Kerékpár fogadások

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Dan Martint utolérte a végzete. Tegnap még megúszta a leszakadást, ma már nem és közel másfél percet kapott és még bukásba is keveredett. Akartam, hogy jól menjen, de ez innentől esélytelen kategória. Kár érte. Tényleg jó volt vele vasárnap estig várni, bár nem ilyen miatt gondoltam nagyobb időhátrányra. Dylan közben behúzott még egy szakaszt, erős ő is, de holnap kezdődik végre a verseny. Jönnek a pavék, de eső nem lesz, így azért hatalmas differenciákra és tömeges bukásokra szerintem nem kell számítani. Itt tényleg a technikai képzettség dönt, abban pedig az összetett favoritok közül Nibali és Valverde a legjobb.

#526 július 16, 2018, 10:45:08, Pozzato
Volt sok bukás és defekt, de komolyabb különbségek nem alakultak ki. Landa és Bardet óriásit mentett, de azért én többet vártam. Porte már meg sem tudott lepni sajnos, borítékolható volt valami. Szerintem ő is érzi, hogy ennek így annyi. Jövőre 34 éves lesz, jobb lenne, ha megmaradna egyhetes menőnek, ahhoz ért. Kevés nála szerencsétlenebb sportolót láttam, de nekem van egy olyan érzésem, hogy kárpótolja őt majd az élet valahogyan (talán, ha felépül idén, akkor egy vb-címmel). Az a pálya feküdne is neki, elvileg kipihent lesz, lehet azt megnyeri.

Közben szállingózott pár infó átigazolások terén:
- Porte-ot most már nem csak az Aqua csapatával boronálják össze, hanem a Trekkel is. Akik amúgy nagy bevásárlása készülnek nyáron, hiszen jöhet Ciccione, Gerrans és még pár arc. Mondjuk idén eléggé karcsú volt a keretük.
- Közben a LottoNL készül a jövőre. Amellett, hogy van egy fiatal top sprinterük (Groenewegen), most el akarják hozni a legtehetségesebb pavés/egynapos menőt, Wout van Aert-et. Ő komoly fogás lenne.
- Bahrain sem tétlenkedik, megállapodtak Damiano Carusóval és elvileg Dylan Teunsszel. Bejelentkeztek Tratnikért (jó időfutamos), illetve Rohan Dennisért, mivel a BMC széthullik. Nagy fogások lehetnek, jövőre még komolyabb tényező lehet a Bahrain.
- Ha már BMC, akkor Avermaet, Porte és Dennis után újabb versenyző távozását rebesgetik: Tejay van Garderen Rigoberto Urán segítője lehet az EF-ben.
- Caleb Ewan elvileg megállapodott a Lottoval, így azt gondolom, hogy Greipel sorsa el is dőlt.

Azon gondolkoztam tegnap, hogy milyen király lenne, ha Valverde rágyúrna a macskaköves versenyekre. Ahogyan mozgott, az tanítani való volt. Kár, hogy ennyi idős és fiatalabb korában nem próbálta meg. Simán benne lenne egy PR vagy RV győzelem.

Idézetet írta: Pozzato Dátum július 16, 2018, 10:37:16
Volt sok bukás és defekt, de komolyabb különbségek nem alakultak ki. Landa és Bardet óriásit mentett, de azért én többet vártam. Porte már meg sem tudott lepni sajnos, borítékolható volt valami. Szerintem ő is érzi, hogy ennek így annyi. Jövőre 34 éves lesz, jobb lenne, ha megmaradna egyhetes menőnek, ahhoz ért. Kevés nála szerencsétlenebb sportolót láttam, de nekem van egy olyan érzésem, hogy kárpótolja őt majd az élet valahogyan (talán, ha felépül idén, akkor egy vb-címmel). Az a pálya feküdne is neki, elvileg kipihent lesz, lehet azt megnyeri.


Szegény Bardet-t sajnáltam, ennyire szerencsétlennek lenni, oké hogy benne van ebben a szakaszban, de hát ennyi defektet... Landa is ahogy mondod, nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán megy tovább, azért nem eshetett jól az a közel fejre érkezés..

Jelen állás szerint kit látsz/láttok esélyesnek a sárga trikóra? Illetve az lehet még érdekes kérdés, hogy Geraint Thomas előléphet-e első számú sky versenyzőnek, ha így megy tovább a verseny, és mondjuk marad az egy percen belüli hátránya a sárgához képest 4-5 nappal a verseny vége előtt, míg Froome-hoz képest pedig nem csökken az egy perces előnye?

Idézetet írta: peshark Dátum július 16, 2018, 11:24:02
Szegény Bardet-t sajnáltam, ennyire szerencsétlennek lenni, oké hogy benne van ebben a szakaszban, de hát ennyi defektet... Landa is ahogy mondod, nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán megy tovább, azért nem eshetett jól az a közel fejre érkezés..

Jelen állás szerint kit látsz/láttok esélyesnek a sárga trikóra? Illetve az lehet még érdekes kérdés, hogy Geraint Thomas előléphet-e első számú sky versenyzőnek, ha így megy tovább a verseny, és mondjuk marad az egy percen belüli hátránya a sárgához képest 4-5 nappal a verseny vége előtt, míg Froome-hoz képest pedig nem csökken az egy perces előnye?
Landánál kész csodának tartom, hogy közel 50-es tempónál ekkora esés után fejre és vállra, talpra állt és ment tovább. Én se voltam biztos, hogy ő egyáltalán befejezi a napot. Aztán megjött hátrány nélkül.  :o
Ezért is vállt ki bennem nagy tiszteletet egy bringás. Oké, ott a dopping és más egyéb, de itt napról-napra olyan teljesítményeket látunk, amiket más sportban elvétve. Dan Martin tegnap még szökni akart, mindezt úgy, hogy szombaton úgy kaparták fel a földről. Nap képe meg szegény Valgrené:



Elölről sem mutatott jobban, de megcsinálta az etapot, közben olyan volt a meze, mintha egy kutya szájából szedték volna ki. Nagyot esett ő is. Ez a nyolcfős változtatás nem oldott meg semmit sem. Szerintem több a bukás a sík szakaszokon, mint eddig. Ez pedig a rosszul lezárt szakaszoknak és rossz utaknak köszönhető. Tegnap is asszem volt egy kanyar (ahol Terpstra esett), ahol konkrétan alig jelezte valami, hogy milyen éles lesz és még egy járdasziget is van.

Próbáltam okoskodni az elmúlt napokban itt, de láthattuk Martin esetében is, hogy feleslegesen szurkoltam neki, pedig ő pont olyan versenyző, aki nagyon kellemetlen lehetne a többieknek, csak nem ekkora hátránnyal. Urán dettó.

Mondhatnám, hogy Nibali vagy Landa behúzza, de valahogy most semmit sem érzek. Azt mondom, hogy eddig minden Froome és a Sky malmára hajtja a vizet. A konstans jól teljesítő versenyzők hibáztak és már most perc fölötti a hátrányuk Froome-mal szemben (Urán, Martin, Bardet). És még ehhez jön az egyéni időfutam.

Érdemes azt is megfigyelni, hogy csak olyan versenyzők vannak Froome előtt, akik nem klasszikus háromhetes menők:
- Thomas -59 mp
- Jungels - 52 mp
- Valverde - 11 mp
- Majka -9 mp

Ezek közül szerintem Majka nem annyira tényező, mint ahogyan a sokat dolgozó Jungels sem (tegnap 5 mp-ért szenvedett 4-5 km-t, borzalmas taktikai hiba). Valverde más kérdés, nála hatalmas rutin és megmondom őszintén, ha kibírja a második hetet, akkor nagyon is feküdhet neki a verseny. De ez a három kapitányos felállás nem kedvez neki, ahogyan az sem, hogy őt elvileg a Vuelta-vb kombóra tartogatják.

Thomast kérdezted, sokat olvastam róla, valahol már összetett győztesként beszélnek róla. Van egy hierarchia a briteknél, amit minden körülmények között betartanak. Nekem van egy olyan érzésem, hogy Thomas csak szeretné azt hinni, hogy itt neki lehet esélye. Az elmúlt években még úgy kezeltük a Sky-t, hogy minden GT-t meg akarnak nyerni, ezért volt náluk Landa, Porte vagy épp Wiggins. Aztán szép lassan megvilágosodtunk, hogy tényleg mindent meg akarnak nyerni, de csakis az aranytojást tojó tyúkkal, aki Froome. Beszélt Poels, Kwiatkowski vagy épp Landa is arról, hogy majd ő lesz egyszer egy GT-n a vezér, de mi történt? Tavaly a Vueltán egy jó formában lévő Poels helyett Froome ráment a duplára. Idén simán odaadhatták volna Thomasnak a Girót (vagy Bernalnak tanulás szempontjából), de helyette ráment a triplára Froome. Landa okkal ment el, mert látta, hogy itt komoly változás nem lesz. Félreértés ne essék, Thomas talán nyerhetne, ha hagynák, de nem fogják.

