Sportfogadas.org

Sportfogadás tudástár => Sportfogadás naplók => A témát indította: flamman Dátum szeptember 03, 2010, 13:07:32

Cím: flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 03, 2010, 13:07:32
Sziasztok!

Pár sorban rólam: több mint 10 éve foglalkozom sportfogadással, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Anno Tippmix, később online fogadás. Azon belül leginkább focis vagyok, de jöhet tenisz, kosár-, kézilabda, fogadtam én már olyan sportokra is, amiről azt sem tudom, eszik-e vagy isszák, de a mindenevőség nem jellemző rám.
Szeretek élőben fogadni, voltak nagy nyereményeim, nagy veszteségeim, emellett egy időben éjszakáról éjszakára nagyüzemben pókereztem. Hosszú távon a cash game nem jött be, mert ha keresni akar vele az ember, túl sok időt kell vele tölteni, a sportfogadással ellentétben nem lehet olyan hirtelen nagyokat nyerni (tudom, vannak többrésztvevős allinek, de sokat kell mákolni, könnyű elveszteni mások hülyesége miatt a nehezen megkeresett pénzt), manapság inkább hobbiból kisebb versenyeken indulok (freerollokon is voltak 3-500 dolláros nyereményeim).

Visszatérve a naplóhoz és a sportfogadáshoz, leszögezem, hogy ez inkább csak egy kísérlet. Nem fogtok olvasni tőlem mélyre ható elemzéseket, a hosszú évek alatt rájöttem, hogy írhat az ember oldalakat, meg bízhat állandóan az országos egyesekben, kötelező győzelmekben, a csapatok erre igyekeznek mindig rácáfolni. Inkább az a baj, hogy jellemző rám a borzasztóan rossz bankroll-fegyelem. Ha a tippjeimet megosztom, önmagamat kényszerítem majd, hogy kicsit komolyabban átgondoljam a tippjeimet, aszerint tegyek téteket, úgy verjem el a pénzt.

Jelenleg 102,2 $ az egyenlegem a bet365-nél, így a tétek elsőre óvatosabbak lesznek, de ha valahogy belejönnék, majd emelkedni fognak azok is. Most megkezdődtek a jobb focibajnokságok, fogok tenni szisztémás szelvényeket, eredményeket tartalmazó vagy over-under kötéseket is. A kupameccsek sosem érdekelnek (csak európai szinten, de ott annál jobban), inkább bajnokik és válogatott meccsek.

Elsőre röviden ennyi, nyugodtan szóljatok bele a naplóba, ha valami tetszik vagy nem tetszik, mindenesetre remélem, hasznos tagja leszek a fórumnak, nem úgy, mint eddig ;-)
Cím: Re: flamman naplova
Írta: Jóember Dátum szeptember 03, 2010, 13:16:08
Idézetet írta: flamman Dátum szeptember 03, 2010, 13:07:32


Inkább az a baj, hogy jellemző rám a borzasztóan rossz bankroll-fegyelem. Ha a tippjeimet megosztom, önmagamat kényszerítem majd, hogy kicsit komolyabban átgondoljam a tippjeimet, aszerint tegyek téteket, úgy verjem el a pénzt.



Ezeket a sorokat olvasva, rájöttem, hogy mi "rokonok" vagyunk  :D Sok sikert a naplóhoz, önfegyelmet és sok zöldet kívánok!  :ok:
Cím: Re: flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 03, 2010, 13:26:54
Köszi  :cya:

Egy adalék: most is megy élőben egy Central Coast-Melbourne Victory focimeccs.
60. perc körül 2-0-s hazai vezetésnél a hazai győzelem 1,071-es oddson áll. Nemrég valószínűleg sima all-int toltam volna rá, most inkább visszafogom magam. Pedig 7 % kamat nem volna olyan rossz ilyen pici bankhoz  ;)
Cím: Re: flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 06, 2010, 12:00:38
Hétvégén nem nagyon voltam gépközelben, kicsit élőztem az EB-selejtezők közben, ott feljebb ment a bankrollom, meg élőztem picit szombaton is, ott meg visszaestem. így ugyanott vagyok, ahol voltam, 107 $

A következő EB-selejtezőkön próbálkozok 1-2 gyenge tippel. Gyenge: kis oddsok, közepes esély, kevesebb kockázat. (Élőben sokkal több nagy oddsot vállalok be, esélye ugyanannyi, tétek kicsik).

Csehország-Litvánia H 1,30
Málta-Lettország V 1,80
Dánia-Izland H 1,30
Hollandia-Finnország H 1,12
Törökország-Belgium 1X 1,12
Bosznia-Franciaország X2 1,44

Ezt 6/4-ben és 6/5-ben megpróbálom, plusz kb. 2-t kiválasztok közülük, és kötésben 10-20 $ téttel megrakom.
Cím: Re: flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 04, 2011, 13:49:27
Újra itt... ::)

A napló elejei 100 dolláros bankrollt még akkoriban sikerült lenulláznom... (mily meglepő...)

Azóta voltak gyenge próbálkozásaim, kevés sikerrel, párszor elment pár ezres itt-ott (bwinen adtak 1250 bónuszt, meg befizettem 2-3-szor 2-3000 Ft-okat SB-re). Jó ideje már nem űzöm a sportfogadásokat, max. az eredményeket követem.

Most a bet-at-home megdobott egy jó ajánlattal, 100 eurós befizetésre ugyanannyit adnak ajándékba. Azaz adtak, s ezzel le is lövöm a poént: én kihasználtam ezt az ajánlatot, ismét befizettem egy nagyobb összeget, így most kerek 200 euróról indulva megpróbálok valamit összehozni. Igyekszem keveset élőzni, hétvégente napközben úgyis keveset vagyok gép előtt, így marad a megfontoltabb, előrelátóbb tippelés.
A 200 euró kevés egy normális szisztémához, de annak se vagyok ellensége. Egyébként is 1000 dollárnyi összeget kell 1,70 oddson megforgatnom. 1-1 tippre nem szándékozom 10 eurónál többet tenni.

Röviden ennyi, hamarosan tippekkel is jelentkezem.
Cím: Re: flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 05, 2011, 22:25:43
Tegnap nyertem egy picit, de nem írtam be előre,így nem osztom meg.
Holnap egész nap nem leszek gép előtt,csak este, így feladok pár szelvényt.

Ez egy sima kombi, 1,45 euróval. (nem nagyon bízom benne)

Hamburger SV - FSV Mainz 05 (Tipp)      1    1,85    
FK Mlada Boleslav - FC Zbrojovka Brno (Tipp)      1    1,50
Blackpool FC - Chelsea FC (Tipp)      2    1,30       
AC Fiorentina - Calcio Catania (Tipp)      1    1,65    
FC Basel - FC Zürich (Tipp)      1    1,70        
Larisa Ael - Panathinaikos (Tipp)      2    1,80     
Lierse SK - AS Eupen (Tipp)      1    1,85        
SK Rapid Wien - SV Josko Fenster Ried (Tipp)      1    1,70

system 6/5:

Hamburger SV - FSV Mainz 05 (under/over 2.5) (Under/Over)      2    1,80        
UD Levante - RCD Espanyol Barcelona (under/over 2.5) (Under/Over)      2    2,00     
Racing de Santander - Real Madrid (under/over 2.5) (Under/Over)      2    1,75     
FC Utrecht - Roda JC Kerkrade (under/over 2.5) (Under/Over)      2    1,75        
Besiktas JK - Trabzonspor (under/over 2.5) (Under/Over)      2    1,75     
SK Rapid Wien - SV Josko Fenster Ried (under/over 2.5) (Under/Over)      2    1,80

Egyelőre.
Cím: Re: flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 07, 2011, 09:37:38
A kombifogadásom 7 lejátszott meccséből 4 jött be, megint nem én leszek, aki a top10 nyertesek közt szerepel az oldalon.  8) (igaz, a szorzók sem voltak túl nagyok).

A systemnél 6 tippből a fele legalább bejött.

Új alapokra kell helyeznem a fogadásaimat.  :angel:
Cím: Re: flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 08, 2011, 16:50:36
Mára:

Roma-Sahtar over2,5 -> 1,70 odds.

Tetszik a BAH-pókerterem is. Már nagyon régen játszottam itt (értelmes limiten), de tegnap sportfogadáson elvesztett 70 euró helyett nyertem 110-et pókeren (NL20 és NL25). Kár, hogy nincs már bónuszom náluk, csak FPP-ket adnak, amit meg úgy látom, 100 €-s versenynevezésre lehet csak használni.

Roll: kerek 450 € (492-ről estem vissza, ma is volt gyenge élő-tippem)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 24, 2013, 09:10:49
Lássuk, miből élünk:

Barcelona-Real Sociedad over
Woking-Luton over
Manchester City-Wigan over
Salzburg-Mattersburg over
Pasching-Innsbruck over
Wisla Krakow-Lechia Gdansk over
Bielefeld-Leverkusen over
Bari-Palermo under
Dundee FC-Inverness over
Gaziantepspor-Corum over

Ez mind mára, odds nélkül.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 24, 2013, 22:37:51
Barcelona-Real Sociedad over
Woking-Luton over
Manchester City-Wigan over
Salzburg-Mattersburg over
Pasching-Innsbruck over
Wisla Krakow-Lechia Gdansk over
Bielefeld-Leverkusen over
Bari-Palermo under
Dundee FC-Inverness over
Gaziantepspor-Corum over

6/10: 60 %
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 25, 2013, 14:36:45
Napoli-Sassuolo over
Newcastle-Leeds over
Elche-Real Madrid over 3,5
Sturm Graz-Neustadt over
Genk-Tubize over
Panathinaikos-Ergotelis over
AZ Alkmaar-Sparta Rotterdam over
Helsingborg-Malmö over
Maribor-Velenje over
Dinamo Kijev-Metalurg Donyeck over

Nagyon ügyes vagyok  :crazy:

5/10: 50%

össz: 11/20: 55%
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 26, 2013, 14:32:06
Zürich-Aarau
Norrkoping-Halmstad
Kayserispor-Pazarspor
Lilleström-Molde
Feyenoord-Dordrecht
Heerenveen-Twente
Iraklis-Xanthi
Hifk-FC Pohu
Aalborg-Esbjerg
Inter-Fiorentina

mind over
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 26, 2013, 23:49:32
Zürich-Aarau
Norrkoping-Halmstad
Kayserispor-Pazarspor
Lilleström-Molde
Feyenoord-Dordrecht
Heerenveen-Twente
Iraklis-Xanthi
Hifk-FC Pohu
Aalborg-Esbjerg
Inter-Fiorentina

9/10: 90 % Ügyes.

Össz: 20/30: 67%
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 27, 2013, 13:08:12
Mára:

Paks-Mezőkövesd
Valldolid-Malaga
Parndorf-Kapfenberg
Antwerp-Wirton
Viborg-Vestjaelland
Lahti-Jaro
Maastricht-Emmen
Cork City-UC Dublin
Bursaspor-Akisar belediye
Connash-Bangor

mind over

Hétvégén nem leszek itthon, ezért szombatra:

Manchester United-West Brom       
Kecskeméti TE-Győri ETO
Leverkusen-HSV Hannover
AC Milan-Sampdoria
Real Madrid-Atletico Madrid
Millwall-Leeds
Carlisle-Notts County
Sturm Graz-Innsbruck   
Genk-Mechelen
Olimpik Sarajevo-NK Vitez
Goias-Fluminense
Apollon-Alki Larnaca
Portadown-Glentoran
Panionios-Olympiakos
Utrecht-Roda
Ajax-G.A. Eagles
Kashiwa-Albirex Niigata    
Legia Warszawa-Slask Wroclaw
Ventspils-Spartaks    
Oberhausen-Siegen       
Lanciano-Bari under    
Kilmarnock-Celtic   
Queen's Park-Annan   
Grasshoppers-St. Gallen    
Velenje-Celje

Bari under, többi over

Vasárnap:

Stoke-Norwich       
Debreceni VSC-MTK Budapest       
Werder Bremen-Nürnberg   
Catania-Chievo    
AS Roma-Bologna   
Coventry-Brentford       
Salzburg-Neustadt    
Anorthosis-Doxa    
Aalborg-Aarhus    
Silkeborg-Koge       
Jeonbuk-Suwon       
Turku PS-Myllykoski PA       
Oulu-Ilves       
Aris-Panetolikos    
Twente-Groningen    
FC Oss-Dordrecht    
Lech Poznan-Widzew Lodz    
Cruz Azul-Leon      
Kongsvinger-Hodd    
Barcelona B-Mallorca    
Young Boys-Zürich   
Assyriska FF-GAIS    
Crvena Zvezda-Spartak Zlatibor Voda    
Trabzonspor-Konyaspor    
Vorskla-Dinamo Kijev

Mind over
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 29, 2013, 14:12:44
Na ezek kb. egy (vagy több) nagy nulla volt.

Csaljunk.

Kezdjük elölről :)

Mára:

Graafschaap-Emmen over 2,5
Wolfsburg-Hamburg over
Honvéd-Kecskemét over
Elazigspor-Bursaspor over
Horn-First Wien over
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 03, 2013, 10:41:40
Austria Wien - Sturm Graz
Debrecen - Dunaújváros
Schalke - Hoffenheim
Galatasaray - Gaziantepspor
Odessa - Sakhtar Doneck

overek

3/5 60 %

eddig összesen 5/10 50 %
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 04, 2013, 13:06:53
Swansea-Newcastle
Ried-Rapid Wien
Mechelen-Genk
Pécs-Honvéd
Thun-Grasshoppers

over 2,5

2/5

össz: 7/15 - 46,67 %
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 11, 2013, 15:19:33
Barcelona-Celtic
Wolfsberg-Sturm Graz
Schalke-Basel

overek

Napoli-Arsenal
Atletico-Porto

underek

Most 4/5, össz: 11/20=55% (javítottam picit)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: issey76 Dátum december 12, 2013, 08:31:58
Idézetet írta: flamman Dátum december 11, 2013, 15:19:33
Barcelona-Celtic
Wolfsberg-Sturm Graz
Schalke-Basel

overek

Napoli-Arsenal
Atletico-Porto

underek

Most 4/5, össz: 11/20=55% (javítottam picit)

A találati arányod 55%?
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 12, 2013, 15:19:08
Idézetet írta: issey76 Dátum december 12, 2013, 08:31:58
A találati arányod 55%?

Igen, ebben az elmúlt 4 alkalmas tesztidőszakban.


Mára:

Dinamo Kijev-Rapid Wien
Frankfurt-Apoel
PSV-Odessa
Lazio-Trabzonspor
Standard Liege - Elfsborg.

Mondanom sem kell, mik :)

2/5 most, összesen 13/25 = 52 %  :noway:
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 15, 2013, 17:11:08
Leverkusen-Frankfurt
Atletico Madrid-Valencia
Gent-Anderlecht
Aris-Olympiakos
Hajduk Split-Rijeka

over

3/5, össz: 16/30 = 53,33 %
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 21, 2013, 14:40:07
Crystal Palace - Newcastle
Bremen-Leverkusen
Dortmund - Hertha
Atletico Madrid - Levante
AZ Alkmaar - Heerenveen
Inverness - Aberdeen
Besiktas - Elazigspor
Bayern München - Raja Casablanca

overek


Németek elbaszták :(

Ma 6/8, össz: 22/38 57,89%
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 17, 2014, 15:32:53
Újrakezdés:


Mára:

Standard Liege-Lokeren
Atlantis-Haka
Novi Pazar - Crvena Zvezda

overek

Tegnap bejött mind3 tippem, de sajna nem írtam be, így az nem ér :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 18, 2014, 09:05:49
A legviccesebb, hogy tegnap rossz tippet írtam ide be, mert nem is a Crvena Zvezdára fogadtam előtte, hanem egy szingapúri akármire, ami bejött...
De sebaj, hagyjuk így.


Mára:

Willem II- Emmen
Inverness-Aberdeen
Erciyesspor-Trabzonspor

Persze overek

Eddig

3/2: 66,66 %
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 23, 2014, 16:01:05
Idézetet írta: flamman Dátum április 18, 2014, 09:05:49
A legviccesebb, hogy tegnap rossz tippet írtam ide be, mert nem is a Crvena Zvezdára fogadtam előtte, hanem egy szingapúri akármire, ami bejött...
De sebaj, hagyjuk így.


Mára:

Willem II- Emmen
Inverness-Aberdeen
Erciyesspor-Trabzonspor

Persze overek

Eddig

3/2: 66,66 %

A 66,66 % megmaradt (6/4)


Mára:

Real - Bayern
Maribor-Velenje
Sahtyor Donyeck - Tavrija

+2,5
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 24, 2014, 16:20:05
Real - Bayern
Maribor-Velenje
Sahtyor Donyeck - Tavrija

Egyszer talán belejövök. Mondjuk ma :)


Orkla-Rosenborg
Ch. Odessa-Dinamo Kijev
Jevnaker-Stabaek

over

9/5= 55,55 %
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 30, 2015, 15:16:33
Egy kis napló-felmelegítés.

Mára ezekkel a (többnyire kis) oddsokkal próbálkozom a Tippmixen:

U19 Schalke-U19 Ajax over 2,5: 1,45
Löwen Kronau-Kielce H: 1,30
MU-Wolfsburg félidő over 0,5: 1,30
M'Gladbach-M. City félidő over 0,5: 1,30
Slavia Praha-Havirov H: 1,22
KSI-Vasas V: 1,30
Kolding-Sönderjiske H: 1,30
Gladbach-City over 2,5: 1,60
MU-Wolfsburg over 2,5: 1,65
MU-Wolfsburg H: 1,60
Sahtar-PSG V: 1,92
Malmö-Real V: 1,18

Több szelvényen, különböző tétekkel, vegyesen megtéve.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum október 01, 2015, 12:19:18
A tegnapi 12 tippből 10 bejött. Szerencse, hogy a 2 rossz tipp egy szelvényen volt. Napi zárás +22 ezer Ft.
Mai tippek:

Santos-Figueirense H 1,,40
HIFK-Assat H: 1,45
CSZKA-Asztana H: 1,50
Valerenga-Lillehammer H: 1,30

Ezeknél első félidő 0,5 gól felett:

Celtic-Fener 1,363
Basel-Lech 1,363
Sparta-Apoel 1,363
Molde-Ajax 1,363
Paok-Dortmund 1,285
Schalke-Asteras 1,266
Villarreal-Plzen 1,35

És van egy szelvényem, amin 6 meccs győztesét tettem Európa-ligából. Ez buliszelvény, nem veszem bele a statisztikába, majd beteszem ide (max. mutatóba), ha hoz valamit a konyhára... (Rosenborg 2,75; Celtic 2,375; Basel 1,444; Bruges 1,8; Sparta P. 1,40; Villarreal 1,55).

Az oddsok a Sportingbettől vannak.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum október 28, 2015, 14:24:03
A naplóvezetés elmaradt, pedig nem rossz statisztikám jött össze, noha a nyeremény nem volt valami nagy. (Pl. most hétvégén 19 tippemből 16 jött, de hülyén elosztva, és nullás lett a fogadás. Előtte is vegyesen, hol nagy % jött, hol kicsit kevesebb).


Maiak:

Dijon-Reims under 2,5 1,60
Köln-Leverkusen over 2,5 1,50
Tappara-Espoo H 1,50
Skelleftea-Rögle H 1,30
Karlovic-Wawrinka V 1,40
Södertalje-Szombathely H 1,25
Tatabánya-Szeged V 1,20

Az oddsok Tippmixről vannak, néha ott is fogadok, pláne amikor a Sportingbetre nem tudok belépni, mikor hogy.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum október 29, 2015, 08:34:20
Na, ez komoly nap volt...
A Szegedben abszolút volt ráció, a Veszprém kivételével ki sem kaphatna senkitől, még a Tatabányától sem...
A Szombathely ellenfeléről semmi infóm nem volt, még csak az országot sem tudtam, honnan valósi...
Wawrinka nyerhetett volna igazán, 1-0-ra vezetett is.
Dijon-Reims under: francia szar csapatokban mindig benn van az under, de inkább maradok az over fogadásoknál, azt hiszem...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 03, 2015, 15:53:31
Mára amondó vagyok, hogy nyer az

Atletico Madrid
Real Madrid
Tappara
Karpat
Middlesborough
Man Utd

Sahtar meccs over 2,5
Benfica-Galata meccs 1. félidő over 0,5
Novara-Pescara meccs under 2,5
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 04, 2015, 14:49:48
Az utóbbi idők legszebb szelvénye.
Ma már rengeteget nyertem, estére a BL-re kis téttel fogok tenni néhány szelvényt.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 13, 2015, 13:04:48
Mára van egy jó tippem: Al Ahli Dubai - Al Wasl H 2.05 oddsért.
Félősebbeknek 1X 1,333-ért

Ezen kívül jó tippnek tartom a Lengyel-Izland H-t (1,65 odds), Lewandowski óriási formája szerintem itt is vagy 3 gólt érhet.

Luxemburg-Görög vendéggyőzelem 1,50

Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 16, 2015, 10:58:43
Al Ahli 1X bejött...
Lengyelek nyertek, Lewandowski 2 gólt is lőtt.
Többi tipp szar volt. Azaz a tipp jó volt, csak a görögök szánalmasak.

De mára jó lesz a Karpat hazai 1,55-1,60-ért, ki hol akar fogadni rájuk.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 18, 2015, 08:37:51
A Karpat legalább jó tipp volt, hendikeppel is bejött (3-1)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 20, 2015, 14:18:16
Ma ismét játszik a Karpat, de ma nem merek fogadni rájuk. A héten már két győztes meccsen vannak túl, legutóbb épp tegnap győztek idegenben, ráadásul az egyik legjobb ellenfél otthonában (volt is 4000 Ft tétem a 2,40 oddson). Két nap egymás után játszani, talán ez már belőlük is kivesz. Bár lehet, hogy a 2.-3. soruk is megveri a többieket fél kézzel.

Mielőtt úgy tűnne, el kell mondanom, hogy nem szeretem a jégkorongot. Sőt... Azon sportágak közé tartozik (van még pár...), melyekből egy meccset sem néznék meg, még akkor sem, ha a világ két legjobb csapata játszik egymás ellen. Egyszerűen csak figyelemmel követek pár bajnokságot, pár csapatot, és a Karpat igencsak kimagaslik a finn bajnokságból. De jégkorong lévén, általában elég jó szorzókon lehet rájuk fogadni, talán szintén a jégkorong sajátos mivolta miatt, hogy bárki képes kikapni bárkitől. A bajnokságokból kimagasló csapatok sem kevés vereséggel hozzák le a bajnokságot, míg ha pl. megnézzük a kézilabdát (Magyaro.), focit, pl. a skót Celtic most 14 meccsből 1 vereséggel, 11 győzelemmel áll, Karpatnal ugyanez 22 meccsből 7 vereség..., az egyharmada.

És még egy megjegyzés: a magyar hokibajnokságban (amire sajna csak Tippmixen lehet fogadni, már amennyire én tudom) elég jól szokott jönni a papírforma.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 23, 2015, 08:46:52
Nahát, még ha fogadtam is volna... 4-2 lett a vége, tényleg jól kikaptak :) Ezek lennének a legjobb tippek, amikor az ember a papírforma (oddsok szerinti papírforma) ellen fogad. Még szerencse, hogy a hétvégi kínálatot nem néztem (elutaztunk), mert vasárnap is volt egy hazai meccsük, ahol még gólt sem ütöttek, 0-3-as vereség. Igazodjon ki az ember.

Ahogy néha a focin vagy egyében is. Az este hazaérve tanulmányoztam még kicsit az eredményeket, egyebeket, és egy faceboookos tippoldalon volt egy tipp: Kolumbia, Pasto-Aguilas vendéggyőzelem 6-os oddsért. Nem tettem rá, de megnéztem a statisztikájukat, és mindkettő gyenge középcsapat (az Aguilas még rosszabb), viszont az utolsó 5 meccsüket az Aguilas nyerte kivétel nélkül. Most pedig 0-3 lett a vége, nem semmi, bejött volna a jó odds.


Mára 2 tipp:

Bahrein liga

A Hala - Al Muharraq under 2,5, odds 2.10

Indoklás: a Hala gólaránya 3 meccsen 1-1... (a másiké sem túl fényes). talán 1 gólos kiszenvedett vendégsiker lesz. Vagy nem.

Másik:

Rosztov-Ufa (0-1) H 2,95

Ok: nincs. Sajnos túl gyanús, hogy mindenki a Rosztovra fogad, ezt nem szeretem, de most talán bejön a sokak által fogadott tipp, remélem vastagon.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 24, 2015, 09:00:05
Az arab meccsen egy lyukas garast sem adtam volna a tippért, amikor kb. félóra alatt már 0-2 volt az állás, de annyi is maradt. Vagyis az bejött. Az orosz meccsen elveim ellenére mégis arra fogadtam, ami a leggyanúsabb volt, és nem is jött be. Igaz, 1-0-ra ment a Rosztov, de a második gólt nem ők, hanem az ellenfél rúgta, így a sima győzelem sem jött be, nemhogy a hendis.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 26, 2015, 09:38:47
Mára egy jó tipp: Al Shabab - Al Ahli V 1,80-ért (Sportingbet)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 27, 2015, 08:48:17
Al-Ahli szuper volt.
Néztem fordítóban, mit jelenthet az Al-Ahli, de ha jól következtetek, egy bank neve a régióban (Google-keresés alapján), és szinte minden arab országnak van egy Al-Ahli nevű csapata:
Al Ahli Dubai
Al Ahli Saudi
Al Ahli Doha
Al Ahli Dibba
meg ki tudja. Nemrég, pár hete volt olyan, hogy egy nap 3 Al Ahli nevű csapatra is lehetett volna fogadni.
Mindenesetre kezdenek a kedvenceim közé jutni, nem ez az első nagyobb tétes nyerő szelvényem tőlük. (egy másik szelvényen az over 2,5-ükre is fogadtam, az is bejött, vége 1-2)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 27, 2015, 12:09:48
Hétvégén kevésbé kerülök gép elé, ezért ide nem szoktam beírni tippeket, még ha fogadok is (pl. telóról stb.)
De most találtam 25 tippet, amit ideírok, kíváncsi vagyok saját százalékomra is, mennyi jön be. Előttük a Tippmix-azonosító. Némelyiket teszem online is, azaz többségét.

