Fogadási Stratégiák

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában


Perkon nagyon sok kérdést vet fel az elképzelésed. Azért is írom ezt, mert régebben én is próbálkoztam hasonlóval, aztán jobban mélyére ástam a dolgoknak és rájöttem bizonyos hibákra az elképzeléseim / elképzeléseid kapcsán.

Az ugye alap, hogy minden évben változnak a bajnokságok, változnak a csapatok, keretek. Egyik évben még egy defenzív mentalitású edzőt alkalmaz a csapat, következő évben egy jóval támadószelleműbbet. Ha ezt a lépést több csapat is meghúzza, akkor jóval overesebb bajnokság lehet, előbbi esetében viszont jöhetnek a döntetlenek és a kevés gólos meccsek.

Ez csak egy kis szelete a hibafaktornak. Pár éve úgy gondoltam, hogy nulla MLB tudással fogom majd kifosztani az irodákat, mindössze az elmúlt évek statjai alapján. Úgy véltem, meg is találtam a Szent Grált. Boldog voltam. Az elképzelés az volt, hogy 3-4x játszik egymás ellen zsinórban két csapat és bizonyos feltételek teljesülése mellett lehet a harmadik vagy a negyedik meccsen profitot termelni. Visszanéztem több évre egy kijelölt szekcióban a mérkőzéseket és találtam egy olyan rést, ahol 85% feletti találati arányban jött le egy 1.85 körüli szorzó. Ha jól emlékszem akkor valami olyasmi tézis volt, hogy az első két meccset az idegenbeli csapatnak kell nyerni bizonyos oddson és így a harmadikon a hazai fog majd nyerni (ez csak nagyon felszínes dolog, még voltak más kritériumok is, de már csak ennyi rémlik). A történelem engem igazolt, jöhet a pénz. El is kezdtem az új szezonban ezt (évente körülbelül 7-20 közötti meccsről beszélünk), azt vettem észre, hogy változott minimálisan a liga dinamikája és ez a biztos rendszer lazán elbukik.

Nem adtam fel, úgy gondoltam, hogy majd fociban nagyobb szerencsém lesz. Hasonló vizsgálatokat végeztem döntetlenekre bizonyos ligában. Néztem a rúgott és kapott gólt, kialakított és értékesített helyzeteket, oddshatárokat, csapatok mérkőzéseit, mentalitását. Végül mivel a már említett módon itt is változott új szezonban a csapatok összetétele és ami még fontosabb, edzői stábja, nem jöttek sikerek.

Nem akarom elvenni a kedved, sőt, sok jó meglátás van az írásodban Perkon, de inkább szűkítsd a ligák és sportágak listáját 3-4-re és ismert meg őket. Ez lehet amolyan staféta is számodra, hogy mely eseményekre akarsz fogadni és utána ha egy adott meccset be tudsz illeszteni a mintába, akkor fogadd meg. Ha a szorzók kedvezőek, de a bajnokság ismerete, hírek és más egyebek után mégsem érzed úgy, akkor hagyd ki a meccset. Azt, hogy kvázi vaktában lősz mérkőzésekre, csak azért mert 1-2 éve a minta alapján ennek jönnie kell, az felelőtlenség.

A foci (és az összes többi sportág) folyamatosan változik, senki se mondta volna meg, hogy egy City - Pool meccs, ahol két olyan edző, akik a támadófocit preferálják, ők egy unalmas 0-0-át hoznak le, mert Guardiola telerakta a gatyát meccs előtt Klopp miatt. Ezt a stat nem mondja meg.
De lehetne hasonló intő jel például a Montpellier játéka is a francia ligából:
2015-16: 47 kapott gól, 7 döntetlen és elsősorban hektikus játék és középmezőny
2016-17: 66 kapott gól, minden második meccsen vereség, éppen hogy bennmaradtak az első osztályban
2017-18: 33 kapott gól (második legkevesebb a PSG után), 18 döntetlen (magasan a legtöbb), újra középmezőny magabiztos, de unalmas játékkal
2018-19: 7 kapott gól (második legkevesebb), 4 döntetlen 9 forduló után és 4. hely

Mi történt a Montpellier csapatával?
Érkezett az a Michel Der Zakarian, aki a defenzív foci híve, van hogy 9 védekező mentalitású játékost is a pályára küld csak azért, hogy az egy pont meglegyen. Ezzel a fogadók többsége nem számolt. Jött a 2017-18-as szezonban a változás és az egyik legstabilabb középcsapattá vált Der Zakarian irányításával a klub, akik most már az élmezőnyt ostromolják. 2017 nyaráig több más francia csapatnál tevékenykedett az örmény tréner, ahol hasonló elveket vallott. A munkája most kezd beérni, de ezt nem mutatja meg az elmúlt évek történelme és statisztikai adathalmaza.

