Sportvilág és nem csak > NBA/NFL/NHL/MLB fogadások

NBA 2020/21

(1/80) > >>

Pozzato:
Kezdődik!  ;D
NBA és az offseason, jönnek a megőrülések. James Harden cserét kért; Houston, baj van! Komolyra fordítva, szerintem ez jót fog tenni nekik (bizonyos szempontból), ez így nem működött. Harden megszabta, hogy csak a Brooklynhoz menne, mert újra egy csapatban akar játszani KD-vel. Ahogyan az OKC-nél is, összeáll a Durant - Harden páros, melléjük Irving, iso-ból nem lesz hiány. Vegyenek még egy raklapnyi labdát is, mert ezeknek kevés lesz egy, de még két labda is. Itt is borítékolható a bukás, hiába a három szupersztár. DeAndre Jordan is azért került hozzájuk, mert haver, gyakorlatilag robbantott egy tehetséges és ütőképes csapatot a Brooklyn, mindezt egy haveri társaságért.

A "nyertes" szerintem a Houston lehet, mert Harden nem olcsó, valószínűleg 3-4 játékos postáznak érte abból a csapatból, amivel nagyon szépen játszott a Brooklyn a Durant és Irving érkezése előtt. Közben a Houston postázta a liga egyik legjobb perimétervédőjét is, Covingtont. Ez számomra az érthetetlen döntés, mert erre viszont nem volt szükség. A Houstonnál belátták, hogy ebben nincsen több (ezt a vak is látta, nem értem, mi tartott eddig...), inkább arra leszek kíváncsi, mi lesz Westbrook sorsa. Elvileg cserélnék, de senkit sem érdekel a játékos. Hatalmas és problémás szerződés, nem kell senkinek. Ha marad Russ, akkor ebből rájátszás közeli csapat lehet, akik egy légüres térben fognak vergődni még három évig (két év Russ szerződése, plusz 46 millióért hülye lesz nem lehívni a játékosopcióját). Minden azon múlik náluk, hogy Westbrook-ot tudják-e postázni. Ha igen, akkor izgalmas csapat lehet a Rockets.

Covington? A Portland ezzel bejelentkezett a bajnoki címért, mostantól minden azon múlik, mennyire lesz egészséges a csapat. Ha igen, akkor ez egy olyan keret, amivel feladják a leckét a riválisoknak.

Milwaukee? Betolták az összes zsetont középre, tökösek voltak, így kell. Erre mondom azt, hogy az összes kisebb piac számára követendő példa. Kihasználták két csapat töketlenkedését, lerabolták őket. Jrue Holiday jött hozzájuk irányítónak, ami szerintem komoly upgrade (ha egészséges), elcserélték az ügyletben a PO-ban rendre betliző Bledsoe-t, de a nagyobb húzás ezután érkezett: spacing kérdésének megoldása Holiday érkezésével és Antetokounmpo játékával. Megoldották, mert a Kingsnek adtak egy közepes zsák krumplit Bogdan Bogdanovicért. Néztem reggel, először el se hittem, hogy mit művelt a Sacramento stábja... Bogdanovicra Antetokounmpo és Holiday mellett bőven lesz ideje az üres triplákra, ha pedig kihúzódnak rá (azért egy 38-40%-os triplázóról beszélünk, aki képes 15-20 pontra), akkor pedig hatalmas hely lesz a görögnek. Ott van még Lopez is, aki szintén csinálhatja a területet és bevághatja az üres triplákat. Két gond lesz náluk: kivel töltik fel a padot és mit keres még mindig ott Budenholzer? Elhiszem, hogy jó edző, de csak az alapszakaszra. Ha ez így marad, akkor simán megnyerik az alapszakaszt (arra érdemes fogadni).

