Hírek

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Befellegzett a kocsmai sportközvetítéseknek?

Ha tervezték, most érdemes megfontolniuk a kocsmatulajdonosoknak, hogy közvetítik-e a foci Európa-bajnokság meccseit, valamint az olimpiai számokat, és ha igen, milyen sűrűn. Az MTVA ugyanis - a jogdíjakra hivatkozva - komoly pénzeket követel a két nagy nyári sportesemény nyilvános közvetítéséért.

Egy falusi kiskocsmának 100 ezer, egy klasszikus sportpub-nak akár 750 ezer, az óriáskivetítőt felállító helyeknek 950 ezer forintjába is kerülhet, ha közvetíteni akarják a labdarúgó Európa-bajnokság meccseit és az olimpiát – tudta meg a mainap.hu.

A lapunk által megkeresett kocsmatulajdonosok fociadónak becézik az új terhet, amit a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) kell befizetniük.

Vagyis kellene.

- Kaptam erről értesítést, de a jogászomnál landolt a papír. Biztosan nem fogok több százezer forintot odaadni nekik – mondja az egyik legnagyobb sportkocsmahálózat, a Champs Pub vezetője. Pataki László nonszensznek tartja, hogy az MTVA arra hivatkozva akarja ,,lehúzni" őket, hogy a sportesemények kivetítésének kizárólagos jogát ő szerezte meg a külföldi jogtulajdonosoktól, ezért a meccsek – nem otthon történő – kivetítésének engedélyét az MTVA-tól lehet megszerezni.

Úgy tudjuk, a díjszabásnál az MTVA több szempontot is figyelembe vett. Ha például a helyiek összegyűlnek a falu kocsmájában és az ottani kistévén akarják végignézni az Eb focimeccseit, az a tulajdonosnak nagyjából 50 ezer forintjába kerül. Olimpiával együtt 100 ezerbe.

Egy klasszikus, 1-2 tévével rendelkező vendéglátóhelynek, amelynek egyébként nem profilja a sportmeccs-közvetítés, párszázezer forintjába fájhat a két sportesemény.

Egy nagyobb, mondjuk városi pub, több tévével és jelentős vendégforgalommal 450 ezret kell hogy perkáljon az MTVA-nak, olimpiástul legfeljebb 750 ezret.

A Millenárison vagy a műjégpályán felállított kivetítők sporteseményenként körülbelül 600 ezerbe kerülnek, összesen maximum 950 ezerbe.

Ha a labdarúgó-Eb-t nézzük, a tervek szerint más árszabása lenne az alacsonyabb rangú meccseknek, illetve az elődöntőknek és a döntőnek. A több nézőt vonzó mérkőzések drágábbak lennének, ezért félő, hogy több helyen úgy gondolják majd, nem éri meg az összes meccset közvetíteni.

Trükkök persze mindig vannak: akad olyan pub-tulajdonos, aki bedobta, hogy ő majd nem a köztévére, hanem valamelyik külföldi csatorna adására hangolja a készülékét, így nem kötelezhető az MTVA díjainak megfizetésére.

Ilyen lehetősége azonban nincs mindenkinek. A legkisebb mozgástere várhatóan az apróbb települések, falvak kocsmáinak lesz, ők aligha tudnak válogatni az angol, német, orosz, arab sportcsatornák közül.

Az érintetteknek nincs sok ideje. Információnk szerint egy héttel a labdarúgó Európa-bajnokság június 8-i kezdete előtt, május 31-ig kell leadni a nyilvános közvetítések "önbevallását", ellenkező esetben akár bírságra is számíthat, aki engedély nélkül vetíti az összecsapásokat.

Forrás: http://sport.msn.mainap.hu/szines/befellegzett-a-kocsmai-sportkozvetiteseknek-15248/

Mégsem lesz foci- és olimpiaadó

A Médiaszolgálatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) átvállalja a nyilvános közvetítések után fizetendő díjakat, így a közösségi helyeken térítésmentesen vetíthetik a Labdarúgó Eb és a 30. Nyári Olimpiai Játékok eseményeit.

Miután Böröcz István vezérigazgató áttekintette a nyilvános közvetítések kötelező díjfizetése kapcsán kialakult helyzetet, olyan döntés született, hogy eltérően az előző évek gyakorlatától, az MTVA átvállalja a nyilvános közvetítések után fizetendő díjakat.

Az átvállalással lehetővé válik, hogy a nézők "kis- és nagyrendezvényeken, szórakozóhelyeken, kiskocsmákban és más közösségi helyeken együtt tudjanak szurkolni kedvenc csapataiknak".

A közmédia számára rendkívül fontos, hogy a nagy népszerűségnek örvendő sporteseményeket, különösen az olyanokat, melyek a magyar nemzetet képviselő sportolók részvételével zajlanak, a hazai sportkedvelő közönség számára otthonukban és a közintézményekben elérhetővé tegye.

Forrás: metropol.hu

Óraátállítás - Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

Vasárnapra virradó éjjel 3 óráról 2 órára kell visszaállítani az órákat, ezzel kezdődik a téli időszámítás, amely 2013. március 31-ig tart.

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. közlése szerint a nyári időszámítással becsléseik szerint egy város éves villamosenergia-fogyasztását spórolhatta meg az ország, összesen 120 ezer megawattórával fogyott kevesebb, ami 30-40 ezer háztartás évi fogyasztása. Magyarországon 1980 óta alkalmazzák évről évre a nyári időszámítást.
    Az átállás a BKV és a MÁV menetrendjét is érinti: a BKV éjszakai járatai közül az órás vagy annál gyakoribb követési idővel, ütemesen közlekedő buszok indulási idejét duplázzák, így a téli és nyári időszámítás szerinti időpontokban is elindulnak. A 940-es, a 956-os, a 980-as, a 990-es és 992-es járatok éjjel 2 és 3 óra között csak a téli időszámítás szerinti időpontokban indulnak el.
    A MÁV-nak két belföldi, és két nemzetközi vonata érintett; a belföldiek az indulási helyükön (Debrecen, Lajosmizse), a nemzetköziek pedig a határállomáson (Kelebia, Lőkösháza)  várják meg a téli időszámítás szerinti indulási időt.




forrás: mti.hu



Siman csak Ferenc lesz. Nem akar romai szamot a neve melle :) oficialisan is kiadta ezt Vatikan :) I Ferenc oficialisan csak akkor lesz, ha megvalasszak valaha majd utana a masodikat. Addig csak szam nelkuli Ferenc lesz :)

Yeahh!

Három évre börtönbe vonul a Steaua elnöke

A román legfelső bíróság jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn Gigi Becali parlamenti képviselőt, a Steaua Bucuresti futballklub mecénását a román védelmi minisztériummal 14 éve lebonyolított telekcsere ügyében.

Becalit, valamint az ügy másik két gyanúsítottját – Victor Babiuc volt védelmi minisztert és Dumitru Ciolfina volt vezérkari tábornokot – két-két év szabadságvesztésre ítélte a bíróság az államot megkárosító telekcsere ügyében. Az egyezség értelmében Becali az Ilfov megyei Stefanestii de Jos községben lévő 29 hektáros telkéért egy nagyjából azonos méretű telket kapott a minisztériumtól a Bukarest belterületéhez tartozó Baneasa-Pipera negyedben, ahol azóta villapark épült.

A bíróság megállapította, hogy a telkek piaci ára közötti akkori különbség révén csaknem 900 ezer dollár kár érte az államot. A védelmi minisztérium akkori vezetőit hivatali hatalommal való visszaélésben találták vétkesnek, Becalit pedig hivatali visszaélésben való bűnrészességért ítélték el.

Mivel Becalinak egy önbíráskodási ügyben volt már egy hároméves felfüggesztett börtönbüntetése, a legfelső bíróság a két büntetést összevonva a súlyosabbik letöltésére ítélte a politikus-üzletembert.

Az ítélet értelmében Becalinak 24 órán belül börtönbe kell vonulnia. A bíróság ugyanakkor elrendelte, hogy a vádlottak 450 ezer dolláros kártérítést fizessenek az államnak.

