Sportfogadas.org

Sportfogadás tudástár => Sportfogadás naplók => A témát indította: robmiller Dátum december 26, 2020, 14:19:45

Cím: Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 26, 2020, 14:19:45
Sziasztok!

Lassan közeledik az év vége, és ilyenkor - mint sokan mások - mérleget vonok az életem különböző területeiről, így ez alól számomra a sportfogadás sem kivétel! Igazából 2020 sok változást nem hozott a fogadási szokásaim terén! Az idei főoldalon írt posztok továbbra is pluszosak (idén +1.98% ROI), viszont megfigyelhető volt, hogy az év eleje márciusig szépen ment, utána júniusig ugyebár a Covid miatt volt egy nagy kényszerszünet, s ez teljesen felborította az év elején működő fogadási rendszeremet. Ennek okán a nyár folyamán a főoldali előzeteseimnél szinte alig zöldült valami. Többnyire push, vagy vesztes tippeket termeltem. Aztán augusztus végén valami megváltozott, s egészen novemberig hibátlanul muzsikáltam! Fortuna kompenzált! Szerencsére! Szóval ezen a téren többnyire elégedett vagyok a munkásságommal.

Viszont a naplómban, és az egyéb tippjátékokban fegyelmezetlen, csapongó vagyok továbbra is! Talán ez tudatalatt abban nyilvánul meg, hogy egy főoldali posztot sokan megnéznek, valamilyen szinten felelősség, hogy ne hasraütésszerű tippjeink legyenek! Ha már évek óta a szerkesztőség tagja vagyok, akkor úgy érzem a lehető legjobb tudásommal kell rászolgálni eme bizalomra. Más kérdés, hogy az eredményesség milyen, de ha az ember lelkiismerete tiszta, akkor nincs gond a piros tippekkel sem! :)

Szóval 2021-re az lenne a cél, hogy végre valahára elkezdjek egy felelőségteljes naplózást! A rendszer, ami alapján fogadok már november vége óta kidolgozás alatt van, s azt veszem észre, hogy jól muzsikál. Direkt nem osztottam tippeket, hagytam a naplózást, mert szerettem volna kis szünetet tartani. Most viszont bízom benne, hogy 2021-ben új, eredményes lendületet tudok venni a fogadási szokásaim területén, s hogy mindez tetejébe még kifizetődőbb lesz!

Pénzösszegben nincs kifejezett célom, leginkább az eredményesség elérése lenne cél, semmint az összeg. Most a szerkesztői profilom szerint +0.73%-os ROI állok 525 főoldali tippet követően! Ebből 310 zöldült, 181 lett vesztes és 32 db pedig push! Magyarul kb. nullszaldózok, ami lássuk be, nem rossz! Viszont ahogy itt több számomra, követendő fogadónál is, a cél a +5-10% közötti konstans ROI lenne.

A csapongó természetem leginkább a Tippjátékok mutatónál látszik, hiszen ott -5,47% jelenlegi állás, úgy hogy most decemberben egyelőre szépen muzsikálok - hála a darts-VB-nek -, viszont a jövő évben ezt is jó lenne felvinni +5%-ra! Bár ez már nehezebb lesz, de emlékszem, hogy itt júliusban volt egy olyan hónapom, amikor elég szépen elkezdtem feltornázni magam +2.00%-ra, aztán ez mégis visszazuhant. 

Szóval adott a feladat, adottak a célkitűzések! Mindemellett a naplómban is készülök fogadásonként vezetni egy aktuális mérleget. Terveim szerint mind live-tippekkel, mind pedig pre-tippekel szolgálni fogok. A pre-tippeknél menni fognak az indoklások, ahogy jobb periódusokban mindig is mentek szerintem elég szépen, míg a live-oknál ez már nehezebb dió, így ott vagy az lesz, hogy előre megírom Soundhoz hasonlóan a napi menetrendet, hogy mit fogok követni élőre, avagy sem. Bár előbbi lenne a követendő metódus, hiszen ha leírja magának az ember, az is tudatalatt egyfajta ráhangolódás, valamint fegyelmezettséget segít elő, hogy ne kalandozzunk jobbra-balra az élő kínálatban eltérve az előre kigondolt ésszerű tervektől!

Nos, pár napig még jegelve lesz a napló! De újévtől szigorúan igyekszem következetesen tevékenykedni ezen a felületen, s bízom benne, hogy 2021-ben még jobb sportfogadóvá tudok válni!

Egyébiránt nem utolsó sorban ezúton szeretnék gratulálni @Sound-nak, @gavrilo14-nek és @Várda64-nek! Ahogy követtem idén munkásságukat, nekem ők voltak az etalon profi sportfogadás terén! Ez a trió számomra az irányadó, s bátran ajánlom, hogy kövessétek őket, mert akárhogy nézzük, szerintem ez az oldal egyre jobban kezdi kitermelni a profi mentalitással bíró fogadókat! Így tovább Uraim!  :beerchug:

Köszi, ha végigolvastad! Kellemes Karácsonyt, és jó pihit Mindenkinek a hétvégére!  :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Latzka Dátum december 26, 2020, 16:04:42
Naplózási terved remek hír minden olyan fórumozónak, aki szereti az igényességet; sok sikert kívánok hozzá! :ok: :cya:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Tomka Dátum december 26, 2020, 17:46:41
Szia!

Örömmel olvasom a soraid!

Sok sikert kívánok 2021-re! :)

Tomka
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 26, 2020, 19:56:28
Köszi szépen @Latzka és @Tomka! Viszont hasonló jókat Nektek is! :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 31, 2020, 10:04:50
Sziasztok!

Hát eljött az év utolsó napja, s lezárul fogadási szempontból is egy időszak. A napló kb. egy héttel ezelőtti nyitásakor sajnos kapkodtam a mérlegvonással! Azóta a Tippjáték ROI-mutatómon sikerült javítani bő fél százalékot, mintegy alátámasztva magamnak, hogy jó az út, jók a kritériumok, amiket kijelöltem magamnak! Szóval a -5.47%-os mutatót lejebb sikerült srófolni még a két ünnep között -4.71-re, s a teljes profilomat tekintve pedig bementem -1% alá (jelenleg -0.86%). Ugyebár a szerkesztői mutatóm nem változott, mert nem ajánlottam tippet a főoldalon.

A decemberem az új elveknek megfelelően pazarra sikeredett. Már-már júliusi magasságokban vannak a mutatóim. Mondjuk mégsem vagyok benne a top10-ben sehol, mivel igyekszem a lehető legkomolyabban venni a tét-erősséget, s ritka, hogy 7-8-9-10-es tétegységekkel dobálózzak, még akkor is ha virtuális egységről beszélek. Egyedül az tölt ki elégedettséggel, hogy ha alaposabban megnézem a ráfordított egységekre visszatérült profitot, az elég komoly hatékonyságot hoz a Tippjátékban! 27 tippre 145 egységet pakoltam, s mindebből +32.23 egység profitra sikerült szert tenni. Ha elnézem, hogy döntő többségében olyanok mögött vagyok, akik ezt a szintet több száz egységekből hozták ki, akkor már pazar a helyzet!

Na de nem szeretném bő lére ereszteni a mondandómat. Lényeg, hogy a december fogadási szempontból kiugróan jól sikerült, mutatva az irányt! Azt a fogadási metódust, mentalitást kell rögzíteni, bebetonozni az elmémbe, amit ebben novermber végétől szépen fokozatosan kialakítottam magamban!

Holnaptól indul a Rise of Robmiller napló! Addig is viszont kívánok Mindenkinek egy sokkal boldogabb, sikerekben, na és ami a legfontosabb, egészségben gazdag Új Évet!! Hagyjuk hátra ezt a mocskos 2020-at, s jöjjön egy jobb időszak minden téren!  :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 01, 2021, 10:42:24
1. tipp - Darts-VB
2021. 01. 01. 20:45
Michael van Gerwen (NED) - Dave Chisnall (ENG)

A főoldali előzetesben néhány mondatban már leírtam gondolataimat a meccs kapcsán, amit IDE kattintva (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/a-legjobb-8-kozott-jarunk) el is olvashattok. Igazából továbbra is féltem Chizzyt, ezért óvatos tétet tettem csak a szett-overre. Viszont jól dob a sárga mezes angol ezen a tornán, s bízom benne, hogy legalább 2 szettet el tud kapni a nagy mumus holland elől! Akárhogy nézem, ebben a fogadási opcióban azért van érték!

Tipp: szettek száma 6.5 over @1.57 (bet365)
Téterősség: 4/10

Profit: -4.00, ROI: -100.00%
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 02, 2021, 11:18:16
Január 2. fogadási terv:

Pre-fogadások:

Süper Lig, 11:30
Erzurum BB - Gaziantep X2 @1.38 (bet365) 1:1
Téterősség: 6/10
Igazából nincs sok hozzáfűznivaló a tipphez. Adott egy nagyon jó passzban lévő vendégcsapat, akik a botladozó Erzurumhoz látogatnak! Legalább egy pontra jó lehet a Gaziantep!

Live-fogadási lehetőségek:

Premiership, 16:00
Aberdeen - Dundee United 0:0
Ezen a skót bajnokin a hazaiak a csörte esélyesei, ami a szorzókból is látszódik. Igazából a sima kimenetelt nem reszkíroznám, ám ha esetleg vezetést szerez a Dundee az már olyan szorzókat eredményezhet a dupla esély piacán, amire jó eséllyel érdemes tétet elhelyezni. Ám mindehhez kell majd a váratlan forgatókönyv. Ha az Aberdeen szerez vezetést, akkor szerintem elengedem a meccset!

Süper Lig, 17:00
Galatasaray - Antalyaspor 0:0
A fenti skót meccshez hasonlóan abszolút favorit a jó passzban lévő hazai Galata. Mindazonáltal érdemes követni, hátha itt is érdekes forgatókönyv alakul a meccs során!


Profit: -1.72, ROI:-17,20%
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Várda64 Dátum január 02, 2021, 14:45:49
Idézetet írta: robmiller Dátum december 26, 2020, 14:19:45
Egyébiránt nem utolsó sorban ezúton szeretnék gratulálni @Sound-nak, @gavrilo14-nek és @Várda64-nek! Ahogy követtem idén munkásságukat, nekem ők voltak az etalon profi sportfogadás terén! Ez a trió számomra az irányadó, s bátran ajánlom, hogy kövessétek őket, mert akárhogy nézzük, szerintem ez az oldal egyre jobban kezdi kitermelni a profi mentalitással bíró fogadókat! Így tovább Uraim!  :beerchug:
Köszi, ha végigolvastad! Kellemes Karácsonyt, és jó pihit Mindenkinek a hétvégére!  :beerchug:

Köszönöm a gratulációt Robikám, neked is hasonló jókat kívánok az új esztendőre!  :beerchug:

Naplód bekerült a kedvencekhez a Ricsié mellé.  ;)
Sok-sok sikeres tippet kívánok 2021-re!  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 03, 2021, 09:07:26
Január 3. fogadási terv:

Pre-fogadások:

Bundesliga 2, 13:30
Holstein Kiel - Vfl Osnabrück 1.5 over @1.25 (bet365) 1:2
Téterősség: 5/10
Indoklásért lásd a Gurus elemzést (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/462293)! - ott a tipp a min. 1.30-as oddshatár miatt 2.0 AH!

Liga Segunda, 16:00
Las Palmas - Espanyol DNB2 @1.36 (bet365) 1:0
Téterősség: 4/10

A listavezető, jó formában lévő Espanyol a botladozó Las Palmas otthonába látogat! A pillanatnyi forma is a vendégek mellett áll, továbbá mind a támadószekciójuk, mind pedig a védelmük igen jó passzban leledzik. A kisebbik barcelonai csapat az elmúlt 5 tétmeccsen 12 gól dugót vállalt, s cserébe kettőt kapott! Azért az iksz benne van a pakliban, így óvatos téttel az Espanyol sikerét vállaltam be a DNB piacán!

Profit: -4,48 egység, ROI: -23,58%

Live-fogadási lehetőségek:

12:30 Inter - Crotone 6:2
Toronymagas favorit az Inter, emiatt a szorzója is igen alacsony. Viszont élőben érdemes várni, hátha történik valami olyan esemény, ami már vagy kimenetel, vagy a gólok piacán érdekes fordulatokat hozhat.

16:15 Alaves - Atletico Madrid
Jóformában van az utóbbi időben a madridi csapat, s az Alaves otthonában is komoly győzelmi esélyekkel lépnek pályára. Viszont jelenlegi kimeneteles oddsuk nekem alacsony, s nem is szeretek sima kimenetelre fogadni, így várok, hátha vezetést szerez az Alaves, és akkor lehet kombinálni.

17:00 Kayserispor - Besiktas
Szintén a vendégek oldalán jelenhet meg value-szorzó élőzés során! Meglepne, ha ezt a csörtét nem húzná be végül a Besiktas a gyengélkedő hazaiak ellen!

18:00 Bayern München - Mainz
Országos 1-es, nem is hiszem, hogy fognak itt érdemi szorzók felbukkanni a meccs során, mindesetre kitűzöm a listára, hátha...

18:00 Santa Clara - Benfica
Portugáléknál a Sporting most az éllovas, viszont lőtávolságon belül van a Benfica. Jó szériában vannak a Sasok, ám sok a sérült. A Santa Clara igencsak bukdácsol mostanság, ám sima kimenetelben 1.45-ös oddsért nem látok értéket a vendégekben. Érdemes kivárni itt is az élőre.

21:00 Huesca-Barcelona
Legutóbb hazai pályán botlottak Messiék az Eibar ellen (1:1). Most is kötelező győzelem előtt állnak, de hát a mostani Barcánál ki tudja...lehetnek itt meglepetések

22:00 Porto - Moreirense
A már említett Sporting és Benfica duó mögött ott van a Porto is, akik az elmúlt 5 forduló alapján a legjobb mérleggel rendelkeznek! Aligha jelent majd gondot nekik hazai pályán a Moreirense együttese, bár tény, hogy a vendégek javuló formát mutatnak, azért itt most egy igencsak nagy hal otthonába látogatnak!

Meglátjuk, hogy mindezek közül sikerül-e legalább egy tippet élőben elkapni!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!

A török Gaziantep pre-tipp szerencsére ült, így profitban zártam a napot! A meccs megerősített benne, hogy mennyire nem érdemes sok esetben a sima kimeneteleket reszkírozni, hiszen a 96. percben ment el a sokkal jobb formában lévő vendégcsapat sikere az Erzurum otthonában!

A skót és a török élőzésből nem lett semmit. Követtem mindkét meccset, ám feltűnt az Aberdeen meccsén, hogy bár mezőnyfölényben volt a Dundee ellen a hazai csapat, de igazán nagy veszélyt nem igazán tudtak kialakítani. Már az első félidő végén beindult bennem egy vészcsengő. Az Aberdeen kimeneteles oddsai a béka segge alatt voltak ahhoz, hogy érték legyen bennük, míg a gólok piacától pedig elrettentett a Dundee látványosan ikszre játszó defenzív beállása, na meg az Aberdeen meddősége támadások terén. Jól tettem, hogy hagytam, 0:0 lett a vége.

A Galatasaray meccsen a játékképe jól alakult az első félidőben. Meddő hazai fölény, komoly labdabirtoklási fölény, úgy voltam vele, hogy a 0:0-lás félidőt követően, ha mást nem, behúzok egy 0.5 overt, ami mindig rizikósabb szerintem, mint egy 1:0-lás, vagy 0:1-es állásnál az 1.5 over. Aztán jött a hazai oldalon egy kiállítás, ami megpecsételte fogadási szempontból a meccs sorsát bennem. Láthatóan az Antalya teljesen elégedett volt egy idegenbeli iksszel, így sikerült még egy 0:0-lás meccset a repertoárra tűzni.

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 04, 2021, 12:14:31
Január 4. fogadási terv:

Pre-fogadási tipp:

20:30 Düsseldorf - Paderborn 1X @1.43 (bet365) 2:1
Téterősség: 6/10
Indoklást a Guruban olvashatjátok! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/463278)

Live-fogadási lehetőségek

16:00 Lecce - Monza 0:0
Nagyon nagy formában vannak a vendégek, s egy erősen iksz szagú meccsen én jó kis adok-kapokkal számolok. A Monza a legutóbbi öt bajnokiján 14 gólt rúgott, itt a Lecce aligha fogja 0:0-ra kihozni a meccset. 1.5 overre jó lehet a csörte, ha úgy alakul a forgatókönyv!

17:00 Entella - Cittadella 1:0
A Monza mellett jelenleg a Cittadella a másik olyan csapat, akik az élvonalbajutásért folyó harcban egész jól állnak! Most a tabella hátsó felében tanyázó Entella otthonába látogatnak. A Monzához hasonlóan ők is szépen lövöldözik a dugókat, úgy érzem, itt is lehet rá jó sansz, hogy élőben vagy a dupla esélyes kimenetel, vagy pedig a gólok terén jó kis value-szorzót fogjunk ki.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!

A két pre-fogadási tipp közül a Kiel-Osnabrück meccsén szépen ült az 1.5 over, sőt a hosszabbításbeli Kiel szépítésnek köszönhetően jött a Gurus 2.0 over is, ami külön öröm, hogy zölddel nyitottam a játékban. Ami elégedettséggel tölt el, hogy sikerült alapos utánajárással kiszűrni, hogy itt bizony az Osnabrück mumusa a Kielnek, s akármilyen jó formát produkáltak az utóbbi időben a hazaiak, a sérülttekkel teletűzdelt vendégek már az első félidőben 0:2-re lelépték őket! A második dugó különösen szép találat volt szabadrúgásból!  Így végül a hazai DNB, helyett az over jó kis választásnak bizonyult.

Sajnos spanyol fronton már nem jött az általam elképzelt forgatókönyv, ugyanis a meccs jelentős részét emberhátrányban volt kénytelen játszani az Espanyol. A Las Palmas meglőtte az első félidőben a maga dugóját, s a 10 emberrel játsszó éllovas barcelonaiaknak nem telt erejükből az egyenlítésre. Lőttek ugyan egy dugót, de azt a VAR sajnos elvette, így maradt a bukta.

A live-tippek terén nem sikerült fogni semmit, ami részben az egyéb elfoglaltságaimmal magyarázható, másrészről pedig túl óvatos voltam. A legközelebb a Bayern-meccsén álltam a fogadáshoz, amikor 0:2-re ment a Mainz a félidőben. Vacciláltam, hogy 3.5 overt tegyek 1.28-ért, avagy 1X-et játszak be 1.66-ért. Mivel nagyon bizonytalan voltam, s a karácsonyi leállás miatt ebben a bivalyerős Bayernben sem bíztam, hagytam végül a fogadást. A többi meccsen pedig nem ült a meglepetés-forgatókönyv. Mindenhol az általam erősebbnek vélt csapatok szereztek vezetést, s sehol nem volt garantált, hogy lesz ott még gól az előny tudatában. Na mindegy lesz ez még jobb is, megyünk tovább előre!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 04, 2021, 16:40:46
Live: '38. perc 0:0
Lecce - Monza X2 @1.33 0:0
Téterősség: 4/10

Komoly mezőnyfölényben tolja a vendégcsapat, s ha nem történik valami váratlan forgatókönyv (kiállítás pl.), akkor legalább az 1 pontot szerintem jó eséllyel zsebre rakják.

Profit: -1.32 egység, ROI: -5.73%
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 04, 2021, 19:12:54
Live: '55 perc 1:0
Entella - Cittadella 1.5 over @1.36 1:0
Téterősség: 5/10

Vezet az underdog Entella. Picit félek a tipptől, de meglepne, ha nem lenne itt még egy gól, főleg, hogy a Cittadella elég szépen termelte a dugókat az utóbbo időben!

Profit:-3,74 egység, ROI: -8,90%
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 05, 2021, 14:40:55
Január 5. fogadási terv

Pre-fogadási tipp

20:00 Auxerre - Caen 1X@1.28 (bet365) 1:1
Téterősség: 6/10
Indoklást a Guruban olvashatjátok! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/463962)
A Guruban annyi a különbség, hogy ott az 1.30-as alsó oddhatár miatt DNB1-et tettem 1.40-ért.

Profit: -2.06 egység, ROI: -5.15%

Live-fogadási lehetőségek?

Igazából itt szintén a francia másodvonal meccsei közül érdekelne az Amiens és a Toulouse párharca, de úgy döntöttem, hogy ma csak az Auxerre akarok fókuszálni, s remélem zöldülni fog a gurus tipp.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!

Jól indult a nap. A monza pontszerzést a játék képétől eltérően egész szép oddson kínálták élőben, lecsaptam rá, és szerencsére jött is! Bár érdekes, hogy így év elején mennyi 0:0-ba nyúlok bele...nem gondoltam volna, hogy ez a meccs gól nélkül pörög le.

A Cittadella viszont megszivatott. Tény, hogy feltámadóban van az Entella, de nem gondoltam volna, hogy a jó formában lévő vendégek ezúttal még csak gólt sem lőnek, pláne hátrányban. 1.5 overt toltam, sajnos nem jött, bár a tippet akkor sem éreztem elkapkodottnak, avagy rossznak. Fortuna itt most nem állt mellém.

Végül azért a nap 3. pre-tippje összejött, s a Düsseldorf 2:1-re legyőzte a Paderbornt, ezzel a második Gurus elemzés is zöldült! Jó lenne most már olyan napot zárni, amikor nem akad be piros tipp.

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 06, 2021, 10:55:33
Január 6. fogadási terv:

Pre-fogadási tipp

19:00 Nantes - Rennes X2 @1.28 (bet365) 0:0
Téterősség: 6/10

Agyaltam, hogy Guruzzak-e a meccsre, de nagyon hasonló forgatókönyvre számítok, mint a tegnap Auxerre meccsen. Adott egy pazar formában lévő Rennes, illetve egy hazai pályán játszó, elég gyatrán szereplő Nantes. Országos kettesnek tűnik a meccs, amelyek ilyenkor szoktak ordas nagy ikszek lenni. Erre az utóbbi napokban két példa is volt...lásd a török Gaziantep Erzurum elleni csörtéjét, vagy mint a már említett tegnapi Auxerre-Caen párharcot. Ezért most a DNB 2-es tippet végül nem erőltetem a Guruban. Ennek ellenére úgy vélem, hogy legalább az egy pontot illene elhoznia Nantesból a nemzetközi porondra ismételten pályázó Rennesnek.

Profit: -0,38 egység, ROI: -0,82%

Live-fogadási lehetőségek:

15:00 Atalanta - Parma
Várda64 Gurus elemzéséből alaposan képet kaphatunk a bergamóiak helyzetéről. Ő hazai győzelmet vár, én pedig az élőzés során várok valami jó kis lehetőséget, pl. gólok terén, ha úgy adódik.

15:00 Crotone - Roma
Látszik, hogy ez a Crotone szereti felcseszni a nagyok agyát. Az Intert az első félidőben alaposan felbőszítette legutóbb, 6:2-es zakó is lett a vége. Most hazai pályán megint csak egy komoly ellenfelet látnak vendégül a Roma személyében. Kíváncsi vagyok mennyire lesz kezdeményező a Crotone.

15:00 Sampdoria - Inter
A jelenleg legjobb formában lévő Inter a Samp otthonába látogat. Az utóbbi időszakban rendre a milánióak nyertek független attól, hol zajlott a csörte. Conte csapata most nagyon hasít Lautaro Martinez vezérletével. Meglepne, ha most kikapnának. De bízom benne, hogy a Crotonehoz hasonlóan a Samp megrángatja az oroszlánbajszát egy vezetőgóllal. Akkor mehet talán valami live-fogadás.

17:00 Besiktas - Rizespor
Törökéknél a Besiktas formába lendült, s amennyiben hazai pályán nyerni tud, átveszi a tabella vezetését a Gazianteptől. Általában mattolják a Rizespor gárdáját, olykor elég komoly különbséggel, ám nem árt óvatosnak lenni, legutóbb az isztambuli csapat otthonában 1:1 lett az eredmény. Érdemes kivárni a fejleményeket.

21:00 Lille - Angers és Lyon - Lens
A fentebb olvasható francia pre-tipp mellett az itt látható két párosítást fogom követni, hiszen a hazai élmenő csapatok toronymagas favoritjai a párharcoknak. A Lille és a Lyon gyakorlatilag a két legjobb formában lévő gall együttes az elmúlt időszakban, így komoly meglepetés lenne, ha valamelyikük pontokat bukna, ám azért benne lehet a pakliban. A rájuk kiadott kimeneteles szorzókban nincs sok érték, bízom benne, hogy valamelyik underdog vendéggárda vezetést szerez, s onnantól már jobb oddsokon lehet kombinálni, hogy mihez is kezdjünk!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!

Ahogy elterveztem végül hagytam a live-ozást tegnap. Valahol kár, már az Amiens 2:2-re végződött csörtéjében ott volt a lehetőség jobb szorzón fogni a dupla esélyt. A Toulouse pedig egy ideig emberhátrányban játszva is magabiztosan verte a Paris FC-t, így ezt a meccset nehézkes lett volna megjátszani, pláne a piros lap tudatában.

A pre-tipp a naplóban szerencsére zöldült dupla esélyben, ám sajnos a Gurus elemzés push lett a DNB opcióval. Mérges vagyok az Auxerre, mert végig mezőnyfölényben és jobban játszottak a Caennél, viszont öngyilkos taktika 1:0-lás vezetésnél kihagyni komoly helyzeteket, nem tudva ezzel lezárni a lényegi kérdéseket. Jött is a büntetés a 80. perc környékén kis túlzással a semmiből egyenlített a Caen. Onnan pedig már hiába akarta hirtelen megnyerni a meccset az Auxerre, a nagy akarásnak még egy kiállítás is lett a vége....1:1-es iksz, megintcsak intő példa, hogy mennyire nem jönnek az előzetesen a bukik által is kötelező győzelemként prognosztizált párharcok!


Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 07, 2021, 11:07:58
Január 7. fogadási terv:

Pre-fogadási tipp a napra vonatkozóan nincs.

Live-fogadási lehetőség:

19:30 Nacional - Sporting CP
Sok hozzáfűznivaló nincs. A Sporting a Benficával és a Portoval komoly versenyfutásban van a bajnoki címért, ahol minden egyes egység elhullajtása komoly veszteség lehet a végelszámolásnál. Élőben talán akad valami lehetőség a fogadásra.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!

Néha elgondolkodom, hogy lehet érdemes lenne a döntetlenekre fókuszálnom, olyan szinten nyúlok bele rendre az ikszes meccsekbe. A Rennes meccsén is írtam, hogy benne van erősen a pakliban egy ordas nagy iksz, és mi lett? Döntetlen! Ja, és naná, hogy 0:0... ;D Lényeg, hogy jól tettem, hogy nem Guruztam a DNB2-es lehetőséget, a dupla esély pedig végül jött is! Szépen csordogálok a pluszos hónap felé, igaz nagyon karcsú eddig a dolog majd egy hét után. Lesz ez még jobb is!

Az élőzést meg hagytam a fenébe, mert elég necces volt fogadási szempontból a nap. Először az Inter meccsen agyaltam, hogy megteszem az 1.5 overt, mert biztos voltam benne Samp 1:0-lás vezetésénél, hogy lesz itt még gól. Lett is csak még egy a hazaiaknak. Ekkor dobtam a meccset fogadási szempontból, bár a második félidő közepén, amikor úgy voltam vele, hogy azért csak talál egyet az Inter is. 2.5 overen agyaltam 1.36-os oddsnál, amikor szögletből meg lett a szépítés így ez a meccs ment a kukába.

A Besiktasnál esélyesem sem volt jó oddsot elcsípni. Ugyan nem volt a listában a Napoli, de azért 0:1-es Spezia vezetésnél megkísértett az 1X, de óriási mákra lebeszéltem róla magam, a meddő hazai fölény ellenére a kiscsapat mindhárom pontot elhappolta a Maradona-stadionból...

Ekkor már úgy voltam vele, hogy mára hagyom a fenébe az egészet, amikor a Lille tényleg felrakta a pontot az i-re...0:1-re vezetett az Amiens, mondom én itt a mai napi meglepetéseket látva maximum 1.5 overre megyek rá, ha sokáig nem esik be dugó. Erre jött a 0:2, Robi pedig hagyta a fenébe az egész napot ezzel. Egyelőre az élőzéssel nem vagyok kibékülve.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 08, 2021, 16:48:55
Január 8. fogadási terv

Pre-tipp sajnos ma sincs.

Live-fogadási lehetőségek:

19:00 Nacional - Sporting
Na a tegnapról elhalasztott meccset ma pótolják, így ezt is követem értelemszerűen.

20:00 Benfica - Tondela
A Sportingot üldöző fővárosiaknak kötelező a hazai győzelem. Meglátjuk, hogy lesz-e valami fogható szorzó.

22:00 Famalicao - Porto
Kvázi ugyanaz a helyzete a Portonak, mint a Benficának. Nagyon remélem, hogy valamelyik kiscsapat szerez vezetést, és hátha tudok jó oddsot elcsípni dupla esély vagy a gólok piacán.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!

Sajnos az egyetlen meccs, amit kinéztem - a Nacional-Sporting összecsapás - elvileg a rossz időjárási viszonyok miatt elmaradt, így gyakorlatilag a szűrésen kívül fogadási szempontból pihenéssel telt a nap.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 09, 2021, 08:53:24
Január 9. fogadási terv (a lista a nap folyamán az esti 20:00-kor vagy azután kezdődő meccsekkel bővülhet! Egyelőre a nap első felével foglalkoztam.)

Pre-fogadási tipp:

11:30 Sivasspor - Gaziantep 2 +1.5 AH@1.23 (bet365) 2:1
Téterősség: 5/10
Indoklást a Guruban olvashatjátok (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/466768). Annyi az eltérés, hogy ott az 1.30-as alsó határ miatt +1.0 AH-val operáltam 3/10-es erősségen.

13:00 St. Pauli - Kiel X2 @1.25(bet365) 1:1
Téterősség: 5/10
Hét elején bele-belenéztem a Kiel utolsó bajnokijába! Az akkor listavezető észak-német együttes nem tudta folytatni komoly decemberi veretlen szériáját, s kikapott hazai pályán a nagy mumus Osnabrücktől. A vereség ellenére a mezőnyfölénye megvolt a Kielnek, ám ez pusztán a meccs végén egy szépítésre volt elegendő (1:2). Most a kieső helyen tanyázó St. Paulihoz látogatnak. A kisebbik hamgurgi alakulat nincs jó passzban, s bízom benne, hogy Kiel számára az idény első tétmeccsének elvesztése nem egy nagyobb gödör kezdete. Úgy kalkulálok, hogy legalább 1 pontot képesek elcsenni idegenből.

Profit: +4.42 egység, ROI: 6,69%

Live-fogadási lehetőségek

15:00 Benevento - Atalanta
Hasítanak a bergamóiak, ám a Benevento idén rágós falat lehet bárkinek. Gólokkal számolok és vendégsikerrel értelemszerűen, de utóbbi szempontjából akár borulhat is a forgatókönyv.

21:00 Osasuna - Real Madrid
A városi rivális Atleticoval szemben lépéselőnybe kerülhet a Real, mivel Simeonéék meccse elmaradt, egy esetleges győzellemel pedig az élre ugorhat Zidane csapata. A gyengécske formában lévő Osasuna otthonában pedig erre minden esélye megvan a Királyi Gárdának.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!

Portugáléknál esélyem sem volt a live-tippre. Egyedül a Benfica szerezte meg viszonylag későn a vezetést, az 56. percben, viszont a hazai pályán játszó toronymagas favoritra, valamint a 0.5 overre is béka segge alatt volt ekkor még az odds. A Sporting és a Porto pedig simán lejátszotta az első félidőben az érdemi kérdéseket. Ez van, örülök, hogy legalább az érzés megvan, hogy nem kell mindennap mindenáron fogadni. Ez nem feltétlen rossz út!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 09, 2021, 21:42:19
Live: 40. perc 0:0
Osasuna - Real Madrid 0.5 over @1.22 0:0
Téterősség: 5/10

Furcsa nekem ez a magas odds már az első félidő végén...ennyire azt éreznék a bukik, hogy nem bír majd a Madrid a hazaiakkal ezen a talajon? Amikor ilyen magas az odds a 0.5 overre relatív korán, ott valami turpisság van mindig...viszont nem tudtam ott hagyni a lehetőséget.

Profit: -5.58 egység, ROI: -7.34%
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 10, 2021, 10:19:19
Megvallom őszintén, tegnap este nagyon elment a kedvem az egész sportfogadásos baromságtól. Úgy ahogy van. Egyszerűen azt érzem, hogy - s nézzetek összeesküvés elmélethívőnek - lehetünk bármennyire alaposak, mértéktartóak, türelmesek, következetesek, úgyis mindent a geci irodák nyernek! Honnan a picsába tudhatták előre a Real meccsén már a 35. percben, hogy 0:0 lesz? Hogy a második félidőben nem lesz egy 11-es, vagy bármi? És ez nem az első olyan eset, amikor már felfigyeltem gyanúsan magas oddsmozgásra overben a gólok terén, s valahogy mindig nekik lett igazuk?

Akkor ott a török meccs. Adott egy bombaformában lévő együttes, és egy olyan ahol kevésbé megy a szekér, bár fellendülőben vannak. Az oddsokból ítélve ezek a szemétládák pontosan tudták, hogy szeptember 12-e után szombaton pont el fog hasalni Gaziantep. Már a meccs előtt gyanús volt az egész, mégis Guruztam, mert naiv szerettem volna lenni. De megintcsak a vészcsengőmnek volt igaza. Nem azt mondom, hogy itt az egész futballvilág egy külső kulissza, s valójában minden egyes kurva eredmény, és odds mögött a tudatosság áll, és a legnagyobb business, hogy a sportfogadó-társadalomnak nevezett birkanyájat, szépen megkopasszák, ami csak idő kérdése. De egyszerűen ez már sok.

Persze most az indulat is szól belőlem, pedig direkt aludtam erre a posztra egyet, viszont akárki akármit mondd, én egyre inkább azt érzem, hogy az oddsok alapján teljesen manipulált eredményekkel van dolgunk. Ezzel most nem fogtok egyetérteni, elfogadom persze. De akkor is legbelül azt érzem, hogy mocsok nagy színházban ülünk, ahol a hülyegyerekek naivan szájtátva nézik a műsort.

Most kell egy kis idő, hogy lenyugodjak, bár biztos értetlenül olvassátok ezt a kirohanást, ami hangsúlyozom nem a tegnapnak szól! Hosszabb ideje látok ilyen gyanús oddsmozgásokat, s most vagy én vagyok olyan szerencsétlen, hogy csak ezekbe futok bele és megszívom, vagy tényleg itt pl. már a 35. percben 1.22-es 0.5 overnél valahogy "tudta" a bukik, a rendszer vagy a fasz tudja ki, hogy 0:0 lesz! Még írtam is, hogy van benne valami turpisság, mert alapesetben egy Real meccsen ez az érték ilyenkor kb. jó ha 1.10.

Ma pihenő, a live-tippelésben meg ki tudja meddig...most ez a 0:0 egy ideje gyűlő rossz gondolatsorra volt hab a tortán.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Sound Dátum január 10, 2021, 10:49:33
Szia rob!

Még az előző posztod előtt gondoltam, hogy írok a naplódba! Márpedig azt akartam írni, hogy tök jó úton jársz! Amikor az ember bankja a mínusz/plusz határán billeg az azt jelenti, hogy közel van ahhoz, hogy átlendüljön stabil, de minimális haszonba!
Pont most nem éri meg abbahagynod!!!
Azt gondolom, hogy valamilyen rendszer szerint kell meccset nézni, kiválasztani, dönteni. Nem láttam a Reál meccsét szerencsére (nálam kiesett a kiválasztásnál – pontosabban jobbnak éreztem a Milant), de a fogadásod időpontjából, oddsból az jön le, hogy elsősorban nem azért fogadtad meg, mert annyira benne volt a találkozóban a vendéggól a játék alapján, hanem azért, mert teljesen jól úgy gondoltad, hogy nehogy már a Real egy Osasuna ellen nem gyötör be valahogy egy dugót, hiszen égető a 3 pont, úgy, hogy a Barca is nyert.

Ezzel azt akarom mondani, hogy teljesen jól gondolkodtál, de el kell fogadni, hogy van ilyen! Sokszor megfogadom, hogy overt az 55. perc előtt nem kötök – mégis megszegem, de gyakran bekapcsol a vészvillogó. Over előtt mindig azt nézem, hogy mindkét csapat támadói mennyire aktívak: - elmozognak-e, keresik-e az üres területeket, gyors – e a mozgásuk. Ha ez adott és az eredmény is jó (1:0, 2:1) akkor megyek rá. Hangsúlyozom mindkét csapat támadóinak aktívnak kell lenniük, azaz esélyes legyen az egyenlítés és az is, hogy rárúg a vezető csapat még egyet – lsd tegnap Dortmund.

Az overnek könnyű haszonszerzésnek kell lennie. Ha nem érzem mindkét gárdánál a gólkényszert, azaz csak az egyik fél nyom, akkor megyek a szögletpiacra!

Az utolsó két bekezdést azért írtam, mert valamiféle rendszerről beszéltem fentebb: nálam ezek az over kitételek, s sokszor, mint a szerencsétlen pecás csak ülök és várom a lehetőségeket meccseken keresztül, mígnem felrúgom a szabályaim és kötök egy rossz üzletet. Van, hogy egyszerűen nincs kapás, és tényleg, mint a hülyegyerek mégis bevág az ember a semmire.

Szóval nagy levegő, most lehet gyúrni az önkritikát, és tanulj belőle – ha ezt megteszed át fogsz fordulni stabil plusszos fogadóvá!

barátsággal, üdv:
sound
UI.: szerintem jobb minél előbb visszaszállni a lóra, ha ledob!!! Okos bankrollal egy-egy rossz fogadás nem fáj annyira.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 10, 2021, 11:16:55
Köszi Sound!

A tét az normál volt, tehát nem valami nagy veszteségnek szólt ez a kifakadás, inkább annak, hogy kezdem unni, hogy úgy érzem az irodák mindig előttünk járnak...persze, ha nem így lenne, nem lenne business a sportfogadás. Tudom ezt, nem most ébredtem fel Csipkerózsika-álmomból. De néha az az érzésem, hogy az előnyük már túlontúl nagy. Na de nem ragozom. Most azt érzem, hogy sok a fogadásból. Pár napig pihenek, mert lehet a darts-VB kapcsán azért karácsonyi és szilveszter körüli hajtás is kivett belőlem ilyen téren.

Mára az Espanyol meccsét terveztem este követni, de inkább hagyom a fenébe. Majd 1-2 nap múlva újult erővel folytatom!

Még egyszer köszönöm a biztató szavakat! Sokat segítenek!  :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 11, 2021, 13:51:45
Január 11. fogadási terv

Pre-fogadási tippek:

19:00 Nea Salamis - Paphos 1X @1.56 (bet365) 2:0
Téterősség: 4/10
Nekem Várda64 az egyik olyan fogadó a kevesek - 3-4 ember - közül, akiknek nagyon adok a tippjeire, még ha pirosodik akkor is! Tudom, hogy nem hasraütésszerűen csinálja, amit csinál, s ráadásul elég szépen muzsikál Pistink! Engem a Gurus elemzése  (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/468279)meggyőzött!

20:30 Braunschweig - Düsseldorf X2 @1.28(bet365) 0:0
Téterősség: 6/10
Itt meg magamat győztem meg még tegnap, hogy ez a tipp megér egy Gurus irományt (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/467932). Remélem nem hiába koptattam az ujjaimat!

A live-ot továbbra is hanyagolom még jó pár napig.