Oklahoma? Szintén zsenik, mert begyűjtöttek pár draft cetlit most Chris Paulért, illetve elvileg érkezik még Ricky Rubio is. Az OKC-nek a következő 5-6 évre van vagy 15-20 draft cetlije, ami rengeteg. Ha okosan építkeznek, ebből kiváló csapatot lehet összerakni. Rubio esetében ott az egyik opció, hogy megtartják, lesz egy kiválóan passzoló irányítójuk, aki illik a rendszerbe (ha nem sérült), ha pedig továbbadják, akkor ott a lehetőség, hogy újabb cetliket szerezzenek. Pazar megoldás. Phoenix? Érthetetlen, minek nekik egy Chris Paul, ha a mostani csapatuk kiválóan működött (buborékban konkrétan a Heat mellett a legjobbak voltak...).

SPF Előzetes:
Lehet-e idén nagy szorzót fogni az NBA drafton?

Elemzés az idei draftról és a lehetséges kimenetelekről.  Olvasd tovább

MessiÁs:
Nem akarunk egy fantasyt csinálni hasonloan az nflhez?

Pozzato:
Patrick Williams nagyon jó benyomást tett a Bulls stábjára, szóval, ha nem cserélnek feljebb Wisemanért, akkor 4. helyen elhozzák Williamst. Sajnos nem találtam konkrét fogadást a 4. helyezettre, de 1.57-ért lehet fogadni 7,5 alatti Williams pick-re, amiben szerintem van érték. Mindenki nagyon pozitívan beszélt a srácról.

Érdekesség, hogy Edwards eközben nyomott egy idióta interjút az ESPN-nek, amivel csak maga alatt vágja a fát. Eddig sem tartottam egy intelligens srácnak, de szinte biztos, ha nem változtat a mentalitásán (nem valószínű...), akkor csak egy prospect maradt. Eddig tuti volt a Minnesota first pick rá, de most már elgondolkodtam. Lehet mégis meglépi a cserét a Minny, Boston amúgy is fel akar cserélni a top3-ba. Ők amúgy is nagyon mozgolódnak, Hardenért is bedobták a Hayward - Walker duót, szóval következő pár órában robbantani akarják a keretet.

Jordan elvileg áment mondott Ball-ra, de mindeközben olyan hírek jöttek, hogy Onyeka Okongwu bejött a top3-ba (Wiseman tuti nem esik ki, szóval vagy Edwards, vagy Ball esne ki...), sérülése ellenére is. Érdekesen alakul a dolog, eddig azt mondták, hogy Wiseman lehet nekik a cél (esetleg Ball), de amennyi lehetséges opcióval rendelkezik a Boston csérere, simán össze tudnak rakni valami olyan csomagot, ami megérje a Wolvesnak is.

A Minnesota egy olyan drafton az első, ahol nem akar első lenni, mert a legjobb játékos nem kell nekik (Wiseman), de én helyükben húznék egy "merészet": lecserélnék a 4. vagy 6. helyig, behúznám Williams - Toppin duóból az egyiket. Williams lehetne a tökéletes választás, ha megtanul rendesen triplázni, akkor ideális megoldás. A gond az, hogy vele small-ball evidens, ráadásul nagyon alacsony lenne a csapat, cserébe a 2-4-es posztokon jól védekeznek. Toppin viszont megteremtené a spacinget, amire szükség van, viszont ő meg védekezésben van vakon. Ezt ugyan lehet tanulni kellő szorgalommal, de ez mindig kérdéses pont egy játékosnál. Azért lenne jó megoldás a lecserélés, mert a Chicago továbbra is tartogatja LaVine játékjogát. Problémás lenne őt visszavinni Minnesotába, de nem lehetetlen (igaz, eddig a Bulls minden cserét visszautasított). Mi lenne igazán minnesotás? Behúzni Wisemant vagy Ballt, akik nem illenek egyáltalán a csapatba.  ;D

Pozzato:

--- Idézetet írta: MessiÁs - November 18, 2020, 17:59:47 pm CET ---Nem akarunk egy fantasyt csinálni hasonloan az nflhez?

--- Idézet vége ---
Felőlem mehet majd, van egy hónap a rajtig  :ok:

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése