Nyílván a mezőnytől függ, de szerintem nem is az a fontos, hanem az, hogy magadat legyőzd, és kitűzz egy célt, egy időt, és a saját versenyed építsd fel.
Mezőnyben tekerni elég frusztráló, nem elég csak a sebességre koncentrálni, figyelni kell előre, hátra, de főleg oldalra. Ha keskeny az út, sokan vannak melletted, figyelni kell, nehogy kerék a kerékhez érjen, mert akkor borul minden... Engem zavar, de egy sima bringafesztiválon is, ha valaki az úgymond az intim szférámat sérti, és túl közel van.
Ha én profi lettem volna, akkor valószínűleg Voeckler 2 lettem volna, mert ő vagy szökésben volt 3-4 társával, vagy a mezőny végén 'kullogott'.
A legszarabb, hogy nem a saját tempódat tolod, hanem amit a melletted tekerők. Nem tudsz kibújni, de félsz lassítani is, nehogy hátulról jöjjenek beléd. Bevallom, nekem nagyon fura érzés volt először tömegben tekerni. Én is csak ki akartam próbálni, de mondom, egy sima bringafesztiválon sem szeretek a mezőny közepén tekerni, ami nem verseny, csak egy közös tekerés A-ból B-be.
Amit én tanácsolni tudok, hogy a bringát kurvára nézd át előtte, mert nekem egyszer 40-nél elszakadt a lánc, és nagyon nem esett jól
Ok, nem profi bringa volt, csak sima pedál volt a bringán, láb egyből lecsúszott, tökömet úgy odavertem a vázhoz, hogy ihaj, de csak a szerencsén múlt, hogy végül el sem estem, de tényleg ha úgy csúszik le a lábam, hogy beakad valahová, villa meg kerék közé, olyat esek, hogy sosem szednek össze, és az csak 40-es tempónál volt. Persze tény, hogy a lánc sem pattan el minden nap, sőt velem is össz-vissz akkor fordult elő először és utoljára, de nagyon bennem maradt, hogy a bicót mindenképp nézzem át.
Szerintem is fontos, hogy ne vállald túl magad az elején. Más, nem bicó, de én pl. amikor még aktívan csapatban fociztam, elmentem egy 50 km-es túrára. Ugye volt, aki bringával teljesítette, volt, aki gyalog. Egyedül mentem, volt egy srác, aki bringával érkezett, én meg kérdem tőle, hogy látom, bringával mész végig. Ő meg mondja nekem, hogy ááá, de hogy, FUTVA
Én persze gondoltam egyet, mondom bassza meg, focizok, ha nem is 50 km-t, de vagy 25-öt csak elmegyek vele az elején.
Aztán végül nem volt nagy ötlet, mert bár vagy 20 km-t tudtam vele menni, de már 10-nél éreztem, hogy baj lesz. Ő profi volt, mint később kiderült, csak edzett egyet. Éreztem rajta, hogy már 10-nél csak miattam lassabb tempót diktál, mint amit tud. Aztán valahogy 20-ig elmentem vele futva, aztán mondta nekem, hogy ő menne tovább. Én meg mondtam, hogy csak nyugodtan, én innentől gyaloglásra váltok. Aztán valóban gyaloglásra váltottam, csapódtam különféle csoportokhoz, de olyan kegyetlenül elfárasztott a futás (ismeretlen, dimbes-dombos terep volt számomra Szendrő környékén, szóval még térképet is nézni kellett) hogy úgy 40 km-nél azt hittem, én ott esek össze. Valószínűleg az volt az az érzés, amit a hosszútávfutók falnak neveznek. Legalábbis nem lehetett más. Ugye nem figyeltem az étkezésre, inni ittam, de hát önmagában a víz lófasz volt. Nem figyeltem arra sem, hogy ne sötét pólóba menjek. Jó buzi napos száraz meleg idő volt, én meg sötétkék pólóban vágtam neki. Szívta a napot, meg belőlem a nap a sót. A pólón V alakban úgy kivált a só, hogy eszméletlen. Meg ugye később vettem észre, hogy a megszáradt boxeralsómon is
Aztán valahogy átestem azon a holtponton, de akkor már csak mentem, amerre az út vitt, de tényleg, mint egy zombi. Úgy voltam vele, hogy előbb-utóbb csak találkozok valakivel, de voltam olyan mákos, hogy épp az utolsó előtti ellenőrző pontnál kötöttem ki. akkor már kedvem meg erőm sem volt a térképet is nézni. Ott adtak valami csokit, meg inni, gondlom látták rajtam, hogy ez a csávó KO. Még az egyikük meg is kérdezte, hogy ne vigyen-e el kocsival a célba, mert ő úgy fél óra múlva úgyis megy. De akkor valahogy összeszedtem magam, és végül csalás nélkül megcsináltam az 50 km-t.
Fociztam, edzésekre jártam, úgy voltam vele, hogy nem fog velem kibaszni 50 km. Valószínűleg ha az elején nem futok azzal a sráccal vagy 20 km-t, és figyelek a kajára, iszok rendesen, és nem szimpla csapvizet, akkor valószínűleg holtpont nélkül kibírom. Így meg 40-nél tényleg azt éreztem, hogy bassza meg, én itt esek össze, aztán csak megtalál valaki. De egy tapasztalatnak jó volt, így legalább tudom, hogy mi is az, amikor holtpontról, az átesésről meg falról beszélnek.