Profit: -1,66 egység, ROI: -1,93%
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 12, 2021, 08:48:14
Január 12. fogadási terv

18:45 Vitesse - Utrecht 1X @1.36 (bet365) 1:0
Téterősség: 5/10
Indoklás a Guruban! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/468509)

19:00 Granada - Osasuna 1X @1.33(bet365) 2:0
Téterősség: 2/10
A nap folyamán toltam még Sound Gurus meglátását, amit itt olvashattok (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/468762)!

Profit: 0.80 egység, ROI% 0.86%

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!

Szerencsére a hét eleje jól sült el szombati kiakadás után, amit továbbra is fenntartok! Ezúton is köszönöm Várdának a csontsimán zöldülő találatot Ciprusról. Ahogy elnézem év eleji teljesítményét, mindenkinek nagy kihívás lesz őt letaszítani a Gurus-tabella elejéről!  ;D :beerchug:
Annak is örülök, hogy az én német 2-es tippem szintén zöldült, viszont megint egy 0:0-ba futottam bele! Ez most már kissé aggaszt, hogy a kiválasztásaim között az év első 12 napjából ez már a sokadik 0:0. Nem tudom, hogy a francba tudok ennyire belenyúlni ezekbe. Ezért a live-ozás mellett egyelőre az overes fogadásoktól is ódzkodom, mert nem éppen jó ez a tendencia! Na de bízom benne, hogy a pre-tippek terén tovább tart a menetelés, és a Vitesse legalább egy pontot otthon tart!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: zbking Dátum január 12, 2021, 10:20:21
Szeva, azt irod feljebb a Real meccsre, hogy valahogy tudta a buki, hogy nem lesz gol, ezert volt 1,22 az over 0,5 oddsa a 35.percben.

Nos, ez pont igy volt, veled ellentetben ok tudtak, hogy gyakorlatilag jatekra alkalmatlan volt a palya, olvasd el Zidane nyilatkozatat. Persze szar palyan is lehetett volna 2-2 is, itt 0-0 maradt, szinte helyzet nelkul.

En nem foglak "simogatni", mint a tobbiek, de ha ket elbukott tipp igy kiakaszt, akkor tenyleg felesleges fogadni.
Ha nem birja el a jatekrendszered, akkor az nem eletkepes, ha meg osszeeskuvest latsz mogotte, akkor meg azert. Persze van egy csomo kamumeccs, bele is fogsz szaladni, ezt nem lehet kivedeni.

Olyan jatekmod kell, ami elbirja ezt, es ezekkel is tud pluszt termelni.

Tehat fel a fejjel, hajra, meg nagyon kicsi a meccsszam, nem szabad ennyitol befordulni. :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 12, 2021, 11:48:20
Idézetet írta: zbking Dátum január 12, 2021, 10:20:21
Szeva, azt irod feljebb a Real meccsre, hogy valahogy tudta a buki, hogy nem lesz gol, ezert volt 1,22 az over 0,5 oddsa a 35.percben.

Nos, ez pont igy volt, veled ellentetben ok tudtak, hogy gyakorlatilag jatekra alkalmatlan volt a palya, olvasd el Zidane nyilatkozatat. Persze szar palyan is lehetett volna 2-2 is, itt 0-0 maradt, szinte helyzet nelkul.

En nem foglak "simogatni", mint a tobbiek, de ha ket elbukott tipp igy kiakaszt, akkor tenyleg felesleges fogadni.
Ha nem birja el a jatekrendszered, akkor az nem eletkepes, ha meg osszeeskuvest latsz mogotte, akkor meg azert. Persze van egy csomo kamumeccs, bele is fogsz szaladni, ezt nem lehet kivedeni.

Olyan jatekmod kell, ami elbirja ezt, es ezekkel is tud pluszt termelni.

Tehat fel a fejjel, hajra, meg nagyon kicsi a meccsszam, nem szabad ennyitol befordulni. :ok:

Köszi a kommentet! Nem is kell simogatni, teljesen igazad van. Viszont azt megjegyezném, hogy ha figyelmesen olvastad a kiakadást, abban pontosan leírom, hogy nem a mostani vesztes meccsek miatt akadtam ki, hanem ez egy hosszabb ideje tartó  tendencia csúcsa volt. Illetve nem a veszteség zavar, jó a bankmenedzsmentem, lótüdő pénz ment el, ami ráadásul idővel vissza fog jönni, pusztán, hogy nem ez volt az első eset, amikor furcsa oddsmozgások révén valahogy mindig az lett, amit az irodák sejtettek. Na mindegy kár ezen már lovagolni. Köszi még egyszer a véleményedet! Tudom, hogy nem kötekedésnek szántad! Megyek tovább előre! Sok zöldet!  :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Várda64 Dátum január 12, 2021, 20:42:14
Idézetet írta: robmiller Dátum január 12, 2021, 08:48:14
Ezúton is köszönöm Várdának a csontsimán zöldülő találatot Ciprusról. Ahogy elnézem év eleji teljesítményét, mindenkinek nagy kihívás lesz őt letaszítani a Gurus-tabella elejéről!  ;D :beerchug:

Igazán nincs mit Robi!  :beerchug: Én örülök a legjobban hogy ennyire simán jött.  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: gezaba Dátum január 13, 2021, 22:38:20
A gyanúsan jó oddsokhoz, 2019.05.05-i bejegyzésem:

"KFUM - Jerv   70'   5-0   6+   2,60

Bár gyanúsan jó a szorzó...

Mindig rácsodálkozok, honnan tudják a bukik ennyire pontosan belőni, hogy lesz-e még gól? 5-0 után piros lap az underdognak, majdnem fél óra hátra van, erős élőkép - és egy gyanúsan jó szorzó... Párhuzamosan a Bayer Leverkusen - Eintracht Frankfurt meccsen félidei 6-1 után szintén olyan szorzó már az egy plusz gólra is, hogy inkább az underen gondolkodtam!"

A játszott meccs piros lett, és az említett Bayer meccsen is maradt a 6-1. A gól nélküli meccsek említett pontos előrelátása is bosszantó, de egy 7 gólos félidő után honnan a fenéből tudják, hogy EGYETLEN gól sem lesz már 45 perc alatt?!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 14, 2021, 13:35:02
Január 14. fogadási terv

Pre-fogadási tipp:

21:00 Willem II - Groningen X2 @1.40 2:3
Téterősség: 4/10
Indoklásért lásd a Gurus irományt! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/469292)

Profit: 2.40 egység, ROI: 2.37%

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapelőtti nap margójára!

Tegnap pihentem. Figyeltem én is többek mellett a PSV - AZ Alkmaar rangadót, de 0:2-es Alkmaar vezetésnél elegendtem a napot fogadási szempontból. Éreztem, hogy lesz még gól a csörtén, de inkább becsaptam egy jó filmet, és hagytam az egészet.
Tegnapelőtt sikerült átmenetileg (?) pozitívba hoznom a januári mutatókat. Remélem ez már ígyis marad. Ezúton köszönet Soundnak Granadás tipphez, nagyon simán jött, és örülök, hogy én is tudtam ebből profitálni! Szóval köszönet érte ezúton!  :beerchug:
A nap másik meccsén a Vitesse pedig legyőzte az Utrechtet egy első félidős találatnak köszönhetően. Bár a meccs legelején volt még egy Vitesse gól, de azt sajnos a VAR elvette, de ennek ellenére is könnyedén jött a tipp. Soha rosszabb napot! Ma remélem a Groningen nem okoz csalódást!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 14, 2021, 22:33:43
Hát szó mi szó, feszengek itt a 74. perc környékén, hogy jöjjön a tipp. Nem jó ma ez a Groningen.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 15, 2021, 08:21:49
Január 15. fogadási terv:

Pre-fogadási tipp:

20:30 Union Berlin - Bayer Leverkusen 2.0 over @1.425 (bet365) 1:0
Téterősség: 4/10
Indoklás a Guruban! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/469878)

Profit: -1.60 egység, ROI: -1,58%

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!

Megmondom őszintén nem tudom, hogy vajon a Willem lett-e elátkozva az idei szezonban, vagy a Groningennél léptek-e szarba a játékosok, de őrület, s messze nem volt reális ez a 2:3-as vendégsiker. Annak ellenére mondom ezt, hogy a tippem ezúttal jórészt Fortunának köszönhetően zöldült szerencsére! Ez a Tilburg már sorozatban második bajnokiját veszíti el az utolsó 10 percben nyertes helyzetből! Ahogy írtam tegnap este a 74. percben még rezgett a seggem 2:1-es vezetésnél, aztán a véghajrában valahogy csak behúzták a vendégek, ami abszolút nem volt megérdemelt. A hazaiaktól meg a VAR két gólt elvett les címen. Olykor igen igazságtalan játék ez a labdarúgás...na de megyek tovább, ma remélem szépen jönnek a gólok az esti német csörtén!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 15, 2021, 22:05:56
Úgy látom a változatosság kedvéért ismételten sikerült ráfutni egy 0:0-ra...szakadjon rájuk a stadion.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 16, 2021, 10:20:21
Január 16. fogadási terv

Pre-fogadási tipp:

18:30 Waasland-Beveren - Zulte Waregem X2 @1.45 (bet365) 1:5
Téterősség: 3/10
Indoklás a Guruban! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/470401)

16:00 Peterborough United - MK Dons 1.5 over @1.28 3:0
Téterősség: 5/10
Várda tippje ismét meggyőzött a Guruban (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/470677), viszont ha csak 2 gól esik be, én azzal is tökéletesen elégedett leszek!

Profit: 1.15 egység ROI: 1.05%
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!

Meglett 8 db Gurus irományt követően az első pirosodás sajnos. Nem gondoltam volna, hogy pont két alapvetően igen gólerős német csapat okozza majd a botlást, de hát így alakult. Mérges voltam kissé, mert néztem a 60. percig a meccset, és ha nem is sok, de azért akadt mindkét oldalon 1-2 ordító ziccer. Most nem jött ez össze, remélem megint egy 8 darabos hibátlan sor következik az elemzések terén!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 17, 2021, 09:05:10
Január 17. fogadási terv

13:00 Holstein Kiel - Karlsruhe 1.5 over @1.25 (bet365) 2:3
Téterősség: 5/10
Kiellel már kéthete egy Gurus elemzésben foglalkoztam az Osnabrück elleni hazai meccsük kapcsán. Gödörbe kerültek nem kétség, mert ebben az évben még nyeretlenek az északiak, ám hazai pályán szerintem most igyekeznek majd visszatérni a győzelem útjára, amihez a nem éppen rossz formában lévő Karlsruhénak is lesz 1-2 szava. Szerintem két gól elvárható ezen a csörtén.


15:30 Bayern München - Freiburg 1 @1.24 (Unibet) 2:1
Téterősség: 4/10
Bár Szigo Gurus elemzése (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/471381) mindenkit óvatosságra int, joggal, én azért most úgy érzem, hogy a pofonok után megrázza magát a München, s most hogy botlott mindenki, kissé "nagyobb" előnyt vív ki a tabella élén. Ha nem is könnyedén, de szerintem nyernek ma a bajorok.

Aktuális évi naplós mérleg nap elején: Profit: 1.15 egység ROI: 1.05%

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!
Pistink tippje szokásosan zöldült, így nekem a softos 1.5 over már az első félidőben már lejött a Peterborough meccsén! Jár a pacsi és a köszönet érte!  :beerchug:
A belga Gurus írásom pedig csontsimán jött ezúttal szerencsére. Bár bevallom őszintén, annak ellenére sejtettem, hogy itt a vendégek fognak örülni a meccs végén, nem gondoltam volna, hogy a párharc utolsó fél órájában kivégzik a Beverent. Nagy a baj Hayenéknél, nem tudom meddig lesz türelme a hazai vezetőségnek az edző felé. Na de nézzünk előre, remélem a németek hasonlóan kellemes napot okoznak nekem, mint a tegnapi csapatok!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Várda64 Dátum január 17, 2021, 10:06:34
Idézetet írta: robmiller Dátum január 16, 2021, 10:20:21
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!

Meglett 8 db Gurus irományt követően az első pirosodás sajnos. Nem gondoltam volna, hogy pont két alapvetően igen gólerős német csapat okozza majd a botlást, de hát így alakult. Mérges voltam kissé, mert néztem a 60. percig a meccset, és ha nem is sok, de azért akadt mindkét oldalon 1-2 ordító ziccer. Most nem jött ez össze, remélem megint egy 8 darabos hibátlan sor következik az elemzések terén!

Úgy legyen!  :beerchug: Egyébként előbb-utóbb mindenki elveszti a "szüzességét", de így van ez rendjén, nem kell ezt tragédiaként megélni.  :)
Nálam ilyenkor a következő lépés a fontos. Vagy kivárok kicsit, vagy azonnal rátippelek egy "tutit" ha lehetőség van rá. Nálad szerencsére a második jött be.  :ok:
Idézetet írta: robmiller Dátum január 17, 2021, 09:05:10
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi nap margójára!
Pistink tippje szokásosan zöldült, így nekem a softos 1.5 over már az első félidőben már lejött a Peterborough meccsén! Jár a pacsi és a köszönet érte!  :beerchug:
Itt egy szerencsés példa a kivárásra, amit még meg is nyomattam max. téttel, mert éreztem. De ennek az volt az előzménye, hogy itt a kivárásra a kényszer vitt rá. Megvolt ugyan fejben a Lazio meccse, de egyéb elfoglaltságom miatt nem tudtam megírni. "Vérzett" a szívem mikor néztem a meccset és láttam, hogy az jön amit várok, de ezen is túl kell lépni. Viszont nem egy rossz visszaigazolás ez saját magad számára, mert Te legalább tudod, hogy jó úton jársz, még akkor is, ha most éppen nincsen nyoma.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 17, 2021, 11:07:02
Ez még lemaradt olvasva Várda Gurus írását (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/471390)! Ha már Sound is berepült a buliba, akkor én sem maradok ki! Vagy együtt nyerünk, vagy együtt szállunk el a búsba... :beerchug:

16:45 Ajax - Feyenoord 1 @1.40 (bet365) 1:0
Téterősség: 3/10

Profit: 4.56 egység, ROI: 3.76%
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 18, 2021, 14:40:37
Idő hiányában mára csak ennyi:

20:30 Hamburg - Osnabrück 1.5 over @1.20 5:0
Téterősség: 5/10

Profit: 5.56 egység, ROI: 4.31%
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 19, 2021, 09:42:53
Január 19. fogadási terv:

19:00 Derby County - Bournemouth 1.5 over @1.36 (bet365) 1:0
Téterősség: 3/10
Indoklást lásd Guruban! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/472544)

Profit: 2.56 egység, ROI: 1.98%
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Sound Dátum január 19, 2021, 15:45:25
Papám!!!

Mingyá meglesz az 5 %-os roly!  :D Ugye nem állsz le????
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 19, 2021, 15:54:06
Idézetet írta: Sound Dátum január 19, 2021, 15:45:25
Papám!!!

Mingyá meglesz az 5 %-os roly!  :D Ugye nem állsz le????

;D
Azért óvatosan, mert ilyenkor szokott jönni a fránya piros... ;D Dehogy állok! A napló címe annak szól, hogy december 31-én is meg legyen ez a mutató, hacsak nem jobb!  ;) :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 20, 2021, 11:22:26
Január 20. fogadási terv (nap folyamán bővülhet)

14:00 Hatayspor - Yeni Malatyaspor 1X @1.36 (Unibet) 1:2
Téterősség: 6/10

15:00 Udinese - Atalanta DNB2 @1.30 (bet365) 1:1
Téterősség: 6/10
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 28, 2021, 20:03:16
Elkezdtem cigánykodni a naplózással idő híján. Azért nem szeretném elhanyagolni, de a pretippek terén érdemesebb a Tippjátékot/Gurut/főoldali posztokat nézni. Itt pedig igyekszem a live-okat megosztani, amikor vannak. Egyszerűen nincs kapacitásom bő egy hete  a korrekt naplózásra.

Na de a lényeg egy live-tipp a félidőben! A román bajnokságban Kolozsváron vezet az Astra! Nem mostanság kapott ki utoljára a Vasutas, s ráadásul egy hazai vereség nagyon fájó lehet a FCSB elleni versenyfutás során! Úgy vélem, hogy a második játékrészben lesz még gól!

Félidőben 0:1
CFR Cluj - Astra 1.5 over @1.25 1:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 30, 2021, 20:33:52
A listavezető FCSB hazai pályán a sereghajtó, három meccses vereségszériában lévő Jászvásárt fogadja. Az első félidő a bukarestiek szája íze szerint alakult, hiszen Tanase révén megszerezték a vezetést, ám a második félidő elején a semmiből kvázi egyenlített a kék-fehér kiscsapat. Már az előző fordulóban is botlott a FCSB az Arges ellen (0:0), s most sem zsebelik be a három pontot, akkor a Kolozsvár esetleges vendéggyőzelme esetén visszazuhanhatnak a második helyre is akár. Fel van borulva eléggé a pálya, szerintem egy gól még eshet ezen a csörtén.

1:1-nél a 62. percben
FCSB - Poli Iasi 2.5 over @1.33 3:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 31, 2021, 18:10:12
Cumira áll a Loki a Nagyerdeiben a Siófok ellen. Úgy fest a Balaton-partiak mumusai a hajdúságaiaknak, mert ősszel is éppencsak pontot tudott idegenben menteni a Debrecen. Jövő héten a DEAC ellen tolják, szerintem úgy számoltak a nagy előny birtokában, hogy ott leadják a másik városi klubnak a pontokat, de így, hogy a Vasas nyert, a Pécs még később játszik..szerintem legalább egy ikszet ki akarnak ebből hozni.

0:1-nél
Debrecen - Siófok 1.5 over @1.25 2:1

Mire kirakom 1:1...ezt már szeretem  ;D
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Sound Dátum január 31, 2021, 18:39:42
Vègre jönnek az élők szépen sorban!!!
Ez az, jól csinálod !!!
Mindez megtámogatva okos guruval plusszosan fog tartani hosszú távon!!

Hajrá, így tovább!!!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum január 31, 2021, 19:07:25
Köszi szépen Ricsi! :)

Igen az utóbbi két hétben a Derby Countys Guru után pár dolgot átértékeltem, átgondoltam. Nem volt időm naplózni a tippjeimet, és ez volt a kulcs. Úgy fest, ha minden tipp után vezetem az eredményeket (profit, roi) az elérendő cél határában megremegek, és bevonzom a bukó tippet. Ezzel felhagyok. Úgy érzem az a jó taktika, ha a pre-fogadásaimat a Guruban és a Tippjátékban vezetem napi jelleggel, itt pedig csakis az élő tippelésre megyek rá, olyan meccseknél, mint a lentebbi három. Olyan ligák, amiket napi szinten követek (eredmények, hírek, csapatok) stb, és ha meglepetés-szagú eredmény van épp meccs közben, akkor támadok.

Illetve talán élők közben azért jönnek a zöldek, mert eltökéltem magamban, hogy 0:0-lás állásnál nemigen szeretnék fogadni, ritka kivételtől eltekintve. Az a hónap közepi Real-Osasuna tipp nagyon fájt. Nekem most tudatosult igazán - remélem -, hogy egyszerűen a 0:0 a mai fociban majdhogynem mindenkinek "jó". Persze ezt most lesarkítottam eléggé. Arra gondolok, hogy ez az eredmény olyan elfogadható, nem lőttünk, de nem is kaptunk. Másik eset, hogy amikor egy esélytelen csapat 0:0-ra áll a favorittal szemben, addig bennük van a hit, hogy itt bravúrt lehet elérni, s minél inkább közeledik a meccs vége, annál inkább elhiszik. Lásd pl. Liverpool - Burnley 0:1. Itt ugyan volt gól 11-esből, de szerintem a Burnley a 0:0-t is aláírta volna a gólt megelőzően. Hú nyújtom mint a rétestésztát, szóval be is fejezem. Lényeg, hogy új taktikát kezdtem el követni, ami egyelőre úgy fest működik.

A Guru, a Tippjáték és a főoldalik terén is szép profittal zártam a januárt. Szóval a decembert követően ez a második hónap, amikor 10% ROI körül teljesítek zsinórban mindent összevetve. Ez az út, amin járni kell tovább!

Illetve én is gratulálok Neked a szép januárhoz! Így tovább!  :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 04, 2021, 19:20:12
60. percben hátrányban van otthon a Midtjylland...nem kaptak ki még a hazai pályán a szezonban, viszont ki tudja a téli szünet után milyen formában jöttek vissza. rizikós a tipp, de benne lehet egy gól még a meccsben.

0:1
Midtjylland - Sonderjyske 1.5 over @1.36 1:2

Hát én bevallom arra gondoltam, hogy egyenlít az éllovas, de úgy fest, zakóval kezdik 2021-et.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 06, 2021, 19:46:17
A Köln rendesen rángatja idegenben a Gladbach tökeit. Már pedig egy jó kis adok-kapokért a Borussiának sem a kell szomszédba mennie, s most egy ilyen jellegű meccs kezd kibontakozni.

1:2-nél
Gladbach - Köln 3.5 over @1.33

Maradt az 1:2...kiszopatott a Gladbach most.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 07, 2021, 20:51:59
Vezet a Clinceni a semmiből az FCSB otthonában!

0:1-nél
FCSB - Clinceni 1.5 over @1.36
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 11, 2021, 17:41:35
Mai meccsnézős terv

19:00 Bayern - Tigres
Klub-VB döntő. A bajorok beállíthatják a Barca 2009-es rekordját, amikor egy szezon alatt minden létező trófeát megnyertek a Katalánok. A mexikóiakat előzetesen nem várták a döntőbe, de Gignac révén ki tudták ütni a brazil Palmeirast. Szerintem itt már a németek ellen kevesek lesznek. Tipp: 2:0-ra nyer a Bayern. 1.20 most az Unibeten. Élőben hátha történik valami, ami feljebb srófolja ezt az oddsot.

21:15 Estoril - Benfica
Ezt nem biztos, hogy mutatja stream. A portugál kupa elődöntőjének első meccsén a Benfica az Estorilhoz látogat. Igazából a Sasok bajnoksága szerintem már elment az utóbbi idők botladozásai miatt, így a Kupa maradt, ahol az ágrajz folytán a legkönnyebb ellenfelet kapták. Jorge Jesus csapata szerintem már az első meccsen szeretné eldönteni a lényegi kérdéseket a másodosztályú kiscsapat ellen, hogy a visszavágó pusztán formalitás maradjon. Tipp: 0:2-re nyer a Benfica Ez utóbbit 2/10-es téterősségen pakoltam is az Unibeten még tegnap 1.38-ért. Aztán ha élőben vezet az Estoril, akkor kövérebb szorzókon megy az X2, vagy az 1.5 over.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 11, 2021, 19:21:35
20. percben elvettek egy gólt a Bayerntől, les címen. Na itt lesz szerintem az h bepipulnak a bajorok, és behúzzák
1.28-on tettem a Bayern-győzelmét.

Kivettem a 75. percben résznyereménnyel, amivel elégedett vagyok, látva ezt a meccset. Ahogy lehozta Lewát, Sanét 1:0-nál, hát nem tudom...gyenge ez a Tigres, de nehogy becsússzon egy hiba a vége felé. Nem éles ez a Bayern ma. Nem kockáztattam, jó ez így.

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 13, 2021, 14:59:25
Érdekességképpen leírok magamnak mára egy-két meccset, ahol szerintem döntetlen fog születni. Kíváncsi vagyok, mennyire fognak ülni a megérzések. Nem is írok szorzókat, csak magára tényre vagyok egyelőre kíváncsi.

16:00 Crystal Palace - Burnley
16:00 Birmingham - Luton
16:00 Derby - Middlesbrough

Na ezeken egyiken sem lett iksz, ennyi volt a kíváncsiság.  :)
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 13, 2021, 16:41:00
Dortmund cumira áll...1:2

1X @1.66

egyenlítés után kivettem a zsugát, amit kínált, mert kalap szar ez a Dortmund nézve a meccset.

2:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 13, 2021, 17:16:06
Hollandéknál vezet a Den Haag a PSV ellen. Kisebb téttel ment egy DNB2, aztán ha sokáig nem jön a gól, akkor az 1.5 overre egy nagyobb tét jön.

0:1-nél
Den Haag - PSV DNB 2 @1.46

1:1-nél ment rá egy 2.5 over @1.40

2:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 13, 2021, 18:24:15
PSG meccsen 1:1-nél 2.5 over @1.50

2:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 14, 2021, 13:09:06
Lorient vezet Monacoban

Monaco DNB @1.53

2:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 14, 2021, 15:49:36
Utrechtben egy gólt várok

0.5 over @1.30

Na ez vajúdásmentes szülés volt!  :beerchug:

3:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 14, 2021, 16:44:05
Nagyon nyom a Frankfurt, egy gól azért csak beesik

0.5 over @1.25

Rögtön jött is! Mára lehet befejezem, hogy ennyire esnek a tippek  ;D

2:0
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 14, 2021, 22:33:08
Benfica meccsén lesz még egy gól szerintem

1:1-nél 2.5 over @1,30

1:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 15, 2021, 11:10:51
Mai meccskövetős terv

21:00 Chelsea - Newcastle 1 2:0
Cs Tipp: 2:0

20:30 Bayern München - Bielefeld 1 3:3
Cs Tipp: 2:0 vagy 3:0

Ha ezeken érdekesen alakul a forgatókönyv - sokáig nincs gól, vagy vendégek szereznek vezetést, akkor jön majd az okoskodás az oddsok alapján.

További megérzések mára csakúgy, tét nélkül:

West Ham - Sheffield 1 3:0
Cs tipp: 1:0 vagy 2:1

Verona - Parma DNB 1 2:1
Cs tipp: 1:0 vagy 1:1

Cadiz - Athletic Bilbao X 0:4
Cs tipp: 1:1

Sporting CP - Ferreira 1 2:0
Cs tipp 1:0 vagy 2:0

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 15, 2021, 21:15:28
Kisebb téttel Bayernen 3.5 over 0:2-nél @1.40

Mellette ment egy1X @1.82 kivettem 3:3-nál 0:2 után ígyis szép hasznot hozott ez is!  :)
Ha nincs gól sokáig, akkor 2.5 overre nagy téttel bombázok.

1:3-nál 5.5 over @1.57
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Sound Dátum február 15, 2021, 21:47:30
Nekem is 1,57-ért lett még az 5,5 over  :D
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 15, 2021, 21:52:30
Idézetet írta: Sound Dátum február 15, 2021, 21:47:30
Nekem is 1,57-ért lett még az 5,5 over  :D

Sound egyelőre 2:3 van, max a 4.5 :D Tök mindegy ezen a meccsen most kaszálni lehet!  ;D ;D Nekem az 5.5-höz kell még egy dugó. Jó lenne, ha egyenlítene a bayern, mert akkor kaszatibi beköszöntött itt hét elejére  ::)

U.i.: utólag a naplód alapján látom, hogy értetted a kommented. :) Nekem most az a terv, ha 2:3-nál az 5.5 felmegy 1.50 körülre, akkor még rápakolok valamennyit. Egy dugó még lesz itt!

Fenébe..hamar beesett a gól. Leállok, szerintem 4:3 lesz a vége, de tudni kell azt mondani, hogy elég. Mielőtt elragad a gépszíj.  ;D
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Sound Dátum február 15, 2021, 22:16:37
Ja, jaaa
Úgy értettem, hogy annyiért tudtam kötni. Fogadtam és haláli nyugiban vettem egy forró fűrdőt...visszajöttem 3:3 :ok:
Hajrá a többihez!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 15, 2021, 22:18:22
Idézetet írta: Sound Dátum február 15, 2021, 22:16:37
Ja, jaaa
Úgy értettem, hogy annyiért tudtam kötni. Fogadtam és haláli nyugiban vettem egy forró fűrdőt...visszajöttem 3:3 :ok:
Hajrá a többihez!

Gratula! Én leálltam, elég volt! Nagyon adta magát fogadási szempontból ez a meccs. Respect a Bielefeldnek, megszerettem őket!  ;D :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 16, 2021, 09:54:36
Mai meccskövetések. Tét nélkül a mai megérzések, viszont nem lesz a tegnapi Chelsea, Bayernhez hasonló kiemelt meccskövetés. Gyanús, hogy fogadásmentes nap lesz a mai nap.

18:45 Tondela - Maritimo DNB1 2:1
Cs Tipp: 2:1 vagy 1:1

20:00 Preston - Watford DNB2 0:2
Cs Tipp: 0:2 vagy 1:1

20:00 Stoke - Sheffield Wed DNB1 1:0
Cs Tipp: 1:0 vagy 1:1

20:45 Bristol City - Reading DNB2 0:2
Cs. Tipp: 0:1

20:45 Middlesbrough - Huddersfield 1 2:1
Cs Tipp: 1:0 vagy 2:1

20:45 Wycombe - Derby 2 1:2
Cs Tipp: 0:1 vagy 1:2

21:15 Luton - Cardiff DNB2 0:2
Cs Tipp: 1:1 vagy 1:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 17, 2021, 09:35:16
A tegnap elég brutálisra sikeredett volna, ha követem a meccseket. Ma reggel néztem, hogy minden előzetes tipp zöldült volna, ráadásul 4 correct score is ült volna. Ha egységnyi téten rakom mindegyiket jó kis haszon esett volna. De persze ez mindig akkor van, ha az ember nem tesz pénzt. Mihelyt pakolgat, rögtön elhalássza Fortuna a casht.

Mára kiemelten a City liverpooli vendégjátékát akarom követni, ahol természetesen a listavezető győzelmét várom. Élőzésben hátha lesz valami normális lehetőség, mint pl. hétfőn a Bayern-Bielefeld meccsen.

21:15 Everton - Manchester City 1:3
Cs Tipp: 0:2 vagy 1:2

A Guruba a Swansea-Nottingham meccs lett beküldve, amelynek indoklását itt olvashatjátok (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/490294)

20:00 Swansea - Nottingham Forest 1.5 over 1:0
Cs Tipp: 2:1

A többi meccsre - ami érdekel személy szerint - megint kiírom brahiból a megérzéseimet:

19:00 Burnley - Fulham X 1:1
Cs Tipp: 1:1

19:00 Celtic - Aberdeen 1 1:0 - még ez a meccs lehet élőzésben érdekes, viszont a Celtic a senkiföldjén van a 2. helyen. Lehet totálisan leszarják már a dolgokat, ez pedig veszélyes.
Cs Tipp: 1:0 vagy 2:0

19:00 St. Mirren - Hamilton DNB1 1:1
Cs Tipp: 1:0 vagy 1:1

19:00 Levante - Atletico Madrid DNB2 1:1
Cs Tipp: 1:2 vagy 1:1

20:00 Coventry - Norwich DNB2 0:2
Cs Tipp: 0:2 vagy 1:1

20:00 Millwall - Birmingham DNB1 2:0
Cs Tipp: 0:0 vagy 1:0

20:00 QPR - Brentford DNB2 2:1
Cs Tipp: 1:2 vagy 1:1

20:45 Barnsley - Blackburn X 2:1
Cs Tipp: 1:1

21:00 Marseille - Nice X 3:2
Cs Tipp: 1:1

21:15 Bournemouth - Rotherham DNB1 1:0
Cs Tipp: 2:1 vagy 1:1

22:45 Guimaraes - Farense DNB1 2:2
Cs Tipp: 2:1 vagy 1:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 17, 2021, 19:23:09
Vezet a Levante. Szerintem az Atleti nem kap ki, s egész jó így az odds a Matracosokra.

X2 @1.50

1:1

Nem akarom elkiabálni, de ez az előzetes Correct score tippelgetés a lenti posztban ma is egész bitang módon kezdődik  :D
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 17, 2021, 22:30:48
City meccsén 1:1-nél várok még egy dugót a második félidőben

2.5 over @1.30

1:3
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 20, 2021, 11:10:50
Mai fokozottabb figyelemmel követett meccsek:

15:30 Köln - Stuttgart
16:00 Norwich - Rotherham
16:15 Atletico Madrid - Levante
17:00 Fehérvár - Diósgyőr
18:30 Schalke 04 - Dortmund
18:30 Liverpool - Everton
19:30 Ferencváros - Honvéd
20:00 Venlo - Az Alkmaar
20:45 Sassuolo - Bologna
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 20, 2021, 16:53:19
Vezet a Levante a Metropolitanoban

0:1-nél
1X @1.42

Ha sokáig nincs gól, akkor a második félidő derekán 1.5 overre rámegyek.

1.5 over @1.40

0:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 20, 2021, 18:39:40
0:1 az Anfielden

DNB1 @1.55

1.5 over @1.44

0:2

Marad az élő overezés egyelőre. Nem megy ez a dupla esély/DNB. Egyszerűen túl sokszor botlanak a "nagyok". Ma csak a Bayern, Atletico, Liverpool hármas hasalt el, de múlt héten a Monaco is szenvedett, a Benfica is sz.rakodik már. Itt gólokban érdemes utazni leginkább.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 21, 2021, 09:10:59
Mai meccsek, ahol jó esély nyílhat élőzni. Majd rotálom melyiket akarom követni.

8:10 Wellington P. - WS Wanderers - ez már megy. Félidőben 1:0. Előzetesen 0:2 vagy 1:1-es eredményt saccoltam. Jelenleg 1.16 az 1.5 over. Ha nem esik sokáig gól, akkor itt szerintem rámegyek az 1.5 overre.
13:30 Augsburg - Leverkusen
14:00 Barcelona - Cadíz
14:30 Budafok - Puskás Akadémia
15:00 Lens - Dijon
15:05 Aston Villa - Leicester
16:00 Rangers - Dundee United
16:45 PSV - Vitesse
17:30 Arsenal - Manchester City
19:00 Braga - Tondela
20:00 Manchester United - Newcastle
20:00 Ajax - Sparta Rotterdam
20:30 Ross County - Celtic
21:00 PSG - Monaco
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 21, 2021, 09:20:36
Nézem ezt az ausztrál bajnokit és a második félidő elejét nagyon megnyomja a Wanderers. Simán látok benne akár két gólt is, ha kevésbé lesznek töketlenek.

1:0-nál
2.0 over (AH) @1.40

2:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 21, 2021, 14:50:43
Egy komikus kapusbakiból adódó szemfüles góllal szerzett vezetést a 4. percben az Augsburg. Előzetesen én 1:1-es ikszet vártam a meccstől, szóval szerintem még egy dugónak kéne esnie a 2. játékrészben. Egyre megyeget előre a Leverkusen, de egy augsburgi kontra is lehozhatja a tippet remélhetőleg. Illetve egyre több a 11-es gyanús szituációs is, ami mutatja h érhet a gól.

1:0-nál
1.5 over @1.33

1:1 mák...
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 21, 2021, 18:10:37
PSV - Vitesse 0:1-nél

1.5 over @1.425

huh ez rögtön jött most  :beerchug:

3:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 21, 2021, 22:07:16
Monaco vezet Párizsban. Egy gólt legalább várok még, ha nem kettőt. Előzetesen 2:1 vagy 3:2-es PSG győzelmet éreztem.

0:1-nél
2.0 over (AH) @1.40

Na a push rögtön megvan, bár nem ezt vártam. Egyet csak lő a PSG...

Időközben mivel a nyeremény 80%-át felajánlotta a bet365 (56. perc környékén), nem várok, kivettem inkább. Elég volt mára, ígyis hétfőhöz hasonlóan elég jó kis nyereség jött ma össze.  :)
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 21, 2021, 22:30:52
Végezetül egy táblázat. Látványosan nem ültek a kimeneteles tippek (lásd lenti kimenetel-kép) az utóbbi napokban mióta ismét elkezdtem inkább az élőzésben utazni, lévén kicsit több időm van. Lekopogom elég szépen hízik a bank még annak ellenére is, hogy ezeket a tippeket buktam ugyanis nem egységnyi tétekkel koordinálok mostanság, hanem a Guruhoz hasonlóan 1-10-ig terjedő téterősséges skálával dolgozom, s az overeket általában magasabb egységekkel toltam. Éreztem már tudatalatt, hogy ezen a piacon van keresnivalóm inkább mostanában.
Tegnap végül betelt a pohár, hogy kimeneteles élőkkel sorra buktam, s feltűnt, hogy az overezés most meg szépen muzsikál. Ránéztem az utóbbi szűk két hét termésére, s a lenti képet dobta ki nekem az Excel szűrő. A mai nap pedig még inkább megerősített benne, hogy erre az útra kell lépnem. Anno 2015-2016-ban is ebben utaztam, de akkor még teljesen más módszerekkel és kevésbé neves ligák kapcsán. Most viszont teljesen átalakult a szisztéma, s talán ez már jó út lehet a jövőre nézve.
Egyébként szerintem az itt látható tippek 90% naplózásra is került itt. 1-2 kivételtől eltekintve, amit mobilon pakoltam, és nem pötyögtem be ide.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 22, 2021, 08:07:04
Most nézem, hogy a Monaco meccs végül 0:2 maradt, így még a korai kifizetéssel is jól döntöttem, pedig azt hittem, hogy az 51. percben szerzett második gól után biztosan lesz ott még egy dugó!  :o

Mai program nem sok, majd kiderül, hogy lesz-e belőle fogadás élőben:

20:00 Maritimo - Porto
20:45 Juventus - Crotone

A portugálnál érdemes észnél lennem, lehet nem fognak hajtani. A bajnokságnak annyi a luzitánoknál, idén a Sporting kegyeletlenül behúzza, így a Porto-Benfica duó látványosan botladozik, ráadásul a Sárkányoknak szerintem fejben már a torinoi BL-visszavágón jár a fejük. Egyedüli motivációjuk abban lehet a pontvadászatot illetően, hogy a Braga beelőzte őket, így ők kerültek most az automatikus BL-indulást érő 2. helyre. Egyébiránt szerintem én ezt a portugál szezont elengedem fogadási szempontból a Braga meccsein kívül. Ők még kellően motiváltak, hogy idén végre az "örök" 4. helyről a 2-ra ugorjanak.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 24, 2021, 17:16:56
Nem szeretek kupára fogadni, de ez a meccs adja magát most. Meglep, hogy a jó formában lévő Puskás cumira áll a Panchoban az UTE ellen. Ránéztem a Felcsút kezdőjére, és Hornyák nem tartalékolt. Hogy is tenné, ha ott lebeg a Vezér szeme előtt, hogy a Kupa akár esély lehet végre egy trófea bezsebelésére minden évben. Játszik Knezevic, Kiss, Mance, Szolnoki...szerintem egyenlíteni fognak a fölényben játszó zsoldosok. Kupameccs lévén minimális téttel rámegyek még egy gólra.

0:1-nél
1.5 over @1.40

1:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 24, 2021, 17:41:17
FTC - Vidi

Na a Puskás meccsen nyert hasznot rápakoltam egyből a Fradi 1X-re 0:1-nél. A főoldali előzetesben pont erről a forgatókönyvről beszéltem, hogy legyen érték élőben a szorzókban.

1X @1.66

Aztán ha a második félidő közepéig nincs dugó, akkor nagyobb téttel lehet menni fog az 1.5 over.

Bár másként alakult a forgatókönyv, mint gondoltam. Egyenlítés után nem vártam újabb fehérvári dugót. Úgy érzem, hogy itt még lesz gól valamelyik oldalon.

1:2-nél
3.5 over @1.40
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 24, 2021, 20:02:32
0.5 over a Feyenoord meccsén @1.36

0:0
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: zbking Dátum február 28, 2021, 08:52:53
Szia,

A kudarc tureseden javitani kell, amikor van 2-3 rossz tipped, mindig hosszu kihagyas van, nem szegyen pedig, ez benne van a pakliban. Ha meg 2-3 rossz tippet nem bir el a rendszer, ott ugyis nagyobb a baj. Hajra!

Hogy szakma is legyen: azt erdemes lenne megnezned, hogy mi van akkor, ha nem a Sound-fele lebutitott , 1,25-1,40 koruli overrel tolnad, hanem ilyenkor a folotte levo pushos 1,00-essel ( over 0,5 helyett over 1,0,  vagy over 2,5 helyett over 3,0 stb.)

A jo tippek egy csomoszor nagyon siman jonnek, es akkor a 2,00-es odds kornyeke jol fizet. Ha 4 nyertes tippbol csak egy jon stabilan, akkor mar ugyanott vagy, mint 4 db 1,25-os oddsu sima overrel.
Vesztesnel meg ugyis mindegy.
Ha mindig csak egy gol esne, akkor lenne neked rosszabb ez a verzio, de ahogy beleneztem, vagy elmegy vagy jon eleg siman.

Ugyis szepen vezeted az excelt, szerintem vedd bele tesztnek, 50 tipp utan mar latszik, mi a palya.

Udv, zb

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum február 28, 2021, 09:06:08
Szia!

Nem tűntem el, nézd meg a főoldalt, tele van velem!  ;D Tegnapra volt az MTK-Fradi meccsre írt elemzés tippel (NB1-es főoldali), írtam egyet a ma reggeli Macarthur meccs kapcsán (Történet-főoldali), estére ott volt a Newcastle - Wolves X2-es tipp (Guru), mára a Crotone-Cagliari (Guru) és a DVSC-Vasas (NB2-es főoldali)!  ;D

A naplómban cigánykodom egyedül, már bocsánat a szóért, de ezt írtam is, hogy egyszerűen ez az a faktor, amit ha úgy van a főoldali tevékenységek mellett (szerkesztői írások, Guru) egyszerűen már nem tudok rendesen kivitelezni. Egyébként nem a bukta miatt tűntem el, hanem leginkább a hajtós napok miatt is (munka, család).
Viszont való igaz, hogy ha bejön egy-két piros tipp, én szeretek kihagyni pár napot, bár ez most nem emiatt volt így, ahogy azt a főoldali aktivitás is mutatja.

Mindenesetre köszönöm szépen, jól esik a tanács, és hogy ezek szerint érdekes lenne a naplóm, ha azt normálisan vezetném!  ::) Igyekszem márciusban erre is figyelni, csak picit azt érzem, hogy olykor túl sok időt szánok a sportfogadásra és ilyenkor visszaveszek. Ez az önkontroll egyébként úgy érzem hasznos, mert ha bukó van, akkor nem akarok azonnal hülyeséget csinálni, és rögtön visszanyerni, hanem időt adok magamnak, hogy tiszta, higgadt fejjel vessem bele magam újra a dolgokba!

Egyébként a legfőbb célom, ahogy írtam is, hogy a profilomnál a főoldalon 5%-os ROI mutató legyen. Jelenleg, ha a Teljes profilomra nézel ott 1,16%-on vagyok kb 600 tipp után, míg a szerkesztőin (a főoldali cikkeknél, ha a profilképre kattintasz) ott 534 tipp után 0,90% a mutató. Már ezzel is elégedett vagyok, mert hosszú távon ha nem is markánsan de profitos sportfogadó vagyok, szóval nincs pánik szerencsére. A február meg különösen jól sikerült mindent összevetve. Főleg a 26-os szerkesztői mutatóval vagyok elégedett, amit remélem ma nem rontok le a DVSC meccsével!  ;D

Visszatérve a hozzászólásodra márciusban kipróbálom az általad javasolt szisztémát egyelőre minimális téttel, aztán meglátjuk! Mindenestre tényleg köszönöm az építő jellegű kommentet! Sokat számít, van hova fejlődni mindig!  :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 05, 2021, 20:50:23
Diósgyőr - MTK

Félidő van, nézem a meccset. Előzetesen nagyon X-nek éreztem a párharcot, s ez benne van erősen a pakliban. Igazából a Diósgyőr próbálkozik, de felállt védelem ellen alig jutnak el veszélyes helyzetig. Drazicra próbálnak játszani, Ivanovski egyelőre súlytalan. Az első negyed órában Kata Mihály volt a gyenge láncszem a vendégeknél, de a hibáit nem tudta kihasználni a DVTK. A nagyobb helyzetek pedig inkább az MTK-nak voltak azon ritka esetekben, amikor lendületben tudtak rámenni a Diósgyőr védelmére. Schön ha felgyorsít életveszélyes. Eddig kapufáig jutott, de a legnagyobb helyzetet mégis Miovski hagyta ki.

A meccs totálisan háromesélyes, szerintem 1 gól fog dönteni, ha egyáltalán lesz itt gól ma. Benne van, hogy a Diósgyőr kibrusztolja valahogy a sikert, viszont az első félidő alapján én az MTK-ban látom inkább a fantáziát. Most azt mondanám, hogy 0:0 vagy 0:1 lesz a vége. Aztán kiderül.

Tipp a félidőben: X2 @1.50

0:0
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 06, 2021, 18:25:04
Paks - Mezőkövesd

0:1-nél beszállok a buliba. Nézem a meccset, benne van a gól mindkét oldalon. A Paks egyre jobban kitámad, itt vagy Böde begyötör egyet, vagy a Kövesd kontrázza le a tolnaiakat.

1.5 over @1.61
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 07, 2021, 12:31:25
Mára az előzetes megérzések:

ZTE - FTC BTTS @1.72 --> poszt a főoldalon 2:2

Kazincbarcika - DEAC 2.5 under @1.85 3:1
Valószínűsíthetően jövőre már az NB3-ban vitézkedő két csapat összecsapásán nem számítok nagy tüzijátékra. Hatpontos kiesési rangadó, ahol objektíven nézve még a Barcikának lehet keresnivalója a bennmaradást illetően, ám a DEAC nagy küzdő, nem hiszem, hogy könnyen adják magukat. Nem számítok sok gólra, de ha le is jön az over, egyértelműen meccs előtt az under szorzójában van a nagyobb érték látva a két együttes mutatóit, illetve szezonbeli teljesítményét.

Siófok - Ajka X2 vagy 2.5 over 1:3
Sajnos a mai másodosztálybeli meccsek terén a legerősebb megérzésemmel kapcsolatos párharcot nem tűzték kínálatra. Pedig nagyon adja magát a két tipp, s szerintem ezt a bukik is érzik vagy nem is tudom, miért nincs a bet365-nél pont ez a csörte a piacon. Az Ajka szárnyalva kezdte 2021-et. Lövik a gólokat rendesen Zsolnaiék, kicsit az NB2-es Paksnak tűnik az együttes. Ősszel is hasonló repülőrajtot vettek, aztán fokozatosan csökkent a lendület. Most tavasszal nem tudom mi lesz velük, mindenesetre most a kevésbé formában lévő Siófok otthonában jó esélyük van mindhárom pontot bezsebelni, illetve offenzív, adok-kapok focijukból egy jó kis over is kikerekedhet. Sajnálom, hogy nem lehet fogadási szempontból mit kezdeni a meccsel, mindenesetre érdemes lehet youtube-streamen követni (ha lesz), mert alapból is jó kis meccs lehet ebből.

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 07, 2021, 17:57:49
Man. City - Man Utd.

Vezetnek a vendégek. Nem hiszem, hogy a City menetelését hazai pályán pont a városi rivális fogja megszakítani. Itt legalább az iksz meglesz Guardioláéknak.

0:1-nél
1X @1.40 0:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 08, 2021, 08:47:24
A tegnapról röviden:

A nap tippjénél, a Fradi meccsén simán jött a BTTS, igaz picit bánom azt is, hogy az 1X-re nem mentem rá 2.62-ért. Mindegy lényeg, hogy a magyar piacon továbbra is szépen muzsikálok az évben, remélem így marad ez egész végig.
A Kazincbarcika meccs kapcsán nem lepődöm meg a piros tippen. Továbbra is tartom, hogy két NB3-as csapat meccsén az underben volt az érték, bíztam a DEAC-ban, hogy a Gyirmót meccshez hasonlóan jól fog muzsikálni a védelem. Hát tévedtem. Igazából amikor a Barcika az első félidő elején megrúgta a 2. dugót tudtam, hogy lőttek az undernek, mert onnantól a DEAC-nak mindegy volt mennyivel kapnak ki.
Az Ajka meccsére az elképzelésem teljesen ült, mind az X2, mind az over. Brutális a Veszprém megyeiek formája, hétközben mennek Szentlőrincre, kíváncsi vagyok milyen oddsokkal jönnek ki a bukik! De a nap egyik legérdekesebb meccse lehet ez majd szerdán.
A Man. City-hez nincs mit hozzáfűzni. Szimplán fasz voltam. Eleve hazait vártam, idáig nincs is probléma. Pusztán ott van, hogy amikor megláttam a 20. perc környékén, hogy vezet a United, rá se néztem a meccsre. Mondom jó az 1X itt 1.40-ért. Fölényben is volt elvileg a statok alapján a City, aztán jött a hidegzuhany, 0:2 és ugrott a tipp. Tanulópénz. Elfelejtettem, hogy a városi derbik mindig háromesélyesek teljesen mindegy mi volt a közelmúltban.

A mai napon három meccset követek majd. Előzetesen egyre tettem tétet:

West Ham - Leeds 1X @1.30 2:0
A BL-helyekre hajtó West Ham otthon nem fogja mindhárom pontot elbukni. Szerintem egy gólgazdag iksz benne van a meccsben, de inkább a hazai siker felé hajlok.

A másik kettőn pedig megfigyelő leszek, de nem hiszem, hogy fogadni fogok rájuk:

Chelsea - Everton X @4.00 2:0
Itt igazából favorit a londoni csapat, lévén Tuchellel nem kaptak még. Ám ez az Everton Ancelottival nagyon jó szezont fut. Nem vagyok én biztos a Chelsea sikerében, ugyanakkor a Bridgen most nem érzem, hogy nyerni tudnának a liverpooliak. Szerintem ez X.

Inter - Atalanta 2.5 felett @1.66 1:0
A főoldalon Bence 3.0 undert vár az ázsiai piacon. Én szerintem lejön majd itt az over, semleges szurkolóként egy igazi rangadót várok függetlenül minden tényezőtől. Meglátjuk.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 10, 2021, 13:38:25
Mai napra:

14:30 Szentlőrinc - Ajka X2 @1.41 (részletek a Guruban) 0:1

17:30 DVSC - MTK (részletek a főoldalon)

Egyéb megérzések tét nélkül:

Kazincbarcika - Soroksár X @3.20 0:2
Manchester City - Southampton 1 @1.18 5:2
Bielefeld - Werder Bremen X @3.30 0:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 10, 2021, 19:01:51
Kis apróval 76. percben

Debrecen - MTK 1:2-nél
2.5 over @2.10

Mindkét oldalon nagy helyzetek. Mindkét csapat nagyon akarja a továbbjutást. Lehet itt még dráma talán.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: zbking Dátum március 10, 2021, 19:08:17
Idézetet írta: robmiller Dátum március 10, 2021, 19:01:51
Kis apróval 76. percben

Debrecen - MTK 1:2-nél
2.5 over @2.10

Mindkét oldalon nagy helyzetek. Mindkét csapat nagyon akarja a továbbjutást. Lehet itt még dráma talán.
Tudom, hogy elirtad😎, de ennel erosebb tipped nem lesz az eletben
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 10, 2021, 19:24:41
Idézetet írta: zbking Dátum március 10, 2021, 19:08:17
Tudom, hogy elirtad😎, de ennel erosebb tipped nem lesz az eletben

Hagyjál békén  ;D ;D Tényleg elírtam  :D
Kár, hogy nem jött le, jó meccs volt a vége! Somodi elsőszámú kapus szintjén védett, a Loki meg töketlenkedett a ziccerekben.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 13, 2021, 17:40:22
Madrid - Elche 0:1-nél

1.5 over @1.40

2:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 15, 2021, 09:57:01
Mai előzetes megérzések:

19:00 Almeria - Alcorcon 1.5 over @1.40 0:0
Brutálisan gólerős hazai pályán az Almeria az elmúlt meccsek alapján. Az Alcorcon pedig elkezdett feljebb kapaszkodni a tabella aljáról. Egész korrekt oddson mérik a két gól szorzóját.

19:30 Dinamo Bukarest - FC Arges X2 @1.68 (lásd Guruban az indoklást) 1:2

20:30 St. Pauli - Padernborn 1X @1.44 0:2
Ki ne tenne a hamburgi kiscsapat otthoni pontszerzésére látva az alapból remek formájukat, főleg ha megnézzük mit művel a Paderborn mostanság idegenben! A nap második legértékesebb szorzóját rejti ez a német másodvonalas csörte a román mögött!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 16, 2021, 13:34:27
A tegnapi nap "viccesre" sikeredett látva az eredményeket! Sajnos élőben nem tudtam követni az eseményeket, de meglepve tapasztaltam, hogy a St. Pauli mikor máskor hasalna el otthon, mint amikor én teszek rájuk. Sima 0:2-es zakót kaptak az utóbbi időben idegenben totálisan súlytalan Paderborntól.

Szerencsére a román Gurus-elemzés csont nélkül ült, az Arges mindhárom pontot elhozta Bukarestből, ezzel továbbra is versenyben vannak azért, hogy rögtön első élvonalbeli szezonjukat a felső házi rájátszásban zárják!

A spanyolokon meg se lepődtem. A mostanáig otthon 2-3-4 gólokat lövöldöző Almeria nyomott egy brutális nagy 0:0-t az Alcorconnal. Ilyen ez a popszakma.

Mára egyetlen tippem volt, amit a Guruban is megírtam. Meglátjuk, veszélyes mezsgye ez is, mert két hasonló játékerőt képviselő csapatról van szó, ám bízom benne, hogy ezúttal azért legalább két gólt összehoznak a csapatok.

17:00 Venezia - Lecce 2.0 over (AH) @1.46 2:3
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 17, 2021, 14:26:00
Tegnap:

Az olasz 2-es over tipp szépen ült, már az első félidő végére kijött a push, aztán a másodikban elszabadult a pokol. Még a Correct Score tippem is kishíján jött. 2:2-t tippeltem a Gurus elemzés végén, 2:3-ra be tudta húzni a meccs végén a Lecce. Remélem a jövőben hasonlóan simán fognak jönni a tippjeim...(édes álom... ::))

Ma:
Szintén egy meccsel támadok a Guruban előzetes fogadások terén, aztán lehet, hogy a délután lesz élőzés is. Meglátjuk. A főtipp az angol kettőből Nagy Ádámék meccséhez kapcsolódik. Rizikós a tipp, mert a jobb formában lévő Bristol szorzóit az egekig lökték a bukik, s nem értem miért. Ilyenkor rendre meg tudok égni, ezért is alkalmaztam a lehető legminimálisabb tétet Guruban, mert egyszerűen a dupla esélyes kettes oddsot nem tudtam otthagyni. Gyanús, hogy nyer a Blackburn, ám akkor is követem az elveimet, s ha érdemi infot nem találok arról, hogy egy alapjáraton jobb periódusban lévő együttes miért mocskos módon nagy underdog, akkor bizony megjátszom a megérzésemet, lesz ami lesz alapon.

20:45 Blackburn Rovers - Bristol City X2 @2.06 (elemzés a Guruban) 0:0
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Sound Dátum március 17, 2021, 14:42:33
Szia rob!

Megvolt a tegnapi meccs! Köszi!!! Sok ilyesmit még!!!

Üdv, sound
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 17, 2021, 14:56:54
Idézetet írta: Sound Dátum március 17, 2021, 14:42:33
Szia rob!

Megvolt a tegnapi meccs! Köszi!!! Sok ilyesmit még!!!

Üdv, sound

Örülök Sound! Bocsi a St. Pauliért, engem is megszivattak! A maival tényleg óvatosan, fogadási szempontból bőven van érték benne, de valahol nyugtalanít ez a magas vendégodds. Én nem tudtam nemet mondani rá...
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Sound Dátum március 18, 2021, 09:32:21
Ne viccelj már Rob, hogy Te kérsz bocsánatot  :)
Állati jó formát mutattsz mostanában, gratula!
Már sokadszorra futok neki a kommentnek, hogy leírjam, hogy melyik fogadótársam tippjeit kinél milyen módon elemzem és játszom...de inkább megtartom magamnak az infókat, hogy ezzel ne hozzak senkit se teher alá.

CSAK JÁTSZ UGYANÍGY AHOGY EDDIG - KIRÁLY VAGY!
köszi, üdv:
sound
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 18, 2021, 13:17:45
Köszi Sound a biztatást! Jól esik, elkél! Én elégedetlen vagyok valamennyire a márciussal eddig, de tény, hogy eddig pluszos a hónap! Remélem marad is a lendület!  :beerchug:

Tegnap:
Szerencsére ült az angol kettes bajnoki. Bevallom mostanában ideje korán lefekszem, mert elkezdtem egyfajta tavaszi alapozást edzettségügyileg, és 4:30-kor kelek, hogy a munka előtt lefussam az adott napi penzumot. Emiatt sokszor este 20:45 körül kidőlök, de az a vicc, hogy amióta ezt csinálom, sokkal energikusabb vagyok napközben, mint ha este 11-től aludnék mondjuk 8-ig. Tudtak valamit, anno az őseink, amikor nem volt még áram!  ;D Na de ezen okból kifolyólag sajnos nem láttam a meccset, viszont örömmel konstatáltam, hogy az iksz lejött. Nem tudom mennyire rezgett a léc a Bristol alatt, mindenesetre ha az eredmenyek.com statisztikái helytállóak, akkor a 74%-os Blackburn labdabirtoklás elég komoly hazai fölényt mutat. Kérdés, hogy ez ziccerekben megnyilvánult-e, de igazából teszek rá, mert ült a tippem, s ez a lényeg. Komoly érték volt ebben, s ezáltal bizonyosodást nyertem róla, hogyha bekapcsol a vészvillogó egy-egy odds kapcsán, akkor megnézem a hivatalos oldalakat, s ha semmi olyan info nincs, ami utalhat pl. a Covidra, akkor ésszerű keretek között tolni kell a megérzést.

Ma:

Délutánra ismét a románok vannak terítéken, melynek kapcsán ismételten toltam egy Gurus elemzést. Reméljük folytatódik a jó széria és a Gyurgyevó otthon tart legalább egy pontot!

16:00 Astra Gyurgyevó - Botosán 1X @1.45 (elemzést lásd a Guruban) 1:1

Annyit még hozzáfűznék, hogy az itteni oddsot az Unibetnél volt, a bet365-nél 1.50-en is mérték még tegnap. Ma nem néztem egyelőre idő hiányában!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 19, 2021, 11:12:31
Tegnap:

Fél szemmel követtem a meccset a teendők között, s végig az az érzésem volt, hogy ez egy ordas nagy iksz lesz. Persze ebben közrejátszott az a tény is, hogy eleve gyanús volt - ahogy a Gurus elemzés végén is írtam -, hogy az addig kimenetelre voksoló 5 ember közül mindegyik az ikszet húzta be, s sok irodánál lement 3.00-as odds alá a döntetlen, ami többnyire már igencsak gyanúra ad okot. Végülis tényleg remiztek a csapatok, a Botosán volt kezdeményezőbb valamivel az első félidőben, s egy pontrúgásból vezetést is szereztek. A második félidőre már feltámadt valamelyest a Gyurgyevó, és a hajrában lőtt góllal egalizáltak, kialakítva ezzel a végeredményt.

Ma:

Mára nincs kimondottan előzetes tipp. Sokáig agyaltam a FCSB - Kolozsvár bajnoki döntőnek is felérő meccsen, ám végül elengedtem a Guruban. A két együttes óriási versenyfutásban van a trófeáért, de tényleg csak nüanszok lehetnek a két csapat között. Valamivel jobb formában van a közelmúltban a Vasutas, de azért bennem van a bizalmatlanság, hogy a román játékvezetők nem nyomják-e majd a fővárosiakat inkább. X2 volt a tervem 1.53-ért, de inkább hagytam. Élőben viszont követni fogom, mert számomra a nap meccse lehet ez a román rangadó.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 19, 2021, 18:22:15
Kis élőzés:

Ahogy csatarid is várta a Guruban, a Galata nagyon megy az utóbbi időben! Előzetesen én is sima hazai sikert vártam papíron, de úgy tűnik a Rizespor nem így gondolja. Eddig gigameglepetés, amit a vendégek művelnek (elmúlt öt idegenbeli meccsükön mindössze két döntetlent tudtak összehozni, s 4 gólt lőttek. Most ennek 75%-át meg meglövik egy meccsen a Galata otthonában... ;D)

Galatasaray - Rizespor 2:3-nál 59. perc
6.0 over (AH) @1.475 3:4 - jó kis dráma lett ebből, nem erre számítottam

Lehet itt még tűzijáték az utolsó fél órában! Egy találatot mindenképpen várok, de kettő sem kizárt.
Egy pontra azért csak jó a török sztárcsapat. Bőven van idő egyenlíteni, vagy akár megfordítani a meccset!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 20, 2021, 07:21:17
Tegnap:

Kora este volt egy kis időm élőzni, aztán felfigyeltem a Galata meccsére. Sima hazait vártam, hisz jó formában vannak az isztambuliak, ráadásul az éllovas Besiktas közvetlen közelében vannak. A vendég Rizespor meg nem tűnt nagy falatnak. Aztán ahogy a nagy könyvben lenni szokott az esélytelen kiscsapat felszívta magát a meccsre, s egy őrült 3:4-es meccsen állva hagyta a favoritot. Újabb bizonyosság, hogy a sima kimenetel hosszú távon alacsony oddsokon nem járható út. Páran biztosan megégtek a sima 1-es tippel, ahogy láttam. Nekem szerencsére sikerült jól beszállni a meccsbe a félidei 2:2 után. A 2. félidő első harmadában jogos 11-est kapott a Rize, onnantól nem volt kérdés, ha belövi a srác, akkor megy az over fogadás. Belőtte, viszont az 5.5 overre elég karcsú 1.20-1.22-es oddsal jöttek ki a bukik. Mivel még volt fél óra, sokkal jobb üzletet láttam abban, hogy legalább két találatot várok. Ment az ázsiai piacon a biztonsági 6.0-lás határ viszonylag magasabb szorzóért. Én azt gondoltam, hogy 4:3 lesz a vége, de végül 3:3 után a Rize tudott egy utolsó dugót bepréselni a Galata kapujába. Jó meccs volt!

Végül a román megarangadót elengedtem az első félidő után. 0:0 volt az eredmény, s Steaua vagy FCSB kinek mi, jobban akarta a sikert. A második félidőt egyéb itteni szerkesztői teendők miatt már nem követtem, s meglepve tapasztaltam, hogy sima 3:0 lett a vége. Erre nem számítottam, hogy ekkora különbségű siker lesz valamelyik csapat javára. Max. 1 gólos mérkőzést vártam. Szerencsére elkerültem a bukót a passzivitással.

Ma:

Két erősebb megérzésem volt a napra vonatkozóan előzetes tippek terén:

16:00 Kilmarnock - Motherwell
A skót bajnokin a sereghajtó, elég nagy bajban lévő Kilmarnock a szintén alsóházas Motherwellt fogadja. Kétség sem fér, hogy a közelmúlt eredményességben a vendégek mellett szólt. Egész szépen muzsikálnak az utóbbi időben, s az X2-re egész korrekt, 1.50 körüli szorzót dobtak ki az irodák. Aztán jobban utánanézve azt tapasztaltam, hogy a Motherwell kerete tele van sérülttel, de vagy 10 player alsó hangon egyes infok szerint. Több helyen ennek ellenére vendégsikert várnak, így élőben érdekes lehet megnézni. Mindenesetre előzetesen nem mertem Guruzni a tippet.

20:00 Nancy - Clermont 1.5 over vagy 2.0 over (AH)
A francia 2-ben pedig ha az utóbbi idők formáját nézzük, akkor bizony komoly rangadót rejt az alábbi párosítás. A Nancy középmezőnyben található, a Clermont meg akár a feljutást is elcsípheti ha úgy alakul. Kimenetelt ebből a szempontból nem reszkíroznám, viszont ami érdekes, hogy alapjáraton underes francia pontvadászathoz képest a két csapat mostanában már-már hollandhoz hasonló mutatókat produkál dugók terén. A Nancy elmúlt 5 meccsén 13-at lőtt, a Clermont 12-őt, s egymás ellen is azért rendre megvan az 1.5-ös over. A bukik ezt a határt 1.36-on mérik, amiben szerintem van érték. Agyaltam egy ideig, hogy Guruzom a tippet, de végül már annyi Gurut toltam a héten, hogy kicsit pihenek ezen a téren, illetve nem is érzem Gurus-szintű értéknek az oddsot. Mindenesetre előzetes tippek terén ma úgy érzem ebben van a legnagyobb potenciál.

Mellesleg itthon tervezek lenni egész nap, szóval a Galata meccshez hasonló élőzés bármikor befigyelhet, ha menetközben kiszúrok valami érdekeset.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 20, 2021, 18:16:11
ÉLŐ:

60. perc 0:1-nél
LASK - Salzburg
2.0 over (AH) @2.00 0:1

Overes meccset vártam alapból. Szerintem a hajrában jön még egy találat legalább, de akár kettő is benne van a pakliban ennél a két csapatnál.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 21, 2021, 07:37:10
Tegnap:

Hát szó mi szó, jó szar volt fogadási szempontból a tegnapi. Szerencsére minimális volt a veszteség (2 egység), de hát akkor is. Kezdjük a skótokkal. Örülök, hogy előzetesen lebeszéltem magam mindenféle tét pakolásáról a meccs kapcsán, bármennyire is vonzott a Motherwell X2. Az eddig semmit sem produkáló Kilmarnock már a 6. percben vezetést szerzett, amit még a félidőre egalizáltak a vendégek, ám a második félidőben kivégezték az általam favorizált csapatot. Tényleg rengeteg volt a sérült is, illetve látszott, hogy itt a sereghajtó akart jobban focizni. 4:1 lett a vége, bukó elkerülve.

Az osztrák rangadó mellett sem tudtam elmenni szó nélkül, utólag sajnos. Szerintem hozzám hasonlóan jópáran megégtek a meccsel, hiszen két gólzsák csapattal van dolgunk, ám ezúttal lejött az underes forgatókönyv. A második félidőt követtem, volt ott minden. Ordító ziccerek, kapufák, veszélyes pontrúgások, szögletek, de az Istennek nem akartak még egy dugót vállalni, hogy legalább pusholhassak. Hát így jártam, ez sajnos benne van, hogy jó a tipp, viszont Fortuna ezúttal cseszik ránk. 0:1 a vége

Végül jött az előzetesen kinézett francia másodosztályú bajnoki, ahol mint írtam holland szinten ment a góltermelés mostanság a Nancynál és a Clermontnál is! Erre jön egy semmitmondó 1:0-lás underes Nancy siker.

Szerintem ha meggebedtem volna se tudtam volna tegnap pluszt termelni, úgyhogy hagytam a francba az egészet. A francia meccsre előzetesen a tettem az egy egységnyi tétet, így azt az első félidő 0:0 után hagytam a fenébe és filmeztem egy jót.

Ma:

18:15 Anderlecht - Zulte-Waregem
A legerősebb megérzésem value-fogadás terén a belgákhoz vezet, ahol kora este az Anderlecht fogadja a Waregemet. Az elemzést bővebben megírtam a Guruban, rizikós a tipp, de látok benne fantáziát. Remélem nem most támad fel annyira a hazai csapat, hogy kettő legyen közte.

Tipp:
Waregem +1.5 (AH) @1.50  (Guruban olvasható az elemzés)

A nap folyamán lehet ugyanúgy élőzés, ha éppen gépnél leszek, és látok valami érdekeset. Remélem ezúttal már valamivel eredményesebb lesz a nap!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 21, 2021, 12:53:21
Ma van időm, és úgy gondoltam csinálok egy tesztnapot élőzésben tét nélkül. Jó pár tipp várható szerintem, úgyhogy ma pörögni fog a napló lehet. Amire tétet tettem egyedül az a belga kiemelt kora esti meccs.

ÉLŐ: 20. perc
Verona - Atalanta 0:0
2.0 over @1.84

0:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 21, 2021, 13:31:48
ÉLŐ: 58. perc

Zwolle - VV Venlo 0:0
1.0 over @1.825

2:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 21, 2021, 15:00:13
ÉLŐ: 31. perc

Vitesse - Willem II 0:0
2.0 over @ 1.825

0:0
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 21, 2021, 15:39:27
ÉLŐ: 40. perc

Juventus - Benevento 0:0
2.0 over @1.86

0:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 21, 2021, 15:53:52
ÉLŐ: 65. perc

AZ Alkmaar - PSV 1:0
2.0 over @1.825

2:0
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 21, 2021, 16:08:02
ÉLŐ: 53. perc

Brest - Angers 0:0
1.0 over @1.875

Na filmezés lesz itthon, most leállok egy időre. Megnézzük mit mutatnak majd ezek.

0:0
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 21, 2021, 18:37:53
ÉLŐ: 80 perc

Besiktas - Fenerbahce 1:0
1.5 over @2.20

Folytatom a tét nélküli megfigyelést.

1:1 brutális hajrája volt ennek a meccsnek. Szalai meg remélem úgy fogja tolni a válogatottban, mint ahogy itt is!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 21, 2021, 18:40:00
ÉLŐ: 78. perc

Lille - Nimes 1:2
3.5 over @2.05

1:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 21, 2021, 19:03:45
ÉLŐ: 33. perc

Boavista - Farense 0:1
1X @2.37

0:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 24, 2021, 20:12:24
Hétvége:

Amint látható, és írtam is vasárnap tét nélkül próbálgattam valamit. S bár itt az eredményesség nem messze nem ütközött ki, de elég jó úton haladok talán egy kitűzött cél felé. Sajnos a Waregemes Gurus tipp ugrott egy idióta kiállítás miatt. Pedig egyenlő esélyek között még a vezetést is megszerezte a kiscsapat. 10 emberrel kaptak egy négyest...ez van.

Ma:

21:00 Magyarország - Németország
Az U21-es válogatott meccsét tervezem követni, aztán ha megszáll az ihlet, akkor lehet támadok valami tippfélével!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 24, 2021, 21:38:17
ÉLŐ: félidőben

Szlovénia - Horvátország 1:0
1.5 over @1.30

1:0

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 25, 2021, 12:05:19
Tegnap:

Szépen megégtem a horvátokkal. Nem gondoltam volna, hogy a VB-ezüstérmes gólt sem tud lőni majd Szlovéniában...most a tippeket csak a naplóban vezetem, a főoldali Tippjátékban, Guruban és a főoldalon sem tervezek már márciusban cikket írni, tippet leadni, ami nem is baj, mert úgy érzem, hogy múlt hét óta kisebb gödörbe kerültem. Úgy érzem a tippek jók, csak a csapatok vagy Fortuna nem támogat most. Remélem majd ez változik akár ma este!
Ami hiba volt, hogy előzetesen nem terveztem erre a meccsre tenni, s csak az U21-et akartam követni, de elcsábultam látva a szlovénok vezetését. Hiba volt...

Ma:

20:45 Magyarország - Lengyelország
Nem akarom itt koptatni az ujjaimat. Gavriloval napokkal ezelőtt csináltunk egy fél órás podcastet, amiben ez a meccs főszerepet kapott, szóval akit érdekel a dolog, megtalálja a főoldalon SoundCloud hangsávban, valamint gavrilo tippajánló előzetesében az indokokat! Szóval HAJRÁ MAGYAROK! Nyerünk 2:1-re!

Tipp:
gólok száma 2.0 felett (AH) @1.675

3:3
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 26, 2021, 13:24:56
Tegnap:

Simán zöldült a podcastes tipp, aminek külön örülök. A meccs kapcsán bosszankodom, hogy 2:0-lás vezetést 1 perc alatt kiengedtünk, de legbelül volt egy olyan bújkáló érzésem, hogy talán ez egy "lebeszélt" ikszes meccs....franc se tudja..előzetesen elégedett lettem volna az iksszel, de a meccs után már inkább azt mondom, hogy vesztettünk két fontos pontot. De öröm volt látni megint, hogy ez a csapat tud küzdeni, és partiban lenni az A-divíziós csapatokkal! Nincs mese a két miniállamot le kell rohannunk a 6 pontért!

Ma:

21:00 Castellon - Espanyol
A spanyol kettőben ugyebár nincs megállás a válogatott szünet ellenére sem. Sok hozzáfűznivalóm nincs a tipphez, láttam, hogy a főoldalon is olvasható egy bővebb felvezető a meccshez, ami nagyrészt lefedi az én érvelésemet. Igazából én itt gólokra számítok, s a két dugóra viszonylag magas oddsot kínálnak a bukik. Egy egységet rányomok. Óvatos tipp, mert a spanyol kettes csapatok rendszeresen szeretnek megszivatni. Lásd legutóbb Almeria-Alcorcon meccset...

Tipp:
gólok száma 1.5 felett @1.40

1:3
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 27, 2021, 16:00:39
Tegnap:

Zöldült már az első 30 percet követően a spanyol kettes tipp. Meg is lepődtem, milyen simán jött most ez. Nem ehhez szoktam hozzá a spanyoloknál..:) Reméljük ilyen lesz a folytatás is!

Ma:

18:00 Magyar-Román U21
Nézem a meccset, amíg nem idegel fel. Remélem valami csoda folytán megszivatjuk a szőröstalpúakat...

Egyébiránt pedig a spanyol kettes meccsekbe nézek bele, a most kezdődő Oviedo meccsbe tutira!!! Aztán meglátjuk este mennyire lesz még kedvem. De kifejezetten erős előzetes tippem nincs mára.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 27, 2021, 19:15:10
ÉLŐ: 58. perc

Magyar-Román U21 1:0
2.0 over@1.50

na innentől lesz nagyon érdekes a dolog.

1:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 28, 2021, 11:39:50
Tegnap:

Nagyon felcseszett az U21-es meccs vége. Írtam is a vonatkozó topikban, hogy kiakadtam a riporter kérdéseire Bolla Bendegúzhoz a meccs végi interjúban. Nagyon küzdöttek a srácok több mint egy félidőn át emberhátrányban. Egyszerűen olyan fegyelmezetlenség nem fér bele, mint amit Szőke leművelt. Gera helyében én a hollandok elleni meccsen büntetésből nem játszatnám, hogy tényleg belemarjon a gyerekbe a hátralévő pályafutása során ez a pofon...ebből tanul majd igazán, s nő be a feje lágya. Gyakorlatilag ezen ment el a meccs amondó vagyok! Viszont úgy a csapat egészének én ismét gratulálni tudok, nagyot küzdöttek a fiúk! Legalább a tippem zöldült, zsinórban a harmadik, reméljük a kisebb hullámvölgynek szépen vége lesz.

szerk. hát hülye vagyok, nem is játszhat Szőke a piros miatt...na nesze neked óraátállítás...agyilag rotty

Ma:

20:45 San Marino - Magyarország
A nap eseménye. Főoldalon a podcastban a hét elején Gavriloval érintőlegesen ugye kitárgyaltuk. Egész jól lőttük be az akkor még nem létező oddsokat hendikep terén. Igazából a bet365-ön semmi érték nincs nekem. -3.5-ös határhoz hal vagyok ma valahogy...másra meg nem lehet tenni. Gólok terén a 2.5 over vicc kategória 1.22-ért, első félidős gólokra szinte semmi a repertoáron most. Így élőben megvárom, hátha feltűnik valami érték a láthatáron. Egyébként olyan 0:3-ra saccolom most valahogy a meccset.

21:30 Tenerife - Las Palmas
A spanyol kettőben is rendeznek három meccset, amiből leginkább a hazai pályán bombaformában lévő Tenerife a Las Palmast fogadja, de az 1X-re is lótüdő az odds, szóval itt is kivárok az élőre, ha a hülye óraátállítás miatt nem dőlik ki addig...illetve hát fokozottabb erővel a magyar meccsre akarok koncentrálni, szóval gyanús, hogy ebből nem lesz élő fogadás, aztán sosem tudni...
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 28, 2021, 22:04:22
ÉLŐ: 64. perc

San Marino - Magyarország 0:1
2.0 over @1.45

Szűk egy gól lenne közte? Ne már..még egyet legalább várok az utolsó fél órában.

0:3 de kár h nem pakoltam előzetesen a pontos végeredményben...fenébe  ;D
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 29, 2021, 13:49:49
Tegnap:

Végülis a válogatott meccséből sikerült profitálni egyet élőzéssel. A várt gólfieszta elmaradt, de nem baj, remélem maradt a táskában puskapor Andorra ellen is!
A Tenerifén végül jött az 1X-es előrejósolt tipp, de nem követtem, ráadásul ahogy látom elég korán leestek a gólok, így nem hiszem, hogy jó értéket sikerült volna fognom élőzéssel.

Ma:

21:00 Fuenlabrada - Mallorca
Mallorca +0.5 (AH) @1.425
Értéket érzek a második helyezett Mallorca pontszerzésében. Jelenleg az Espanyol eléjük vágott, ráadásul két meccse nyeretlenek. Véleményem szerint a kevésbé jó formában lévő Fuenlabrada otthonában egy pontra legalább jók lesznek! Ha áprilisig nem passziválnám magam Guruban, akkor ez simán menne oda tippnek!

4:1

A nap folyamán még a többi spanyol kettes meccset követem majd, hátha jön valami lehetőség élőre.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum március 30, 2021, 17:16:14
Tegnap:

Sajnos a spanyol kettesek megint jól kikúrtak velem. Vagyis szerintem nem csak velem. Egyre inkább azt érzem, hogy ezt a ligát hanyagolni fogom. Bár ezt a szezont még kitolom, hogy mit mutatnak majd a számok. Alapból jó tippnek éreztem, reálisnak a Mallorca pontszerzését, aztán a tippem pár perc alatt elszállt, mint a győzelmi zászló..
Na de hát megyünk tovább! Egységnyi tét veszteség a mérleg tegnapról.

Ma:

Na nem találtam értéket az előzetes oddsokban. Két meccset tervezek élőben fokozottan követni:

18:00 Hollandia - Magyarország U21
Sajnos itt is kapni fogunk, de hátha fogadási szempontból lehet majd profitálni.

21:00 Ponferradina  - Logrones
Szerintem itt a hazaiak egy pontot legalább otthon fognak tartani. Jelentős formakülönbség van a két együttes között, pláne ha a Ponferradina otthoni szereplését nézzük az utóbbi időben. Nincs érték előzetes a meccsben, de élőben lehet, hogy már lesz.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum április 01, 2021, 08:32:07
Tegnap:

Nem volt időm nagyon fogadással foglalkozni, itt a húsvét előtti hajtásban. De szerencsére mától nyugi lesz keddig. Mindemellett élőben követtem a válogatott meccsét. A főoldalon félidei 1.0 overt tettem meg tippnek...szerencsére push lett Fiola 46. percben történő fejesgóljának köszönhetően. Bíztam benne, hogy előbb találunk egyet, de legalább nem lett vesztes a tipp. Örülök, hogy a második félidőben be tudtuk őket darálni, de azért még mindig tipikus, hogy kinek találnak gólt lőni az andorraiak...persze, hogy nekünk. Ezekről sürgősen le kell szoknunk. Valamint látszik a Rossi-féle válogatott gyengesége. Egyszerűen felállt védelem ellen nincs bennünk potenciál, itt a 0:0-lás első félidei szenvedésre gondolok. Őrületesen hiányzik Szoboszlai, na meg Sallai is. Kalmár meg remélem nem dől ki az EB-ről... Nekünk olyan csapatok játéka fekszik, akik erősebbek, dominálják a meccset, mi pedig kontrázni tudunk a nagy nyomásból. Ezért rettegek az albánok elleni tiranai meccstől, mert ha az albánok bunkerfocit fognak játszani, s esetleg mi kinyílunk hátul...na mindegy, lényeg, hogy behúztuk a kötelezőt és az angolok mögött perpill második helyen várjuk a szeptembert.

Ma:

17:00 Espanyol - Fuenlabrada
Szemeztem Guruba ezzel a meccsel, hiszen megindul az április. Mindkét csapat szépen termeli spanyol2-höz képest a gólokat az utóbbi időben, s meglepett hogy az 1.5 overre egész magas oddsot kínál az Unibet (1.52). Be is kapcsolt a vészcsengő, mert a mutatott gólszámokhoz és formához képest ez cefettül magas. Én 1.28-1.30 körül számoltam látatlanban vele. A bet365-nél pedig egyenesen levették a meccset kínálatról! Egyből rámentem az Espanyol honlapjára, ahol március 30-án a komplett csapatot tesztelték, s két meg nem nevezett illető pozitív eredményt produkált. 31-én ennek hatására ismét a komplet csapat átesett, de egyelőre nincsenek hírek, hogy a barcelonaiaknál volt-e még több fertőzött...ennek okán én hagyom élőre ezt a csörtét, meg a nap folyamán még ránézek a hivatalos felületekre, hátha akad valami info.
Egyébiránt ha vér lenne a pucámban, lehet pont ilyenkor kellene mondjuk egy 1.5 undert betolni, vagy 2.0 undert.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum április 02, 2021, 08:28:22
Tegnap:

Végül nem is volt időm élőben követni, de meglepve tapasztaltam utólag, hogy nagyon simának tűnő 4-est vágott az Espanyol a Fuenlabradának. Tehát annyira nem cseszett be a kór oda, mint amitől tartottam. De legalább nem próbáltam be az underes megérzést, mert igen korám elszállt volna a tipp.

Ma:

Mai napon azért jó pár meccset tervezek követni. Íme a sorrend, aztán ami párhuzamosan megy majd, akkor szelektálok menet közben:

Championship:
16:00 Cardiff - Nottingham 1X
A walesiek ha nem is bombaformában vannak, de hazai pályán mindenképpen esélyesebbek az alsó házas Nottingham ellen. Sok gólra viszont nem tennék. Egy pont legalább Walesben marad. Élőzni kell jobb szorzóért.

16:00 QPR - Coventry 1X
Itt szintén komolyabb formakülönbség van kibontakozóban. A londoniak kezdenek feljebb lépkedni a közelmúltbeli eredményes szereplésnek köszönhetően, míg a Coventry egyre inkább a kiesőzóna felé sodródik. Nem hinném, hogy a Loftus Roadon támadnak fel. Elmúlt 5 idegenbeli meccsükön mindössze két dugót hoztak össze...

16:00 Preston - Norwich X2
Brutális mennyire gödörbe került a Preston a szünet előtt. Pedig szezon elején még tök jó mutatókkal rendelkeztek, de úgy tűnik elfáradtak. A Norwich ugye megállíthatatlanul robog a PL-felé. Nem hinném, hogy pont a liga egyik legrosszabb formájában lévő csapata otthonában égnének meg.

16:00 Watford - Sheffield Wed. 1.5 over
A nap egyetlen előzetes tippje, aminek bővebb elemzését a Guruban olvashatjátok!

Serie B
19:00 Brescia - Pordenone 1X
Itt is számottevő formakülönbség érzékelhető a Serie A-ból kieső Brescia és a tavalyi szezonban sokkal jobb periódust futó Pordenone között. A vendégek ritka gyenge formában játszanak, így a hazaiak akár a szokásos 1:0-lás győzelmükkel tető alá hozhatják az újabb három egységet.

19:00 Entella - Monza X2
Szépen forrósodik a talaj Berlusconi-csapata alatt. Az utóbbi idők botlásai miatt, illetve a riválisok - elsősorban a Lecce - jó performansza következtében elkerült a feljutó helyről a Monza. Most a sereghajtó, góllövés terén eléggé impotens Entella otthonába mennek. Ha itt sem lesz meg a győzelem, akkor bekapcsolhatják a vészriadót Balotelliék.

Román Liga 1
19:30 Gaz Metan - Astra X2
A gyurgyevóval talán a márciusi utolsó Gurus írásomban foglalkoztam. Óriási versenyben vannak az Argessel és a Clincennel a felsőházi rájátszásért. Ráadásul olyan remek formaidőzítést toltak, hogy a liga egyik legjobb periódusban lévő csapatai közé sorolhatóak. Ezzel szemben a Medgyes katasztrofálisan szerepelt a szünet előtt. Meglepne, ha itt most legalább egy pontot nem rabolna a Gyurgyevó!

Gyakorlatilag a Watford meccsén kívül minden esetben élőzésre készülök, meglátjuk mit sikerül ténylegesen követni, illetve teremtődik-e valahol komolyabb érték a piacon!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum április 02, 2021, 16:43:14
ÉLŐ: 42. perc

Cardiff - Nottingham 0:1
2.0 over @1.45

Bízom még itt legalább egy találatban! Meglepne, ha pont a rossz passzban lévő Nottingham fogná meg idegenben a Cardiffot. Számolok itt még góllal/gólokkal!

0:1...baszott jól indul ez az április...
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum április 02, 2021, 21:10:09
ÉLŐ: 56. perc

Szeged - Vasas 0:0
DNB Vasas @1.40

Nézem a meccset. Borzasztó...a Vasas próbálkozik, a Szeged kontrára épít, de elég gyengék. Nem látom az erőt a Szegedben, de a Vasas is szenved. Benne van erősen, hogy itt iksz lesz.

0:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum április 03, 2021, 14:31:01
14:45 Paks - MTK

Nézni fogom a meccset. Igazából a kezdeti oddsnál egyértelműen az X2-ben van az érték, mert az MTK jobban muzsikál az utóbbi időben a Paksnál, ahol Bognár Gyuri nem lesz a padon. Az MTK-nál nem tudom perpill, hogy Schön szerepel-e majd, de ha nem akkor az árnyalhatja a képet. Jó eséllyel jöhetnek a gólok, ha már csak a Paksból indulunk ki. Kíváncsi vagyok, de szerintem egy jó kis hajtós meccs lehet.

A totál lélektelen első félidő után Boris kicsit helyrerakta a fiait és Schön révén elkezdett visszakapaszkodni az MTK. Szerintem lesz még egy gól itt. Nyom a pontért az MTK, egy paksi kontra is benne lehet, főleg, hogy Nagy Richárd jön csereként, aki elég gyors támadó..

Tipp: 2:1-nél 69. percben
3.5 over @1.40

3:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum április 03, 2021, 16:57:39
17:00 ZTE - Diósgyőr

Komoly kiesési rangadó. ZTE-nél debütál Waltner. Itt aztán minden lehet. Háromesélyes és over, under is benne van. Nézem, aztán hátha jön az ihlet. Szorítok mindkettőért, örülnék ha év végén egyikük sem esne ki.

ÉLŐ: 58. perc 1:0
2.0 over @1.925 2:0

Én itt még egy gólt várok. Muszáj lesz menni a DVTK-nak, és vannak is lehetőségek, más kérdés, hogy meccsek óta balfaszkodnak. Valamit még várok itt gólok terén.

Eddig a ZTE Koszta és Babati révén két ajtó-ablak ziccert rontott...
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum április 03, 2021, 19:53:35
19:30 Honvéd - Újpest

0:1-re megy az Újpest a félidő derekán, ami tök jó a főoldali tipp miatt, de gyakorlatilag hullanak mint a legyek. Baosic lesérült, most lehet Mitrovic is ....baszki húzós lesz ez így még előnyben is...egyből egy Zsótér kapufa. Izzadós lesz így a tippem...

Erre 0:2! Ez az!!! Hát csak nem kapnak innen hármat!

1 perc alatt 2:2...hát a faszom kezd tele lenni az áprilissal...

ÉLŐ: 56. perc 2:2
5.0 over @1.775

Nagyon meglepne, ha ennyi maradna az eredmény. Van egy rossz érzésem, hogy 0:2-ről képest ezt elbukni az Újpest. Gazdag nagyon megy a mesterhármasra...

2:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum április 07, 2021, 12:50:28
Ma hétközi forduló lesz az NB2-ben. Akartam rá főoldalit írni, de sajnos semmi olyan opciót nem találtam, ami nekem megérte volna. Viszont élőzni kimondottan szeretnék. Íme a meccsek, amik kifejezetten érdekelnek fogadási szempontból:

16:30 Kazincbarcika - Szentlőrinc 2.5 under 1:1
Két impotens csapat ütközete. A Lőrinc fordulók óta nem lő gólt, míg a Barcika sem éppen acélos. Tegnap az under 1.85 körül adták, ami a mutatók alapján simán value egy kiesési rangadón. Más kérdés, hogy rendre beszopom mostanában az underezést, így előzetes tippnek hagytam, de figyelni fogom, hogy végül igazam lesz-e!

16:30 Soroksár - Siófok 1 vagy 2.5 over 0:0
Hazai pályán brutális a Fradi fiókcsapata! Hétvégén Debrecenben 2:0-ra kikaptak, viszont az összefoglalókat olvasva nem volt rossz Lipcsei csapata, különösen Szerető nevét emelték ki. Most a válságban lévő Siófok érkezik a fővárosba. Nálam ez fix 1-es meccs és mindemellett az overre adott opció sem tűnik rossznak.

18:00 Ajka - Szeged 2.5 over 2:2
Gyirmóton hosszú idő után megégett a 2021-ben parádés Ajka. Most egy igencsak defenzívnek mondható Szeged érkezik hozzájuk. A Szeged a Vasas ellen totálisan impotens volt, ám nincsenek rossz passzban. Egy Ajka már akár verhető ellenfél is lehetne. Én szerintem itt mindkét csapat a 3 pontra megy, amiből jó kis adok-kapok lehet.

18:00 Győr-Haladás X 3:0
Nálam országos X-nek tűnik ez a meccs. A Győr hazai pályán nem rossz, viszont a Hali kibrusztolhat egy X-es meccset. Iksz. Nincs más opció. Ez egy X.

18:15 Pécs - Szolnok X2 2:1
Élmezőnyben van a Pécs, legutóbb idegenben a Siófokot ütötték ki Prekleték. Továbbá béna idegenben a Szolnok, de NB2-höz mérten annyira alábecsülik a kék-fehér vendég Vasutast, hogy itt már az X2-ben komoly érték lehet. Simán kinézek egy underes döntetlent. Valamiért itt meglepetés szolnoki pontszerzést várok.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum április 09, 2021, 21:15:01
ÉLŐ: 57. perc 0:0
Vitesse - Den Haag
1.0 over @1.45

Soundnál láttam a tippet 1.5 overre. Szerintem is lesz itt gól, egyre elég nagy a valószínűség.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum április 10, 2021, 10:52:09
Sziasztok!

Most van az, hogy állj! Március második felétől nagyjából, amikor Sound kolléga elkiabálta, hogy jó formában vagyok, azóta lejtmenet van (nehogy magadra vedd a dolgot!!!  ;D)! Sajnos a Guruban hazavágtam két rossz tippel az éves teljesítményemet, köszönhetően annak, hogy balfasz tétkezelést használtam a játékban, s amikor éreztem, hogy ez nem az én műfajom az 1-2 tétegységes dolog, s emeltem egy 6-os fokozatra természetesen jöttek a bukó tippek (Watford, Mezőkövesd). S ilyenkor természetes, hogy a mocsok overes hollandoknál is egy olyan bajnokiba szállok bele élőben, ahol majd felborítja a Vitesse a kaput, s egy nyamvadt gólt nem tudnak belőni. Ezek intő jelek most, hogy Fortuna rátett a lőcs rossz oldalára.
Ezáltal húzok egy vonalat most, áprilisban elengedem a Gurut totálisan. Nem foglalkozom vele, szarok rá, hog -12 egység. A májusig tartó időszakban pedig átgondolom az egész sportfogadói hozzáállásomat, magatartásomat, tétkezelésémet, mellette kvázi pihenek, s a következő hónaptól betonkemény szabályok mellett - amiket a dolgozószobámban a falon kibaszott nagy betűkkel felvések a TODO listára - kezdem el a dolgokat.
Természetesen főoldali cikkek mennek továbbra is módjával, ott - le sem merem írni - eddig több mint pazar az év a 20%-os ROI-val négy hónap után...majd kiderült itt is jön-e a lejtmenet.

Az biztos, hogy az első és legfontosabb szabályom, hogy csak magyar NBI, NBII, magyar válogatott, Allsvenskan és darts terén fogok tippelni. Az összes többi bajnokságot már most töröltem minden felületemről, számomra megszűnnek létezni egy jó időre.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum április 18, 2021, 11:23:06
Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy pár fordulót kivárok tippajánlók írásával a svédek terén. Felmérem inkább elsőre az erőviszonyokat, ki milyen ütemben kapja el az áprilisi rajtot. Ma 5 meccset rendeznek az Allsvenskanban, mindegyikhez pár rövid gondolat.

15:00 Degerfors - Kalmar 1X vagy DNB1
Jó 25 éves kihagyás után hazai pályán debütál ma az élvonalban a Degerfors. A nyitókörben vállalható vereséget szenvedtek az AIK otthonában, ám most akár későbbi kiesési rangadónak is beillik a Kalmar elleni csörte. Ha benn akarnak maradni idén, akkor pont az ilyen meccseket kell tető alá hozni. A Kalmar vérszegény 0:0-lát játszott a szintén idén veszélyben lévő Östersunds csapatával. Nem csoda, hogy a bukik az újoncot favorizálják, én is a Degerfors irányában keresném a fogadási értéket.

15:00 Häcken - Malmö - BTTS vagy 2.5 over
Ideje korán egy gigarangadó is lehet ebből. Néztem a napokban egy svéd szurkolók, és hobbi sportfogadók által készített szezon-beharangozót. Ők a Malmö elsőszámú kihívójának idén a Häckent tartják. Való igaz, hogy évről évre jobb formát produkálnak a sárga-feketék, ezért is volt meglepő, hogy a nyitókörben rögtön zakóztak az újonc Halmstad otthonában (1:0). Most a Malmöt fogadják, akikkel rendre nagy csatákat vívnak. Tomassonék az egyik legnagyobb riválist, a Hammarbyt egy igencsak izgalmas, gólzáporos meccsen verték 3:2-re, s ha most is nyernének idegenben, akkor bizony két igen nagy vetélytársat rögtön elkap a Malmö. Nem lesz könnyű meccs, én a BTTS vagy az over felé hajlanék. Érdemes lesz követni, mert szerintem benne van az adok-kapok. Ja, és külön öröm volt múlt héten, hogy az idei malmöi gólok sorát az a Christiansen nyitotta, akire long-term tippet adtam a szezonra nézve a főoldalon. Remélem ma is gyarapodik a góljainak sora!

15:00 Östersunds - Örebro - 2.5 under
Két alsóházba várt csapat gyenge színvonalú meccsét várom, ahol elsőre egy brutális nagy under ugrik be megérzésként. Egyikük sem híres a gólzáporos meccsekről. Nézhetetlen meccset várok.

17:30 Djurgarden - Norrköping - no bet
Na a Garden lehet rámcáfol, mert idegenben rögtön megverték az Elfsborgot (0:2). A Hammarby ellen ugyan kiestek a kupa elődöntőjében, de a bekapott gól után egész jól nyomták már ott is Witryék. Most fokkal élesebbnek tűnik tényleg a stockholmi csapat, mint számítottam rá, így ők az esélyesei hazapályán a Norrköping ellen. Nymanék a Sirius ellen meglepetésre pontosztozkodásra kényszerültek...hát nem tudom. No bet meccs, benne van egy Häcken-Malmö-szerű adok kapok, vagy egy vérszegény 1 gólos csörte is. Túl korán van a szezonban, hogy érezzem, itt mi lehet a kimenetel.

17:30 Sirius - Halmstad 1X
Mindkét csapat jól rajtolt. A Halmstad győzelemmel indított a Häcken ellen, ami igencsak adhat az önbizalmuknak, míg a Sirius a Norrköpingtől csent pontokat. A kék-fekete hazaiak valamicskét gyengültek tavalyhoz képest, hiszen Vecchia távozott a Rosenborghoz, ám a japán Sugitát meg tudták tartani. Hát nem tudom...ez is érdekes meccs, túl rizikós még, hogy fogadjunk rá. Nagyon az elején vagyunk mindennek! Talán nem nyer a Halmstad idegenben, olyan 1X-re lőném be ezt a meccset.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum május 02, 2021, 14:48:55
Nyitom a májust!

Loki 1X @1.50 20. percben

4:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum május 02, 2021, 19:49:24
20. percben Gyirmót 1X @1.72
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: zbking Dátum május 02, 2021, 20:05:55
Idézetet írta: robmiller Dátum május 02, 2021, 19:49:24
20. percben Gyirmót 1X @1.72
ovatosan, nem akarnak feljutni
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum május 02, 2021, 20:07:30
Idézetet írta: zbking Dátum május 02, 2021, 20:05:55
ovatosan, nem akarnak feljutni

egységnyi tétet megért, hogy a városi riválissal nyomjanak egy ikszet hazai pályán. Főleg, hogy a Loki és a Vasas is nyert.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 08, 2021, 21:20:11
Nézem az utolsó felkészülési meccsünket. Többen írták az oldalon, hogy bazi nagy 0:0-t várnak, és a 60. percnél azt mondom, hogy nem állnak messze az igazságtól. Én mindenesetre dobtam rá egy kis zsetont, hogy valamelyik fél - remélhetőleg mi - talál egy dugót.

Magyarország - Írország
0.5 over @1.80
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 11, 2021, 17:52:49
Hát végre megkezdődik ma este!!! Nem tagadom, napok óta EB-lázban égek, pedig megmondom őszintén, nem hittem volna, hogy majd 34 évesen kb. gyermeki izgalommal várom már, hogy felharsanjon a kezdő sípszó! Ráadásul ismét a magyarokkal a fedélzeten indul egy nagytorna! Őszintén bízom benne, hogy az elkövetkezendő egy hónapban ismét olyan életreszóló élményekkel gazdagodunk, mint a 2016-os EB, ám a magyaroktól eltekintve őszintén remélem, hogy erre a kontinensviadalra is úgy fogok emlékezni mondjuk 21 év múlva, mint most a 2000-es belga-holland tornára, ami számomra az EB-k best of-ja volt!

Ebben az egy hónapban igyekszem magam aktivizálni, s a lehető legtöbb meccset végig követni a TV előtt. Ez alól kivétel a magyar-portugál, amelyen kinn leszek a Puskás Arénában!
Fogadási szempontból igyekszem magam mozgosítani újfent a PrémiumGuruban, viszont ide az első csoportkör lefutása után tervezek írni, amikor már minden csapat bemutatkozott a viadalon! Addig is óvatos mezsgyén haladva fél-, illetve egységnyi tétekkel játszva majd minden csörtére szeretnék fogadást kötni, már amelyikre erős megérzéseim vannak előzetesen. Remélem profittal jövök ki majd a buliból! Lássuk, mit várok a nyitómeccstől!

Törökország - Olaszország 0:3 (0:0) (Demiral [OG], Immobile, Insigne)

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a magyarokon kívül tisztában lennék az EB-n résztvevő csapatok minden egyes infojával. Viszont rengeteget olvastam különböző oldalakon a két együttesről, velük kapcsolatos eszmefejtegetésekről, így ezek alapján kialakult bennem egy kép. Különösen ajánlom a focieb2020.com (https://focieb2020.com/)-ot, ahol minden csapatról kellő mennyiségű információt lehet begyűjteni számos érdekességgel tarkítva!
Ugyebár az összecsapás Rómában lesz, ami eleve óriási előny a taljánoknak, ráadásul a mezőny legrégebben veretlen együtteséről beszélünk! Ennek megfelelően Roberto Mancini legénysége óriási favoritjai a mérkőzésnek (
1.48), amely szorzóban véleményem szerint nincs igazán fogadási érték. A közvélemény ugyan a csoport első helyére várja az olaszokat, ám ezeken a nagy tornákon, különösen a nyitómeccseken láttunk már komoly meglepetéseket! Emlékezzünk csak vissza a 2004-es portugál rendezésű EB-n, amikor Portóban Ronaldoék rögtön megégtek 2:1-re a lesajnált görögök ellen! Meg aztán a lisszaboni döntőben is...
Ennek okán én azért óvatosan mennék neki a fix 2-es tippnek, sőt úgy összességében a kimeneteles fogadásoknak is. Sokkal inkább akkor már bepróbálnék egy bátrabb 1X-et (2.62), vagy óvatosabb mezsgyén haladva az ázsiai piacon +1.5 határon egy török hendi-sikert (1.575).
A bet365 bukmékerei egyébként underes meccset várnak, ugyanis a pontos eredmények piacán a legkevesebb pénzt a 0:1, 0:2, illetve a 0:0-lás eredményre fizetik! Tehát úgy vélik, hogy necces, hogy a török brigád egyáltalán gólt tud-e szerezni a védelméről híres olaszok ellen! Mindezt furcsállom, ugyanis ha megnézzük a "félholdasok" tavaszi meccseit, azért akadnak köztük olyan gólzáporos csörték, ahol nem éppen gyenge ellenfél ellen szerepeltek kiemelkedően Burak Yilmazék. Gondolok itt a hollandok 4:2-es legyőzésére, az oroszok 3:2-es megverésére, vagy éppen a szerbek elleni 3:3-as ikszre.
S a korábbi nagytornákról tudjuk azt, hogy a törökök képesek magukat nagyon felszívni, s a kispadon Senol Günes személyében igazi sikeredző tért vissza, aki bizonyára szeretne újra a 2002-es VB-hez hasonló sikert elérni!

A két csapat meglehetősen régen mérte össze utoljára az erejét, az új évezredben eddig három alkalommal találkoztak, kétszer 1:1-es döntetlen, illetve egy 1:2-es olasz siker született a fentebb említett ominózus 2000-es EB-n.

Összességében én amondó vagyok, hogy bár az olaszok a meccs favoritjai, a törökök nem fogják magukat olyan olcsón adni, s ennek okán én itt leginkább a gólok terén látom a fogadási értéket. Két tippet pakolok a meccsre. Az egységnyi téttel egy óvatosabb 1.5 overt teszek, míg fél-tétegységgel bízom benne, hogy legalább egy alkalommal ki kell szednie a lasztit Donnarummának is a hálóból! Meglátjuk, őszintén bízom benne, hogy egy emlékezetes, nyítlsisakos, támadófocit hozó nyitómeccsnek lehetünk szemtanúi ma este 21:00-tól!

Tippek:
gólok száma 1.5 over @1.40 (bet365) - 1 tétegység
Törökország lő gólt @2.10 (bet365) - 0.5 tétegység
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 12, 2021, 07:26:58
A tegnapi meccshez:

Az első félidő számomra unalmas, lagymatag meccs volt. Chiellini fejesét leszámítva nem akadt helyzet, a törökök pedig egy-egy veszélyesebb kiugratást leszámítva igazán komoly veszélyt nem jelentettek Donnarumma számára. A játékrész vége felé lehetett érezni, hogy nyomni kezdenek az olaszok, de ekkor még érintetlen maradt Cakir kapuja.
A félidőben már éreztem, hogy a török gólos tippem valószínűsíthetően megy a süllyesztőbe, ugyanis láthatóan tökéletesen elégedettek lettek volna a 0:0-lal a "félholdasok". Ezen számításuk dőlt be Demiral öngóljával, ami ha nem a Juve hátvédjéről, akkor nagy valószínűséggel a mögötte érkező Immobiléről megy be. 0:1-nél reméltem, hogy kicsit megrázzák magukat a törökök, de ez nem jött össze. Bő 10 percre rá Immobile egy lepattanó lövést értékesítve bebiztosította a győzelmet, s Insigne gólja már láthatóan egy felszabadult olasz, s totálisan széteső török védelem tanúbizonysága volt.

Legjobb olaszok nálam:
Spinazzola - a Roma bal szélsője óriásit melózott, sokkal veszélyesebb volt általa a taljánok bal oldala, mint a Berardival rohamozó jobb, ám a Sassuolo játékosa sem ment rosszul, viszont Spinazzola nálam tegnap este kulcsembere volt valahol a magabiztos sikernek. A második gól előtti szituáció az ő lövésének volt köszönhető.
Immobile - gól, gólpassz. Az első félidőben próbálkozgatott, de nem volt igazán veszélyes a török kapura. A második félidőben mutatkozott meg klasszis támadó mivolta. Jókor volt, jó helyen a góljánál, majd a harmadik dugónál mesterien gurította le Insignenek a labdát.

Törökök:
Nem volt kiemelendő játékos nálam a törököknél. Sokáig a kapus Cakir volt nálam a török MOTM, ám a harmadik gól előtti szituációban borzalmasan rúgta ki a labdát, amiből elindult az Insignehez vezető találat. Több fontos bravúrt bemutatott, főként az ő érdeme volt, hogy az 53. percig 0:0 volt az állás. A harmadik dugót leszámítva szerintem nem volt hibás a többi gólban, így még mindig ő volt a legjobb a kis-ázsiaiaknál, de nem emelném ki azért.

Később jövök a mai meglátásokkal!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 12, 2021, 10:15:11
Belgium - Oroszország 21:00

Terveim szerint ma mindhárom mérkőzést követni szeretném, ahogy írtam szeretnék a saját szememnek hinni, s nem elsősorban az összefoglalókra támaszkodni. Előzetes tippek terén kivárom a Wales - Svájc meccset, mert úgy érzem bukik a szigetországiakat, akik 2016-ban az elődöntőig meneteltek, kissé lebecsülik. Svájc pedig nem az az atomerős válogatott, akik ne lennének képesek botladozni. Nagy csata lesz az A csoport a második-harmadik helyért a walesi-svájci-török trió között.

Na de térjünk rá a B-kvartettre. A dán-finnen egyértelműen a dánok a favoritok, mindenesetre egyelőre élőre kivárok, hátha meglepetést okoznak a finnek.

Fő tippem egyértelműen az esti meccshez kötődik. A belgák évek óta minden nagytorna titkos favoritjai. 2016-ban az elődöntőben véreztek el, ha jól emlékszem, s bizony az olaszok mellett ők voltak azok, akik könnyedén vették a selejtezőket. Sokan mondják, hogy de Bruyne kiesés, valamint Hazard sérülése utáni fizikuma komoly érvágás lehet, ám úgy vélem, hogy van olyan minőségi és mély ez a keret, hogy az oroszok ellen jó eséllyel behúzzák a meccset. Már csak azért is, mert én a dánokat veszélyesebbnek tartom a ruszkiknál, így a csoportelsőséghez a finnek mellett szerintem az oroszok legyőzésén át vezet az út. Meglepő módon egész magasan mérik a belgák sima kimeneteles győzelmét, amit a DNB opció ázsiai piacán 0.0-lás határon megjátszok egységnyi téttel. Ha esetleg iksz lesz, akkor a tét visszakerül. Nagyon meglepne, ha ez a belga válogatott, egy bombaformában lévő Lukakuval az élen vereséggel kezdené a tornát.

Tipp:
Belgium 0.0 AH @1.40 - 1 tétegység
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 12, 2021, 15:52:11
Wales - Svájc (ÉLŐ) 1:1 (0:0) [Embolo illetve Moore]

Félidőben 0:0 az állás. A meccset Wales kezdte jobban, majd szépen fokozatosan a helvétek kezdték dominálni a játékot. Elsősorban Seferovic próbálkozik, de kis szerencsével egy szöglet után Fabian Schär lemásolhatta volna Ronaldo 2016-ban ellenünk lőtt sarkazós gólját..
A bukik a pontos eredmények terén legvalószínűbbnek egy 0:1-es svájci sikert prognosztizálnak (3.60). Amit szorosan a 0:0 követ (3.75).
Itt teljesen nyilvánvaló, hogy Wales lenne elégedettebb az utóbbi eredménnyel, de ha azt nézzük, hogy Svájcra várnak még az olaszok is...szerintem egy gólt fognak találni Shakiriék, onnantól pedig a következő dugó már benne van a pakliban. Meglátjuk!

Tipp:
gólok száma 1.0 over AH @1.45 - 1 tétegység

Legjobbak Walesnél:

Ward - a kapus már az első félidőben több nagy bravúrt bemutatott, illetve Embolo gólját megelőző szituációban is nagyot védett. A gólról nem tehetett, ha kevésbé koncentrált, Svájcnak sima lett volna a győzelem. Nálam a "Man of the Match" a hálóőr!
James - a bal szélsőt az edző lekapta a 75. perc tájékán, s lehetett látni, hogy be is rágott a srác. Teljesen egyetértek vele, hiszen szerintem egyedül benne volt potenciál a bal szélen a walesi támadások kapcsán.

Mellékesen megjegyezném, hogy több médium is kiemelte Bale és Ramsey kezdését a Sárkányoknál. Hát szerintem mintha a pályán sem lettek volna. Bale maximum a bírónak való dumálásaival tűnt ki. Eljárt a korábbi két klasszis felett az idő, legalábbis az alapján, amit ezen a meccsen mutattak. Nem éreztem, hogy érdemben erősítést jelentetének Walesnek.

Svájcnál:

Az első félidőben Seferovic tűnt ki a veszélyeztetéseivel, majd a másodikban nyomát sem lehetett érzékelni. A második félidő első 10 percében aztán Embolo gyújtotta be a rakétákat, életveszélyes beindulásai voltak, fejelt egy gólt, aztán ő is eltűnt gyakorlatilag egészen az utolsó percekig, amikor megint szögletből veszélyeztetett.
Nem is értem a helvétek taktikáját. 1:0-lás vezetés után totálisan leeresztettek, s átadták a kezdeményezést Walesnek olyannyira, hogy az utolsó 10 percben inkább már az volt a meccsben, hogy az előzetesen underdognak kikiáltott szigetországiak akár be is húzhatják a meccset!

Gavranovic - végül mégis nagy nehezen kiemeltem egy játékost Gavranovic személyében, aki eléggé feldobta Svájc támadójátékát az utolsó 15 percben. Kis szerencsével 30 másodperccel a beállása után gólt szerezhetett volna, ám a VAR lesnek ítélte a dugót. Ezt követően is végig veszélyt jelentett Ward kapujára, simán kezdetném a következő mérkőzésen.

Az A-csoport első köre után azt lehet mondani, hogy ez a Wales semmivel sem rosszabb csapat jelenleg, mint Svájc vagy Törökország, így az előzetesen sokak által 4. helyre várt Sárkányosok akár komoly meglepetést is okozhatnak a csoportban! Hozzá kell tenni, nem ennyire jók, hanem ez a török-svájci-walesi trió gyenge inkább nagyobb az első kör alapján!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 12, 2021, 20:57:32
Dánia  - Finnország (ÉLŐ) 0:1 (0:0) (Pohjanpalo)

Váratlanul vezetést szereztek a finnek. Eriksen miatt én most különösen szorítok a dánoknak, hogy legalább ne kapjanak ki. Óriási respect nekik, hogy vállalni tudták a folytatást, bízom benne, hogy nem maradnak alul!

0:1-nél
1.5 over @1.53 - 1 tétegység
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 13, 2021, 07:48:46
A tegnap történtek után nehéz mit hozzáfűzni a Dánia - Finnország mérkőzéshez. Nagyon sajnálom a dánokat, "szegény embert, még az ág is húzza..." tipikus esete. Őszintén bízom benne, hogy ebben a pár napban képesek lesznek mentálisan némiképp összekapni magukat, s bár a belgák ellen ha nem is jön a győzelem, ezt az orosz válogatottat el lehet csípni. Bár itt már nincs a saját kezükben a sorsuk, mivel a finnek is akár csenhetnek pontot, pontokat a ruszkiktól, de meg kell ragadni minden lehetőséget. Hihetetlen dráma, ami Eriksennel és velük történt hazai rendezésű EB-n, a koppenhágai stadionban....

A belga-orosz meccset már nem volt erőm végignézni, így Lukakun kívül nem tudok kiemelni játékost. Jók a belgák, ahogy várható volt, viszont ezek az oroszok a 2018-as formához képest sehol sincsenek. Gyakorlatilag az első félidőben a védelem és a kapus ajándékozott egy-egy gólt a belgáknak. Mertensék aztán a második félidő elején - amíg láttam - átadták a területet az oroszoknak, s a végén Lukaku lezárta a csörtét.
A belgák eddig is a csoport toronymagas esélyesei voltak, ám a dániai történések tükrében most már szinten bizonyos, hogy a kvartett élén zárnak, hiszen a legnagyobb csoportbeli rivális mentálisan teljesen a padlóra került. Nem indul jól ez az EB...
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 13, 2021, 14:55:51
Anglia - Horvátország 1:0 (0:0) (Sterling)

A VB ezüstérmes horvát csapat gerince nagyjából együtt maradt. A Wembleyben ugyan az angolok a favoritok, de az, hogy 7.00-szeres odds legyen a horvátokra, az vicc. Lebecsülik a dalmátokat a bukik, amit előzetes fogadással én igyekszek kihasználni az ázsiai piacon egy hendi fogadással.

Tipp:
Horvátország +1.5 AH @1.525 - 1 tétegység

Felejthető meccs volt ez.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 13, 2021, 19:09:34
Ausztria - Észak-Macedónia 3:1 (1:1)   (Lainer, Gregoritsch, Arnautovic ill. Pandev)

1:1 az eredmény, ami messze nem kielégítő eredmény a Sógoroknak, hiszen a macedónoknál csak nehezebb csapatok jönnek a csoportban. Én várok itt még egy dugót.

Tipp:
2.5 over @1.40
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 13, 2021, 21:07:10
Hollandia - Ukrajna 3:2 (0:0) (Wijnaldum, Weghorst, Dumfries ill. Yarmolenko, Yaremchuk)

Eddig a legjobb iramban induló meccs az EB-n. Kis túlzással 5 perc alatt annyi minden történt, mint pl. a Svájc-Wales meccsen összesen. Meglepne, ha itt nem lenne gól a félidőig!

Tipp:
1. félidő 0.5 over @1.40 - 1 tétegység

Na ezt a meccset nem hagyom annyiban! Leszophat Fortuna, ha ez 0:0 lesz!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 14, 2021, 18:20:13
Lengyelország - Szlovákia

Vezetnek a szlovákok sajnos. Pakolom is a lengyel dupla esélyt. Remélem megrázzák magukat Lewáék.

Tipp:
1X @1.57[/b365] - 1 tétegység
gólok száma 2.0 over AH @1.40- 1 tétegység

A kiállításkor kivettem a téteket. Mindkettő kínált nyereséget, de gyakorlatilag az első tipp szinte pushnak felel meg.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 16, 2021, 19:25:21
Törökország - Wales

0:1-re mennek a Sárkányok, volt itt már Bale kihagyott 11-es, s a törökök még nem lőttek gólt az EB-n. Két cumival elég nehéz helyzetbe kerülnek...itt még lesz valami az utolsó 20-25 percben.

Tipp:
1.5 over @1.55 - 1 tétegység

Volt itt balhé, meg gól is. Borul a bili a csoportban rendesen. Nem lesz utolsó ez a Wales.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 17, 2021, 14:38:16
Ukrajna - Észak-Macedónia

Elemzés a Guruban!

Tipp:
Nyer Ukrajna @1.65 - 1 tétegység
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 17, 2021, 16:28:08
Ukrajna - Észak-Macedónia

2:1-nél nagyon támadnak a macedónok. Ha itt Yaremchukék nincsenek észnél, a sima 2:0-lás vezetésük odalehet. Szerintem előbb-utóbb a macedónok vagy lőnek egyet, vagy annyira kitámadnak, hogy az ukránok lezárják ezt a meccset, akárcsak tették azt az osztrákok.

Tipp:
3.5 over @1.55 - 1 tétegység

A kihagyott 11-es lehet viszi a tippet....
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 17, 2021, 17:59:18
Dánia - Belgium

Elemzés a Guruban!

Tipp:
DNB 2 @1.40 - 1 tétegység

De Bruyne mekkora klasszis te jó ég...3 héttel az arccsonttörés után csereként lehozza a meccset a belgáknak...MOTM.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 17, 2021, 19:58:01
Hollandia - Ausztria

Eddig a két pre-fogadásom ült szépen a mai napot illetően. Sajnos a kihagyott ukrán 11-es belerondít a napba, de még nincs vége. A lenti tipp indoklása a Guruban olvasható!

Tipp:
Hollandia -0.5 AH @1.625 - 1 tétegység
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 18, 2021, 12:36:55
Svédország - Szlovákia

Elemzés a Guruban!

Tipp:
Szlovákia +1.5 AH @1.30 - 1 tétegység
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 18, 2021, 14:44:35
Horvátország - Csehország

Elemzés a Guruban!

Tipp:
DNB1 @1.57 - 1 tétegység
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 19, 2021, 22:18:28
Spanyolország - Lengyelország

Nagyon bepörgött a meccs Lewa egyenlítése után. Szerintem lesz itt még cirkusz!

Tipp:
2.5 over @1.375 - 1 tétegység

Nem akarnak mostanság ülni ezek az overes live-tippek. :(
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 20, 2021, 19:21:34
Svájc - Törökország

Visszajöttek a meccsbe a törökök Akanji bombájával. Itt már minden egy lapra kell feltenni, van fél óra. Gól lesz még!

Tipp:
3.5 over @1.30 - 1 tétegység
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 21, 2021, 17:24:36
Mai EB latolgatások:

Észak-Macedónia - Hollandia
Kérdés, hogy a hollandok szeretnének-e csoportelsők lenni? (szerk. most esik le, hogy egymás elleni eredmény számít, szóval már meg is nyerték a csoportot....) Brutális ellenfél jön a nyolcaddöntőben... portugálok, franciák, németek, vagy akár mi.  ;D Szóval az biztos, hogy a C-csoport jól megszívta. Észak-Macedónia kiesett, szóval nem tudom mennyire fogják ezt nyomni a németalföldiek. Elvileg simázniuk kellene ismételten hazai pályán, de lehet itt már de Boer pihentetni fog.

Ukrajna - Ausztria
A bukik itt látványosan egy barátságos X-et várnak. 2-3 napja a 0:0-ra fizették a legkevesebb pénzt. Ha valamelyik gólt szerez, lehet rámegyek az 1.5 overre.

Finnország - Belgium
Ha a belgák csoportelsők lesznek, ami egy döntetlen esetén is megvan, akkor Svájccal találkoznak a nyolcaddöntőben. Szerintem meg fogják csapni a finneket, hogy a dánokat segítsék a második helyhez.

Oroszország - Dánia
Egyértelműen a nap meccse. Ezt fogom élőben követni, mert itt nyílik szerintem leginkább lehetőség a profitszerzésre. Amennyiben a dánok nyernek két góllal - ha jól emlékszem -, s a finnek kikapnak a belgáktól, akkor a második helyre futnak be. Menni fognak előre az északiak, s őszintén örülnék, ha ez a bűngyenge focit játszó orosz válogatott kikapna. Koppenhágában óriási lesz a hangulat!

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 21, 2021, 19:22:07
1/1
Ausztria - Ukrajna 1.5 over @1.475 1:0

Innentől őszintén bízom benne, hogy az ukránok kizúgnak. Ilyen fontos meccsen nem képesek egy ikszet lehozni...
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 21, 2021, 22:10:56
2/1
Oroszország - Dánia 1.5 over @1.40 1:4
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 22, 2021, 20:32:19
Fél óra múlva kezdődnek a D-csoport meccsei.

Az angol-cseh meccs nálam totál no bet kategória. Mindkettő továbbjutott, franc tudja mihez kezdenek egymással.

