Kézi-Aréna

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában


Lukacs is atmegy gyorbe, mondjuk nem volt annyira meglepo, de lagalabb lesz magyar is  ;D

Lukács Viktória hároméves szerződést kötött az ETO-val.

Fradi
Snelder és Klivinyi  megy.
Stolle, Bölk, Behnke, Janurik, Kovács érkezik

#2042 január 03, 2020, 18:34:12, csacsi1899
Kácsor, Lakatos meg a Debrecenbe megy, ha minden igaz.

Szerk: Kácsor hosszabbított Vácon, és a Lakatos pletyka sem igaz.

Felmentették tisztségéből Kim Rasmussent, a női kézilabda-válogatott kapitányát

    A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége kedden felmentette tisztségéből Kim Rasmussent, a magyar női válogatott szövetségi kapitányát.

    Az MKSZ tájékoztatása szerint az elnökség felkérte Pálinger Katalin alelnököt és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral. A tervek szerint a Bajnokok Ligája-címvédő Győr, valamint a Ferencváros vezetőedzője együtt látná el a szövetségi kapitányi feladatokat a március 20-22-én sorra kerülő győri olimpiai selejtezőtornán, valamint azt követően a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön.
    A dán Kim Rasmussen a lengyel válogatottal 2013-ban és 2015-ben is negyedik lett a világbajnokságon, majd 2016-ban a román CSM Bucuresti csapatát Bajnokok Ligája-győzelemig vezette. A magyar válogatott élére 2016 májusában nevezték ki, azóta a nemzeti együttes története legrosszabb Európa-bajnoki, és két legrosszabb világbajnoki helyezését produkálta. A kontinenstornán 2016-ban a 12., 2018-ban a hetedik helyen végzett, a vb-n 2017-ben 15., tavaly pedig 14. lett.
    Decemberben, a Japánban rendezett olimpiai kvalifikációs vb-n a magyarok a csoportkör utolsó fordulójában egy góllal kikaptak Romániától, így nem jutottak a középdöntőbe. Rasmussent a meccsen előbb sárga lappal figyelmeztették, majd a hajrában a reklamálása miatt kétperces kiállítással sújtották csapatát. A játékvezetői tévedésekkel tarkított összecsapás után az edző sportszerűtlenül viselkedett, nem megfelelő szóhasználattal élt a sajtótájékoztatón, ezért a nemzetközi szövetség (IHF) azonnali hatállyal felfüggesztette, ám a vizsgálatot azóta sem folytatta le ellene, ezért nem tudni, milyen büntetés vár rá.
    A válogatott a rossz szereplés ellenére kijutott az olimpiai selejtezőtornára, ahol Szerbia, Kína, valamint Oroszország lesz az ellenfele márciusban. Az első két helyezett indulhat a nyári, tokiói játékokon.
    Pálinger Katalin kedden a Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott: bár az eredmények elsőre nem ezt tükrözik, Kim Rasmussen jó munkát végzett, és a célul kitűzött olimpiai szereplés még elérhető.
    Az alelnök hangsúlyozta: a kialakult helyzetben azt kellett figyelembe venniük, hogy  mi a legjobb a csapatnak.
    "Márpedig ez a stabilitás és a biztonság" - fogalmazott. Hozzáfűzte: információik szerint az IHF Rasmussennel kapcsolatos döntésére nagyjából másfél hónapot kell várni, és a válogatottat nem akarták bizonytalanságban tartani.
    "Minden oldalról körbejártuk a témát, és megvizsgáltuk a lehetőségeket. Most csak azzal szabad foglalkoznunk, hogyan juthat ki a csapat az olimpiára" - mondta a korábbi világklasszis kapus.
    Pálinger elárulta azt is, hogy a két magyar edző és klubjaik pozitívan reagáltak a megkeresésre.

forrás: mti


Kim Rasmussen: könnyű magyarázat és kifogás a felfüggesztésem

    Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott távozó szövetségi kapitánya szerint könnyű magyarázat és kifogás, hogy a nemzetközi szövetség (IHF) decemberben felfüggesztette.


    A kedden menesztett szakvezető a dán TV2-nek elmondta, hogy november végén négy évvel meghosszabbították a szerződését, mert a magyar szövetség (MKSZ) illetékesei elégedettek voltak vele.
    "Furcsa, hogy akkoriban még elégedettek voltak a munkámmal és a csapat fejlődésével, most pedig hirtelen nem tartják szem előtt az elvégzett munkát. Ha valami bosszant, akkor ez nagyon" - nyilatkozta.
    Rasmussen úgy fogalmazott: könnyű magyarázat és kifogás a felfüggesztése, de a következő válogatott összetartás február közepén lesz, az olimpiai selejtező pedig márciusban, tehát szerinte kellett volna készíteni egy vészforgatókönyvet, és megvárni az IHF döntését.
    "A szövetség türelmetlen volt, ezért a felfüggesztés miatt feláldoztak" - közölte.
    Decemberben, a Japánban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a magyarok a csoportkör utolsó fordulójában egy góllal kikaptak Romániától, így nem jutottak a középdöntőbe. A szövetségi kapitányt a meccsen előbb sárga lappal figyelmeztették, majd a hajrában a reklamálása miatt kétperces kiállítással sújtották csapatát. A játékvezetői tévedésekkel tarkított összecsapás után az edző sportszerűtlenül viselkedett, nem megfelelő szóhasználattal élt a sajtótájékoztatón, ezért az IHF azonnali hatállyal felfüggesztette, ám a vizsgálatot azóta sem folytatta le ellene, ezért nem tudni, milyen büntetés vár rá.
    Rasmussen a keddi interjúban elmondta, tudomása szerint a történtek tisztázása már folyamatban van az IHF-nél.
    A dán edzőt 2016 májusában nevezték ki, azóta a magyar válogatott története legrosszabb Európa-bajnoki, és két legrosszabb világbajnoki helyezését produkálta. A kontinenstornán 2016-ban a 12., 2018-ban a hetedik helyen végzett, a vb-n 2017-ben 15., tavaly pedig 14. lett.
    A menesztett kapitány felidézte, hogy sérülések és várandósság miatt szinte soha nem tudta a lehető legerősebb összeállításban szerepeltetni csapatát, minden világversenyről kulcsemberek hiányoztak.
    "Folyamatosan valami újat kellett építenem, és amikor éppen felépítettem valamit, akkor további sérülések vagy terhesség miatt újra kellett kezdeni mindent, különösen a kulcspozíciókban. A védelmet - amelynek a jelentőségével mindenki tisztában van - háromszor kellett felépítenem. Kaotikus volt, de számomra őrülten izgalmas is egyben, mert új kihívásokat jelentett" - magyarázta.
    Rasmussen elárulta, hogy telefonon értesítették az elbocsátásról, miközben Ausztriában síelt. Amikor tudomást szerzett a döntésről, megszakította a pihenését, Magyarországra utazott, hogy lezárja kapcsolatát a magyar szövetséggel (MKSZ), és összecsomagoljon. Ezután visszatér Dániába, ahol már csak a jövőbe tekint.
    "A kézilabda és az edzősködés az életem. Természetesen szeretnék a lehető leghamarabb visszatérni" - mondta. Hozzáfűzte, szívesen dolgozna ismét a hazájában, de készen áll egy újabb külföldi kalandra is.
    "A feladat határozza meg, mit vállalok. Tíz éve dolgozom külföldön, és rengeteg nemzetközi tapasztalatot szereztem, ezeket senki sem veheti el tőlem" - vélekedett.
    Az MKSZ elnöksége felkérte Pálinger Katalin alelnököt és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral. A tervek szerint a Bajnokok Ligája-címvédő Győr, valamint a Ferencváros vezetőedzője együtt látná el a szövetségi kapitányi feladatokat a március 20-22-én sorra kerülő győri olimpiai selejtezőtornán, valamint azt követően a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön.
    A magyar válogatott ellenfele Szerbia, Kína és Oroszország lesz az olimpiai selejtezőn, az első két helyezett indulhat a nyári, tokiói játékokon.


forrás: mti

Hol van a játékosok felelossege a sztoriban? Tan Kim hagyta ki a helyzeteket, vagy o csinált folyamatosan belemenest? Hol van Hafra, Klujber, Kovacsics stb felelossege?

Ami meg szanalmasabb hogy kineveznek ket edzot, abbol az egyik az az Elek aki total leepiti a fradit. Tegnap x az mtkval, blben eselytelen a 8koze jutas. Egyre kilatastalanabb a jatek.


Legalabb akkor kertek volna fel Vovat..