Bár még az is kétséges, hogy nyerhetne-e? Thomas jó, klasszikus 1-2 hetes versenyző, de képes vezérként viselkedni három héten át, mindezt hiba nélkül? 32 éves, eddig kapott egy Girót, ahol nem ment neki, illetve volt anno ő Froome mellett is jó helyzetben a dobogó szempontjából Touron, amiből az utolsó héten kijött egy összetett 15. hely. Ezek rámutatnak arra, hogy mentálisan azért közel sem olyan erős, mint Froome. Ő lehet az előretolt helyőrsége Chrisnek, aztán ha úgy adódik, szépen átadja neki az első helyet (még ezt is megmerem kockáztatni).

Évek óta pletykálnak arról, hogy Thomas más csapatnál köt ki. Idén lejár a szerződése, tisztában van vele a Sky is, hogy 32 éves emberre hosszútávon nem építhet, aki eddig az elit segítői státuszból nem tudott kitörni (elengedték Porte-ot is). Nagy valószínűséggel nem tartják meg, mivel akkor miért rebesgetik velük kapcsolatban Pinot? Brailsford pedig be fogja áldozni Thomast, ha szükség van rá, hogy Froome nyerjen Tourt. Ha ő nem nyer, akkor pedig gyakorlatilag mindegy számukra, hogy ki nyer. Neki Froome az etalon, különben ha van egy kis esze, akkor felépítette volna Porte-ot is mentálisan, ahelyett, hogy elengedi (kibérelték volna az első helyet évekre a három GT-n). Froome után pedig a másik kis kedvencével, Pinot-val foglalkozna.

Többiekről meg:
Yates fejben erősebb egy fokkal, mint a tesója, de szerintem top10 valamelyik helyénél (4-10) többet ne várjunk tőle.
Nibaliban nem érzem egyelőre azt az erőt, amit pár éve. Szurkolok neki, mert kedvencek között van, de el kell ismerni, hogy neki már nem feltétlenül a GT a prioritás. Ettől függetlenül egy dobogónak nagyon örülnék tőle.
Landa homály. Ez a tegnapi bukása nálam kérdésessé tett mindezt. Ha nem esik, akkor azt mondom, hogy hegyekben bedarál mindenkit, de így? Az a sérülés a vállnál nem ma fog fájni, hanem 1-2 nappal később, pont az Alpok legfontosabb szakaszain.
Mollema klasszikus kéthetes menő, végére el lesz fáradva és bejön 6-7. hely körül, ha minden az eddigi tervek szerint alakul.
Bardet... Ennyi balszerencsét, mindezt két szakaszon is. Most van majd egy perc hátránya Froome-mal szemben, plusz a kronó. Magyarán adnia kéne 3 percet minimum. Hol? Ő az Alpokban jó, de általában a harmadik héten elit, csak az a gond, hogy most ez a harmadik hét karcsú. Larunst megoldja a Sky, ahogyan szerintem Luchont is. Marad a 65km-es szakasz. Ott nagyon meg kéne rogyniuk, hogy itt komoly előnyt lehessen kicsikarni. Egyelőre ő még nem éles, pedig az Alpok most jönnek, szóval kicsit patthelyzetben van. Két percet kéne adnia minimum a második héten, hogy legyen miről beszélni vele kapcsolatban.
Dumoulin akiről eddig nem írtam annyit, mert fáradt. Az, hogy elindult a Touron, nekem másra utal. Van egy olyan érzésem, hogy neki elvakszolták a Giro felkészülését. Messze volt ott a csúcsformától, de elnézve a mezőnyt, ez is elég volt egy második helyre. Ő is egy technikai hibának köszönheti a hátrányt. Magyarán annyira nincsen rossz állapotban jelenleg. Vasárnap is többször megindult. Azt mondom, ha a második héten nem szed össze nagyobb hátrányt az Alpokban, akkor vele érdemes számolni. Egyedül a 65km-es rövid szakasz nem kedvez neki, viszont ha percen belül (vagy körül) lesz Froome-mal szemben a 20. szakasz előtt, akkor bármi megtörténhet.

Tényleg teljes a tanácstalanság, nem hiába. Froome a mérleg nyelve. Ha tud menni, akkor őt kell megverni, nincsen mese. Ha valami történne vele, akkor szabad a vásár és még egy Valverde Tour győzelem is előfordulhat.

#529 július 16, 2018, 22:14:25, firgabácsi
Én kb. holnap kezdem el nézni:-) Eddig nem igazán volt rá időm, holnaptól sem lesz amúgy sokkal több, de csak kell rá szakítani.
Martint sajnálom, nem tudom pontosan, hogy valami komolyabb sérülést is összeszedett vagy csak szimplán bukott.
Ha összetettben el is szállt, amennyiben fizikálisan egyben van okozhat még meglepit, nyerhet szakaszt is akár.
Azzal egyetértek, hogy eddig minden Froome szája íze szerint alakul, de ő hagyományosan elég nagy mázlista szerintem, persze nyilván a mellett hogy mennyire erős.
Roglicra leszek még kíváncsi hogy megy holnap.

Még egy tipp is holnapra.

A. Yates vs Mollema 1.45 körül

Igaz kis odds, de kombiba sülhet ez. Yatesnek fekszik a holnapi szakasz szerintem, Mollemától meg olvastam egy nyilatkozatot délután ahol nagyon panaszkodik, hogy az esése után kék-zöld a háta és hiába kezelték a pihenőnapon, ez nem fog elmúlni csak több nap alatt. A holnapi szakaszon   inkább csak a túlélés lesz a cél amíg jobban nem lesz azt mondta, nem az hogy valami nagyot dobjon. Remélem nem csak ködösített mert láttunk már olyat is:-)

Sagan pacsi  ;D
https://twitter.com/twitter/statuses/1018771926225948672


Elvileg megmenekült a BMC, így lehet Avermaet marad meg Küngék is. Írták, hogy Froome egyik hegyi segítője Bernal feladhatja a Tourt, de ma reggel a SpaziaCiclismo közölte, hogy folytatja a kolumbiai. Amúgy Froome elvileg indulna a Vueltán is, ha nyer a Touron. Aztán nincs megállás és minden évben három GT-t nyer.  ;D Olyan lesz, mint Adam Hansen, csak ő nyer, nemcsak mindegyiken elindul.

Azért hiteltelen ez az egész Sky csapat, mert ilyen apróságok fordulnak elő, mint ma: Luke Rowe megy tempót 11%-os hegyre.

Mit érdemes róla tudni? Klasszikus egynapos menő, aki pavén és a síkon érzi magát a legjobban. Hegyre sosem tudott menni, ennek ellenére Rowe tempóját nem bírja Greipel vagy épp Démaré. Utóbbi elvileg jóval jobb ilyen tekintetben, mint Rowe.

Ez a mai szakasz egy vicc volt, és még elnézést sem kérnek érte  :D

Van hat hegyi etap, abból már csak öt maradt. Elnézve Martin támadását a hegy végén és a közepes Sky tempót, bennem két dolog merült fel:
- Ennyit tudnak a riválisok
- Egy Froome girós támadásához hasonlóra tartogatnak a harmadik hétre, hogy utána ne tudjanak válaszolni a britek

Előbbi állítást igazolhatja, hogy Martin támadása után megnőtt a Sky tempója, rögtön leszakadtak Zakarinék, maradt a Movistar triója, Nibali, Bardet, Yates, Dumoulin és Kruijswijk. Movistarosok is nagyon nyélen mentek, ahogyan Bardet is. Nibali és Yates jól bírták, de ennyi.
Utóbbi igazolást igazolhatja, hogy milyen jól ment a Movistar a pavés szakaszon, illetve Nibali.

Ezzel, hogy nem megy senki, nem Froome a legnagyobb nyertes, hanem Thomas (mondjuk továbbra is kételkedem benne, hogy őt hagyják majd menni) vagy Dumoulin. Utóbbi lazán ad 30 km-en is perc körül a mezőnynek, de lehet többet.

Én az emelkedőkön egyelőre kevésnek érzem a riválisokat és ami bosszantó, hogy Froome sem erős. Landát szerintem kicsinálták a bukások. Quintana meg nekem kérdőjel. Van mikor jól mozog, de őszintén megvallva, szerintem közel sem volt olyan jó az elmúlt két évben, mint 25 évesen.

Nekem egy mérvadó volt a Movistarral kapcsolatban: Soler és Amador mennyire nem bírta ezt a langyos tempót. Soler talán utolsó hegy elején leszakadt (addig mit csinált?  ::)), Amador meg kapott egy laza 14 perc hátrányt Landáéktól. Simán el tudom képzelni, hogy megint elvakszolták a felkészülést a spanyolok. Dicsértem őket a pavékon, de ott is csak Bennati és Erviti ment hatalmasat. Ők pedig nem hegyimenők. Ha pedig nincsen formában Amador vagy Soler, akkor itt nem lesz dominancia a hegyekben, mert ahhoz idő előtt kéne beáldozni Valverdét például vagy Landát/Quintanát. Ezzel, hogy őket tartogatják, az lesz csak, hogy utolsó hegyekig mennek a Sky tempóban és utána megpróbálnak robbantani és hoznak 20-30 mp-et. Nibalinak ott van Pozzovivo, de azért neki is ott egy Giro a lábában. Dumoulin csak a kereket teszi majd, Bardet mellől meg hullik ki mindenki. Latour maradt neki, ami nem túl biztató.

Magyarázták mindenfélével, pl. erős szembeszéllel is, hogy ma senki nem próbálkozott be. Szerintem meg a valóság sokkal prózaibb, sajnos azt gondolom amit első pontban írtál: ennyi van bennük, mármint Froome potenciális kihívóiban.
Ne legyen igazam, rengeteg szakasz van még hátra és mindig alapigazság ugye kerékpárban, hogy egy pillanat alatt fordulhat minden egy bukással, eléhezéssel vagy egy rosszkor, rossz helyen beütő defekttel, de ezzel együtt amit ma láttunk az nem sok jót ígér mondjuk semleges nézőnek a továbbiakra nézve.
Én szimplán azt gondolom, hogy senki nem volt elég erős ma, hogy ebből a Sky által diktált iramból úgy indítson hogy azt végig is vigye, értsd a hegytetőn olyan előnnyel menjen át, hogy abból valamennyi megmaradjon a célig. És mivel a potenciális támadók érezték, hogy nincs meg bennük a kellő erő ezért nem is próbálkoztak be.
Aztán persze ott van hogy nem hegyi befutó volt és lehet ezért nem, mert tényleg nagyon erősnek kell lenni mai kerékpárban, hogy valaki Froome ellen olyan előnyt szedjen össze az emelkedőn amit a 14 vagy mennyi km-es lejtőn meg is tart legalább részben miközben hátul jön a Sky vonat.
Meg ez a szembeszél téma, nem tudom, tényleg hosszú még a verseny, de következő két szakasz után azért már jobban látszanak az erőviszonyok.
Yates vs Mollema jött, de nem volt sima, én megtettem a Martin vs Valverdét is tegnap este amit láttam te is említettél elemzésben, az value volt, hála az égnek Martin sprintelt a végén Valverde meg nem nagyon, ez is kellett hozzá.
Martin nekem eléggé tetszik, egy elég ronda bukás után jól megy, ma is még rajta éreztem leginkább hogy meg tudná kínálni komolyabban Froome-ot.
Holnap sem várok semmi egetrengetőt, az ucsó emelkedő baromi hosszú, de nem túl meredek, szerintem a Sky szépen végig fog jönni a saját iramában rajta és megint nem nagyon fog tudni senki elszakadni. Martin vagy Yates lehet bepróbálkozik a vége felé és tudnak adni pár sec-et a többieknek, azt mondanám megnyerheti valamelyik a holnapit, de úgyis szökés lesz megint és abból nyer majd valaki várhatóan.
Talán majd az Alpe d'Huezen valaki nagyot dob, kellene ide egy Pantani klón kérem:-))

Egyetértek teljesen, ne legyen igazunk, de az lehet, mint 15-ben vagy 16-ban volt. Kialakult egy tetemes előny a 11-12. szakaszra és utána okosan menedzselte a Sky. Most még ez nincs meg, mert az időfutam csak a végén van, de ha addig nem történik semmi, akkor az okosan spórolós Froome ezt is megnyeri. Nem hajtják túl, de ahogyan látom nem is kell. Nekem van egy olyan érzésem, hogy Froome már kimaxolta a problémákat (első szakasz, plusz tegnap is volt defekt stb.) és többségében mindet jól kezelte.

Az meg mérvadó lehet, hogy a Sky olyan tempót ment tegnap a Colombiéren, hogy Martin az utolsó minimális szökésével megdöntötte a hegyi rekord időt. Olyan tempó volt ott, hogy abból megindulni nem sok sansz volt. Amikor meg a Sky rákapcsolt, gyakorlatilag még a ritmust is nehezen tartották a többiek.

Ez azért intő jel lehet a többi csapat számára, mert ma meg holnap nem szabad az utolsó hegyre hagyni a támadásokat. Akkor ez lesz megint, mint amit tegnap láttunk. Élre áll Kwiat és Poels és mennek egy nagy tempót. Itt bizony már az első vagy a második emelkedőn indulni kell, ha valaki meg akarja nyerni a Tourt. Most jön ki az, hogy a Movistar három sztárja milyen formában van. Én a helyükben indítanám Quintanát Amadorral az első vagy második emelkedőn. Neki van a legnagyobb hátránya összetettben és olyan tempóra képes, amivel ha nem is ér haza, de 2-3 Sky segítőt ki tud venni az egyenletből, így Froome (és Thomas) magára marad. Akkor jöhetne Valverde, de elsősorban Landa támadása. Ha csak alibiznek a spanyolok és az utolsó emelkedőre tartogatnak (és az utolsó hétre), akkor megkockáztatom, hogy dobogóra sem fognak állni. Ott van Dumoulin, Nibali és Roglic/Thomas (ha kibírják a három hetet), akik jobbak náluk kronón.

Nekem rémlik ilyen szembe szél dolog talán 15-ből (de nem vennék rá mérget, hogy akkor volt), amikor az ellenfelek ezzel jöttek, aztán lehetett látni, hogy azért mondják, mert amúgy rohadtul nem erősek. Szerintem ma, ha nincsen előbb támadás, akkor olyan utolsó emelkedőt láthatunk, mint tegnap. Annyi differenciával, hogy minimálisan több támadás lehet, de a Sky vonata mindent bedarálja.

Martint pedig sajnálom, hogy elhagyta a Quick-Stepet. Most egy Jungels - Alaphilippe - Martin trió erős lenne. Sosem adja fel, mindig támad, de sajnos nincsen szerencséje.

-ma Froome beviszi az első ütést ő a mai fő tippem győztesre és dobogóra
-2-4 opció Dan Martin, Nibali és Yates közepes téttel győztesre és dobogóra
-ma én úgy vélem, nem ér haza szökés, de ha mégis, akkor kis apró ment Atapumára, Sicardra és de Gendtre



Valverde azért csinál egy kis versenyt és így megkövetem magam, Solert lehet a mai napra tartogatták. Eddig szép, csak aztán nehogy elfogyjanak mind a ketten a végére. Két perc körül az előnyük Froome és a többi Sky-os képest. Viszont van ott még hét embere a briteknek. Nagyon durván erős ez a csapat.

Sok helyen olvastam (magyar és külföldi oldalakon egyaránt), hogy miért nem támadnak a többiek?

Hát ezért. Valverde megmutatta, hogy miért felesleges a Sky ellen megindulni. Froome azért tudott a Girón végig vinni egy támadást (mert rengeteg anyag volt benne  ;D), mert nem volt egy Sky szintű csapat, amelyik kontrollálná a versenyt.

Valverde előre ment, megpróbálta, volt két perc is. Bahrain szinten tartotta a hátrányt, majd jött Kwiatkowski és gyakorlatilag egymaga ledolgozta. Felesleges megindulni 20-30 kilométerrel a vége előtt, mert ez lesz a vége, hogy aztán kapsz 3 perc hátrányt. Dumoulin előre menekült az utolsó lejtmenetben, de még így 20 másodpercet kapott.

Korai ezt még így kijelenteni, de nagyon nehéz dolga lesz a többieknek. Lehetséges, hogy a Sky mégis hagyja a Froome - Thomas csatát? Anno Wiggins - Froome is hasonlóan kezdődött, de ott végül leállították a fiatalabbat, most is lefogják?

Ebből a szempontból érdekes lehet a verseny, Movistar és főleg Quintana sajnos beárazta magát. Két girós végzett előtte, meg egy nem éppen klasszikus hegyimenő.