US Open 2021

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: augusztus 30., 10:00CET

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: augusztus 30., 14:00CET

Cilic , és Kohlschreiber már jól ismeri egymást. Ez lesz a 14. játszmájuk. Az első 2007-ben volt. Az állás 7:6 Kohlschreiber javára. Kemény borításon pedig 5:3 -ra vezet. Viszont 2018 óta nem találkoztak , és akkor Cilic nyert keményen.
Kohlschreiber az olimpia óta nem is játszott.
A történetet nézve a 3,5 fölötti szett Cilic győzelemmel lejöhet.

Úgy alakult, hogy Simona Halep azzal "úszta meg" az első körben való kiesést, hogy - szerencséjére - egész eddigi karrierje során éppen a Camila Giorgi elleni meccsen szervált elsőt a leghatékonyabban (83%).
Jellemző, hogy a sérülése után visszatérő egykori világelső még így is csak 6-4, 7-6 (7-3) arányban győzte le olasz ellenfelét.

Gálfi: elértem az idei célomat

Gálfi Dalma elérte idei célját azzal, hogy a selejtezőből feljutott az amerikai nyílt teniszbajnokság főtáblájára.

A világranglistán 152. játékos hétfőn az M1 aktuális csatornának elmondta, életében először sikerült Grand Slam-főtáblára kerülnie, ami minden játékos életében mérföldkő.
   
"Eleinte nem éreztem magam komfortosan a kemény pályán, előtte Chicagóban csak egy meccset tudtam játszani, így még nem éreztem magaménak ezt a borítást. Pedig amúgy szeretem a kemény pályát, csak mostanában sok salakos meccset játszottam. Hat éve megnyertem a junior US Opent, és mindig jó emlékek jönnek elő, ha belépek ide, az első kvalis meccsemet azon a pályán vívtam, ahol 2015-ben győztem" - mesélte.
   
A 23 éves játékos kifejtette, szeretné megmutatni, hogy valóban a legjobbak közé tartozik. Benne van az is, hogy ő lehet az első számú magyar női játékos, de nem ez a fő motivációja.
   
"Az év elején a top 150-et tűztem ki célul, ezt most a főtáblára jutással elértem. Ami a folytatást illeti, a januári Australian Openen már szeretnék alanyi jogon a főtáblán indulni" - közölte.
   
Ami első fordulós ellenfelét, a 30. helyen kiemelt horvát Petra Marticot illeti, Gálfi Dalma azt mondta:
   
"Úgy tekintek csak erre, mint egy következő meccsre, amelyet akár meg is nyerhetek. Nem játszottam még ellene, de sokszor láttam már teniszezni, és remélem, fel tudok úgy készülni, hogy nagyon jó meccset vívjunk."
   
Ami a keddi találkozóig hátralévő időt illeti, a balatonfüredi teniszező elárulta, negyedszer van New Yorkban, de még mindig nem nézett körül annyira, amennyire szeretett volna, ezért este beiktat egy kis városnézést is.

forrás: MTI

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: augusztus 31., 09:00CET

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: augusztus 31., 09:00CET

Itt még Gálfi jobb, volt, mint Kenin, de Stollár is kicsit volt tőle csak elmaradva. Andreescu meg kiemelt sem volt. :o
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/2015-%C3%B6s_US_Open_%E2%80%93_junior_l%C3%A1ny_egy%C3%A9ni

Andreescu 2evvel fiatalabb volt akkor pl Dalmanal. De az igaz hogy akkor a legjobbak kozott voltak a magyarok, aztan az attores elmaradt.  Lasd Szavay Agi Azarenka, Babos Stephens, es Galfiek.

Aztan jott a szokasos, megreked a fiatal felnőttkorban a fejlődés es elmennek mellettuk. Hany meg hany ilyet tudnank sorolni itthonrol..

Idézetet írta: MessiÁs Dátum augusztus 31, 2021, 11:33:17
Andreescu 2evvel fiatalabb volt akkor pl Dalmanal. De az igaz hogy akkor a legjobbak kozott voltak a magyarok, aztan az attores elmaradt.  Lasd Szavay Agi Azarenka, Babos Stephens, es Galfiek.

Aztan jott a szokasos, megreked a fiatal felnőttkorban a fejlődés es elmennek mellettuk. Hany meg hany ilyet tudnank sorolni itthonrol..

Ez bebizonyosodott ma is. Nagyon simán nyert a horvát lány Dalma ellen. Egy legény van talpon a vidékén, Marci. Úgy tűnik szétfárasztja Seppit.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: szeptember 01., 09:00CET

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: szeptember 01., 09:00CET

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: szeptember 1., 11:00CET