A horvát-skót párharcnak viszont annál nagyobb tétje van! Iksz egyiküknek sem jó, sőt az felérne a kieséssel mindkettejük számára, így mindenképpen gólokat várok. Szerintem lesznek is, amit a Gurus elemzésben is értem. Élőben mindenképpen igyekszem fogni egy jó kis overes szorzót, ha úgy alakul.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 23, 2021, 20:53:11
kockázatmentes fogadást megelőző tipp:

Németország - Magyarország 0.5 over @1.015

kockázatmentes élő:
szögletek száma 10.5 over @2.37
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: zbking Dátum június 23, 2021, 21:43:21
Idézetet írta: robmiller Dátum június 23, 2021, 20:53:11
bet365 kockázatmentes fogadást megelőző tipp:

Németország - Magyarország 0.5 over @1.015

kockázatmentes élő:
szögletek száma 10.5 over @2.37
Nekem nem kellett megelozo tipp, automatan ott volt a freebet
Mar a multkori meccseken is
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 24, 2021, 19:29:35
2/2
Bodo/Glimt - Molde 1.5 over @1.40
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 25, 2021, 21:20:24
2/3
Lilleström - Rosenborg 1.5 over @1.40
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 26, 2021, 09:52:50
EB Nyolcaddöntők 1. nap

18:00 Wales - Dánia
Reményeim szerint a dánok továbbjutnak a nyolc közé. Sokkalta érzelemdúsabb, és látványosabb focit tolnak, ráadásul Erikssen miatt egy világ kívánja nekik, hogy jól szerepeljenek. Wales meglepetésre jutott tovább a második helyen az A-csoportban. Masszív gárdának számítanak, és számomra különösen tetszik James és Ward játéka, ám nem hiszem hogy a két játékos kiegészülve Ramsey és Bale kettősével megállítja ezt a dán tizenegyet. Amennyiben vezetést szerez Wales, akkor ott jó kis overt lehet élőben fogni. 0:0-nál 60. perc környékén óvatos leszek, mert szerintem Wales igyekszik kihúzni hosszabbításra a találkozót.

21:00 Olaszország - Ausztria
Elemzést írtam róla a Guruban! Olasz továbbjutást várok rendes játékidőben. Minden más eredmény számomra hatalmas meglepetés lenne. 0:1-es osztrák vezetésnél, vagy 0:0-nál a 65. perc környékén biztosan beszállok overbe, ha úgy alakul. Bár kétlem, hogy ekkorra már ne vezetnének a taljánok.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 26, 2021, 22:16:00
2/4
Olaszország - Ausztria 0.5 over@1.40

Innentől remélem kizúgnak az olaszok, mert rohadtul megérdemelnék.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 27, 2021, 08:15:04
3/1
Cooma Tigers - Belconnen United 1.5 over @1.40
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum június 27, 2021, 08:52:15
4/1
Capala - Sunshine Coast 2.5 over @1.44
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum július 06, 2021, 19:05:37
Megpakoltam a félidőben a Fradi győzelmét 1.50-ért.

Ha sokáig nincs gól, rámegyek az overre nagyobb téttel.

Ment a 0.5 over is 1.50-en.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum július 08, 2021, 18:38:37
Ment 1.40-ért a 0.5 over a Puskás meccsére. Egyik banda csak képes úgy belebotlani a labdába, hogy gól legyen.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum július 08, 2021, 21:26:05
1.40-en ment a 0.5 over a Vidire. Borzasztó, ahogy ők is szenvednek. A helyzetek megvannak, már csak az a bizonyos dugó kéne..
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum július 15, 2021, 16:10:02
1.57-ért pakoltam az X2-őt a Vidi meccsén...hátha megjön a hatása az öltözői ordibálásnak. Ha sokáig nincs gól, nagyobb téttel teszek az 1.5 overre.

1.5 over ment 1.55-ért.

Na a lényegesen nagyobb overes tétnek köszönhetően pluszban jöttem ki a meccsből, bár én Vidi egyenlítésre számítottam, szóval köszönöm az örményeknek. A Fehérvár meg vegye be, hogy ilyen szégyenletes eredményt produkáltak.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum július 31, 2021, 12:51:51
Ma van időm hétvégi lazulás közben meccseket vizslatni. Három párharcot tűztem ki élőzésre:

13:30 Hannover - Rostock 1.5 over (1.22) 0:3
Az első fordulóban az újonc Rostock 1:3-as vereséggel nyitotta a szezont a jelenleg listavezető Karlsruhéval szemben. Most idegenben egy még keményebb ellenfél vár rájuk a Hannover személyében, akik a nyitókörben 1:1-es remit toltak az élvonalból kieső Werder Bremennel. Igazából a csörte favoritjai a hazaiak, s szerintem a meccs 1.5 overre jó kis lehetőséget nyújt majd.

17:45 Ferencváros - Kisvárda 1 (1.28) 1:2
Hazai pályán kezdi meg szereplését a Fradi a bajnokságban. Igazából a sorsolás jól is jött nekik, hiszen nem kell több 100 km-t utazniuk Szabolcsba a szerdai Slavia elleni BL előtt. A Kisvárda személyében verhető ellenfél jön a Groupamába, igaz ennek a Ferencvárosnak jelenleg mindegyik magyar együttes verhető ellenfél kell, hogy legyen. Szerintem a várdaiak beállnak kibekkelni a 90 percet, aztán meglátjuk mire lesz elég. Mindenesetre meglepne, ha az FTC nem húzná be mindhárom pontot. Élőzésre akkor lesz  jó a csörte, ha vezetést szerez a Várda, vagy sokáig, kb. a második félidő 60-65. percéig 0:0 lesz az állás, mert akkor jöhet a 0.5 over. Persze ez majd függ attól is, hogy alakul addig a játék képe. De szerintem Stöger be szeretné húzni első bajnokiját hazai pályán.

20:30 Honvéd - Debrecen 1.5 over (1.22) 1:4
Debütál tétmeccsen az új Bozsik-stadion. Ez már alapból ad egy pikantériát a meccsnek, pláne ha meg azt vesszük, hogy a Loki egy év kihagyás után visszatért az NB1-be! Szerintem jó kis adok-kapok kerekedhet ki ebből a meccsből, csalódott lennék, ha itt nem ülne az over. Mindkét csapat nyerni szeretne!

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum július 31, 2021, 14:20:01
Hannover - Rostock félidőben 0:1

Nézem a meccset, s nagyjából a 40. percig abból állt a játék képe, hogy próbálkozott a Hannover, defenzív volt a Rostock. A hazai nyomás viszont nem igazán hozott nagy helyzeteket, amit mutat, hogy nem volt kaput eltaláló lövésük, a legveszélyesebb helyzetet pedig az egyik Rostock védő hozta össze nekik, amikor majdnem a saját kapujába rúgta a labdát.
Én már úgy voltam vele, hogy 0:0 lesz a félidő, és itt még az 1.5 overnek is annyi, amikor a félidő végén a semmiből volt két Rostock helyzet, az egyiknél még óriásit védett a hazaiak kapusa, majd az ebből következő szögletet már nem úszta meg a Hannover, s az újonc vezetést szerzett a favorit otthonában.
Mindenképpen sokkal pörgősebb, jobb második félidőt várok, hiszen a Hannover kényszerhelyzetben van! Itt vagy egyenlítenek, vagy kihasznál egy kontrát a vendégcsapat, mindenesetre nagyon meglepődnék, ha nem jönne le az 1.5 over. Készülök az élőre, remélem nem esik be túl korán a második találat a meccsen!

46. perc 0:2 - nem szórakozik a Rostock  ;D innentől nincs élő, bár lesz itt még dugó.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum július 31, 2021, 18:50:29
Ferencváros - Kisvárda 0:1

1X ment 1.44-ért Leoni gólja után rögtön. Ha sokáig nem rúg a Fradi egyet, akkor nagy téttel lövöm az 1.5 overt
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum augusztus 18, 2021, 15:33:06
NB2, 19:00
Diósgyőr - Kecskemét
DNB1[/b] @1.30

Sajnos nem tudtam az időhatárokon belül Guruzni a tippet, pedig megtettem volna. Lassan végetérnek a zűrös nyári hetek, és ősztől reményeim szerint már aktívabb tudok lenni!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum augusztus 29, 2021, 08:46:50
1000rel "dolgozom" az őszi visszatérésen, s hetek óta több-kevesebb időt rászánva mókolok egy viszonylag automatizált stratégián, ahol gyakorlatilag egyfajta szűrő kidobja nekem, hogy miben van érték, mely szorzókon. Meglátjuk, hogy muzsikál majd.
Mára az alábbi meccsekre dobnék tétet. Egyelőre képzeletben.

15:00 FRA1 Angers - Rennes 1.5 over
15:00 FRA1 Clermont - Metz 1.5 over
17:30 ENG1 Wolves - Manchester United 1.5 over
17:30 GER1 Wolfsburg - Leipzig 1.5 over
19:00 HUN2 Haladás - Szeged 1.5 over
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Szigo Dátum augusztus 29, 2021, 10:28:02
Idézetet írta: robmiller Dátum augusztus 29, 2021, 08:46:50
1000rel "dolgozom" az őszi visszatérésen, s hetek óta több-kevesebb időt rászánva mókolok egy viszonylag automatizált stratégián, ahol gyakorlatilag egyfajta szűrő kidobja nekem, hogy miben van érték, mely szorzókon. Meglátjuk, hogy muzsikál majd.
Mára az alábbi meccsekre dobnék tétet. Egyelőre képzeletben.

15:00 FRA1 Angers - Rennes 1.5 over
15:00 FRA1 Clermont - Metz 1.5 over
17:30 ENG1 Wolves - Manchester United 1.5 over
17:30 GER1 Wolfsburg - Leipzig 1.5 over
19:00 HUN2 Haladás - Szeged 1.5 over

Halihó Rob!

Én a Szegeddel óvatosan bánnék, a Tiszakécske ellen láttam őket, bődületesen bénák támadásban, még büntetőt is képesek hibázni. A Hali nagyon masszív, védekező, a Pécs ellen is baromi jól zártak. Helyette szerintem próbáld a Vasas-Kecskemét derbit.

GL
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: oakland23 Dátum augusztus 29, 2021, 10:32:24
Én meg a Man. Uniteddel vigyáznék, az a meccset simán el tudom képzelni 0 vagy 1 góllal.  :redchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum augusztus 29, 2021, 11:52:43
Sziasztok!

Köszönöm az észrevételeiteket! :) Most egyikre sem teszek tétet, pusztán oddsok alapján próbálkozom egy stratégiával, amelyeknek ezek a meccsek is részét képezik, függetlenül attól, hogy nyertes vagy vesztes-e a dolog. :) Egyelőre a válogatott szünet utánig takarékon maradok még! Nektek pedig hajrá, sok zöldet!  :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum október 29, 2021, 21:36:33
ÉLŐ 38. percben 0:1
PSG - Lille
PSG vagy döntetlen @1.44

2:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum október 30, 2021, 17:23:33
ÉLŐ 63. perc 0:1
Manchester City - Crystal Palace
1.5 over @1.40

0:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 01, 2021, 17:16:10
La Liga, 18:30
Rayo Vallecano - Celta Vigo
1.5 over @1.36
https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/611966

0:0
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 02, 2021, 16:23:34
Champipnship, 20:45
Coventry - Swansea
1.5 over @1.38
https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/612676

1:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 02, 2021, 19:55:59
ÉLŐ '54 perc 0:0
Malmö - Chelsea
0.5 over @1.30

'56 0:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 03, 2021, 18:14:29
Bajnokok Ligája, 21:00
RB Leipzig - PSG
PSG +0.5 (AH) @1.525

Nálam ez az odds simán lefedi a value-kategóriát.

2:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 04, 2021, 09:50:29
Európa Liga, 21:00
Ferencváros - Celtic
Celtic X2 @1.38
https://www.sportfogadas.org/elozetesek/az-utolso-szalmaszalba-kapaszkodhat-a-fradi

2:3

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 05, 2021, 18:10:01
La Liga, 21:00
Athletic Bilbao - Cadiz
1.5 over @1.36
https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/613979

0:1
Már a 3. percben kialakult a végeredmény. Pech.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 05, 2021, 18:24:08
NB1, 20:00
MTK - Gyirmót
gólok száma 3.0 under (AH) @1.70

Kockázatmentes ingyenfogadás.

0:3
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: oakland23 Dátum november 05, 2021, 18:35:47
Idézetet írta: robmiller Dátum november 05, 2021, 18:24:08
NB1, 20:00
MTK - Gyirmót
gólok száma 3.0 under (AH) @1.70

Kockázatmentes ingyenfogadás.

Ha legközelebb lesz, 2,5-ből rakd, hisz jobb az odds.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 05, 2021, 19:42:26
Idézetet írta: oakland23 Dátum november 05, 2021, 18:35:47
Ha legközelebb lesz, 2,5-ből rakd, hisz jobb az odds.

O.O totál le vagyok szedálva a hajtásban...nem is értem miért csináltam ezt  ;D Kösz, hogy szóltál!  :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 05, 2021, 19:47:03
ÉLŐ 60. perc  1:0
Nürnberg - Werder Bremen
1.5 over @1.40

1:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 07, 2021, 09:17:40
A nap első felére leválogattam magamnak pár meccset (aztán meglátjuk este mennyire lesz időm), ami szerintem jó lehet gól-overezésre

13:00 Marseille - Metz 0:0
13:30 Schalke 04 - Darmstadt 2:4
15:00 Arsenal - Watford 1:0
15:30 Kisvárda - Ferencváros 0:4
15:30 Hertha - Leverkusen 1:1
16:15 Valencia - Atletico Madrid 3:3


Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 07, 2021, 09:19:22
La Liga, 16:15
Valencia - Atletico Madrid
1.5 over @1.37

Eddig szerencsétlen vagyok a La Liga tekintetében az overekkel. A Rayo - Celta hét elején csontsimán bukó volt, viszont a Bilbao-Cadiz meccsen már a pech számlájára írom, hogy egy 3. percben szerzett Cadiz-gól után már nem esett be még egy. Ez van, meglátjuk itt most harmadjára mi lesz.

3:3
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Sound Dátum november 07, 2021, 13:03:38
Szia rob!

örülök, hogy többet tudsz foglalkozni a fogadásokkal, mint korábban!
Rajt voltam mindkettő spanyol overeden a héten és a maiért is szorítok. A Cadíz meccs egy tipizálható "forgatókönyv" szerint ment. Amikor overezek meccs előtt és jön a korai gól (első 10 percben), előre rettegek, hogy csak az az 1 lesz, annyira standard szopató.

Hajrá!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 07, 2021, 13:12:00
Idézetet írta: Sound Dátum november 07, 2021, 13:03:38
Szia rob!

örülök, hogy többet tudsz foglalkozni a fogadásokkal, mint korábban!
Rajt voltam mindkettő spanyol overeden a héten és a maiért is szorítok. A Cadíz meccs egy tipizálható "forgatókönyv" szerint ment. Amikor overezek meccs előtt és jön a korai gól (első 10 percben), előre rettegek, hogy csak az az 1 lesz, annyira standard szopató.

Hajrá!

Szia Sound!

Igen, most már kezd lecsengeni az év. és van időm jobban koncentrálni ide végre. Bár ez még a Guruban nem mutatkozik igazán, de reményeim szerint innentől kezdve azért újra aktívkodni tudok! :) Köszi a biztató szavakat, élőzésre fogok leginkább rámenni hozzád hasonlóan, viszont Guru miatt olykor kell előre tippelni. Meglátjuk mi sül ki belőle! :)

Neked is hajrá! Sok zöldet!  :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 07, 2021, 13:15:40
Nap második felére a számomra ígéretes meccsek:

16:45 Feyenoord - AZ Alkmaar 1:0
17:00 Nice - Montpellier 0:1
17:30 West Ham - Liverpool 3:2
17:30 Köln - Union Berlin 2:2
18:00 Lazio - Salernitana 3:0
18:00 Napoli - Verona 1:1
20:00 Ajax - G. A. Eagles 0:0
20:45 Milan - Inter 1:1

Ezeken várnék 1.5 overt. Meglátjuk, hogy melyiknél tudok gépnél lenni, és mekkora esély nyílik kedvező forgatókönyv esetén egy kis élőzésre.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 07, 2021, 16:46:02
ÉLŐ 58. perc 1:0-nál
Hertha - Leverkusen
1.5 over @1.40

90' 1:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 07, 2021, 18:11:39
ÉLŐ 67. perc 0:0
Feyenoord - AZ Alkmaar
0.5 over @1.53

92' 1:0

Na azt hiszem, hogy két 90. perc után született nyertes fogadás után nem szeretnék ama bizonyos "törött korsó" sorsára jutni. Zárom a napot 3/3-as stattal a fogadások terén.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 11, 2021, 19:12:58
ÉLŐ 57. perc 0:0
Grúzia - Svédország
0.5 over @1.36

61' 1:0
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 19, 2021, 16:04:34
Mai meccsek, amiket követek, hátha lesz valami élőzésre:

20:30 Augsburg - Bayern München
20:45 QPR - Luton
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 20, 2021, 07:49:39
Szombaton előzetesen három meccsben érzem a potenciált a kiadott szorzók tükrében:

16:00 Aston Villa - Brighton 1.5 over @1.38 2:0
Ezt Guruztam is: https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/622181

16:00 Reading - Nottingham 1.5 over @1.36 1:1

18:30 Atletico Madrid - Osasuna 1.5 over @1.36 1:0
A spanyoltól picit félek, mert hajlamosak irdatlan nagy undereket hozni, még az élcsapatok is. De itt bízom benne, hogy felveszi a kesztyűt az Osasuna és egyszer betalál. Egy Matracos góllal legalább számolok.

A többit meglátjuk, van még pár élőzésre alkalmas csörte a kínálaton.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 20, 2021, 09:51:04
NB1-re kaptam egy kockázatmentes ingyen fogadást, amit a következőre pakoltam:

NB1, 17:00
Gyirmót - Kisvárda
Gyirmót vagy döntetlen @1.80

1:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 21, 2021, 08:30:10
Tegnap jóra sikeredett a nap, szerencsére pluszban tudtam zárni a Gyirmót utolsó percekben lőtt góljának köszönhetően. Viszont most jutottam arra, hogy a spanyol ligát jegelni fogom ezentúl. A visszatérés óta 4 meccs kapcsán kötöttem pre-fogadást egy bizonyos szisztéma alapján, s mindannyiszor még az 1.5 overt sem hozták. Elengedem ezt a bajnokságot.

Mára egy pre-fogadást kötöttem, melyről a Guruban is írtam:

Ligue1, 15:00
Strasbourg - Reims
1.5 over @1.44
Guru: https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/622637

1:1

Élőzésre több opció is lehet, meglátjuk. Eddig még nem igazán szállt meg az ihlet a hétvége folyamán.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Sound Dátum november 21, 2021, 12:45:42
Szia Rob!

Annyit szeretnék írni, hogy totál megértelek. Amikor naplót nyitottam, elhatároztam, hogy analizálom magam! Három hónapig az általam kiválasztott ligákra (foci), fogadtam mindenféle kimenetelt!
Végig írtam: melyik bajnokság, milyen kimenetelek – és kirajzolódtak a számok gyönyörűen.
Kizártam ligákat, kizártam kimeneteleket – nem azért mert nem működhetnek, hanem mert én voltam gyenge belőle. Meg voltam győződve, hogy pl.: Angliát vágom – a számok nem hazudnak (kurvára nem!).
Hajrá és előre!
UI.:
A 1,5 over képes szépen termelni!
Ha a találati arány 10/7 épp határon van, felette kell lenni. Mielőtt bárki azt mondja sima..., hát nem az, főleg, ha csak 1,30 feletti szorzóval számolunk!

üdv, sound
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 22, 2021, 19:55:31
ÉLŐ 66. perc 1:0
Verona - Empoli
1.5 over @1.50

Na mire kiírom ide, pont beesett a gól...pont írni akartam, hogy vezet a Verona, és az Empoli egyre inkább kinyílik az egyenlítésért. Inkább egy Verona kontrával számoltam, de így is jó  ;D

67' 1:1
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 26, 2021, 15:53:18
Ligue1, 21:00
Lens - Angers
1.5 over @1.30
Guru: https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/624663

2:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 27, 2021, 15:53:23
Megint kaptam egy kockázatmentes fogadást NB1-re!  ;D

NB1, 17:00
MOL Fehérvár - Gyirmót
2.5 over @1.70

3:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 27, 2021, 19:11:26
ÉLŐ 55. perc 0:1
Juventus - Atalanta
1.5 over @1.33

0:1

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum november 28, 2021, 14:28:31
Telorol

2.5 over a PSG meccsén @1.36

79' 1:2
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 01, 2021, 12:18:25
Telorol
Rizespor meccsén 1.5 over @1.40

0:1

Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 01, 2021, 19:55:28
ÉLŐ 66. perc 1:0
Bologna - AS Roma
1.5 over @1.66

1:0
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 02, 2021, 17:38:58
Serie A, 18:30
Torino - Empoli
Empoli +1.0 AH @1.52

2:2  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 02, 2021, 20:26:49
Serie A, 20:45
Lazio - Udinese
2.5 over @1.90

4:4 :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 04, 2021, 12:17:10
Mai megérzések:

Premier League, 13:30
West Ham - Chelsea
2.5 over @1.90 3:2  :ok:

NB1, 15:30
Ferencváros - Puskás Akadémia
BTTS @1.80 1:1 :ok:
Elemzés: https://www.sportfogadas.org/elozetesek/szombaton-rangadot-jatszik-a-ferencvaros

Premier League, 16:00
Wolves - Liverpool
2 -1.5 (AH) @2.18 0:1  :noway:

Ligue 1, 17:00
Marseille - Brest
2 +1.0 (AH) @1.85 1:2 :ok:
Guru: https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/629271
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 05, 2021, 10:24:38
NB1, 16:00
MTK - Újpest
DNB 2 @1.72 2:1  :noway:
Tippajánló: https://www.sportfogadas.org/elozetesek/kiesesi-rangadon-a-vendegekre-fogadunk

A Kisvárda - Fehérvár meccs kapcsán nagyon viszketett a tenyerem, hogy valamit pakoljak a hazaiak oldalára DNB vagy dupla esély piacán. Eléggé vicces, hogy a pazar hazai, na meg idei szezonbeli szereplés ellenére mennyire alulértékelik a bukik a szabolcsiakat. Viszont valahogy mocorog bennem, hogy Szabicsék az egyetlen olyan csapat az NB1-ben, akik idén még képtelenek voltak nyerni idegenben...az az érzésem, ha most pakoltam volna a Kisvárdára, tuti csak azért is a Vidi nyerne. Kíváncsi leszek... ;D
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 07, 2021, 20:00:12
ÉLŐ 61. perc 1:0
Leipzig - Manchester City
1.5 over @1.30

2:1  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 13, 2021, 17:57:58
Serie A, 20:45
AS Roma - Spezia
Roma -1.0 AH @1.625 0:2  :ok:

Tény, hogy szenved mostanában a Roma, s nagyon úgy tűnik, hogy ezekben a hetekben szállnak ki végérvényesen a bajnoki címért folyó harcokból. Nagyon úgy fest, hogy Mourinhoék számára a realitás az EL-, vagy Konferencia Liga-helyet érő 5-6. hely valamelyike. Többen az utóbbi időben tapasztalt kilátástalan játék miatt edzőbuktatást is szimatolnak a levegőben. Most a Spezia érkezik hozzájuk, s úgy érzem, hogy a Farkasok átmenetileg korrigálnak a kiemelt meccseken elszenvedett sima vereségek után. Szerintem ha szenvedősen, de otthon tartják a három pontot, s inkább látok realitást abban, hogy lesz kettő közte, semmint pontot csen az idegenben botrányosan szereplő Spezia. Ha most is pontot buknak a fővárosiak, akkor tényleg bőven benne lehet a pakliban, hogy direkt edzőbuktatást akar kieszközölni a csapat.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 15, 2021, 18:54:51
Darts-VB, 21:45
A. Lewis - M. Campbell
Lewis @1.33 3:1  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 15, 2021, 18:55:37
Darts-VB, 14:30
S. Mitchell - C. Landman
Mitchell @1.40 0:3  :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 16, 2021, 16:21:15
Darts-VB, 16:40
D. Gurney - R. Evans
szettek száma 3.5 over @1.44 3:1  :ok:

Tegnap Evans simán kiütötte Kumart, ahogy várható volt. Most Gurney személyében kiemelt player vár rá a 32 közé jutásért. S bár az észak-ír a meccs favoritja, ez a mostani Gurney egyelőre nem a 2-3 évvel ezelőtti Superchin. Bár szerintem ő fogja nyerni a meccset, én bízom benne, hogy Rapid Ricky elcsen egy szettet tőle. A tegnapihoz hasonló 167-es magas kiszálló, és hasonló bravúrok mindenképpen kelleni fognak ehhez az angoltól!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 16, 2021, 18:15:44
Darts-vb, 20:10
W. O'Connor - D. Lauby
Lauby +2.5 hendikep @1.30 3:2 :ok:

Lauby tavaly debütált a PDC vb-n. Az első körben Ryan Searlet kapta, aki azért elég masszív player az elmúlt 2-3 évben! Laubyról akkor szinte semmit sem lehetett tudni, amerikai kvalifikáción jutott el Londonba. Ahhoz képest pedig, hogy először állhatott az Ally Pally színpadán, valami félelmetesen komoly meccset hozott össze az angol ellen, s éppencsak, hogy alulmaradt (2:3). Most újdonság lehet számára, hogy már van crowd is, illetve O'Connor sem éppen a legkönnyebb ellenfél, viszont Searle szintjét nem üti meg. Én bízom benne, hogy legalább egy szettre most is jó lehet a "jenki".
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 16, 2021, 20:50:49
Darts-vb, 22:30
G. Anderson - A. Lewis
Anderson @1.57 3:1  :ok:

Nem tudtam fogadás nélkül otthagyni ezt a meccset. Egyszerűen egy ilyen párosítás mellett nem tudok szó nélkül elmenni. 64 között Anderson-Lewis meccs. Igazából lehet hiba tétet elhelyezni, mert Gary sem produkált mostanában fényes formát, viszont tegnap Lewist látva a totális agonizálás jutott eszembe. Hihetetlen, hogy mentálisan mennyire nyomás alá helyezi magát az angol. Tavaly Anderson döntőzött, ami mutatja, hogy a skót a VB-kre rendre összekapja magát. Én most úgy érzem, hogy a két rossz formában lévő player közül szerintem Anderson fog ezúttal továbbmenni. Lewisban tegnap nem éreztem az átütő erőt...aztán ki tudja, lehet ma találja meg újra klasszis önmagát.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 17, 2021, 13:27:51
Darts-vb, 13:30
R. Joyce - R. Benecky
Joyce több 180 @1.40 kivett tét 3:2-nél  :ok: (3:5 lett a vége  :o)

Joyce elég rutinos player, 2-3 évvel ezelőtt kb. a VB-n a negyeddöntőbe is eljutott. Mindemellett rendszeresen edződött major-tornákon, s ha jó napot fog ki, akkor bárkire veszélyes lehet. A tömeggel sincs általában baja, így azért várok tőle alsó hangon 3 db 180-at.
Benecky a kelet-európai selejtező megnyerésével élete első major-tornájára készül, s ahogy nézem eleve első megmérettetése lesz az PDC berkein belül major-tornán. Kíváncsi vagyok, hogyan fogja tudni mentálisan kezelni a PDC színpadát a nézőkkel a háta mögött. Mindenesetre az oddsokból kiindulva a bukik sok esély nem adnak neki, Joyce pedig bizonyára minél hamarabb le szeretné rendezni a meccset. Sötét ló a cseh, de én bízom az angol rutinjában, s hogy jó formában kezdi meg a VB-t, ami megmutatkozik majd a 180-akban a javára!

szerk: 3:2-es statnál 1,20-as oddsnak megfelelő nyereséggel kivettem a fogadást, mert Joyce kezd szétesni, Benecky meg kezd feljönni.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 17, 2021, 14:44:34
Darts-vb, 16:50
K. Ratajski - S. Lennon
Ratajski @1.30 1:3  :noway:

Korai még, hogy a lengyel búcsúzzon. Ha hozza a tudása szebbik felét, akkor bejut a 32 közé Lennonnal szemben!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 18, 2021, 09:40:23
Darts-vb, 15:30
D. Labanauskas - M. de Decker
Labanauskas @1.40 1:3  :noway:

A tegnapi Ratajski blama után az ember már különösen félve teszi meg a tétet az általa elképzelt favoritra. Most is az a helyzet, hogy a litván szerintem sokkal komolyabb player, mint a fiatal belga. Azért nem mindenki képes 99 feletti átlaggal megverni Mervyn Kinget, vagy egy VB-n kiütni Barneveldet stb. De Decker egy hónapja kvalifikálta magát a Grand Slamre, ahol a csoportban mindenki bucira verte. A VB-re is csak a Covidnak köszönhetően jutott be, mert a dél-afrikai Charles Losper nem utazhatott Londonba.
Remélem nem most borul a papírforma, tegnap elég volt belőle.  ;D
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 18, 2021, 15:59:39
ÉLŐ 58. perc 0:0
Ferencváros - Honvéd
0.5 over @1.40

1:0  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 18, 2021, 16:58:41
ÉLŐ 72. perc 0:1
RB Leipzig - Bielefeld
1.5 over @1.40 0:2  :ok:

Emberelőnybe került hazai pályán a Lipcse. Egyet csak begyötörnek az utolsó 20 percben.

szerk: erre ők kapnak még egyet...nekem így is jó  ;D
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 19, 2021, 10:24:16
NB1, 13:00
Kisvárda - Puskás Akadémia
BTTS @1.72  1:1 :ok:

kockázatmentes ingyen fogadás.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 19, 2021, 15:14:56
Darts-vb, 16:00
S. Bunting - R. Smith
Bunting +1.5 hendikep @1.33 2:3 :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 19, 2021, 18:50:53
ÉLŐ 65. perc 1:1
Tottenham - Liverpool
2.5 over @1.33 2:2 :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 20, 2021, 21:32:47
Darts-vb, 21:30
R-J. Rodriguez - B. Robb
Rodriguez @1.44 3:1  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 20, 2021, 22:03:16
ÉLŐ 60. perc 0:1
Fulham - Sheffield Utd.
1.5 over @1.33 0:1  :noway:

A 91. percben a Fulhames srác 10 méterről akkora kapufát lőtt, a kipattanót meg a társa az 5-ösről bombázta a nézők közé...ezzel nem lehet mit kezdeni... :redchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 20, 2021, 22:23:41
ÉLŐ 70. perc 6 szöglet
Levante - Valencia
szöglet 7.5 over @1.40  :ok:

by Sound

Ha látod, köszi Sound!  :beerchug:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Sound Dátum december 20, 2021, 22:40:59
Örülök mert sima volt! :D

Ez a jó ebben a fórumban!!!
Vicces mert hulla voltam ma is. Konkrètan elaludtam az első fèlidőt. Minden gólnàl felriadtam ...
2:0-nàl gondoltam most x2!!! Vissza aludtam..
Mondom gyors fürdès a szünetben èß könnyű over, mire beérek 2:2...szögletover jön, s màr 2:4
beszaràs...

üdv, sound
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 20, 2021, 22:43:58
Idézetet írta: Sound Dátum december 20, 2021, 22:40:59
Örülök mert sima volt! :D

Ez a jó ebben a fórumban!!!
Vicces mert hulla voltam ma is. Konkrètan elaludtam az első fèlidőt. Minden gólnàl felriadtam ...
2:0-nàl gondoltam most x2!!! Vissza aludtam..
Mondom gyors fürdès a szünetben èß könnyű over, mire beérek 2:2...szögletover jön, s màr 2:4
beszaràs...

üdv, sound

szép tipp volt, gratula és köszi!  :beerchug: Expertét sajnálom, mert 2:0-ról különösen bosszantó lehet így bukni a fogadást.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 21, 2021, 18:07:00
ÉLŐ 10. perc 0:0
Altay-Trabzonspor
Döntetlen vagy Trabzonspor @1.36 1:2  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 21, 2021, 21:53:55
ÉLŐ 53. perc 0:0
Genoa - Atalanta
0.5 over @1.33 0:0  :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 21, 2021, 22:23:45
ÉLŐ 66. perc 0:0
AZ Alkmaar - Groningen
0.5 over @1.33 1:0  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: Experte Dátum december 21, 2021, 23:29:49
Ez szép volt grat, hogy az Atalanta mifaszt csinált ma a pályán azt lehet ők se tudják!? Ez a teljesen felfoghatatlan 0-0 kategória!
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 22, 2021, 08:34:38
Idézetet írta: Experte Dátum december 21, 2021, 23:29:49Ez szép volt grat, hogy az Atalanta mifaszt csinált ma a pályán azt lehet ők se tudják!? Ez a teljesen felfoghatatlan 0-0 kategória!

Én is azt hittem, hogy egyet begyötörnek, pláne hogy előtte a Romatól kikaptak. Most nem jött be a tipp sajnos, de legalább az Alkmaar némileg kompenzálta a veszteséget.
Cím: Re:Rise of Robmiller 2021 - avagy tiszta lappal az 5%-os ROI-ért!
Írta: robmiller Dátum december 22, 2021, 16:10:33
ÉLŐ 53. perc 0:0
Sivasspor - Rizespor
0.5 over@1.33 1:1  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 22, 2021, 17:25:51
Idézetet írta: robmiller Dátum december 22, 2021, 16:10:33ÉLŐ 53. perc 0:0
Sivasspor - Rizespor
0.5 over @1.33

1:1  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 22, 2021, 19:46:50
ÉLŐ 60.perc 1:0
Inter - Torino
1.5 over @1.36 1:0 :noway:

Előzetesen 2-3 gólos milánói sikert vártam, úgy gondoltam egyet rárúgnak a második félidőben. Nem jött be.
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 22, 2021, 19:59:34
ÉLŐ 71. perc 10 db szöglet
Inter - Torino
11 over @1.40 10 db  :noway:

by Sound

Itt szimplán pechem volt, hogy 20 perc alatt 1 szöglet jött össze.
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 22, 2021, 20:21:07
Idézetet írta: robmiller Dátum december 22, 2021, 19:59:34ÉLŐ 71. perc 10 db szöglet
Inter - Torino
11 over @1.40

by Sound

Itt most jól beszopódtam mind a gólok, mind a szögletek terén. Pechem volt.  ;D
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 22, 2021, 22:01:57
ÉLŐ 64. perc 0:0
St. Mirren - Celtic
0.5 over @1.36 0:0
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 25, 2021, 08:58:35
Süper Lig, 2021.12.25.11:30
Kasimpasa-Altay
BTTS
1.61

2:0  :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 25, 2021, 09:00:07
Süper Lig, 2021.12.25.14:00
Galatasaray-Antalyaspor
BTTS-NO
1.90

2:0  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 25, 2021, 09:21:48
Süper Lig, 2021.12.25 14:00
Giresunspor-Hatayspor
2.5 over
2.00

0:1  :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 25, 2021, 15:35:55
Süper Lig, 2021.12.25. 17:00
Trabzonspor-Basaksehir
X
3.10

0:0 :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 26, 2021, 08:50:47
Süper Lig, 2021.12.26. 11:30
Rizespor-Gaziantep
Rizespor 0.0 AH
1.83

0:1  :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 26, 2021, 08:52:16
Premiership, 2021.12.26. 13:30
St. Johnstone - Celtic
Celtic 0-ra nyer
1.83

1:3  :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 26, 2021, 08:53:03
Premier League, 2021.12.26. 16:00
Manchester City - Leicester
BTTS
1.95

6:3  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 26, 2021, 08:53:57
Premier League, 2021.12.26. 18:30
Aston Villa - Chelsea
2.5 over
2.00

1:3  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 26, 2021, 08:55:09
Premier League, 2021.12.26. 21:00
Brighton - Brentford
Brentford +0.5 AH
1.80

2:0  :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 27, 2021, 14:44:17
Darts-vb, 2021.12.27. 15:15
M. Smith - W. O'Connor
Smith
1.25

4:2  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 27, 2021, 14:44:59
Championship, 2021.12.17. 16:00
Derby - West Brom
Derby +0.5 AH
2.14

1:0  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 27, 2021, 14:45:50
Süper Lig, 2021.12.27. 18:00
Kayserispor - Sivasspor
2.5 over
2.10
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 28, 2021, 11:29:09
Premier League, 2021.12.28. 16:00
Crystal Palace - Norwich
2.5 under
1.90

3:0  :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 28, 2021, 11:29:42
Liga Portugal, 2021.12.28. 20:00
Maritimo - Vizela
BTTS
1.90

2:0 :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 28, 2021, 11:30:10
Darts-vb, 2021.12.28. 22:15
M. van Gerwen - C. Dobey
Gerwen nyer
1.20

Törölt meccs.
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 29, 2021, 22:39:21
ÉLŐ 68. perc 0:1
Brentford - Manchester City
gólok 2.0 over @2.375

Merészebb tipp, egy gólt még várok mindenképpen a meccs utolsó harmadában. Az imént jött egy City kapufa is, ráadásul a Brentford közönsége picit ironikusan ollézik, amikor a hazaiaknál a labda...ingerlik a Cityt... Meglátjuk, hátha.

0:1 :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum december 30, 2021, 21:47:09
ÉLŐ 48. perc 0:1
Nottingham - Huddersfield
2.0 over
1.525

0:1  :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum január 01, 2022, 16:27:17
2022/1. ÉLŐ 30.perc 0:0
Rotherham - Bolton
1.5 over
1.44

2:1  :ok:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum január 02, 2022, 14:19:29
2022/2. ÉLŐ 21. perc 1:0
Getafe - Real Madrid
X2
1.40

1:0  :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum január 02, 2022, 15:16:52
2022/3. ÉLŐ 62. perc 1:0
Getafe - Real Madrid
1.5 over
1.40

1:0  :noway:
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum január 02, 2022, 16:20:05
2022/4. ÉLŐ 52. perc 0:0
Blackburn - Huddersfield
0.5 over
1.40

0:0  :noway:

Pazar évkezdés.  ;D
Cím: Re:Rise of Robmiller
Írta: robmiller Dátum január 02, 2022, 19:12:52
2022/5.
Liga Portugal, 19:30
Vizela - Belenenses
2 +1.5 hendikep
1.35

2:0  :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 02, 2022, 20:33:45
2022/6.

Darts-vb, 20:45
M. Smith - J. Wade
Smith
1.28

6:3  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 03, 2022, 12:37:31
2022/7.

LaLiga, 2022.01.03. 21:15
Cadiz - Sevilla
DNB Sevilla
1.28

0:1 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 03, 2022, 12:38:28
2022/8.

Darts-vb, 2022.01.03. 21:15
M. Smith - P. Wright
szettek száma 9.5 over
1.25

5:7  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 03, 2022, 13:14:07
2022/9.

Premier League, 2022.01.03. 18:30
Manchester United - Wolves
DNB Manchester
1.20

0:1  :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 03, 2022, 15:55:43
2022/10.

League 1, 2022.01.03. 16:00
Cambridge United - Portsmouth
1.5 over
1.28

0:0  :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 03, 2022, 19:17:30
2022/11. ÉLŐ félidőben 0:0

Manchester United - Wolves
lő gólt a Wolves
2.20

Nézem a meccset, igazából a Wolves kb. lefocizza a Unitedet. De Gea a hazaiak legjobbja. Nagyon jó focit tolnak most a Farkasok. Szenvedek itt az 1.20-as szorzókkal, amik elmennek a mostani pár nap formája alapján, akkor már egy 2.20-as menjen el, ha el kell. De egy dugóra rászolgálna a kiscsapat az Old Traffordon.

'81 0:1  :ok:

Feljavult a United a második félidőre, de Joao Moutinho azért csak befércelt egyet.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: Experte Dátum január 04, 2022, 00:15:43
Idézetet írta: robmiller Dátum január 03, 2022, 19:17:302022/11. ÉLŐ félidőben 0:0

Manchester United - Wolves
lő gólt a Wolves
2.20

Nézem a meccset, igazából a Wolves kb. lefocizza a Unitedet. De Gea a hazaiak legjobbja. Nagyon jó focit tolnak most a Farkasok. Szenvedek itt az 1.20-as szorzókkal, amik elmennek a mostani pár nap formája alapján, akkor már egy 2.20-as menjen el, ha el kell. De egy dugóra rászolgálna a kiscsapat az Old Traffordon.

'81 0:1  :ok:

Feljavult a United a második félidőre, de Joao Moutinho azért csak befércelt egyet.
Szép fogás! :ok:
Meg is érdemelte a verést a MU!
Nem tudom mit akarnak így.... ;D
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 04, 2022, 15:54:15
Idézetet írta: Experte Dátum január 04, 2022, 00:15:43Szép fogás! :ok:
Meg is érdemelte a verést a MU!
Nem tudom mit akarnak így.... ;D

Köszi!  :beerchug:  Szenvedek így az évkezdésnél, de kellett az önbizalmamnak is, hogy beesen ez a dugó. És hát tényleg igazolja, hogy sokszor élőzni érdemes. Odaülni nézni egy meccset, de nem azért elsősorban, mert fogadni akarunk rá mindenáron. Aztán vagy jön menetközben az ihlet, vagy nem. Itt most nekem jött, és szerencsére be is esett a félidei megérzés.
Valahol ezt kéne nekem rendszeresíteni, de hát nem egyszerű sajnos...
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 05, 2022, 17:41:18
2022/12.

Ciprusi Első Osztály, 2022.01.05. 16:00
Paphos - Omonia Nicosia
Paphos +0.5 AH
1.85

Tegnap tettem a tippet, a SPF Race-ben, Maradj Talponban (1.5-ös hendin), meg a felület Tippjátékába meg is toltam rögtön, de ide elfelejtettem beírni, így most a meccs vége felé hazaesve pótolom. Egyelőre 1:0-ra vezet a 85. percben a Paphos, viszont emberhátrányban vannak a 30. perc óta kb. Remélem a meccs hajráját már kibírják, ha eddig helytálltak.

1:1   :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 05, 2022, 18:46:28
2022/13.

Serie A, 2020.01.06. 20:45
Fiorentina - Udinese
2.5 over
1.80

Elmaradt.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 06, 2022, 16:10:17
2022/14. ÉLŐ 82. perc 2:3

Lazio - Empoli
szögletek száma 12 felett (11 van)
1.80

11 maradt.  :noway:  Amikor egy gól előbb beesik, mint 2 szöglet
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 06, 2022, 18:21:24
2022/15.

Serie A, 2022.01.06. 18:30
AC Milan - AS Roma
2.5 over és BTTS
2.00

Pörgős, izgalmas meccset várok. A Milan a legutóbbi két hazai bajnokiján vereséget szenvedett (Napoli és Liverpool), így most győzelmi kényszerben lépnek pályára. Szerintem találnak egy gólt Ibráék, a Roma pedig bele fog menni a buliba. Az Atalanta idegenbeli kiütése után kellő önbizalmat adhat Mourinho együttesének, akik három meccse veretlenek a bajnokságban. Én egy gólgazdag, 2:2-es ikszet várok. Meglátjuk.

3:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 07, 2022, 20:59:07
2022/16. ÉLŐ 74. perc 2:2

Santa Clara - Sporting CP
4.5 over
1.85

A Portoval való őrült versenyfutásban nem férne bele papíron a lisszaboniaknak az iksz. A hajrában hátha beesik egy gól. Ezen a szorzón megéri az egységnyi tétet.

Hát ez az ötödik gól hamar beesett, csak épp a Santa Clara rúgta.. ;D Jó ez ígyis.

3:2 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 07, 2022, 21:54:50
2022/17. ÉLŐ 68. perc 1:2

Bayern - Mönchengladbach
4.0 over AH
1.50

1:2   :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: Sound Dátum január 07, 2022, 21:59:12
Idézetet írta: robmiller Dátum január 07, 2022, 21:54:502022/17. ÉLŐ 68. perc 1:2

Bayern - Mönchengladbach
4.0 over AH
1.50

Szorítok, hogy meglegyen!!
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 07, 2022, 21:59:54
Idézetet írta: Sound Dátum január 07, 2022, 21:59:12Szorítok, hogy meglegyen!!

Kiderül, ha el is megy, abszolút reális tippnek érzem a dolgot. Meglátjuk! :)
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 08, 2022, 10:14:28
2022/18.

Foci, 2022.01.08. 14:00
Süper Lig
Alanyaspor - Basaksehir
BTTS
1.66

Van ez a tippem, amit a Guruban is megírtam. Picit érdekes számomra ez a meccs, mert már a hét első felében megakadt rajta a szemem. Kedd tájékán a Basaksehir DNB 1.85 körül mozgott, amiben én személy szerint az aktuális formák láttán értéket éreztem. De hagytam még a dolgot, hátha beesik valamilyen kulcsfontosságú info a meccsig a mostani helyzetben, ami átírhatja az esélyeket. Nem jött, tegnapra viszont már 1.60 köré esett vissza a szorzó, amiben már nem igazán éreztem a valuet..jobban beleástam magam a meccsbe, és hát ez az Alanya azért nem lebecsülendő ellenfél. De mivel mégis nagyon foglalkoztatott a meccs behúztam egy BTTS-t, mert szerintem itt egy Basaksehir találat nem lesz elég. Nagyon remélem, hogy az elmúlt Trabzon elleni meccse után nem hoz le egy újabb 0:0-t az isztambuli csapat. Úgy érzem, ha egy találat valamelyik oldalon beesik, akkor ott jönni fog a válasz.
Mindenesetre nem életem tippje így többször körüljárva, de az is lehet, hogy már túlagyaltam, ami nagyon nem jó dolog. Első megérzésre tegnap ez jött.

1:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 08, 2022, 10:17:58
Kockázatmentes fogadás LaLigára:

Foci, 2022.01.08. 16:15
LaLiga
Real Sociedad - Celta Vigo
X2
1.83

Ezen a meccsen is megakadt a szemem már a hétközi kupameccsük előtt. Igazából mindenki azt várja, hogy a pocsék bajnoki fordulót produkáló Sociedad most majd hazai pályán ezt a meccset biztosan behúzza. Viszont ahogy elnéztem elég rágós falat idei szezonban a vigoi csapat, legutóbb a Betist intézték el idegenben elsősorban Aspas révén. Nálam egyértelmű, hogy ilyen szorzópárok mellett a vigoiak oldalán kerestem az értéket. Pláne kockázatmentesben, itt még a DNB-t is érdemes lett volna bejátszani, de mivel szeretnék reális mértékben bankot növelni, úgy érzem az X2 inkább hozhat most a konyhára...ha hoz egyáltalán.

1:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 08, 2022, 10:55:13
2022/19.

Foci, 2022.01.08. 11:30
Süper Lig
Gaziantep - Karagümrük
Gaziantep 0.0 AH
1.55

Tetszik ez a szorzó arra vonatkozóan, hogy a hazai pályán bivalyerős Gazian nem kap ki a Karagümrüktől. Bár benne van, hogy minden jó sorozat megszakad egyszer, nálam ez a szorzó pont a vállalható felett helyezkedik el. Egységnyi tétet megér.

3:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 08, 2022, 19:38:12
Estoril - Porto
DNB Porto
1.66

Vezetést szerzett az Estoril nem érdemtelenül. Várom a Porto "felpaprikázódását".
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 08, 2022, 19:40:17
Idézet2022/20. ÉLŐ 39. perc 1:0

Estoril - Porto
DNB Porto
1.66

Vezetést szerzett az Estoril nem érdemtelenül. Várom a Porto "felpaprikázódását".

Nem tudtam megtenni, mert pont zárt a piac a 11-es miatt... ;D  ;D  Előbb írtam be a naplóba...Mák baszki, 2:0 hagyom is a fenébe.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: Experte Dátum január 08, 2022, 21:01:32
Idézetet írta: robmiller Dátum január 08, 2022, 19:40:17Nem tudtam megtenni, mert pont zárt a piac a 11-es miatt... ;D  ;D  Előbb írtam be a napló...Mák baszki, 2:0 hagyom is a fenébe.
Remélem sikerült rakni a Portót mert jól érezted a 2. félidőben iszonyat nagyot mentek és 0-2-ről is érdemes volt rakni a gólokat ill. x2-t! Grat! :beerchug:
Tegnap bezzeg a Sporting meg a Bayern nem volt ilyen "tüzes"..
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 08, 2022, 21:03:34
Idézetet írta: Experte Dátum január 08, 2022, 21:01:32Remélem sikerült rakni a Portót mert jól érezted a 2. félidőben iszonyat nagyot mentek és 0-2-ről is érdemes volt rakni a gólokat ill. x2-t! Grat! :beerchug:
Tegnap bezzeg a Sporting meg a Bayern nem volt ilyen "tüzes"..

Nem raktam végül, ahogy írtam. 1:0 után akartam, beírtam ide a tippet, s ahogy átmentem a fogadóoldalra, hogy megtegyem, abban a pillanatban roló volt, és 2:0 az Estorilnak. Így hagytam, nem gondoltam volna, hogy megfordítják.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 09, 2022, 09:04:49
2022/20.

Foci, 2022.01.09. 15:00
Ligue 1
Clermont - Reims
Reims +0.5 AH
1.60

0:0  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 09, 2022, 09:06:38
2022/21.

Foci, 2022.01.09. 17:30
Bundesliga
Bochum - Wolfsburg
Bochum +0.5 AH
1.725

Guruztam a meccset a főoldalon. A nap legérdekesebb párharca számomra.

1:0  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 09, 2022, 09:08:28
2022/22.

Foci, 2022.01.09. 21:00
LaLiga
Villarreal - Atletico Madrid
Villarreal 0.0 AH
1.97

Jó formában van a Sárga Tengeralattjáró, rosszban a Matracosok. Hazai pályán Emeryektől legalább egy pontot várok, semmivel sem jobb csapat jelenleg a Tico.

2:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 14, 2022, 18:01:36
Kockázatmentes fogadás Premier Leaguere

Foci, 2022.01.14. 21:00
Brighton - Crystal Palace
2.5 over
2.20

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 15, 2022, 07:49:46
2022/23.

Foci, 2022.01.15. 13:30
Championship
Cardiff City - Blackburn
Blackburn 0.0 AH
1.78

Gurus elemzés a főoldalon a meccsről. Annyit hozzáfűznék, hogy csütörtökön, amikor írtam mindenre volt eszem csak arra nem, hogy végül valós pénzzel is megtegyem a tippet. Most vettem észre, hogy kimaradt a tételhelyezésem az irodánál...így mivel az X2 oddsa már beesett a nálam lélektani 1.50-es szorzó alá, így végül a tétemet a DNB piacon helyeztem el. Ha nyer a Cardiff, akkor úgyis mindegy hova pakoltam, de bízom továbbra is a vendégek győzelmében.

0:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 15, 2022, 19:54:19
2022/24. ÉLŐ 67. perc 0:1

Bundesliga
Mönchengladbach - Leverkusen
2.0 over
1.76

1:2  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 15, 2022, 20:23:42
2022/25. ÉLŐ 71. perc 0:1

Ligue 2
Toulouse - Pau
1.5 over
1.61

Én ezen a meccsen előzetesen egy 1X-et vártam. Elég komoly favorit volt a feljutásért küzdő Toulouse. Ha most otthon cumiznak, akkor a Paris egy hétfői győzelmével akár meg is előzheti őket, s lekerülnek az automatikus feljutást érő 2. helyről. A bekapott gól óta láthatóan bepörgött a lila mezes csapat. Meglátjuk sikerül-e pontot menteniük a meccs hajrájában...

1:1 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 16, 2022, 14:56:55
2022/26. ÉLŐ 71. perc 0:1

Bundesliga 2
Schalke 04 - Holstein Kiel
1.5 over
1.65

Két perc kellett, soha rosszabbat!  :great:

1:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 19, 2022, 21:42:25
2022/27. ÉLŐ félidőben 1:0

Championship
Hull City - Blackburn
2.0 over
1.55

Meglepetésre vezet a félidőben 1:0-ra a Hull. A meccs előtt én simán X2-re számítottam, s ahogy szétnéztem most a legtöbb oldal, amit követek szintén a Rovers vendégsikerét várta. Az első játékrész első felében aludt a kék-fehér csapat, de a vége felé kezdett éledezni. Arra számítok, hogy jóval offenzívabbak lesznek a hátrány tudatában, s legalább egy góllal mindenképpen számolok a 2. félidőben. De akár az over is benne lehet, ha tényleg megembereli magát a Blackburn.

2:0 push
Már ezt is pozitív eredményként élem meg, hogy nullszaldóval jöttem ki, látva, hogy mennyi meglepetés született..Montpellier, Inter, Atletico és a Blackburn is bukós lett volna egy pre-fogadás esetén.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 22, 2022, 11:13:31
2022/28.

Foci, 2022.01.22. 16:00
Championship
Coventry - QPR
QPR +0.5 AH
1.575

Gurus elemzés a főoldalon.

1:2  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 22, 2022, 11:19:25
Kockázatmentes fogadás Premier Leaguere:

Foci, 2022.01.22. 16:00
Manchester United - West Ham
West Ham +0.5 AH
1.90

Benne van a pakliban, hogy a Kalapácsosok képesek lehetnek pontot rabolni az Old Traffordról. Látszik azért, hogy Rangnickkal sem vált egyelőre verhetetlenné az United, míg a legutóbbi meccsük kapcsán nem a sikerük volt a sajtóban a legnagyobb hír, hanem Ronaldo hisztije. Szerintem vannak ott problémák az öltözőben, s ilyen szorzón megéri az élbolyhoz tartozó londoniak pontszerzésére tenni, pláne kockázatmentesen.

1:0 ...93. percben ment el a tipp sajnos.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 23, 2022, 09:47:12
2022/29.

Foci, 2022.01.23. 20:45
Serie A
AC Milan - Juventus
Juventus +0.5 AH
1.525

Gurus elemzés a főoldalon.

0:0 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 23, 2022, 17:43:20
2022/30. ÉLŐ 67.perc 0:1

LaLiga
Real Madrid - Elche
2.0 over
1.74

2:2  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 25, 2022, 18:57:28
Kockázatmentes ÉLŐ-tipphez az előzetes fogadás:

Foci, 2022.01.27. 18:30
NB 1
Felcsút - Ferencváros
0.5 over
1.04

A kockázatmentes élő fogadás kiváltásához a szokásos gól-overes fogadást hozom pre-tippként. Aztán, hogy az élőzésnél mire pakolok majd, az kiderül menet közben csütörtökön.

1:0 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 25, 2022, 22:28:06
2022/31. ÉLŐ 70.perc 0:1

Jupiler League
Gent - Oostende
1.5 over
1.625

A hajrában várok még egy találatot. Előzetesen legalább egy pontot vártam a hazaiaktól. Az aktuális formák tekintetében nem kis meglepetés lenne az Oostende vendégsikere.

1:1 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 27, 2022, 18:31:59
ÉLŐ kockázatmentes fogadás:

NB1, 2022.01.27. 18:30
Felcsút - Ferencváros
1. félidő X
2.20

1:0...45+4-ben ment el. Istenem, hogy én mennyire rühellem ezt a politikai förmedvényt.  ;D
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 29, 2022, 19:35:51
2022/32. ÉLŐ 62. perc 0:1

Liga Segunda
Eibar - Huesca
1.5 over
1.65

Hazaiaktól előzetesen legalább egy ikszet vártam. Szerintem itt még lesz gól, elég parázs a meccs.

2:1  :ok: 
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 30, 2022, 08:05:37
2022/33.

Foci, 2022.01.30. 14:30
Championship
Derby - Birmingham
Derby 0.0 AH
1.60

Elemzés a Guruban olvasható.

2:2...na ez volt a rohadt nagy mák.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 30, 2022, 08:06:44
Kockázatmentes fogadás NB1-re:

Foci, 2022.01.30. 20:00
NB1
Újpest - Ferencváros
2.5 under
2.25

Elemzés a főoldali tippajánlóban.

0:1 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 03, 2022, 20:08:25
2022/34.

Darts, 2022.02.03.
Premier League kombi
J. Clayton - J. Cullen
Clayton +1.5 hendikep
1.33

G. Price - J. Wade
Price
1.36

@1.81

Több ponton is megszegtem a szabályokat, de január 7-e után ez volt az első vesztes tippem, úgyhogy belefért. Ami hiba volt: sosem kombizunk! Második hiba pedig, hogy értéktelen oddsokat kombiztam. Mindig vallom, hogy dartsban underdogok között kell az értéket keresni és ennyi. Bárki képes bármikor elkapni bárkit ebben a mezőnyben. Kiszámíthatatlan sportág!
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 05, 2022, 15:07:06
2022/35.

Foci, 2022.02.05. 16:00
LaLiga 2
Real Sociedad B - Lugo
Lugo +0.5 hendikep
1.55

Elemzést olvashatod a főoldali Guruban!

1:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 05, 2022, 18:56:52
Gondoltam összegzem picit az évkezdetemet fogadási szempontból. Na nem fogok most ROI-t számolgatni stb. (valahol +30%-osra sikeredett ez a január), sokkal inkább vizuálisan kezdtem el magamnak ábrázolni a mutatóimat. Egyrészről ettől azt remélem a továbbiakban, hogy egyfajta mentális mankóként szolgál, ha bukom is téteket, akkor erre a kezdetleges grafikonra rápillanatva több türelmet tudok majd gyakorolni a következő, jól átgondolt tételhelyezésig.

Szerencsére az év első napjaiban visszatértem egy régebbi fogadási magatartásomhoz, amit eddig két időszakban - 2020. februárjában, illetve júliusában - kezdtem el gyakorolni.Mindkétszer eltértem tőle: előbbinél a Covid 2020. márciusi kitörése, a másodiknál pedig egyéb magánéleti problémák zilálták szét ezt a két termékeny hónapot követő időszakot.
Most a két ünnep között, illetve január első három napján össze-vissza pakoltam a téteket. Ez látszik a grafikon elején. 1.20-as oddsokat próbáltam, amik rendre elmentek (lásd a naplómat hátrébb). 3-án, hétfőn kora este MU-Wolves meccset toltak a TV-ben. Félszemmel néztem éppen totálisan elszontyolodva, hogy még az 1.20-as szorzók sem jönnek, mi a fene van? Akkor feltűnt, hogy a totálisan alábecsült Wolves sokkal jobban tolja az első félidőben az Old Traffordon, mint Ronaldoék. Ránéztem a piacra, és láttam, hogy a Farkasok esetleges találatára 2.20-at kínálnak. Akkor pattantam el, hogy elég az 1.20-1.30-as oddshatárokból, nekem ez nem fekszik valamiért. Bejátszottam a Wolves gólt és a 70. perc környékén valahogy jött Joao Moutinho és a nyertes tipp, a Wolves pedig nyert 0:1-re.
Ekkor gondolkodtam el, hogy na jó, akkor visszatérek arra a fentebb említett taktikára, amit 2020-ban két alkalommal is elkezdtem, aztán abbamaradt. És ennek köszönhetően jött a pazar január! Hetedike óta nem volt vesztes tippem a mostani elbaltázott, idióta hétközi dartsos-kombizásomig. Úgy érzem, most elkaptam valamit, olyan szabálykereteket állítottam fel, ami egyelőre tökéletesen kontroll alatt tart. Nem akarom elkiabálni a dolgot, hiszen csak egyetlen hónap telt el, s minden bizonnyal jön majd a hullámvölgy, ám valahogy megtaláltam a fogadás világában a komfortzónámat. Oddstartomány és fogadási piac terén mindenképpen.
Kizárt, hogy megint produkáljak egy +30% ROI-s hónapot, de ennek a harmadával is bőven elégedett lennék februárban! Meglátjuk....

Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: Sound Dátum február 05, 2022, 22:08:15
Rob!

great!!!
Nàlam is nagy váltás volt januárban!!
Holnap lesz időm, leírom privátban!!!
üdv
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 06, 2022, 08:10:07
2022/36.

Foci, 2022.02.06. 14:00
NB2
Szentlőrinc - Győr
DNB Győr
1.60

Elemzést a Guruban olvashatjátok.

1:0  :noway: Néztem a második félidőt végig. Gyakorlatilag kis túlzással egykapuzott a Győr. Kár Bagi 12. percben történő kiállításáért. Ezen ment el a tipp nagyrészt.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 06, 2022, 08:11:32
Kockázatmentes fogadás NB1-re:

Foci, 2022.02.06. 14:15
NB1
Mezőkövesd - Felcsút
1. félidő gólok 1.0 under
1.975

Elemzést a főoldali tippajánlóban olvashattok.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 08, 2022, 15:10:44
2022/37. (a korrekt naplózás miatt írom be, tegnapi tipp!!)

Foci, 2022.02.07. 20:45
Serie
Salernitana - Spezia
DNB Spezia
1.80

Tegnap nem volt semmi időm kirakni ezt a Gurus tippet, ami végül push lett.

2:2

Kicsit döcögősebben indul a február, de törvényszerű volt a brutál erős január után, hogy előbb-utóbb lesz nehezebb időszak. Próbálom kibekkelni, minél kevesebb veszteséggel.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 08, 2022, 16:42:04
2022/38.

Foci, 2022.02.08. 18:55
Román 1. Liga
Voluntari - Rapid Bukarest
Voluntari 0.0 AH
1.55

Sajnos nincs időm Guruzni a tippet. Bízom benne, hogy a hazaiak otthon tudják tartani mindhárom pontot, főleg látva a Rapid közelmúltbeli idegenbeli formáját.

0:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 10, 2022, 17:26:21
2022/39. ÉLŐ 66. perc 0:1

Ciprus Első Osztály
Apollon - AEL Limassol
1.5 over
1.72

Én előzetesen hazai sikert vártam az éllovastól. Ha nem is nyernek most, azért egy gólt legalább várok valamelyik oldalon, ugyanis az Apollon a 2. félidőre harapósabban jött ki. Nem full erős tipp, amolyan közepes erősségű.

2 perc kellett a gólhoz..na végre kis pozitívum az elmúlt egy hét után.

2:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 12, 2022, 11:42:24
Kockázatmentes fogadás NB1-re

Foci, 2022.02.12. 17:00
NB1
Debrecen - Mezőkövesd
Döntetlen
3.40

1:4..a Matyók rendesen megsz.ptatták a Lokit
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 12, 2022, 16:12:53
2022/40. ÉLŐ 71. perc 1:2

NB1
Paks - Gyirmót
3.5 over
1.53

Mire beírom 2:2  ;D  ;D

2:3  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 13, 2022, 09:01:11
2022/41.

Foci, 2022.02.13. 15:00
Ligue 1
Angers - Strasbourg
Strasbourg 0.0 AH
1.70

Elemzés a Guruban olvasható.

0:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 13, 2022, 17:26:50
2022/42. ÉLŐ 70. perc 0:1

Jupiler League
Royale Union - St. Truiden
1.5 over
1.66

Előzetesen hazai pontszerzéssel számoltam, ahogy a bukik is. A hajrában várom, hogy valamelyik oldalon legyen még legalább egy gól.

0:1... :noway: 92. percben 11-est hagytak ki a hazaiak...
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 16, 2022, 22:38:46
Mobilról bayern meccs 80. perc szögletek száma 14 over. 13 van most 2 kell 1.66-ért.

Szépen le is jött. Holnap rendesen átszerkesztem a tippet a szokott módon, ahogy lentebb láthatóak! Most alvás..:)

2022/43. ÉLŐ 80. perc 13 szögletnél
Bajnokok Ligája
Salzburg - Bayern München
szögletek száma 14 over
1.66

15 db  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 17, 2022, 20:37:13
Visszatérek szépen a gyakoribb darts-fogadásokhoz. Mivel ezt a sportágat teljesen más bankrollal, más irodánál menedzselem, így itt is elkülönítem a focis tippektől. Meglátjuk, hogy a kigondolt stratégiám itt milyen sikert eredményez majd.

Darts-tipp 2022/1.
2022.02.17. 21:45
Premier League 3. forduló
Wade, J. - Clayton, J.
Clayton több 180
1.62

2:4  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 17, 2022, 21:47:01
Darts-tipp 2022/2. ÉLŐ 3:2
Premier League
Wade, J. - Clayton, J.
Clayton
2.04

6:3  :noway:  úgy tűnik a walesiek nem bírnak az angollal  ;D
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 18, 2022, 14:04:52
2022/44.

Foci, 2022.02.18. 21:00
LaLiga
Elche - Rayo Vallecano
Elche 0.0 AH
2.04

Elemzés a Guruban olvasható.

2:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 18, 2022, 22:21:59
Mobilról Juve élő 78. Perc szöglet 15 over 1.66ert 14szöglet van eddig

2022/45. ÉLŐ 78. perc 14 szögletnél
Serie A
Juventus - Torino
szögletek száma 15 over
1.66

16 db  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 19, 2022, 22:18:33
Mobilról 71. Perc eg a milan. 2:1nél 3.5 over 1.66ért

2022/46. ÉLŐ 71. perc 2:1
Serie A
Salernitana - Milan
3.5 over
1.66

78. percben jött is az egyenlítés.

2:2  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 20, 2022, 16:42:49
Kockázatmentes fogadás NB1-re

Foci, 2022.02.20. 17:45
NB1
MOL Fehérvár - Újpest
Újpest +0.5 AH
2.15

Most mindenki azt várja, hogy Borisszal hirtelen megtanul focizni a Fehérvár. Benne van a pakliban, de szerintem ilyen szorzón megéri tenni az Újpest pontszerzésére ebben a hektikus NB1-ben...pláne kockázatmentesen.

1:2  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 21, 2022, 20:23:53
2022/47. ÉLŐ 64. perc 1:0
Serie A
Cagliari - Napoli
1.5 over
1.61

Mint sokan én is vártam előzetesen a Napoli pontszerzését. Hátrányba kerültek, valamelyik oldalon várok még egy dugót.

1:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 23, 2022, 13:14:39
2022/48.

Foci, 2022.02.23. 20:45
Premiership
Dundee FC - St. Mirren
BTTS
1.90

Elemzés a Guruban olvasható.

Elmaradt.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 24, 2022, 17:33:51
Idézetet írta: robmiller Dátum február 23, 2022, 13:14:392022/48.

Foci, 2022.02.23. 20:45
Premiership
Dundee FC - St. Mirren
BTTS
1.90

Elemzés a Guruban olvasható.

Véletlenül beidéztem itt. Sorry. Elmaradt a meccs.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 25, 2022, 17:24:34
Kockázatmentes fogadás NB1-re

Foci, 2022.02.25. 20:00
NB1
Paks - MOL Fehérvár
Paks góljainak száma 1.5 over
1.90

3:2  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 26, 2022, 11:51:16
Kockázatmentes fogadás kreditekkel

Foci, 2022.02.26. 14:30
NB1
Zalaegerszeg - Kisvárda
2.5 over
1.75

Én nem tudom, hogy miért kapok ennyi bónuszt mostanság, de ha már van, akkor igyekszem ezeket a lehetőségeket szépen kiaknázni a bank további növelésére!
Igazából nem néztem utána annyira a meccsnek, de tudjuk, hogy a magyar foci van annyira rapszodikus, hogy nem is mindig érdemes sokat filózni a tippeken. Sokkal inkább érdemes itt az első megérzésekre hagyatkozni, s kiszűrni, hogy vajon melyik fogadási piacon, mely szorzókban lapulhat érték.
A fenti tipp kapcsán azt érzem, hogy ez a három gól a zalai meccsen ülhet. Egyrészről a vendégekről tudjuk, hogy történelmük legjobb szezonját futják, s óriási csoda kellene, hogy ne végezzenek a dobogón. Legutóbbi két idegenbeli meccsük azonban 0:0 lett, így Erőséktől most mindenképpen várok egy dugót. Pláne azért is, mert a ZTE Waltnerrel - főként hazai pályán - szerintem jó kis meccseket tol. Overesnek érzem a csapatot, semmint underesnek, tehát azzal számolok, hogy a dunántúliak találnak egyet minimum, arra pedig már a Várda is válaszolni fog. Kockázatmentesen nekem megérte erre a tippre pakolni. Jó meccset érzek a levegőben!

0:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 27, 2022, 11:11:00
Darts-tipp 2022/3.
2022.02.27. 13:00
European Tour 1.
J. Cullen - N. Aspinall
Cullen
1.50

Oakland Gurus elemzésén inspirálódva. Teljesen jó, amiket ott fejteget, szóval egységnyi téttel én is bejátszom, hogy Cullen megy az elődöntőbe.

3:6  :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 02, 2022, 19:49:15
Februári összegző

Januárhoz hasonlóan a február is szépen pluszos hónapban zárt, már ami a focis fogadásokat illeti. Ugyan a hónap első fele döcögős, kissé stagnálósra sikeredett, a vége határozottan hozta a januári pazar formát. Ott tartok perpill a focis fogadásoknál, hogy január 3-a óta lassacskán bankduplázást érek el, mindezt úgy, hogy a tétegységek egy esetben sem haladták meg a bankroll 5%-át. Tehát nem bevadult, esztelen tétekkel jött a duplázás, hanem tudatos, felelősségteljes bankmanagmenttel. Remélem a március is hasonlóan alakul. Alul csatoltam a hónapra vonatkozó grafikont. 1-2 oldallal hátrébb lehet látni a januári tendenciát is.

A darts fogadásokat is elkezdtem februárban, bár ahogy hónap elején írtam teljesen más irodánál teszem ezeket a tippeket, jóval alacsonyabb téteken, s teljesen külön kezelem a nyereséges foci fogadásoktól. Itt három tippet tettem februárban, 2 cumi lett, 1 pedig jött. Jóval nehezebb ez a terep, aki szokott dartsra fogadni pontosan tudja mennyire kiszámíthatatlan világ ez. Bár van egy ötletem stratégiára, egyelőre nagyon kevés az időm ténylegesen tesztelni, illetve valószínűsíthetően csak olyan tornákra lesz alkalmazható, ahol a játékmenet hosszabb (értsd. min. 10 nyert leges). De majd meglátjuk, a fő csapásirány egyértelműen a foci kell, hogy legyen egyelőre.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 05, 2022, 14:15:23
Kockázatmentes fogadás NB1-re

Foci, 2022.03.05. 17:00
NB1
Újpest - Puskás Akadémia
2.5 over
1.88

Elemzés olvasható a főoldali tippajánlóban.

2:1 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 06, 2022, 16:39:52
Mobil fehervar meccs 1.5 over live 1.63ert


2022/49. ÉLŐ 67. perc 1:0
NB1
Zalaegerszeg - Fehérvár
1.5 over
1.625

2:0  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 09, 2022, 15:24:52
2022/50. ÉLŐ 68. perc 1:0
NB2
Nyíregyháza - Diósgyőr
1.5 over
1.85

Ezen a szorzón nekem megéri az egységnyi tétet ez a keleti rangadó. Nézem félszemmel, s úgy tűnik a DVTK a népes szurkolótábor előtt nem akar kikapni, a Nyíregy meg ráállt a kontrákra. Benne lehet egy dugó, de rizikós a tipp.

1:0 :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 10, 2022, 18:20:06
2022/51.

Foci, 2022.03.10. 21:00
Konferencia Liga
Bodo/Glimt - AZ Alkmaar
DNB 1
2.10

A főoldali elemzés meggyőzött!

2:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 11, 2022, 21:18:28
Darts-tipp 2022/4.
2022.03.11. 21:30
European Tour 2.
J. Murnan - K. Huybrechts
Huybrechts
1.41

3:6 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 20, 2022, 17:17:29
Kockázatmentes fogadás NB1-re

Foci, 2022.03.20. 18:30
NB1
Újpest-Honvéd
Újpest gólok 1.5 over
2.10

0:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 31, 2022, 14:53:58
Kockázatmentes fogadás NB1-re

Foci, 2022.03.31. 20:00
NB 1
Mezőkövesd - Gyirmót
gólok száma 1.5 under
3.10

1:0  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 03, 2022, 15:47:54
Sziasztok!

Márciusban nagyon eltűntem, gyakorlatilag a főoldali cikkírásokra tudtam időt szakítani, főként a hónap elején. Reményeim szerint fokozatosan megint aktivizálódom, pláne azért is jó lenne felvenni újra a fonalat, mert gyakorlatilag idén elég szépen megtaláltam foci fogadások terén a hozzám leginkább passzoló fogadói magatartást!
Annak ellenére, hogy nem naplózom, s nem fogadok mostanában, természetesen a háttérben igyekszem folyamatosan finomítani a fogadói stílusomon. Az elmúlt hetekben kitaláltam egy fogadási szisztémát pre-fogadások terén, ami tudjuk, hogy a legingoványosabb talaj tételhelyezések terén. Élőzéssel valamennyivel könnyebb helyzetben vagyunk, hiszen látjuk, hogy előzetes elképzeléseink megerősítést nyernek-e a meccs képe alapján, avagy totálisan más forgatókönyv látszik érvényesülni, mint amit a kezdősípszó előtt vártunk volna.
Az élőzési szisztémám tehát a jövőben sem változik majd, itt gyakorlatilag 99,9%-ban overes fogadásokkal fogtok találkozni.
A pre-fogadások terén pedig leginkább kimeneteleket célzom meg, abból is a dupla esélyt, illetve a DNB piacot lehetőleg 1.60-1.70-es odds felett. Ez utóbbi módszerre egyelőre szeretnék naplózni egy tét nélkül tesztfázist! Így aki követi a naplómat, neadjisten olykor teszi az általam ajánlott tippeket, azokat kérem, hogy csak az ÉLŐ foci overes-tippeket tegyék - azt is saját felelősségre! Ezeknél a "teszt-tippeknél" persze jelezni fogom külön a tényt, hogy tét nélküli tipp. A tét nélküli pre-fogadásoknál könnyen lehet, hogy hosszútávon mínuszt termelek majd, de muszáj kipróbálnom, mert látok a szisztémámban potenciált. Aztán meglátjuk, mit mutatnak a számok!

Mindenkinek sok zöldet kívánok!
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 03, 2022, 15:51:01
Pre-tipp teszt 1.

Foci, 2022.04.03. 16:00
Championship
Birmingham - West Brom
1X
1.79
Unibet

1:0 :ok:
Képzeletbeli profit: + 0.79 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 04, 2022, 16:00:58
Pre-tipp teszt 2.

Foci, 2022.04.04. 18:30
Serie A
Verona - Genoa
X2
1.94
Unibet

1:0  :noway:

Képzeletbeli profit: -0.21 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 10, 2022, 11:08:11
2022/52.

Foci, 2022.04.10. 14:30
NB1
Paks - Újpest
X2
1.72
bet365

Elemzés a főoldali tippajánlóban!

1:3 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 13, 2022, 16:09:18
Kockázatmentes fogadás BL-re

Foci, 2022.04.13. 21:00
Atletico Madrid - Manchester City
BTTS
1.95
bet365

0:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 15, 2022, 15:10:04
2022/53. ÉLŐ 72. perc 1:0

Championship
Luton - Nottingham
1.5 over
1.90

1:0 :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 16, 2022, 10:19:14
Pre-tipp teszt 3.

Foci, 2022.04.16. 12:30
Serie A
Cagliari - Sassuolo
DNB Sassuolo
1.87

1:0  :noway:

Képzeletbeli profit: -1.21 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 16, 2022, 10:47:03
Pre-tipp teszt 4.

Foci, 2022.04.16. 13:30
Bundesliga 2
Dynamo Dresden - Holstein Kiel
Döntetlen
3.40

0:0 :ok:

Képzeletbeli profit: +1.19 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 16, 2022, 12:29:12
Pre-tipp teszt 5.

Foci, 2022.04.16. 13:30
Bundesliga 2
Sandhausen - St. Pauli
1X
1.85

1:1  :ok:

Képzeletbeli profit: +2.04 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 16, 2022, 17:01:39
Pre-tipp teszt 6.

Foci, 2022.04.16. 17:30
Super League
Zürich - Young Boys
Döntetlen
3.50

2:1  :noway:

Képzeletbeli profit: +1.04 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 16, 2022, 19:13:50
Pre-tipp teszt 7.

Foci, 2022.04.16. 20:30
Super League
Servette - Grasshoppers
X2
2.10

0:1  :ok:

Képzeletbeli profit: +2.14 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 17, 2022, 09:38:42
Pre-tipp teszt 8.

Foci, 2022.04.17. 13:00
Ligue 1
Nice - Lorient
X2
2.10

2:1  :noway:

Képz. profit: +1.14 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 17, 2022, 09:46:32
Pre-tipp teszt 9.

Foci, 2022.04.17. 13:30
Bundesliga 2
Darmstadt - Schalke 04
DNB Schalke
2.05

2:5 :ok:

Képz. profit: +2.19 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 17, 2022, 09:59:07
Pre-tipp teszt 10.

Foci, 2022.04.17. 13:30
Bundesliga 2
Ingolstadt - Paderborn
Paderborn
2.45

0:1 :ok:

+3.64 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 17, 2022, 10:05:09
Pre-tipp teszt 11.

Foci, 2022.04.17. 13:30
Bundesliga 2
Hansa Rostock - Jahn Regensburg
Jahn Regensburg
3.60

1:1  :noway:

+2.64 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 17, 2022, 11:01:26
Pre-tipp teszt 12.

Foci, 2022.04.17. 13:30
Bundesliga 2
Werder Bremen - Nürnberg
X2
2.50

1:1 :ok:

+4.14 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 17, 2022, 11:30:56
Pre-tipp teszt 13.

Foci, 2022.04.17. 14:00
Liga Segunda
Ponferradina - Lugo
X2
1.925

3:1 :noway:

+3.14 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 17, 2022, 16:31:35
Pre-tipp teszt 14.

Foci, 2022.04.17. 17:30
Bundesliga
Union Berlin - Frankfurt
Döntetlen
3.50

2:0  :noway:

+2.14 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 18, 2022, 11:04:27
2022/54.

Foci, 2022.04.18. 14:15
Super League
Luzern - St. Gallen
St. Gallen +0.5 AH
1.50

3:2 :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 20, 2022, 18:38:18
2022/55.

Foci, 2022.04.20. 19:00
Ligue 1
Troyes - Clermont
DNB Troyes
1.63

0:1  :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum május 16, 2022, 18:29:19
2022/56.

Foci, 2022.05.16. 18:30
Serie A
Sampdoria - Fiorentina
BTTS
1.75

4:1 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum május 21, 2022, 10:59:44
2022/57.

Foci, 2022.05.21. 15:00
Allsvenskan
AIK Stockholm - Sirius
3.5 under
1.40

2:2 :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 09, 2022, 09:51:46
2022/58.

Foci, 2022.07.09. 15:00
Allsvenskan
Malmö FF - Varberg
2 +1.5 AH
1.92

Volt időm egyet Guruzni erre a mai svéd bajnokira. Meglátjuk, ül-e majd az elképzelés!
https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/731905

3:0 :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 09, 2022, 20:55:31
2022/59.

Foci, 2022.07.09. 22:30
USA MLS
Seattle Sounders - Portland Timbers
1 DNB
1.40

0:3 :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 29, 2022, 21:28:16
2022/60.

ÉLŐ 65. perc 0:1
NB1
Honvéd - Zalaegerszeg
1.5 over
1.53

0:1  :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum augusztus 07, 2022, 15:25:30
2022/61.

ÉLŐ 1:0 20. perc
Hammarby-Sundvall
1.fi. 1.5 over
1.43

1:0  :noway:

Lenti stat nem jött be... ;D Kis túlzással szétlőtték a Sundsvall kapuját..
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 11, 2022, 12:01:18
2022/62.

Foci, 2022.09.11. 12:30
Serie A
Atalanta - Cremonese
Atalanta
1.36

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 11, 2022, 12:02:09
2022/63.

Foci, 2022.09.11. 14:30
Eredivisie
PSV Eindhoven - RKC Waalwijk
PSV mindkét félidőben gólt szerez
1.53

1:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 11, 2022, 12:05:14
2022/64.

Foci, 2022.09.11. 18:00
Lazio - Cremonese
Lazio gólok száma 1.5 over
1.60

Guru elemzés ITT (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/758415)

2:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 11, 2022, 12:06:47
2022/65.