Odense jövőre átalakul:

Érkezők:
Lois Abbingh
Ayaka Ikehara
Rikke Iversen

Távozók:
Stine Jørgensen
Trine Østergaard
Kathrine Heindahl
Ingvild Bakkerud
Nathalie Hagman
Suzanne Bækhøj
Anne Mette Pedersen

a novemberi infó igaznak bizonyult:

Három évig a Győri Audi ETO KC csapatában folytatja pályafutását Silje Solberg. A norvég hálóőr nagy reményekkel és tervekkel érkezik Győrbe 2020 nyarán.

Folytatódnak a 2020/21-es szezon keretének bejelentései a Győri Audi ETO KC csapatánál. Kapusposztra Silje Solberg érkezik, aki a Siófok mezét cseréli zöld-fehér szerelésre.  ,,Igazán rutinos játékosról van szó, akit már jó ideje figyelemmel kísértünk. Kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok, aki a norvég válogatott elsőszámú kapusa, és nagyon jól ismeri a magyar viszonyokat, hiszen már második éve hazánkban kézilabdázik. Pár héttel ezelőtt, Laura Glauser bejelentésekor is utaltam arra, hogy kapusposzton hosszútávú megoldásra törekszünk, vagyis két fiatal, ugyanakkor rendkívül rutinos hálóőrrel tervezzük megerősíteni keretünket. Ebbe a koncepcióba tökéletesen illeszkedik Silje Solberg, igazi sportember, rendkívül pozitív személyiség, aki minden bizonnyal hosszú időre remekül megoldja Laura Glauserrel a kapusposzt feladatait csapatunkban. Hároméves kontraktust írtunk alá Siljével." -nyilatkozta dr. Bartha Csaba elnök.

,,Nagyon örülök, hogy nyártól csatlakozhatok a Győri Audi ETO KC-hoz. A világ legjobb csapatáról van szó, ez pedig izgatottá tesz. Szeretnék megfelelni az itteni magas elvárásoknak, és szeretném, ha ki tudnám venni a részem a sikerekből a jövőben is. Az, hogy Győrben folyamatosan a legjobbat kell nyújtani csak még inkább motivált a váltásra, hiszen maximalista vagyok, és szeretném kihozni mindig a legjobbat magamból. Bízom benne, hogy sok szép siker részese lehetek majd, de addig is igyekszem jelenlegi csapatomat segíteni." -mondta Silje Solberg.

Silje Solberg 29 éves, 2014-ben a magyar-horvát rendezésű EB-n aranyérmet, 2015-ben Dániában világbajnoki címet, majd 2016-ban Svédországban ismét EB aranyat ünnepelhetett a norvég válogatott tagjaként. 2012-ben Szerbiában egy Európa-bajnoki, 2017-ben Németországban világbajnoki ezüstérmet nyert. Junior világversenyről is van egy EB aranyérme, 2009-ben tagja volt a magyar junior válogatottat legyőző norvég csapatnak, majd 2010-ben Dél-Koreában junior világbajnoki aranyérmet szerzett. Klubszinten a norvég Helset és a Stabaek csapatai után a dán Holstebro-ba igazolt, ahol 2015-ben EHF Kupa, 2016-ban pedig KEK győzelmet is ünnepelhetett.  2016-ban az Issy-Paris játékosa volt Franciaországban, mielőtt 2018-ban a Siófokba igazolt. A Balaton-parti csapattal tavaly ismét EHF Kupa győzelmet ünnepelhetett.

Siófok Győrt nézte valaki?
Hogy kaptak 21 gólt és dobtak 12őt első félidőbe?  ;D :D
Védelem? Kapus? Támadás?
jól kiszoptak, ideje volt már  ;D :D  :laugh:

Idézetet írta: csak1tomi Dátum január 22, 2020, 23:35:58
Siófok Győrt nézte valaki?
Hogy kaptak 21 gólt és dobtak 12őt első félidőbe?  ;D :D
Védelem? Kapus? Támadás?
jól kiszoptak, ideje volt már  ;D :D  :laugh:

Simán belealudtak... sok technikai hiba... nem működött semmi... mondjuk a második félidő sem volt sokkal szebb, csak abban már a Siófok is sokat hibázott...

MAGYARORSZÁG, Ausztria és Svájc rendezheti közösen a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokságot!!!

