csabax tippek

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában



#22351 november 07, 2018, 23:25:41, csabax
Előzetes: Lyon - Hoffenheim DNB 1

Leginkább arra alapozom azon elgondolásomat, hogy a házigazda Lyon fogja megnyerni ezt a mérkőzést, hogy az első meccsel ellentétben, amikor bokasérülés miatt nem játszhatott a francia együttesben, ezúttal ott lesz a csapatban Nabil Fekir. Róla érdemes tudni, hogy nem csak jó játékos, de csapattársai számára nagyon sokat számít a jelenléte a pályán. Arra is érdemes visszaemlékezni, hogy Fekir nélkül is majdnem nyertek a franciák a Hoffenheim otthonában (ami, ugyebár, Sinsheim és Rhein-Neckar Aréna), s csak az utolsó perc utáni hosszabbítás 3. percében, azaz a 93. percben bírt egyenlíteni - és ezzel pontot menteni - a Hoffenheim.

Előhozakodhatnék azzal is, hogy a Lyon továbbra is veretlen a Bajnokok Ligájában, pedig már eltelt három forduló és már a visszavágóknál tartanak a csapatok, de az talán jelentősebb dolog, ha azt említem,, hogy utóbbi 11 meccsén mindössze csak egyetlen egy vereséget szenvedett a Lyon, és akkor is a francia bajnokságban egyeduralkodó PSG tudta csak legyőzni. Még augusztus volt, amikor vereséget szenvedett a Nizzától, ám most már november hónap elején járunk, de az eltelt időszak alatt mindössze csak a PSG győzte le az Olympique Lyon együttesét. Ráadásul az a párizsiak elleni vereség idegenben volt, tehát ha csak a hazai pályán játszott mérkőzéseket veszem figyelembe, és - ugyebár - nem árt ezt tenni, hiszen ezúttal is otthon játszik a Lyon, akkor tényleg azt lehet mondani, hogy augusztus vége óta veretlen az együttes.

Mégis nem ezt a szép sorozatot említem fő helyen, ugyanis nekem elegendő annyit tudni, hogy Nabil Fekir most már pályára fog lépni a Hoffenheim ellen. Nekem bőven elég ennyit tudni erről a találkozóról, hiszen így már eléggé biztos vagyok abban, hogy nem fog kikapni hazai pályán a Lyon, és Fekir már egymagában is elegendő ahhoz, hogy a franciák felé billentse a mérleg nyelvét.

Persze, olyasmivel is "előjöhetnék", hogy Dubois és Gouiri, illetve Amiri, Posch, Rupp, Szalai, Geiger, Hubner és Vogt nem fognak játszani, ám bevallom, hogy a fentebbiek tudatában nekem már csak a magyar vonatkozás érdekes ebből az előbbi névsorból. Egyébként a csatár Szalai Ádám betegség miatt lesz kénytelen hiányozni a vendégektől.

A két csapat közötti első mérkőzés igencsak izgalmasra sikeredett: 0-1, 1-1, 2-1, 2-2, 2-3, 3-3. Ezúttal nem várok hasonlóan látványos és eseménydús mérkőzést, hanem mindössze csak annyit várok, hogy 1-2 góllal jobbnak bizonyul majd a Lyon.

Ja, majd elfelejtettem: az a "DNB" a tippnél csak amolyan biztonsági dolog. Semmi más és/vagy semmi több.


2-2. Tét vissza.
A 90+2. percben egyenlítettek a vendégek.

#22352 november 10, 2018, 22:34:52, csabax
Manchester City - Shakhtar 1  :great:

#22353 november 07, 2018, 23:27:08, csabax
Juventus - Manchester Utd 1  :noway:

#22354 november 12, 2018, 00:35:23, csabax
Bayern - AEK, Bayern 1.5 gól felett  :great:

Idézetet írta: csabax Dátum november 03, 2018, 15:29:16
Real Madrid - Valladolid, 4.5 gól alatt ázsiai hendikep  :great:
2-0

#22356 november 12, 2018, 10:58:58, csabax
Dinamo Zagreb - Trnava 1  :great:

Olajmágnások csicskáztatják az európai foci vezetőit, beleremeghet az újabb Football Leaks-botrányba a FIFA elnöke
"A PSG alig két év alatt több mint 218 millió eurós (!) hiányt halmozott fel a megaigazolásokkal, így gyors tőkeinjekciókra volt szükség.
... Hogy a nagyságrend érthető legyen: a Bayern München főszponzora, a Deutsche Telekom évi 29 millió euróval támogatja a csapatot azért cserébe, hogy a klub buszától kezdve a játékosok melegítőjéig kizárólag és mindenhol csak a T-logó legyen látható."

