenti, hogy indulni akar valahol, tuti megkapja a szabadkártyát a csapata.

Elképesztő! Döbbenetes! Egészen egyszerűen hihetetlen, amit művelt a holland Mathieu van der Poel!
Láttam már jó néhány kerékpárversenyt az életemben, ám már most teljesen biztos vagyok abban, hogy ilyesmit eddig sem láttam soha és ezután sem fogok sohasem látni. Nincsenek szavak arra, amit tett! DÖBBENETES!

Rengeteg szakaszt láttam már, de ez egészen elképesztő volt, az biztos. Olyan van, hogy valaki élre áll és a sprintre elfogy, mire beérik őket, de ilyet, hogy még lazán nézeget 350-nel a vége előtt.. A legdurvább, hogy még bőven van hová fejlődnie. Mindezt úgy, hogy ő nyerte a brabanti egynapost is szerdán, akkor is hasonlóan erős mezőnyben. QS-nél fel lehet kötni a gatyát, mert még egy Gilbert - Alaphilippe duó is kevés ellene.

Annyira nem írnám le Alaphilippe-t ő a saját taktikáját mente. Ekkora előnyben nem tűnt valószínűnek, hogy változtatni kelljen pechje, hogy zavarta a rádiózás (lehet onnan se tudták volna időben figyelmeztetni, hogy jön egy gyors vonat ami nem fullad ki  :) ). Azzal számolhatott, ha be is érik, akkor is ő lesz a legerősebb a többiek fáradtabbak lesznek elméletben. Fuglsang akit nem értek, hogy ő mire várt, hogy az utolsó 10 m-en indít és ezt Alaphilippe végig nézi. Szerintem neki is köszönheti saját magán kívül a győzelmet van der Poel. De ennek köszönhetően tényleg az egyik legjobb befutó volt.

Egyrészről egyetértek veled, másrészről viszont próbálok egy másik lehetőséget felvázolni: Fuglsang háromszor próbálkozott, Alaphilippe nagyon könnyedén átvette, ebből minimum egy támadás emelkedőn volt. A dán nem olyan bringás, aki képes hosszú támadást nyitni, ráadásul tisztában volt vele, hogy rövidebb távon tempóban erősebb Alaphilippe, mint ahogyan sprintben is. Szerintem Fuglsang kihozta ebből a legtöbbet, de van két elmélet a fejemben a francia szemszögéből nézve.

Egyik lehetőség, hogy Alaphilippe tisztában volt vele, ő a legerősebb az elől lévők közül, mégsem tett semmi extrát. Úgy érezte, neki ennyi elég, elbohóckodnak elől a dánnal majd sprintben közé tesz 10 métert. Ez már óriási taktikai hiba, főleg úgy, hogy mikor még fülébe volt a rádió, akkor is 20-25 másodperc volt csak az előnyük Kwiatkowski - Trentin párossal szemben.
A másik lehetőség viszont az, hogy ennyi volt bennük. Én inkább utóbbira voksolnék. Az látszott a sprint előtt, hogy már Kwiat tempóját sem tudta felvenni a francia, Peák Barna írta közvetítés közben, hogy a dán jobban mozog.

Benne van, hogy Alaphilippe túl korán támadott és hatalmas tempót mentek az elején, könnyedén lett ott 40-50 másodperc közötte. A holland közben pihent a mezőnyben, ha megfigyelted, első támadása után még egyszer indult meg minimálisan, többségében megbújt az üldözőcsoportban. Taktikailag továbbra sem tartom érettnek, de egy ilyen formában lévő versenyzőt nem szabad leírni. Főleg annak fényében, hogy nem először csinált már ilyet.

Annak örülök, hogy van der Poel átírta a szabályokat, nehéz ellene mit kitalálni, mert idén harmadjára szivatja szét a QS-t.

Több naposon érthető, hogy egy esélytelennek vélt párharcot nem erőltet a végletekig. Itt egy egy naposon nem értem Fuglsang-ot vesztenivalója nem volt, amikor Kwiatkowski bekínálta őket utána akár egyből is próbálkozhatott volna. Nem tűnt úgy, hogy az utolsókat rúgná, esetleg besült támadás utána fejre állna és elgurulnának mellette.

Jövőre már lesz szerintem taktika van der Poel ellen, ha nem viszi el a nagy csapatok egyike. Viszont berobbanna egy hozzá hasonló kaliberű versenyző még, akkor foghatnák a fejüket a többiek.

Fuglsang számára ez nem elég meredek verseny, sok volt a sík (főleg a végén), így pedig nehéz. Felmérte szerintem, hogy síkon nem szakítja le a franciát, egyszer megpróbálta, de nagyon könnyen átvette Alaphilippe.

Kerékpárban nem túl gyakori a még szerződéssel rendelkező bringások leigazolása (azt hiszem Dennis kapcsán volt ilyen, de az is talán hetekig téma volt), itt megvárják még valaki kontraktusa le nem jár. A Corendon vezetői okosak voltak, mikor 2022-ig irattak vele alá egy szerződést. Elvileg a csapat 2021 körül tervezi a WT szintlépést, szóval vannak hosszútávú tervek, amíg a srác náluk teker, addig meg úgyis minden szabadkártyát megkapnak.

Remco Evenepoel kapcsán volt ilyen dominancia a korosztályában, azonban a srác inkább összetett menő akar lenni. Wout van Aert lehetne még hasonló, de egyelőre neki nincsen top forma, talán jövőre.

World Tour: Újabb Quick Step siker?

Idén már hét World Tour egynapost nyert a QS, vasárnap jöhet a nyolcadik? Olvasd tovább


Ez nagyon szép volt Jakob Fulgsangtól, megérdemelte már. Ott van már egy ideje a tűz közelében, idén nagyon jó az egész Astana, szóval pacsi neki(k), érett már. Emlékszem, hogy milyen szerencsétlen volt szegény srác, sprintben ótvar, de valahogy odakeveredett ő már párszor a nagy szökésekbe (riói olimpia 3 éve, idén 3 nagy egynapos). Borások is egyben voltak, szerintem eléggé jó tavaszi egynaposok voltak ezek. Számomra ezek az etalonok, több az izgalom, változatosabb a győztesek névsora.

Májusban jön a Giro, útvonal nem rossz, mezőny még jobb:
Összetett: Dumoulin (altat), Valverde (elaludt), Landa (jó lesz, amíg el nem esik), Nibali (3. hétre odaér), Zakarin (ne essen el), Formolo (örök ígéret), Bernal (már előre odaadta neki mindenki a győzelmet, mert Sky), Jungels (kitart a QS cucc?), López (ő is győztes, legalábbis a kolumbiaiak szerint..), Mollema (harmadik hétre elfogy), Roglic (síugró megnyeri).
Nekem ami érdekesebb, azok a sprintek:
Gaviria, Viviani, Ewan, Démare, Nizzolo, Ackermann, Modolo. Ez azért eléggé ütős, jelenlegi legjobb sprinterek közül ott van 4, bár, lehet Ackermann nem lesz top formában. Amit nagyon sajnálok, hogy Sagan és a német befolyás miatt, Bennett nem kap lehetőséget idén nagy valószínűséggel egyik GT-n sem.  :-\

Marcel Kittel felbontotta szerződését a Katusha csapatával, határozatlan időre pihenőre vonul. Szünetre van szüksége, hogy megtalálja önmagát, céljait. Sajnos ez várható volt, miután lelépett a QS-ből, megindult a karrierje lefelé (már a TdF után is volt 2017-ben egy lejtmenet). Cavendish után egy újabb nagy sprinter, akinek megtört a karrierje nem sokkal azután, hogy elhagyta a belga csapatot. Felkészül Gaviria?

Kíváncsi vagyok a németre, hogy visszatér-e még és ha igen, akkor milyen formában, melyik csapatba. Katusha pedig egy versenyzőtemető lett az elmúlt években. Luca Paolini doppingbotránya után kezdődött minden, Alexander Kristoff is akkor lendült formába igazán, amikor otthagyta őket. Tony Martin telített betli volt náluk, Ilnur Zakarin az, aki olykor villan egyet. Idén WT versenyeken sehol sincsenek, egyedül Nils Politt az, aki képes egy jobb teljesítményre és folyamatos fejlődésre.

Giro d'Italia: Összetett esélyesek

Nibali? Roglic? Dumoulin? Nehéz dönteni, rengeteg az esélyes, kiváló Giro d"Italia vár ránk! Olvasd tovább


#716 május 10, 2019, 23:49:07, firgabácsi
Én egy ilyen H2H-et megpróbálok a holnapi 1. szakaszra

Caruso vs Amador 1.75 pinnacle

Igazából lutri, Caruso Nibali segítője lesz, Amador meg Landáé várhatóan, így kiszámíthatatlan hogy melyik "fürdi le" jobban a távot. Amiért mégis megpróbálom Carusót:
1. Olasz és hazai földön azért odateszi magát remélhetőleg mint általában az olasz versenyzők a Girón.
2. Elég jól megy hegyre és ez a holnapi rövid ITT egy meredek emelkedőben végződik.
3. Holnap délutánra 17:00-tól záporokat és egyre erősödő szembeszelet mondanak Bolognára. Persze változhat, de ha így lesz az befolyásolni fogja a versenyt, Caruso viszonylag hamar 17:20-kor, Amador viszont nagyon későn, csak 19:14-kor indul amikor ha helyes az előrejelzés már sok víz lehet a pályán és erősebb lehet a szél is.

Szerintem ez egy nagyon jó tipp Firga, én is bepróbálom. Szétnézek még, hátha még pluszban találok értéket. Eddig az első szakaszra nem igazán volt még időm, köszi az infókat.  :ok:


Ez egyrészről szerintem nagyon jó kezdeményezés, mármint egy magyar tehetségekkel teletűzdelt csapat, másrészről viszont remélem nem az lesz belőle, hogy bepromózzák, majd nem lesz belőle semmi és a sok magyar bringást 1-2 év elteltével kirúgják, mert már nincsen rájuk szükség. A másik opció, hogy megkapják a szabadkártyát, de mondjuk csak egy magyar indítanak.

Lássuk be, egy Kometa szintű csapatnak alapjáraton nincsen esélye indulni egy GT-n. Lehet szépíteni a dolgokat, de felesleges. Mindenki tudja, hogy a szabadkártyák közül 1-2 'tuti", érdekes módon vannak tősgyökeres szabadkártyás csapatok, akiket ki sem lehet robbantani. Ugyanakkor van az a pénz, illetve háttér, amivel meg lehet kerülni az alapszabályokat.

Ott a 2014-es botrány: mikor a Yellow Fluo kapta, ami már csak azért is volt probléma, mert soraikban előző évben két ember is megbukott (Danilo di Luca és Mauro Santambrogio). A csapat ellenben többségében olasz volt, szponzorok is, emiatt a bizottságot nem érdekelte, hogy mekkora a botrány a csapat körül. Hasonló eset volt 2018-ban a Bardianinál, akik szintén két pozitív mintát produkáltak, de hát olaszok voltak, így nem volt gond.

És akkor ott a Kometa helyzete, akik egy spanyol csapat, magyar szponzorral és négy olasz versenyzővel. Mik lehetnek a problémák?
- Ahogyan a cikkben is szerepel, csakis prokontinentális csapatok kaphatnak szabadkártyát, Kometa nem az
- "Spanyol" csapat elvétve kap egy olasz versenyre szabadkártyát, ráadásul úgy, hogy ott a Vuelta
- Nincsen sztárversenyzőjük, veretesebb szurkolótáboruk, ismeretlen fiatalokból áll a gárda

Magyarán a Basso - Contador - Kometa triónak év végéig meg kell kapnia a prokonti kártyát, amihez viszont minimum kell még 7-8 bringás a csapatba. Itt felmerül a kérdés, hogy magyarokkal próbálják feltölteni a helyeket? Ha igen, akkor értelemszerűen az kevés lesz ehhez a szinthez. Másik, mi lesz a jelenlegi fiatal spanyol és portugál bringásokkal? Gondolom Contador nem azért hozta létre a csapatot, hogy majd magyar fiatalokat fejlesszen. Magyarán megbontatnának egy fiatal spanyol csapatot egy "magyar" Giróért és esetleges szabadkártyáért és három szakaszért.

Két esetet látok magam előtt:
- Biztosra veszik, hogy a Kometa jövőre prokonti csapat lesz, mint ahogyan a szabadkártyát is.
- Annyira hülyék, hogy feláldoznak egy csapatot mindössze három szakaszért és kockáztatnak.

Erősen kétlem, hogy Contador vagy Basso olyan buták lennének, hogy az utóbbit bevállalnák. Marad tehát az első opció, az pedig több kérdést is felvet:
- Előre lezsírozták a prokonti helyeket jövőre?
- Hasonlóan az előzőhöz, szintén tudják már a Giro jövőévi szabadkártyáit?
- Ha ennyi pénz van a Kometánál, hogy egy prokonti csapatot tudjanak üzemeltetni, akkor miért nem tették meg automatikusan? Minek vártak vele két évet?

A végére pedig egy adalék:
- 2016: Rusvelo majd azóta Gazprom Rusvelo néven szereplő prokonti csapat meghívást kapott a Giróra. Miért meglepetés ez? Nem volt olasz versenyzőjük, semmilyen kapcsolatuk sem az olasz versennyel, addig mindössze 1 WT versenyen vehettek részt négy éves "pályafutásuk" alatt, pedig ugyanúgy prokonti szinten versenyeztek. Legnagyobb versenyzőjük az a Kolobnev volt, akit a szintén orosz Katusha leküldött az utolsó évére a Gazpromhoz. Ez azonban nem lett volna elég, kellett Putyin áldása is. A Gazprom így raklapnyi pénzt ölt a versenybe, meg is kapták a semmiből a szabadkártyát mindenki általános meglepetésére.

Magyarán van az a pénz, amiért meg lehet venni egy prokonti és Giro kártyát, anno az oroszoknak sikerült az Androni kárára (tradicionális olasz csapat). Hogy ez mennyiben fogja segíteni a magyar kerékpársport jövőjét, az már egy másik kérdés. Amikor a legtehetségesebb bringásunk évek óta külföldön készül, akkor szerintem felesleges ezt tovább boncolgatni. Természetesen a Kometa nem járna rosszul, ha ott lehetnének, mivel a közvetítési és egyéb díjakból szép summa üthetné a markukat.