Én azt mondom, hogy az ilyen múltbéli statisztikák csak egy minimális mankót adhatnak a jövővel kapcsolatban (olyan 10-15%). A többi az a jelen, csapatok aktuális helyzete, formájuk és még sok egyéb más tényező, amit figyelni kell és még így is csak egy kis szeletére látunk rá egy találkozó kapcsán az tényezőknek.

Örülnék és szívesen olvasnám a naplód, hogy egy ilyen elképzelés hogyan fut be, vagy hogyan finomítasz rajta stb.

Pozzato köszönöm a véleményed, röviden reflektálnék az általad leírtakra.

Ha figyelmesen elolvasod a hozzászólásom, láthatod, hogy a felvázolt ötlet nem tartalmaz sem a kiválasztásnál, sem a szűrésnél, sem pedig a rendszer felállításánál és kockázati besorolásánál olyan kritériumokat, hogy "csapat", "forma", "támadószellem", "edzői mentalitás", "kevés gólos meccsek". Egy dolgot tartalmaz: oddsok.

Ezen és ezek szűrésén alapul.

Én nem minősítettem az ötletet, ez csak egy fajta kiválasztás az ezerfajta kiválasztási módszer közül. Én csak egy ötletet vázoltam fel, és konkrét eset példával támasztottam alá, valós eredményekkel és oddsokkal.

A "kvázi vaktában lősz mérkőzésekre"..., "jönnie kell", és "felelőtlenség" fordulatokra pedig megint csak azt tudom mondani, hogy vélhetően felületesen olvastad el a hozzászólásom, hiszen pont az volt a lényege, hogy csak a profitáló odds sávokon belüli kiválasztást kell keresni, továbbá azt hiszem sehol nem volt leírva, hogy a profitáló múltbeli minták garanciák a jövőbeli profitra.
Mert természetesen nem azok.
Ha belegondolsz éppen ezért is van a kockázati besorolás és a több szálon futtatás (több bajnokság szerinti fogadási rendszer felállítása), a kockázat szétterítése, mert pont lehet olyan természetesen, hogy a rendszer egyes elemei veszteségesek lesznek, de a teljes rendszer nem.
Az pedig, hogy a statisztika mit mond meg, meg mit nem mond meg, arra azt tudom válaszolni, hogy a csatolt kivonat alapján ebben az esetben a statisztikai elemzés szerint value fogadásokat sikerült kötni.

Visszatérve még a"jelen"-re, a "csapatok aktuális helyzetére", és a "formára", azt megkérdezhetem hogy ezek a tényezők nem múltbeli adatokon alapulnak? Márcsak a logikai következetesség miatt. Köszönöm!

Akkor a mind a ketten felületesen olvastuk el egymás mondandóját.

Teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem tartalmazza azokat a kritériumokat. Pont ezért írtam le, hogy ezekkel egyáltalán nem számolsz, gyakorlatilag csak az oddsokat veszed figyelembe, semmi mást, amit továbbra sem tartok jó ötletnek, de hátha az idő és az eredmények téged igazolnak.

Ha az oddsok szemszögéből közelítjük meg a dolgot, akkor gyakorlatilag még hongkongi kosármérkőzésre is fogadhatsz vagy akár koszovói másodosztályú meccsre, mert szinte mindenről van adathalmaz a neten. Az már egy másik kérdés, hogy ez mennyire lesz hasznos.

Megmondom őszintén, először nem töltöttem le az excel fájlt, aztán most megnéztem és fogalmam sincsen kinél, de már láttam valahol ezt a mintát és pontosan ugyanilyen felépítést.