https://444.hu/2018/11/07/olajmagnasok-csicskaztatjak-az-europai-foci-vezetoit-beleremeghet-az-ujabb-football-leaks-botranyba-a-fifa-elnoke?fbclid=IwAR0SgR81kDiOqHPGLGo9dz6Q_D0DmtW-GWRZ4WiQN9F5vCMU3dYuGbGuJrM


#22358 november 12, 2018, 12:04:12, csabax
Fenerbahce - Anderlecht 1X  :great:

Róla szólnak a hírek és vele van tele a sajtó. Szerintem illene már megkeresnie balra a második ajtót is. :-)
+: Ezek a Viktorok furcsán vezetnek manapság!

KASSAI VIKTORON RÖHÖG AZ EGÉSZ VILÁG!!!
https://trollfoci.blogstar.hu/2018/11/08/kassai-viktoron-rohog-az-egesz-vilag-/63659/?fbclid=IwAR0tI4OChTTOXUskSHpDMvOnJfR7VtW9aiNiBkJqxGFCtKjraAjo84OHFlE



Idézetet írta: csabax Dátum november 03, 2018, 22:09:23
Erről megfeledkeztem, így tehát pótolom most:

Hertha Berlin - RasenBallsport Leipzig X2  :great:

Tényleg minden tiszteletem Dárdai Palié, s ahogyan többen mások is mondják, "le a kalappal" a berlini csapat teljesítménye előtt, de ezúttal mégis úgy vélem, hogy nem fog nyerni a Hertha az RB Leipzig ellenében. Ha úgy tetszik, akkor erre az összecsapásra is rá lehet fogni valamennyire a "magyar rangadó" jelleget, hiszen mindkét csapatnál van magyar érdekeltség. A hazaiaknál - ugyebár - magyar az előbbiekben említett edző, akinek még a fia, Dárdai Palkó, azaz ifj. Dárdai Pál is ott található a keretben, míg a másik oldalon a kapus Gulácsi Péter, valamint a magyar őssel rendelkező, immár Magyarország fociválogatottjában is bemutatkozott Willi Orban szerepel.

A fővárosi gárda jól teljesít hazai környezetben, de az a helyzet, hogy a lipcseiek is jól játszanak idegenben. Tehát úgy lehet mondani, hogy ezen a téren döntetlen van a két csapat között, amelyek 16-16 ponttal amúgy is egymás mellett-mögött vannak a német élvonal pillanatnyi tabelláján: 6. RB Leipzig, 7. Hertha Berlin. Ráadásul még a gólkülönbség is közel döntetlen, a Hertha esetében +5, míg a vendégeknél +7 a dolog. Mindezek után még az elmúlt fordulókbeli forma alapján is annyira lényegtelennek tűnik nekem a két csapat közötti különbség (Hertha: 2 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség; RB Leipzig: 3 győzelem, 3 döntetlen, 0 vereség), hogy kénytelen vagyok úgy gondolkodni, hogy leginkább döntetlen lehet az eredmény, esetleg egy hajszálnyival több esélye van a vendégcsapatnak. Szóval, röviden és tömören: X2.

Lehetne előhozakodni olyasmivel, hogy Gersbeck és Kade sem fog játszani a hazaiaknál, de ezt feleslegesnek tartom említeni, hiszen mindketten a cserék cseréinek számítanak. Viszont ha már arról van szó, hogy a berlinieknél Grujic biztosan hiányozni fog, valamint Skjelbred hiányzása is valószínűsíthető, akkor már olyasmit érdemes emlegetni, hogy bizony két olyan focista hiányozhat majd Dárdai Pál csapatából, akik adott esetben stabilitást adhatnak a berlini együttesnek.

A másik oldalon mindössze a támadó középpályás Emil Forsberg játéka bizonytalan. Gulácsi fog védeni, a Willi Orban, Dayot Upamecano, Ibrahima Konate trióból kerül majd ki a két középhátvéd, míg Sabitzer, Demme és Kampl is ott lesz a középpályán, elöl pedig a dán válogatott Yussuf Poulsen és a német válogatott Timo Werner fog szerepelni. Plusz, ha szükséges lesz, akár még a francia utánpótlás válogatott Jean-Kevin Augustin is szerephez juthat.

Összegzés gyanánt: szerintem annyira nem jelent majd előnyt a hazai pálya, hogy a jobbára egyenlő erők küzdelmében leginkább döntetlent várok. Esetleg aprócska vendégsikert.

0-3

Idézetet írta: csabax Dátum november 04, 2018, 06:07:27
Borussia Mönchengladbach - Fortuna Düsseldorf 1  :great:

Nálam ez bizony egy jelentősen egyenlőtlen párosítás. Mégpedig a hazaiak javára. Én most csak arra tippelek, hogy győzni fog a Borussia Mönchengladbach, ám egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy végül majd akár 2-3 gólos különbséggel fog nyerni Dieter Hecking edző együttese.

Jelenleg bizony hatalmas előnyük van a hazaiaknak. A Borussia Mönchengladbach jelenleg a 4. helyen tanyázik, mindössze 4 ponttal lemaradva a listavezető Dortmundtól, míg a Fortuna Düsseldorf kieső helyen van a maga szerényke 5 pontjával. Igen, a vendégcsapat 9 bajnoki mérkőzésen szerzett összesen 5 pontot, míg a hazai gárda ugyancsak kilenc forduló után már 17 pontnál jár. Arról sem árt megemlékezni, hogy a Borussia Mönchengladbach csapatából mindössze két focista, az egyaránt 5-5 gólos Thorgan Hazard és Alassane Plea lényegesen több gólt szerzett eddig, mint a Fortuna Düsseldorf teljes csapata!

Amelyik 9 forduló után mindössze 6 gólnál jár. Úgy, hogy 4 gólt otthont szerzett és idegenben csak 2 góllal terhelte meg az ellenfelek kapuját. Talán jobb is nem belegondolni abba, hogy a Borussia Mönchengladbach esetében 11-2 a hazai gólok mutatója. Ja, és majdnem elfelejtettem hozzátenni az előzőekhez: Jonas Hofmann 4 szerzett gólnál tart a hazaiaknál. Tehát mindössze három mönchengladbachi focista bőven kétszer több gólt szerzett már, mint az összes vendégjátékos. Ez ám a Fortuna!

Szerintem mindezek után azt már felesleges is megemlíteni, hogy a Borussia Mönchengladbach eddig 4 mérkőzésből 4-et nyert meg hazai környezetben, míg a düsseldorfi alakulat még egyetlen egyszer sem bírt nyerni idegenben. A vendégeknél négy hiányzó lesz (Diego Contento, Oliver Fink, Andre Hoffmann, Raphael Wolf), a hazaiaknál pedig csak egy (Julio Villalba), szóval még ezen a téren is jobban áll Dieter Hecking csapata.

A Gladbach várhatóan már a mérkőzés legelejétől nyomást fog gyakorolni a Düsseldorfra. Ha ennek a meccsnek a végén nem lesz legalább 1-2 gólos különbség a hazaiak javára, akkor étkezési célból elő fogok keresni egy kalapot!

3-0

Idézetet írta: csabax Dátum november 04, 2018, 13:35:07
Sint-Truiden - Zulte Waregem DNB 1  :great:

Szerintem megérdemel némi "ajtócsapkodást" ez a mérkőzés.

Ugyanis, elvileg, simán és könnyedén kellene győznie a hazai együttesnek. Bár azt sem felejtem, hogy úgy voltam azzal a PSV Eindhoven elnevezésű alakulattal is a bajnoki mérkőzése előtt, hogy ha már éllovas és az addigi 10 mérkőzésén 10 győzelmet aratott, plusz ráadásul még az üldöző Ajax elöl sem árt menekülnie, talán képes lesz legalább 2 góllal győznie hazai pályán a Vitesse ellen. Ám annyira nem sikerült a dolog, hogy a vendégcsapatnál hiába volt piros lapos játékos már a 14. percben, s hiába játszott majdnem végig emberelőnyben a meccset az a "szerencsétlen" PSV, mert alig-alig bírt győzni 1-0-ra.

Nos, a Sint-Truiden esetében is hasonlót kockáztatok. Rajtam ne múljon, én megint megpróbálom, s maximum majd ismét "pofára esés" lesz a történet vége. És onnantól kezdve majd agresszív kismalacként mondhatom majd a következő bukásnál, hogy "nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni, én így szállok le a bicikliről".

Azért tettem oda a tipphez a "döntetlen esetén a tét visszajár" dolgot, mert szükségesnek tűnik némi elővigyázatosság. Elvileg, hangsúlyozom ismét, hogy elvileg, nagyon könnyedén illene nyernie a hazai csapatnak, de hát ki tudja, hogy merre, visz a végzet. Göröngyös utakon, persze, hogy persze.

Ez a Sint-Truiden a mezőny kellős közepén, azaz a 8. helyen tanyázik, míg a Zulte Waregem az utolsó előttin, vagyis a 15. helyen szerénykedik. Olyasmivel is elő lehet hozakodni, hogy a Sint-Truiden annyira jó otthon, hogy hazai környezetben még csak vereséget sem szenvedett eddig, ellenben pedig a Zulte Waregem annyira gyengén szerepel idegenben, hogy eddig egyetlen egyszer sem bírt győzni, s 6 idegenbeli mérkőzésén mindössze 1 döntetlenre és 5 vereségre "futotta" erejéből.

Lehetne előhozakodni azzal is, hogy forma tekintetében is sokkal jobban áll a hazai gárda, mint a vendégcsapat, de hát utólag majd ez is feleslegesnek bizonyulhat, hiszen simán előfordulhat majd, hogy borul a papírforma, s az egész mérkőzést végigtámadó hazaiak ezúttal képtelenek lesznek gólt-gólokat szerezni, míg a meccsen "bunkerfocit" játszó és saját kapujuk elé betömörülő vendégek eredményesen zárják le egyetlen kontratámadásukat és azzal a találattal megnyerik majd a mérkőzést. Bőven sokszor lehet ilyesmit látni a különböző sporteseményeken.

Természetesen, ha ezúttal a Sint-Truiden részéről a japán Daichi Kamada, vagy netán az elefántcsontparti Yohan Boli, vagy esetleg a kongói Jordan Botaka betalál az ellenfél kapujába, vagy akár mindhárman gólt-gólokat szereznek majd a Zulte Waregem elleni bajnoki mérkőzésen, akkor lehet majd örömködni, s nem pedig arra gondolni, hogy mi lett volna, ha...

2-1

Idézetet írta: csabax Dátum november 04, 2018, 15:36:37
Racing Club – Newell's Old Boys 1  :great:

Lisandro Lopez nem csak Európában tartozott a "pengés" focisták közé, hanem odaát, Dél-Amerikában is jól teljesít a csávó. Hiába immár 35 éves a portugál FC Porto és a francia Olympique Lyon egykori argentin válogatott légiósa, mert egyelőre nem a visszavonuláson és/vagy a focicsuka szögre akasztásán gondolkozik, hanem jelenleg ő Avellaneda város egyik büszkeségének, a Racing Club focicsapatnak a házi gólkirálya.

Szerintem ő - vagyis az előbbiekben említett Lisandro Lopez - lesz most legalább egy gól szerzője. Persze, részemről akár 2-3 gólt is szerezhet. Az tutira biztos, hogy én nem fogom megakadályozni a gólszerzésben! Ám az sem okozhat problémát, ha - mondjuk - mégsem ő, hanem a jó formába lendült Gustavo Bou fog feliratkozni a gólszerzők közé. Vagy netán Guillermo Fernandez szerez majd gólt. Nekem teljesen mindegy, hiszen a tippnél csakis annyi a lényeges, hogy győzzön a Racing Club.

Amúgy nagy lehetőség előtt van hazai együttes, ugyanis amíg a Racing Club de Avellaneda jelenleg éllovas a 26 csapatos argentin focibajnokságban, addig ellenfele, Lionel Messi nevelőklubja, vagyis a Newell's Old Boys a mezőny második felében, egészen pontosan a 17. helyen szerénykedik. Pluszban a hazai gárda formában van, a vendégcsapat pedig nem csak formán kívül van, hanem némileg saját magán kívül is van.

Ugyan tényleg lehetne több és szerintem felesleges adatot összehordani, ám számomra csakis annyi tűnik jelentősebb dolognak, hogy a hazaiak első számú kapusa, az Argentínában született, de immár chilei állampolgár Gabriel Arias sérülés miatt nem fog védeni, s helyette várhatóan a hozzá hasonlóan tapasztalt Javier Garcia lesz majd a hazaiak hálóőre, de hát részemről az van, hogy egyáltalán nem tartom lényegesnek ezt a dolgot.

Így vagy úgy, akárhogyan és akármilyen összeállításban úgyis könnyedén fog nyerni a hazai együttes. Ha pedig majd a mérkőzés góllövőit böngészve "szembe jönnek" a Lisandro Lopez és/vagy a Gustavo Bou nevek, akkor nem érdemes meglepődni, hiszen csakis az történt, aminek történnie kellett.

Ennyi és semmi több!

1-0