Foci vb 2018 tippek, fogadások, vodka

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Idézetet írta: TiB Dátum július 08, 2018, 18:30:26
Nem tudom melyik csatornán nézte csabax, de az M4-en foglalkoztak ezzel a témával a felvezető műsorban. Ott elhangzott például egy ilyen megállapítás, hogy annyival többet futottak az oroszok, mintha lett volna egy plusz emberük. Ezzel összefüggésben még említésre került, hogy a Wada akart vizsgálódni, de a FIFA jelezte, hogy megoldják házon belül. És hogy ne csak gyanúsítgatás legyen, Hegedűs Henrik azt is elmondta, hogy az orosz foci mindig is a futásról szólt, ők kezdték például először mérni a futóteljesítményt.

Pusztán a téma kiegészítesékent írom, hogy bár engem például nem érdekel a dopping, de szóba került a tévében is a meccs előtt. :)
Megírom én, hogy melyik csatornán néztem a meccset, hiszen egyáltalán nem titok. Mivel továbbra is Erdélyben vagyok rokonlátogatásokon, így - jobb megoldás híján - a román 1-es TV-csatornán néztem ezt a mérkőzést. Errefelé nincsen magyarországi M4-es csatorna, vagyis, pontosabban, annak a rokonnak, ahol én néztem a mérkőzést, olyan TV-előfizetési csomagja van, amelyikben csak a Duna TV szerepel a magyarországi TV-csatornák közül.
Tehát a román 1-esen néztem a focimeccset. (Azaz ahogyan errefelé nevezik a tv-csatornát: TVR1.)
Már régóta - még a szovjet időkből - tudomásom van arról, amit említesz. Vagyis arról, hogy "az orosz foci mindig is a futásról szólt".
Itt most nem emlékezek meg - például - a Blohin-éráról, hanem csak a Lobanovszkij-korszakot és a nagyon eredményes akkori Dinamo Kijevet említem.
(Persze, tudom én nagyon jól, hogy Kijev nem Oroszországban van, hanem Ukrajnában, de hát akkoriban Ukrajna is a Szovjetunió része volt, s arrafelé volt a szovjet labdarúgás egyik legfontosabbnak tartott bázisa.)

Szerintem a futás és a foci kapcsolatáról ezúttal elegendő lesz mindössze annyit említeni, hogy - ugyebár - "beszédesek" szoktak lenni a számok.
Az alábbi statisztikák mind-mind hivatalosak és a FIFA weblapján találhatók (www.fifa.com):

RUSSIA 5-0 SAUDI ARABIA, 118 km DISTANCE COVERED 105 km
RUSSIA 3-1 EGYPT, 115 km DISTANCE COVERED 110 km
URUGUAY 3-0 RUSSIA, 101 km DISTANCE COVERED 98 km
SPAIN 1-1 RUSSIA Russia win on penalties (3 - 4), 137 km DISTANCE COVERED 146 km
RUSSIA 2-2 CROATIA Croatia win on penalties (3 - 4), 148 km DISTANCE COVERED 139 km

CROATIA 2-0 NIGERIA, 104 km DISTANCE COVERED 101 km
ARGENTINA 0-3 CROATIA, 101 km DISTANCE COVERED 104 km
ICELAND 1-2 CROATIA, 103 km DISTANCE COVERED 101 km
CROATIA 1-1 DENMARK Croatia win on penalties (3 - 2), 132 km DISTANCE COVERED 135 km
RUSSIA 2-2 CROATIA Croatia win on penalties (3 - 4), 148 km DISTANCE COVERED 139 km

- Oroszország futómennyisége a csoportmérkőzéseken: 118 + 115 + 98 = 331 km
- Horvátország futómennyisége a csoportmérkőzéseken: 104 + 104 + 101 = 309 km

Tehát: Oroszország VS Horvátország 331 km > 309 km
Vagyis a futómennyiség különbsége mindössze 3 mérkőzésen: 331 - 309 = 22 km az oroszok javára

Összehasonlítási alapként íme a közismerten hatalmas munkát végző német "robotok" adatai:
- Németország futómennyisége a csoportmérkőzéseken: 110 + 111 + 115 = 336 km
(GERMANY 0-1 MEXICO, 110 km DISTANCE COVERED 106 km
GERMANY 2-1 SWEDEN, 111 km DISTANCE COVERED 110 km
KOREA REPUBLIC 2-0 GERMANY, 118 km DISTANCE COVERED 115 km)


Az egyenes kieséses szakaszban a következő futóteljesítmények voltak (mindkét csapatnál mindkét meccsen 120-120 perc volt a játékidő):
. Oroszország: 146 + 148 = 294 km
- Horvátország: 132 + 139 = 271 km

Tehát: Oroszország VS Horvátország 294 km > 271 km
Vagyis a futómennyiség különbsége az újabb 2 mérkőzésen: 294 - 271 = 23 km az oroszok javára

Az eddigi 5-5 mérkőzés alapján a futóteljesítmények:
. Oroszország: 118 + 115 + 98 + 146 + 148 = 625 km
- Horvátország: 104 + 104 + 101 + 132 + 139 = 580 km

Tehát: Oroszország VS Horvátország 625 km > 580 km
Vagyis a futómennyiség különbsége 5 mérkőzésen: 625 - 580 = 45 km az oroszok javára


Az egymás elleni mérkőzés utolsó perceiben látottak alapján az eddig lényegesen kevesebbet futó horvátok már csak ilyen-olyan-amolyan nehézségek árán bírtak mozogni, miközben az eddigi meccseken jelentősen többet futó oroszok pedig nem "szenvedtek", hanem szinte ficánkoltak!
NO COMMENT!
:beerchug: :beerchug: :beerchug:


Most nezem hogy milyen jo szorzok vannak a golokra a francia-belgan. Siman kinezek belole egy 4-5 golos meccset.

