Tippster matematika

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Tavalyi fogadásaimmal tesztelgettem néhány felvetésem, ötletem, melyből 1-2 túlélte a teszt időszakot teljes mértékben.
Most, hogy újra tudok fogadni a bet365 új oldalán, feltöltöttem 15.000-t mely a bónusszal együtt már 30.000 Ft kezdőtőkét ad.

Én személy szerint csak bajnokságokra szeretek fogadni, és csak nevesebb ligákba.
Nagyrészt döntetlenre fogadok, néha viszont előfordulhat nagy oddsos "esélytelenebbre" fogadás is.
Én nem vagyok a híve a kis 1,5-ös oddsok rakásának.

Tabellák, egymás elleni meccsek, vélhető kezdő felállások. Ezek azok melyek alapján számolok esélyt a kimenetelnek.
Sokszor nem is ismerem magát a csapatot, amire rakok. Csupán csak az eredményeik, játékosaik erősségét látom. Ez nem gondolom, hogy hátrány lenne, sőt, talán még előnyöm is lehet, ugyanis így nem hajlok egyik csapat felé sem végeredményben, csupán a neve miatt.
Jövőhéten előveszem a régi exceleimet, és csinálok pár újat is, melyben összegzem a "kedvenc X-es ligáim" eredményeit.
Ezt a naplót tulajdonképpen magamnak írom, segít, és fejleszti az ember gondolkodását, ha vissza tudja nézni, milyen helyzetekben mit döntött és miért, valamint hogyan fogadott régebben. Ezen kívül remélhetőleg segítek pár kezdőnek is elindulni a gondolkodásmenete fejlesztésében, valamint ha más is foglalkozik ilyesmi 3.00-6.00 oddsok fogadásával, ami nagyrészt döntetlen az nyugodtan keressen fel, negatívum abból nem származik, ha megosztjuk egymással a tapasztalatokat-véleményeket.

Amint meglesznek a táblázatok jelentkezem ismét, és feltöltöm őket, hátha valakinek hasznos lesz rajtam kívül.
Addig is sikerekben gazdag fogadást mindazoknak akik nálam jártak! :cya:


Köszi Lancer!  :ok:

Elkezdtem egy táblázatban összegezni az elmúlt 3 évre a "kedvenc" ligámat döntetlenre.
Kiemelve a csapatok közül azokat akik az átlagnál többet X-elnek, mind összesítve, mind otthon, mind vendégként. Külön kiírva a gólarány, és a kiemelteknél a gól különbség is.
Francia National 2013-14 már kész van, feltöltöm még ma, a többit holnap folytatom.
Ha van valakinek észre vétele, vagy kiegészíteni valója az írhat nyugodtan

Őszintén szólva, kicsit meglepődtem, hogy már 22-en letöltötték a táblázatomat, nem hittem volna, hogy ennyien olvassák majd a naplómat.
Köszönöm mindenkinek  :)

Annyit változtattam, hogy csak az utolsó 2 szezon tabelláját és adatit gyűjtöm ki, mert a 3.-nál már a fele csapat nem is abban a ligában van, így értelmetlen lenne.
A Francia National kész van, ma még megcsinálom a liga 2-t mindenképpen, és talán az angolokba bele kezdek.

A kérdésem most az lenne hozzátok, hogy a tétrakási módszereim közül szerintetek melyik bizonyulna jobban hosszútávon?
Az alap feltevés hogy 3.00-as átlag oddsokra rakok, és 40%-os találati arányt tudom tartani.
Megnyitok egy szavazást mely 2 napig él.
Csatolmányban feltöltöm a két lehetőséget tétrakásra.

Azért szavaztam az 1,4 kötésre mert ott már 2 találat esetén is van nyereséged az meg hogy több találat esetén nem ugrik annyit a nyereség az szerintem mindegy a lényeg hogy profit legyen. A kérdésem az lenne mi alapján választasz ki majd döntetleneket mert gondolom azokra szeretnél majd fogadni ha jól sejtem. Legalább is a single fogadásoknál.

Írtam levelet, beszéljük meg ott ami érdekel.

Na teljesen kész vagyok a táblázatokkal.
13 liga, utolsó 2 szezonja, összesített,-csak hazai,-csak vendég,-gól arányok.
Úgy döntöttem nem teszem publikussá itt a naplómban ezt a táblázatot. Több óra munkám van benne.
Aki tesz érte, segít nekem, annak szívesen átküldöm levélben. Keressen fel akit érdekel.

A képet és az első táblázatot is több mint 20-25-en nézték még, szavazni mégsem tudtak csaj 2-en, így azt lezárom, és több ilyen nem is lesz, mert nem veszik az emberek a fáradtságot, hogy nyomjanak 1 kattintást. :bash:

Pénteken jelentkezem az első tippekkel, addig is sok szerencsét mindenkinek  :beerchug:

Jelenleg én is exelbe dolgozom már most 8 óra melóm van kb a cuccal meg értem hogy nem teszed közzé. Várom a tippeket remélem sikeres leszel.

#8 szeptember 12, 2014, 10:15:35, Tiedes

1.: Le Havre   -   Creteil   3,20 http://www.eredmenyek.com/merkozes/dErNYKtB/#osszefoglalas
2.: Nimes   -   Arles-Avignon   3,10 http://www.eredmenyek.com/merkozes/ITWVWbBN/#osszefoglalas
3.: Niort   -   Clermont   3,20 http://www.eredmenyek.com/merkozes/n3yzWIQT/#osszefoglalas
4.: Sochaux   -   Dijon   3,00 http://www.eredmenyek.com/merkozes/lCN1RxZp/#osszefoglalas
5.: Wehen   -   Dresden   3,60 http://www.eredmenyek.com/merkozes/dj4PfPXo/#osszefoglalas

5/2-es kötés 300Ft*10-es téttel.
9.024 Ft


6.: Kiel   -   Munster   3,25 http://www.eredmenyek.com/merkozes/4G3Tgqmh/#osszefoglalas
7.: Cheltenham   -   Hartlepool   3,40  http://www.eredmenyek.com/merkozes/EkH20oj9/#osszefoglalas
8.: York   -   Wycombe   3,20 http://www.eredmenyek.com/merkozes/l6UewFlD/#osszefoglalas
9.: Monaco   -   Lille   3,20 http://www.eredmenyek.com/merkozes/rkF2T5Qb/#osszefoglalas
10.: Lens   -   Reims   3,20 http://www.eredmenyek.com/merkozes/WAopBOAU/#osszefoglalas

5/2-es kötés 300Ft*10-es téttel. 
9.312 Ft


#10 szeptember 12, 2014, 10:18:12, Tiedes

11.: Crotone   -   Ternana   3,10 http://www.eredmenyek.com/merkozes/lWkA4ikn/#osszefoglalas
12.: Pescara   -   Trapani   3,10 http://www.eredmenyek.com/merkozes/QysVaT3H/#osszefoglalas
13.: Catanzaro   -   Juve Stabia   3,00 http://www.eredmenyek.com/merkozes/OpnFstem/#osszefoglalas
14.: Como   -   Sudtirol   3,00 http://www.eredmenyek.com/merkozes/44JWoaDN/#osszefoglalas
15.: Guijuelo   -   Tropezon   3,50 http://www.eredmenyek.com/merkozes/Ya9qWLHg/#osszefoglalas
16.: Leonesa   -   Compostela   3,00 http://www.eredmenyek.com/merkozes/jyKvX12m/#osszefoglalas

17.: Valencia B   -   Eldense   3,10 http://www.eredmenyek.com/merkozes/E1e9U0hp/#osszefoglalas

7/3-as kötés 100Ft*35-ös téttel, + sima 7-es kötés 50Ft téttel

Idézetet írta: Tiedes Dátum augusztus 28, 2014, 21:07:21

Le Havre   -   Creteil   3,20 http://www.eredmenyek.com/merkozes/dErNYKtB/#osszefoglalas
Nimes   -   Arles-Avignon   3,10 http://www.eredmenyek.com/merkozes/ITWVWbBN/#osszefoglalas
Niort   -   Clermont   3,20 http://www.eredmenyek.com/merkozes/n3yzWIQT/#osszefoglalas
Sochaux   -   Dijon   3,00 http://www.eredmenyek.com/merkozes/lCN1RxZp/#osszefoglalas
Wehen   -   Dresden   3,60 http://www.eredmenyek.com/merkozes/dj4PfPXo/#osszefoglalas

5/2-es kötés 300Ft*10-es téttel.
9.024 Ft


Kiel   -   Munster   3,25 http://www.eredmenyek.com/merkozes/4G3Tgqmh/#osszefoglalas
Cheltenham   -   Hartlepool   3,40  http://www.eredmenyek.com/merkozes/EkH20oj9/#osszefoglalas
York   -   Wycombe   3,20 http://www.eredmenyek.com/merkozes/l6UewFlD/#osszefoglalas
Monaco   -   Lille   3,20 http://www.eredmenyek.com/merkozes/rkF2T5Qb/#osszefoglalas
Lens   -   Reims   3,20 http://www.eredmenyek.com/merkozes/WAopBOAU/#osszefoglalas

5/2-es kötés 300Ft*10-es téttel. 
9.312 Ft

Azt hiszem ez a Napló is bekerül a kedvencek közé. Sok sikert!

Köszönöm :)! Neked is sok sikert!
Ez a hétvége kezdésnek egész jó volt, bár lehetett volna jobb is, de volt 1-2 meglepetés piros lap, meg 90+os gólok.

A hétvége után :
Össz. tipp: 17 db
Össz. NYERTES tipp: 8 db
Találat arány: 47%
Átlag odds: 3,19

Össz. Tét:   9 550 Ft
Össz. Nyeremény:   18 336 Ft
Profit:   8 786 Ft
Profit %-ban a tétre:   92,00%



Kaptam egy fülest, miszerint az Ír kupán ma a következő mérkőzés X/X lesz. Én csak játékidő végi X-re fogadtam, de valószínű a félidő X is lejön ahogy nézem.

Shelbourne   -   St. Patricks   4,33

600Ft-os téttel megrakva