Csak egy kis politika...

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában


Mindkettőben ott az igazság szerintem, amit írtok, egyik pedig nem működik a másik nélkül. Ha nincsen akarat, amiről Sound ír, akkor hiába az oktatási reform, amit TiB szeretne, mert nem fognak tanulni. Emlékeim szerint Nigéria talán erre egy jó példa, amibe korábban elkezdtek pénz tenni, csak elfelejtették megkérdezni mit akar a társadalom? Az ötlet, hogy a nőket akarták egyenlő helyzetbe hozni, alapból jó elgondolás volt, dolgozhassanak és legyenek lehetőségeik, de utána jött a valóság. Az ottani kultúrában ugyanis az a megszokott és elfogadott, hogy csináljatok minél több gyereket, nő otthon legyen 4-6-8 gyerekkel és kész. Hiába akarták behozni, hogy de lehetne belőle orvos vagy ügyvéd is, ha nem ilyen közegben szocializálódtak és el sem tudják képzelni, milyen lenne úgy az élet (pedig próbálták elmagyarázni...).

Magyarországon még a mai napig is benne van az 20-30 de akár 40 éves nők fejében is, hogy oké, tanulok, elvégzem az egyetemet, főiskolát vagy valamilyen képzést, de utána szülök és maradok otthon 2-3 évet, majd apa megoldja a pénzt, utána meg ő visszamegy valami 4-6 órás könnyített munkára (pedig a képzettsége meglenne a vezető beosztáshoz is, csak a motiváció hiányzott). Nekem több ismerősöm volt így, hogy hiába egy kvalifikált feleség, hiába tudta fejben, hogy mi lenne az ideális elgondolás, mégis azt csinálta, amit látott a családjában korábban, amilyen közegben szocializálódott. Egy olyan mintát szeretnénk mi megtörni, ami évtizedek vagy évszázadok óta zajlik, ráadásul nincsen jelentős társadalmi igény rá, hogy ez változzon.

Ha lenne, akkor azt már észre lehetett volna venni, hiszen már az megfigyelhető, ha 10 ezer ember valamit "nagyon" szeretne. Én azt látom, hogy tényleges igény nincsen arra, hogy egy kompetitív társadalom kialakuljon, mert akkor "elveszi az a rohadt g*ci a munkámat", nem szeretnének semmilyen versenyhelyzetet, nem akarunk fejlődni sem. A magyarok jelentős része lusta, minél kevesebb munkával, minél több pénz, lehetőleg még dolgozni se kelljen. Ezt a társadalmat szeretnénk rábírni a fejlődésre, fogalmazzunk úgy, nem lesz egyszerű. A '90-es években is ott volt a lehetőség, egy majdnem tiszta lap, mi lett az első amit csináltak a magyarok? Olajszőkítés, lopások, csalások, mindenféle okosság, mi voltunk a régió alja... Az esélyt megkaptuk, míg mások (Szlovénia, Észtország stb.) éltek vele, addig nálunk akkor alakult ki az a bűnözői réteg, amely ma uralja az országot.


Kicsiben is érdemes azt a mintát megnézni (akár a környezetedben is), ha a magyar ember kap a sorstól egy lehetőséget, egyik opció, hogy kőkemény dolgoznia kell (akár magán, akár munkában, akár a párkapcsolatán stb.), de hosszabb távon élete végéig rendben lesz minden, esetleg lehet egy könnyebbik, azaz a másik út, ahol némi okossággal rövidebb távon szuper lesz minden (de csak pár hónapig/évig), akkor kérdés nélkül utóbbit választja. Ennek a társadalomnak szeretnénk egy hosszabb távú perspektívát bemutatni, meggyőzni őket, hogy jó lesz ez nekik...

OK

Akkor légyszi dolgozd ki az első életszínvonal javító törvényt - boldogság törvényt a következők szerint:

Nők öltözködési szokásai: magas sarkú, szoknya, combfix viselési kötelezettség 55 éves korig különféle kedvezményekkel: pl várandósoknak nem kell, akiknek gyerekei vannak azoknak elég csak a magas sarkú stb.

A lényeg az életszínvonalunk növelése - érdemes legyen kimenni az utcára boldog embereket látni - férfi túlkapásokat megakadályozni stb...Szerintem érted. Éhes férfiak, akiknek nagy a munkakedve és megnő a bizonyítási kényszerük és növekszik a teljesítményük a csodásan kinéző nők miatt...

Mondhatnánk azt, hogy hülye fideszesek vagy libsik, esetleg magyarpéteresek, de ezek szimplán csak fiatalok voltak, lehet párt nélkül, lehet vegyesen a pártok közül, mindenesetre annyit érdemes megnézni: itt tartunk. Kiszórtak teszem azt fejenként 1000-2000 HUF-ot az emberek között, akik szó szerint megőrültek. Leszarták, hogy ott mondjuk élő növényzet volt, ha adnak 1000 HUF-ot, akkor vesémet is odaadom... És ez már elvileg a "nagyon tudatos" generáció.

A baj az, hiába kormányváltás, jól írja az egyik hozzászóló, társadalmilag kell a változás, minél előbb... A társadalmunk termeli ki az Orbán Viktor - Gyurcsány Ferenc - Magyar Péter típusú politikusokat, akiktől változás várunk, de alapvető dolgokra nem vagyunk képeseket (rendet tartani az utcákon, nem eldobálni a szemetet mindenhová, nem széttaposni a növényzetet, csakhogy lecsaljak 2 métert az utamból stb.). És akkor azt várjuk, hogy majd nem lesz korrupció, miközben egy parkot nem tudunk rendben tartani...

https://telex.hu/belfold/2024/04/15/a-belvaros-viragai-bantak-a-hetvegi-influenszeres-tomegjeleneteket

Szerintem most teljesen egyetértünk Pozz!
Mi kellene ahhoz, hogy emelkedjék a társadalom? A jelenlegi berendezkedésben az alulról jövő kezdeményezések lehetőségét, és annak nagy egész társadalomra kiható hatását kizártnak tartom. Marad hát a törvényi rendelkezés felülről.

