th3PR0j3ct0r Pókeres Naplója

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Igerd meg hogy  leirsz majd mindent! :great:

Idézetet írta: th3PR0j3ct0r Dátum július 28, 2011, 14:06:25
Demi, Umek: Köszi szépen a dícsérő szavakat!  :great: :beerchug:

Most pedig az utóbbi idők történéseiről pár szóban:

A két jól sikerült session után kisebb hullámvölgybe kerültem. Lényegében nem történt semmi extra, kicsit kiégettnek éreztem magam, nem is jöttek úgy az eredmények ahogy kellett volna, bár igaz, nem is játszottam túl sokat. A bukó MTT-khez képest minimálisnak mondható, -2-300$ között. Volt egy-két deep runom, de aztán pár buta move gallyratette a versenyeimet.

Ezután következett egy "nyaralás", ami finoman fogalmazva szarul sikerült, bár rajtam kívülálló okok miatt. Mindenesetre a pénzégetés fogalma teljesen új értelmezést nyert számomra ezalatt a 4-5 nap alatt, de nevezhetnénk "időégetésnek" is..

Persze volt öröm is az ürömben, mert vasárnap kaptam egy sms-t Yety20-től: sikerült kijutnia a GSOP Live manchesteri versenyére. Ráadásul abban a megtiszteltetésben van/volt részem, hogy felajnálotta, hogy menjek ki vele Manchesterbe. Sokat nem kellett gondolkodnom rajta, természetesen elfogadtam, szóval hétfőn irány Manchester! Lényegében ugye a verseny aug. 2-7. között lesz, de sikerült úgy intéznünk a dolgokat, hogy két hetet kint töltsünk. Az odaút elég hosszú lesz, mert csak úgy tudunk időben odaérni a szobafoglalásra+ a welcome party-ra, hogy aug. 1-én indulunk egy esti járattal, majd este 8 körül érünk Londonba, aztán onnan busszal London-Birmingham-Manchester, végülis kedden hajnal 6 körül érünk oda. Van közvetlen járat Pestről Manchesterbe, de azzal csak késő este érnénk oda, a szállást pedig elméletileg korábban kellene elfoglalni, szóval ez a lehetőség elég korán stornozva lett. A verseny után családlátogatás, aztán aug 12-én irány haza. Elég sokat fogunk utazni, de sztem jó bulinak ígérkezik az egész kiruccanás.

A versenyről: Yety ugye a main eventen indul, ami egy ~1700$-os verseny lesz, max 400 indulóval, remek struktúrával, egy órás vakszintekkel. Amennyiben kiesne idő előtt, akkor valszeg side event(ek)en próbálkozik. Ha már ott vagyok, akkor valószínűleg nem fogom megállni a játékot (nagy hiba lenne, ilyen lehetőség nem minden nap adódik az ember életében), úgyhogy valszeg a 110 fontos side eventen fogok indulni, valamint ha lesz elérhető téten SNG, akkor azokon fogok próbálkozni. Persze ez még a jövő zenéje. A helyszín érdekessége, hogy állítólag a casino úgy van építve, hogy játék közben be lehet látni az egész Old Traffordot, szóval a hangulatot még ez is fokozza majd.

Egyelőre nagyjából ennyi, legközelebb már valszeg csak kintről jelentkezek, addig is GL Mindenkinek!  :beerchug: :cya:

Hogy sikerült a kirándulás?

Manchester England England!

Mizu a ManU - val, mitől ilyen baromi jók az idén? Csupa győzelem, csak 1 x a Stoke ellen.

Viccet félredobva, h. jöttetek ki a túrából?