Lehet megint félreértem a mondandódat, de azt mondod, hogy gyakorlatilag teljes rendszer nem lehet veszteséges. Ez bátor kijelentés, pláne annak fényében, hogy mindössze egy már meglévő szezont teszteltél.  Felmerül bennem számtalan kérdés:
- Mi alapján határozod meg az oddstartományt? Mondjuk az elmúlt 4 évben sok volt a Bundesligában a vendég győzelem 1.85-ös szorzón, akkor abba beleveszed még az 1.87-et is, vagy az 1.80-at is? Ha mondjuk sok volt az underdog (ahogyan írtad), akkor ott milyen határt szabsz? Azért kérdezem, mert akár egy tizedes (sőt kisebb oddsoknál százados) eltéréssel is változhatnak a kapott eredmények.
- Használsz súlyozott átlagot vagy úgy random a 6 évvel ezelőtti eseményt is ugyanannyira tartod fontosnak, mint a tavalyit?
- Mennyire számolsz azzal, hogy egy bajnokság dinamikája mondjuk 5 évvel ezelőtt teljesen más volt, mint tavaly? Magyarán a már említett súlyozott átlag nélkül ugyanúgy veszed azt, hogy mondjuk 5 éve overes volt valamelyik liga, 1,5 éve meg stabilan underes? Azaz a 6,5 év adatai arra utalnak, hogy elvileg overesnek kéne lennie, közben folyamatosan underes lett, így a 2,5 over mondjuk 1.95-ös szorzón fals értékeket ad? Azaz nem alkalmazkodsz a változásokhoz?
- Mikor fogadod meg a mérkőzéseket? Te most már meglévő adatokat vizsgálsz, viszont élőben folyamatosan változnak az oddsok, így hiába van benne az adott tartományban egy csapat, de lehet majd mikor visszanézed, akkor az utolsó másodpercben épp kicsúszik belőle, így elvileg benne sem kéne lennie a fogadások között, magyarán az egy fals információ volt.
- Hány iroda oddsait nézed?

Lenne még jó pár kérdésem, de ezeket is csak azért tettem fel, mert mikor az ATP Tour mezőnyét vizsgáltam underdog eredményekre, akkor teljesen más eredményeket kaptam súlyozott és nem súlyozott átlagra. Előbbi sokkal közelebb állt az aktuális szezon valóságához, mint az utóbbi, míg utóbbinál voltak óriási holtsávok is. A másik, hogy az oddsoknál néztem, ha teniszben mondjuk szabsz egy határt, akkor azt mégis mikor fogadod meg? Mert lehet, hogy épp kicsúszik a határból az adott játékos, de valami olyasmi történik közvetlen meccs előtt, amivel minden megváltozik.

Az oddsmogásokkal te gyakorlatilag nem is számolsz, mivel már olyan adatokat vizsgálsz, amik lezárultak. Egy éppen zajló szezonnál viszont az általad megfogadott összes eseménynél figyelni kéne az órát, hogy mikor kezd, mikor zárják a piacot meccs előtt, hogy azon a szorzón tudd megfogadni, ami később "bekerül" a te adatbázisodba. Ha előbb fogadsz meg valamit és utána változik az esemény szorzópárja, akkor fals értékekre fogadtál.

A "jelen" és az "aktuális" szó pedig éppen arra utal, hogy az adott csapat, aznap milyen formában van. Lehet itt hatalmas adathalmaz arról, hogyan játszott mondjuk a Real Madrid múlthéten ilyen és ilyen oddson hogyan nem szerzett gólt, ha a mostani fordulóban Isco újra játékra alkalmas és megváltozik minden.

Ne vedd ezt támadásnak, azért írom így, mert ezekre nekem magamtól kellett rájönni (és még sok minden másra is). Ha komolyan gondolja az ember, akkor ez drága tanulópénz, főleg, ha felületesen végzi a dolgát.

En pl, az oddsz problemara egy bizonyos idoben rogzitett atlag oddszot javasolnek ,amivel erdemes szamolni, gondolom az osszes toppbajnoksagra lehet fogadni az osszes irodanal, viszont ami aggodasra ad okot szerintem az a merkozesek szama egy bajnoksagon belul, mert gondolom ha megvizsgalnank azokat az oddsz tartomanyokat ahol minuszba van a roi , ott is talalnank olyant ,h az elejen jol ment majd szepen lezuhant. Ami gondolom a mostani szuresnel egybol megy a kukaban, mert csak a + ot nezzuk , pedig a - bol is sokat lehet tanulni. De en szeretnek meg olvasni Perkontol, mint ahogy privatban is irt egy ket magyarazatot.   :cya:

#2179 október 16, 2018, 20:15:03, Tomka
Sziasztok Skacok!

