Zaklatta az edző

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


IdézetÚgy látom, hogy főként azért nincs eredmény, mert a versenyző nem tesz meg MINDENT – valami, valamik hiányoznak. Vagy rossz helyen van – nincs is benne több azon a területen, ahol épp van.

Esetleg szimplán fejben gyengék vagy "belefáradnak". Nem véletlen, hogy Hosszú Katinka volt a szupersztárunk úszásban, de ő is egy amerikai edző miatt. A véleményem, hogy egyszerűen mentálisan nincsenek csúcsformában a magyarok. Közösségi médiás flexelés, kapják a rohadt nagy támogatásokat a minimális eredményeikre, edzők többségének fogalmuk sincsen a modern edzésekről és felfogásról, de még lehetne sorolni.

Én azt vettem észre @Sound - olvasgatva a külföldi módszereket -, hogy sok esetben már nem is a magas intenzitás, esetleg órákig tartó edzések a fontosak, hanem az, hogy élvezi-e az egészet a sportoló. A kerékpárosoknál volt egy elterjedt szokás korábban: kőkemény edzések (sokkal durvább, mint az összes több sportágban), gyakorlatilag "halálig". Majd mikor jöttek az első fecskék - akik a sportág szupersztárjai voltak (Kittel, Dumoulin stb.) -, akiknek ebből elegük volt, akkor az edzők rájöttek, kis túlzással, de hagyni kell a versenyzőket akkor dolgozni, amikor akarnak. Azt csinálni, amit szeretnének. A Tour de France tavalyi győztese elment cyclocross versenyekre (régen ilyen tiltva volt, mondván megsérülhet), utána lazulgatott, nyaralgatott, míg mondjuk 15-20 éve már november-december körül megkezdték az alapozást. Most? Jó, ha január elején (de néha kicsúszik közepére is).

Hozok egy úszás példát is: Kaylee McKeown esete. Úgy nyert három aranyérmet Tokióban az olimpián, hogy gyakorlatilag minimalizálták az edzéseket. Mentálisan rakták őt össze, nem voltak durva edzések, helyette tanult, iskolába járt, barátaival volt. Állítólag rengeteget olvasott, illetve az edzőjével ők vezették be a 17 on / 4 off edzésmódszert. Lényege, hogy 4 napot egyben pihennek a felkészülési időszakban, amikor vízbe sem megy McKeown. Akkoriban többen kritizálták, hogy semmi értelme, kiesik a ritmusból stb., végül Kaylee 3 olimpiai rekord és aranyérem mellett, még egy bronzot is szerzett. Ahol elindult, ott érmet nyert.

Lehetséges, hogy vakon leszek a véleményemmel, de szerintem a magyar edzők többsége elavult módszereket használ, adott esetben egy kókler, mindezt sportágtól függetlenül. Több ér egy olyan sportoló, akit mentálisan rendbe raktak de csak 90%-ban készítettek fel, mint egy olyan, akit 100%-os fizikális felkészítés mellett, mentálisan teljesen megtörtek. Megfigyelve az elmúlt évtizedek komolyabb sportteljesítményeit, anno az MJ-féle Chicago Bulls sem azért volt a világ legjobbja, mert Phil Jackson vasszigorral irányított. Jordan megkövetelt dolgokat, de Jackson a mentális részével foglalkozott, elengedte Rodmant bulizni, játékosok összességében megtalálták az egyensúlyt.

IdézetMilák, Kenderesi – hogy áll az ő teamjük? Miért nincs erről riportfilm?


@Sound Szabó Tündét Tímeázod ha jól gondolom?

Idézetet írta: sleve Dátum január 21, 2022, 13:05:00@Sound Szabó Tündét Tímeázod ha jól gondolom?

IGEN!!!
Bakker van egy Szabó Tímea nevű kolléganőm, ugyancsak szöszi jó csaj...
Bakker Tünde persze...bocccs! A fenti vidijót megnézem!

Azt a videót már senki sem fogja látni.

@TiB  Nyugtass meg, nem te vetetted le?

Van egyébként egy másfél órás beszélgetés is fent Milákkal lehet jobb mint a film. Nem linkelem be mert azt is leveszik :)

#36 január 21, 2022, 15:43:55, TiB
@sleve szeretnélek megnyugtatni, hogy nem én vetettem le, hanem ahogy írják, az MTVA vetette le, akinek a tulajdona. Amúgy én nem is tudom mi volt, csak ezt a képet látom. Tippre a Milákos film lehetett.

Ha arról van szó, akkor itt az egész: https://mediaklikk.hu/video/milak-kristof-a-joslat/

A másfél órás beszélgetés alatt pedig ha a VR-os srácok által készített interjúra gondolsz, azt nem lehet levetetni, mert a jogtulaj rakta fel: https://www.youtube.com/watch?v=kIZzAlc8WfQ

#37 január 21, 2022, 16:08:40, TiB
Most őszintén, ha én egy totál átlagos senki csak úgy le tudnék vetetni bármit a netről, akkor eltűnne a net, mert jönne a többi totál átlagos senki és végül mindenki levetetné, ami nem tetszik neki. Nincs bajom a tudatlansággal, de mikor ebből fakadóan ilyen hülyeségeket kezdenek kitalálni a butyi trollok, az már zavaró. A sok trollkodás helyett kicsit olvassatok, jelen esetben a fekete képen azt a pár szót.