24414 H 1,25 Bayern-Hertha (0-1) H
03699 H 1,65 Vojvodina
19021 H 1,40 Karpat
23661 V 1,70 Crystal Palace-Newcastle over 2,5
15792 H 1,25 PSG-Troyes (0-1) H
20281 H 1,60 FTC
30158 V 1,65 Genk-Gent over 2,5
17462 H 1,35 P. Belgrád-Galata vízilabda
26013 V 1,80 Grödig-salzb. (1-0) V
34353 V 1,55 Raymond Barneveld darts
34596 V 1,55 Feyenoord over 2,5
26027 H 1,70 Basel
34973 V 1,55 Ajax over 2,5
25346 H 1,22 Cruzeiro
33173 H 1,22 Olympiakosz
12090 V 1,55 Leverkusen over 2,5
34372 H 1,70 Montpellier-Szeged H
08395 H 1,30 Besiktas
32195 V 1,45 Real Madrid over
02448 H 1,35 PSV
32675 H 1,50 Roma
34352 V 1,60 Phil Taylor darts
17041 H 2,05 West Ham

És 2 bónusz:

16436 D 4,30 Skelleftea-Brynas hoki
09995 D 3,85 Brynas-Skelleftea hoki...

Utóbbi kettőből valószínűtlen, hogy mindkettő bejönne, de talán egyik igen.



Pfff
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 30, 2015, 08:47:53
Ajaj, de fos arány... Sajna a szelvényeimen is rosszul voltak összeválogatva a tippek, így még a tét sem jött vissza, minimális veszteséggel zártam.

De ma az Al-Ahli - Al Jazira H-ra (1,44) teszek vagy százezret :)

Meg élőben a Sparta Praha U21-re, a hendikepjükre, valamint az over 2,5 over 3,5-re, meg amire sikerül.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 11, 2015, 15:54:04
Na most ilyenkor mi van?:

Az Al-Ahli első oddsa 2 fölött volt ma. Aztán később 1,571, onnan pedig folyamatosan emelkedve 1,75-ön állt meg. Otthon játszik a mögötte állóval. Szerintem nyerni fognak, bár ma nem fogadok rájuk.

A bahreini Al Muharraq - Manama H is egész magasról ment le 1,363-ra. Ők nem egy világverő csapat, nem értem ezt a kicsi oddsot, ennyiért pláne nem fogadok rájuk.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 16, 2015, 14:54:34
A végén tettem egy 10-est az előző postbeli Al Ahli tippre, és elég rendesen be is jött.

Tegnap tettem tippmixen egy 4/3-as szelvényt igen kicsi oddsokkal, nyertem is kb. 5700 Ft-ot (over 1,5ös tippekkel, meg egy holland over 2,5).

Mára ezekkel próbálkozom:

Napoli-Verona
Stuttgart-Braunschweig
Heracles-PSV
Kozakken-AZ Alkmaar
Achilles-Utrecht
Nürnberg-Hertha
Augsburg-Dortmund

mind over 1,5

valamint Sopron-Lille V
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 17, 2015, 09:35:38
8-ból 8 jó tipp, ezt már szeretem :P

+4.540 Ft
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 17, 2015, 14:58:04
Mára feladtam egy 3-as kombit kemény 500 Ft-ért:

Finn-Cseh hoki H
Feyenoord H
Fribourg-PEAC Pécs H

valamint 3 meccs, ahol +1,5-öt várok:

Galatasaray- Belediye
Feyenoord
Atl. Madrid

és

Pinkk Pécs-nantes V

Ez mind szép és jó volna, ha a Galata tippet nem rosszul adtam volna fel. Vagy én írtam el a szelvényen, ami elképzelhető, vagy a gép érzékelte rosszul, de az over 1,5 gól helyett első félidő X2-t tett, 1,60 oddsért. Nem elképzelhetetlen, hogy bejöjjön, de nem bízom benne.

1-2 hónapja már jártam hasonlóan, amikor egy osztrák meccsre akartam fogadni, és még csak nem is arra a meccsre ment az egyik tipp, hanem Altach-Grödig pontos eredmény 1-0, 8,50 oddsért... A legnevetségesebb, hogy ez bejött (pedig eszembe nem jutott volna fogadni rá), de más, kisebb oddsok elmentek a szelvényen...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 18, 2015, 16:37:47
Mára:

Southend
Birmingham
Lokeren
Schalke

meccseken BTTS (mind2 csapat rúg gólt)

és

Sparta
Emmen
GoAhead
Eindhoven

over 2,5
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 04, 2016, 09:44:22
Újabb SPF-kupa győzelem!

Bejegyzés újabb győzelmem alkalmából:

Az anno úgy kezdődött, hogy 2011-ben elindult az Spf-kupa. Amiből az első havi versenyt mindjárt sikerült is megnyernem. Nagyon jó kis játék volt, pláne az tetszett, hogy nem csak a tippekért lehetett izgulni, hanem a továbbjutás(ok)ért. Ami sokszor izgalmasabb volt, mint tippet várni. Úgy emlékszem, akkoriban valahol 30 euró körül fizetett a győzelem, valamint még a negyeddöntőért is lehetett pénzt kapni (vagyis a kieséses szakaszban már elég volt egyszer továbbjutni). Később volt még egy második helyem, valamint 2 vagy 3 alkalommal értem még pénzbe, ami ahhoz képest, hogy mennyiszer játszottam, szerintem jó eredmény.
Csakhogy eleinte volt egy olyan kitétel a versenyben, hogy a kieséses szakaszba csak azok juthattak be, akik az adott (vagy előző?) hónapban feltöltöttek képet egy bwines fogadásról (ők szponzorálták?). Egy ideig csináltam ezt is, valamint volt olyan, hogy jó, ha 30. hely környékén álltam az alapszakaszban, mégis továbbjutottam, mert az előttem állóknak nem volt bwines feltöltött fogadásuk. Később a bwinről is leszoktam, valamint az Spf-kupában sem játszottam, pont amiatt, mert nem töltögettem fel fogadási képeket. Nem tudom, hogy ez a kitétel mikor szűnt meg, de az biztos, hogy vagy 3 évet kihagytam a játékból...
Múlt hónapban szerencsére valahogy visszataláltam, és noha kevesebb hely fizet (4), de nem kell már fogadni sehol a játékban maradásért.

A tippelés nehezen indult be. 2-3000 pontra lementem, de onnan már sikerült felkapaszkodnom. Eleinte vegyesen jöttek a tippek, de később volt olyan időszak, amikor zsinórban 17 tippet találtam el. Nem nagy oddsokkal, de úgy gondolom, 17 db, zsinórban eltalált tipp nagyon jónak számít akárhol, akármilyen viszonylatban. Az alapszakaszt 41 tippből 31 eltalálttal zártam, ez 75 %-os arány (oddsátlagra nem emlékszem pontosan, de 1,61 körül volt).
Álltam a 8. és 10. helyen is, de mentek az előzgetések. A legvégén 17. helyen zártam az alapszakaszt, de előre örültem, mert láttam, hogy valaki, aki előttem állt, mindössze 6 tippet adott le, holott minimum 7-et kellett volna. Így továbbjutottam.
A párosításkor így az 1. helyen zárt fórumtársat kaptam, alexander1983 személyében. Az ő tippjeit megnézve bevallom, nem nagyon tartottam tőle, mert úgy zárt az első helyen, hogy szerintem ráhibázott egy 18-as oddsra, ami bejött neki. Ha ez tudatos fogadás, elnézést kérek tőle, de úgy gondoltam, hogy a továbbjutási fordulóban talán épp nem talál el egy nagy oddsot, és ha én meg hozom az átlagomat, továbbjuthatok. Így is lett. Nem tippeltem túl jól, de pluszban zártam, és tovább is jutottam.

Következő ellenfelem csungi volt. Tőle jobban tartottam. Egyikünk sem tippelt jól az adott fordulóban. Sőt... Én kifejezetten rosszul tippeltem. Hozzá kell tenni, hogy így év végén baromira szegényes volt a sportkínálat. Én leginkább a focit szeretem, abból pedig a bajnokságok nagy rész szünetel. Ez valószínűleg másokat is sújtott, de a lényeg, hogy a szegényes kínálatból kellett mindenkinek válogatnia. Volt vagy 1400-1500 pontom, és utolsó napra valami magas oddsot kellett találnom, hogy megelőzhessem csungit. Alig volt már a napra pár meccs, de én mégis megtaláltam a lehető legjobb tippet, s nem árulok el nagy titkot, hogy be is jött: standard L-Mouscron félidő pontos eredménye 1-0 (3,75 oddsért). Ezzel sikerült előznöm, s tovább, azaz pénzbe jutottam. 5 euró nem sok, de a dicsőség annál nagyobb :)

A 4 közt Kagawa lett az ellenfelem, nos tőle már eléggé tartottam. Minden fordulót tisztességes plusszal zárt, jó tippjei voltak. Szerencsére (szerencsémre) épp ellenem hagyta el őt a szerencséje (ez még rímel is...), és sikerült megelőznöm. Továbbmentem, pedig nem voltak túl jó tippjeim. (Nagyon sportszerűen gratulált is priviben, s váltottunk pár üzit).

Jöhetett a döntő. Ellenfelem Knapp lett. Ő is szépen haladt a döntőig, és ha nem őt, hanem pappj69-et kapom, akivel a döntőbe jutásért csatáztak, akkor is felköthettem volna a gatyámat... Mindketten sok pontot szereztek előtte, de a végén Knapp behúzott egy magas szorzót, és több mint 11 ezer ponttal jutott tovább. Ekkor már számomra "for fun" volt a játék, nagyon örültem volna a győzelemnek is, de már az is tetszett, hogy bejutottam a döntőbe.
2 nap volt tippelni. Első nap mérgelődtem, mert egy tippemet elnéztem, azt hittem, ő jut tovább. Úgy emlékeztem, a Karpat hokicsapatra háromesélyben fogadtam, de szerencsére kétesélyesen, ami be is jött, csak a rendes játékidőben X-eltek. 3 tippből 2 bejött, egyet pedig töröltek. Még szintén első nap tettem 2 tippet az utolsó napi eseményekre, egyik a GSW kosárcsapat, akiknek sikerült a szezonban épp akkor másodjára kikapniuk... Ezen kívül egy NHL-meccsre is tettem, ami bejött, vagyis én már reggel tudtam, hogy a 2 függőnek mutatott tippemnek mi az eredménye, és hogy van plusz 1670 pontom, összesen 5630 (Knappnak 4700 volt). Napközben többször néztem a toplistát, hogy vajon ő tippel-e, és jó ideig örömmel nyugtáztam, hogy nem. Később rakott egy tippet. Aztán még később még egyet... Majd ennél is később ismét egyet... Én pedig agyaltam. Az első tippet szinte muszáj volt tennie, hogy előzhessen (bár nem látta, hogy több a pontom). Volt 2 függő tippem, talán azt gondolta, ha abból kb. 1 bejön, akkor már jó vagyok.
De miért tette a 2. tippet? Talált valami szuper tippet? Én már előző nap láttam, hogy 31-én nem lesznek kézilabdameccsek, ami picit az én malmomra hajtotta a vizet, hiszen ő addig kézi X-ekre tett, amiből több be is jött neki. Biztos focira fogadott - gondoltam. Ha szerencsém van, nem talált el magas oddsot. A legkésőbbi tippjét pedig már csak azért tehette - okoskodtam -, mert az előző kettő már elment neki...
Nos hát így is lett! Szerencsémre az utolsó tippje sem jött be, így pluszban zárva megnyertem a kupát! :)

Összesítésben 45 jó tippem volt, 21 rossz tippem, meg egyet töröltek. Ez 45/66: 68 %-os találati arány.

Most folyt. köv. Ebben a hónapban igen gyengén indultam. Első nap 3-ból 1 tippet találtam el. Második nap 3-ból 2-t, de tegnap már 3-ból 3 tippet eltaláltam. Logikusan következik, hogy ma 3 tippből 4 fog bejönni, holnap pedig 5, és így tovább  :laugh:

Szóval Spf-játékosok, vigyázzatok, jövök!! :) :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 06, 2016, 15:16:44
Szerintem ma nyer:

Porto
Benfica.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 12, 2016, 14:53:08
Mai tippem, hogy a Karpat fog nyerni a hoki BL-elődöntőben (de minimum X2).
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 13, 2016, 14:26:37
Tegnapi összes fogadásom.
Ma nem nyomulok ekkora tétben.

Egy szelvényen 4/3-ban:

AEK Athén nyer (H)
Bursaspor over 1,5
Hertha over 1,5
Hull over 1,5

Másikon találomra tenisz, 5/4-ben:

Schiavone
JP Smith
Sugita
Murray/Suare
Zverev
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 18, 2016, 15:58:13
Nahát, több mint 10 éves regisztrációm van, és elértem a haladó státuszt :) A 100 hozzászólás miatt. Ez jó. Már csak azért, mert ezer vagy akárhány után megkapom a profi fogadó státuszt. Márpedig a profik azok nyerők, ebből élnek, vagy nem? Teleírok mindent mindenhol, és egyből tudom majd a tuti tippeket.

Ma erre kéne tippelni:

Eskisehir-Fenerbahce 1X
Eibar-Granada X2.

Nem azért, mert ezeket érzem jónak, hanem mert a Sportingbeten a top5 fogadásokból sosem jönnek be azok, amik a legnépszerűbbek.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 02, 2016, 11:07:52
Élő:

Fogadás Referencia: 793325840
Egyszeri
Mitchelton v BRISBANE STRIKERS
Fölött 1.50     (+4.5)
4,5 gól fölött/alatt
Total Stake: (7,358.00 x 1) 7.358
Lehetséges nyeremény 11,037.00


Gyenge próbálkozás volt.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 02, 2016, 11:26:51
Jöjjön a következő:

Egyszeri
FC Nitra v DAC Dunajska Streda
Fölött 1.666     (+1.5)
1st Half Over/Under 1.5 Goals
Total Stake: (5,000.00 x 1) 5.000
Lehetséges nyeremény 8,333.33
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 02, 2016, 12:27:59
Na ha már ezek sem jönnek, felmondok:

Hanoi TT v Kitchee SC
1st Half Over/Under 0.5 Goals
Fölött
1.727   +0.5       


FK JPFS/Spartaks Jurmala v FS METTA/LU
1st Half Over/Under 0.5 Goals
Fölött
1.30   +0.5       

Tét 250 ft/szelvény

Fel van mondva...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 02, 2016, 15:13:54
Gyirmót honlapjáról:

A mai napon, kedden 15.00-órától játssza csapatunk következő csoportmérkőzését a horvátországi téli tornán. Ellenfelünk ezúttal a szlovén listavezető Olimpija Ljubjana együttese lesz, akik néhány napja 6-0-ra verték a Budafok együttesét (a mérkőzés összefoglalóját megtekinthetik ITT).

Ahogy edzőnk Bene Ferenc tegnap elmondta, ma teljesen más összeállításban lépünk pályára, mint a Pula ellen, de látva a Ljubjana vasárnapi teljesítményét, bravúr lenne a pontszerzés.

Tehát tippem:

Ljubjana-Gyirmót (0-1) H 2.25 oddson megfogadva (azóta lejjebb vitték 2,20-ra, bár biztos nem az én tétemtől :) )


Ennyi szar tipp zsinórban..., jézusom.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 03, 2016, 15:35:13
03/02/2016 15:31 CET   793685705   1.000 HUF   Nyitott   Egyszeri   (1.500 HUF)   Labdarúgás
Lokomotiva Zagreb v Segesta
0,5 gól fölött/alatt
Alatt
1.50   +0.5       
03/02/2016 15:30 CET   793685414   1.000 HUF   Nyitott   Egyszeri   (1.400 HUF)   Labdarúgás
Gazovik Orenburg v Yenisey Krasnoyarsk
0,5 gól fölött/alatt
Alatt
1.40   +0.5       


Nahát, ezek bejöttek. Ahogy a nap folyamán egy halom tippem.
Amúgy vicces, hogy a Segestának 0-0 állásnál a 89. percnél 201-es oddsa volt...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 04, 2016, 09:18:50
Mai első:

Adelaide City v Campbelltown City
Fölött 2.25     (+1.5)
1st Half Over/Under 1.5 Goals
Total Stake: (1,150.00 x 1) 1.150
Lehetséges nyeremény 2,587.50

Szuper. Csak a szokásos reggeli ausztrál sokgólos barátságos meccs. (tegnapi kedvencem volt, amelyik félidőben 4-3 volt)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 04, 2016, 10:11:22
Jöjjön a következő, feltéve az előzőt tétestül, nyereményestül:

Mt Druitt Town Rangers v Western Sydney Wanderers U21
Fölött 1.85     (+1.5)
1st Half Over/Under 1.5 Goals
Total Stake: (2,587.00 x 1) 2.587
Lehetséges nyeremény 4,785.95
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 05, 2016, 15:14:01
Fogadás Referencia: 794296938
Egyszeri
Sorrento v Armadale SC
Fölött 1.909     (+5.5)
5,5 gól fölött/alatt
Total Stake: Titkos
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 17, 2016, 14:00:56
Fogadás Referencia: 798240610
Egyszeri
El Tanque Sisley Reserves v Penarol Montevideo Reserves
Fölött 1.30     (+4.5)
1st Half Over/Under 4.5 Goals
Total Stake: (1,880.00 x 1) 1.880
Lehetséges nyeremény 2,444.00


Kemény 600 ft-os nyeremény várható. 8 perc alatt 3-0 volt a meccs, 24 percnél 4-0...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 17, 2016, 14:25:36
Akkor kíséreljük meg ezt:

Gorica-Brezice hazai 2,50-ért.

Előzetes oddsok szerint a Gorica volt az esélyes, félidőben vezetett a Brezica, és az utóbbi időben rengeteg H/V vagy V/H kimenetelű barátságos meccset láttam...

Utó-post: ezt a beírást 1-1 állásnál írtam a 77. perc körül. Rá 1-2 percre meg is rúgta a Gorica a 2. gólját. És hazudtam, mert nem 2,50-en, hanem csak 2,40-en tettem a győzelmüket, viszont egyidejűleg tettem a +2,5-re is, vagyis az is ült.

A 88. percnél felvettem a győzelemre felajánlott pénzt (sportingbet), bőven a tétem dupláját, hátha mégsem nyer a csapatom. A tét a nagyobbak közé tartozott...

Jelenleg függőben van a futó görög harmadosztályú meccsre tett fogadásom:

Eordaikos-Kozani, mindkét csapat rúg-e gúlt? NEM. Az odds (ugyanúgy, mint az IGEN-re) 1,85 volt, tét egy ezres.
Most félidő van, még 0-0 az állás, 1.272-t ajánl felvételre, de nem veszem fel, még akkor sem, ha egyik csapat rúg egy gólt.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 01, 2016, 12:47:38
Most megy az FC Tokyo - Binh Dugong meccs.

A hazaiak oddsa kb. 1,055 volt. Így nyilván nem tud senki sok pénzt keresni, de V/H-t fogadva kicsit több pénzt lehet kiszedni a fogadóirodáktól...

Félidő 0-1 volt, most 1-1, nyilván nyer a hazai.

Naná, hogy 3-1 lett.
Azt hittem, meglesz a 3-2 is, mert az 5. gól oddsa 29-ről egész 11-ig lement a V-re, de maradt így.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 04, 2016, 13:17:58
Éljen a februári tippjáték első helyezettje!


Amúgy megvan mára a tuti tippem: Nürnberg-Kaiserslautern X2
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 05, 2016, 08:30:06
Idézetet írta: flamman Dátum március 04, 2016, 13:17:58
Amúgy megvan mára a tuti tippem: Nürnberg-Kaiserslautern X2

Ennek is ilyenkor kell gólt rúgnia..., 2 percen múlt a jó kis tippem (meg a 6-7 perc hosszabbítás).

http://index.hu/sport/futball/2016/03/04/stieber_gyoztes_golt_szerzett_majd_butan_kiallittatta_magat/ (http://index.hu/sport/futball/2016/03/04/stieber_gyoztes_golt_szerzett_majd_butan_kiallittatta_magat/)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 07, 2016, 15:42:32
Kallithea-Zakinthosz meccsre még lehet fogadni a D-re, ha esetleg akarna valaki.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 10, 2016, 11:49:51
Idézetet írta: flamman Dátum március 07, 2016, 15:42:32
Kallithea-Zakinthosz meccsre még lehet fogadni a D-re, ha esetleg akarna valaki.

Valószínűleg akkora bunda volt, mint a ház. Szépen is hozott. (eredmény: 1-1)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 10, 2016, 11:52:46
A Binh Dugong szereti a fordítós meccseket.

Most szünet van, 0-1-re megy az ellenfele, a hazai odds 1,25 volt. Most felment 2,90-re, én bepróbálkozom a H-val.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: NoCukor Dátum március 10, 2016, 12:14:05
Grat az eddigikehze, ahogy látom te is szeretsz a tömegtippek ellen tenni.

Azt a görög meccset miből gondoltad X re?
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 10, 2016, 12:55:41
Idézetet írta: flamman Dátum március 10, 2016, 11:52:46
A Binh Dugong szereti a fordítós meccseket.

Most szünet van, 0-1-re megy az ellenfele, a hazai odds 1,25 volt. Most felment 2,90-re, én bepróbálkozom a H-val.

Ez nem jött be... 1-1 állásnál fel kellett volna vennem a tétnél nagyobb felajánlott pénzt, de nem tettem. Rossz csapat rúgta a 3. gólt, a vége 1-2...
Akkor is egy köcsög csapat ez a Dugong.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 10, 2016, 13:01:53
Idézetet írta: NoCukor Dátum március 10, 2016, 12:14:05
Grat az eddigikehze, ahogy látom te is szeretsz a tömegtippek ellen tenni.

Azt a görög meccset miből gondoltad X re?

Köszi. Igen, én inkább az ellen-t fogadom :)

A görög meccs úgy jött, hogy az arbworld oldalán sokáig gyakorlatilag sehol nem volt, majd a kezdés előtt 2 órával felugrott majdnem az első helyre, +99 %-os döntetlenes fogadással. Az oddsok pedig estek valamennyit pl. a tippmixprón.
Előző héten volt már egy olyan görög meccs, ahol a V odds egészen kb. 1,2-re lement a meccs előtt, holott ezt aztán semmi nem indokolta, nézd meg a táblázatban elfoglalt helyeket és oddsokat:

http://www.eredmenyek.com/merkozes/niDVZBLI/#osszefoglalas (http://www.eredmenyek.com/merkozes/niDVZBLI/#osszefoglalas)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 11, 2016, 15:25:45
Afrikai akármilyen kupa, live-ba megpróbálom az UMS de Loum - FUS de Rabat V-t 3,40 oddsért (24. percnél tart, 0-0)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 11, 2016, 15:41:44
Idézetet írta: flamman Dátum március 11, 2016, 15:25:45
Afrikai akármilyen kupa, live-ba megpróbálom az UMS de Loum - FUS de Rabat V-t 3,40 oddsért (24. percnél tart, 0-0)

Ilyenkor vagyok dilemmában: felvegyem vagy ne vegyem?  ::) ;)

http://kepfeltoltes.hu/160311/felvehet__www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/160311/felvehet__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: prigioni1 Dátum március 15, 2016, 09:52:15
Idézetet írta: flamman Dátum március 11, 2016, 15:41:44
Ilyenkor vagyok dilemmában: felvegyem vagy ne vegyem?  ::) ;)

http://kepfeltoltes.hu/160311/felvehet__www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/160311/felvehet__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Felvetted végül?
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 16, 2016, 08:54:35
Idézetet írta: prigioni1 Dátum március 15, 2016, 09:52:15
Felvetted végül?

Nem vettem fel..., és sajnos utána nem tudtam követni a meccset, és az volt a legnagyobb szívás, hogy kb. a 90. perc körül egyenlítettek a hazaiak... Pedig akkor már biztos felvettem volna, a felajánlott összeg kb. a max. nyeremény körül lehetett.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 17, 2016, 13:22:01
Kedves naplóm, történt, hogy a januári tippjáték megnyerésével (elvileg) nyertem 100 euró bónuszt a winmastersnél.
Feltétel volt, hogy ehhez aktív winmasters-számlára van szükség. Ki tudta, hogy az aktív azt jelenti, hogy nem nulla egyenlegű?? Ez sajnos sehol nem volt feltüntetve, így több üzenetváltást követően (spf adminnal és winmasterssel) sikerült elérni, hogy 10 euró márc. 15-éig történő befizetése után mégis megkaphassam a pénzt. Először adtak 50-et, majd újabb levelezésembe került, hogy a másik 50-et is ideadják, de jelentem, összejött, vagyis megkaptam mind a 100 eurót. 50 volt a befizetésem, így itt 150 euró az indulótőkém.
Nem játszottam sokat (még egy hetet sem), de már néhány euróval túlléptem az 500-at. Leginkább élőzök, de volt már nem élő tétem is, ami szerencsére bejött. Kell nem élő (halott??) fogadásokat is tennem, bár ennél a bónusznál nem írtak elő egyelőre sehol feltételeket, viszont ha ugyanazok, mint a többinél, akkor 7-szeresen meg kell forgatnom minimum 1,80 oddsokon, és élő fogadás nem számít bele. Ahogy ellentétes kimenetelre tett fogadások sem. Nehéz ügy, de nem lehetetlen.
Tényleg, nincs valakinek valami ehhez működő bónuszforgatási stratégiája..?
Most cél először az ezer euró, majd a minél több. Kíváncsi vagyok, tudom-e magam fegyelmezni, és haladni a megszokott, jó stratégiámmal.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 18, 2016, 11:00:16
Melbourne City - Brisbane Roar:

62. perc 1-1 állás

Következő gólszerző: H 1,77

(félidő 0-1 volt, és kiállítottak egy vendégjátékost. Na meg az ausztrálok szeretik a V/H meccseket...)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 18, 2016, 11:19:08
Idézetet írta: flamman Dátum március 18, 2016, 11:00:16
Melbourne City - Brisbane Roar:

62. perc 1-1 állás

Következő gólszerző: H 1,77

(félidő 0-1 volt, és kiállítottak egy vendégjátékost. Na meg az ausztrálok szeretik a V/H meccseket...)