Aztan jo lenne ha a belgak mar mennenek haza, mert unalmas hogy a csapbol is ok folynak. Ugyanugy beegtek volna a japanok ellen mint az EB-n amikor Wales ( ;D) kicsapta oket, de a szel, vagy valami belga isten befujta Vertonghen nem oda tervezett fejeset, onnan meg egyertelmu volt. Brazil meccs is teljesen maskent alakult volna, de hat Paulinho az ilyen fontos meccseket szereti eldonteni. Courtois sem fog kilenc vedessel lehozni meg egy meccset, szoval azt mondom ok mar ellottek a puskaport. Mondjuk a portugaloknak is igy adott a gep vegig, meg is nyertek az EB-t.

Horvatoknak szurkolok, de ezt megint ok rontottak el a ket tutyimutyi meccsel. Ket hosszabbitassal a labban elkepzelni nem tudom hogy tovabbmenjenek. Valahogy ezek az aranygeneraciok nem birnak vilagversenyt nyerni: a portugalok Figoekkal, a felturbozott brazilok 2006-ban, Raullal a spanyolok, vagy a Batistuta-fele argentinok. Vagy az angolok, ahol volt olyan hogy egyszerre volt a csapatban Gerrard, Lampard, Owen, Rooney, Terry, Beckham, tehat a vilag legjobb jatekosai, es mindig leszerepeltek. Visszavonultak, nincsenek elvarasok es ott vannak a negy kozott. Meg hogy nem jo az angol humor  ;D


Mindenki doppingol.Legyen az orosz,amerikai,japán,üzbék   ;D.   Egy bizonyos biciklis is doppingolt "pár" évet,de abból csak egy sajnáltatós interjúra futotta utólag. 

Folytatódik a vb, magyarok is végre pályára lépnek. https://coub.com/view/1aula8

Fogadj világbajnoki rekordokra!

Bekerült néhány speciális fogadási lehetőség az Unibet kínálatába, melyek a világbajnokság maradék meccseire vonatkozó csúcsdöntések. Tovább

Hakan Sükür 11 másodperces gólja a kezdőspíszó után. Rekord!





Umtiti főszerepben!  :beerchug: A két elődöntő közül nem gondoltam volna, hogy a horvát - angol lesz jobb...

Borzalmas meccs volt és nem csak azért mert elment a GG... :bash:

Martinez baszta el. Berakott plusz egy védekező középpályást, De Bruyne-t pedig hátrébb vonta és saját maga megölte Belgák kombinatív, kreatív középpályás játékát. Tipikus Öngólt rúgott. Ennek a francia válogatottnak nem tudtak gólt rúgni. Szégyen..

Idézetet írta: Nezocsa Dátum július 10, 2018, 22:11:11
Martinez baszta el. Berakott plusz egy védekező középpályást, De Bruyne-t pedig hátrébb vonta és saját maga megölte Belgák kombinatív, kreatív középpályás játékát. Tipikus Öngólt rúgott. Ennek a francia válogatottnak nem tudtak gólt rúgni. Szégyen..
Így igaz.
Az előző mérkőzésen még zseniális taktikát alkamazva küldte haza Brazíliát, ám ezen a mostani meccsen az volt a taktikája, hogy "nem volt taktikája".
Sajna meg is látszott mindez a mérkőzés nagyon alacsony színvonalán. És az eredményen is.
>:(

még hogy a belgáknak volt idáig szerencséjük,ezek a mocskos franciák megérdemelték volna hogy egyenlítsenek a belgák,megint csak épp 1 góllal nyertek mikor lehetett volna 2-3 is simán,ilyen ordító helyzeteket kihagyni a végén,ez a kis féreg mbappé is mikor kb 1 az 1-be mehetett volna a kapus ellen akkor hol volt a 40 km/h-s futása?kb csak kocogott a labdával persze hogy beérte a védő
éljen a célfoci,már a ziccereket se kell kihasználni,elég az 1 gól
amúgy sincs sok a vb-ből de én se a mai meccset se a döntőt nem fogom nézni,nagy veszteség lesz nekik biztos

Idézetet írta: ricsi046 Dátum július 11, 2018, 12:11:47
még hogy a belgáknak volt idáig szerencséjük,ezek a mocskos franciák megérdemelték volna hogy egyenlítsenek a belgák,
a belgáknak az egyenlítéshez nem szabadott volna eltűnniük egész második félidőre :D ;D francia-brazil meccs kellett volna..
ahogy én láttam, a franciák abszolút megérdemelten jutottak tovább, és valószínűleg a döntőt is megérdemelten nyerik majd :ok: