Szerencsejáték Szabályozás

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Idézetet írta: benson Dátum június 26, 2013, 14:36:02
Aki bármilyen okból kifolyólag utcára vonul, hogy nemtetszésének adjon hangot, az legalább tesz valamit, mert a semminél ez is jobb. Pont ők azok, akikkel nem lehet bármit elhitetni. Itt nem az lenne a lényeg, hogy minden szerződést semmissé nyilvánítson a Kúria (egyébként sokan már a futamidő felénél járva saccperkábé lényegében vissza is fizették a felvett összeget), hanem maga az elv, hogy kiállnak egy sorstársuk mellett és a bankok kizsákmányoló gyakorlata ellen. A nagy többségnek sajnos ez is csak egy hír a sok közül az esti Barátok közt előtt, de ők akkor ne is elégedetlenkedjenek soha, ha tenni nem akarnak, vagy legalább azonosulni a szándékkal. Többek között az "úgy sem tudunk semmit tenni" hozzáállás vezetett oda, ahol most tart ez az ország és maga a világ is.

Most ebben az ügyben azon van a vita, hogy az árfolyamrést külön fel kellett volna-e költségként tüntetni a szerződésben. A THM ugyanakkor tartalmazta azt.

Ez az árfolyamrés elenyésző szelete a hitel teljes költségének, ha ezt elengednék, akkor sem sokkal lenne beljebb az ügyfél. (lényegében a deviza vételi és eladási árfolyam különbözetéről beszélünk, ami banktól függően 2-4% közötti, ennyivel csökkenhetne az ügyfelek teljes fizetési kötelezettsége a teljes visszafizetendő összegre vetítve. Ez sem kevés persze, az eddig megfizetett törlesztőrészletek 3-4%-a íródhatna jóvá tőketörlesztésként, plusz ezeknek a töredék összegeknek a kamatai.)

Az meg így nem teljesen igaz, hogy a futamidő felénél visszafizették már kb. a teljes összeget, legfeljebb az eredetileg felvett hitelnek megfelelő összeget.  :)
Jellemzően a tőketartozás a futamidő első felében csak a harmadával csökken, változatlan árfolyam mellett is (fix kamatozású forinthitelnél is), itt meg ugye még a forint gyengülése is sokat rontott az arányokon.

Ez nem banki trükk, az elején még nagyobb a tartozás, a törlesztőrészlet nagyobb részét teszi ki a kamatfizetés. (ha felveszek egy tízmilliós hitelt, akkor az első hónapban a 10 millió 1 havi kamatát fizetem ki, míg a futamidő legutolsó hónapjában csak a hátramaradt pár tízezer forint a havi kamatát számolják fel. Legalábbis az annuitásos törlesztőrészlet számításnál.)

Azt nem tudom, hogy az utcára vonulók közül hányan érdekeltek személyesen ugyanebben a problémában és hányan vonulnak ki zsigeri bankellenességből, de az rég rossz, ha abból lesz rendszer, hogy mindenki elkezd hőzöngeni a vélt vagy valós sérelmei miatt!
Mindenkinek vannak sérelmei, ebből hamarabb lesz polgárháború, mint a rossz döntéseit belátó politikus.

Valahogy nem olyan országban akarok élni, ahol bármikor pofámba kaphatom a könnygázt, mert valaki éppen szabadságharcol...

De az általad említett tüntetéseknél nem volt tömeg, mármint ahhoz képest amire én gondolok. Majd ha minimum fél millió ember lép az utcára meghatározott céllal. És itt nem a TV Székház elleni gyújtogatásra gondolok, bár az is megérne egy misét. (A szélsőségesek úgyis odacsapódnak ahol van egy kis balhészag.) Kitartás kell én ezt aláírom. Be is áshatják magukat, vagy műveleti területnek nyilváníthatják az utcát. Több százezer ember ellen nem tudnának mit csinálni. Mellesleg Viktor arcára is kiváncsi lennék. A maradék százezrekből persze majd lehet TEK-et toborozni.  ;D

Egységes fellépés meg azért sem nagyon lehet itthon, mert nagyon "jól" meg lett osztva a társadalom!
A jelenlegi kormányzati politika minden társadalmi csoportnak igyekszik ellenségképet kínálni, tessék választani:


pedagógus  - aki nyáron 3 hónapig az állam pénzéből nyaral
egyetemista - aki nem akar dolgozni, inkább élősködik és romkocsmákba jár
nyugdíjas - volt kommunista, aki ingyen utazik
munkanélküli - aki mindent megtesz, hogy ne kelljen dolgoznia és segélyt kaphasson
rokkantnyugdíjas - csaló, aki leszázalékoltatta magát, hogy ne kelljen dolgoznia és az államon élősködhessen
hajléktalan - büdös akadály az aluljáróban
roma - élvezi, hogy lophat és segélyből élhet
trafikos - az előző kormányzat kegyeltje, jogos, ha elveszik a megélhetését
multi - akinek több boltja van, mint nekünk. hja és persze kizsákmányol, akkor is, ha messze több adót fizet és több embernek ad munkát, mint a magyar vállalkozások
egyéni vállalkozó - ügyeskedő csaló
bankrendszer - gaz kizsákmányoló. Bár a belső fogyasztást a segítségükkel akarjuk élénkíteni...
közüzemi szolgáltató - gaz, extra profittal dolgozó kizsákmányoló (bár a nemzeti dohányboltokban magasabb lesz az árrés, de sebaj)
szegényebb devizahiteles - a hülye, aki nem olvasta el a feltételeket
(gazdagabb devizahiteles - hitelkárosult, megsegítendő!)


Szóval annyi törésvonal van, hogy nagyobb tömeget maximum egy "Orbán takarodj" jelszó alatt lehetne összeszedni, de az emberek többsége igyekszik viselkedni. Még.


Knapp, látom te már a lehetőségeket is felmérted!  ;)
Tudom, hogy esélytelen az egész. Csak azt nem tudom mi kell még, hogy történjen érdemben is vmi. :-\

Idézetet írta: Cpt. Szikla Dátum június 26, 2013, 15:36:36
Csak azt nem tudom mi kell még, hogy történjen érdemben is vmi. :-\
Blokkolják a Betfairt és a Bet365-öt. Vicceskedést félretéve kíváncsi leszek mekkora az emberek tűréshatára..


u.i.: kicsit elkanyarodtunk a témától..
Kérdésem mikorra várható ebből olyan döntés ami alapján egy komolyabb iroda úgy dönt, hogy elhagyja az országot ?

Idézetet írta: Knapp Dátum június 26, 2013, 15:18:18
Most ebben az ügyben azon van a vita, hogy az árfolyamrést külön fel kellett volna-e költségként tüntetni a szerződésben. A THM ugyanakkor tartalmazta azt.

Ez az árfolyamrés elenyésző szelete a hitel teljes költségének, ha ezt elengednék, akkor sem sokkal lenne beljebb az ügyfél. (lényegében a deviza vételi és eladási árfolyam különbözetéről beszélünk, ami banktól függően 2-4% közötti, ennyivel csökkenhetne az ügyfelek teljes fizetési kötelezettsége a teljes visszafizetendő összegre vetítve. Ez sem kevés persze, az eddig megfizetett törlesztőrészletek 3-4%-a íródhatna jóvá tőketörlesztésként, plusz ezeknek a töredék összegeknek a kamatai.)

Az meg így nem teljesen igaz, hogy a futamidő felénél visszafizették már kb. a teljes összeget, legfeljebb az eredetileg felvett hitelnek megfelelő összeget.  :)
Jellemzően a tőketartozás a futamidő első felében csak a harmadával csökken, változatlan árfolyam mellett is (fix kamatozású forinthitelnél is), itt meg ugye még a forint gyengülése is sokat rontott az arányokon.

Ez nem banki trükk, az elején még nagyobb a tartozás, a törlesztőrészlet nagyobb részét teszi ki a kamatfizetés. (ha felveszek egy tízmilliós hitelt, akkor az első hónapban a 10 millió 1 havi kamatát fizetem ki, míg a futamidő legutolsó hónapjában csak a hátramaradt pár tízezer forint a havi kamatát számolják fel. Legalábbis az annuitásos törlesztőrészlet számításnál.)

Azt nem tudom, hogy az utcára vonulók közül hányan érdekeltek személyesen ugyanebben a problémában és hányan vonulnak ki zsigeri bankellenességből, de az rég rossz, ha abból lesz rendszer, hogy mindenki elkezd hőzöngeni a vélt vagy valós sérelmei miatt!
Mindenkinek vannak sérelmei, ebből hamarabb lesz polgárháború, mint a rossz döntéseit belátó politikus.

Valahogy nem olyan országban akarok élni, ahol bármikor pofámba kaphatom a könnygázt, mert valaki éppen szabadságharcol...

Teljesen világos. A banki trükk nem itt volt, hanem ott, hogy rátukmálták az emberekre a devizahiteleket úgy, hogy azoknak jóformán semmi köze nem volt a devizához. Egy öltönyös banki finánc persze ezt is ki tudná magyarázni, jogászokkal a háta mögött, de a lényegen ez sem változtat: ez átverés volt legfelsőbb szinten.
Arra sem vennék mérget, hogy e mögött nem a külföldi érdekcsoportok álltak, akiknek érdeke a magyarság tönkretétele.

Idézetet írta: Cpt. Szikla Dátum június 26, 2013, 15:28:53
De az általad említett tüntetéseknél nem volt tömeg, mármint ahhoz képest amire én gondolok. Majd ha minimum fél millió ember lép az utcára meghatározott céllal. És itt nem a TV Székház elleni gyújtogatásra gondolok, bár az is megérne egy misét. (A szélsőségesek úgyis odacsapódnak ahol van egy kis balhészag.) Kitartás kell én ezt aláírom. Be is áshatják magukat, vagy műveleti területnek nyilváníthatják az utcát. Több százezer ember ellen nem tudnának mit csinálni. Mellesleg Viktor arcára is kiváncsi lennék. A maradék százezrekből persze majd lehet TEK-et toborozni.  ;D

Nem kell TEKet toborozni, az itt tartózkodó idegen katonai erők örömmel gyakorlatoznak egyet, mint 2006-ban tették. Tüntetgetni lehet, változtatni csak vérrel. Készen állsz-e rá? Szégyen ide, vagy oda, én nem...

Idézetet írta: Pozzato Dátum június 26, 2013, 15:38:32
Blokkolják a Betfairt és a Bet365-öt. Vicceskedést félretéve kíváncsi leszek mekkora az emberek tűréshatára..

A dohányosok tűréshatárát nemsokára megismerjük!  :)
A kisebb településeken külön program lesz a cigi vásárlás két héten belül, mikorra kifutnak a most még árusító boltok készletei.

Bennem azért felmerül, hogy az elégedetlenség tényleg akkora-e az ország többségében, hogy mondjuk változtatni akarna, vagy 2-3 millió ember tényleg a jelenlegi helyzetet tartja jónak (vagy a kisebb rossznak)...

Idézetet írta: Knapp Dátum június 26, 2013, 15:32:31
Egységes fellépés meg azért sem nagyon lehet itthon, mert nagyon "jól" meg lett osztva a társadalom!
A jelenlegi kormányzati politika minden társadalmi csoportnak igyekszik ellenségképet kínálni, tessék választani:


pedagógus  - aki nyáron 3 hónapig az állam pénzéből nyaral
egyetemista - aki nem akar dolgozni, inkább élősködik és romkocsmákba jár
nyugdíjas - volt kommunista, aki ingyen utazik
munkanélküli - aki mindent megtesz, hogy ne kelljen dolgoznia és segélyt kaphasson
rokkantnyugdíjas - csaló, aki leszázalékoltatta magát, hogy ne kelljen dolgoznia és az államon élősködhessen
hajléktalan - büdös akadály az aluljáróban
roma - élvezi, hogy lophat és segélyből élhet
trafikos - az előző kormányzat kegyeltje, jogos, ha elveszik a megélhetését
multi - akinek több boltja van, mint nekünk. hja és persze kizsákmányol, akkor is, ha messze több adót fizet és több embernek ad munkát, mint a magyar vállalkozások
egyéni vállalkozó - ügyeskedő csaló
bankrendszer - gaz kizsákmányoló. Bár a belső fogyasztást a segítségükkel akarjuk élénkíteni...
közüzemi szolgáltató - gaz, extra profittal dolgozó kizsákmányoló (bár a nemzeti dohányboltokban magasabb lesz az árrés, de sebaj)
szegényebb devizahiteles - a hülye, aki nem olvasta el a feltételeket
(gazdagabb devizahiteles - hitelkárosult, megsegítendő!)


Szóval annyi törésvonal van, hogy nagyobb tömeget maximum egy "Orbán takarodj" jelszó alatt lehetne összeszedni, de az emberek többsége igyekszik viselkedni. Még.

Az a baj, hogy ezekhez a nagyrészt téves sztereotípiákhoz nem is kell a kormány, csak maguk a tudatlan emberek, a kormány max. "rásegíthet". Ha mindenki kinyitná a szemét (ez persze utópia), és nem az ellenséget keresné mindenkiben, akkor sokkal jobb eséllyel lehetne bármit is elérni.

Idézetet írta: benson Dátum június 26, 2013, 15:47:58
Teljesen világos. A banki trükk nem itt volt, hanem ott, hogy rátukmálták az emberekre a devizahitelek úgy, hogy azoknak jóformán semmi köze nem volt a devizához. Egy öltönyös banki finánc persze ezt is ki tudná magyarázni, jogászokkal a háta mögött, de a lényegen ez sem változtat: ez átverés volt legfelsőbb szinten.

A banknak teljesen mindegy volt, hogy devizában adja-e a kölcsönt vagy forintban...
Ugyanannyit keresett rajta, csak devizát olcsóbban szerezte be.
Az ügyfél meg ha nagy különbséget látott a törlesztőrészletben, akkor értelemszerűen inkább a devizát választotta.

Akármennyire is a bankokra hárítanánk a felelősséget, úgy gondolom, hogy ők sem voltak tisztában a valós kockázatokkal!
Az eredeti tervek szerint 2008-ra (!!!) bevezették volna az eurót hazánkban, ami az euró hitelek árfolyamkockázatát megszüntette volna, a svájci frankost meg csökkentette volna. (a kis kamatkülönbség miatt már nem is lett volna komoly kereslet a CHF hitelekre)

Ha látták volna a bankok a valós kockázatokat, akkor nem hiteleztek volna a fedezet 95-100%-áig jó jövedelmű ügyfeleknek, illetve a fedezet akár 70-75%-áig jövedelem nélküli (!!) ügyfeleknek.
Az árfolyamváltozás a hitelek többségét fedezetlenné tette, ez a banknak sem jó, hisz csak reménykedhet benne, hogy az ügyfél tovább fizeti a hitelt, mert azt bizony nem tudná soha behajtani rajta!
Ha elviszi az ingatlant, azt nyomott áron eladja - nem azért mert szemét, hanem mert áll az ingatlanpiac - abból  nem kapja vissza a követelését, viszont tovább nyomja le az ingatlanárakat és egyre több hitele válik fedezetlenné... Azaz azokat is fel kéne mondania szerződés szerint! Vagy ugye kérhetne pótfedezet bevonást vagy előtörlesztést, de egyik sem reális lehetőség a legtöbb adósnál.

A hitelezők sokkal jobban tudják, hogy a birkát nyírni kell és nem megnyúzni!
A bankrendszernek akkor van profitja, ha teljesítenek az ügyfelek, nem veszítik el a munkájukat, vagyonukat és nem kerülnek be a KHR rendszerbe. (régi BAR lista)
Ez a helyzet a bankok érdekét sem szolgálja. A biztosan nem teljesítő ügyfelek tartozásait nyomott áron eladják faktoring cégeknek, akikben még reménykednek, azok után meg céltartalékot képeznek, ami szintén csökkenti a pénztermelési képességüket.
(nem sajnálatból mondom, csak érzékeltetni akarom, hogy a banknak az a jó, ha az ügyfél szépen fizet gond nélkül 10-20-30 éven keresztül...)

Igazából ha valóban nem lett volna semmiféle deviza fedezet a deviza hitelek mögött, akkor nem tudták volna olcsón kiszórni azokat.

Kezd egy kicsit off topic lenni srácok  :)

Srácok, a devizahiteleknek szerintem nyissunk egy új témát, ha szükséges, "Orbán, és társai" címmel...:)

Idézetet írta: Milan Dátum június 26, 2013, 16:47:30
Srácok, a devizahiteleknek szerintem nyissunk egy új témát, ha szükséges, "Orbán, és társai" címmel...:)

Ilyet azért ne tegyél Milan, mert rátok küldi a TEK-et ;D

Idézetet írta: Milan Dátum június 26, 2013, 16:47:30
Srácok, a devizahiteleknek szerintem nyissunk egy új témát, ha szükséges, "Orbán, és társai" címmel...:)

Ööö... A devizahitelek és Orbán az már két külön téma!  :)

De ami nem ide való, azt nyugodtan át lehet söpörni addig is az OFFTOPIC-ba.,

Idézetet írta: Latzka Dátum június 26, 2013, 17:01:12
Ilyet azért ne tegyél Milan, mert rátok küldi a TEK-et ;D

Rám aztán küldheti...

Amúgy nekem a "TEK"-ről egy 90-es évekbeli üdítő jut eszembe..."tek-víz"-nek neveztük, s kurva finom volt egy egész napos focizás után...ma lehet meg nem innám... ;D