81. perc 2-1  :beerchug:

És még épp 1 perccel előtte tettem 60 eurót arra, hogy lesz még gól.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 18, 2016, 14:39:08
Nagyon köszönöm kedves török barátainknak, hogy a 96. percben berúgták végre az általam várva várt 7. gólt a meccsen, ezzel hozzásegítve pár euróhoz  :D

Egyszer (kétszer..., többször...) engem is segíthet a szerencse..., mert azért volt már néhányszor olyan, hogy nem és nem és nem akarják berúgni, miközben én arra tippeltem.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 21, 2016, 09:32:04
Tegnap este akartam fogadni a winmastersen.
River Plate - Banfield, első félidő 0,5 gól fölött, 1,60 odds (live).
Beírom a tétet, erre olyat ír ki a winm., amilyet még soha, semmilyen fogadóirodánál nem láttam: a tét nem éri el a minimumot, mert minimum 100 eurót kell feltenni...! Mondom mi van?? Maximálni szokták a téteket, ha pl. valaki túl sokat nyer, személyre szabottan, vagy esetleg sporteseményre vonatkozóan, na de hogy minimum tét 100 euró?? Na ilyet még nem láttam.
Utána próbáltam másik eseménnyel, ott már engedett rendesen fogadni. Nem tudom, ez miféle különlegesség volt, remélem, hogy nem viszik ezt túlzásba. (mellesleg jó volt ez a kitétel, mert 0-0 volt a félidő...)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 25, 2016, 12:08:04
Néhány D-esélyes meccs:

most élőben a Gijon B - Izarra és a Portugalete-Talavera

Később:

Hartlepool - Wimbledon
York-Crawley
Shrewsbury-Port Vale
Örményország-Fehéroroszország
Mezőkövesd-Orosháza kéziben

És Szváziföld-Zimbabwe V

Csináltam ezekből netes és papíros szelvényt, bár a papírosból a kézit ki kellett szedni, mert a várható nyeremény magasabb volt 3 milliónál is :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 29, 2016, 09:52:15
Idézetet írta: flamman Dátum március 25, 2016, 12:08:04
Néhány D-esélyes meccs:

most élőben a Gijon B - Izarra és a Portugalete-Talavera

Később:

Hartlepool - Wimbledon
York-Crawley
Shrewsbury-Port Vale
Örményország-Fehéroroszország
Mezőkövesd-Orosháza kéziben

És Szváziföld-Zimbabwe V

Csináltam ezekből netes és papíros szelvényt, bár a papírosból a kézit ki kellett szedni, mert a várható nyeremény magasabb volt 3 milliónál is :)

Azért a Mezőkövesdes 8-as odds nem volt rossz :) Kár, hogy azzal semmit sem nyertem :)
De ezek nem voltak rosszak:

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/160329/03_29_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/160329/03_29_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.
http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 29, 2016, 09:59:42
Mai X-esek:

Macedónia-Bulgária
Írország-Szlovákia
Görögo.-Izland
Montenegró-Fehérorosz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 29, 2016, 15:06:42
Szerintem az indiai szeniorok V/H-t játszanak éppen...
ICF-MSU most 2-2.
0-1 volt az MSU-nak, aztán 0-2 lett ugyan, de egy gyors góllal 2 perc múlva válaszolt a hazai (biztosan úgy voltak vele, hogy 3 gólt rúgni a második félidőben 0-2-ről igen feltűnő...).
Szóval 2-2, várom az 5. gólt a hazaitól. És a győzelmüket, amit még első fi.-ben megtettem.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 29, 2016, 15:56:55
Idézetet írta: flamman Dátum március 29, 2016, 15:06:42
Szerintem az indiai szeniorok V/H-t játszanak éppen...
ICF-MSU most 2-2.
0-1 volt az MSU-nak, aztán 0-2 lett ugyan, de egy gyors góllal 2 perc múlva válaszolt a hazai (biztosan úgy voltak vele, hogy 3 gólt rúgni a második félidőben 0-2-ről igen feltűnő...).
Szóval 2-2, várom az 5. gólt a hazaitól. És a győzelmüket, amit még első fi.-ben megtettem.

Szar tipp volt, 2-3 lett a vége...

Viszont India-Türkmenisztán X élőben jó lehet, még 1.80 körül van.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 30, 2016, 08:26:38
Idézetet írta: flamman Dátum március 29, 2016, 09:59:42
Mai X-esek:

Macedónia-Bulgária
Írország-Szlovákia
Görögo.-Izland
Montenegró-Fehérorosz

Macedónia-Bulgária
Írország-Szlovákia
Görögo.-Izland
Montenegró-Fehérorosz

2 rossz, 2 jó tipp. Szólóban mindet 1-1 egységgel megtéve +2 egység
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 01, 2016, 15:20:23
Geylang-Warriors legyen H (77. perc 1-1)
És természetesen over 2,5
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 08, 2016, 09:51:20
Nem értem ezeket az indonéz kosármeccses oddsokat.

Első negyed 25-11 (36 pont)
Második negyed 20-22 (42 pont)

Harmadik negyedre most, a szünetben mégis 31,5 az over-under határ (előtte volt 29,5 is, ott tettem az overre). Gyanús ez nekem, valakik tudhatnak valamit. Bár a napokban többször sikerült az oddsmestereknek az over-under határokat jó szarul belőni, ami nekem jól jött.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: ragnaROCK Dátum április 08, 2016, 09:54:21
Sokszor nézem ezeknek az indonéz meccseknek az eredményeit. Azért ott az ilyen 20 pont alatti negyed sem túl ritka. Múltkor valamelyik meccsnek az eredménye valahol a negyedik negyed közepénél ~45-~17 körül volt.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 08, 2016, 10:11:25
Idézetet írta: ragnaROCK Dátum április 08, 2016, 09:54:21
Sokszor nézem ezeknek az indonéz meccseknek az eredményeit. Azért ott az ilyen 20 pont alatti negyed sem túl ritka. Múltkor valamelyik meccsnek az eredménye valahol a negyedik negyed közepénél ~45-~17 körül volt.

Szörnyű, szörnyű..., mindig megfogadom, hogy teniszre, kosárra, hasonló fogadhatatlan sportra nem teszek...

Most számomra iszonyú meleg volt a pite, mert 3 perccel a negyed vége előtt valahol 14-4 körül jártak, de a vége 23-8, vagyis 31 pontos lett, amivel bejött a 29,5 overem. És a mesterek is jól lőtték be a határokat. (a vége felé pedig 25,5-nél is volt fogadható határ...)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 11, 2016, 12:39:19
Galatasaray U21-Caykur Rizespor U21-nél megpróbálkozom az over 1,5-tel (0-1, 80. perc)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 11, 2016, 12:54:00
Idézetet írta: flamman Dátum április 11, 2016, 12:39:19
Galatasaray U21-Caykur Rizespor U21-nél megpróbálkozom az over 1,5-tel (0-1, 80. perc)

86. perc 1-1  :D

(majd 2-1...)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 12, 2016, 12:51:23
Be fogok írni 10 élő tippet, amik arról fognak szólni, hogy lesz még gól az adott meccsen.

Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. Mindegyik 1 eurós téttel fog menni, aztán ha vége a 10 meccsnek, a találati aránytól függően folytatom.

Szerk.: ezek nem a 10.-20. percben fognak történni, hanem inkább a meccsek vége felé, amikor erre az opcióra már értelmes oddsot adnak...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 12, 2016, 15:29:53
1.: Al Ahed - Al Hidd, 71. perc 1-0 állás, odds 1,60

1-ből 1 rossz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 12, 2016, 15:34:17
2. Liakvi - Khelvanchauri 4-0 állás, 75. perc, odds 1,49


2-ből 2 rossz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 13, 2016, 10:15:47
Nagyon cseles ez a Winmasters...: élő fogadásnál ki van pipálva, hogy fogadja el az oddsváltozásokat is. Tenisznél, kosárlabdánál stb. (bár ezekre amúgy is utálok fogadni - akkor meg minek fogadok, nem??) nagyon gyorsan változnak az oddsok.
Amikor lefelé mozdul az odds, olyankor mindig a kisebb oddson fogadja el a késleltetés után a tippemet, leviszi a várható nyereményt, de amikor felfelé mozdul, akkor meg az eredeti oddson fogad nekem, olyankor nem változik... Lol...

A múltkor említett minimális 100 eurós fogadási összeggel is találkoztam azóta párszor. Még mindig nem tudom, mi alapján adja ki ezeket nekem a gép, de már rájöttem, hogy csak mobilon történő fogadásnál szórakozik ilyenekkel. Volt, hogy ezt feldobta, de én kicseleztem, átmentem számítógépre, és ott ugyanazt a tippemet meg tudtam tenni normál, kisebb összeggel.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 13, 2016, 10:30:43
Vicces a winmasters nyelvezete is:

Vajon ki nyeri az 5. és Y.-t??

Meg 1 a pontot az 5. játék 1. szettjében? Nem ám az 1. szett 5. játékában...  :D

Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 13, 2016, 11:28:58
Most kezdődik a Yangon United - Mohun Bagan meccs.

Arra tippelek, hogy első gólt a Mohun szerzi, méghozzá az 1. félidőben, 2.26 oddsért.


Szar tipp volt, 1-0
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 13, 2016, 12:22:08
3.: Brisbane City U20 - Moreton U20 30. percnél 1-1, tippem, hogy félidő over 2,5 1,91-ért.


Még nincs veszve minden, 39. perc 1-2

3-ból 1 jó, 2 rossz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 13, 2016, 13:03:38
4.: Yangon-Bagan 72. perc 1-1, over 2,5 1,69-ért

4-ből 1 jó, 3 rossz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 13, 2016, 14:41:15
5.: Sparta Praha U19 - Sigma O. U19 1-0-nál 78. perc, 1.87-ért

87. perc: 2-0.

5-ből 2 jó, 3 rossz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 13, 2016, 15:04:53
6. Police-Thiong 73. perc 0-0, 1,74-ért

81. perc 0-1

6-ból 3 jó, 3 rossz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 13, 2016, 15:33:44
7. Dél-Kína - Maziya 75. perc 2-0, 1,66-ért


Maradt a 2-0. Buzik

7-ből 3 jó, 4 rossz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 15, 2016, 13:26:47
Tegnap baromira gyér volt a nap közbeni kínálat.

8.: Maccabi Ahi Iksal - Bnei Kafar 68. perc 1-1, odds 1,56

75. perc 2-1

8-ból 4 jó, 4 rossz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 15, 2016, 13:52:38
9. Bentleigh - Melbourne Knights 80. perc 3-1, odds 1,91

9-ből 4 jó, 5 rossz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 15, 2016, 14:03:34
10. Richmond - Green Cully, 1-2, 70. perc, odds 1,60

10-ből 4 jó, 6 rossz.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 15, 2016, 14:32:19
Ez egy igen gyengére sikerült sorozat lett. Előtte nem ment ennyire rosszul, amiket nem írogattam be, de ez most így jött ki.

Arány 60/40, sajna a rossz tippek javára.

Indul a következő ilyen sorozat, több körültekintéssel.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 18, 2016, 14:09:32
Daegu-Anyang 75. perc 1-0, 2. gól: Anyang 4.00-ért
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 18, 2016, 14:21:29
Idézetet írta: flamman Dátum április 18, 2016, 14:09:32
Daegu-Anyang 75. perc 1-0, 2. gól: Anyang 4.00-ért


87. percben ott is van: 1-1  :D :great:
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 18, 2016, 14:46:42
Ez még a sorozaton kívül:

Sparta Praha U21 meccs over 1,5 (80. perc, odds 1,83)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 18, 2016, 14:59:30
Idézetet írta: flamman Dátum április 18, 2016, 14:46:42
Ez még a sorozaton kívül:

Sparta Praha U21 meccs over 1,5 (80. perc, odds 1,83)

Ez sajna nem nyert. Még 10-1-es szögletaránnyal és ég-föld különbséggel sem, bár csak a 3 pont a lényeg :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 19, 2016, 10:36:05
Szerintem a Bucheon-Seongam tartalékos meccsen a vendég rúg 1 gólt az utolsó 10 percben...

Odds 5.00

Ők nem rúgtak gólt, csak a hazaiak: 2-0 lett a vége.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 19, 2016, 15:31:26
Új sorozat indul.

2/1.: Uzsgorod-Lutsk 1-0, odds 1.96, 81. perc


94. perc: 2-0  :beerchug:

1-ből 1 jó
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 20, 2016, 09:09:00
Egy mai meccs:

Afrika CAF Konföderációs Kupa selejtező, Villa (Uganda) -Fus Rabat (Marokkó)

Vendégek oddsa 3,25, pedig az első forduló 7-0 lett a javukra. Egyelőre csak bet365-ön látom a meccset, ott nem játszok, de ha lesz máshol, egy kis pénzt megér legalább az X2. (Mondjuk Afrikáról lévén szó, akár egy 6-0-s hazai győzelemmel is jól járnak a vendégek :) Meg aki fogad H-ra)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 20, 2016, 15:31:24
2/2.: Jiangsu-Binh Dugong (kedvencem) 75. perc 1-0-nál 1,71-ért.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 20, 2016, 15:38:23
Idézetet írta: flamman Dátum április 20, 2016, 15:31:24
2/2.: Jiangsu-Binh Dugong (kedvencem) 75. perc 1-0-nál 1,71-ért.

80. perc, ott a 3-0 :))  :beerchug: (most nézem, az előbb elírtam az állást, 2-0-nál tettem, nem 1-0 volt az állás, de a lényeg a +1 gól, ami bejött)

2-ből 2 jó
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 20, 2016, 15:40:49
2/3: Jöjjön a következő: Azeri Zaquatala-Moik 0-1-nél 1,93-ért, 80. perc (szerintem X lesz)

Ez nem jött be, maradt a 0-1.

3-ból 2 jó, 1 rossz.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 21, 2016, 10:27:50
Idézetet írta: flamman Dátum április 20, 2016, 09:09:00
Egy mai meccs:

Afrika CAF Konföderációs Kupa selejtező, Villa (Uganda) -Fus Rabat (Marokkó)

Vendégek oddsa 3,25, pedig az első forduló 7-0 lett a javukra. Egyelőre csak bet365-ön látom a meccset, ott nem játszok, de ha lesz máshol, egy kis pénzt megér legalább az X2. (Mondjuk Afrikáról lévén szó, akár egy 6-0-s hazai győzelemmel is jól járnak a vendégek :) Meg aki fogad H-ra)

1-0 lett a vége. Pedig gondolhattam volna, nem véletlen voltak ilyenek az oddsok...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 21, 2016, 11:33:38
2/4: Avtofavorit-Storm 2-1-nél, 74. perc 1,61-ért
(velük már a félidőben is nyertem, bár nem volt ideírva)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 21, 2016, 15:20:19
Idézetet írta: flamman Dátum április 21, 2016, 11:33:38
2/4: Avtofavorit-Storm 2-1-nél, 74. perc 1,61-ért
(velük már a félidőben is nyertem, bár nem volt ideírva)

Sajnos rontják a statisztikámat.

4-ből 2 jó, 2 rossz.

2/5. tipp legyen ilyen: Dunarea-Braila köv. gól H (0-1 állás, 63. perc, 2,06 odds)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 21, 2016, 15:24:41
Idézetet írta: flamman Dátum április 21, 2016, 15:20:19
Sajnos rontják a statisztikámat.

4-ből 2 jó, 2 rossz.

2/5. tipp legyen ilyen: Dunarea-Braila köv. gól H (0-1 állás, 63. perc, 2,06 odds)

Ez egy igazán szép, 4 perces tipp volt: 67. perc 1-1 :)

5-ből 3 jó, 2 rossz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 21, 2016, 15:27:28
Idézetet írta: flamman Dátum április 21, 2016, 15:24:41
Ez egy igazán szép, 4 perces tipp volt: 67. perc 1-1 :)

5-ből 3 jó, 2 rossz

A sorozaton kívül megjátszom a következő gól H-t, 2,37-ért..., talán V/H-znak.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 21, 2016, 15:42:14
Idézetet írta: flamman Dátum április 21, 2016, 15:27:28
A sorozaton kívül megjátszom a következő gól H-t, 2,37-ért..., talán V/H-znak.

85. perc 2-1, ahogy sejtettem  :beerchug: :great: :redchug: :D
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 22, 2016, 12:28:12
2/6.: UTM-PKNS (malájok) 77. perc, 0-3, 1,66-ért
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 22, 2016, 12:44:41
Idézetet írta: flamman Dátum április 22, 2016, 12:28:12
2/6.: UTM-PKNS (malájok) 77. perc, 0-3, 1,66-ért
[/color]

Sajnos a 84. percben esett gólt nem adták meg, maradt a 0-3...

6-ból 3 jó, 3 rossz
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 22, 2016, 13:58:30
2/7.: Port Melbourne-Avondale 1-2, 69. perc, 1,56-ért


Úgy tűnik, ez nem fog bejönni, túl korai volt tippelni... :(
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 22, 2016, 14:27:16
Idézetet írta: flamman Dátum április 22, 2016, 13:58:30
2/7.: Port Melbourne-Avondale 1-2, 69. perc, 1,56-ért


Úgy tűnik, ez nem fog bejönni, túl korai volt tippelni... :(

Maradt az eredmény - sajnos.

7-ből 3 jó, 4 nem jó
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 22, 2016, 14:28:08
2/8.: Centenary S. - Taringa R. 2-0, 81. perc 1,83-ért
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 22, 2016, 14:35:49
2/9.: Algéria U21, Skikda-Saida 2-2-nél, 80. perc 1,73
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 25, 2016, 09:04:29
Sorozaton kívüli tipp: Ingelwood-Daniella, 1. félidő under 1.5

Előzetes odds nem érte el az 1,10-et az Ingelwoodnál. Most 0-1 az állás, majd 2. félidőben fordítanak...
(45-60 perc közt lesz gól? Igen...)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 25, 2016, 09:06:34
Idézetet írta: flamman Dátum április 25, 2016, 09:04:29
Sorozaton kívüli tipp: Ingelwood-Daniella, 1. félidő under 1.5

Előzetes odds nem érte el az 1,10-et az Ingelwoodnál. Most 0-1 az állás, majd 2. félidőben fordítanak...
(45-60 perc közt lesz gól? Igen...)

Jaj ez nem volt jó tipp :) Már 1-1
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 25, 2016, 12:51:51
Ausztrália, élő: Ashfield-Balcatta, 3 gól: Balcatta 1,72-ért az 58. percben.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 25, 2016, 13:27:27
Idézetet írta: flamman Dátum április 25, 2016, 12:51:51
Ausztrália, élő: Ashfield-Balcatta, 3 gól: Balcatta 1,72-ért az 58. percben.

Utálom, mikor a 89. percig kell várni egy nyamvadt büntetőre :)

1-2
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 25, 2016, 15:29:34
Legyen a sorozatban a 10. tipp a következő:

Gandzasar-2-Alaskert 2, félidő +0,5 30. perc 1,80-ért
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 27, 2016, 15:51:23
Mára: Jönköpings-Falkenbergs X2 1,909-ért.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 03, 2016, 08:37:20
Próbálkozzunk a Kitakyusu-Nagasaki vendéggyőzelemmel 3.75-ért (77. perc 2-2-es állás)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 03, 2016, 14:30:21
Idézetet írta: flamman Dátum április 27, 2016, 15:51:23
Mára: Jönköpings-Falkenbergs X2 1,909-ért.

Az előző egy szép tipp volt, ehhez hasonlóan mára:

Cukaricki-Vojvodina X2 szintén 1,909-ért.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 04, 2016, 08:37:00
Élő tipp: Kawasaki-Vegalta over 2,5

78. perc, 1-1, odds 1,90


Pedig jól kiszámoltam, de maradt az eredmény...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 04, 2016, 11:41:18
Vajon mi lehet a titka, az oka a cseh kupameccs, a Sparta Praha - Jablonec ilyen oddsváltozásának??

Hazaira az induló odds 1,44-1,50 körüli volt, vendégekre akár 5,80.
Most a kiosztás már bőven megfordult, van, ahol 3,50 a hazai, a vendég pedig lement 1,90-2,00-re.
Talán a Sparta a B csapattal áll ki?
1-2 hete volt egy ilyen görög meccs is, és jött is a sima 0-2-s vendéggyőzelem.

(a Buriram-Shandong Luneng oddsai még faszák. Buriram van, ahol 11,50-ről indult, most a bet365-nél 1,85-ig is lement... Ez csoportmeccs, a Buriram-on egy győzelem sem segít. A Luneng már továbbjutott, így elképzelhető, hogy ők is B csapattal mennek)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 04, 2016, 13:53:06
Idézetet írta: flamman Dátum május 03, 2016, 14:30:21
Az előző egy szép tipp volt, ehhez hasonlóan mára:

Cukaricki-Vojvodina X2 szintén 1,909-ért.

A mai folytatás:

Marienham-PK 35 Vantaa X2 1,833-ért
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 05, 2016, 08:18:28
A mai folytatás:

Marienham-PK 35 Vantaa X2 1,833-ért


Ugye megmondtam  ;)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 05, 2016, 12:22:10
Idézetet írta: flamman Dátum május 05, 2016, 08:18:28
A mai folytatás:

Marienham-PK 35 Vantaa X2 1,833-ért


Ugye megmondtam  ;)

A mai: Seinajoen - FC Inter X2 1,615-ért.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 05, 2016, 15:01:32
Idézetet írta: flamman Dátum május 05, 2016, 12:22:10
A mai: Seinajoen - FC Inter X2 1,615-ért.

Már kezdtem megijedni, hogy jól tippelek... 1-0
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 09, 2016, 15:22:34
Vajon a görög Acharnaikos-Chania meccsnek megint miért voltak ilyen érdekesek a szorzói? (1,71 volt a V-re)

A jóval hátrébb lévő vendégeket adják esélyesnek, holott a kiesés ellen sem kell nagyon menekülniük...

És miért ugrott fel meccs kezdete előtt 5 perccel az 1. helyre az arbworld fogadási toplistáján? :) Tettem rájuk pár jurót, a görögökben ilyen szempontból általában lehet bízni, élőben nem is látom, hogy bárhol lehetne a meccsre fogadni, biztos nem véletlen.

Hajrá Chania!
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 10, 2016, 08:14:06
Idézetet írta: flamman Dátum május 09, 2016, 15:22:34
Vajon a görög Acharnaikos-Chania meccsnek megint miért voltak ilyen érdekesek a szorzói? (1,71 volt a V-re)

A jóval hátrébb lévő vendégeket adják esélyesnek, holott a kiesés ellen sem kell nagyon menekülniük...

És miért ugrott fel meccs kezdete előtt 5 perccel az 1. helyre az arbworld fogadási toplistáján? :) Tettem rájuk pár jurót, a görögökben ilyen szempontból általában lehet bízni, élőben nem is látom, hogy bárhol lehetne a meccsre fogadni, biztos nem véletlen.

Hajrá Chania!

A meccset időközben félbeszakították, az eredmenyek.com-nál is elmarad-nak írják... Volt kiállítás a hazaiaknál, akár még nyerhettek is volna a vendégek. Ha 48 órán belül nem játsszák le (nem tudom, mi lesz a sorsa), elvileg visszakapom a pénzt.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 10, 2016, 10:40:07
Új-Zéland tartalékmeccs

WS Reserves-Birkahad reserves, 56. perc, 1-1 állás, a hazaiak fogják rúgni a 3. gólt, odds 2.00
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 10, 2016, 10:43:44
Idézetet írta: flamman Dátum május 10, 2016, 10:40:07
Új-Zéland tartalékmeccs

WS Reserves-Birkahad reserves, 56. perc, 1-1 állás, a hazaiak fogják rúgni a 3. gólt, odds 2.00

erre aztán nem kellett sokat várni: 58. perc 2-1  :great:
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 13, 2016, 10:45:32
FC Tokyo - Sagan Tosu X2 1,70-ért.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 13, 2016, 13:26:16
Idézetet írta: flamman Dátum május 13, 2016, 10:45:32
FC Tokyo - Sagan Tosu X2 1,70-ért.

Most már lehet védeni 3-as oddson. 8,5 % kamat.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 13, 2016, 13:55:39
Idézetet írta: flamman Dátum május 13, 2016, 10:45:32
FC Tokyo - Sagan Tosu X2 1,70-ért.

Az eredmény egy fantasztikus 0-0!

A Napi Tuti rovatunkat látták, köszönjük  :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 18, 2016, 08:29:48
Muszáj ezt megörökítenem, bár sok idő múlva a képfeltöltés úgysem fog látszani (ideiglenesen 3. helyen állok a jégkorong vb-s tippversenyben... Én, a nagy jégkorong-szakértő).
Innen úgyis csak lefelé visz az út.


(http://kepfeltoltes.hu/thumb/160518/J_gkorong_VB_toplista_05_18_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/160518/J_gkorong_VB_toplista_05_18_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.
http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 18, 2016, 11:54:45
Omiya Ardiya - Jubilo Iwata nálam X2 1.60-ért
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 18, 2016, 12:41:13
Idézetet írta: flamman Dátum május 18, 2016, 11:54:45
Omiya Ardiya - Jubilo Iwata nálam X2 1.60-ért

Egyelőre 1-0.

2. gól Iwata 2,55-ért?
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 19, 2016, 08:48:56
Nem hiszem el, hogy a Sportingbetnek ennyire gyenge a rendszere, hogy valaki nem képes beütni egy eredményt valami rubrikába... Már 2 napja lejátszották a MU-Bournem. meccset, de még nincs meg a focis tippjáték eredménye.

Szeretném végre lepörgetni az 50 pörgetésemet.


(http://kepfeltoltes.hu/thumb/160519/SB_tippj_t_k_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/160519/SB_tippj_t_k_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 19, 2016, 09:48:13
A hétvégi Spezia-Ascoli meccs D oddsa igen rendesen lement, 3-asról kb. 1,50-1,60-ra...

Olasz utolsó fordulóknál ez hagyomány, más kérdés, hogy régebben fogadtam már így D-re, és mégis elment...

Erre is kíváncsi leszek, bár fogadás szempontjából kihagyom.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 25, 2016, 12:59:21
Élő meccs:

Ausztrál U20, Brisbane Olympic-Western Pride most 3-0 (68. perc)

Gólok:

46' Öngól
47' Öngól
52' Öngól

:D :D
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 27, 2016, 09:35:55
Mai francia National bajnoki meccs oddsai:

http://www.eredmenyek.com/merkozes/lvddnCn6/#osszefoglalas (http://www.eredmenyek.com/merkozes/lvddnCn6/#osszefoglalas)

Nem értem, miért ilyen pici a döntetlen oddsa. Az 1 pont egyiken sem segít, a Belfortot nem fenyegeti kiesés, a Strasbourg már mindenképp első. Más, mint az olaszoknál a múltkori, amire aztán nem tettem, de 0-0 lett. Ezt most kifejezetten nem értem, már persze ha nem egy mindenki által előre tudott fix X-ről van szó...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: NoCukor Dátum május 27, 2016, 13:48:00
Itt még 2 forduló van ha jól látom, tehát matematikailag mindegyik elvesztheti a pozicióját. Gondolom ezért. A Belfortnak csak 1 pont kell viszont.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 27, 2016, 14:27:13
Idézetet írta: NoCukor Dátum május 27, 2016, 13:48:00
Itt még 2 forduló van ha jól látom, tehát matematikailag mindegyik elvesztheti a pozicióját. Gondolom ezért. A Belfortnak csak 1 pont kell viszont.

