Viccek

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Az építkezésen az egyik melósfigura csak áll, és beszélget. Odahívja magához a főnök:
- Na, fiam, mennyit is keres maga?
- Hát úgy 60 ezret/hó.
- Na, fiam, itt van a félhavi bére, de többet sose lássam.
Odaadja a pénzt, és elzavarja a srácot.
Úgy húsz perc múlva az egyik melós odamegy a főnökhöz, és megkérdezi:
- Főnök, mi baja volt a pizzafutárral?

 - Merre támad az etióp hadsereg?
- ?
- Amerre a szél fúj!

Idézetet írta: BvB_09 Dátum március 24, 2010, 20:01:36
Pécs, Nagy Lajos Gimnázium. Buszos osztálykirándulás keretében viszik
a diákokat a kaposvári Csiky Gergely Színház, Dózsa György c.
színdarabjának előadására. A baranyai megyeszékhelyről az út - busszal
- kb. 1-1.5 óra.
Időben el is indulnak, ám a busz defektet kap és a szókimondó
buszsofőrnek egy órájába telik kicserélni a kereket. Így már
természetesen nem érnek oda időben, csak amikor már javában folyik az
előadás. Nosza, annyi baj legyen, a jegyek ki vannak fizetve, a helyek
fenntartva, mind a negyven ember, élén sofőrünkkel megpróbálja
laposkúszásban elfoglalni a székeket. Az előadásnak pont ebben a
pillanatában ér a szövegkönyv ahhoz a részhez, amikor a jobbágysereget
verbúváló Dózsa így kiált fel:
- Hol késtetek, Parasztok?
Mire hősünk magára véve a felszólítást, így vág vissza:
- Hát b... m.. az anyád, lerobbant a buszunk, te kö...g!!!

Ezt a viccet már olvastam, de akkor sem értettem, hogy miért pont a pécsi Nagy Lajos gimivel mondják. Ott még a buszsofőr sem káromkodik, hiszen katolikus suli ;D

Idézetet írta: Szigo Dátum március 29, 2010, 14:48:37
Ezt a viccet már olvastam, de akkor sem értettem, hogy miért pont a pécsi Nagy Lajos gimivel mondják. Ott még a buszsofőr sem káromkodik, hiszen katolikus suli ;D

Katolikus?  http://www.168ora.hu/punch/gyilkossag-pap-olaszorszag-karacsony-48751.html   ;D

Idézetet írta: csacsa44 Dátum március 29, 2010, 15:10:26
Katolikus?  http://www.168ora.hu/punch/gyilkossag-pap-olaszorszag-karacsony-48751.html   ;D

168 óra?  ;D

(bocs, nem hagyhattam ki... wc-re sem vinném magammal... bár tudom nem ez most a lényeg...  ;) )

Idézetet írta: szumos Dátum március 29, 2010, 15:56:29
168 óra?  ;D

(bocs, nem hagyhattam ki... wc-re sem vinném magammal... bár tudom nem ez most a lényeg...  ;) )

"Oda" én se vinném, oda elég lenne fél óra is!  ;D

Levél a volt feleségnek:

Kedves Susan!
Tudom, hogy a bíró azt mondta, hogy ne találkozzunk a "lehűlés" ideje alatt, de nem tudok tovább várni.
Aznap amikor elmentél megesküdtem, hogy soha többé nem beszélek veled. De ezt csak a sérült kisfiú mondatta velem. Mégis, nem én akartalak először megkeresni. Azt képzeltem, hogy majd te csúszol mászol előttem, hogy fogadjalak vissza. A büszkeségem akarta ezt. Most már látom, hogy ez sokba került. Elegem van abból, hogy úgy teszek mintha nem hiányoznál és nem érdekelne milyen szarul vagyok. Nem számít ki teszi meg az első lépést. Itt az idő, hogy a szíveink beszéljenek helyettünk. Az én szívem ezt mondja: "Nincs még egy olyan nő mint te, Susan." Minden nőben akit meglátok téged kereslek, a szemeidet, a melleidet. De ők nem te. Még csak nem is közelítenek. Két héttel ezelőtt találkoztam ezzel a kiscsajjal az Ithaca Bar-ban.

Hazavittem magamhoz. Nem azért mondom el, hogy megbántsalak, csak szeretném érzékeltetni elszántságomat. Fiatal volt, úgy kb. 19 éves. Tökéletes teste volt, amit csak a fiatalság és a sok év jégkorcsolyázás adhat. Tényleg tökéletes. Feszes cicik, amiket még nem láttál, és olyan segg, hogy összeszaladt a nyál a számban. Minden férfi álma, nem igaz? De ahogy ott ültem a kanapén miközben a
csaj rajtam furulyázott, azt gondoltam, milyen dolgok lettek a legfontosabbak az életünkben. Olyan felszínes az egész. Mire jó egy abszolút tökéletes test? Jobban dugott tőle az ágyban? Hát ebben az esetben, igen. De amit ezzel mondani akarok, hogy jobb ember lett tőle? Jobb szíve van mint az én kevésbé vonzó Susan-omnak? Kétlem. Erre még sohasem gondoltam ezelőtt. Talán kezd benőni a fejem lágya. Később, miután vagy 5x beleélveztem, az jutott eszembe "Miért érzem én magam olyan kiszáradtnak és üresnek?" Ez nem lehetett a hibátlan technikája vagy az eszméletlen nedves puncija, a szüntelen sexvágya vagy bármi más. Valami hiányzott. Mit a fene lehet az? Amikor hirtelen beugrott. Nem volt a régi, mert nem voltál ott Susan! Érted mit akarok ezzel mondani? Semmi sem a régi nélküled. Susan megőrülök nélküled. Minden amit teszek rád emlékeztet.

Emlékszel Carol-ra, az Upper Side-i egy gyerekes anyára, akivel tavaly találkoztunk? Múlt héten átugrott, és hozott egy nagy tepsi lazagne-t. Azt mondta, hogy nő nélkül nem vagyok jól tartva mostanában. Nem igazán értettem, de nem is fontos ez most. Szóval, megittunk egy pár üveg bort, és hipp-hopp, ott dugtam a régi hálószobánkban. Igazi fasztarisznya volt. Mindent megadott amire vágytam, tudod, mint egy igazi nő, aki nem parázik a súlya vagy a karrierje miatt, vagy hogy hallanak-e a gyerekek valamit. Aztán hirtelen kiszúrta a dönthető tükröt a nagyid régi sminkes asztalán. Letette a földre, föléálltunk, és úgy néztük, ahogy döngetem. Nagyon izgató volt, de egyben elszomorított is, mert eszembe jutott, hogy "Susan miért nem tette soha le a tükröt a földre? Már vagy 14 éve megvan az a régi tükör, de mér egyszer sem használtuk erre." Szombaton, a kis húgod ugrott be a bírósági végzés másolatával. Vicky még olyan gyerek meg minden, de már most is jó fej, és igazi barátként viselkedett ebben a nehéz, fájdalmas időben. Sok jó tanáccsal ellátott veled, és úgy általában a nőkkel kapcsolatban. Szeretne minket újra összehozni, Susan, tényleg. Ott iszogattunk a fürdőkádban, és jobb időkről beszélgettünk. Itt van ez a tinédzser lány, akinek ugyanaz a DNS-e mint a tiéd, és csak arra tudtam gondolni, mennyire olyan, mint te voltál 18 évesen. Majdnem elsírtam magam. Aztán egyszer csak kiderül, hogy Vicky igazán szereti az análszex-et. Eszembe jutott mennyiszer próbáltalak rávenni, hogy próbáljuk ki, és hogy mennyi olaj volt ez a tűzre kettőn között. De látod még akkor is, amikor éppen a kishúgod popsijába dugom a farkam, csakis rád gondolok! Így igaz, Susan. A szívedben érzed, tudom. Nem gondolod, hogy újra kezdhetnénk? Töröljünk el minden rosszat, és kezdjünk tiszta lappal.
Szerintem menne. Ha ugyanígy érzel, kérlek, kérlek, kérlek tudasd velem.

Ha meg nem, akkor elmondanád hova tetted a TV távirányítót?
John (Szigo) ;D

 ;D

Meglepődnék ha a nő nem fogadta volna vissza Johnny-t ;)

Ketten motoroznak az országúton egy Harley-Davidsonon. A vezető bőrdzsekije folyton szétnyílik, mert a cipzárja tönkrement.
- Vedd fel a dzsekit fordítva! - javasolja a társa.
Továbbhajtanak, de a nagy sebesség miatt egy éles kanyarban balesetet szenvednek. Egy gazda talál rájuk, aki telefonál a mentőknek.
- Él még valamelyik? - kérdezik.
- Az elől ülő még mocorgott - feleli a gazda -, de csak addig, amíg vissza nem fordítottam a fejét.

Ha már úgyis esik az eső Miami-ban ;D


A székely parasztbácsi befog a szekérbe, készül a szomszéd faluba rokonlátogatóba. A felesége is nagyon szeretne vele menni, ezért elkezd rimánkodni:
- Édes uram, hadd menjek már veled én is!
- Nem lehet, asszony!
- Légy szíves, ne hagyj itthon egyedül! Elleszek én hátul a saroglyán is.
A parasztbácsi azonban nem enged, egyedül vág neki az útnak. Útközben kitör a vihar, és egy villám belecsap hátul a saroglyába. A székely hátrafordul, és így morfondírozik:
- Ej, pedig de szépen kérte...

Két székely télen megy az erdőre fát vágni. A kettő két különböző irányba megy, mire az egyik a másiknak:
- Gyere komám, mert fogtam egy medvét!
Erre a másik:
- Akkor hozd ide!
Az előző:
- Igen, de az istennek sem akar elengedni!

Áll a székely a bíróság előtt emberölés vádjával, kérdi tőle a bíró:
- Na Áron, hogy is volt az az eset?
- Tekintetes bíró úr! Há' úgy vót, hogy eszem a banánt bicskáva. Eldobom a héját. Gyün a román. Elcsúszik a héjján, oszt zsupsz bele, pont a bicskámba! Oszt még hatszó'!

Idézetet írta: jaaas Dátum március 29, 2010, 18:47:39
Ketten motoroznak az országúton egy Harley-Davidsonon. A vezető bőrdzsekije folyton szétnyílik, mert a cipzárja tönkrement.
- Vedd fel a dzsekit fordítva! - javasolja a társa.
Továbbhajtanak, de a nagy sebesség miatt egy éles kanyarban balesetet szenvednek. Egy gazda talál rájuk, aki telefonál a mentőknek.
- Él még valamelyik? - kérdezik.
- Az elől ülő még mocorgott - feleli a gazda -, de csak addig, amíg vissza nem fordítottam a fejét.

:2funny:  :great:

- Doktor úr, a feleségem terhes lett, ezért szeretném megkérdezni, hogy ezentúl hogyan csináljuk a szexet?
- Hát kedves uram, az első hónapokban csinálhatják teljesen normálisan, majd a terhesség középső szakaszában térjen át a kutyapózra... végül az utolsó harmadban a farkaspózt ajánlom.
- Farkaspóz? Hát az meg milyen?
- Ül a lyuk mellett és vonyít.

Hosszú, átszerelmeskedett éjszaka után a fiatalember aléltan dől le a csaj mellé, akit az este csípett fel.   

Körülnéz a szobában, és az íróasztalon meglátja egy férfi fényképét:  -A férjed? - kérdezi idegesen
-Nem, te kis buta, tudod, hogy nem vagyok férjnél.
-Akkor a volt pasid?
-Egyáltalán nem - válaszolja a csaj a fülét harapdálva.
-Akkor meg ki az?
-Én, a műtét előtt...


Nénike odamegy a sírásóhoz a temetőben.
-Neharagudjon aranyoskám, de megmondaná merre találom a 41es parcella 34-es
sírt???
-Höhö ezt bírom... elmászkálnak, aztán meg nem találnak vissza..




A szenilis színész sehol sem kap szerepet, mert mindig elfelejti a szöveget. Egy nap azonban egy könnyű feladatot ad neki az igazgató:
- Fogod ezt a rózsát a középső és a mutatóujjad közé. Beleszagolsz és azt mondod: "Ó, ez a kedvesem illata!".
Minden jól megy a próbákon, eljön a premier napja. A színész elmondja a szöveget baki nélkül, mégis amikor befejezi, oltári nagy röhögés tör ki a nézőtéren. Mikor lejön, rögtön szalad az igazgatóhoz, hogy miért nevetnek, hiszen jól mondta a szöveget. Az igazgató vörös fejjel:
- A rózsát itt hagytad, te szerencsétlen!