Tudom, hogy nem fog tetszeni, amit írok, de dobjátok ki a picsába a több évnyi statisztikai adatokat. Maximum arra lesz jó, hogy foglalja a biteket és roncsolja a merevlemez szektorait... Pont a jelenlegiekre semmit nem fog hosszútávon okozni. Vannak olyan variációk, amik hosszútávon jónak tűnnek, de nem lesznek azok. Mindig pont úgy fognak ingadozni az odds-ok, hogy te csessz rá. Csak múltbéli statisztikai adatokkal a jövőt nem lehet megnyerni. Itt nem lehet...

Persze, ha valaki ezt mondta volna nekem 5-6 éve, azt mondom, hogy menjél te a fenébe. Tudjátok hány munkaórám van az excelek és adatok gyűjtésébe? Mennyi pénzt költöttem arra, hogy megvettem külföldi statisztikai adatokat és elemezgettem? Inkább nem akarom összeadni, mert sírva is fakadnék. Mindig elmondom, hogy nézzétek meg mennyi munka órát foglalkoztok vele és, hogy megérte-e. Nem fogja, lehet valaki abban a tévhitben él, hogy megfogja, de nem fogja. Ha hiszitek, ha nem. Persze nem fogjátok, mert a sportfogadásban mindenki azt hiszi Ő az okosabb és a másik csak valamit kihagyott, ami igaz is lehet. De nem lehet csak múltbéli statisztikával a jövőre verifikációt készíteni. Persze nem kell nekem elhinni, hiszen nem is ismertek, az is lehet hazudok és csak azt akarom, hogy ne küzdjetek.
Nem, nem ilyen vagyok. Küzdjetek! de úgy, hogy később nyerjetek!
Én is azt mondom, hogy a számok nem hazudnak, csak éppen nem a múltbéli adatokat, hanem a jelenlegiek kell vizsgálni! Sokáig hittem én is benne, hogy majd a múltbéli statisztikáimmal megváltom a világot, no ez nem sikerült.

Ha egy tanácsot megfogadsz, vagy megfogadtok, sokkal fontosabb, ha az odds változásokat figyelitek és ebből próbáltok valamit kiszűrni. Mi a kezdeti és meccs előtti odds. Szakirodalmak azt írják, hogy 15 %-s változást már érdemes vizsgálni, én mondjuk nagyobb (28-30 %-os) változásnál vizsgálnék eseteket.
Itt is lehet bődületes adatokat gyűjteni és ebből sokkal hamarabb lehet profit rést találni némi bankmenedzsmenttel. De szerintem még anélkül is lehet hosszútávon nyerni vele.

Néha megosztó személy vagyok, de tudom milyen 3-4 éven keresztül csak szívni és a 36-48 hónapból csak 12-ben nyerni a többiben pedig csak a mínuszt számolgatni. Sokszor azt gondolja az ember, hogy ő majd okosabb lesz, na ő majd megtalálja a rést. Elárulom, a sportfogadó portáloknál olyan fejlesztők vannak, akik megtalálták már. Csak a jelenből tudtok táplálkozni, amit mindenki csak akkor tud meg, a múltat már a intelligens szoftverek annyi kombinációban kielemezték, hogy esélytelen hosszútávon rést találni.

Azért páran szoktatok követni, emlékeztek rá, hogy miket számolgattam a statarea-s adatokkal? 30e listát csináltam, tele információkkal és próbálkoztam rést találni. Ment is 2 hónapig utána pedig telibe lett szarva a dolog...