,,Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, de úgy határoztam, hogy a szezon végével befejezem aktív sportolói pályafutásomat. Sokat gondolkodtam a folytatáson, de úgy érzem, ez a legjobb számomra. Örülök, hogy Győrben maradhatok, a klub számít rám a jövőben is, az utánpótlásban a fiatal kapusokkal fogok foglalkozni. Párhuzamosan elkezdem az edzői licencek megszerzését, korábban a felsőfokú tanulmányom mellett középfokú edzői képesítést is szereztem, hiszen szeretnék hozzájárulni, hogy a magyar kézilabdázás kiemelkedő kapushagyományai a jövőben is biztosítva legyenek. Viszont ebben a szezonban még sok fontos mérkőzés áll előttünk, azon vagyok, hogy mindent megtegyek az ETO sikerességéért, minden mással a szezon után szeretnék foglalkozni." – mondta Kiss Éva.

,,Örömmel maradok továbbra is Győrben, hiszen itt minden adott a magas szintű és sikeres munkavégzéshez. Örültem, hogy nem csak kapusként, hanem az edzői stáb tagjaként is kivehetem a részem a munkából. Silje és Laura fantasztikus kapusok, öröm lesz velük dolgozni. Természetesen a meccsekről sem akarok lemaradni, de akár csak idén, úgy jövőre is az lesz a legfontosabb a kapusposzton, hogy jó teljesítménnyel segítsük a csapatot, nem pedig az, hogy éppen ki az, aki a védést bemutatja." – zárta gondolatait Amandine Leynaud.

Akkor jövőre 2 kapus lesz Glauser és Solberg ;)

Idézetet írta: csak1tomi Dátum január 29, 2020, 19:26:14
,,Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, de úgy határoztam, hogy a szezon végével befejezem aktív sportolói pályafutásomat. Sokat gondolkodtam a folytatáson, de úgy érzem, ez a legjobb számomra. Örülök, hogy Győrben maradhatok, a klub számít rám a jövőben is, az utánpótlásban a fiatal kapusokkal fogok foglalkozni. Párhuzamosan elkezdem az edzői licencek megszerzését, korábban a felsőfokú tanulmányom mellett középfokú edzői képesítést is szereztem, hiszen szeretnék hozzájárulni, hogy a magyar kézilabdázás kiemelkedő kapushagyományai a jövőben is biztosítva legyenek. Viszont ebben a szezonban még sok fontos mérkőzés áll előttünk, azon vagyok, hogy mindent megtegyek az ETO sikerességéért, minden mással a szezon után szeretnék foglalkozni." – mondta Kiss Éva.

,,Örömmel maradok továbbra is Győrben, hiszen itt minden adott a magas szintű és sikeres munkavégzéshez. Örültem, hogy nem csak kapusként, hanem az edzői stáb tagjaként is kivehetem a részem a munkából. Silje és Laura fantasztikus kapusok, öröm lesz velük dolgozni. Természetesen a meccsekről sem akarok lemaradni, de akár csak idén, úgy jövőre is az lesz a legfontosabb a kapusposzton, hogy jó teljesítménnyel segítsük a csapatot, nem pedig az, hogy éppen ki az, aki a védést bemutatja." – zárta gondolatait Amandine Leynaud.

Akkor jövőre 2 kapus lesz Glauser és Solberg ;)

Leynaud-t nem értem... 33 évesen egy világklasszis kapus miért hagyja abba!? Ráadásul ő nem is sérült félévente...  ???

Idézetet írta: zsivany20 Dátum január 30, 2020, 12:10:47
Leynaud-t nem értem... 33 évesen egy világklasszis kapus miért hagyja abba!? Ráadásul ő nem is sérült félévente...  ???
Nyugi, nem hagyta abba.

A L'Équipe információja szerint a szülés után visszatérő Siraba Dembélé az idény végén elhagyja a francia Toulon női kézilabdacsapatát, és a román CSM Bucuresti-be távozik.

A 33 éves balszélső 2019 novemberében ikreknek adott életet, és jelenleg a visszatérésen dolgozik, ugyanis szeretne ott lenni a nyári tokiói olimpián. Legutóbb 2019 áprilisában játszott meccset klubcsapatában, a Toulonban, és bár a szerződése 2021-ig köti a francia csapathoz, a L'Équipe úgy tudja, a nyáron távozhat, és Románia felé veheti az irányt.

A világ- és Európa-bajnok Dembélének nem a CSM lenne az első külföldi csapata, a 2012–2013-as idényben a dán Randersben játszott, majd 2013 és 2016 között az északmacedón Vardar Szkopjét, míg 2016 és 2018 között az orosz Rosztov-Dont erősítette.

A Toulon egyébként már meg is találta az utódját Marine Dupuis személyében, aki két évre írt alá.