Hopp, ezt elnéztem akkor, valamiért azt hittem, utolsó forduló..., talán mert utolsó előtti fordulóban korai ennyire egyértelmű X-oddsot adni. De köszi!
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 02, 2016, 11:03:13
Tegnap csörög a telefonom, romániai számot jelez ki.
Felvettem, XY hívott a winmasters fogadóirodától.
Volt a Mint 72-ben nevű promóció az oldalukon, ahol kisorsoltak engem is mint nyertest (ha valaki nem játszott volna: fogadásokkal lehetett pontokat gyűjteni, én sokat fogadtam, sok pontot gyűjtöttem). Egy 6. helyezett nyereményt sorsoltak nekem, és felajánlották, hogy választhatok: kérek egy magyar válogatott focimezt, vagy 70 euró jóváírást a számlámon, aminek semmiféle megforgatási vagy egyéb követelménye nincs, akár azonnal ki is vehetem. Én az utóbbit választottam. A pénzt jóvá is írták  :laugh: :great: :redchug:

A promoció oldalát ritkán frissítették, de amikor igen, akkor végig az 5.-6. hely környékén álltam, ez azt jelentette, hogy sok sorsjegyet kapok/kaptam. Nem mondom, hogy jobban örültem volna a led TV-nek a házimozival, netán a teli hűtőszekrénynek, avagy az exkluzív helyen, 11 baráttal történő EB-meccsnézésnek, mert ilyen díjak is voltak, de én a 70 euróval is elégedett vagyok, soha rosszabbat :)

Ha szerénytelen akarok lenni, egyfajta vigaszdíjként megérdemeltem  :D

Májusi tippjétékban 6. lettem (5 hely fizet)
Jégkorong VB tippjátékban 4. lettem (3 hely fizet)
SPF-kupában 17. lettem (16-an jutnak tovább).

Szóval sok bosszúság után csak csurrant-cseppent valami  8)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 09, 2016, 15:39:25
Bhutáni élő meccs: Egyik Thimpu a másik ellen 2-1, 78. perc

over 3,5 1,80-ért


Hülye voltam, a V/H már előtte megvolt, az elég volt a csapatoknak...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 13, 2016, 14:01:13
Mai "tömegtipp" a Belga-Olasz H. Vagyis ha nem is a legtömegesebb, de más fórumon is olvastam, hogy a belgákat favorizálják, rájuk fogadnak legtöbben, akár hendikeppel (???) is...

Nálam ez a meccs még mindig X2. Vagy sima V. Nálam semmi nem indokolja a belgák világranglista-vezető helyét, nincsenek nagy meccs-eldöntő játékosaik, tradíciójuk sincs akkora, mint az olaszoknak, meg úgy egyáltalán. (bár legutóbb 3-1-re a belgák nyertek, barátságos találkozón).
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 14, 2016, 08:40:41
Idézetet írta: flamman Dátum június 13, 2016, 14:01:13
Mai "tömegtipp" a Belga-Olasz H. Vagyis ha nem is a legtömegesebb, de más fórumon is olvastam, hogy a belgákat favorizálják, rájuk fogadnak legtöbben, akár hendikeppel (???) is...

Nálam ez a meccs még mindig X2. Vagy sima V. Nálam semmi nem indokolja a belgák világranglista-vezető helyét, nincsenek nagy meccs-eldöntő játékosaik, tradíciójuk sincs akkora, mint az olaszoknak, meg úgy egyáltalán. (bár legutóbb 3-1-re a belgák nyertek, barátságos találkozón).

Amit mondtam, megmondtam. Sima 0-2
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 14, 2016, 10:27:31
A mai magyar meccs a tippelhetetlen kategóriába tartozik. A bukiktól a fogadókon át szinte mindenki lesajnál minket, talán az lehet a szerencsénk, hogy hasonlóan jellegtelen csapatokkal sorsoltak egy csoportba bennünket. Az osztrákok annyival nem jobbak, amennyire az oddsuk tükrözné ezt. Az izlandiakat verni kéne, verni lehetne. A legerősebbnek tartott portugálokkal utoljára játszunk, amikor sok mindenre lehet esély, pl. egy mindenkinek jó X vagy hasonlók, ahogy az néha lenni szokott.

Az oddsok alapján még mindig hátulról vagyunk a harmadik legesélyesebbek EB-t nyerni... De hát Új-Zélandot is annak idején tökutolsó helyre sorolták az afrikai VB-n, mégis az egyetlen csapat lett, amelyik nem kapott ki egyszer sem!
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 15, 2016, 10:02:52
Könyörgöm, fújjon le a sportfogadas.org minden tippjátékot a jelen állással!!!  :D
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 16, 2016, 15:43:12
Élő: orosz 3.osztály, Tyumeny-Amkar 3-3
80. perc, over 6,5 (H fog nyerni 3-as oddsért)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 17, 2016, 10:39:57
Akkor legyen egy ilyen, hogy Bentleigh U20 - Avondale U20, 7. perc, vendég rúgja az 1. gólt 3,50 oddsért
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 17, 2016, 11:10:17
Idézetet írta: flamman Dátum június 17, 2016, 10:39:57
Akkor legyen egy ilyen, hogy Bentleigh U20 - Avondale U20, 7. perc, vendég rúgja az 1. gólt 3,50 oddsért

Ez se jött be.

Maradnom kell a tippjátékoknál...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 24, 2016, 11:49:27
2016. 06. 24. a napja, amikor kitaláltam az eddigi legígéretesebbnek tűnő stratégiát, amire fogadni fogok...

Tesztidőszak következik, aztán majd beszámolok róla. Hosszú távú, bizonyos kritérium alapján sok meccsre kell tippelni, és csak élőben működik.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 01, 2016, 09:45:16
Idézetet írta: flamman Dátum június 24, 2016, 11:49:27
2016. 06. 24. a napja, amikor kitaláltam az eddigi legígéretesebbnek tűnő stratégiát, amire fogadni fogok...

Tesztidőszak következik, aztán majd beszámolok róla. Hosszú távú, bizonyos kritérium alapján sok meccsre kell tippelni, és csak élőben működik.

Hagyjuk..., lófaszt sem ér...


Hanem a júniusi tippjátékból én csak jól jöhetek ki. Délutánra talán véglegesedik.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 13, 2016, 11:02:24
Ismét sikerült megnyernem a havi tippversenyt, idén már másodszor!
(idei statisztika: 6 hónapból 2 első hely, egy 5. hely, egy 6. hely, de van kb. utolsó helyem is).

Hozzá kell tennem, hogy az előző győzelmem tippjei között sok volt a vaktában lövöldözés: volt olyan, hogy pénteki francia másodosztály mérkőzései közül mindet megtettem X-re, be is jött 8-ból vagy 5 tipp. Olasz Lega pro A, B, C osztály sok-sok döntetlen: ez is engem segített.
Viszont a múlt hónapban már kifejezetten megfontoltan tippeltem. A játékban kereken 1.000 induló volt, 20.368 tippet adtunk le. Én ebből 83-at, amiből 44 nyert, 39 nem nyert. Nagy volt az átfedés a Foci EB tippjátékkal (mindjárt erről is bővebben), aminek a tippjeivel sok pontot szereztem. Már 15-én első helyre kerültem, és a vezetést szinte végig megtartottam (a vége felé 1-2 napra lecsúsztam a 2.-3. helyre), majd győztem: ez azt jelenti, folyamatosan jól teljesítettem, kiegyensúlyozottan tippeltem. Átlagos odds valahol 2.2-2.3 körül lehetett, 27 % volt a ROI-m. Nem rossz, megdicsérem magamat.

A Foci EB-tippjátékban 2. helyet értem el.
Ez is megér pár mondatot :)
A versenybe összesen 16.328 tipp került be, én 45 tippből 25-tel nyertem, 19-cel nem. 54,7 %-os, igen kimagasló volt a ROI-m. Nem vaktában lövöldöztem, a tippjeim 90 %-a megfontolt volt. Igaz, hogy ez játékpénz, de bátran tettem belőle azokat a tippeket, amik nem a papírformát ígérték: olaszok a spanyolok ellen, Izland Ausztria ellen stb. stb.
A legkisebb szorzó 1,88 volt, amire tettem (a szlovákok nem rúgnak gólt Angliának), de pl. 4 olyan tippem is volt, amire max. 5 pontot tehettem, mert nagyobb volt az odds 4.00-nál, ebből 3 be is jött.
Itt is kb. 15-én (vagy már előtte? Csak akkortól csináltam print screeneket) már élre álltam, amit majdnem a végéig sikerült meg is tartanom. Pár nappal a vége előtt szomorúan láttam, hogy csibike1 megelőzött, mivel eltalálta a francia-izlandi meccs 5-2-es végeredményét 141-es oddson. Utána sajnos már nem tudtam visszaelőzni. Utolsó meccs, a döntő előtt lényegében egyetlen esélyem volt, hogy visszaelőzhessek. Kb. 27 ponttal vezetett előttem, vagyis nekem egy 3,8-3,9 oddsot kellett eltalálnom, amellett, hogy feltéve ő vagy nem tippel, vagy nem találja el a megtett tippjét. Magasabb oddsot hiába találtam volna el, arra már csak 5 pontot tehetek, vagy netán egy egységnyi téttel egy irreálisan magas, 30-as oddsot kellett volna nekem is bemákolni. Kb. egyetlen ilyen tipp volt, mégpedig hogy a félidőben minimum 2 gól lesz. Nem a legesélytelenebb tipp, de persze be is jöhetett volna. Nem jött... (a biztos második helyem ekkor már megvolt). Este 6 körül tippeltem, akkor ő még nem tippelt, de később igen, és ő sem találta el, amit akart.

Lényeg a lényeg, hogy a 2. helyet sikerült behúznom, 998 tippelőből ez sem rossz eredmény.

A júniusi verseny nekem +100 eurót ért a winmastersen, az EB-játék 30.000 Ft-ot.
A tipsterlabson 5 eurót kaptam az ottani EB-játékban, na meg majd írok egy külön posztot - ha lesz kedvem - az OLBG EURO2016 versenyéről...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 15, 2016, 09:00:18
Most megy élőben a Maccabi P.T. - Hapoel R.G. meccs.

Előzetes oddsok alapján a hazainak kéne győznie (kb. 1,65 volt a H).
Kb. negyedóra alatt 0-3 az eredmény (talán valami B csapattal álltak ki?). Fogadok rá, hogy a 4. gólt is a vendég rúgja, 3,00 oddsért nagy benne az érték.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 15, 2016, 09:15:22
Idézetet írta: flamman Dátum július 15, 2016, 09:00:18
Most megy élőben a Maccabi P.T. - Hapoel R.G. meccs.

Előzetes oddsok alapján a hazainak kéne győznie (kb. 1,65 volt a H).
Kb. negyedóra alatt 0-3 az eredmény (talán valami B csapattal álltak ki?). Fogadok rá, hogy a 4. gólt is a vendég rúgja, 3,00 oddsért nagy benne az érték.

36. perc: 0-4  :D

+50 €

Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 15, 2016, 10:09:14
Idézetet írta: flamman Dátum július 15, 2016, 09:00:18
Most megy élőben a Maccabi P.T. - Hapoel R.G. meccs.

Előzetes oddsok alapján a hazainak kéne győznie (kb. 1,65 volt a H).
Kb. negyedóra alatt 0-3 az eredmény (talán valami B csapattal álltak ki?). Fogadok rá, hogy a 4. gólt is a vendég rúgja, 3,00 oddsért nagy benne az érték.

Félidő 0-4 volt. Most (80. perc) 4-4 az állás.

Vajon lesz-e 5-4? Szerintem igen :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 15, 2016, 10:15:22
Idézetet írta: flamman Dátum július 15, 2016, 10:09:14
Félidő 0-4 volt. Most (80. perc) 4-4 az állás.

Vajon lesz-e 5-4? Szerintem igen :)

Miután elküldtem a hozzászólást, fél perc múlva büntető a hazainak.
Előtte 3-4 állásnál már tettem a 8. gól hazai-ra, meg hogy +7,5 gól, de nem gondoltam, hogy az izraeliek ekkora V/H-t nyomnak. 0-4 állásnál szerintem odds sem volt a hazaiakra :)

Most tettem még picikét (11 €) a 10. gól hazaira, de ha ez elmegy, így is bőven pluszos nálam ez a meccs: most 140 €
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 19, 2016, 15:34:08
Mára az SJK-Bate meccs (BL-selejtező) vendéggyőzelme igen erős tömegtipp (arbworld-on 98 %-on áll)

Az első meccs 2-0 lett a Baténak, a két csapat és a két bajnokság közt alig lehet különbség. Sem tudás, sem bunda szempontjából, utóbbival mindkét bajnokság igen erősen meg van fertőzve...

Szerintem jó ez sima 1X-nek is, pl. SB-n 1,85 oddsért.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: LFCfanBoti Dátum július 19, 2016, 21:42:47
Idézetet írta: flamman Dátum július 19, 2016, 15:34:08
Mára az SJK-Bate meccs (BL-selejtező) vendéggyőzelme igen erős tömegtipp (arbworld-on 98 %-on áll)

Az első meccs 2-0 lett a Baténak, a két csapat és a két bajnokság közt alig lehet különbség. Sem tudás, sem bunda szempontjából, utóbbival mindkét bajnokság igen erősen meg van fertőzve...

Szerintem jó ez sima 1X-nek is, pl. SB-n 1,85 oddsért.
nagyon jó meglátás volt, köszönöm a tippet  :beerchug: :great:
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 20, 2016, 08:22:18
Idézetet írta: flamman Dátum július 19, 2016, 15:34:08
Mára az SJK-Bate meccs (BL-selejtező) vendéggyőzelme igen erős tömegtipp (arbworld-on 98 %-on áll)

Az első meccs 2-0 lett a Baténak, a két csapat és a két bajnokság közt alig lehet különbség. Sem tudás, sem bunda szempontjából, utóbbival mindkét bajnokság igen erősen meg van fertőzve...

Szerintem jó ez sima 1X-nek is, pl. SB-n 1,85 oddsért.

2-2, szuper  :ok:
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 20, 2016, 08:22:57
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum július 19, 2016, 21:42:47
nagyon jó meglátás volt, köszönöm a tippet  :beerchug: :great:

Én köszi, örülök, ha segített  :angel:
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 20, 2016, 12:07:57
Élő: Avondale-Northcote, 1. gól vendég 2,32 odds.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 20, 2016, 13:55:39
Idézetet írta: flamman Dátum július 20, 2016, 12:07:57
Élő: Avondale-Northcote, 1. gól vendég 2,32 odds.

Maradt a szaros 0-0...

De legalább 90 percig lehetett izgulni a tipp miatt  :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 21, 2016, 11:28:50
Mai túlértékelt hazai győzelem az AEK Larnaca-Cliftonville. Odds szerint 1,18 a H, talán mert idegenben már nyert 3-2-re a Larnaca.
Lehet, hogy most is győzni fognak, de egy ciprusi 2. helyezettnek nem lehet 1,18 oddsa egy északír 4. helyezett ellen, ilyen oddsot Barcelonára és Real Madridra adnak a szarok ellen. Én nem várok 3-0, 4-0 szerű eredményt, vagyis szerintem egy +3-as hendikep V 1,44 oddsért bevállalható.

Na meg a Debrecent miért favorizálják a bukik a fehéroroszok ellen? Itthon már sikerült kikapniuk. Utána X-eltek a Pakssal, szintén otthon, most mennek idegenbe. Az oddsok nagyjából pont olyanok, mint a norvég-magyar pótselejtezőn voltak. Miután idegenben már megvertük a norvégokat, itthon sem mi voltunk a favoritok (legalábbis odds szerint), magasabb oddsunk volt, de mégis nyertünk. Erre nem mondok 1X-et, de én nem fogadnék a Debrecenre.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 22, 2016, 10:28:56
Larnaca-Cliftonville 2-0

Zogyino-Debrecen 1-0. Kár, hogy erre mégsem tettem sehol semmit.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 22, 2016, 12:15:40
Élő foci:

Redlands-Western mindkét csapat szerez gólt 1,666-ért (most 1-0, 55.').

Maradt az 1-0
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 22, 2016, 13:55:39
Mára jó opciónak gondolom, hogy a Sahtar-Zrika meccsen mindkét csapat szerez gólt 2,40-ért.
Országos egyes meccs, és mint tudjuk, hogy van az az aranyszabály, hogy ha holtbiztos vagy egy csapat győzelmében, akkor fogadj inkább arra, hogy kap gólt  ;)
(nem azért írom, mert biztos vagyok a H-ban, hanem mert ebben 100-szor több értéket látok).

Szép találat, szép oddsért.

4-1
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 26, 2016, 15:40:34
Menjünk a papírforma ellen:

bari meccs
FC OSS - Excelsior 1X

Túlságosan tömegtipp a V.
Odds 2,1 körül, a winmastersen pedig nincs is pl. a kínálatban.

2-0 a javamra :)
Szép tipp, szép oddsért (hadd dicsérjem magamat)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 27, 2016, 11:58:07
Vajon a Blacktown - Sydney United, ami most 0-2, lesz-e a félidőre 1-3? :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 27, 2016, 12:42:55
Idézetet írta: flamman Dátum július 27, 2016, 11:58:07
Vajon a Blacktown - Sydney United, ami most 0-2, lesz-e a félidőre 1-3? :)

1-2 lett, pedig 1-2 után sajna tettem az 1-3-ra..., sebaj, a héten már elkaptam egyet, lesz még ilyen.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 27, 2016, 12:49:37
Mai gyanús oddsok:

Perugia-Panetolkos 2,50-3,20-2,50 (vagy hasonlók)

Olasz B középcsapat görög A középcsapat ellen. Az olaszok oddsa kb. 3.00-ról ment le, az én tippem ezért X2. Meg azért is, mert túl sokan fogadnak a H-ra. Igaz, ez is csak 1,40-re jön ki (az X2).

Twente-Southampton 1X 2,15-ért
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 28, 2016, 13:01:40
Tovább:

Dortmund-M. City X2 1,70.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum július 28, 2016, 15:40:22
Idézetet írta: flamman Dátum július 28, 2016, 13:01:40
Tovább:

Dortmund-M. City X2 1,70.

1-1

Újabb nagyon szép találat.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum augusztus 02, 2016, 09:38:55
Japán baseball 11:00

Kétesély: Selbu-Fukuoka H 2,00

2-6
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum augusztus 02, 2016, 13:17:04
Élő fogadás: Wellington-WS Wanderers 5. gól Vendég, odds 2,00 (60.')
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum augusztus 02, 2016, 13:45:28
Idézetet írta: flamman Dátum augusztus 02, 2016, 13:17:04
Élő fogadás: Wellington-WS Wanderers 5. gól Vendég, odds 2,00 (60.')

69. percben OK.

2-3
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum augusztus 03, 2016, 15:16:53
Szerintem Szingapúrban a Starlight-Katong meccsen az utolsó 10 percre gólt tartogatnak nekünk 2-es oddsért.

91. percben be is rúgták: 0-1
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum augusztus 10, 2016, 11:21:01
Megint érik az ausztrál 3-1-es félidő, Brisbane Strikers U20 - Brisbane City U20.

Most 2-1 a 20. percnél.

Plusz ugye a 4. gólt a hazai rúgja 1,60 oddsért.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 12, 2016, 14:50:14
Mai próbálkozásaim közül néhány:

A Sunderlandnek van keresnivalója az Everton ellen. E szezonban még nem győztek, de ha óriási minőségi különbség volna a vendégek javára, akkor nem 2,10 körüli oddsot kaptak volna. Persze lehet, hogy nyer a vendég, de szerintem nem.

Hétfői német másodosztályú meccs: tök döntetlen-szagú.

A portugál szintén, meg inkább under 2,5. Bár két szar csapat találkozik, pont hogy egymás ellen kell valamelyiknek mondjuk 2-3 gólt rúgni, nem a nagyok ellen. 0-0 ugyanúgy lehet, mint 2-2, vagyis inkább mintha nem is említettem volna ezt a meccset. Legyen akkor X.

Entella-Pisa: olasz B-ben minden meccs X-esélyes, ez meg pláne. Idén még egyikük sem X-elt, itt az ideje elkezdeni.

Tehát a mai nap a döntetleneké.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 13, 2016, 10:00:25
Majdnem jól okoskodtam...

Az Everton 3-0-ra nyert..., portugál meccs 2-1, német meccs 1-2, egyedül az olaszok hozták az X-et...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 20, 2016, 14:51:13
Ma mindenki tegye a Leeds-Blackburnt X2-re :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: Bagira Dátum szeptember 21, 2016, 15:04:01
Bukott volna :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 21, 2016, 15:16:02
Idézetet írta: Bagira Dátum szeptember 21, 2016, 15:04:01
Bukott volna :)

Elég rendesen :)
(előzmény: valaki, akit nem tartok túl jó tippelőnek, tegnapra ezt adta meg fő tippjének, mármint a Leeds H-t, gondoltam, akkor ország-világ nyerjen a kontrával...)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 21, 2016, 15:17:49
Ma a Marienham-Inter Turku meccs HT/FT 1/1-el próbálkozok (2,70-3,00 odds közt van, kinek hol tetszik).
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 22, 2016, 10:04:15
Idézetet írta: flamman Dátum szeptember 21, 2016, 15:17:49
Ma a Marienham-Inter Turku meccs HT/FT 1/1-el próbálkozok (2,70-3,00 odds közt van, kinek hol tetszik).

Még véletlen sem jött be..., persze nem saját tipp volt. Ezek után megígérem (magamnak), hogy saját kútfőből fogok tippelni.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 22, 2016, 12:58:21
Nos akkor lássuk:

Feyenoord-Oss holland kupameccsen a vendégek gólt szereznek: Tippmixen 2,15 odds


3 perc alatt meg is lett  :laugh:
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum október 26, 2016, 11:56:50
Már azt tippelem, hogy az orosz kupameccs, Terek-UFA nem lesz hazai. Nem az árral szembeni naplómba megy, mert annyira azért nem jó tipp, de itt megemlékezek róla.

Odds pl. Tippmixen 1,95

Na és vajon ma megtörik-e a Trabzonspor sorozata, aki 19 (!) meccse nem nem GG-zett? :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum október 27, 2016, 09:00:05
Már azt tippelem, hogy az orosz kupameccs, Terek-UFA nem lesz hazai. Nem az árral szembeni naplómba megy, mert annyira azért nem jó tipp, de itt megemlékezek róla.

Odds pl. Tippmixen 1,95

1-1 lett, nagyon szuper tipp volt, mégis be kellett volna írni az Árral szembeni naplóba.

Na és vajon ma megtörik-e a Trabzonspor sorozata, aki 19 (!) meccse nem nem GG-zett? :)

A Trabzon GG-zett egy meccs végén szerzett egyenlítő góllal, őrület :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 22, 2016, 15:13:56
Egy kis teszt:

Köbenhavn-Porto 1X 1,65-1,70
Monaco-Tottenham 1X 1,48-1,50
Sevilla-Juve 1X 1,40-1,45
Fenix-Tristan Suarez X2 1,63-1,73
Arab Contractors - El Masry 1X 1,56-1,62
Venezia-Reggiana X2 2,10-2,20

Nem a legjobb, de folyt. köv.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 29, 2016, 11:54:55
Teszt folytatása

Sporting Gijon - Eibar 1X
Albion Rovers - Q of South 1X
Pirmasens-Ulm X2 (regionalliga)
H Haifa - Hapoel Tel-Aviv X2
Auxerre-Nimes 1X
Lorient-Rennes X2
St. Truiden - Mechelen X2

Ez már sokkal jobb, mint az előző. A nap tippje nálam a Mechelen X2 volt, az Árral szembeni naplóba is mehetett volna, hülye vagyok, mert nem írtam. Oddsok 1,45-1,80 körül/között voltak
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum november 30, 2016, 11:26:30
Rad-Radnicki X2 1,80
Makedonija-Bregalnica X2 2,25
Sileks-Skupi Skopje X2 2,75 (a 2 macedón tippből egyik talán bejön)
Dnipro-Vorskla X2 1,73
Sampdoria- Cagliari X2 2,40
és a másikban már ott van: Sparta P. U19-Altinordu U19 X2 2,10
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 02, 2016, 09:17:41
Mindjárt (9:50-kor) kezdődik a Melbourne Victory-Perth Glory ausztrál meccs.

Nagyon jó opciónak tartom 2,70 oddsért, hogy a vendégek rúgják az első gólt.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 02, 2016, 10:16:44
Idézetet írta: flamman Dátum december 02, 2016, 09:17:41
Mindjárt (9:50-kor) kezdődik a Melbourne Victory-Perth Glory ausztrál meccs.

Nagyon jó opciónak tartom 2,70 oddsért, hogy a vendégek rúgják az első gólt.

17. perc 0-1  :ok:

(bár előtte a hazaiak rúgtak egyet, de szerencsére nem adták meg)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 14, 2016, 15:40:44
Most megy egy indiai meccs, Delhi - Kerala. 1-1-es állásnál nevetséges 10-es oddsot adott arra, hogy melyik csapat jut tovább, mármint a hazaiakra volt ekkora odds. Feltehetőleg azért, mert van egy piros lapjuk. Tettem rá 3 eurót (winmasters), mert mondom ha kihúzzák a végéig 10 emberrel gól nélkül, utána még akármi is lehet.

Erre rúgnak 1 hazai gólt, most szünetben 2-1 az állás. Nem ajánl fel felvehető összeget, talán mert most nem is lehet továbbjutóra fogadni, ezért 5 euróval levédtem az X2 tippel, 2,10 oddson :) Ha nyer a hazai, jön 32 euró (nem egészen 10, hanem kicsit fölötte volt az az odds), ha X lesz a meccs vége, még akkor is továbbjuthatnak, az a vicces, hogy akkor 42 euró jön. Ha nyer a vendég, akkor meg visszajön 10 euró, még ez is plusz 2.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: csingacsgukanyja Dátum december 14, 2016, 16:04:51
Idézetet írta: flamman Dátum december 14, 2016, 15:40:44
Most megy egy indiai meccs, Delhi - Kerala. 1-1-es állásnál nevetséges 10-es oddsot adott arra, hogy melyik csapat jut tovább, mármint a hazaiakra volt ekkora odds. Feltehetőleg azért, mert van egy piros lapjuk. Tettem rá 3 eurót (winmasters), mert mondom ha kihúzzák a végéig 10 emberrel gól nélkül, utána még akármi is lehet.

Erre rúgnak 1 hazai gólt, most szünetben 2-1 az állás. Nem ajánl fel felvehető összeget, talán mert most nem is lehet továbbjutóra fogadni, ezért 5 euróval levédtem az X2 tippel, 2,10 oddson :) Ha nyer a hazai, jön 32 euró (nem egészen 10, hanem kicsit fölötte volt az az odds), ha X lesz a meccs vége, még akkor is továbbjuthatnak, az a vicces, hogy akkor 42 euró jön. Ha nyer a vendég, akkor meg visszajön 10 euró, még ez is plusz 2.
ÖÖÖÖÖ, az első meccsen nyert a Kerala 1-0-ra, iksznél hogy jutnának tovább? Még ha így marad, akkor se jutnak tovább az idegenben lőtt gól miatt. (ami a rossz hír, hogy ha így marad, akkor bukod mindkét tétet, drukkolni kell egy gólnak)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 15, 2016, 08:58:08
Idézetet írta: csingacsgukanyja Dátum december 14, 2016, 16:04:51
ÖÖÖÖÖ, az első meccsen nyert a Kerala 1-0-ra, iksznél hogy jutnának tovább? Még ha így marad, akkor se jutnak tovább az idegenben lőtt gól miatt. (ami a rossz hír, hogy ha így marad, akkor bukod mindkét tétet, drukkolni kell egy gólnak)

Ne is mondd...  :-\
Kicsit későn jöttem rá, hogy mekkora hülye vagyok. Nem néztem statokat vagy hogy milyen meccs is ez, hanem valamiért úgy gondoltam, egyfordulós, kieséses. Aztán nem. Hazaérve látom, hogy még mindig 2-1 az állás, hosszabbítás megy... (vagyis ebből utólag azt szűröm le, náluk nem számítanak az idegenben lőtt gólok, csak a gólarány). A hosszabbítást is kihúzták gól nélkül, büntetőkkel pedig nyertek a vendégek. Számomra a legrosszabb forgatókönyv, mindkét tétem elveszett.

Tettem egy naplóbejegyzést, hogy milyen ügyes vagyok, aztán kiderült, hogy inkább mekkora hülye vagyok.  :bash:
Cím: Re:flamman naplova
Írta: csingacsgukanyja Dátum december 15, 2016, 20:32:43
Idézetet írta: flamman Dátum december 15, 2016, 08:58:08
Ne is mondd...  :-\
Kicsit későn jöttem rá, hogy mekkora hülye vagyok. Nem néztem statokat vagy hogy milyen meccs is ez, hanem valamiért úgy gondoltam, egyfordulós, kieséses. Aztán nem. Hazaérve látom, hogy még mindig 2-1 az állás, hosszabbítás megy... (vagyis ebből utólag azt szűröm le, náluk nem számítanak az idegenben lőtt gólok, csak a gólarány). A hosszabbítást is kihúzták gól nélkül, büntetőkkel pedig nyertek a vendégek. Számomra a legrosszabb forgatókönyv, mindkét tétem elveszett.

Tettem egy naplóbejegyzést, hogy milyen ügyes vagyok, aztán kiderült, hogy inkább mekkora hülye vagyok.  :bash:
Furcsa ez, most néztem meg, ahogy írtad, hogy tényleg tizik voltak. Ha jól rémlik (nem 100%), szerintem a bet365 se tudta, hogy nem számít az idegenben lőtt gól, 2-1-nél 5,00 fölötti oddsot láttam továbbjutásra a Delhinél, ebből azt gondoltam, hogy számít.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 16, 2016, 12:24:27
Idézetet írta: csingacsgukanyja Dátum december 15, 2016, 20:32:43
Furcsa ez, most néztem meg, ahogy írtad, hogy tényleg tizik voltak. Ha jól rémlik (nem 100%), szerintem a bet365 se tudta, hogy nem számít az idegenben lőtt gól, 2-1-nél 5,00 fölötti oddsot láttam továbbjutásra a Delhinél, ebből azt gondoltam, hogy számít.

Továbbjutókra amúgy sem szeretek fogadni, mióta pár éve tán az Uefa-kupában Newcastle (kedvenc csapatom) - AZ Alkmaar párosítás volt, otthon a szarkák nyertek 4-2-re, én meg jól megpakoltam a visszavágókor, hogy ők jutnak tovább, kb. 1,20 oddsa lehetett. Sajna kikaptak 2-0-ra...

(megnéztem, 2007-es meccsek voltak)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum december 16, 2016, 12:29:52
Ama bizonyos teszt folytatása:

Gostaresh Foolad - Kuzestan X2 (ez a meccs már megy, félidő 1-1, de előzetes tipp X2 volt, még akármi lehet) 1,57
Emirates Club - Bani Yas X2 1,57
Al Raed - Al Khaleej X2 2,00
Benfica B - Sporting B X2 2,00
Sittard - Den Bosch 1X 1,40
Lommel - Antwerp 1X 1,70

És egy bónusz: General Diaz - Nu Rubio X2 2,63
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 11, 2017, 15:43:01
Mára egy finn hoki: Tappara-Kookoo X2 2,05
Az árral szembenibe nem merem beírni, mert a hokit most annyira nem követem, de minden jel erre mutat.

3-6 lett

http://www.eredmenyek.com/merkozes/lKusdN27/#osszefoglalas (http://www.eredmenyek.com/merkozes/lKusdN27/#osszefoglalas)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 13, 2017, 10:42:24
14:30-kor barátságos meccs: Sion - St. Truiden

Jól fizet az X2: 1,90-et

2-3
Cím: Re:flamman naplova
Írta: atis123Juve Dátum január 25, 2017, 02:08:04
Szia! Nem olvastam végig a naplódat. Főleg az ophu-ról ismerős név miatt csekkoltam le. Ott anno még követtem a naplódat. Ennyit a bemutatkozásról. Szóval a kérdés: tenisz élőt szoktál fogadni?
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 25, 2017, 08:27:10
Idézetet írta: atis123Juve Dátum január 25, 2017, 02:08:04
Szia! Nem olvastam végig a naplódat. Főleg az ophu-ról ismerős név miatt csekkoltam le. Ott anno még követtem a naplódat. Ennyit a bemutatkozásról. Szóval a kérdés: tenisz élőt szoktál fogadni?

Szia, nahát, nem gondoltam volna, hogy valaki emléxik rám az ophuról, ilyen idő távlatában pláne  :cya:

Tenisz élőt nem nagyon fogadok, számomra nagyon nehéz fogadás szempontjából. Néha rávetemedek, inkább kevés, mint több sikerrel... (de még mindig több élő teniszt teszek, mint nem élőt, azokat teljesen hanyagolom).
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 25, 2017, 14:50:18
Mai tippem: Egyiptom-Ghána kétesélyben 1-2, vagyis nem lesz X.

Odds 1,60 volt
Cím: Re:flamman naplova
Írta: atis123Juve Dátum január 28, 2017, 06:32:38
Idézetet írta: flamman Dátum január 25, 2017, 08:27:10
Szia, nahát, nem gondoltam volna, hogy valaki emléxik rám az ophuról, ilyen idő távlatában pláne  :cya:

Tenisz élőt nem nagyon fogadok, számomra nagyon nehéz fogadás szempontjából. Néha rávetemedek, inkább kevés, mint több sikerrel... (de még mindig több élő teniszt teszek, mint nem élőt, azokat teljesen hanyagolom).

Jellegzetes név. Jellegzetes szmájlival :).
Próbáld ki a játékok eredményére fogadást. Második szettnél érdemes kezdeni, akkor már van a meccsről képed, a gémben második szervánál érdemes kezdeni, mert sokszor elrontják az elsőt, de még akkor is elég magas az odds, és 2 sima téttel is lehet rajta profitot hozni. Harmadikra meg duplázhatsz ha kell, de így is profitábilis, és ideális bónusz kiszedésre ;). Nagyon csapkodó meccsree nem érdemes rakni, az a legjobb ha 10-20 hely van a ranglistán a két játékos közt. Próbáld ki, megéri ;)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 30, 2017, 09:24:53
Idézetet írta: atis123Juve Dátum január 28, 2017, 06:32:38
Jellegzetes név. Jellegzetes szmájlival :).
Próbáld ki a játékok eredményére fogadást. Második szettnél érdemes kezdeni, akkor már van a meccsről képed, a gémben második szervánál érdemes kezdeni, mert sokszor elrontják az elsőt, de még akkor is elég magas az odds, és 2 sima téttel is lehet rajta profitot hozni. Harmadikra meg duplázhatsz ha kell, de így is profitábilis, és ideális bónusz kiszedésre ;). Nagyon csapkodó meccsree nem érdemes rakni, az a legjobb ha 10-20 hely van a ranglistán a két játékos közt. Próbáld ki, megéri ;)

Bocs, ezt nem teljesen értem..., konkrétumot írnál?

Játék eredménye alatt mit értesz? Pontos eredmény, vagy hogy ki nyeri? stb.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: atis123Juve Dátum február 05, 2017, 07:44:20
Idézetet írta: flamman Dátum január 30, 2017, 09:24:53
Bocs, ezt nem teljesen értem..., konkrétumot írnál?

Játék eredménye alatt mit értesz? Pontos eredmény, vagy hogy ki nyeri? stb.

Pontos eredmény. pl 15-0, nél megrakod egy 5-ös oddsnál egy egységgel az adogatót, hogy 15-re nyeri a játékot, erre szokott lenni 5-6 környékén az odds, mivel olyan magasak az oddsok, duplázás nélkül is több lövésed is van. Persze a gyakorlatban általában csak kettő, néha három éri meg, de szép oddsokat lehet fogni.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 03, 2017, 09:45:09
Mára azt tippelem, hogy a Samsungsport-Baliksehirnél nem nyer a hazai.

25 meccsen van már 6 győzelme a hazai csapatnak, 17 lótt gól mellett.
Vendégek 44 gólt rúgtak, szintén 25 meccsen, és az egymás elleni összevetésben is többnyire jobban jönnek ki.

X2, sima V vagy DNB2
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 16, 2017, 12:30:26
Ázsia, AFC kupa

Global-Home Utd. nálam X2 1,80-ért

Na erre nem mondom, hogy egy pillanatig sem forgott veszélyben, mivel a vendég a 95. percben egyenlített, de a lényeg, hogy 2-2 lett :)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 18, 2017, 12:17:54
A mai 1,80-as oddsom (Tippmixen):

Cesena-Verona kétesélyben 1v2

Sajna bejött az előzetesen ajánlott legkisebb odds, az X, 0-0
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 29, 2017, 15:25:21
Mára megpróbálkozom egy ilyennel:

Huddersfield-Reading over 2,5 gól 2,35 oddsért

Szerintem kicsit el van túlozva az under 2,5 a kb. 1,45 oddsával. A Huddersfieldnek még a gólkülönbsége is negatív volt a bajnokságban, így értek oda az 5. helyre. A Reading képes sok gólt lőni. Számítok a GG-re is, de egy 1-1-el szerintem egyik csapat sem fog megelégedni, valamelyikük belövi a 3.-at is.

0-0
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 30, 2017, 09:55:36
11:00-kor ukrán ifjúsági liga:

Zorya-Olimpik Donyeck V 2,70

0-2    :beerchug:

Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 31, 2017, 09:19:12
Bolgár 1. osztály, 19:00 Dunav Ruse - CSZKA Szófia X2 2,50 odds.

1-0
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 02, 2017, 13:30:14
Stratégiához tesztmeccsek párban:

Henan 1,80-2,30
Elfsborg 1,80-2,40

Omán 1,83-2,20
Ruch 1,80-2,45

Lugo 1,80-2,30
Vaduz 1,80-2,55
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 08, 2017, 12:22:19
Mai dupla:

14:00
Magyarország U18 - Svédország U18 V 2,15 (SB)

1-1

(Pár nappal előtte ugyanebben a felállásban a svédek nyertek 4-1-re...)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 08, 2017, 14:16:08
Mára egy tipp: Fehérvár-Wienna hokimeccs: V 1,95 oddsért.

Most kezdődik az EBEL, az osztrák bajnokság. A tavalyi bajnok mérkőzik a Fehérvárral, szerintem nyerni fognak. (tippem: 0-4)

Az arány kicsit nagyobb volt: 1-9. És erre dupla pénzt fizettek...
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 25, 2017, 12:03:14
Egy megfontolandó tipp:

Sakk

13:00-kor Aronjan-Liren, hány lépésben dől el a mérkőzés: kevesebb mint 44,5: 1,85 odds a SB-n.

31 lépés, döntetlen
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 14, 2018, 10:56:04
Ideje felmelegíteni kicsit a naplót.

Egy ideig jégkorong tippeket fogok beírni. Minden meccs tippje döntetlen lesz. Az oddsok az oddsportalról fognak származni, vagyis elképzelhető, hogy több tizeddel alacsonyabban lesznek fogadhatóak populáris fogadóirodáknál, de ha így is nyereség származna belőlük, akkor nincs baj. Ha nem, akkor stratégiát kell alkalmazni (néha kicsit tétemelés, nem duplázás), de remélem, hogy anélkül is tud működni a dolog.
Napi 8-10 tipp nagyságrendileg (nem mind aznapra, néha előre 1-2 nappal), néha kevesebb, néha több. Soknak tűnik? Soknak. De ennyiből 2-3 jó tippel már nyereséget is lehet termelni. Biztosan lesz, hogy napi 1 sem jön be, de olyan is, hogy 3-4 is, majd meglátjuk.
Először mindenre egységesen 1 egység lesz a tét, lesz egy tesztidőszak, aztán meglátom, mi sül ki belőle. (Az előzetes jelek jónak tűnnek).

Első kör mára (előre írom az oddsokat a D-re, így áttekinthetőbb lesz, mintha a csapatnevek mögött szerepelnének):

5,70 Belye Medvedi - Sibirskie Snaipery
4,40 Salavat Ufa - Avangard Omsk
5,80 Irbis - Mamonty Yugry
4,85 Sokolov - Moravske Budejovice
4,50 Nurnberg Ice Tigers - Kolner
4,60 ERC Ingolstadt - Adler Mannheim
4,50 Anaheim Ducks - Vancouver Canucks
4,08 Lukko - Assat
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 19, 2018, 09:45:58
4,60 Lokomotiv Yaroslavl - SKA St. Petersburg
4,50 Liberec - Mountfield HK
4,03 Jokerit - CSKA Moscow
4,51 Olomouc - Plzen
4,65 Katowice - Krakow
4,45 Farjestad BK - Skelleftea
4,85 Lugano - Fribourg
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 20, 2018, 09:48:33
4,41 Kurhan - Yermak Angarsk
4,20 Metallurg Magnitogorsk - Bars Kazan
4,88 SKA Neva St. Petersburg - Toros Neftekamsk
4,10 Jokerit - CSKA Moscow
5,40 Karpat - Assat
4,75 Brynas - Vaxjo
4,98 TWK Innsbruck - Vienna Capitals
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 21, 2018, 10:06:51
4,20 Metallurg Magnitogorsk - Bars Kazan
4,40 Poprad - Dukla Trencin
4,40 Malmo - Frolunda
4,60 Grizzly Wolfsburg - Eisbaren Berlin
5,90 Guildford - Dundee
4,80 Pittsburgh Penguins - Montreal Canadiens
4,70 Kosice - Ban. Bystrica
5,50 Bremerhaven - Munchen
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum augusztus 28, 2018, 12:14:58
Ez a legjobb, ezt látom a naplómnál  :D

Figyelmeztetés: ebbe a téma nem érkezett új hozzászólás legalább 120 napja.
Hacsak nem vagy biztos benne, hogy válaszolni akarsz, kérjük fontold meg egy új téma indítását.

Én azért nem indítok, csak megpróbálkozom egy mai tippel:

Tippmix, AEK-Vidi

Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést?

Igen, 1,80 odds.

Hogy miért? A görög csapatok szeretnek otthon nullára nyerni.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 18, 2019, 08:53:38
"Figyelmeztetés: ebbe a téma nem érkezett új hozzászólás legalább 120 napja.
Hacsak nem vagy biztos benne, hogy válaszolni akarsz, kérjük fontold meg egy új téma indítását."  :D
(nem fontolom)

Saját statisztika a Napi tippjátékban

1. 2,00 (V. 15.)
2. 1,75 (V. 16.)
3. 2,20 (V. 17.)
4. 1,80 (V. 20.)
5. 2,05 (V. 21.)
6. 2,70 (V. 22.)
7. 2,70 (V. 23.)
8. 2,20 (V. 24.)
9. 2,25 (V. 28.) (Nap tippje)
10. 2,62 (V. 29.)
11. 3,00 (V. 30.)
12. 3,50 (V. 31.)
13. 3,50 (VI. 01.) (Nap tippje)
14. 7,50 (VI. 02.)
15. 2,25 (VI. 03.)
16. 3,35 (VI. 03.)
17. 1,80 (VI. 05.)
18. 3,25 (VI. 06.)
19. 2,75 (VI. 07.)
20. 3,20 (VI. 11.)
21. 3,85 (VI. 17.)

21 tipp, 9 nyertes, 11 vesztes, 1 push
A nyertes tippek oddsátlaga 2,7111
Leghosszabb nyertes sorozat: 2... >:(
Leghosszabb vesztes sorozat: 3

Egységnyi téttel rakva az eddigi tippjeim ROI-ja kb. 120,9 %. Ha csak ezekre fogadtam volna, még jól is jártam volna.

(...)

Nem írom új hszb.-ban (egyelőre), folyt köv 2019. 07. 10:

22. 3,00 (VI. 18.)
23. 2,37 (VI. 19.)
24. 3,20 (VI. 20.)
25. 3,60 (VI. 21.)
26. 2,25 (VI. 24.)
27. 2,25 (VI. 25.)
28. 3,10 (VI. 26.)
29. 2,90 (VI. 27.)
30. 2,10 (VII. 01.)
31. 2,25 (VII. 02.)
32. 2,37 (VII. 03.)
33. 2,17 (VII. 04.)
34. 2,50 (VII. 05.)
35. 2,50 (VII. 08.)
36. 2,37 (VII. 09.)

36 tipp, 14 nyertes, 21 vesztes (33-67 %, elég sovány...), 1 push
A leghosszabb vesztes sorozat 4-re módosult...
A leghosszabb nyerő sorozat maradt a 2-nél, bár a maival akár nőhet is.
A nyertes oddsok átlaga kicsit csökkent, 2,57.
ROI egységtéttel számolva: 102,75 %, vagyis az eredményesség a nullához közelít: 36 egység tippet téve 36,99 jött volna vissza. (bár vigasztalhatnám magam, hogy volt 2 vagy 3 tipp, ami abszolút komolytalan volt).
Nagyon megnőttek a piros darabszámok.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 14, 2021, 13:36:06
Már megint kiírta a napló a 120 napos inaktivitást :)
Néha fel kell melegíteni.

Mára jó tippnek találom a következőt:

Svéd foci, Helsinborg-Trelleborg

1: félidő over 1,5 (kb. 3,10 odds)
Meccs over 2,5: 2,1 odds körül

1-1 (0-0)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 15, 2021, 13:12:21
Mára azt tippelem, hogy a Vasas-Pécs over 2,5 lesz, 2,60 oddson.

1-0
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 10, 2022, 11:31:55
Ahogy megígértem (pl. magamnak), leporolom a naplót, néhány értekezés lesz majd benne a közeljövőben.

Az apropó most a ma esti ANK meccs, Comore-szigetek - Gabon.
Az ANK-n abszolút újonc a Comore-szigetek, akik jelenleg 132.-ek a világranglistán. Ezzel eléggé a csúcson vannak, mert a valaha volt legjobb helyezésük 127., átlag 171. hely, legrosszabb a 207. volt, majdnem utolsó. Gabon valamivel komolyabb csapat (lehet...), ők most 89.-ek, de voltak már 30. helyen is.

A mai meccsre a nyitóoddsok 1,55 környékén voltak, igaz, még karácsonykor, mármint Gabonra, Comore-ra pedig 7 körül. Mostanra ezek rendesen eltolódtak, sokkal közelebb vannak egymáshoz, kb. 3,20-3,00-2,45, és most is folyamatosan változnak. Nézegettem az erőviszonyokat, Comore 2 db csatárt nevezett, eléggé nevenincsek, míg Gabonban az Arsenalos Abumeyangról el tudom képzelni, hogy egy ilyen meccset 1 villanással eldönt. Az Arsenalban azért komolyabb védőkhöz, ellenfelekhez szokott, mint a Comoreiak. (Aztán meg ki tudja).

Lényeg, hogy én Gabont favorizálom, a győzelmük 2,40-2,50 közt van, de jók lehetnek még a következők:

Gabon 0-ra nyer: 3,50
Gabon megnyeri az egyik félidőt: 1,83
Gabon gólt szerez az 1. félidőben: 2,50
Gabon gólt szerez a 2. félidőben: 2,00
Góloxáma 2,5 fölött: 2,70
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 11, 2022, 14:46:00
IdézetLényeg, hogy én Gabont favorizálom, a győzelmük 2,40-2,50 közt van, de jók lehetnek még a következők:

Gabon 0-ra nyer: 3,50
Gabon megnyeri az egyik félidőt: 1,83
Gabon gólt szerez az 1. félidőben: 2,50
Gabon gólt szerez a 2. félidőben: 2,00
Góloxáma 2,5 fölött: 2,70

A tippek java része bejött, elég jó oddson. Igaziból az első tippeket megnézve, ha azokhoz viszonyítom az over 2,5 gólt, az már annyira nem volt jó, hiszen 3-0-ra kellett volna győzniük, hogy a 0-ra nyer pl. bejöjjön. Esetleg a vagy-vagy opció marad, az meg működött. Egyik jött, másik nem.

Mára angol liga2-ből egy meccs:

Mansfield - Swindon

Én V-re tippelek, az most olyan 3,00 körül van.

Értékeket keresve még jó lehet:

V gólt szerez az 1. félidőben: 2,10
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 14, 2022, 09:00:59
Idézetet írta: flamman Dátum január 11, 2022, 14:46:00Mára angol liga2-ből egy meccs:

Mansfield - Swindon

Én V-re tippelek, az most olyan 3,00 körül van.

Értékeket keresve még jó lehet:

V gólt szerez az 1. félidőben: 2,10

A fő tipp nem jött, mert 3-2 lett a végeredmény, de a félidő már 3-1 volt, így a 2,10-es félidei vendéggól bejött.

Mára focimeccsek góljait okoskodtam ki, hogy melyeknek kéne over 2,5-nek lenniük, statisztikákat és táblázatokat nem nézve, hanem más alapján gondolkodtam, majd meglátom, mire elég egy ilyen okoskodás (csapatok, majd bet365 oddsok az overre):

Nice-Nantes 2,10
Havelse-Duisburg 1,70
Drezda-Hamburg 1,85
Menemespor-Bandirmaspor 1,72
Al Ittifaq- Al Shabab Rijád 1,70

Volt még az indiai Goa - North East, de az ő oddsuk nagyon kicsi (1,53), nem látok értéket benne (mondjuk a fent írt 1,70-1,72 oddsokban sem, hiszen ez mélyen a komfortzónám alatt van, de ha az ilyen tippeknek hosszabb távon esetleg nagy százaléka jönne, lehetne kezdeni velük valamit), valamint 2 holland másodosztály, szintén hasonló eset.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 18, 2022, 10:55:52
IdézetNice-Nantes 2,10
Havelse-Duisburg 1,70
Drezda-Hamburg 1,85
Menemespor-Bandirmaspor 1,72
Al Ittifaq- Al Shabab Rijád 1,70

Volt még az indiai Goa - North East, de az ő oddsuk nagyon kicsi (1,53),

2 bejött, 3 nem jött be. És vicc, hogy - szerencsére - az indiai meccs is 1-1 lett, még jó, hogy értéktelennek láttam a túl kis oddsot.

Most egy picit korrigáltam a kiválasztási szempontot, kíváncsi leszek egy hosszabb távú eredményességre (kevés tippből nem akarok nagy következtetéseket levonni).
9 meccset választottam, ha 5 tipp bejönne, elégedett lennék.

Gaziantep-Malatyaspor 1,85
Cambridge Utd-Doncaster 1,85
Forest Green-Mansfield 1,90
Sutton-Colchester 2,05
Maidenhead-Chesterfield 1,95
Southport-Bradford 1,70
Hearts-St Johnston 2,10
Heerenveen-GA Eagles 1,75
Caucaia-Crato (brazil meccs): 1,95
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 19, 2022, 13:12:59
IdézetGaziantep-Malatyaspor 1,85
Cambridge Utd-Doncaster 1,85
Forest Green-Mansfield 1,90
Sutton-Colchester 2,05
Maidenhead-Chesterfield 1,95
Southport-Bradford 1,70
Hearts-St Johnston 2,10
Heerenveen-GA Eagles 1,75
Caucaia-Crato (brazil meccs): 1,95

9 meccs volt, 1 elmaradt, tehát maradt 8. Abból 1 db félbeszakítva 0-0 félidőnél (a török), ma folytatódik. Nem gondolom, hogy bejönne még rajta a 3 gól, de ha mégis, az jó arány. Ha nem, akkor 4-4, 50 %, és érdekesség, hogy főleg nagyobb oddsok jöttek be: 1,85; 1,90; 2,05; 1,95. Így most megint finomítok, az 1,70 körülieket kihagyom, és tippelek inkább a nagyobbakra, meglátjuk.
Mai választás (5 meccs, kicsi a kínálat):

Apoel-Olimpia Nicosia 2,00
Trabzonspor-Giresunspor 2,00
Groningen-Nijmegen 2,07
Montpellier-Troyes 1,80
Celta-Osasuna 2,30

Utóbbi meccsnél magasnak tűnik a 2,30, bár mint tudjuk, én a magas oddsokat szeretem, de tegnap felírtam magamnak pl. egy 2,15 oddsot is, de egyrészt azért sem mertem beírni, mert magasnak véltem, másrészt a jamaikai bajnokságból volt, ami annyira fekete ló számomra, hogy sosem követtem, a csapatokról sem hallottam, de belefért volna a válogatásomba, és a 2,15 over odds ellenére 5-1 lett a vége (Mount Pleasant meccs). Igaz, a spanyol terep ismertebb piac a bukmékerek számára is, de egy oddsot nem azért adnak mondjuk 1,61-re (Celta-meccs underje), hogy akkor mindenki nyerjen, aki fogad rá. Szóval merjek nagy lenni, bevállalom az overt náluk is.

Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 01, 2022, 14:40:15
IdézetApoel-Olimpia Nicosia 2,00
Trabzonspor-Giresunspor 2,00
Groningen-Nijmegen 2,07
Montpellier-Troyes 1,80
Celta-Osasuna 2,30


A Celta-meccsen már a félidő 2-0 volt, de ahogy lenni szokott, 2. félidőben nem rúgtak gólt.
A török meccsen pedig 1-1 állásnál a 95. percben büntetőt hibáztak a hazaiak...
Messzemenő következtetést még mindig nem érdemes ezekből levonni, hogy érdemes-e továbbvinni a stratégiát, de még próbálkozom.

Előtte 1-2 tipp, amik végeredményre vonatkoznak.

Kuvait-Líbia V 2,55
Wimbledon-Cheltenham H 2,50
Harrogate-Mansfield H 2,70
Chester-Brackley Town V 2,32
Hibernian-Hearts H 2,80
Lyon-Marseille H 2,75

Megint az utolsó meccs az érdekes, mert kb. a fél Lyon sérült vagy valami nyűgük van, de a Marseille sem teljes, így bevállalom.

Viszont az over-stratégia (azaz teszt) kapcsán találtam 8 meccset, ami tetszik. 9 volt, de egyet kilőttem, mert 1,61 volt csak az oddsa. A következő meccseken számítok over 2,5-re, bet365 oddsokkal:

Auxerre_Paris 2,00
Swansea-Luton 2,37
Wigan-Oxford 1,75
Swindon-Crawley 1,85
Southend-Barnet 1,95
Yeovil-Weymouth 1,80
Partick - Ayr 1,95
Bolton-Cambridge 1,90.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 02, 2022, 14:01:13
Idézetet írta: flamman Dátum február 01, 2022, 14:40:15Előtte 1-2 tipp, amik végeredményre vonatkoznak.

Kuvait-Líbia V 2,55
Wimbledon-Cheltenham H 2,50
Harrogate-Mansfield H 2,70
Chester-Brackley Town V 2,32
Hibernian-Hearts H 2,80
Lyon-Marseille H 2,75

Piros meccsek szép zöld keretben... Amik elmentek, mind X lett, az összeset arra kellett volna tenni, akkor pluszos.


Auxerre_Paris 2,00
Swansea-Luton 2,37
Wigan-Oxford 1,75
Swindon-Crawley 1,85
Southend-Barnet 1,95
Yeovil-Weymouth 1,80
Partick - Ayr 1,95
Bolton-Cambridge 1,90.

A sorminta itt is megvan, de a színek nem túl jók.
Amik elmentek, sok X lett itt is: 1-1.


Elképesztően rossz tippelés, erre nincs magyarázat. Próbálkozás volt, majd alkalmasint finomítom. (Lehet akkor csak rosszabb lesz...!)
Mivel a tegnap választottak nagy része X lett, most azt írom, mely meccseknek kéne X-nek lenniük szerintem (de csak azért, mert az előző overes választásoknak megfelel a kiválasztás, de eddigi tippjeim közt jóval több lett az 1-1-es X, mint az over 2,5):

3,60 Monterosi-Bari
3,00 Arisz-AEK Athén
3,75 Kotrijk-Antwerp
3,00 Leixoes-Mafra
3,10 Bangu-Volta Redonda (brazil)
3,60 Rayo-Mallorca
3,25 Barnsly-Cardiff
3,30 Gent-Brugge
3,30 Celtic-Rangers
3,30 Reggiana-Modena
3,15 Coban-Xelaju (guatemalai)
3,40 Envigado-Millonarius (Kolumbia)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 03, 2022, 10:28:54
0-1 3,60 Monterosi-Bari
2-1 3,00 Arisz-AEK Athén
0-2 3,75 Kotrijk-Antwerp
2-0 3,00 Leixoes-Mafra
1-1 3,10 Bangu-Volta Redonda (brazil)
1-0 3,60 Rayo-Mallorca
0-1 3,25 Barnsly-Cardiff
0-1 3,30 Gent-Brugge
3-0 3,30 Celtic-Rangers
0-0 3,30 Reggiana-Modena
3-1 3,15 Coban-Xelaju (guatemalai)
0-0 3,40 Envigado-Millonarius (Kolumbia)

12 meccsből 3 lett döntetlen, ez annyira nem lep meg, kb. 4-nek kellett volna lennie egy esetleges nullszaldóhoz, szóló tippeket tekintve.

Viszont érdekesség, hogy a választott meccsekből 3 db lett over 2,5, a többi under, így ha csak arra tippeltem volna, az 75 %-os tippelés lenne. De hát arra egyáltalán nem tippeltem, így ezen fölösleges elmélkedni.

Inkább azon mélkedek el, hogy az előző néhány postban választott meccsekhez hasonló kiválasztást csinálva, vajon a többség under lesz-e. Az eddigi (rövid) tendenciából ítélve feltehetőleg igen.

10 over, 12 under lett a válogatásaimból, amiket over-underre tettem, a döntetlenes ugyan nem arra lett téve, de a válogatás ugyanaz volt, így már 13 over, 21 under.

Underre egyébként azért jó tippelni, mert jó tipp esetén elmondható utólag, hogy az első pillanattól kezdve nyertes volt a tipp, sosem állt vesztésre.

Hamarosan válogatok mára is.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 04, 2022, 13:39:05
Tegnap végül 3 meccset találtam, amiket aztán nem írtam be, de csak egyre emlékszem, melyik volt, annak pedig nem írom be, mi lett a vége.

Mára 12 meccset válogattam:

2,025 Beitar Simson - Nes Tziona
1,85  Ittihad Kalba - Al Sarjah
1,72  Slaven Belupo - Sibenik
1,85  Termalica BB - Jagellonia
1,85  Heidenheim - Hannover
1,65  Red Star - Stade Briochin (francia national, alacsony under-odds)
2,05  Nac Breda-Roda
1,90  Hertha - Bochum
1,72  Birmingham - Sheffield
1,90  Almeria - Ibiza
1,75  Cajamarca - Sport Boys (Peru)
2,10  Universitario de Vinto - Tomayapo (bolív)

Most a változatosság kedvéért ezeket underre veszem (bet365 oddsok elöl), aztán lehet, az összes 2-2 lesz mondjuk.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 07, 2022, 09:41:43
Idézet0-0 2,025 Beitar Simson - Nes Tziona
0-1 1,85  Ittihad Kalba - Al Sarjah
1-1 1,72  Slaven Belupo - Sibenik
2-1 1,85  Termalica BB - Jagellonia
3-1 1,85  Heidenheim - Hannover
1-1 1,65  Red Star - Stade Briochin (francia national, alacsony under-odds)
2-2 2,05  Nac Breda-Roda
1-1 1,90  Hertha - Bochum
1-2 1,72  Birmingham - Sheffield
2-0 1,90  Almeria - Ibiza
2-1 1,75  Cajamarca - Sport Boys (Peru)
1-1 2,10  Universitario de Vinto - Tomayapo (bolív)

7 jó, 5 rossz tipp, 1 fokkal jobbra számítottam (mondjuk 8-4 arány), de ez így legalább haladás. Mellesleg most 5 döntetlen is lett, így arra is tippelhettem volna. De épp nem arra tippeltem...

A Cajamarca-Sport Boys meccs külön érdekesség, ugyanis egyszerre lehetett volna nyerni úgy under 2,5, mint over 2,5 fogadással, arra valószínűleg a világ legjobb meccse volt. Hogy hogyan?
7 perc alatt már 1-1-re állt a meccs, vagyis ha valaki előzetesen over 2,5-re fogadott, 7 perc múlva az odds kb. 1,01-re csökkenhetett, nagyjából teljes nyereménnyel lehetett cash outolni. Csakhogy utána közel 90 percig nem esett újabb gól, a 2-1-es végeredmény kb. a 96.-97. percben alakult ki, így ha meg underre fogadott valaki, a vége felé szintén nyereménnyel lehetett volna kiszállni.

Mára nagy nehezen 9 meccset találtam, under-oddsokkal íme (most hagyom a kis oddsokat is, egyelőre a találati darabszám lesz a lényeges):

1,57 Bali United - Makasar
2,35 East Bengal - Odisha (India)
2,00 Porto B - Covilha
1,57 Bnei Yehuda - Asdod
1,85 Radomiak Radom - Wisla Plock
1,85 Kocaelispor - Boluspor
2,15 Eindhoven - Excelsior
1,85 River Plate - Wanderers
1,65 Moreirense - Belenenses
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 08, 2022, 10:10:13
1,57 Bali United - Makasar
2,35 East Bengal - Odisha (India)
2,00 Porto B - Covilha
1,57 Bnei Yehuda - Asdod
1,85 Radomiak Radom - Wisla Plock
1,85 Kocaelispor - Boluspor
2,15 Eindhoven - Excelsior
1,85 River Plate - Wanderers
1,65 Moreirense - Belenenses

6 rossz, 3 jó tipp, nem erre számítottam.

Legyen mára újabb 11 under-tipp:

1,75 Varzim-Nacional
1,95 Zwickau-Viktoria Köln
1,72 Coventry-Blackpool
1,57 Stoke-Swansea
2,00 Accrington-Oxford
1,72 Sheffield - Wigan
1,70 Exeter-Leyton Orient
1,53 Northampton - Newport (túl pici odds, nem bízom benne)
1,75 Wealdstone-Yeovil
2,07 Alfreton-Kettering
1,75 Bolton-Charlton
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 09, 2022, 10:02:28
IdézetLegyen mára újabb 11 under-tipp:

1,75 Varzim-Nacional
1,95 Zwickau-Viktoria Köln
1,72 Coventry-Blackpool
1,57 Stoke-Swansea
2,00 Accrington-Oxford
1,72 Sheffield - Wigan
1,70 Exeter-Leyton Orient
1,53 Northampton - Newport (túl pici odds, nem bízom benne)
1,75 Wealdstone-Yeovil
2,07 Alfreton-Kettering
1,75 Bolton-Charlton

8 jó, 3 rossz tipp (azaz 11 jó tipp, csak abból 3 elment :) ), na, most erre számítottam. De még mindig nem vonok le semmiféle következtetést, majd előbb-utóbb kialakul valami összkép, tendencia. Még 8-10 napos (kb. 100 tipp) tesztidőszak után fogok kezdeni statisztikával is foglalkozni. Ami itt is szembeötlik, hogy a kis oddsok mentek el jobban, 1,57-es, illetve 1,75-ösök. A 2 fölöttiek bejöttek.

Mai tippjeim underre:
(ha nem jönnek be, azt betudom az iszonyú gyenge mai kínálatnak, illetve hogy van köztük kupameccs is, valamint a túl kicsi oddsoknak, azok mindig gyanúsak számomra)

1,90 Sigma Olomuc - Slovacko
1,75 Ligorna-Caronnese
1,57 Deportivo Achuapa - Malacateco
1,53 El Gaish - El Gounah
2,00 Bristol City - Reading
1,57 Dundee Utd - Motherwell
1,66 Inverness - Partick Thistle
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 10, 2022, 09:03:00
Idézet1,90 Sigma Olomuc - Slovacko
1,75 Ligorna-Caronnese
1,57 Deportivo Achuapa - Malacateco
1,53 El Gaish - El Gounah
2,00 Bristol City - Reading
1,57 Dundee Utd - Motherwell
1,66 Inverness - Partick Thistle

4 jó és 3 rossz tipp, a terv teljesült (ja, a tervem, hogy amikor páros számú tippet írok, fele jó legyen, ha páratlan számút, akkor pedig a felénél féllel több legyen jó). De még mindig nem tetszetős, de hát sok mindent magamnak köszönhetek, hisz 1,66 és hasonló oddsokra tippelek, aminek nem sok értelme van.

Ma is 9 meccset találtam, abból 2-t kiejtek, mert egyik underodds 1,47, a másik 1,50, bár így is maradnak 1,60 körüli-alattiak, de most ebből kell gazdálkodnom, a szegényes kínálat erre ad lehetőséget.

1,66 Apollon - AEL Limasszol
1,75 NB Egypt-Smouha
1,60 JS Kabyle - MC Alger
1,61 Chaves - Rio Ave
1,61 Wolves-Arsenal
1,53 Orsomarso-Llaneros
1,72 Sarmiento-Tucuman

Hétvégén nagyobb a kínálat, de legközelebb hétfőn jövök.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 14, 2022, 09:52:47
Idézet1,66 Apollon - AEL Limasszol
1,75 NB Egypt-Smouha
1,60 JS Kabyle - MC Alger
1,61 Chaves - Rio Ave
1,61 Wolves-Arsenal
1,53 Orsomarso-Llaneros
1,72 Sarmiento-Tucuman

4 jó, 3 rossz tipp, csak az a baj, hogy a 4 jó tipp nem ellensúlyozza a 3 rosszat, mivel kicsi oddsok nyertek.

Ma jónak tűnik a kínálat, 11 meccset választottam, abból 7-et teszek az 1. kategóriába, négyet pedig egyelőre vizsgálok, mivel 1,50-1,60 oddsokról van szó, ezek olyan kicsik, hogy inkább az ellenkezőjükre szeretek fogadni. A következőkben az ilyen kicsiket külön teszem, s megnézem, mennyire szeretnek elmenni, egyelőre úgy tűnik, túlságosan is.

I. kategória

1,72 Spartak Zlatibor - Radnik
2,00 Ruzomberok-Zilina
2,05 Hatayspor - Göztepe
1,80 Peterhead - Dundee FC
1,70 Ponferradina- R Sociedad B
1,90 Nublense - U Calera
1,70 Montevideo Wanderers - Cerro Largo

II: kategória (zárójelben az ellentét-oddsok, melyek jobban tetszenek, mint a kicsik)

1,65 (2,20) Persebaya - Persija Jakarta
1,53 (2,40) Giannina-Arisz
1,50 (2,50) Apoel-AEK Larnaca
1,53 (2,50) Mallorca-Bilbao
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 15, 2022, 11:33:59
IdézetI. kategória

1,72 Spartak Zlatibor - Radnik
2,00 Ruzomberok-Zilina
2,05 Hatayspor - Göztepe
1,80 Peterhead - Dundee FC
1,70 Ponferradina- R Sociedad B
1,90 Nublense - U Calera
1,70 Montevideo Wanderers - Cerro Largo

II: kategória (zárójelben az ellentét-oddsok, melyek jobban tetszenek, mint a kicsik)

1,65 (2,20) Persebaya - Persija Jakarta
1,53 (2,40) Giannina-Arisz
1,50 (2,50) Apoel-AEK Larnaca
1,53 (2,50) Mallorca-Bilbao

A kínálat jónak tűnt, a tippek kevésbé. Az 1. kategóriából 4 rossz, 3 jó tipp volt, a 2-es kategóriában nem számítanak tippnek (megfigyelt meccsek voltak), csak a bejövő oddsokat zöldítettem (2-2 over illetve under). De a Mallorca-meccsen az egyik legnagyobb overoddshoz képest 5 gól volt, az indonéz meccsen pl. 6 gól, de volt még 5-ös és 6-os másik is, a melléfogás elég alapos volt.
Próbaképpen lehet, hogy a meccsválasztáskor kb. 1,65-1,70 fölött fogok underre tenni, ahol 1,50 vagy 1,60 alatti (minap találtam 1,45-öt is), ott pedig épp az ellenkezőjére. Még az is lehet, hogy jobban jövök ki. Ahogy nemrég írtam, hogy a terv alapján mindig jobb volna páratlan tippnél eggyel több jó tipp, mint rossz, ott azért figyelembe kell venni, hogy minél közelebb van a jó tippek száma a rosszakéhoz (mondjuk 6 jó, 5 rossz), annál nagyobb oddsátlaggal kell dolgozni, ha 1,65-1,70 odsokra tippelgetek, ott nem elég ez a találati arány, hanem jelentősen többet kell eltalálni.
No félre a rizsát, jöjjenek a mai tippek. Most csak 1 kategória lesz, ha túl kicsi az underodds, megfontolom az overt helyette.

11 meccs, mind under (3-at kihagyok, nem lesz ma helyettük over):

1,72 Zlin-Liberec
1,57 Virtus Francavilla -  Avellino
1,61 Cosenza-Perugia
1,95 Ternana-Monza
1,61 Millwall - QPR
1,72 Bristol Rovers -Sutton
1,90 Exeter - Harrogate
2,00 Wealdstone-Maidenhead
2,20 Concord - ST Albans
1,57 Santo André-Novorizontino
1,61 Rosario Central - Velez Sarsfield
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 16, 2022, 09:19:53
Idézetet írta: flamman Dátum február 15, 2022, 11:33:591,72 Zlin-Liberec
1,57 Virtus Francavilla -  Avellino
1,61 Cosenza-Perugia
1,95 Ternana-Monza
1,61 Millwall - QPR
1,72 Bristol Rovers -Sutton
1,90 Exeter - Harrogate
2,00 Wealdstone-Maidenhead
2,20 Concord - ST Albans
1,57 Santo André-Novorizontino
1,61 Rosario Central - Velez Sarsfield


11 tipp volt, abból egyelőre 9 érvényes, 2 meccset elhalasztottak. Azokat most pusholom, nem foglalkozok vele, hogy később bejönnek-e, miegymás, nem térek rájuk vissza. (Később, ha mindenféle statot vagy ROI-t akarok számolni, esetleg). 9 tippből 7 bejött, a 7 jó tippel a 11-ből is elégedett lennék, az a határ. 6 is jó, mert akkor csak 5 az elmenő, de a jó tippek ott még nem fedezik a rosszakat.
Mára 9 undertipp:

1,85 Pevidem-Anadia (portugál 3. liga)
1,90 Jablonec-Mlada Boleslav
1,66 Pontedera-Gubbio (olasz)
2,05 Denizlispor-Altinordu (ha nem jön be, törökre nem tippelek többet)
1,75 Crotone-Brescia
1,72 Viktoria Berlin-Braunschweig
2,30 Auerbach-Fürstenwalde
1,90 Peterborough - Reading
1,66 Tigre-Central Cordoba
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 17, 2022, 10:18:53
Idézetet írta: flamman Dátum február 16, 2022, 09:19:531,85 Pevidem-Anadia (portugál 3. liga)
1,90 Jablonec-Mlada Boleslav
1,66 Pontedera-Gubbio (olasz)
2,05 Denizlispor-Altinordu (ha nem jön be, törökre nem tippelek többet)
1,75 Crotone-Brescia
1,72 Viktoria Berlin-Braunschweig
2,30 Auerbach-Fürstenwalde
1,90 Peterborough - Reading
1,66 Tigre-Central Cordoba


6/9 (vagy 9/6), jó arány. Jó irány. A német meccsekre tippelni hiba volt, pláne azt a nagy oddsot nem is tudom, miért tettem bele, a másik is 0-6, de hát belefér. A török szépen bejött: 1-0.

A mai kínálat nem tetszik, több kicsi oddsot azért hagyok benne, mert pl. a dél-amerikai underek szeretnek bejönni, illetve tegnap a papírra felírt listámon 11 meccs volt, de a marokkói Safi-meccset kihagytam 1,50 oddson (0-0 lett), illetve egy görög egygólos meccs is kimaradt, oddsa 1,47 volt. Ma ezeket bent hagyom, ilyenkor elmennek.

Változatosság kedvéért 9 meccs (6-nak kéne jönnie, hogy elégedett legyek):

1,53 Varzim-Farense
1,80 Midtjylland-PAOK
1,50 Portuguesa-Boavista (brazil)
1,61 Patriotas - Once Caldas
1,90 Porto-Lazio
1,50 Gimnasia LP - San lorenzo
1,95 Pescara-Entella
1,66 Mirassol-Santos
1,53 Sarmiento-Banfield
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 19, 2022, 15:28:58
2,20 Lens-Lyon
1,66 Cardiff-Blackpool
1,72 Derby-Peterborough
1,60 Hartlepool-Sutton
1,70 Scunthorpe-Rochdale
1,90 Wealdstone-Wrexham
1,75 Maidenhead-Boreham
1,95 Chester-Hereford
2,05 Maidstone-Oxford City
1,57 Ars. Sarandi - Huracán
1,47 Tristan Suarez Dep. Madryn
1,95 Oostende-Standard Liege
1,95 Aurora-Palmafloor
1,61 Nancy-Dunkerque
1,70 Niort-Auxerre
1,60 Panetolikos-Pana
1,61 Hapoel Jerusalem - asdod
1,61 Messina-Potenza
1,65 Kilmarnock-Raith
1,85 Stanraer-Stenhouse
1,60 Real Sociedad B - Malaga
1,95 Vaduz-Yverdon
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 21, 2022, 11:30:31
Idézetet írta: flamman Dátum február 17, 2022, 10:18:53Változatosság kedvéért 9 meccs (6-nak kéne jönnie, hogy elégedett legyek):

1,53 Varzim-Farense
1,80 Midtjylland-PAOK
1,50 Portuguesa-Boavista (brazil)
1,61 Patriotas - Once Caldas
1,90 Porto-Lazio
1,50 Gimnasia LP - San lorenzo
1,95 Pescara-Entella
1,66 Mirassol-Santos
1,53 Sarmiento-Banfield


5 be is jött, 4 elment (igaz, hogy egyik az úgy ment el, hogy 75-80 percet lejátszottak a meccsből (a 73. percben még büntetőt rúgtak), 1-1 volt az állás, mégis félbeszakították. Másnap folytatódott, persze rúgtak még 1 gólt...)

Szombati termés:

2,20 Lens-Lyon
1,66 Cardiff-Blackpool
1,72 Derby-Peterborough
1,60 Hartlepool-Sutton
1,70 Scunthorpe-Rochdale
1,90 Wealdstone-Wrexham
1,75 Maidenhead-Boreham
1,95 Chester-Hereford
2,05 Maidstone-Oxford City
1,57 Ars. Sarandi - Huracán
1,47 Tristan Suarez Dep. Madryn
1,95 Oostende-Standard Liege
1,95 Aurora-Palmafloor
1,61 Nancy-Dunkerque
1,70 Niort-Auxerre
1,60 Panetolikos-Pana
1,61 Hapoel Jerusalem - asdod
1,61 Messina-Potenza
1,65 Kilmarnock-Raith
1,85 Stanraer-Stenhouse
1,60 Real Sociedad B - Malaga
1,95 Vaduz-Yverdon

Előzetesen nem volt ugyan beírva, de undertippek voltak. És ami a lényeg, hogy 15 bejött, 7 ment el (a 2 nap együtt: 20 jó, 11 rossz). 68 %-os találati arány, 1,60-1,70 oddsoknál már lehet ezzel mit kezdeni. És most úgy néz ki, hogy valahol hosszabb távon is hasonló a találati arány, bár még nem volt túl hosszú a tesztidőszak. Most a héten végig tudok tippelni - remélem -, szombaton és vasárnap is lesznek tippek, teljes napra vonatkozóan (most szombaton csak kb. délutánra voltak, délelőtt talán 4-5 tippel ki lehetett volna egészíteni). Ez még kb. 100 tipp lesz, utána élesítem az egészet, addig pedig gondolkodnom kell valami stratégián is, hogy hogyan lehet egy ilyet optimálisan jól menedzselni, ne csak a tippenkénti egységtét jöjjön szóba.

Mára ezeket dobta a gép:

1,70 Manisa-Ümraniyespor
1,53 Al Adalh - Al Ain
1,50 El Gaish - Pharco
1,70 Estrela-Varzim
1,61 Barracas-Tigre
1,66 Entella-Siena
1,75 U. San Martin-Sport Boys
1,65 Godoy Cruz - Aldovisili
1,57 Ferro-Depor Maipu (argentin)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 22, 2022, 09:45:24
Idézetet írta: flamman Dátum február 21, 2022, 11:30:31Mára ezeket dobta a gép:

1,70 Manisa-Ümraniyespor
1,53 Al Adalh - Al Ain
1,50 El Gaish - Pharco
1,70 Estrela-Varzim
1,61 Barracas-Tigre
1,66 Entella-Siena
1,75 U. San Martin-Sport Boys
1,65 Godoy Cruz - Aldovisili
1,57 Ferro-Depor Maipu (argentin)

9 tippből 7 bejött, elégedett vagyok. (A törökök megint nem szeretnek, én sem őket, bár mára is lesz török tippem).

Ma egész jó a kínálat, amúgy is a kedd az én napom (akkor van valahogy a legjobb hétközi kínálat, illetve jó tipparányom).

1,61 Al Akhdoud-Al Nahda
1,85 Basaksehir-Konyasport
1,65 Alessandria-Perugia
1,70 Pordenone-Monza
1,53 Lagarto-Figueirense
1,90 Bristol City-Coventry
2,10 Crewe-Oxford United
1,61 Shrewsbury-Portsmouth
1,75 Wycombe-Wigan
1,70 Leyton Orient - Bristol Rovers
1,72 Rochdale-Port Vale
1,75 Chesterfield-Wrexham
2,10 Chester-Spennymoor
2,05 Kidderminster-Boston Utd
2,15 Hemel Hempstead-St Albans
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 25, 2022, 11:15:43
Idézetet írta: flamman Dátum február 22, 2022, 09:45:241,61 Al Akhdoud-Al Nahda
1,85 Basaksehir-Konyasport
1,65 Alessandria-Perugia
1,70 Pordenone-Monza
1,53 Lagarto-Figueirense
1,90 Bristol City-Coventry
2,10 Crewe-Oxford United
1,61 Shrewsbury-Portsmouth
1,75 Wycombe-Wigan
1,70 Leyton Orient - Bristol Rovers
1,72 Rochdale-Port Vale
1,75 Chesterfield-Wrexham
2,10 Chester-Spennymoor
2,05 Kidderminster-Boston Utd
2,15 Hemel Hempstead-St Albans

7 jó, 8 rossz: a legjobb vesztő arány, nem erre számítottam. Ha az olaszokat, melyek nem túl meggyőződéses tippek voltak, valamint a törököt kihagyom, máris jobb. Majd legközelebb.

Mai 12 tipp. Unibetes oddsokkal, mivel a bet365 oldalon, ha nézegetem, a meccsek oddsait nem írja ki (ilyen még nem volt):

1,60 Hapoel Ramatgan - H. Petah Tikva
1,70 Manama Club - Al Ahli Manama
1,50 Safi-Fus Rabat
1,60 Al Merreikh - Al Hilal
1,55 Velez Mostar - Zeljeznicar
1,58 Avranches - Concernau
1,68 Cholet-Boulogne
2,08 Schaffhausen-Winterthur
1,71 UC Dublin-Finn Harps
1,61 Hamilton-Inverness
1,64 Boston River- Cerro Largo
1,73 Defensa Justitia-Gimnasia LP
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 27, 2022, 11:51:18
1,65 Radnik-Posusje
1,85 Aalborg-Silkeborg
2,35 St Gallen-Grasshoppers
1,72 Angers-Lens
1,95 Sibenik-Istra
1,70 Cittadella-Frosinone
1,95 Austria Wien-Wolfsberg
1,90 Wisla Pulawy-Grodzisk
1,72 Chobry Gogow - Polkovice
1,65 Crvena zvezda-Partizan
1,60 Panathinaikosz-AEK
1,61 Estiril-Boavista
1,50 Novo Hamburgo - Aimore
1,50 FCSB - Farul
1,53 Alcorcon - Ponferradina
1,66 Penarol-Nacional
1,95 Palestino-Catolica
1,72 NUeva Concepcion- Santa Lucia
2,07 LA Galaxy - New York City
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 28, 2022, 15:42:19
Idézetet írta: flamman Dátum február 25, 2022, 11:15:431,60 Hapoel Ramatgan - H. Petah Tikva
1,70 Manama Club - Al Ahli Manama
1,50 Safi-Fus Rabat
1,60 Al Merreikh - Al Hilal
1,55 Velez Mostar - Zeljeznicar
1,58 Avranches - Concernau
1,68 Cholet-Boulogne
2,08 Schaffhausen-Winterthur
1,71 UC Dublin-Finn Harps
1,61 Hamilton-Inverness
1,64 Boston River- Cerro Largo
1,73 Defensa Justitia-Gimnasia LP

Idézetet írta: flamman Dátum február 27, 2022, 11:51:181,65 Radnik-Posusje
1,85 Aalborg-Silkeborg
2,35 St Gallen-Grasshoppers
1,72 Angers-Lens
1,95 Sibenik-Istra
1,70 Cittadella-Frosinone
1,95 Austria Wien-Wolfsberg
1,90 Wisla Pulawy-Grodzisk
1,72 Chobry Gogow - Polkovice
1,65 Crvena zvezda-Partizan
1,60 Panathinaikosz-AEK
1,61 Estiril-Boavista
1,50 Novo Hamburgo - Aimore
1,50 FCSB - Farul
1,53 Alcorcon - Ponferradina
1,66 Penarol-Nacional
1,95 Palestino-Catolica
1,72 NUeva Concepcion- Santa Lucia
2,07 LA Galaxy - New York City

Péntek: 6-6
Vasárnap: 7-12 (jó-rossz).

Még tesztelek kicsit.

1,53 Szmirnisz-Atromitosz
2,55 Vaduz-Aarau
1,61 Malaga-Cartagena
1,80 River Plate-Cerrito
2,07 Sol de America-Asuncion
1,50 Almagro-Instituto
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 01, 2022, 09:34:06
1,53 Szmirnisz-Atromitosz
2,55 Vaduz-Aarau
1,61 Malaga-Cartagena
1,80 River Plate-Cerrito
2,07 Sol de America-Asuncion
1,50 Almagro-Instituto

1 meccset elhalasztottak, maradék 5-ből 4 jött. Eddigi legszebb (legnagyobb oddsú) undertalálat a Vaduz-meccs.

Mára újabb 6 (kevesebb, mint szokott, kedden jó szokott lenni a kínálat, de kiszűrtem párat, pl. egy 1,33-as oddsot kidobtam):

1,72 Cardiff U23-Bristol City U23 under 3,5, annyi az "egáloddsos" gólhatár, bár under 2,5 sem lehet rossz (Unibetes odds)
1,62 Rudar-Sutjeska
2,07 Schaffhausen-Lausanne
1,72 Carlisle-Rochdale
1,65 Colchester-Leyton Orient
2,18 Telford-Curzon Ashton
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 02, 2022, 11:48:03
Idézetet írta: flamman Dátum március 01, 2022, 09:34:061,72 Cardiff U23-Bristol City U23 under 3,5, annyi az "egáloddsos" gólhatár, bár under 2,5 sem lehet rossz (Unibetes odds)
1,62 Rudar-Sutjeska
2,07 Schaffhausen-Lausanne
1,72 Carlisle-Rochdale
1,65 Colchester-Leyton Orient
2,18 Telford-Curzon Ashton

3-3

Persze, hogy az U23-as meccs 3-1 lett.

Maiak:

1,80 Levico Terme - Dolomiti Bellunesi
2,43 Al Arabi - Al-Gharafa
1,68 Monza - Parma
1,58 Barakaldo - SD Deusto
1,90 Operario VG - Sampaio Correa
2,25 Bradford PA - Farsley
1,61 Livingston - Dundee Utd
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 03, 2022, 15:01:43
Idézetet írta: flamman Dátum március 02, 2022, 11:48:03
1,80 Levico Terme - Dolomiti Bellunesi
2,43 Al Arabi - Al-Gharafa
1,68 Monza - Parma
1,58 Barakaldo - SD Deusto
1,90 Operario VG - Sampaio Correa
2,25 Bradford PA - Farsley
1,61 Livingston - Dundee Utd


4-3

Mára 2 van:

1,75 Atromitos-Volos
1,90 Nova Venecia - Ferroviario (brazil)

Ha már 1 elmegy, 50 %-nál nem leszek ma se jobb... Ha meg 2, akkor pláne.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 04, 2022, 10:47:03
Idézetet írta: flamman Dátum március 03, 2022, 15:01:431,75 Atromitos-Volos: 2-1 (93. percben ment el...)
1,90 Nova Venecia - Ferroviario (brazil) 2-1 (91. percben ment el...)



Mai 12 under, itt-ott Unibetes oddsal, ahol nincs bet365. Van benne pár gyanús, de most nem foglalkozok a gyanúsítgatással, tegnap pl. kihagytam egy alsóbb osztálybeli német meccset, bejött volna. Bent hagyok törököt, illetve 1,50 körülieket is. Szeretem, amikor 1,48-1,50 mondjuk az underodds, és már a 28. percben 2-1 az állás...

1,49 H. Akko - H. Ironi Rishon
1,89 Shabab Al-Ahli Dubai - Al Wahda
1,80 Stomil Olsztyn - Widzew Lodz
1,65 Kocaelispor - Keciorengucu
1,74 Chambly - Cholet
2,45 1. SC Feucht - Ammerthal
1,47 Youssoufia Berrechid - Maghreb Fez
1,70 Mansfield - Exeter
1,61 St. Patricks - Shamrock Rovers
1,47 Brown Adrogue - Deportivo Moron
1,72 General Caballero JLM - Nacional Asuncion
1,57 Union de Santa Fe - Platense
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 05, 2022, 15:41:39
1,66 Oldham - Carlisle
1,90 Grimsby - Woking
1,95 Chester - Chorley
1,76 Hereford - York
2,07 AFC Telford - Alfreton
2,25 Dartford - Dorking
1,72 Dundee Utd - Hearts
1,50 Fuenlabrada - Burgos CF
1,77 Cremonese - Brescia
1,53 Orleans - Villefranche
1,50 Novo Hamburgo - Gremio
1,52 Argentino de Quilmes - Acassuso
1,46 Comunicaciones - Talleres (R.E)
1,98 U. Espanola - Huachipato
1,50 Patronato - Sarmiento Junin
2,05 San Jose Earthquakes - Columbus Crew
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 07, 2022, 09:28:41
Idézetet írta: flamman Dátum március 04, 2022, 10:47:031,49 H. Akko - H. Ironi Rishon
1,89 Shabab Al-Ahli Dubai - Al Wahda
1,80 Stomil Olsztyn - Widzew Lodz
1,65 Kocaelispor - Keciorengucu
1,74 Chambly - Cholet
2,45 1. SC Feucht - Ammerthal
1,47 Youssoufia Berrechid - Maghreb Fez
1,70 Mansfield - Exeter
1,61 St. Patricks - Shamrock Rovers
1,47 Brown Adrogue - Deportivo Moron
1,72 General Caballero JLM - Nacional Asuncion
1,57 Union de Santa Fe - Platense

Idézetet írta: flamman Dátum március 05, 2022, 15:41:391,66 Oldham - Carlisle
1,90 Grimsby - Woking
1,95 Chester - Chorley
1,76 Hereford - York
2,07 AFC Telford - Alfreton
2,25 Dartford - Dorking
1,72 Dundee Utd - Hearts
1,50 Fuenlabrada - Burgos CF
1,77 Cremonese - Brescia
1,53 Orleans - Villefranche
1,50 Novo Hamburgo - Gremio
1,52 Argentino de Quilmes - Acassuso
1,46 Comunicaciones - Talleres (R.E)
1,98 U. Espanola - Huachipato
1,50 Patronato - Sarmiento Junin
2,05 San Jose Earthquakes - Columbus Crew

A 2 utóbbi nap termése: 13 jó, 15 rossz tipp.

Készítek 1 kimutatást, hogy kb. hogyan áll az egész, mire is érdemes tippelni, s következik egy finomított tesztidőszak.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 07, 2022, 11:43:22
Szóval 1-2 gondolat, kis statisztikával:

Amióta az underekre tippelek, 205 darab tippet írtam (azaz néhánnyal többet, de a pushok kikerültek), abból 113 jó tipp, 92 rossz tipp volt. Ez 55-45 %-os arány a jók javára. Jó tippek oddsátlaga 1,737, rossz tippeké 1,797. Ez szólóban nem tud nyereséges lenni, mert ahhoz ilyen oddsátlaggal minimum 57,6 %-os találati arány kéne, bár ez végül is majdnem megvan.

A legkisebb odds elment: 1,46
A legnagyobb odds bejött: 2,55

Megnéztem, milyen oddsokra tippeltem legtöbbször, és azok mennyire jöttek be:
Amiket érdemesnek találok kiemelni, melyekből legalább 7 tipp volt (külön zölddel a leginkább tetszőek):

1,72 odds   18   tipp   11   jó   7   rossz
1,61 odds   17   tipp   11   jó   6   rossz
1,90 odds   14   tipp   6   jó   8   rossz
1,70 odds   12   tipp   5   jó   7   rossz
1,75 odds   12   tipp   6   jó   6   rossz
1,95 odds   11   tipp   6   jó   5   rossz
1,50 odds   10   tipp   6   jó   4   rossz
1,53 odds   10   tipp   7   jó   3   rossz
1,57 odds   10   tipp   6   jó   4   rossz
1,85 odds   10   tipp   5   jó   5   rossz
1,65 odds   9   tipp   4   jó   5   rossz
1,66 odds   9   tipp   4   jó   5   rossz
1,60 odds   7   tipp   6   jó   1   rossz

Ahogy nézem, 1,80 oddsig 137 tipp volt, amiből 81 jött be, ez 59,1 %-os találati arány, lehet, hogy az alatt kéne maradnom. (Bár érdekesség, hogy mondjuk az 1,98-as, a 2,03-as, 2,10-es, 2,20-as vagy 2,55-ös tippek 100 %-a bejött, de ez összesen 7 tipp... :) )

Lényeg, hogy most kicsit csökkentem az oddsokat, sok elmegy az 1,90-2,00 nagyságrendből, majd meglátom, így hogyan alakul a statisztika.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 07, 2022, 12:12:51
És akkor jöjjön a mai 3. bejegyzés, immár a tippekkel. 12 kiválasztott meccset leszűkítettem, így fent maradt 7 a rostán.

1,50 Arda - Beroe
1,67 TRAU FC - Neroca FC (ha az indiai tippeket nem is szeretem)
1,62 Napredak - Proleter
1,58 Cavalier - Dunbeholden
1,83 U. San Martin - Grau
1,61 R. Sociedad B - Gijon
1,61 Tigre - Colon Santa FE

Innen fogok új statot írni 1-200 tippet követően.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 08, 2022, 10:58:08
Idézetet írta: flamman Dátum március 07, 2022, 12:12:511,50 Arda - Beroe
1,67 TRAU FC - Neroca FC (ha az indiai tippeket nem is szeretem)
1,62 Napredak - Proleter
1,58 Cavalier - Dunbeholden
1,83 U. San Martin - Grau (87. percben ment el, egy büntetővel...)
1,61 R. Sociedad B - Gijon (96. percben ment el, egy büntetővel...)
1,61 Tigre - Colon Santa FE


A szívinfarkos kerülget, amikor 2 meccs is a végén megy el. Sőt, a szerbeknél is rúgtak egyet a 97.-ben, de azt visszavonták. Az 1,58-as jamaikai bobcsapat meccs elment, a legmagasabb odds is elment. Sőt, a szűréskor kidobtam tegnap egy 1,36-os oddsot, ami tiszta szerencse, mert 3 gólos lett az a meccs...

Eddig 4-3 oddsátlag: 1,63

A maiak:

1,48 Hajer - Al-Sahel (indul a legkisebbel, ezek szeretnek elmenni, most bent hagyom)
1,60 Mladost - FK Vozdovac
1,56 Ceramica Cleopatra - Smouha
1,73 FC Hermannstadt - U. Cluj
1,72 Sheffield Utd - Middlesbrough
1,80 Crawley - Bristol Rovers
1,75 Southend - Grimsby
1,85 Yeovil - Dag & Red
1,58 Crusaders - Coleraine
1,65 S. Morning - San Felipe
1,61 Estudiantes Merida (Ven) - Metropolitanos (Ven)
1,50 Aguilas - Envigado
Cím: Re:flamman naplova
Írta: sunik29 Dátum március 08, 2022, 15:48:34
Szia , én nagy figyelemmel követem a naplót, a 11es golok, meccsek végen mindig is voltak leszenek, az embernek gőze sincs hogy hány meccsen történik meg 1 napon belül , csak azt emeli ki ami az általa kiválasztott meccsen megtörtént , szerintem inkább  a jobb odsszot kell elkapni ami vélhetően csökkeni fog a meccs kezdésig. Ha ez sikerült akkor szerintem mindent megtett egy "mezei fogadó"  amire képes  egy világ legjobb odssmesterei ellen vívott csatában. :D utána mar csak a szerencse vagy egy gyors kiszálló között kell választani.     

Jöhetnek meg kimutatások.  :D
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 16, 2022, 08:55:38
Köszi @sunik29 , így van, ahogy mondod. Tökmindegy, hogy 10 perc alatt megy el a tippem, vagy várni kell 90 percet, és a végén mérgelődök.

 
Idézetet írta: flamman Dátum március 08, 2022, 10:58:081,48 Hajer - Al-Sahel (indul a legkisebbel, ezek szeretnek elmenni, most bent hagyom)
1,60 Mladost - FK Vozdovac
1,56 Ceramica Cleopatra - Smouha
1,73 FC Hermannstadt - U. Cluj
1,72 Sheffield Utd - Middlesbrough
1,80 Crawley - Bristol Rovers
1,75 Southend - Grimsby
1,85 Yeovil - Dag & Red
1,58 Crusaders - Coleraine
1,65 S. Morning - San Felipe
1,61 Estudiantes Merida (Ven) - Metropolitanos (Ven)
1,50 Aguilas - Envigado

Ezek 6-6, összesen 10-9 (még én vezetek...)

Tippelek még, de a meccsek 2 csoportba lesznek osztva: egyik, melyeknek kb. úgy kéne bejönni, mint eddig. Ami utóbb sajna hasonlít a random tippeléshez, hosszú távon bármilyen meccseket találomra választva kb. 50 % lehet az esély, hogy eltaláljam...
Másik csoport, melyeknek jobban be kéne jönnie :)

1. ("random" csoport):

1,90 Zilina - Trnava
1,61 Ascoli - Pisa
1,93 Oberhausen - Alemannia Aachen
2,02 Havant & W - Hungerford
1,50 Moto Club - Tombense
1,77 River Plate (Uru) - Liverpool M. (Uru)

2. (szerintem esélyesebb) csoport

2,06 Fortuna Koln - RW Essen
1,66 Blackpool - Sheffield Utd
1,83 Nottingham - QPR
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 18, 2022, 10:34:48
Idézetet írta: flamman Dátum március 16, 2022, 08:55:381. ("random" csoport):

1,90 Zilina - Trnava
1,61 Ascoli - Pisa
1,93 Oberhausen - Alemannia Aachen
2,02 Havant & W - Hungerford
1,50 Moto Club - Tombense
1,77 River Plate (Uru) - Liverpool M. (Uru)

2. (szerintem esélyesebb) csoport

2,06 Fortuna Koln - RW Essen 3-3  :D
1,66 Blackpool - Sheffield Utd
1,83 Nottingham - QPR

5-4 a javamra. Összesen eddig 15-13

A randomból a 6 tipp közül a 2 legnagyobb ment el, a másikból 3 tippből szintén a 2 legnagyobb.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 18, 2022, 10:50:45
Maiak underre (volt még 2 algériai meccs, de kiszelektáltam őket, olyan kicsi oddsuk volt):

Random csoport:

1,58 Chambly - Le Mans
1,85 Wurzburger Kickers - Viktoria Koln
1,57 Aldosivi - Patronato
1,61 St Etienne - Troyes
1,61 Huesca - Burgos CF
1,47 Atl. Rafaela - Temperley

2. csoport:

2,00 F. Amager - Hobro
2,23 Vorwarts Steyr - Grazer AK
1,98 Karagumruk - Kayserispor
1,50 San Telmo - Dep. Riestra
2,18 Amstetten - Wacker Innsbruck
1,89 Drogheda - Dundalk
1,57 Tigre - Platense
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 18, 2022, 11:24:32
Mára azt hiszem, utolsó naplovas bejegyzés, a holnapiakat is kiválasztottam. (vasárnapot majd meglátom, mikor). Jó a kínálat, sok a tipp, de ömlesztem, nem csoportosítom:

1,64 Derby - Coventry
1,57 Reggina - Cosenza
1,49 TS Galaxy - Supersport Utd
1,88 Bristol City - West Brom
1,57 Stoke - Millwall
1,90 Oxford Utd - Ipswich
1,75 Portsmouth - Wycombe
1,65 Bradford City - Port Vale
1,72 Southport - York
2,08 Dartford - Havant & W
1,50 St Johnstone - Motherwell
1,66 Elche - Valencia
1,61 Volos - Asteras Tripolis
1,60 Petrolul - U. Cluj
2,00 Abha - Al-Taawon
1,53 Niort - Quevilly Rouen
1,44 Guillermo Brown - Deportivo Moron
1,66 San Lorenzo - Huracan
1,50 Pouso Alegre - Uberlandia
1,80 12 de Octubre - Sol de America
1,47 CA Mitre - Ferro
1,67 Aragua - Estudiantes Merida
1,61 Racing Louisville W - Kansas City NWSL W
1,50 Instituto - Quilmes
1,60 Barracas Central - Sarmiento Junin
1,60 Kyoto - FC Tokyo
1,88 Ryukyu - Mito
1,75 Trinec - Prostejov
1,61 Chrobry Glogow - Tychy
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 21, 2022, 08:52:04
Idézetet írta: flamman Dátum március 18, 2022, 10:50:45Random csoport:

1,58 Chambly - Le Mans
1,85 Wurzburger Kickers - Viktoria Koln
1,57 Aldosivi - Patronato
1,61 St Etienne - Troyes
1,61 Huesca - Burgos CF
1,47 Atl. Rafaela - Temperley

2. csoport:

2,00 F. Amager - Hobro
2,23 Vorwarts Steyr - Grazer AK
1,98 Karagumruk - Kayserispor
1,50 San Telmo - Dep. Riestra
2,18 Amstetten - Wacker Innsbruck
1,89 Drogheda - Dundalk
1,57 Tigre - Platense

Pénteki tippek: 8 jó, 5 rossz (61,5 %). A randomból a 3 legkisebből 2 elment, a másikban szembe tűnnek a magas bejövő oddsok (2,00; 2,18; 1,89). Magas? Relatív. Over-undernél magas.

Idézetet írta: flamman Dátum március 18, 2022, 11:24:321,64 Derby - Coventry
1,57 Reggina - Cosenza
1,49 TS Galaxy - Supersport Utd
1,88 Bristol City - West Brom
1,57 Stoke - Millwall
1,90 Oxford Utd - Ipswich
1,75 Portsmouth - Wycombe
1,65 Bradford City - Port Vale
1,72 Southport - York
2,08 Dartford - Havant & W
1,50 St Johnstone - Motherwell
1,66 Elche - Valencia
1,61 Volos - Asteras Tripolis
1,60 Petrolul - U. Cluj
2,00 Abha - Al-Taawon
1,53 Niort - Quevilly Rouen
1,44 Guillermo Brown - Deportivo Moron
1,66 San Lorenzo - Huracan
1,50 Pouso Alegre - Uberlandia
1,80 12 de Octubre - Sol de America
1,47 CA Mitre - Ferro
1,67 Aragua - Estudiantes Merida
1,61 Racing Louisville W - Kansas City NWSL W
1,50 Instituto - Quilmes
1,60 Barracas Central - Sarmiento Junin
1,60 Kyoto - FC Tokyo
1,88 Ryukyu - Mito
1,75 Trinec - Prostejov
1,61 Chrobry Glogow - Tychy

Szombat: 21 jó, 8 rossz tipp: 72,4 %. A 2 nap együtt sem mutat rosszul (meg a 2. napon a sok zöld): 29 jó, 13 rossz, 69 %.

Összesítés: 44-28 a javamra, javuló tendenciával.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 21, 2022, 14:15:44
Ma gyenguska a kínálat. 5 meccset találtam, azoknak a többsége is igen kicsi odds, de statisztikán kívül beírom őket (vagyis az összesítésben majd nem szerepeltetem, de azért kíváncsi vagyok, mennyi jönne):

1,49 Concordia - Steaua Bucuresti
1,45 Siroki Brijeg - Sloboda
2,06 Chojniczanka - Ruch Chorzow (ez legalább értelmes odds)
1,41 Cesena - Reggiana (ez meg nevetségesen kicsi, itt tuti lesz vagy 4 gól)
1,75 Boston River - Defensor Sp.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 22, 2022, 10:24:01
Idézetet írta: flamman Dátum március 21, 2022, 14:15:441,49 Concordia - Steaua Bucuresti
1,45 Siroki Brijeg - Sloboda
2,06 Chojniczanka - Ruch Chorzow (ez legalább értelmes odds)
1,41 Cesena - Reggiana (ez meg nevetségesen kicsi, itt tuti lesz vagy 4 gól) 2-2  :D
1,75 Boston River - Defensor Sp.

A nevetséges olasz odds el is ment, tényleg 2-2 lett. Még a szombati tippek keresésekor a kiválasztottjaim közt volt a Suwon-Daegu dél-koreai meccs is, de őket aztán kiszedtem a tippek közül, nagyon underre fogadott mindenki, az odds kb. 1,55 volt, a végeredmény pedig 4:3... lol.

Mára ismét 5 meccs van, ők szerepelni fognak a statomban (hátha rontják kicsit, bár a tegnapiak darabszámban jók lettek volna, 3 jött, 2 elment, csak azért nem komálom az 1,50 körülieket, mert ha 3 ilyenből 1 elmegy, a másik két bejövő szinte nem fedezi az egynek a veszteségét), de az oddsokat értelmesnek találom.

1,68 Borgosesia - Ligorna
1,47 Flandria - CA Estudiantes Megjegyzés: eddig az argentin Primera Nacionalból 7 tippből mind a 7 bejött... Marad.
1,64 Dunfermline - Partick Thistle
1,76 Guiseley - AFC Telford
1,75 S. Morning - Deportes Iquique

Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 23, 2022, 12:58:00
Idézetet írta: flamman Dátum március 22, 2022, 10:24:011,68 Borgosesia - Ligorna
1,47 Flandria - CA Estudiantes Megjegyzés: eddig az argentin Primera Nacionalból 7 tippből mind a 7 bejött... Marad. Ahogy lenni szokott, most nem jött.
1,64 Dunfermline - Partick Thistle
1,76 Guiseley - AFC Telford
1,75 S. Morning - Deportes Iquique


5/3

Mára 8 meccset találtam, de bajban vagyok, mert szinte mind 1,40-1,50 körüli. Hát bepróbálkozom, de 70-75 % találati arány kéne, hogy megérje.

1,50 Al-Shoalah - Al Khaleej
1,43 Al Adalh - Hajer
1,44 Tanzania - Central Africa
1,37 Villa Dalmine - Chaco For Ever
1,50 Nova Iguacu - Audax RJ
1,40 Dep. Riestra - Gimnasia Mendoza
1,53 Cortulua - Envigado
1,58 Magallanes - Cobreloa

Összesítés eddig 47-30
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 24, 2022, 12:52:58
Idézetet írta: flamman Dátum március 23, 2022, 12:58:001,50 Al-Shoalah - Al Khaleej
1,43 Al Adalh - Hajer
1,44 Tanzania - Central Africa
1,37 Villa Dalmine - Chaco For Ever
1,50 Nova Iguacu - Audax RJ
1,40 Dep. Riestra - Gimnasia Mendoza
1,53 Cortulua - Envigado
1,58 Magallanes - Cobreloa


8/5-3

Összesen 52-33

Mára semmi épkézláb meccset nem találtam.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 25, 2022, 14:12:05
Megtaláltam az eddigi legkisebb under 2,5 gól oddsot, amikkel találkoztam.

Japán J2, Tochigi-Chiba, odds: 1,25 (nem tippelek rá, de azért nem semmi)

Satnya a hétvégi kínálat, 8 meccs a 3 napra, a maival együtt:

1,55 Celaya - Tapatio
1,58 Grulla Morioka - Renofa Yamaguchi
1,61 Vegalta Sendai - Machida
1,54 Envigado - Once Caldas
1,51 U. Magdalena - Aguilas
1,60 Chacarita Juniors - Alvarado
1,50 San Telmo - Villa Dalmine
1,50 Chaco For Ever - Almirante Brown
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 29, 2022, 12:41:29
Idézetet írta: flamman Dátum március 25, 2022, 14:12:05Megtaláltam az eddigi legkisebb under 2,5 gól oddsot, amikkel találkoztam.

Japán J2, Tochigi-Chiba, odds: 1,25 (nem tippelek rá, de azért nem semmi)

Tochigi-Chiba 2:1 lett, pff, ennyit ér az 1,25-ös underodds.

1,55 Celaya - Tapatio
1,58 Grulla Morioka - Renofa Yamaguchi
1,61 Vegalta Sendai - Machida
1,54 Envigado - Once Caldas
1,51 U. Magdalena - Aguilas
1,60 Chacarita Juniors - Alvarado
1,50 San Telmo - Villa Dalmine
1,50 Chaco For Ever - Almirante Brown


Gyér kínálattal gyér lett a találati arány is. 8/3-5

Mára találtam ugyan 10 meccset, de itt is nagyon picik az oddsok. 1,35 kürüliekből ha 1 elmegy, 3 másiknak kell bejönnie, hogy az egyensúly megmaradjon.
Így 3-at kiveszek: Nigéria-Ghána, Szenegál-Egyiptom, Tunézia-Mali.

Amik maradtak:

1,84 Cyprus U21 - Iceland U21
1,44 Kazakhstan - Moldova
1,45 Al Adalh - Al Akhdoud
1,79 Eichstatt - Schalding
1,40 Cyprus - Estonia
1,57 Albania - Georgia
1,50 Mauritania - Libya

Többsége nemzetközi meccs, itt nehezebb eldönteni az erőviszonyokat, illetve ha az 1,44-1,50 intervallumból elmegy vagy 2 tippem, ilyenekre később nem nagyon tippelek. A németek sem szeretnek nálam bejönni, ez a mai meccs is valami halasztott lehet, mert ahogy nézem, a nyitó oddsot az underre (ami 2,60 volt...), még novemberben határozták meg.

55-38
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 30, 2022, 09:38:01
Idézetet írta: flamman Dátum március 29, 2022, 12:41:291,84 Cyprus U21 - Iceland U21
1,44 Kazakhstan - Moldova
1,45 Al Adalh - Al Akhdoud
1,79 Eichstatt - Schalding
1,40 Cyprus - Estonia
1,57 Albania - Georgia
1,50 Mauritania - Libya


7/7:  megvan az első 100 %-os napom. (És a kihagyott 3 meccs is under lett, még 10/10 is lehetne)

1,61 Vegalta Sendai - Oita Trinita
1,46 CD Marino - Atl. Paso
1,50 Caronnese - Chieri
1,76 Vado - Borgosesia
1,65 Montespaccato - Scandicci
1,98 Persebaya - Borneo (indonéz meccsek nem szeretnek nálam jönni, tartok tőle most is)
1,50 Mensajero - Cacereno
1,50 Rio Claro - Velo Clube
1,57 Envigado - Bucaramanga

62-38 (ez összesen 100, és látszik, hogy 62 % a nyerő arány. Mint az aranymetszés.).
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum március 31, 2022, 12:22:26
Idézetet írta: flamman Dátum március 30, 2022, 09:38:011,61 Vegalta Sendai - Oita Trinita
1,46 CD Marino - Atl. Paso
1,50 Caronnese - Chieri
1,76 Vado - Borgosesia
1,65 Montespaccato - Scandicci
1,98 Persebaya - Borneo (indonéz meccsek nem szeretnek nálam jönni, tartok tőle most is) El is ment, rohadjanak meg
1,50 Mensajero - Cacereno
1,50 Rio Claro - Velo Clube
1,57 Envigado - Bucaramanga


9/7-2 az arány. Összesen 69-40.

Mára pedig nem találtam 1 épkézláb meccset sem.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 01, 2022, 09:55:42
Tippjeim mára (péntek, bolondok napja):

1,52 Hapoel Umm al-Fahm - Nes Tziona
1,57 Velez Mostar - Siroki Brijeg
1,57 Sandecja Nowy S. - Korona Kielce
1,61 Gimnasia L.P. - Talleres Cordoba
1,65 La Serena - Everton

Undertippjeim holnapra (eredetileg 13 meccs volt, de ilyen 1,35-1,40-eket kiszelektáltam):

1,55 Banfield - Argentinos Jrs
1,70 Blackpool - Nottingham
1,66 Alessandria - Spal
1,52 Pro Patria - Triestina
2,08 Eastbourne Boro - Concord
1,68 MOL Fehervar - Kisvarda
1,55 Linares - Gimnastic
1,68 Bastia - Auxerre

Tippek vasárnapra:

1,84 A. Italiano - U. Espanola
1,70 Birmingham - West Brom
1,50 Burgos CF - Gijon
1,66 Toluca - Puebla
1,80 Altinordu - Adanaspor AS
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 04, 2022, 09:32:42
Idézetet írta: flamman Dátum április 01, 2022, 09:55:42Tippjeim mára (péntek, bolondok napja):

1,52 Hapoel Umm al-Fahm - Nes Tziona
1,57 Velez Mostar - Siroki Brijeg
1,57 Sandecja Nowy S. - Korona Kielce
1,61 Gimnasia L.P. - Talleres Cordoba
1,65 La Serena - Everton

Undertippjeim holnapra (eredetileg 13 meccs volt, de ilyen 1,35-1,40-eket kiszelektáltam):

1,55 Banfield - Argentinos Jrs
1,70 Blackpool - Nottingham
1,66 Alessandria - Spal
1,52 Pro Patria - Triestina
2,08 Eastbourne Boro - Concord
1,68 MOL Fehervar - Kisvarda 24 perc alatt már 5 gól volt, a vége 8 gól, eddigi negatív rekordom.
1,55 Linares - Gimnastic
1,68 Bastia - Auxerre

Tippek vasárnapra:

1,84 A. Italiano - U. Espanola
1,70 Birmingham - West Brom
1,50 Burgos CF - Gijon
1,66 Toluca - Puebla
1,80 Altinordu - Adanaspor AS

Vegyes hétvége: pénteken 5/1-4, szombaton 8/5-3, vasárnap 5/4-1, összesen 18/10-8

Mai 8 undertipp:

1,75 Hamrun - Hibernians
1,55 Paphos - AEK Larnaca
1,66 Lok. Zagreb - Slaven Belupo
1,60 Varzim - FC Porto B
1,47 Maccabi Bnei Raina - MS Kafr Qasim
1,44 Dep. Riestra - Club A. Guemes
1,66 Finn Harps - Drogheda
1,65 Barnechea - San Felipe

Most 79-48-nál tartok
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 05, 2022, 14:49:56
Idézetet írta: flamman Dátum február 25, 2022, 11:15:43Mai 8 undertipp:

1,75 Hamrun - Hibernians
1,55 Paphos - AEK Larnaca
1,66 Lok. Zagreb - Slaven Belupo
1,60 Varzim - FC Porto B
1,47 Maccabi Bnei Raina - MS Kafr Qasim
1,44 Dep. Riestra - Club A. Guemes
1,66 Finn Harps - Drogheda
1,65 Barnechea - San Felipe


4-4, nem túl jó, miivel pici oddsok jöttek be.

Mára ezeket néztem ki:

1,98 Grodzisk M. - Pogon Siedlce
2,60 Schalding - Eltersdorf
1,84 Ternana - Lecce
1,76 FC Halifax - Solihull Moors
1,94 Farsley - Guiseley
1,61 Kettering - York
1,72 Hampton & Richmond - Tonbridge
1,65 Sligo Rovers - Bohemians

135/83-52 (61,5 %)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 06, 2022, 12:18:48
Idézetet írta: flamman Dátum április 05, 2022, 14:49:561,98 Grodzisk M. - Pogon Siedlce
2,60 Schalding - Eltersdorf
1,84 Ternana - Lecce
1,76 FC Halifax - Solihull Moors
1,94 Farsley - Guiseley
1,61 Kettering - York
1,72 Hampton & Richmond - Tonbridge
1,65 Sligo Rovers - Bohemians


Amikor az első 3 tipp elment (délutániak), valamint az estiekből az egyik 12 perc elteltével 2-0 volt, megijedtem, hogy akár nullázhatok is, vagyis egy sem jön be, de a végén az estiek bőven javítottak.

Mára nem a legjobb a kínálat, ezeket választottam:

1,55 Bekescsaba 1912 - Siofok
1,75 Rakow - Legia
1,50 Cittadella - Perugia
1,61 Pisa - Brescia
1,61 Costa Brava - Sevilla FC B
1,57 Sudtirol - Padova
1,68 Pyramids - Zamalek
1,52 CD Marino - Vera

Eddig 143/88-55 61,5 %

Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 07, 2022, 14:28:30
Idézetet írta: flamman Dátum április 06, 2022, 12:18:481,55 Bekescsaba 1912 - Siofok
1,75 Rakow - Legia
1,50 Cittadella - Perugia
1,61 Pisa - Brescia
1,61 Costa Brava - Sevilla FC B
1,57 Sudtirol - Padova
1,68 Pyramids - Zamalek
1,52 CD Marino - Vera


8-ból 6 bejött. A magyar meccseket hanyagolni fogom, most már az 1. félidőben elment a tipp, 4-1 lett a vége. Legnagyobb sajnálatomra az spf ligában az 5000 pénzemet feltettem - biztosra menve... - a Siófok under 3,5-re... Most várhatok újabb egy hónapot, hogy játszhassak a ligában.

Mára 2 meccset találtam, azok sem az igaziak, így folytatás holnap.

151/93-58 61,6 %
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 19, 2022, 11:08:45
Kicsit hosszabb kényszerpihenő után (sikerült másodszorra is elkapni a covidot, aztán mivel 90 %-ban a melóhelyen válogatom a meccseket, otthon nem nagyon foglalkoztam velük...) kis visszamelegedés. A legutóbb említett 2 meccs ugyan bejött volna, de kimaradtak a tippelésből, most pedig kedd van, jó szokott lenni a kínálat, de ma csak 5 meccset találtam, azok se a legjobbak, de hát volt már ilyen. Lássuk:

1,54 Giessen - FSV Frankfurt
2,15 Randers FC - Silkeborg
1,50 Rodez - Nancy
1,61 Coleraine - Cliftonville
1,53 Union de Santa Fe - San Lorenzo

Gondolkodom egy új stratégián is: minden nap random 10 focimeccsről (hétvégén akár 20-30 is lehet, múlt szombaton is az eredmenyek.com-on 1600+ db focimeccs volt...) megtippelni, hogy over 2,5 lesz, avagy under. Nem random tippelni, hanem a tippek megfontoltak lennének, egyedül a meccsek lennének teljesen találomra kiválasztva. Csak hát hogyan válasszak, pl. ha van 100 meccs, akkor minden tizediket? vagy ha van 200, akkor minden huszadikat? Akkor az első meccsek sosem kerülnek sorra. Na majd kitalálok valamit rá.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 20, 2022, 09:59:14
Idézetet írta: flamman Dátum április 19, 2022, 11:08:451,54 Giessen - FSV Frankfurt
2,15 Randers FC - Silkeborg
1,50 Rodez - Nancy
1,61 Coleraine - Cliftonville
1,53 Union de Santa Fe - San Lorenzo


5/1 jó, de hihetetlen módon a legkisebb odds bejött, a többi meg nem. Papírforma... És még csodálkozik valaki, hogy utálom a kicsi oddsokat?

Mára:

1,50 Oita Trinita - Kanazawa
2,55 Holstein Kiel II - Werder Bremen II
1,64 San Donnino - Sasso Marconi
1,63 Proleter - Radnik
1,84 Legnica 2 - Goczalkowice Zdroj
1,86 Menemenspor - Kocaelispor
1,52 Sepsi Sf. Gheorghe - Univ. Craiova
1,53 Newells Old Boys - Banfield
1,50 Iztapa - Coban Imperial
1,94 Everton - Leicester

151/94-62
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum április 22, 2022, 08:54:23
Idézetet írta: flamman Dátum április 20, 2022, 09:59:141,50 Oita Trinita - Kanazawa
2,55 Holstein Kiel II - Werder Bremen II
1,64 San Donnino - Sasso Marconi
1,63 Proleter - Radnik
1,84 Legnica 2 - Goczalkowice Zdroj
1,86 Menemenspor - Kocaelispor
1,52 Sepsi Sf. Gheorghe - Univ. Craiova
1,53 Newells Old Boys - Banfield
1,50 Iztapa - Coban Imperial
1,94 Everton - Leicester


10/6-4, 60 %. A 3 legkisebb odds elment, a 3 legnagyobb bejött...

Tegnap ugyan volt 3 tippem, ide nem íródtak be, az egyiket betettem a racéba (végül is mindegy, melyiket tettem volna, mert mind a 3 bejött), de sajna a statisztikát nem javítják.

Mai kevésgólos meccsek, szép oddsokkal:

2,00 Edinburgh City - Annan
1,66 Dijon - Guingamp
1,61 Arda - CSKA 1948 Sofia
1,54 Sete - Orleans
1,75 Wehen - Kaiserslautern
1,78 Aalen - RW Koblenz
2,08 IFK Malmo - Olympic
2,28 VfB Hallbergmoos-Goldach - Ismaning
2,80 Schaffhausen - Wil
1,83 Zaglebie - Gornik Z.

A minapi 151/94-62 az helyesen 156/94-62 lett volna (elírtam az össz tippszámot).

Így most 166/100-66
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 02, 2022, 11:11:28
Idézetet írta: flamman Dátum április 22, 2022, 08:54:23Mai kevésgólos meccsek, szép oddsokkal:

2,00 Edinburgh City - Annan
1,66 Dijon - Guingamp
1,61 Arda - CSKA 1948 Sofia
1,54 Sete - Orleans
1,75 Wehen - Kaiserslautern
1,78 Aalen - RW Koblenz
2,08 IFK Malmo - Olympic
2,28 VfB Hallbergmoos-Goldach - Ismaning
2,80 Schaffhausen - Wil
1,83 Zaglebie - Gornik Z.



10/2-8, talán az eddigi legrosszabb.

Lássuk, hátha a május 1 fokkal jobb lesz:

1,90 Salford - Mansfield
1,90 Blyth - Curzon Ashton
1,76 Southport - AFC Telford
1,98 Chippenham - Hungerford
1,63 Goteborg - Kalmar (ettől tartok picit)
1,55 Getafe - Betis (ettől is)

176/108-68
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 04, 2022, 09:25:19
Idézetet írta: flamman Dátum május 02, 2022, 11:11:281,90 Salford - Mansfield
1,90 Blyth - Curzon Ashton
1,76 Southport - AFC Telford
1,98 Chippenham - Hungerford
1,63 Goteborg - Kalmar (ettől tartok picit) Utolsó percekben el is ment...
1,55 Getafe - Betis (ettől is) (0-0, nem kellett volna tartani tőle)



3-3, bemelegítési szint.

Mára vegyes a kínálat, vagyis van jó pár meccs, melyek ugyan beleesnek a válogatási halmazba, mégsem tetszenek nagyon, de próbálkozom. Sok volt már eddig is - pl. kb. múlt héten vagy előtte - melyeket mondjuk ide be sem írtam, mert napi 1 vagy 2 tippem volt, nem tartottam érdemesnek, de a tippjátékba szerencsére betettem, s bejöttek.

Mára pár undertipp:

2,23 Newcastle Jets - Western United (első ausztrál tippem, náluk sosem lehet underre tenni, közepesen gyanús).
1,45 Unirea Slobozia - Concordia (másik véglet, nagyon pici odds, gyanús)
1,88 MTK Budapest - Puskas (az eddigi 2 magyar tippem ugyan nem jött be, most ezt közepesen erősebbnek vélem)
1,47 Baroka - Golden Arrows
1,57 PAOK - Olympiacos Piraeus (szívtam már meg görögökkel, nem is tudom ezt most nagyon hova tenni)
1,53 Suduva - Riteriai
1,73 Slovacko - Sparta Prague
1,50 Pro Vercelli - Juventus U23 (az ilyen olasz meccseim szeretnek 4 gólosak lenni...)

182/111-71 (a 40 db plusz a jók javára jól mutat, mégsem tetszik)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 05, 2022, 09:19:31
Idézetet írta: flamman Dátum május 04, 2022, 09:25:19Mára pár undertipp:

2,23 Newcastle Jets - Western United (első ausztrál tippem, náluk sosem lehet underre tenni, közepesen gyanús).
1,45 Unirea Slobozia - Concordia (másik véglet, nagyon pici odds, gyanús)
1,88 MTK Budapest - Puskas (az eddigi 2 magyar tippem ugyan nem jött be, most ezt közepesen erősebbnek vélem)
1,47 Baroka - Golden Arrows
1,57 PAOK - Olympiacos Piraeus (szívtam már meg görögökkel, nem is tudom ezt most nagyon hova tenni)
1,53 Suduva - Riteriai
1,73 Slovacko - Sparta Prague elhalasztva
1,50 Pro Vercelli - Juventus U23 (az ilyen olasz meccseim szeretnek 4 gólosak lenni...)


7/6-1 (egyet halasztottak, kihagyom, nem bonyolítom a statot)

Mára 5 under, az oddsok tetszenek:

1,80 Gimcheon Sangmu - Gangwon
1,47 Hajer - Al Khaleej (ha csak 1 ilyen kicsi odds van, általában az szokott elmenni)
1,95 Salernitana - Venezia
1,85 Al Batin - Al Ahli SC
2,00 Eintracht Frankfurt - West Ham

189/117-72
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 12, 2022, 11:08:53
Idézetet írta: flamman Dátum május 05, 2022, 09:19:31Mára 5 under, az oddsok tetszenek:

1,80 Gimcheon Sangmu - Gangwon
1,47 Hajer - Al Khaleej (ha csak 1 ilyen kicsi odds van, általában az szokott elmenni)
1,95 Salernitana - Venezia
1,85 Al Batin - Al Ahli SC
2,00 Eintracht Frankfurt - West Ham


5/3-2

Mai 3:

2,06 Mohammedan - Saif Sporting Club
1,73 Entella - Foggia
2,10 Tottenham - Arsenal

194/120-74

Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum május 16, 2022, 11:23:12
Idézetet írta: flamman Dátum május 12, 2022, 11:08:53Mai 3:

2,06 Mohammedan - Saif Sporting Club
1,73 Entella - Foggia
2,10 Tottenham - Arsenal



3/0!

Kell ilyen is. Maiak:

1,80 Polkowice - R. Rzeszow
1,70 Carlos Stein - Grau
2,25 Silkeborg - Midtjylland
1,76 Djurgarden - Malmo FF
1,64 S. Morning - Melipilla
1,61 Botev Vratsa - Tsarsko Selo

197/120-77
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 01, 2022, 09:26:55
Idézetet írta: flamman Dátum május 16, 2022, 11:23:123/0!

Kell ilyen is. Maiak:

1,80 Polkowice - R. Rzeszow
1,70 Carlos Stein - Grau
2,25 Silkeborg - Midtjylland
1,76 Djurgarden - Malmo FF
1,64 S. Morning - Melipilla
1,61 Botev Vratsa - Tsarsko Selo

197/120-77

5/2-3 (1 törölt)

Most 202/122-80 = 60,4 %, nem túl jó, azért nem túl jó, mert volt közel 62 % is, és az romlott. Bár önmagában a találati arány nem rossz.
Május elején reméltem, hogy a május jól sikerül (azaz ezt mindig remélem mindenre), de ilyen lett:

26 tipp, 14 jó, 12 rossz, 53,8 %, a vége felé nem nagyon tippeltem, inkább tippjátékokra koncentráltam: Az SPF kupában a 8 között estem ki. Ez a legrosszabb, mert bejut az ember a 16 közé, onnan egyszer továbbjut, majd fizetős hely előtt kipottyan, ha pluszban is zár.
A hoki vb-n +50 pont a vége, illetve a Roland Garroson is az élboly mögött állok.

Mindenesetre a nyári fociínségben is igyexem tippelni majd, most ezekkel kezdem (underre):

1,70 Ryukyu-Omiya Ardiya
1,53 Oran-Saoura
2,05 Palmaflor - Always Ready



202/122-80
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum szeptember 05, 2022, 14:18:22
Kis (nagy) kihagyást követően folytatódjon kicsit az underezés. Az utolsó 3-at nem keresem most ki, lehet, hogy vesztesek voltak, majd bepótolom.

Mára ezeket az undereket néztem ki:

1,66 Pau FC - St Etienne
1,91 K. Almaty - Tobol
1,77 Tondela - Estrela
1,90 IFK Lulea - Boden
1,58 Ancona - Siena
1,70 Univ. Craiova - Farul Constanta

Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum október 27, 2022, 08:55:50
Hova is írjam a bejegyzésemet? Gondoltam, az átigazolási hírekbe, de hírnek már nem hír, inkább csak röpke értekezés, szösszenet.

Árulja már el nekem valaki, vajon miért éri meg valakinek egy jó csapatból (a világ legjobb csapatából?) egy szarabb csapatba átigazolni? Történetesen Lewandowskinak a Bayern Münchenből a Barcelonába.

Évek óta a Bayern oda-vissza veri a Barcát. A mostani csoportmeccseken 2-0 és 3-0 a Bayernnek. Ekkor már Lewa a Barcát gyengíti; erősíteni nem erősítette, ahogy észreveszem, vagy hát lehet erősítette, de még nem eléggé. Tavaly 2-szer is 3-0 a Bayernnek. Előtte volt az emlékezetes egymeccses 8-2, ami picit megalázónak tűnik, hiszen a Bundesliga utolsója sem szokott 8-at kapni a bajoroktól.
Az utóbbi 17 meccsükön 12 müncheni győzelem, 3 Barca-siker, 2 döntetlen, gólkülönbség 39-18.
Szóval nem nagyon értem. Ami magyarázat lehet, hogy Lewa vagy a Bayern ellen akar végre játszani (ki ne akarna jó csapatok ellen, bár amikor mindenféle sorsolások vannak, EB, VB, BL stb., az edzők örökké annak örülnek, ha gyenge csoportba kerülnek, gyenge ellenfeleket kapnak, mert hogy könnyebb továbbjutni), vagy gyengébb ellenfelek ellen. Pl. nem a Leipzig ellen, hanem inkább a Real Madrid ellen a bajnokságban, hiszen a Leipzig a jobb, minap elverte a Realt.
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 20, 2023, 09:01:26
Év eleje van, így ha nem is szezonra (ősztől tavaszig), de egy évi átfogó hosszú távú tesztet lehet csinálni, folytatom az undervadászatot. Nulláról fogom kezdeni, az előző szakasz végén kb. így álltam (noha a két legutolsót nem összesítettem, 9 tipp eredménye hiányzik, de visszaemlékezve átlagosnak veszem, mondjuk 4 jó 5 rossz aránnyal, így aszerint összegzek - lusta vagyok kikeresni):
211 tipp, 126 jó, 85 rossz, ami 59,7 %-os találati arány. Volt jobb is (62 körül), de ez is tűrhető. A kb. 1,6-os oddsátlagot tekintve nagyjából nullára jönne ki, ha mindenre egy egységet tennék.

Új szakasz indul, nulláról. Januárban bemelegítek, ezeket nem fogom beleszámolni az összesítésbe.
Mára amúgy is olyan meccseket találtam, aminek már értelmetlenül kicsi az underoddsa, ezeket nem nagyon szeretem, de hétvégén jobb szokott lenni.

Lássuk (odds és meccs):

1,62 Palermo-Bari
1,44 Cluj-Voluntari
1,33 Angola-Mauritánia (ezek az oddsok a felettébb gyanúsak, ilyenkor van már első félidőben 3-4 gól...)
1,67 Arouca-portimonense
1,40 Mouloudia Oujda - Union Touarga (Marokkó)
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 24, 2023, 11:30:58
Idézetet írta: flamman Dátum január 20, 2023, 09:01:261,62 Palermo-Bari
1,44 Cluj-Voluntari
1,33 Angola-Mauritánia (ezek az oddsok a felettébb gyanúsak, ilyenkor van már első félidőben 3-4 gól...)
1,67 Arouca-portimonense
1,40 Mouloudia Oujda - Union Touarga (Marokkó)

5/2-3

Mára a keddi jó kínálat ellenére ismét 5 meccset leltem, bár az oddsok tetszenek.

2,33 Stratford-Redditch
1,44 Mauritánia-Mali
1,80 Exeter-Barnsley
1,77 Chippenham - Farnborough
1,81 Tonbridge-Dover
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum január 31, 2023, 11:24:38
Idézetet írta: flamman Dátum január 24, 2023, 11:30:585/2-3

Mára a keddi jó kínálat ellenére ismét 5 meccset leltem, bár az oddsok tetszenek.

2,33 Stratford-Redditch
1,44 Mauritánia-Mali
1,80 Exeter-Barnsley
1,77 Chippenham - Farnborough
1,81 Tonbridge-Dover

1 jó, 1 rossz, 3 push (elhalasztották őket).

Januári bemelegítés utolsó napja:

1,70 Pacos ferreira - Gil Vicente
1,57 Carlisle-Barrow
1,76 Scarborough - Brackley Town
2,10 Weymouth - Hampton Richmond
2,70 Plymouth Parkway - Beaconsfield Town
2,06 Cove Rangers - Ayr (bár a skótok sosem jönnek be).
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 01, 2023, 11:30:56
Idézetet írta: flamman Dátum január 31, 2023, 11:24:381 jó, 1 rossz, 3 push (elhalasztották őket).

Januári bemelegítés utolsó napja:

1,70 Pacos ferreira - Gil Vicente
1,57 Carlisle-Barrow
1,76 Scarborough - Brackley Town
2,10 Weymouth - Hampton Richmond
2,70 Plymouth Parkway - Beaconsfield Town
2,06 Cove Rangers - Ayr (bár a skótok sosem jönnek be).

2 jó, 4 nem jó.

Most már jobban figyelek, persze lehet, hogy mindegy is.

Underteszt februárra:

2,02 Ceske Budejovice - Hradec kralove
1,66 Piacenza-Sangiuliano
1,88 Oxford - Barnsley
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum február 07, 2023, 14:34:23
Idézetet írta: flamman Dátum február 01, 2023, 11:30:562 jó, 4 nem jó.

Most már jobban figyelek, persze lehet, hogy mindegy is.

Underteszt februárra:

2,02 Ceske Budejovice - Hradec kralove
1,66 Piacenza-Sangiuliano
1,88 Oxford - Barnsley

3/2-1 (a nagy oddsok jöttek, vicces).

Mára, a keddi kedvenc napomon:

1,62 Doncaster-Tranmere
1,80 Chesterfield-Woking
1,98 Blyth-Chorley
1,68 Leamington-Buxton
1,86 Telford-Farsley
1,68 Hungerford-St Albans
2,55 Poole-Swindon

3/2-1
Cím: Re:flamman naplova
Írta: flamman Dátum június 19, 2023, 10:51:02
Nem találtam megfelelő topikot, hogy megörökítsem, Paraguayban milyen tréfás (számomra tréfás) nevű klubok csapnak össze:

A Május 2 a Február 3-at fogadja (https://www.oddsportal.com/football/paraguay/division-intermedia/2-de-mayo-3-de-febrero-48HLO3qj/#1X2;2)