Becali – aki a parlament épületében várta meg az ítélet kihirdetését – úgy nyilatkozott, hogy önként fog jelentkezni a büntetés végrehajtására, és felkérte a hatóságokat, hogy ,,ne csináljanak letartóztatásából cirkuszt a kommandósokkal", mert nem fog megszökni.

A futballmecénás az önbíráskodási ügyének februári ítélethirdetése előtt külföldre távozott, és be is jelentette, hogy nem tér haza, ha letöltendő börtönre ítélik. A mostani ítélethirdetés előtt is megpróbált elutazni, de a rendőrök visszafordították a repülőtérről. Közölték vele, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) egy újabb ügyben indított vizsgálatot ellene, ezért néhány órája elrendelték, hogy nem hagyhatja el az országot.

Gigi Becali a román lapok szerint juhpásztorként kezdte pályafutását, majd – éppen a védelmi minisztériummal lebonyolított előnyös telekcsere nyomán – ingatlanügyletek révén milliárdos vagyonra tett szert. 2003-ban vette meg a Steauát, és vált a román sporthíradók és kereskedelmi televíziók mindennapos szereplőjévé. 2009-ben Corneliu Vadim Tudor pártelnök társaságában a Nagy Románia Párt listáján jutott be az Európai Parlamentbe.

Az idegengyűlölő kijelentések miatt több ízben is megbírságolt üzletember tavaly átigazolt a liberálisokhoz, és a PNL színeiben decemberben meg is választották a bukaresti parlament képviselőjévé. Miután februárban jogerősen elítélték önbíráskodásért, kilépett a PNL-ből, és független képviselőként folytatta tevékenységét a román parlamentben.
Hirdetés

A Steaua labdarúgócsapata 75 pontjával jelenleg is élen áll a román bajnokságban, és már bebiztosította 2012–2013-as bajnoki címét.


Forrás: ns.hu

Fogatlan dinoszaurusz fosszíliáját azonosították Ausztráliában

Egy ritka, felnőtt korára fogatlanná váló dinoszaurusz megkövesedett maradványát azonosították Ausztráliában. Ez az első Elaphrosaurus-lelet, amelyet a kontinensen találtak.


Az Elaphrosaurus, amelynek neve könnyűsúlyú gyíkot jelent, a Tyrannosaurus Rexszel és a Velociraptorral állt rokonságban. Az állat 110 millió évvel ezelőtt élt a mai Ausztrália területén - írja a BBC News.
   
Az Elaphrosaurus öt centiméteres csigolyafosszíliáját 2015-ben tárták fel a Victoria állambeli Cape Otway közelében. Ez volt az első Elaphrosaurus-lelet, amelyet a kontinensen találtak.
   
Az ősmaradványt egy önkéntes, Jessica Parker fedezte fel, aki a Melbourne Museum által vezetett szokásos évi ásatáson vett részt.
   
A fosszíliát annak idején egy pteroszaurusznak tulajdonították, amikor azonban a melbourne-i Swinburne Egyetem paleontológusai tovább tanulmányozták a leletet, megállapították, hogy egy sokkal kifinomultabb felépítésű dinoszauruszhoz tartozik.
   
"Az Elaphrosaurusnak hosszú nyaka volt, tömzsi karjai, apró mellső végtagja és viszonylag könnyű felépítésű teste" - magyarázta Stephen Poropat.
   
A megkövesedett maradvány alapján a kutatók arra jutottak, hogy az állat nagyjából két méter hosszú lehetett. A Tanzániában, Kínában és Argentínában korábban feltárt fosszíliák azonban arról árulkodnak, hogy az Elaphrosaurusok testhossza akár a hat métert is elérhette. 
   
Poropat szerint a felnőtt példányok valószínűleg nem ettek sok húst.
   