Foci, 2022.09.11. 20:00
NB1
Újpest - Vasas
2.5 over
2.05

Guru elemzés ITT (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/758347)

2:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 12, 2022, 16:44:17
2022/66.

Foci, 2022.09.12. 20:45
Serie A
Empoli - AS Roma
Roma
1.72

1:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 13, 2022, 16:28:26
2022/67.

Foci, 2022.09.13. 20:45
Championship
Huddersfield - Wigan
Wigan 0.0 AH

2.01

1:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 13, 2022, 16:30:05
2022/68.

Foci, 2022.09.13. 20:45
League One
Burton - Portsmouth
Portsmouth

1.95

Gurus elemzés ITT (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/759253)

0:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 14, 2022, 17:59:51
2022/69.

Foci, 2022.09.14. 20:45
Championship
Reading - Sunderland
Reading 0.0 AH

1.94

Gurus elemzés ITT (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/759397)

0:3
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 16, 2022, 11:17:23
2022/70.

Foci, 2022.09.16. 21:00
Ligue1
Auxerre - Lorient
Lorient 0.0 AH

1.96

Gurus elemzés ITT (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/760064)
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 25, 2022, 17:42:02
2022/71.

Foci, 2022.09.25. 18:00
Nemzetek Ligája
Szlovákia - Fehéroroszország
Szlovákia -1.0 AH
2.05

A tótok úgy leszerepeltek ebben a C-ligában, hogy kb lincshangulat lehet náluk. Szerintem igyekeznek hazai pályán a csoportutolsó ellen egy kis szépségtapaszt összehozni.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum október 16, 2022, 10:47:18
2022/72.

Foci. 2022.10.16. 17:45
NB1
Mezőkövesd - Ferencváros
Ferencváros -1.0 AH

1.975

Gurus elemzés ITT (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/772059)
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 05, 2022, 10:37:18
Foci, 2022.11.05. 15:00
Serie A
Salernitana - Cremonese
Salernitana DNB

1.57

Csatarid a Guruban leírta, amit alapból szerettem volna reggel, így nem ismétlem feleslegesen az ott elhangzottakat. Az írása csak megerősítette az általam előzetesen elképzelteket.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 05, 2022, 17:40:30
Live '80 perc 1:1
Manchester City - Fulham
Szögletek szám 9 over
1.83

8 db-nál tettem a fogadást.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 10, 2022, 18:14:06
Foci, 2022.11.10. 19:00
LaLiga
Rayo Vallecano - Celta Vigo
Rayo DNB

1.50

0:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 11, 2022, 17:48:21
Foci, 2022.11.11. 20:45
Serie A
Empoli - Cremonese
gólok száma 3.5 under

1.36

2:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 12, 2022, 08:13:01
Foci, 2022.11.12. 15:30
Bundesliga
Augsburg - Bochum
gólok száma 3.5 under

1.45

0:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 12, 2022, 15:02:42
ÉLŐ 70. perc 1:1
Manchester City - Brentford
2.5 over

1.36

1:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 13, 2022, 10:33:55
Foci, 2022.11.13. 15:30
Bundesliga
Mainz - Frankfurt
Frankfurt +0.5 (AH)

1.425

A meccsről írtam a Guruban, csak ott Frankfurt 0.0 (AH) határon adtam a tippet. Itt olvasható! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/784655)

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 13, 2022, 11:51:37
Darts, 2022.11.13. 23:00
Grand Slam of Darts
P. Wright - A. Soutar
Soutar +3.5 (AH)

1.30

A meccsről írtam a Guruban, csak ott Soutart +2.5-ös határon nyomatom. Itt olvasható! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/784684)

5:4
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 14, 2022, 17:15:52
Darts, 2022.11.14. 22:00
Grand Slam of Darts
G. Price - D. Chisnall
legek száma 7.5 over

1.72

Ááááá Guruban írtam egy tök jó kis elemzést erről az iszonyatosan jónak ígérkező derbiről, de sajnos a Guruban 22:00 helyett 20:00-lás kezdéssel rögzítették az eseményt, így már nem fogadta el a rendszer az elemzést. Na mindegy, újra nem gépelem az egészet, viszont remélem, hogy ez a csörte tényleg egy igazi adok-kapok meccs lesz az előjelek alapján, s legalább nyolc legig élvezhetjük a tűzijátékot.

5:4
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 15, 2022, 16:22:09
Darts, 2022.11.15. 21:00
Grand Slam of Darts
L. Woodhouse - N. Rafferty
Woodhouse

1.66

A meccsről írtam a Guruban. Itt olvasható! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/785636)

4:5

Két nappal a vereség után sem értem, hogy tudott klasszis mutatókkal kikapni az angol? 101,26-os átlag, 5 db 180, 66,67%-os kiszálló-pontosság, pluszban egy 170-es magas kiszálló. Minden téren verte Raffertyt, mégis az észak-ír kisgyerek nyert.  :o
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 17, 2022, 16:12:38
Darts, 2022.11.17. 21:00
Grand Slam of Darts
J. Clayton - A. Soutar
legek száma 15.5 over

1.53

Elemzést írtam a Guruban.Itt olvasható. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/786588)

8:10
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 18, 2022, 09:36:37
Darts, 2022.11.18. 21:30
Grand Slam of Darts - Quarter Final
R. van Barneveld - G. Price
Price -2.5 AH

1.44

Elemzést írtam róla Guruban. Itt olvasható! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/786891)

16:13
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 20, 2022, 10:00:33
Foci, 2022.11.20. 17:00
Világbajnokság
Katar-Ecuador
gólok száma 1.5 over

1.53

0:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 20, 2022, 12:10:19
Darts, 2022.11.20. 14:10
Grand Slam of Darts - Semi Final
R. van Barneveld - M. Smith
legek száma 26.5 over

1.53

Mégsem bírtam ki fogadás nélkül.  ::)

12:16
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 20, 2022, 12:17:31
Darts, 2022.11.20. 15:30
Grand Slam of Darts - Semi Final
N. Aspinall - L. Humphries
legek száma 26.5 over

1.44

16:12
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 20, 2022, 17:02:05
Darts, 2022.11.20. 20:10
Grand Slam of Darts - Final
M. Smith - N. Aspinall
Smith

1.50

Na most már tényleg ideje lenne behúznia végre egy nagytornát. Nagyon megérdemelné már.

16:5
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 20, 2022, 17:43:47
Foci, 2022.11.21. 14:00
Világbajnokság
Anglia - Irán
Anglia -1.0 AH

1.50

6:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 21, 2022, 17:30:40
Foci, 2022.11.22. 11:00
Világbajnokság
Argentína - Szaúd-Arábia
Argentína -1.5 (AH)

1.55

1:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 23, 2022, 16:19:27
Foci, 2022.11.23. 20:00
Világbajnokság
Belgium - Kanada
Belgium

1.55

1:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 24, 2022, 15:16:15
Foci, 2022.11.24. 20:00
Világbajnokság
Brazília - Szerbia
Brazília

1.45

2:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 25, 2022, 05:48:45
Foci, 2022.11.25. 11:00
Világbajnokság
Wales-Irán
Wales 0.0 (AH)

1.45

0:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 25, 2022, 17:13:58
Foci, 2022.11.25. 20:00
Világbajnokság
Anglia - Egyesült Államok
gólok száma 2.0 felett

1.48

0:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 26, 2022, 09:22:15
Darts, 2022.11.26. 16:20
Players Championship Finals
D. Noppert - J. Wade
Noppert

1.66

A meccsről írtam elemzést a Guruban. Itt olvasható. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/791347)

6:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 26, 2022, 09:38:48
Darts, 2022.11.26. 13:50
Players Championship Finals
D. van Duijvenbode - D. Gurney
van Duijvenbode

1.44

Gurus elemzés itt olvasható. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/791361)

6:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 26, 2022, 09:41:10
Foci, 2022.11.26. 11:00
Világbajnokság
Tunézia - Ausztrália
Tunézia 0.0 (AH)

1.50

0:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 27, 2022, 11:02:34
Darts, 2022.11.27. 14:55
Players Championship Finals
D. van Duijvenbode - R. Cross
van Duijvenbode

1.57

Gurus elemzés itt olvasható (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/792020)

3:10
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 27, 2022, 11:04:05
Darts, 2022.11.27. 15:55
Players Championship Finals
L. Humphries - J. Cullen
180-ak száma 10.5 over

1.72
bet365

Gurus elemzés itt olvasható (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/791990)

8 db
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 27, 2022, 14:50:45
Élő felidöben
Világbajnokság
Belgium - Marokkó
Belgium lesek 2.5 over

1.53

2 már volt az első félidőben

3 db
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 27, 2022, 17:23:56
ÉLŐ 22. perc
Világbajnokság
Horvátország - Kanada
szögletek 11.0 alatt

1.44

2 db volt eddig
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 29, 2022, 19:26:47
Foci, 2022.11.29. 20:00
Világbajnokság
Irán - USA
BTTS
2.05
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 31, 2022, 14:24:54
Szöglet-fogadás
ÉLŐ félidőben 5 db
Wolves - Manchester Utd. 0:0
9 over
1.50

12 db esett le a végére.  :)
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 01, 2023, 18:15:04
Pre-fogadások 1.

Labdarúgás, 2023.01.01. 20:45
Ligue1
Lens - PSG
gólok 2.5 over

1.85
Unibet

3:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 02, 2023, 11:33:00
Pre-fogadások 2.

Labdarúgás, 2023.01.02. 18:30
Premier League
Brentford - Liverpool
2 +1.5 AH

1.56
Unibet

Gurus elemzés itt olvasható. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/809907)

3:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 02, 2023, 11:59:44
Pre-fogadások 3.

Labdarúgás, 2023.01.02. 15:00
Ligue1
Strasbourg - Troyes
gólok 2.5 over

1.82
Unibet

2:3
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 02, 2023, 18:25:05
Live goal-over 1.

Foci, 2023.01.02. 17:00
Ligue1
67. perc 1:0
Lille-Reims
1.5 over

1.575
bet365

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 02, 2023, 22:34:29
Live goal-over 2.

Labdarúgás, 2023.01.02. 21:00
Ligue1
73. perc 1:1
Rennes - Nice
2.5 over

2.10
bet365

2:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 03, 2023, 09:50:12
Pre-fogadások 4.

Labdarúgás, 2023.01.03. 20:45
Premier League
Arsenal - Newcastle
2 +1.0 AH

1.62
Unibet

Gurus elemzés itt olvasható a meccsről. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/810433)

0:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 03, 2023, 15:09:47
Pre-fogadások 5.

Labdarúgás, 2023.01.04. 14:30
Serie A
Torino - Verona
gólok 2.5 under

1.85
Unibet

79. percben kivettem a tétet 1:1-es állásnál lóf.sznyi profittal, de profittal.

1:1 maradt
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 04, 2023, 16:05:37
Live-goal over 3.

Labdarúgás, 2023.01.04. 14:30
Serie A
71. perc 2:0
Spezia - Atalanta
2.5 over

1.57
bet365

2:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 05, 2023, 21:54:37
Live Szöglet-fogadás 1.

Labdarúgás, 2023.01.05. 21:00
Premier League
Félidőben 2 szögletnél
Chelsea - Manchester City
szöglet 8.0 under

1.57
bet365

5 db
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 06, 2023, 22:33:51
Live goal-over 4.

Labdarúgás, 2023.01.06. 21:00
LaLiga
66. percben 0:1
Valencia - Cadiz
1.5 over

1.57
bet365

0:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 07, 2023, 09:31:31
Pre-fogadások 6.

Labdarúgás, 2023.01.07. 18:30
LaLiga
Mallorca - Valladolid
2.5 under

1.58
Unibet

1:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 08, 2023, 19:16:03
Pre-fogadások 7.

Labdarúgás, 2023.01.08. 18:30
LaLiga
Sevilla - Getafe
2 +1.0 AH

1.56
Unibet

Ezt meccset Guruztam még tegnap (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/812860), csak nem volt ma időm a naplóba felvezetni idáig. 1:0-lás cumira áll a Getafe, így egyelőre Push fázisban van a tipp.

2:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 08, 2023, 19:57:40
Live goal-over 5.

Labdarúgás, 2023.01.08. 18:30
LaLiga
66. percben 1:0
Sevilla - Getafe
1.5 over

1.91
bet365

2:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 11, 2023, 15:12:54
Pre-fogadások 8.

Labdarúgás, 2023.01.11. 19:00
Ligue1
AC Ajaccio - Reims
gólok 2.5 under

1.62
Unibet

Gurus elemzés itt olvasható. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/815007)

0:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 12, 2023, 16:12:55
Pre-fogadások 9.

Labdarúgás, 2023.01.12. 21:00
Premier League
Fulham - Chelsea
1 +0.5 AH

1.75
Unibet

Guru elemzés itt olvasható (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/815021)

2:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 13, 2023, 15:51:11
Pre-fogadások 10.

Labdarúgás, 2023.01.13. 21:00
LaLiga
Celta Vigo - Villarreal
gólok 2.5 under

1.74
Unibet

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 14, 2023, 08:34:26
Pre-fogadások 11.

Labdarúgás, 2023.01.14. 18:00
Serie A
Lecce - AC Milan
1 +1.0 AH

1.77
Unibet

Gurus elemzés itt olvasható. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/816354)

2:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 16, 2023, 10:33:35
Pre-fogadások 12.

Labdarúgás, 2023.01.16. 20:45
Serie A
Empoli - Sampdoria
gólok 2.5 under

1.72
Unibet

Gurus elemzés itt olvasható. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/818165)

1:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 18, 2023, 22:25:52
Live goal-over 6.

Labdarúgás, 2023.01.18. 21:00
Premier League
65. percben 0:1
Crystal Palace - Manchester United
1.5 over

1.61
bet365

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 21, 2023, 12:07:41
Pre-fogadások 13.

Labdarúgás, 2023.01.21. 15:00
Serie A
Verona - Lecce
2 +0.5 AH

1.63
Unibet

2:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 21, 2023, 12:09:19
Pre-fogadások 14.

Labdarúgás, 2023.01.21. 16:00
Premier League
West Ham - Everton
gólok 2.5 under

1.78
Unibet

Gurus elemzés itt olvasható. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/821628)

2:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 21, 2023, 12:10:06
Pre-fogadások 15.

Labdarúgás, 2023.01.21. 19:00
LaLiga
Atletico Madrid - Valladolid
gólok 2.5 under

1.96
Unibet

3:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 21, 2023, 14:25:56
Live szöglet-fogadások 2.

Labdarúgás, 2023.01.21. 13:00
Premier League
félidőben 5 szögletnél
Liverpool - Chelsea
9 over

1.61

10 darab
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 21, 2023, 17:03:41
Live goal-over 7.

Labdarúgás, 2023.01.21. 15:30
Bundesliga
67. perc 0:1
Union Berlin - Hoffenheim
1.5 over

1.66
bet365

3:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 21, 2023, 17:41:45
Live goal-over 8.

Labdarúgás, 2023.01.21. 16:15
LaLiga
68. perc 1:0
Espanyol - Betis
1.5 over

1.98
bet365

1:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 22, 2023, 20:01:30
Live goal-over 9.

Labdarúgás, 2023.01.22. 18:30
LaLiga
70. perc 1:0
Barcelona - Getafe
gólok 1.5 over

1.72
bet365

1:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 24, 2023, 15:30:42
Pre-fogadások 16.

Labdarúgás, 2023.01.24. 20:30
Bundesliga
Hertha - Wolfsburg
2 0.0 AH

1.82
bet365

0:5
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 25, 2023, 17:12:44
Pre-fogadások 17.

Labdarúgás, 2023.01.25. 20:30
Bundesliga
Freiburg - Frankfurt
gólok 2.5 over

1.77
Unibet

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 25, 2023, 17:15:10
Pre-fogadások 18.

Labdarúgás, 2023.01.25. 20:30
Bundesliga
Werder Bremen - Union Berlin
gólok 2.5 over

2.10
Unibet

Gurus elemzés itt olvasható (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/823751)

1:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 27, 2023, 11:45:47
Pre-fogadások 19.

Labdarúgás, 2023.01.27. 20:45
Serie A
Lecce - Salernitana
gólok 2.5 under

1.71
Unibet

1:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 27, 2023, 11:46:42
Pre-fogadások 20.

Labdarúgás, 2023.01.27. 21:00
LaLiga
Almeria - Espanyol
gólok 2.5 under

1.79
Unibet

3:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 28, 2023, 08:26:54
Pre-fogadások 21.

Labdarúgás, 2023.01.28. 14:30
OTP Bank Liga
Kisvárda - Paks
gólok 2.5 over

1.74

Tippajánló itt olvasható! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/kisvarda-paks-adok-kapok-meccset-varunk-szabolcsban)

2:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 28, 2023, 18:29:56
Live goal-over 10.

Labdarúgás, 2023.01.28. 17:00
72. perc 1:0
Troyes - Lens
1.5 over

1.70
Unibet

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 29, 2023, 09:04:56
Pre-fogadások 22.

Labdarúgás, 2023.01.29. 19:30
OTP Bank Liga
Kecskemét - MOL Fehérvár
gólok száma 3.0 under

1.58
Unibet

Főoldali cikk a meccsről itt olvasható! (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/kecskemet-fehervar-lebecsulik-a-bukmekerek-a-kecskemetet)

2:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 29, 2023, 22:15:05
Live goal-over 11.

Labdarúgás, 2023.01.29. 20:45
Serie A
68. percben 1:0
Napoli - Roma
1.5 over

1.70
Unibet

2:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 30, 2023, 08:21:22
Pre-fogadások 23.

Labdarúgás, 2023.01.30. 21:00
LaLiga
Villarreal - Rayo Vallecano
gólok 3.0 under

1.50
Unibet

Gurus elemzés itt olvasható. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/825502)

0:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 01, 2023, 18:18:06
Pre-fogadások 24.

Labdarúgás, 2023.02.01. 18:30
OTP Bank Liga
Paks - Ferencváros
2

1.66
Unibet

1:3
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 01, 2023, 18:19:04
Pre-fogadások 25.

Labdarúgás, 2023.02.01. 21:00
Ligue1
Lens - Nice
gólok 2.5 under

1.74
Unibet

0:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 02, 2023, 10:31:28
Pre-fogadások 26.

Labdarúgás, 2023.02.02. 21:00
LaLiga
Real Madrid - Valencia
1 -1.0 AH

1.54
Unibet

Gurus elemzés itt olvasható. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/827115)

2:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 03, 2023, 11:47:35
Pre-fogadások 27.

Labdarúgás, 2023.02.03. 21:00
Premier League
Chelsea - Fulham
2 +1.0 AH

1.81
Unibet

Gurus elemzés itt olvasható (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/827248)

0:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 03, 2023, 11:50:28
Pre-fogadások 28.

Labdarúgás, 2023.02.03. 21:00
LaLiga
Athletic Bilbao - Cadiz
gólok 2.5 under

1.82
Unibet

Gurus elemzés itt olvasható (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/827235)

4:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 03, 2023, 19:50:22
Pre-fogadások 29.

Labdarúgás, 2023.02.03. 20:00
OTP Bank Liga
Puskás Akadémia - Vasas
gólok 2.5 under

1.81
Unibet

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 03, 2023, 22:25:12
Live goal-over 12.

Labdarúgás, 2023.02.03. 21:00
Premier League
68. perc 0:0
Chelsea - Fulham
0.5 over

1.60
Unibet

0:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 04, 2023, 11:05:11
Pre-fogadások 30.

Labdarúgás, 2023.02.04. 17:00
OTP Bank Liga
Honvéd - Kisvárda
2 0.0 AH

1.55
Unibet

A meccsről főoldali elemzést itt olvashattok. (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/honved-kisvarda-egyre-komolyabb-bajban-van-a-kispest)

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 04, 2023, 11:26:25
Pre-fogadások 31.

Labdarúgás, 2023.02.04. 19:00
Ligue1
Troyes - Lyon
gólok 3.0 under

1.79
Unibet

1:3
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 05, 2023, 15:23:17
Live goal-over 13.

Labdarúgás, 2023.02.05. 14:00
LaLiga
66. perc 1:0
Mallorca - Real Madrid
1.5 over

1.66
Unibet

1:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 06, 2023, 17:26:23
Pre-fogadások 32.

Labdarúgás, 2023.02.06. 21:00
LaLiga
Rayo Vallecano - Almeria
gólok 2.5 under

1.81
Unibet

3:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 25, 2023, 17:44:43
Live goal-over 14.

Serie B
68. perc 0:0
Genoa-Spal
0.5 over

1.80

3:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 26, 2023, 17:31:51
Pre-fogadások 33.

Darts, 2023.02.26. 19:00
European Tour 1. - Negyeddöntő
L. Humphries - D. van Duijvenbode
180-ak száma 6.5 over

1.72
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 26, 2023, 20:01:08
Live goal-over 15.

LaLiga
73. perc 1:0
Almeria - Barcelona
1.5 over

1.72
bet365

1:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 27, 2023, 15:33:55
Live goal-over 16.

Szerb Super League
71. perc 1:0
Partizan - Radnicki 1923
1.5 over

1.925
bet365

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 27, 2023, 15:47:30
Live goal-over 17.

Ciprus 1.
49. perc 0:0
Apollon - AEK Larnaca
1.0 over(AH)

1.725
bet365

2:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 27, 2023, 20:13:32
Live goal-over 18.

Dán Superliga
54. percben 0:0
Midtjylland - Bröndby
1.0 over(AH)

1.975
bet365

0:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 28, 2023, 20:05:45
Pre-fogadások 34.

Labdarúgás, 2023.02.28. 20:45
Serie A
Juventus - Torino
gólok 2.0 over (AH)

1.87
bet365

4:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 01, 2023, 18:10:57
Live goal-over 19.

Román I. Liga
51. perc 0:0
Univ. Craiova - Arges
1.0 over(AH)

1.775
bet365

1:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 01, 2023, 18:12:06
Pre-fogadások 35.

Labdarúgás, 2023.03.01. 18:00
Szerb Superliga
Mladost - Cukaricki
2.5 over

1.85
bet365

Ezt elfelejtettem délelőtt naplózni.

0:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 03, 2023, 22:13:08
Live goal-over 20.

Serie A
71. perc 0:1
Napoli - Lazio
1.5 over

1.92
bet365

0:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 03, 2023, 22:31:54
Live goal-over 21.

Ligue1
73. perc 1:1
Nice - Auxerre
2.5 over

2.00
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 04, 2023, 10:26:22
Pre-fogadások 36.

Darts, 2023.03.04. 14:35
UK Open
L. Woodhouse - A. Gilding
1 +2.5 hendikep

1.53
bet365

Rövid indoklást a Darts fogadások topikba írtam.

2:6
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 05, 2023, 12:20:53
Pre-fogadások 37.

Labdarúgás, 2023.03.05. 12:00
Román I. Liga
Mioveni - Chindia Targoviste
gólok 1. félidőben 1.5 under

1.26

1:0
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 08, 2023, 10:08:14
Pre-fogadások 38.

Labdarúgás, 2023.04.08. 14:15
OTP Bank Liga
Puskás Akadémia - Kecskemét 0:3
2 +0.5 (AH)

1.98
bet365

A tipp kapcsán rövid indoklást írtam a Guruban. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/857927)

Mai napra további value-bet megérzéseim:

Serie A, 20:45
Lazio - Juventus 2:1
1 0.0 (AH)

1.89
bet365
Szerintem nem kap ki otthon a Lazio. Nagyon iksz szagú a meccs, nem véletlen a döntetlenre adott 2.90-es szorzó. Egyébként a Puskás meccs mellett erre tettem ténylegesen egységnyi tétet még.

Bundesliga, 15:30
Freiburg - Bayern München 0:1
1 +1.0 (AH)

2.15
bet365
Tuchel kinevezésével új lendületet várnak a bajoroktól, azonban hazai pályán Sallai csapata sem kutyaütő. Kissé nevetségesnek találom rájuk a 6.50-es oddsot. Sokkal inkább rizikózom az ázsiai piacon a Freiburg mellett, mint 1.44-ért a Münchenre tegyek. Nem tettem meg ténylegesen a tippet, mert nem érzem életbiztosításnak, viszont rögzítem, mert kíváncsi vagyok ülne-e a megérzés.

LaLiga, 16:15
Espanyol - Athletic Bilbao 1:2
DNB2

1.53
bet365
Szerintem nyernek Barcelonában a baszkok. Kiizzadt, kiküzdött egy gólos Bilbao sikert várok, amúgy a bukikkal ellentétben egy overes meccsen. A pontos eredményre 1:2-őt jósolnék szívem szerint. Mindazonáltal sima kimenetelben nem tenném meg Williamséket, a DNB piacon biztosítva meg nyomottnak érzem az oddsot. Maradok a megérzés rögzítésénél, tét nélkül.



Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 15, 2023, 13:29:45
Pre-fogadások 39.

Labdarúgás, 2023.04.15. 13:30
Championship
Sheffield United - Cardiff 4:1
gólok 2.5 over
2.05
bet365

Hétközben rangadót vesztett a Sheffield a Burnley otthonában. A meccset egy korai kiállítás jóformán meg is pecsételte a United részéről. Most hazai pályán javítanának a tabella alsó felében szerénykedő walesiek ellen. Szerintem itt lejöhet a három gól, mivel a Cardiff tudatában lehet annak, hogy itt gól nélkül biztosan vereséget szenved. 0:0-lal aligha húzzák ki.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 15, 2023, 13:38:14
Pre-fogadások 40.

Labdarúgás, 2023.04.15. 15:00
Serie A
Bologna - AC Milan 1:1
gólok 2.5 over

2.50
bet365

+1 tipp
1 0.0 (AH)
2.11
bet365

Fogadási szempontból ez a meccs érdekel délutánról a legjobban. Ha lett volna délelőtt időm rá, tuti rámegyek a Guruban is. De sajnos egyéb teendők miatt, most volt idő a hobbinak élni. Igazából ez a Bologna az elmúlt fordulók alapján semmivel sem rosszabb csapat,  mint a Milan. Hazai pályán különösen rágós falat lehet Leaoék számára a talján középcsapat. Szerintem jó kis adok-kapok meccs is kikerekedhet ebből a párosításból. S messze nem biztos, hogy a Milan mindhárom pontot elviszi Bolognából, sőt. Reményeim szerint a két megérzés közül legalább az egyik ülni fog, akkor már pozitívan zárom a businesst.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 16, 2023, 13:05:19
Pre-fogadás 41.

Labdarúgás, 2023. 04. 16. 15:30
OTP Bank Liga
Kisvárda - MOL Fehérvár 0:0
2 +0.5 (AH)

1.79
Unibet

Én ezt a tippet nem hagyom ott. Megint későn értem a géphez, így nem tudom Guruzni sajnos. Grzelakkal határozottan életjeleket ad a Fehérvár, hiszen a svéd edzővel eddig veretlen a gárda. A Honvéd ellen győzelemmel nyitottak (2:0), majd a Ferencváros otthonában elért 2:2-es remi is egyértelműen pozitív eredménynek számított. A legutóbbi, Újpest elleni hazai 0:0 rondít bele némileg a képbe, ettől függetlenül szerintem jó útra lépett a Videoton.

Velük szemben a Kisvárda az utóbbi időben szenved. Krusciccsal sem fognak világot váltani, s gyaníthatóan a Paks-Debrecen-Puskás trió mellett idén a dobogóért vívott küzdelembe sem fognak már beleszólni. Nagyon döntetlenszagúnak érzem ezt a csörtét, s meglep, hogy a bukik szorzói alapján elég komoly underdog a Fehérvár. Az elmúlt hetek teljesítménye alapján szerintem minimum egy pontra jók lehetnek a Várkertben. Erre pedig határozottan tetszetős a fentebb kínált odds.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 16, 2023, 14:23:08
Live goal-over 22.

Labdarúgás, 2023. 04. 16. 13:00
Ligue1
67. perc 0:1
Lille - Montpellier 2:1
1.5 over

1.44
bet365

Itt előzetesen 2.5 overt vártam, és legalább Lille pontszerzést. Ehhez képest a vendégek állnak nyerésre. Lesz itt még gól szerintem.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 17, 2023, 18:14:35
Pre-fogadás 42.

Labdarúgás, 2023. 04. 17. 20:00
Merkantil Bank Liga
Diósgyőr - Mosonmagyaróvár
1 -1.5 AH

1.95
bet365

A meccsről részletes írás található a főoldalon. (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/diosgyor-mosonmagyarovar-minden-a-dvtk-gyozelme-mellett-szol)

A bet365 picit beragadt az oddsokkal, ahogy látom. Míg az Unibetnél 1.26-on jött ki a DVTK sikere, addig a konkurens irodánál pár perce még 1.40-et is mértek. Bár ez már esni látszik, mégis a két gólos Diósgyőr hendikepben még mindig érzek értéket, majd duplázós szorzón. Sokkal inkább benne van jelenleg egy nagyobb miskolci siker, semmint egy szoros arányú győzelem.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum április 17, 2023, 18:16:59
Pre-fogadások 43.

Labdarúgás, 2023. 04. 17. 20:45
Serie A
Fiorentina - Atalanta
gólok 2.5 over

1.89
bet365

A meccsről írtam Guruban. (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/861765)

A főoldal tetején a szerkesztőtársam a Fio DNB sikerét jósolja, amivel maximálisan egyetértek.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum május 21, 2023, 09:54:45
Allsvenskan 15:00
Djurgarden - Mjällby 2:0 (0:0)
1.fi. gólok száma
0.5 over

1.40
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum május 21, 2023, 12:50:12
Allsvenkan, 15:00
Malmö - Häcken 2:2
Benie Traore gól szerez

3.50
bet365

A forduló rangadójának egyértelműen a címvédő Häcken malmöi látogatása számít. Mindkét csapat meggyőzően szerepel a mostani kiírásban, hiszen a hazaiak 100%-os mérleggel rendelkeznek, míg a vendégeknél két meglepetés-blama ugyan becsúszott előbb a Kalmar, majd a Halmstad ellen, azonban ezeket leszámítva hozzák a tavalyi eredményes offenzív focit.
A meccs kapcsán kissé rizikós tippet pakolok, de számítok arra, hogy talán a Häcken kissé meg tudja majd szorongatni otthon a bajnoki címre törő Malmöt. Eleve a kék-fehérek a múlt fordulóban már majdnem botlottak a Halmstad vendégeként, ám Sejdiu 96. percben szerzett góljával mégis megőrizték makulátlan mérlegüket.
Véleményem szerint a Häcken lehet az egyik olyan csapat most, akik pontot lophatnak a hazaiaktól, s mivel soraikban elsősorban Benie Traoré az, aki főként a gólokért felelős, így némi apróval megkockáztatom, hogy szerez gólt a mostani meccsen. Eleve rendre ő lövi a büntetőket, illetve akcióból is eredményes, potens csatárról van szó.
Csalódnék, ha legalább egy dugót nem tudna ragasztani a Häcken, s akár a pontszerzés is benne lehet a meccsben, aminek okán számomra a Malmöre adott 1.75-ös oddsban nem igazán van érték.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum május 22, 2023, 17:26:59
Allsvenskan, 19:00
Norrköping - Elfsborg 1:2
1 +0.5 (AH)

1.675
bet365

A tegnapi Malmö-Häcken meccs után a forduló hétfői zárónapjára is jutott egy rangadó, melyen a 3. forduló óta 100%-osan menetelő Elfsborg a Norrköping otthonába látogat.
Elég döntetlenszagú ez a csörte, melyen tétemet ezúttal inkább a hazaiak oldalára tettem le. Eleve a Norrköping otthonában nem igazán tud nyerni mostanság az Elfsborg, illetve a sárga-feketék elsősorban hazai pályán brillíroznak. Idegenben eddig egyetlen egyszer botlatottak még a 2. fordulóban, amikor a sereghajtó Varberggel játszottak 0:0-lás döntetlent. Ez már egy előjelnek tekinthető. Igaz, hogy azóta beindult a szekér, de túráikon nem éppen acélos csapatok otthonába látogattak el (Mjällby, Degerfors, Sirius).
Véleményem szerint messze a Norrköping elleni vendégszereplés az idei szezon eddigi legkeményebb diója. Könnyen lehet, hogy a győzelmi széria akár véget is ér most hétfő este. Szerintem egy pontra hazai környezetben jó lehet Norrköping. Erre az opcióra pedig tetszetős az odds.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum május 28, 2023, 12:16:04
Serie A, 12:30
Verona - Empoli 1:1
gólok 3.5 under
1.36
Unibet
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum május 28, 2023, 16:31:53
Premier League, 17:30
Leicester - West Ham 2:1
1 +0.5 AH
1.375
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum május 28, 2023, 19:38:08
Serie A, 20:45
Juventus - AC Milan 0:1
1 +0.5 AH

1.425
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 11, 2023, 13:51:15
Allsvenskan, 15:00
AIK Stockholm - Elfsborg 1:2
DNB 2

1.57
Unibet
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 11, 2023, 13:53:45
Eliteserien, 17:00
Aalesund - Tromsö 2:3
2 +0.5 AH

1.56
Unibet

Engem meggyőzött a főoldali elemzés (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/aalesund-troms-tovabbra-is-bajban-az-aafk).
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 11, 2023, 18:26:37
ÉLŐ Eliteserien 66. perc 0:1
Valerenga - Strömgodset 0:1
1.5 over

bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 16, 2023, 19:15:47
Darts csapat-VB, 19:45
Csehország - Fülöp-szigetek 1:4
legek száma 5.5 felett

1.53
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 17, 2023, 09:24:33
Darts csapat-VB, 13:45
Svédország - Kanada 8:5
2 -2.5 (AH)

1.73
Unibet

Gurus elemzés a tipp kapcsán ITT olvasható! (https://www.sportfogadas.org/guru/tipp/888712)

Na nálam ezzel véget is ért a csapat-vb fogadásos része. Tényleg csak a pénzt viszi ez az egész.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 17, 2023, 09:48:26
Japán J-2 League, 11:00
Kanazawa - Mito 2:1
2 +0.5 AH

1.63
Unibet
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 17, 2023, 14:57:40
Euro-selejtező, 15:00
Litvánia - Bulgária 1:1
1.5 over

1.50
bet365

Csoportunk két sereghajtója találkozik egymással most Vilniusban. Igazából a párharc tétje, hogy ki kerüli el a sereghajtó helyet. Gólt se rúgtak még a sorozatban, most minden bizonnyal papíron a leggyengébb rivális ellen mindketten bizonyítani szeretnének. Mikor, ha nem most akarnák leginkább bevenni az ellenfél hálóját? S erre mindkét nemzetnek most van a legnagyobb sansza.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 17, 2023, 16:37:30
Euro-selejtező, 18:00
Montenegro - Magyarország 2 db
2 lapok száma 1.5 over

1.53
bet365

Bár nem igazán szoktunk sok lapba beleszaladni mostanság, szerintem ebben az opcióban ilyen szorzón van érték. Fogcsikorgatós lehet majd a montenegroi túra. Ezt igazolja, hogy szerda óta a 2.10-es magyar odds a várakozásainknak megfelelően felment 2.60-ra. Véleményem szerint könnyen alakulhat majd több olyan scenario is, ahol villanhat a sárga fiaink esetében.
Eleve a spanyol Manzano vezeti a meccset, akinél átlagban 5.26-szor villan a sárga meccsenként. A hispán sípmester pedig nem biztos, hogy tolerálja majd a balkáni focit, s ha rosszul alakul a szénánk, ott könnyen lehet, hogy nálunk is elszakad a cérna. Vagy épp ha vezetést szerzünk, akkor taktikai faultokkal is bezsebelhetünk 1-2 büntetőkártyát.
Egy szónak is száz a vége Manzanotól várok legalább két sárgát a magyaroknak.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 18, 2023, 15:13:17
Darts csapat-vb, 15:10
Skócia - Franciaország 8:0
2 +3.5 AH

1.61
bet365

Élőben tettem 0:0-nál, hátha.

A franciáknál látványosan lefőtt a kávé. Azt hittem szorosabb lesz, de 1-2 leg után nyilvánvalóvá vált, hogy Labre fejben nem bírja ezt a szintet. Tricole meg egyedül kevés volt az amúgy parádésan kiszállózó Wright-Anderson páros ellen.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 18, 2023, 15:31:16
ÉLŐ Svéd Eliettan, nők
0:0-nál
Häcken 2 - Ifo Bromolla
0.5 over

1.40
bet365

Mire kiírom be is esett a dugó...
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 18, 2023, 15:35:43
ÉLŐ 79. perc 1:2
Feröer nők
Vikingur Gota - HB Torshavn 1:2
3.5 over

1.83
bet365

Az első félidőben a 29. percig leesett három dugó, azóta nagy csend. Hátha a hajrá hoz még egy találatot. 1.80 feletti oddson megért egységnyi tétet.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 18, 2023, 16:29:44
Afrika Kupa-selejtező, 17:00
Eswatini - Togo
Döntetlen @2.90 (bet365) Várható nyereség: +0.90 egység
Eswatini @ 4.20 (Unibet) Várható nyereség: +2.20 egység

Tippem: 2:2-es döntetlen
Úgy kalkulálok, hogy hazai pályán az Eswatini jó lehet legalább egy ikszre Togo ellenében. De akár még egy hazai siker sem elképzelhetetlen.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 18, 2023, 16:35:00
Afrika Kupa-selejtező, 18:00
Zöld-foki-szigetek - Burkina Faso
Döntetlen @2.87 (bet365) Várható nyereség: +0.87 egység
Burkina Faso @3.10 (Unibet) Várható nyereség: +1.10 egység

Tippem: 0:0-lás döntetlen
Burkina Faso vezeti a csoportját veretlenül, szerintem Stopiráék ellen bőven elég nekik az iksz, hogy megtartsák előnyüket.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 25, 2023, 12:38:04
Eliteserien, 17:00
Tromsö - Stabaek 2:1
gólok 2.0 over

1.61
Unibet
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 25, 2023, 20:23:31
ÉLŐ Eliteserien, 1. félidő hosszabbítás
1:0-nál
Strömgodset - Bodo/Glimt 2:0
X2

1.53
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 26, 2023, 20:25:22
Ír Premier League, 21:00
Shamrock Rovers - Derry City 1:0
gólok száma 2.0 over

1.72
Unibet
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum június 28, 2023, 20:18:08
ÉLŐ Izland, 62. perc
0:0-nál
Vestmannaeyjar - Akureyri
0.5 over

1.50
bet365

Mire kiírom 1:0...
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 01, 2023, 10:25:56
Allsvenskan, 15:00
Brommapojkarna - AIK Stockholm 0:2
1 +0.5 AH

1.57
Unibet
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 01, 2023, 13:12:15
Eliteserien, 18:00
Valerenga - Viking 1:2
2 +0.5 AH

1.66
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 07, 2023, 18:47:33
Poland Darts Masters, 21:30
M. van Gerwen - A. Gawlas 6:3
2 +3.5 (AH)

1.72
bet365

Határozottan úgy érzem, hogy az irodák alábecsülik a csehek feltörekvő titánját. Egyrészről a 6.00-lás szorzó alapból nem tükrözi esetében a reális esélyeket, nem mellesleg Gerwen nemrég esett át egy fogműtéten, aminek komplikációi adódtak. Mindez eléggé kihat MVG teljesítményére, amit láthattunk múlt hétvégén, amikor Barneveld ellen simán kikapott. Átlaga nem érte el a 92-őt, 25%-os kiszálló-pontossággal dobott. A holland ezt követően közösségi felületein megosztotta, hogy a műtétnek kellemetlen hatásai vannak esetében, ráadásul nem kizárt, hogy további beavatkozásokra is szükség van.
Szerintem totál nincs semmi kedve most Lengyelországban, kvázi egy népszerűsítő tornán szerepelni. Úgy érzem, hogy Gawlas sokkal motiváltabb lehet most, s ha nem is veri meg a holland klasszist, 3 leget elcsíphet tőle. Erre pedig egész jó a kínált szorzó.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 07, 2023, 18:54:13
Poland Darts Masters, 20:30
N. Aspinall - B. Krcmar 6:2

A lentebbi Gerwen - Gawlas meccs mellett előzetesen még ezen párharc kapcsán van egy megérzésem. Bár itt egyelőre nincs meg bennem a fogadási intuíció, de itt Krcmar szorzójában érzék némi értéket. A horvát medvéből a rutin növekedésével egyre veszélyesebb játékos válik. Ugyan a legjobbaktól rendre elmarad, az ilyen kisebb jellegű tornákon okozhat olykor meglepetést. Kérdés, vajon Aspinall mennyire veszi komolyan ezt a versenyt? Természetesen az angol kvalitásaihoz kétség sem fér, ám akárcsak Gawlas esetében, úgy Krcmar részéről is el tudom képzelni, hogy elcsenjen legalább három leget Asptól. Viszont az erre adott 1.40 körüli szorzó nekem annyira nem tetszik, ezért maximum élőben támadom a meccset, ha esetleg azt látom, hogy a horvát rágós falat lehet az angolnak.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 08, 2023, 16:47:22
Poland Darts Masters, 20:15
M. Smith - D. Noppert 6:4
2 +2.5 AH

1.61
bet365

Határeset számomra ez a hendis odds Noppertre. Mégis két okból egységnyi téttel megjátszom a hollandot az ázsiai piacon. Egyrészről szemet szúrt, hogy a bukik a realitásnál kissé jobban underdogként állítják be a németalföldit. Bár igaz, hogy Smith elit-klasszis, de azért Noppert egyre inkább zárkózik fel az évek során az élmezőnyhöz, nem véletlenül nyert ő már UK Opent tavaly. Ráadásul ezen a szinten már olykor az adott nap formája dönti el, hogy melyikük nyeri a mindössze 6 nyert legig tartó meccset.
Eleve kis presztízsű tornáról beszélünk, kvázi népszerűsítő jellege van, ami érződött a pénteki napon a játékosok nagy részén, hogy buli az egész. Leszámítva Ratajskit, aki biztosan brutálisan motivált Varsóban.
Visszatérve a Smith-Noppert ütközetre: további indok a holland hendis nyeretése mellett, hogy Smithszel az egymás elleni meccseik jelentős része szoros befutóval végződött. Most valami hasonlót várok. Egyikük sem alkotott emlékezeteset péntek este. Mindketten lazán verték lengyel ellenfelüket. Noppert Szaganskit gyűrte le 6:2-re 85-ös átlaggal, míg Smith Kciuk ellen aratott 6:1-es sikert 86-os átlagon. Nem égtek valami nagy üzemi hőfokon, lehet a rakétákat ma készülnek begyújtani.
Csalódnék, ha nem tolnának ma legalább 10 leget. Viszont még egyszer hangsúlyozom, hogy kissé rizikós a tipp a szorzóhoz képest, olyan 6/10-es erősségűnek érzem.

Sokat elmond, hogy a bukik sem jutottak zöldágra Noppert szorzóival. Unibeten 2.75 körül, mozog, míg a bet365-nél 3.20 ugyanez az érték. Én valahol az Unibet szorzójával értek egyet, így a bet365-nél igencsak lehet értéket kiaknázni a holland oldalán.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 08, 2023, 19:29:29
ÉLŐ Izland 70. perc
1:0-nál
Vestmannaeyjar - Fram 1:0
1.5 over

1.66
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 09, 2023, 15:21:56
ÉLŐ Allsvenskan, 15:00
18. percben 0:1-nél
Malmö - Mjällby 1:2
DNB 1

1.57
bet365
1 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 09, 2023, 16:33:41
ÉLŐ Allsvenskan, 15:00
68. percnél 0:2
Malmö - Mjällby 1:2
2.5 over

1.50
bet365
3 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 09, 2023, 17:49:22
ÉLŐ Eliteserien, 17:00
Első félidőnél 0:0
Sandefjord - Stabaek 0:0
1.0 over

1.50
bet365
1 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 09, 2023, 18:22:03
ÉLŐ Eliteserien, 17:00
64. percnél 0:0
Tromsö - Valerenga 0:0
0.5 over

1.55
bet365
1 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 09, 2023, 18:24:54
ÉLŐ Eliteserien, 17:00
65. percnél 0:0
Sandefjord - Stabaek 0:0
0.5 over

1.66
Unibet
2 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 10, 2023, 15:12:53
Allsvenskan, 19:00
Norrköping - Halmstad 1:2
2 +1.0 AH

1.44
Unibet
1 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 11, 2023, 17:59:47
Élő mobilról, Bajnokok Ligája-selejtező
26. Percben 1:0nál
Lincoln Red Imps - Qarabag 1:2
DNB 2

1.66
Bet365
1 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 12, 2023, 19:10:37
Tegnapról elmaradt fogadás...jellemző, hétvégén még podcastet is vettünk fel róla, de ide elfelejtettem beírni, így utólag pótolom.

BL-selejtező, 07.11. 20:45
Klaksvik - Ferencváros 0:0
1 +1.5 AH

1.70
bet365
1 egység

Egyébként totál azt kaptuk a meccstől, amit előzetesen a podcastben is vártunk szombat este.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 12, 2023, 20:56:23
ÉLŐ BL-selejtező, 20:30
23. percnél 0:1
Slovan  Bratislava- Hesperange 1:1
1X

1.57
Unibet
1 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 13, 2023, 18:40:11
Darts World Matchplay, 2022.07.15-07.23.

Bő 48 óra múlva kezdetét veszi az idei World Matchplay. A főoldalon már írás is született (https://www.sportfogadas.org/elozetesek/chisnall-anderson-derbire-fogadunk-a-world-matchplay-nyitonapjan) az esemény nyitónapja kapcsán, én pedig némi apróval meglövöm a long-term piacokon a Végső győztes nemzetiségét. Úgy sakkoztam nagyjából, ahogy a bukik. Nálam is van Gerwen és Price a két fő favorit, ezáltal fél egységnyi téttel megjátszottam két irodánál, hogy holland vagy walesi lesz a végső győztes nemzetisége. Hab lenne a tortán, ha Clayton, vagy Duijvenbode, netán Barneveld húzná be. Persze Claytonon kívül a többiekre gyakorlatilag nincs sok esély, főleg Barneyra, de hátha... Meglátjuk.

Holland nyeri tornát
4.00
Unibet
0.5 egység

Walesi nyeri a tornát
4.33
bet365
0.5 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 14, 2023, 13:48:22
Izlandi Premier League, 22:15
Fram - Breidablik 0:1
1 +1.0 AH

1.70
bet365
1 egység

Rizikós a tipp, mert a Breidablik az egyik legjobb izlandi csapat, míg a Fram igencsak az alsó házban tanyázik. Ami miatt mégis úgy érzem lehet keresnivalója itt a hazaiaknak az ád1: a Fram otthoni környezetben egész jól szerepel. Utóbbi 5 hazai fellépéséből négyet megnyertek, míg a Breidabliknak mostanában látványosan döcög a szekere idegenben.
A másik nyomós érvem pedig, hogy a vendégek létfontosságú BL-selejtezős meccsre készülnek a Shamrock Rovers ellen. Úgy hallottam, hogy a Breidablik történelmet írhat a BL-selejtezők történetében, mert elvileg előselejtezős kiscsapat sosem élte még túl az 1. kört. Márpedig erre most a Breidabliknak nagyon jó esélye van, hiszen 0:1-re nyertek Dublinban. Véleményem szerint ezt a bajnokit szívesen beáldoznák némi rotálással azért, hogy jövő héten a visszavágón megőrizzék egy gólos előnyüket az írekkel szemben.
Mindezek a Fram malmára hajthatják a vizet. A tipp szempontjából valahol az is beleférne, hogy egy góllal kikapjon a Fram, igaz akkor profitot sem szerzünk. Erősség: 6/10
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 15, 2023, 23:05:49
Darts, World Matchplay 23:30
D. Chisnall - G. Anderson 6:10
legek száma 16.5 over

1.72
bet365
1 egység

A történethez hozzátartozik, hogy kvázi egyetlen nyílon múlt, hogy nem zöldült. Pech...
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 16, 2023, 10:06:46
Eliteserien, 17:00
Rosenborg - Tromsö
2 +0.5 AH

1.89
bet365
1 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 16, 2023, 14:01:48
Darts World Matchplay, délutáni etap

Úgy döntöttem, hogy a dartsos megérzéseket nem külön-külön bejegyzésben naplózom, hanem etaponként. Ma délutánra három meccsre húztam be egységnyi tétet. Nem forszíroztam nagyon a dolgot, megérzésből rámentem a kimeneteles piacokon a mostani favoritjaimra. Egyedül Duijvenbode meccsét hagytam ki, mert ott a hollandra gyakorlatilag értéktelen az odds Huybrechts ellen.

14:00
D. Noppert - M. Schindler 10:8
2

2.20
bet365
1 egység
Rögtön a nap elején meglepetést várok. A kis német elég kellemetlen ellenfél tud lenni mindenki számára, s Noppert azért megingatható mentálisan. Bár a holland továbbjutását várják a bukik, én bepróbálom Schindler sikerét.

16:00
D. Heta - J. Rock
2

1.61
bet365
1 egység
Minden valószínűség szerint a délutáni etap négy meccséből az alábbi párosítás szolgáltathatja a legnagyobb tűzijátékot. Hetának kiemeltként nagyon fel kell szívnia magát, hiszen a Pro Tour ellenfelek közül messze a legerősebb Rock. Nem véletlen, hogy ezúttal a nem kiemelt észak-ír srácot favorizálják az irodák. Egyetértek velük, véleményem szerint is Rocky jut ezúttal a 16 közé.
Másik tippem az lett volna az extra piacokról, hogy Rock átlaga 96.5 felett lesz a meccs végén, de végül maradtam a sima kimeneteles sikerénél.

17:00
J. Wade - C. Dobey
2

2.00
Unibet
1 egység
Ugyan Wade az utóbbi 1-2 hónapban kisebb versenyeken mutatott magáról némi életjelet, mindazonáltal a tavasszal Premier Leagueben szereplő Dobey talán jobban meccsben van, mint a korábbi Matchplay-győztes Machine. Bevallom Wade játékát nem szeretem, sokkal inkább örülnék Dobey továbbjutásának, s meglepve tapasztaltam, hogy az irodák - ha nüanszokkal is -, de őt tartják a párharc underdogjának. Egységnyi téttel rámegyek a duplázós szorzóra esetében.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 16, 2023, 15:36:23
ÉLŐ Allsvenskan
33. percnél 0:1
Elfsborg - Göteborg
DNB 1

1.61
bet365
1 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 16, 2023, 15:52:32
ÉLŐ World Matchplay
5:6-nál
D. van Duijvenbode - K. Huybrechts 11:9
1

1.66
bet365
1 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum július 16, 2023, 16:55:27
ÉLŐ Allsvenskan
70. percnél 1:1
Elfsborg - Göteborg 1:1
2.5 over

1.57
Unibet
3 egység
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum augusztus 03, 2023, 15:51:13
Két tipp a mai Konferencia Liga meccsekre

18:45
Zalaegerszeg - Osijek 1:2
2 +1.0 AH

1.21
bet365

19:00
Riga - Kecskemét 2:1
1.5 over

1.33
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum augusztus 04, 2023, 16:56:40
Ír Premier Division, 20:45
Bohemians - Drogheda 4:2
1.5 over

1.26
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum augusztus 05, 2023, 10:32:10
Allsvenskan, 15:00
Brommapojkarna - Värnamo 0:2
gólok 4.0 under

1.20
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum augusztus 05, 2023, 17:23:46
Eliterserien, 18:00
Strömgodset - Valerenga 1:3
1 +1.0 AH

1.26
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum augusztus 06, 2023, 10:40:24
Izlandi Besta-deild karla, 16:00
Breidablik - KR Reykjavik 1:3
1 0.0 AH

1.26
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum augusztus 14, 2023, 18:45:37
Mai megérzések:

LaLiga, 19:30
Cadiz - Alaves 1:0
gólok 2.0 under AH
1.725
bet365
Várhatóan két alsóházi együttes találkozik a nyitókörben. Nem hiszem, hogy gólparádé fogadna minket. Ahogy látom a bukik is ordas nagy gólszegénységet várnak. Általában 2 dugó szokott születni. 2.0-lás határon kissé kövérebb oddsért bekockáztatom, hogy 0 vagy 1 lesz.

Premier League, 21:00
Manchester United - Wolves 1:0
2 +1.5 AH

2.025
bet365
Papíron sima hazai ez a csörte, de valahogy én nem bízom a Manchesterben, pláne nem 1.25-ös szorzóért. Sokkal inkább akkor az ázsiai hendikepek piacán rámegyek a Farkasok favorizálására +1.5-ös határon. Hátha...

LaLiga, 21:30
Atletico Madrid - Granada 3:1
Granada lő gólt

1.83
bet365
Uzuni visszatér a LaLigába. Nem túlzás azt mondani, hogy a Fradi korábbi csatárának oroszlánrésze volt a piros-fehérek feljutásában. 38 meccsen 23-szor talált az ellenfél kapujába, mindemellett volt 5 gólpassza. Kíváncsi leszek, hogy most mit alakít majd első teljes LaLiga szezonjában. A bukik és a fogadók többsége is kötelező Matracos sikert vár, én azért bízom benne, hogy a Granada épp az albán révén talál egy dugót.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum augusztus 15, 2023, 16:29:53
Ma ezekkel a tippekkel támadok. Meggyőzött a két főoldali írás.

BL-selejtező, 19:00
Molde - KÍ Klaksvik
Klaksvik lő gólt

1.83
bet365

BL-selejtező, 21:00
Marseille - Panathinaikos
2 +1.0 AH

1.825
bet365
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 22, 2023, 18:34:58
ÉLŐ, Horvát élvonal
32. percben 0:1
Osijek - Varazdin 1:1
1X

1.50

 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 30, 2023, 15:17:54
ÉLŐ, NB1
39. perc 0:1
Paks - Mezőkövesd 2:1
1X

1.61

 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum szeptember 30, 2023, 16:49:52
ÉLŐ, Premier League
Félidőben 0:1
Manchester Utd. - Crystal Palace
1X

1.50
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum október 24, 2023, 20:37:13
Championship, 20:45
Norwich - Middlesbrough
BTTS
@1.53
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 19, 2023, 11:07:19
EB-selejtező, 15:00
Magyarország - Montenegro 3:1
2.0 over

1.54

Spanyol 2, 16:15
Eldense - Mirandes 2:2
2.0 over

1.62
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 19, 2023, 13:40:11
Grand Slam of Darts, 15:30
S. Bunting - R. Cross 13 db
180-ak száma 16.5 under

1.60
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 24, 2023, 17:17:42
Bundesliga 2, 18:30
Hannover 96 - Hertha BSC 2:2
gólok száma 2.5 over

1.61

NB1, 20:00
Paks - Diósgyőr 4:1
X

3.75
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 25, 2023, 10:28:17
NB1, 19:30
Mezőkövesd - Újpest 3:0
gólok száma 2.5 over

1.75

Indoklás a főoldali meccsfelvezetőben.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 25, 2023, 10:43:05
Players Championship Finals, 14:15
R. Searle - R. Pietreczko 6:3
Searle nyer

1.61

Az utóbbi hetekben produkált teljesítményeket tekintve ennek a meccsnek abszolút esélyese Ryan Searle. Bár Pietreczko nem lebecsülendő ellenfél, és akár be is húzhatja a mindössze 6 nyert legig tartó meccset, én azért 1.61-es szorzón értéket érzek Searle nyeretésében.
Mivel dartsról van szó, ami nem egy életbiztosítás fogadások terén, így a tippet 10-es skálán 4-es erősségűként határoznám meg.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 25, 2023, 13:05:08
Premier League, 13:30
Manchester City - Liverpool 1:1
gólok száma 2.5 over

1.52

Bízom benne, hogy nem egy unalmas 1 gólos meccset hoznak le. Jöhetne mellé egy Szoboszlai gól.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 25, 2023, 14:27:20
NB1, 17:00
Zalaegerszeg - Debrecen 1:2
gólok száma 2.5 over

1.71

Bundesliga 2, 20:30
Düsseldorf - Schalke 04 5:3
gólok száma 2.5 over

1.55
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 26, 2023, 10:43:35
NB1, 17:00
Puskás Akadémia - Ferencváros 1:1
1 +1.0 (AH)

1.56

NB1, 19:30
Fehérvár - Kecskemét 3:3
DNB1

1.71

Indoklások a főoldali meccsfelvezetőkben olvashatók.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 26, 2023, 11:28:01
Players Championship Final, 16:15
D. Heta - R. Joyce 5:4
Heta több 180

1.52

Nem egy életbiztosítás a tipp. A délután négy negyeddöntő közül ezt a párosítást érzem a legszorosabbnak. A délután folyamán nálam Joyce a legértékesebb underdog, mivel Heta személyében azért jobb sorsolást kapott, mintha Humphries, van Gerwen vagy éppen Bunting jönne vele szemben. Agyaltam is sokáig, hogy lehet Joyce hendikepes sikerére kéne rámenni +2.5-ös határon, végül azonban Heta több 180-ban bízom. Papíron jobban dobálja az ausztrál a maximális értéket, ami a 10 nyert legig tartó párharc során gyakorlatban is kijöhet, hacsak nem fog ki gyenge napot, Joyce pedig hátha nem brillírozik majd ezen téren. Meglátjuk.

Joyce 10:6-ra nyert. Elég mákkal jött le ez a 180-as tipp. A hendikepes underdog lazább lett volna. ;D
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 26, 2023, 12:00:29
Eredivisie, 12:15
Almere City - Heracles Almelo 0:5
gólok száma 2.5 over

1.65
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 26, 2023, 16:28:45
NB1, 17:00
Puskás Akadémia - Ferencváros 1:1
gólok száma 2.5 over

1.71

Ment még egy ilyen a lentebbi Puskás ázsiai hendikep mellé.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 27, 2023, 19:08:59
NB2, 20:00
Vasas - Győri ETO 6:0
gólok száma 2.5 over

1.76

Na erre nem számítottam. Bennem olyan 2:1, 1:2-es eredmény fogalmazódott meg előzetesen. :o
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 27, 2023, 19:23:48
Serie A, 20:45
Bologna - Torino 2:0
gólok száma 2.5 under

1.51
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 28, 2023, 15:23:52
League One, 20:45

Barnsley - Wycombe 1:0
gólok száma 2.5 over

1.72

Exeter - Shrewsbury 0:0
gólok száma 2.5 under

1.72

Cambridge Utd - Lincoln 0:3
gólok száma 2.5 under

1.54
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 28, 2023, 15:32:38
League Two, 20:45
Accrington - Swindon 3:4
gólok száma 2.5 over

1.58

Harrogate - Wrexham 2:2
gólok száma 3.0 under

1.77
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 29, 2023, 18:52:36
Championship, 20:45
Ipswich - Millwall 3:1
gólok száma 2.5 over

1.74

LaLiga, 21:00
Mallorca - Cadiz 1:1
gólok száma 2.5 under

1.50
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum november 30, 2023, 10:21:24
Konferencia Liga, 18:45
KÍ Klaksvik - Slovan Bratislava 1:2
1X

1.70

A Guruban található indoklás engem meggyőzött.

Konferencia Liga, 21:00
Cukaricki - Ferencváros 1:2
gólok száma 3.5 alatt

1.52

Indoklás a főoldali cikkben, és podcastben.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 01, 2023, 14:44:49
Süper Lig, 18:00
Karagümrük - Istanbulspor 3:0
gólok száma 3.0 under

1.68

Eredivisie, 20:00
Heerenveen - Almere City 3:0
gólok száma 2.5 over

1.66
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 01, 2023, 20:35:32
Bundesliga, 20:30
Darmstadt - Köln 0:1
gólok száma 2.5 over

1.78
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 02, 2023, 11:06:24
NB1, 13:00
Kecskemét - MTK 1:2
DNB1

1.51

NB1, 15:30
Fehérvár - Puskás Akadémia 3:1
gólok száma 2.5 over

1.74

NB1, 19:30
Kisvárda - Debrecen 0:0
DNB2

1.62
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 02, 2023, 19:37:25
Ligue 1, 21:00
Nantes - Nice 1:0
DNB 2

1.57
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 03, 2023, 09:40:48
NB1, 12:45
Újpest - Paks 1:2
BTTS + X2

2.18

NB1, 17:45
Ferencváros - Mezőkövesd 0:0
BTTS

1.87
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 03, 2023, 18:24:16
Bundesliga, 19:30
Augsburg - Frankfurt
gólok száma 2.5 over

1.82
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 04, 2023, 16:42:40
LaLiga, 21:00
Celta Vigo - Cadiz 1:1
gólok száma 2.5 under

1.80
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 05, 2023, 17:17:16
Premier League, 20:30
Wolves - Burnley 1:0
gólok száma 2.0 over

1.51

Volt időm végre Gurus elemzést írni a tippről. Az indoklást tehát a Guru mai elemzései között megtaláljátok.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 08, 2023, 19:55:06
NB1, 20:00
Puskás Akadémia - Kecskemét 3:0
BTTS

1.86
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 09, 2023, 14:39:47
NB1, 15:45
Zalaegerszeg - Újpest 1:1
gólok száma 2.5 over

1.74
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 09, 2023, 20:59:37
LaLiga, 21:00
Mallorca - Sevilla 1:0
gólok 2.5 under

1.52
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 10, 2023, 13:13:29
Premier League, 15:00
Fulham - West Ham 5:0
gólok 2.5 over

1.85

Nekem ezen a szorzón tetszik a minimum 3 gól. Londoni adok-kapok jöhet ki ebből a találkozóból, hiszen mindketten pozitív attitűdben vannak, a West Ham mostanság jól menetel, míg a Fulham 5-össel intézte el a Nottinghamet.

Premier League, 15:00
Luton - Manchester City 1:2
City + gólok 2.5 over

1.70

Kombinált fogadással nyeretem a Cityt. Bár a Lutonban ott lehet a meglepetés, mint az Arsenal elleni 3:4 alkalmával, de Guardioláék annyi pontot hullajtottak az elmúlt hetekben, hogy itt most kell az erődemonstráció.

NB1, 18:00
Paks - Ferencváros 3:2
gólok 3.0 over

1.97

Szívem szerint hendikeppel húznám a Paksot, de félek, hogy most bepörög a Fradi a meccs fontosságát érezve. Nem mellesleg többnyire azért ütni szokták Bognárékat. Alapjáraton várok itt 3 gólt, de inkább afelett.

Amire nem tettem tétet, de követem élőzés miatt:

LaLiga, 14:00
Atletico Madrid - Almeria 2:1
Országos hazai, ennélfogva nincs is érték a Matracosokban. Amennyiben meglepetésre a sereghajtó szerezne vezetést, ott már lehet érdekes kínálatot találni.

Bundesliga, 15:30
Stuttgart - Leverkusen 1:1
A számok brutálisan az over mellett szólnak, ám két élcsapatról beszélünk, s ilyen párharcokon a jól záró védelmek kiolthatják a másik offenzív fociját. Követem, aztán meglátjuk, hogy mire mennek egymással.

LaLiga, 16:15
Granada - Bilbao 0:1-nél félbeszakadt szurkolói halálozás miatt
Vendég pontszerzést várok, ám a DNB oddsa nálam nem ütötte meg a kívánt mércét. Amennyiben vezetést szerez a Granada, akkor ott rá lehet menni esetleg az overre, vagy az X2-re.

Premier League, 17:30
Tottenham - Newcastle 4:1
Rangadónak beillő párharc is lehetne, viszont kiszámíthatatlanok a csapatok. A Tottenham mélyrepülésbe kezdett, megjósolhatatlan mit hoznak ma délután, míg a Newcastle képes olyan pofonokba beleszaladni, mint a hétközi Everton elleni sima 3:0-lás zakó. Érdekel a meccs, de egyelőre félek rá előzetesen tenni bármit is.

Serie A, 20:45
Roma - Fiorentina
Végezetül egy pikáns párosítás az olaszoktól. Itt hazai pályán Mourinhoéknak áll a zászló, viszont várom, hogy mikor törik meg a jó otthoni sorozat. Bár a Fiorentina szekere döcög mostanság, mindig képesek felszívni magukat az élcsapatok ellen. Itt is az élő overezés lehet nyerő stratégia.


Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 16, 2023, 12:23:08
NB1, 12:30
Fehérvár - Paks 3:0
1X

1.68
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 16, 2023, 20:28:49
Ligue1, 21:00
Lens - Reims 2:0
DNB 1

1.75
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 17, 2023, 08:59:55
Darts-VB, 15:40
M. Campbell - L. Ilagan 3:2
2 +1.5 hendikep

1.73
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 17, 2023, 18:43:31
Ligue 1, 20:45
Lille - PSG 1:1
DNB 2

1.53
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 19, 2023, 12:37:40
Bundesliga, 18:30
Werder Bremen - RB Leipzig 1:1
X2 + gólok 2.5 over

1.80

Bundesliga, 20:30
Hoffenheim - Darmstadt 3:3
gólok 3.0 over

1.74
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 20, 2023, 18:34:12
Bundesliga, 20:30
Frankfurt - Mönchengladbach 2:1
gólok 2.5 over

1.63

Ligue1, 21:00
Strasbourg - Lille 2:1
gólok 2.5 under

1.80
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 21, 2023, 12:36:24
LaLiga, 19:00
Betis - Girona 1:1
X2

1.55
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 22, 2023, 12:32:02
Premier League, 21:00
Aston Villa - Sheffield Utd. 1:1
Aston Villa + gólok 2.5 over

1.70
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 23, 2023, 10:56:19
Darts-VB, 22:10
S. Bunting - R. Joyce 8 db
180-ak száma 8.5 over

2.01
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 23, 2023, 11:05:38
Serie A, 15:00
Bologna - Atalanta 1:0
1X

1.51

Premier League, 16:00
Luton - Newcastle 1:0
gólok 2.5 over

1.73

Premier League, 16:00
Nottingham - Bournemouth 2:3
X2

1.52
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 26, 2023, 13:26:13
Premier League, 13:30
Newcastle - Nottingham 1:3
Newcastle

1.44
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 27, 2023, 12:36:55
Darts-VB, 21:15
M. van Gerwen - R. Veenstra
szettek 4.5 over

1.50
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 28, 2023, 08:48:22
Premier League, 20:30
Brighton - Tottenham 4:2
X2

1.59

Premier League, 21:15
Arsenal - West Ham 0:2
gólok 2.5 over

1.56
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 30, 2023, 10:53:06
Serie A, 15:00
Udinese - Bologna 3:0
DNB Bologna

1.63
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 31, 2023, 09:54:25
Premier League, 15:00
Tottenham - Bournemouth 3:1
X2

2.01
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 31, 2023, 18:53:00
Bár minden év végén fogadkozom, hogy jövő évtől kezdve igyekszem rendszeresen vezetni a fogadási naplómat, illetve, hogy eredményességtől függetlenül végigviszem azt a stratégiát, amit elkezdtem, de ezek rendre amolyan 1-2 hónap után meghiúsultak az elmúlt években.
Természetesen nem adom fel azt a vágyat, hogy 2024-ben rendszeresen vezessem a fogadásaimat szigorúan tartva a bank-managementet. Igazából elmondható, hogy ősszel egészen belejöttem a pontos adminisztrációba. Alkalmazok egyfajta fogadási stratégiát, mely az utóbbi bő egy hetet nem számítva október óta egészen jól termel. Így most, hogy sorban jöttek a piros tippek, akkor sem adom fel az általam kigondolt tételhelyezési alapelveket. Idővel meglátjuk mi sül ki belőle, mindazonáltal október óta 4-6% között mozog a ROI-m, s remélem nem megy mínuszba január folyamán sem.

SPF játékok terén állandóan eltervezem, hogy a Race, illetve a Maradj Talpon játékokban részt veszek, de valahogy ezeknél sokszor elfelejtek napi szinten tippeket megadni, így nem hiszem, hogy 2024-ben érdemben fejlődni tudok ezen a téren.
Amennyiben a Guruban tovább él tagságom, ott szintén tervezek elemzéseket írni, bár megmondom őszintén, hogy a viszonylag nagy számú főoldali írások mellett sokszor nem volt energiám guruzni. 2023-ban 39 elemzést tudtam összehozni, ebből is a java január-februárra esett. Meglátjuk mit hoz 2024, a célom a játékkal annyi, hogy tényleg csak akkor hozzak össze írást, ha nagyon indokolt tipp van a fejemben.
Amit rendszeresen szeretnék folytatni az a Tippjáték, melynek esetében körülbelül -160 egységnél járok a mai nappal bezárólag. Őszintén örülnék, ha egy év múlva ezt a mínuszt körülbelül 0-ig fel tudnám tornázni, tudatos, ésszerű tételhelyezésekkel.
Fő célom, hogy az itteni Profilomon az össz-mérlegem -1.76%-os ROI-ról pozitívba lendüljön.

Ezúton kívánok Mindenkinek Boldog Új Évet! :jump2_125:  :topbet_125:
Induljon tehát a 2024-es év!

-------------------------------------2024-----------------------------
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 31, 2023, 18:55:05
2024/1.
Darts-vb, 13:45
C. Dobey - R. Cross 4:5
Dobey nyer

1.86

4:0-ról bukta el Dobey..
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum december 31, 2023, 18:55:39
2024/2.
Premier League, 21:00
Liverpool - Newcastle 4:2
gólok 3.0 over

1.67
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 02, 2024, 08:09:05
2024/3.
LaLiga, 17:00
Getafe - Rayo Vallecano 0:2
DNB Getafe

1.72

2024/4.
Premier League, 20:30
West Ham - Brighton 0:0
gólok 2.5 over

1.62
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 03, 2024, 14:04:12
2024/5.
LaLiga, 17:00
Granada - Cadiz 2:0
gólok 2.0 over

1.78
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 03, 2024, 20:50:24
2024/6. ÉLŐ fogadás '75. perc 0:0
LaLiga, 19:15
Real Madrid - Mallorca 1:0
gólok 0.5 over

1.74

Benne van a pakliban, hogy 0:0 lesz, de a helyzetek alapján egy gólnak be kellene esnie. Adott szorzón megéri az egységnyi tétet.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 06, 2024, 14:58:50
2024/7. ÉLŐ fogadás félidőben 0:0-nál
Süper Lig, 14:00
Basaksehir - Adana Demirspor 0:0
gólok 1.5 over

1.74

Egyelőre csökkentett téttel szállok be, s ha a 70. percig nincs találat, rendes egységgel is megtolom, de akkor már a 0.5 overt. Alapjáraton 1.5 overrel számoltam ezen a meccsen, egy dugót legalább várok, elsősorban a hazaiak oldaláról.

Eddig két gólt nem adtak meg a hazaiaknak. Elengedem a 0.5 overt inkább, mert a végén még kihozza a bíró itt 0:0-ra a meccset.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 06, 2024, 16:43:16
2024/8.
Serie A, 18:00
Lecce - Cagliari 1:1
DNB Lecce

1.63
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 06, 2024, 16:55:44
2024/9.
Serie A, 20:45
Sassuolo - Fiorentina 1:0
Sassuolo 1.5 under + Fiorentina 0.5 over

1.85
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 07, 2024, 10:01:10
2024/10. ÉLŐ fogadás a 70.percben 1:0-nál
Serie A, 20:45
Sassuolo - Fioretina 1:0
gólok 1.5 over

1.58

Utólag naplózom ezt a vesztes fogadást, mert este már az ágyból nem volt kedvem kikelni rögzíteni a naplóba.
Durva, hogy a két ünnep között óta micsoda bukó-szériában vagyok. Tök higgadtan teszem a tétjeimet már október óta. Semmin sem változtattam. Október-november szépen nyereségesre sikeredett, a december is annak tűnt karácsonyig, aztán azóta sorra nyúlok bele a meglepetésekbe.
Ilyen volt ez a mostani Sassuolo - Fiorentina meccs is. A főoldali cikk meggyőzött, egységnyi téttel pakoltam az ott kiajánlott tippet, ami egyébként szerintem jó ötlet volt remek oddson.
Élőben meg bejátszottam 3 egységnyi téttel, hogy csak lő egyet a Fio, vagy akár a Sassuolo. Ezt alátámasztotta a fentebb lejegyzett szorzó, hiszen viszonylag nyomottnak mondható az 1.58-as odds a 70. perc után, ami erősítette bennem a tényt, hogy a bukik is várnak itt még legalább egy dugót. Hát nem jött össze az elképzelés. ;D Nem húzom fel magam rajta, mert ilyen ez a szakma, csak érdekes, hogy ha ideig jól mennek a dolgok, hótbiztos, hogy utána jön a korrekció, hogy visszakerülj nullszaldó körüli ROI-ra.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 07, 2024, 10:03:31
2024/11.
Serie A, 12:30
Empoli - AC Milan 0:3
Milan gólok 1.5 over

1.73

Ezúttal is a főoldali előzetes tippjével támadok. Abszolút értéket érzek én is a két Milan-gólban. Egységnyi tétet pakoltam rá, aztán élőben meglátjuk, hogy lesz-e sansz nagyobb téten rámenni valamire a gólos piacon.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 07, 2024, 14:45:08
2024/12.
Serie A, 15:00
Torino - Napoli 3:0
1X

1.49
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 07, 2024, 16:11:20
2024/13. ÉLŐ fogadások 77. percben 5 szögletnél
Francia Kupa, 14:30
Lens - Monaco 9 db
szögletek száma 6.5 over

1.66
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 07, 2024, 16:25:16
2024/14. ÉLŐ fogadás 66. percben
FA-kupa, 15:00
Luton - Bolton 0:0
gólok 0.5 over

1.51
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 07, 2024, 16:38:05
2024/15. ÉLŐ fogadás 81. perc 10 szögletnél
FA-kupa, 15:00
Luton - Bolton 13 db
szögletek 11.5 over

1.66
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 07, 2024, 17:01:20
2024/16. ÉLŐ fogadás félidőben 0:0 9 szögletnél
Copa del Rey, 16:00
Castellon - Osasuna 12 db
szögletek száma 13.5 over

1.63
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum január 08, 2024, 16:40:13
2024/17.
Portugál Liga, 21:15
Moreirense - Casa Pia
gólok 3.5 under

1.21
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 24, 2024, 12:31:21
Bundesliga 2, 13:00

Kaiserslautern - Karlsruher SC
2.5 over

1.71

0:4 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 25, 2024, 13:57:19
Premiership, 13:00 - ÉLŐ fogadás, a félidőben 1:0

Motherwell - Celtic
DNB Celtic

1.91

1:3 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 25, 2024, 15:53:58
OTP Bank Liga, 17:30

Újpest - Ferencváros
BTTS + 2.5 over

3.50

0:5  :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 25, 2024, 18:28:00
Ligue 1, 17:05 ÉLŐ fogadás 64. percben 0:1-nél

PSG - Rennes
DNB 1

2.51

69. percben 0:1-nél

goal-line 2.0 over
2.02

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 25, 2024, 19:45:33
Serie A, 20:45

AC Milan - Atalanta
DNB 1

1.71

1:1
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 27, 2024, 10:15:27
Premiership, 21:00

Ross County - St. Mirren
BTTS - No

1.76

1:1 :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 28, 2024, 07:10:46
Görög Super League, 14:00

Aszterasz Tripolisz - Kifisziasz
2.5 over

1.94

3:3  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 28, 2024, 07:11:10
Görög Super League, 14:00

Volosz - OFI Kréta
2.5 over

2.13

3:1 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 28, 2024, 15:42:31
Serie B, 20:30

Pisa - Modena
BTTS

2.04

2:2 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 28, 2024, 15:43:27
Serie B, 20:30

Venezia - Cittadella
Venezia

1.89

2:0 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum február 29, 2024, 06:44:17
Román Liga 1, 20:00

Voluntari - FCSB
FCSB

1.78

1:2 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 01, 2024, 13:49:02
Bundesliga 2, 18:30

Hertha BSC - Holstein Kiel
DNB Kiel

1.88

2:2
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 01, 2024, 20:30:12
Championship, 21:00

West Brom - Coventry
West Brom

2.11

2:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 01, 2024, 20:33:50
Ligue 1, 21:00

Monaco - PSG
PSG

2.10

0:0 :noway:

Márciusi mérleg a nap végén:
3 fogadás 1-1-1
+0.11 egység
+3.66% ROI
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 02, 2024, 09:47:54
Bundesliga 2, 13:00

Rostock - Kaiserslautern
2.5 over

1.86

0:3 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 02, 2024, 17:35:53
Premier League, 16:00 ÉLŐ fogadás 0:0-nál 80. percben

Nottingham - Liverpool
0.5 over

1.80

0:1 :ok:

Márciusi mérleg a nap végén:
5 fogadás 3-1-1
+1.77 egység
+35.40% ROI
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 03, 2024, 10:19:10
Osztrák Bundesliga 2, 10:30

Horn - Admira
2.5 over

1.86

1:0 :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 03, 2024, 12:03:18
Osztrák Bundesliga 2, 10:30 ÉLŐ fogadás 0:0-nál 75. percben

Horn - Admira
0.5 over

2.14

1:0 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 03, 2024, 14:08:43
Bundesliga 2, 13:30 ÉLŐ fogadás 0:1-nél 38. percben

Hamburg - Osnabrück
DNB Hamburg

1.82

1:2 :noway:

10 emberrel nyert a sereghajtó a 3. helyezett otthonában. Ez a komoly.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 03, 2024, 17:39:59
Serie A, 20:45

Napoli - Juventus
DNB Juventus

2.22

2:1  :noway:

Márciusi mérleg a nap végén:
9 fogadás 4-1-4
-0.09 egység
-1.00% ROI
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 04, 2024, 12:14:07
Horvát 1. HNL, 17:00

Rudes - Gorica
BTTS-No

1.81

2:1  :noway:

Márciusi mérleg a nap végén:
10 fogadás 4-1-5
-1.09 egység
-10.90% ROI
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 05, 2024, 19:03:27
Championship, 20:45

Sunderland - Leicester City
2.5 over

1.78

0:1 :noway:

Márciusi mérleg a nap végén:
11 fogadás 4-1-6
-2.09 egység
-17.41% ROI
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 07, 2024, 18:39:55
Európa Liga, 18:45

Sparta Praha - Liverpool
3.0 over

1.91

1:5 :ok:

Márciusi mérleg a nap végén:
12 fogadás 5-1-6
-1.18 egység
-9.83% ROI
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 09, 2024, 12:38:02
NB1, 12:45

Mezőkövesd - Diósgyőr
2.5 over

1.83

1:2  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 10, 2024, 16:42:35
Premier League, 16:45

Liverpool - Manchester City
1X

1.80

1:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 11, 2024, 17:18:21
Dán Superliga, 19:00

Randers - Midtjylland
Midtjylland

1.94

0:1  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 11, 2024, 18:19:07
NB2, 20:00

Győri ETO - Honvéd
Győr

1.81

0:1  :noway:

Szerintem az ETO ezzel megy is majd a levesbe.
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 12, 2024, 19:37:24
League 2, 20:45

Newport - Morecambe
2.5 over

1.94

5:3  :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 13, 2024, 10:07:57
Ekstraklasa, 18:30

Korona Kielce - Rakow
BTTS

1.83

0:2 :noway:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 14, 2024, 07:47:20
League 2, 21:00

Salford - Stockport
3.0 over

2.17

2:2 :ok:
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 15, 2024, 13:43:55
Osztrák Bundesliga 2, 18:10

Amstetten - Admira
BTTS

1.79
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 15, 2024, 13:46:36
Osztrák Bundesliga 2, 18:10

Horn-Stripfing
Horn

1.93
Cím: Re:Robmiller's moneyburner :-)
Írta: robmiller Dátum március 15, 2024, 13:47:39
Osztrák Bundesliga 2, 18:10

Ried - Liefering
Ried

1.81