Szerintem kímélje meg magát mindenki attól, hogy múltbéli adatokkal akar a jövőbe látni. Szerintem nem fog menni, de kívánok hozzá sok sikert, hogy ne kudarc legyen a vége. :)

Üdv.
Tomka




Tény, hogy a statisztikai alapon történő fogadásokkal sem könnyebb megtalálni a Szent Grált.
Énis statisztikai alapon próbálok lyukat találni már jópár éve, de eddig csak a Tomka által írtakat tudom megerősíteni. Ha találok is valami jónak ígérkezőt, az hosszú távon nulla profitos (jó esetben). Ettől függetlenül lelkes vagyok és szerencsére már csak legyintek egyet amikor beigazolódik az éppen aktuális stratégiáról, hogy nem működik. Nem baj, majd jön a következő :)
Én óvva intenék mindenkit a különböző oldalak statisztikáinak elemzésétől. Saját mintavételezéssel kell dolgozni. Az oddszok tétrakásnál például nem azok lesznek mint a statisztikai oldalon. Ugyanez igaz arra is például, mikor kihagysz egy meccset valamilyen általad kívülálló okból (internetelés nincsen/kocsmázol/elfelejted/stb). Ez a kihagyott meccs a netes archivált statisztiai oldalakon ott lesz és bekerül a későbbi elemzéseidbe, a valóságban viszont nem lesz megjátszva ez a meccs.
Odds alapján én hanyagolnám a szűrést. Ha 2.00 a max odds, akkor a 2.01 már kuka? Ha meg megteszed jófejségből, akkor meg máris szembeköpted a stratégiát. Inkább vegyél bele minden odds-ú meccset, és akkor nincsen probléma velük, tisztán tudsz számolni.
Minél jobban szűkíted a tartományt, annál kevesebb a fogadások száma és annál félreveztőbb, hogy nyerő stratégiát találtál. Statisztikai alapon egy 1-2 ezer tényleges fogadás kell a stratégiával, hogy valami konklúziót le lehessen vonni.
Szerintem :)

A statisztikai alapú fogadásokhoz csak annyit írnék, hogy a múlt csak a múltat mutatja meg, a jövőt nem mutatja...
Ha mutatná a jövőt akkor mindenki milliomos lenne a fogadással meg a tőzsdével is.
Pl. a németeknél sok underdog győzelem volt, de a tavalyi Dortmund folyton beleszaladt a késbe a kicsik ellen (nem tudok pontos statot, csak mondtam egy példát)
Ez elvesztegetett idő lesz összeállítani egy ilyen statisztikát.
Más a helyzet akkor ha az ÉLŐ meccs statot nézzük, az valamelyest reális képet ad, ha 0-0 de az egyik csapat 20 szor lőtt kapura és a másik is már 4 szer, valamint 1.20 ra adta a meccs előtti szorzót, akkor ott sanszos hogy lesz gól, még magasabb oddsnál is érdemes. Ilyenkor én figyelem a pálya talaját is egyébként.
Tökéletes példa erre, hogy volt multhét hétfőn valami cseh utánpótlás meccs, ott ugye minimum 3-4 gólok vannak, és a stat alapján rohadt sok gólt várt az ember. Még félidőben is 0-0 volt, de nem volt szinte kapura tartó lövés 3-1 volt... Nem is tettem rá, 0-0 lett, stat alapján meg 3-2 kellett volna legyen....


Szerintem hosszú távon itt nincs járható út, nem lesz milliomos az ember. Néhány 10 vagy 100 ezret össze lehet szedni, azt is rövidtávon.

Perkon, nekem csak egy rovid tanacsom van... csinald, vezsesd becsuletesen tovabb ugy ahogy jonak latod. Sehol sincs leirva, nem lehet a mult statisztikait masmindennel is otvozni, es jo eredmenyt elerni. Es megha valaki akar duzzoghatna is, szerintem olyan nincs hogy: Nekem nem sikerult valami, szoval nem letezik... :D

Ehhez a múltbeli dologhoz még annyit tennék hozzá, ha igazán mélységében belegondolunk, akkor valahol kis túlzással majdnem minden fogadás szempontjából értékelhető adat múltbeli dolgokon, tényeken, adatokon alapszik, azon lehet esetleg vitatkozni, hogy milyen régi adatokon (2 perccel ezelőttin vagy elmúlt idényen alapul), meg a "nem régi" adatok jelentőségén.
Mert mi a forma pl: Elmúlt 5 meccs, vagy elmúlt x meccs.
De van valahol leírva olyan szabály, hogy ha vki megnyerte az elmúlt 3 meccsét (mondjuk erős ellenfelekkel szemben) és találkozik olyannal otthon, aki elvesztette az utolsó 3 meccsét (gyenge ellenfelekkel szemben), akkor biztos nyer a hazai csapat? Meg ha nyer is, azért nyert egyértelműen, mert "jobb" formában volt?
Minden esemény független egymástól és nem következik a múltbeliből a következő. Na de ez igaz a "nem régi" adatokból fakadó elemzésekre is. Illetve szerintem úgy teljes a kép, hogy egyedi eseményekből nem következtethetünk egyedi eseményekre, de a nagy számok törvénye  alapján egy nagy mintájú adathalmazból vonhatunk le következtetéseket a jövőre nagy mennyiségű eseményre.
Mondok egy egyszerű példát: Azt nem tudom megmondani, hogy a Lyon-Amiens meccs döntetlen lesz-e biztosan, de azt bizonyos hiba%-kal elég pontosan meg merem mondani, hogy a Francia első osztályban hány db döntetlen lesz az idény végére. Csak az a baj, hogy erre nem kapok oddsot, mert a fogadóirodák sem hülyék. Remélem értitek mit akarok ezzel mondani.

Még nem láttam egy olyan számokkal alátámasztott sikeres stratégiát sem, ami "nem régi" adatok elemzésén alapult, mint hogy a jobb forma mindig győz, ha sáros a talaj, rossz az idő, kevés gól lesz, defenzív csapat meccsein kevés gól van, nem játszanak a kulcsemberek, azért kaptunk ki egyértelműen, stb...
És sokszor persze nem is azért nem sikeresek az erre épülő stratégiák, mert nem igazak önmagukban a tények, amin alapulnak, hanem mert ezt a tényt tudják a fogadóirodák is, és egyszerűen nem adnak rá hosszútávon értékelhető és profitot termelő oddsot.

Vagy ott a híres megérzés-faktor... A megérzésben is vannak szerintem múltbeli dolgok: "Láttam őket múltkor játszani, tetszett, jól tolták" és hasonlók. És mivel általában az emberek nagy többsége még ha rögzíti is a fogadásait, az már a feledés homályába vész, hogy megérzésből tette-e az adott fogadást, ami ugye azért jó, mert legalább azt mindig el lehet mondani, hogy a megérzés mindig bejön :)

Az élő fogadásnál gól vadászatnál is ugye tényekből táplálkozunk (eddigi helyzetek, kapura lövések, stb., illetve összehasonlítjuk hasonló meccsek hasonló állásával), tehát azt mondjuk, ha volt legalább 10 kapura lövés biztos lesz még gól? Az igazi kérdés itt is az, hogy mennyire biztos? Milyen oddson? Abban az oddsban lesz érték? Pl: 20 perc. van egy rakás kapura lövés, tuti lesz gól, de olyan kicsi rá az odds, hogy ha hosszútávon ilyen "stratégiát" játszom, akkor az sem elég, ha csak 10-ből 8-szor jön be....

Szerintem ha statisztikázunk, ha nem, az oddsnak mindig központi jelentősége van, mert végső soron azt fogadjuk meg, az dönti el, mennyire lesz nyereséges a játékunk, hosszútávon pedig egyértelműen akkor leszünk pluszban, ha pozitív várható értékű fogadásokat kötünk. Tök mindegy, hogy milyen eseményre és milyen piacra játszunk, élőben vagy sem.

Tehát szerintem már csak ezért is érdemes egy stratégiának legalább az egyik legfontosabb tényezőjét az odds részét is elemezni.

Az a helyzet, hogy a bajnokság vége felé, ha megfigyeled a portálok is alkalmazkodnak ahhoz, hogy egy adott bajnokságban mennyi 0-0, 1-1, 2-1, 1-2, 0-1, 1-0, stb alakul és, hogy ez az utóbbi évekhez képest hogy alakul.
Ezt is vizsgáltam egy időben, igaz rövid ideig. De a bajnokság utolsó 5 fordulójánál megnéztem, hogy milyen eredmények voltak és, hogy a melyikből kellene még több. Na ezt a fogadóirodák is figyelik, amilyen eredményekre "szükség" volt még, azokat az oddsokat pedig alacsonyabban tartják.
Igazad van, hogy elemezni kell az odds-t, de szerintem nem elég önmagában csak az odds tényét vizsgálni. Hanem a mozgását is érdemes figyelemmel kísérni.