Ahhoz, hogy felülről legyen ez a kérdés kezelve kellene egy akarat.
Pl. a vezetők akarják a társadalom egészét emelni, törvényeik ne a saját, vagy érdekcsoportjukba tartozók vagyonát gyarapítsák. Van-e, volt-e ilyen akarat? Talán '56 néhány mámoros napján, vagy 1848 tavaszán. S miért? Talán, mert az emberek egymás felé fordultak és figyeltek egymásra és a legfőbb érték, nem a pénzhez volt köthető. De lehet, csak én képzelem ilyen idealistán....

Felmerülhet a kérdés: Ha lenne olyan vezető vagy vezető réteg aki a társadalom egészét akarná emelni mivel kezdené és hogyan?
Szerintem egyébként az első problémakör az érték. Értékválság van elég régóta. Meg kellene határozni mi legyen az érték és priorizálni kellene az értékeket, amelyek jó sorrendje törvényszerűen oldana meg dolgokat. Hangsúlyozom: szerintem. Példa:

Ha azt mondom, hogy a legfontosabb érték az élet, az egyéni-közösségi emberi élet, akkor mindent annak kellene alárendelni. Az élet védelmének-megtartásának (elvileg mindenkinek egy van belőle) legfőbb elemeit kellene proirizálni, csak ötletelve, nem sorrendbe téve: egészség, egészséges életmód, élni és élni hagyni - mindenkinek az az egy élete van, tessék, hát tisztelni, az élet biztonságának feltételei (közlekedés, bűnmegelőzés stb.) Egészséget szét lehet szedni: étkezés minősége, globális elhízás - miért eszünk szemetet?; ha baj van akkor mit lehet és hogyan hatékonyan gyógyítani - egészségügy.

..és ha tele a has, és az élet kerül a központba, jöhet a morál.
S itt az oktatás első feladata talán az lehet, hogy megtanítsa a társadalomban élőknek azt, hogy hogyan őrizzék meg a rájuk bízott földrajzi területeket olyan minőségűnek/tisztának, hogy azon majd az unokáik is jól élhessenek.

talán ez már túl szép és idealisztikus ahhoz, hogy igaz legyen, de tételezzük fel, hogy eljutunk idáig. Akkor kellene egy olyan gazdaságot építeni, ami a fentieket tiszteletben tartja és minimalizálja a szemét gyártását, és minimalizálja a költségeket.
pl 1: élelmiszeripar - ha a tengeri halat Nyíregyházára csak fóliázva lehűtve mindenféle kezelésekkel lehet eljuttatni a boltokba, akkor sajnos inkább Nyíregyházán ne lehessen vásárolni tenderi halat.
pl 2.: Ha van megfelelő gépipar és gépjárműgyártás Európában, akkor minek vásárolunk olyan márkákat amelyekhez tengeri szállítás kell, alkatrészeiket csak repülőgépeken lehet szállítani? Van német/francia/olasz márkák tömkelege..de ha a Toyota itt akar értékesíteni, akkor csináljon egy gyártósort mit tudom én Szlovéniában és onnan szállítson be....Tényleg nem lehet VW-el, Peugeot-al, Fiat-al tököm tudja még mivel nem...eljutni itt Európában A-ból B-be?

S ha az oktatás rendbe tette a gazdaságot és egyben a környezet fenntarthatóságát, akkor rendbe kellene tenni a kulturális értékeket is. Itt nem feltétlen a művészetekre gondolok (persze azt is), de van mindenütt helyi gasztronómia, történelem, műemlék, tradíció, fenntartható turizmus - ugye ezek értékesebbek, mint a Balaton Sound???? Nem azt mondom, hogy ne legyen Sound, de priorizáljunk könyörgöm...ne rakjunk pl egy-egy hetes techno partyba állami támogatást, amíg tele vannak az árvaházak.

Na ez rövid lett, ahogy szoktam..bocccsi!


#2149 Ma - 00:16:15, csabax
Nagyon sok mindennel egyetértek, amit @Sound írt, ám mégis talán célszerűbb lenne külön kezelni a valóságot és az idealisztikus akármicsodát. Ugyanis az idealizmust félretéve szerintem orbitálisan hatalmas f@szság.

Természetesen lehet idealistának lenni, hiszen az tényleg jó dolog, ám azért ezen a "marad hát a törvényi rendelkezés felülről" dumán még most is nagyon röhögök.

Már jelenleg is ott tartunk, hogy nagyon sokan azon a szinten vannak, hogy 1000-2000 forintért még a saját édesanyjukat is.
Ehhez jó példát szolgáltatott @Pozzato.

Nem kellene elfelejteni, hogy ebben a mostani valóságban nem valamilyen idealisztikus akármicsoda a hatalom célja, hanem éppen ellenkezőleg. Tovább fog folytatódni a társadalom lezüllesztése és az oktatás szétrombolása, hiszen nem önállóan gondolkozó és cselekedni tudó emberekre van szükségük a hatalom gyakorlóinak.

A hatalmat jelenleg birtoklóknak nem olyan emberekre van szükségük, akik gondolkoznak, hanem a hatalmat birtoklóknak olyan emberekre van szükségük, akik azt csinálják, amit ők mondanak nekik.

Ha pedig ez már így van, akkor az már nem érdekli őket, hogy azok a megvezethető emberek szabadidejükben már nem 1000-2000 forintért, hanem akár már 500-600 forintért is a saját édesanyjukat.