Tour de France 2019

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Nézem az etapot és eszembe jutott egy andorrai szakasz még a Vueltáról. Ez 2015-ben volt, rövid etap, időjárási körülmények sem voltak ideálisak. Andorra olyan hely, ahol egyik pillanatról a másikra vége a napsütésnek és leszakad az ég egy 10 perces eső erejéig. Hasonló nap volt a maihoz. Akkor Landa megcsinálta a szökést és megnyerte a szakaszt. Ő a rövid etapokon jól megy, emlékszem 2017-ben is a Touron második emberként sem jött zavarba (Froome segítője), ott volt a negyedik helyen a 101 km-es hegyi szakaszon.

André Greipel amúgy zseniális, eddig semmi, de jött az első szakasz és meg is szökött.  ;D

Sokszor nyilatkozta már idén, hogy a sprinteket nem érzi, nincsen meg a lába, lehet ideje váltania. Azért nem hittem, hogy a napokban 37 éves sprinter majd fogja és átvált a hegyekre.

Szerintem haza fog érni valaki a szökevények közül! ::)

Ha 3 vagy 3,5 perc környékén kezdik meg az utolsó hegyet, akkor talán lesz esélye a főmezőnynek, hogy felérjen. Azért az utolsó emelkedő nagyon kemény és nagyon fáradnak a szökevények.

7. szakasz

1. Greipel
2. Sagan
3. Groenewegen
4. Viviani
5. Kristoff

Ez milyen szakasz volt, nagyon jót tett ez a retrós földutas befejezés. Ez az emelkedő még mindig borzalmas. Bardet nagy valószínűséggel elszállt. Enric Mas is, akinek tuti segítenie kell mostantól Alaphilippe-t. Geraint Thomas jó erőben, Egan Bernal nem tudom hová tűnt, de az biztos, hogy ennél több kell. Pinot egyelőre rendben, de az biztos, most fogható az Ineos. Elmúlt években azért nem tudott más csapat tempót menni ennyi ideig. Most Gaudu jót ment, Movistar sem volt rossz. Nemsokára összesítés!

6. szakasz: https://www.procyclingstats.com/race/tour-de-france/2019/stage-6
1. Dylan Teuns
2. Giulio Ciccone
3. Xandro Meurisse
4. Geraint Thomas
5. Thibaut Pinot

Szakasz végeredménye:
1. @Nezocsa 3 pont
2. @prigioni1 , @Coutinho , @Ghastly , @BvB_09 , @MessiÁs  2-2 pont
3. @RedMunchen , @peshark , @firgabácsi , @Noppyka , @oakland23 , @Rwilla , @hossa81  , @Agot PSF  , @Assassin  , @LuckyBeny  és @monet   1-1 pont

Többiek nem szereztek pontot.

Összetett állása:
1. @Ghastly 29 pont
2. @hossa81 27 pont
3. @LuckyBeny 26 pont
4. @Rwilla, @peshark, @Bucak77 és @Noppyka 24-24 pont
5. @MessiÁs 23 pont
6. @Agot PSF, @oakland23, @Assassin és @prigioni1 22-22 pont
7. @sunik29 20 pont
8. @firgabácsi 19 pont
9. @BvB_09 17 pont
10. @Coutinho 13 pont
10. @Nezocsa és @Szabcsi151  11-11 pont
11. @Punter 10 pont
12. @olics 9 pont
14. @RedMunchen 8 pont
15. @monet 7 pont
16. @Gorriaran 5 pont

@Nezocsa pontosan eltalálta Pinot helyét, ezzel megnyerte első szakaszát az idei versenyen  :ok:
Számoljátok át a pontokat, ha hiba van, nyugodtan jelezzétek!

7. szakasz: Belfort - Chalon-sur-Saône, 230 km
Tippelési határidő: július 12. 11:00

7

1. Kristoff
2. Matthews
3. Laporte
4. Nizzolo
5. Ewan

7.

1. Trentin
2. Alaphilippe
3. van Aert
4. Viviani
5. Kristoff

7.szakasz

1. Groenewegen
2. Viviani
3. Ewan
4. Kristoff
5. Sagan

7.szakasz

1. Viviani
2. Sagan
3. Groenewegen
4. van Aert
5. Matthews

7 Szakasz

1. Groenewegen
2. Nizzolo
3. Matthews
4. Ewan
5. Sagan

7. szakasz:

1. Viviani
2. Ewan
3. Colbrelli
4. Kristoff
5. Groenewegen

7.szakasz

1. Groenewegen
2. Viviani
3. Sagan
4. Ewan
5. Kristoff

7.szakasz

1. Viviani
2. Kristoff
3. Sagan
4. Groenewegen
5. Ewan