"A mindössze maroknyi ismert Elaphrosaurus-koponya alapján azt látjuk, hogy a fiatal egyedeknek voltak fogaik, ám a felnőtt példányok kemény csőrre váltották a fogaikat" - mondta a szakember. Hozzátette: "nem tudjuk, hogy ez az ausztráliai Elaphrosaurusra is igaz volt-e, de egyszer talán sikerül kiderítenünk, ha találunk egy koponyát is".

forrás: MTI

Ötezer éves textíliára utaló lenyomatot találtak a skóciai Orkney-szigeteken

Újkőkori textíliára utaló lenyomatot fedeztek fel a régészek egy agyagedény-töredéken a skóciai Orkney-szigeteken. Az országban korábban mindössze egyszer azonosítottak ilyen ritka leletet.


A lenyomatot a Ness of Brodgar nevű régészeti területen találták - olvasható a Belfast Telegraph című északír lap online kiadásában. 
   
A szakértők szerint a történelem előtti időkből való szerves anyagok csak nagyon specifikus, oxigénhiányos környezetben maradnak meg, ezért az újkőkori textíliák tanulmányozásakor a másodlagos bizonyítékokra kell támaszkodni. 
   
A Felföldi és Szigeteki Egyetem (UHI) régészeti intézetének szakemberei még 2019-ben kezdték tanulmányozni a Ness of Brodgar-i edénytöredékek felszínén lévő lenyomatokat.
   
A szakemberek egy speciális technikát alkalmazva készítettek olyan nagyfelbontású digitális képeket a tárgyak felszínéről, amelyek lehetővé tették, hogy minden szögből elemezzék a leleteket. A módszer révén olyan részletek tárultak fel, amelyek a szokványos vizsgálat során nem láthatóak.
   
Az elemzések során egy zsinórlenyomatot találtak két összetartozó edénytöredéken. A lenyomat elhelyezkedése alapján a kutatók úgy vélik, hogy a fazekas ruhája "készíthette", amikor az edényt csinálta.     
   
"Nincsenek textilkészítő-eszközökre utaló bizonyítékok az újkőkori Orkney területéről, ami azt sugallja, hogy a textileket kézzel vagy mostanra elbomlott szerves anyagokból fabrikált eszközökkel készítették" - mondta Nick Card, a lelőhely illetékese.
   
A szakemberek kosárfonásra utaló nyomokat és egyéb zsinórlenyomatokat is azonosítottak. Utóbbi kötélből készített alátétekre utal, amelyeket az agyagedények készítéséhez használhattak és amelyek megkönnyíthették az edények szállítását szárításukkor és kiégetésükkor.
   
Az egyetem szerint a mostanihoz hasonló leletet korábban mindössze egyszer találtak Skóciában: Dumfries and Galloway tanácsi kerületben egy késő újkőkori-kora bronzkori edény felszínén.

forrás: MTI

Kezdetben sok eső, majd sok napsütés lesz a hétvégén

Pénteken ismét zivataros lesz az idő, de a hétvége további részében több lesz a napsütés. Emellett melegszik is az idő, a hétvégén néhol akár 28 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.


Pénteken alapvetően erősen felhős lesz az ég, csak rövid napos időszakok lehetnek. Sokfelé várható zápor, zivatar, helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, majd az intenzívebb záporok is esővé szelídülnek. Lokálisan nagy különbségek is lehetnek a csapadékmennyiség tekintetében. Többfelé megerősödik, nyugaton néhol viharossá fokozódik a szél. Az erősebb zivatargócokat is kísérhetik viharos erejű széllökések. Délutántól fokozatosan veszít erejéből a szél. A leghidegebb órákban 13-18 fok lesz. Napközben 20-26 fokig melegszik a levegő. Az Alpokalja térségében ennél pár fokkal hűvösebb, míg a délkeleti tájakon ennél melegebb is lehet.
   
Szombaton megszűnik a csapadék, napközben már gomolyfelhős, napos idő lesz, néhol alakulhat ki zápor. Reggel itt-ott ködfolt előfordulhat. Több helyen megélénkül, északnyugaton meg is erősödhet a szél. A minimumhőmérséklet 10-17, a maximumhőmérséklet 23-27 fok között alakul.
   