Egyébként annyira jó lenne ha valamilyen adatbázisban lennének full odds mozgású adatok, eredmények, akár külön táblákban is. Simán lehet scripteket rájuk írni...
Tök m1 lenne mysql, mongodb, mariadb-ben lenne... csak lenne.

Idézetet írta: Tomka Dátum október 19, 2018, 10:17:16
Egyébként annyira jó lenne ha valamilyen adatbázisban lennének full odds mozgású adatok, eredmények, akár külön táblákban is. Simán lehet scripteket rájuk írni...
Tök m1 lenne mysql, mongodb, mariadb-ben lenne... csak lenne.
Betfair-re lehetne ilyet írni, nem egy nagy was ist das. Legalábbis olyat, ami saját maga mintavételez, tehát csak mostantól generálna adatokat. Csak kérdés, hogy mennyire tolerálják, ha csak monitorozol a szoftverrel és nem fogadsz vele.

Idézetet írta: Tomka Dátum október 19, 2018, 10:17:16
... megnéztem, hogy milyen eredmények voltak és, hogy a melyikből kellene még több. Na ezt a fogadóirodák is figyelik, amilyen eredményekre "szükség" volt még, azokat az oddsokat pedig alacsonyabban tartják.

Ezt nem nagyon értem. Kifejtenéd esetleg? Köszi.

Itt arra gondoltam, hogy az utolsó 5 forduló vége előtt megnéztem például az Olasz Seria A ligát. Ott az évek alatt látható, hogy a leggyakoribb eredmények az 1-0 és 2-1.
Na már most, ha az utolsó fordulókban vagyunk és ezek az eredmények jóval az elmúlt évek eredményei alatt vannak (darabszámban), akkor várhatóan most az utolsó fordulókban több ilyen eredményre van lehetőség. Na ekkor megnéztem a meghirdetett oddsokat a pontos végeredményre és lássunk csodák nem voltak olyan magasak, hogy megérje rájuk fogadni. Sőt szépen csúsztak le az oddsok, ha nem jöttek olyan eredmények, ami javította volna a statisztikát.
Lehet kombinálni kéne ezen adatokat a sima H-D-V vagy under/overrel.

Remélem így érthetőbb. :)
Tomka

Ha van egy jól letesztelt stratégiád, akkor jön csak a neheze, a türelem :) ha 5 milliós a bankod és 1%(50000ft) fogadsz akkor viszonylag szépen termel, de ha csak 100000ft és belefutsz egy hosszabb bukó szériába felmegy az agyvized és feltolod az egészet hogy visszahozd a bukót... Ismerős sokaknak ugye? Én azt mondom inkább spórolj össze legalább 1 milliót és játssz 5%(50000ft), akkor nem kapsz agyérgörcsöt hogy jaaaajjj istenem 2 hónapja indultam és még csak 40000ft plusszba vagyok :) mert sajnos ez nállam igen idegesítő tud lenni hogy beleöl az ember napi 2-3 órát és 1 hónap alatt 10-20ezer plusszba vagy... 30x3=90óra... Számítsuk átlag órabérbe 1000x90=90000ft ha dolgoznál valamit közben :D ezzel csak annyit szeretnék jelezni a fogadó társaknak, ha nincs megfelelő összeg félretéve erre a célra akkor inkább hagyják a fenébe mert csak idegtépő várakozás lessz belőle, időpocsékolás minimális haszonért :)

Sziasztok!

Mostanában többször belefutok - különböző irodáknál is - olyan problémába, hogy az iroda egy kiválasztott eseményt nem enged gyűjtőben fogadni.
A tippmix-nél tudjuk , hogy vannak kötési kitétellel játszható események, ahol valószinű a könnyebben kivitelezhető csalások miatt nem engedik single bet-ként megjátszani ezeket.
De fordítva mi értelme van tiltani bármit is? Ahelyett, hogy örülnének, hogy a palimadár még kötésben is akarja megtenni.......

Szóval ezekről van vkinek infója/ötlete? Köszi,