Csatolok egy képet, ahol az én munkámat nyúlták le, egy stop motion animáció volt. Az enyémen volt 200 megtekintés, ezen meg 500 ezer, mivel nem magyar nyúlta le, egész jól keresett vele, én meg semmit. Bekértek még iratokat is, ami igazolja, hogy én csináltam.


@TiB Elnézést nem tudtam, hogy milyen problémákkal küzdöl már máskor is feltűnt nem érted az iróniát de legyen ez az utolsó hozzászólásom irányodba.  :redchug:

#39 január 21, 2022, 17:02:56, TiB
Idézetet írta: sleve Dátum január 21, 2022, 16:47:15@TiB Elnézést nem tudtam, hogy milyen problémákkal küzdöl már máskor is feltűnt nem érted az iróniát de legyen ez az utolsó hozzászólásom irányodba.  :redchug:

Jaj @sleve ez tipikus butyi iskola, kaptál diplomát is? Mindig ezt csináltátok régen is, odaszúrtok, persze irónia meg poén, aztán savaztátok ezerrel cseten az illetőt a jogos reakciói miatt. Gondolom most más csetfelületen csináljátok ugyanezt, csak nem tudom mi az értelme. Butyi tud erre válaszolni? Te nyilván nem fogsz, csak egy bábja vagy.

De tudod mit nem értek benned és a butyi sleppedben? Mit ártottam én vagy az oldal nektek, hogy nem vagytok képesek normálisan viselkedni. Nyilván tudom, hogy kibasztak már titeket az org előtt is más helyekről, csak itt van lehetőségeket játszani, beszélgetni a fórumban stb, miért nem elég ez nektek?

Gyerekek!
Én kurvára még végignéztem a filmet. Sőt vagy 4 részletben vagy 5 -ben mert a család szétnyaggatott közben!
Talán 35-40 perce lett vége a kis mozimnak. Beszarok! Így megy ez a felrakják/letiltják ilyet még nem is éltem.

Érdekes volt egyébként, és egyben furcsa is, hogy ekkora sikerek után miért vált edzőt Milák az nem derül ki konkrétan, Mindenki egyetért, hogy elfáradt a munkakapcsolat stb...s beszédes, hogy még két edzőtárs bejött a Milák mellé, gyakorlatilag az utolsó két évre a Covid miatt, hogy emberileg kibírják egymást..

Milak nem egy konnyu eset. Maradjunk ennyiben. Zseni az uszasban, de amugy nem a leglazabb csávó. Nehez kontrollalni.

Idézetet írta: MessiÁs Dátum január 21, 2022, 20:32:06Milak nem egy konnyu eset. Maradjunk ennyiben. Zseni az uszasban, de amugy nem a leglazabb csávó. Nehez kontrollalni.

....akkor Milak zaklatta az edzőjét?  ;D

Végig nézve, egy napot emésztve a filmet azért van itt egy-két furcsaság.
Hatalmas tudású edző. Öntörvényű-zseniális fizikai és mentális képességekkel rendelkező versenyző, aki fejlődni akar, és képes extrára stresszhelyzetben.

Pár sztori:
Attila bá nem engedte el Kristófot a szalagavató tánc próbáira
Alap, hogy fizikálisan és mentálisan, kihajtunk egy versenyzőt. Mi értelme faszkodni? Jó, olyan szalagtáncokat csinálnak már, amire 10 próba se lenne elég – minek?. Nem hiszem, hogy 3-4 alkalom szétrontotta volna a felkészülést.

Milák:
Korban nem leszünk egymáshoz közelebb.
Tudja, érti, amiket az edző mond és kér, azonban a stílus nem ízlik.

Attila bá:
Soha annyit nem nyeltem le versenyzőtől, mint a Kristóftól.
Itt azért lehet, hogy el kellene gondolkodni – érdemes-e túltolni egy olyan versenyzőt, aki felnőtt korban egyszer kapott ki 200 pillében. Covid után a kaposvári OB-n Kenderesitől.

A világcsúcs:
Úgy úsztam meg, hogy előtte egész délelőtt a játékteremben voltam. Ping-pingoztam és nem is gondoltam arra mi lesz délután.
Itt beugrik a legendás Bulls. Phil Jackson, aki egyszerűen hagyta Pippent, Jordant majd Rodmannt is – rögtön a sztori, hogy félrészegen, másnaposan (vagy aznaposan?) is kegyetlenül megszórták ellenfeleiket. Golfozásról estek be a meccsre. Vagy pont Milák esete – gatya nélkül is Olimpiát nyer.

Szóval akkora a különbség, annyira sok munkát raktak bele, hogy már a nüanszok is beleférnek (pl Darnyi is!!!).
Viszont, aki a Széchy iskolán nőtt fel tudja jól, hogy nem mindig férnek bele a nüanszok pl.:
Kovács Ági
Gyurta Dani

ki nyert még kevéssel:
talán Egerszegi Atlantában, Rózsa és Czene is. ...és hányan kaptak ki nagyon kevéssel.

Szerintem alázat (még több), és tisztelet (még több) mindkét oldalról. Ennyi a nagy tanulság, s ha Milák az új edzőjével ég???
Na az a para!

Nem talalom a topikot ahol az uszo botranyokrol beszelgettunk szal ide irom.

Nezzetek bele Gerda es apja interjujaba. Kivancsi vagyok mit mondtok ra..

Nekem Gerda olyan mint aki be van nyugtatozva.. vagy annyira fel hogy barmit megtesz. Kifejezetten akkor nézzétek amikor az apja beszel..