Vasárnap sok lesz a napsütés, keleten szórványosan, nyugaton néhol alakulhat ki zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-18, a legmagasabb hőmérséklet 23-28 fok között várható - olvasható az előrejelzésben.

forrás: MTI

Fáról legelő birkák Máriapócs határában




fotó: MTI/Balázs Attila

Ásás nélkül tárták fel egy teljes ókori római város részleteit Olaszországban

Ásás nélkül tárták fel egy teljes ókori római város részleteit Olaszországban: a talajba behatoló radar segítségével térképezték fel a föld alá rejtett Falerii Novit, ráadásul bámulatos részletességgel.

A tudósok a földradar, más néven geológiai radar (GPR) segítségével feltárhatták, hogyan fejlődött a Rómától mintegy 50 kilométerre északra lévő ókori város időszámításunk előtt 241-ben történt megépítése és időszámításunk szerint 700-ban történt elnéptelenedése között.
   
A tudósok szerint a módszer forradalmasíthatja a régi római települések tanulmányozásának mikéntjét mélyen a városok utcái és épületei alatt. A szakértők eredményeikről az Antiquity című tudományos lapban számoltak be.
   
Falerii Novi városa ismert a történelmi feljegyzésekből és más technikák alkalmazásával, például a talaj mágneses változásainak vizsgálatai, az úgynevezett magnetometria módszerével már kutatták korábban. Az új módszer azonban olyan részleteket tárt fel a városból, melyek eddig ismeretlenek voltak.
   
A talajon áthatoló radarvizsgálatból kiderült például, hogy a város vízcsatornák hálózatával, piaccal, templommal, fürdőkomplexummal és egy különleges emlékművel is rendelkezett - írja a CNN.com.
   
Falerii Novi elrendezése és kialakítása sokban különbözik Pompejitől és más, korábban vizsgált városokétól. Bár Pompeji felénél is kisebb volt, temploma, piacépülete és fürdője sokkal fejlettebb volt, mint ahogyan azt a kutatók gondolták volna.
   
A felfedezett emlékmű nem hasonlít semelyik korábban megismertre. A város északi kapuja közelében két nagyméretű építmény néz farkasszemet egymással egy fedett folyosón.
   
Az új radartechnológia segítségével a kutatók a 300 ezer négyzetméteres város teljes területét nagy felbontásban tudták feltérképezni. Ez a talajba hatoló módszer a radarokhoz hasonlóan rádióhullámokat küld a földbe, melyek visszaverődnek a tárgyakról. Ez a "visszhang" készíti el a képet arról, mi található a felszín alatt különböző mélységekben. Az egyes anyagok eltérő módon verik vissza a hullámokat, ezt a jelenséget használták fel a tudósok a város jellegzetességeinek megismerésére.
   
A módszer nem új, hiszen már az 1910-es évek óta használják. A technológia mára azonban jóval gyorsabbá és magasabb felbontásúvá vált.
   
A kutatók Martin Millett, a Cambridge-i Egyetem tudósa vezetésével egy kis terepjáró eszközt, egy kvadot használtak, amely 10 centiméterenként vizsgálta át a talajt. Az így gyűjtött adatok feldolgozása hosszú időt vesz igénybe, a teljes információmennyiség feldolgozása még nem fejeződött be. Becsléseik szerint a következő egy évben végeznek a feladattal.

forrás: MTI

A hétvégén is sokfelé várható eső

A hétvégén is sokfelé várható eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.


Pénteken az ország északkeleti, északi felében erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, szórványosan kialakulhat zápor, zivatar. A Dunántúl délnyugati, nyugati részén kevés felhőzetre és sok napsütésre lehet számítani, és kisebb a csapadék esélye is. Az Északi-középhegység és Észak-Alföld tágabb környezetében megélénkül a szél. Intenzívebb záporok, zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is előfordulhatnak. A leghidegebb órákban 10-17 Celsius-fok lesz. Napközben 24-29 fokig melegszik a levegő.
   
Szombaton a többórás napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Főleg délutántól várható többfelé helyi zápor, zivatar, helyenként felhőszakadással, jégesővel. Zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 14-19, a maximumhőmérséklet 26-31 fok között alakul.
   
Vasárnap az erőteljes gomolyfelhő-képződés hatására egyre inkább összefüggő felhőtakaró alakulhat ki. Sokfelé várható zápor, zivatar. A nap bármely szakában kialakulhat csapadék. Zivatarban erős, esetleg viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-20, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 22-28 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.

forrás: MTI

Lámacsikók születtek a debreceni állatkertben

Két lámacsikó született a debreceni állatkertben, ezzel tíz egyedre nőtt a park lámacsapata - közölte az intézmény igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón a helyszínen.


Nagy Gergely Sándor elmondta: amióta 2016-ban megérkezett a debreceni fehér kancákhoz Negro, a fekete csődör, már-már hagyomány, hogy tarka lámabébik születnek a vidéki állatkertben. Testvéreihez hasonlóan a legutóbb született kis kanca és kis csődör is elöl fehér, hátul fekete.
   
Mivel a lámák egy hímből és annak nőstényeiből álló csapatokban élnek, a csikók ivarérésüket követően el fognak költözni, a nyár folyamán azonban még egészen biztosan testközelből találkozhatnak velük a látogatók - tette hozzá.
   
Dél-Amerika legnagyobb teveféléje, a vadon élő guanakóból háziasított láma immár világszerte népszerű haszonállat.     A megfelelő környezetben nevelkedett egyedek barátságosak és kíváncsiak, a közhiedelemmel ellentétben pedig csak fajtársaikat köpik le, és őket is főként dominanciaharcok során, így a debreceni állatkert békés és immár igen népes csapatától nincs miért tartani a látogatóknak - magyarázta Nagy Gergely Sándor.

forrás: MTI

A rendőr vizsgázik.
– Milyen színű a barnamedve?
– Barna – feleli a rendőr rövid gondolkodást követően.
– Helyes! Milyen színű a jegesmedve?
– Nem vagyok benne biztos, talán fehér.
– Úgy van! És milyen színű a láma szeme?
A rendőr gondolkodik, gondolkodik, majd rávágja:
– Sötétkék!
– De hát ezt miből gondolja?
– Mert "lám a szeme, lám a szeme sötétkék...

Nyugdíjba vonul Diego, a faját megmentő galápagosi óriásteknős

Hivatalosan nyugdíjba vonul Diego, a galápagosi óriásteknős, aki legendás libidója révén segített megmenteni faját (Chelonoidis hoodensis) a kihalástól.


A százéves Diegót 14 másik hímmel együtt költöztették vissza szülőhelyére, a Galápagos-szigetekhez tartozó Espanolára az Egyesült Államokból - írja a BBC hírportálja.
   
Az óriásteknősök hétfőn ugyan már szabadon legelészhettek, de első körben karanténban maradnak, nehogy idegen növények magjaival szennyezzék be a lakatlan Espanolát, amely a szigetcsoport egyik legrégebbi része.
   
Az óriásteknősök évtizedeken át fogságban éltek előbb a kaliforniai San Diego állatkertjében, majd a Santa Cruz-szigeten, ahol egy tenyészprogramban vettek részt.
   
A program sikeres volt: az 1960-as évek óta több mint kétezer óriásteknős jött a világra.
   
A csaknem 80 kilogrammot nyomó Diego több száz utódot nemzett: a becslések szerint a ma élő kétezer óriásteknős nagyjából 40 százaléka köszönhető neki.
   
Ecuador környezetügyi minisztere, Paulo Proano Andrade a teknősök hazatérésével kapcsolatban a Twitteren azt írta, hogy a tenyészprogram "történetének egy fontos fejezete zárult le".
   
Nagyjából 50 évvel ezelőtt a Chelonoidis hoodensis fajnak mindössze két hím és 12 nőstény egyede élt Espanolán.
   
A Galápagosi Nemzeti Park (PNG) szerint Diegót a 20. század elején fogták be egy tudományos expedíció keretében.

forrás: MTI