Eurovíziós Dalfesztivál

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Örülök, hogy végre valaki leírta a dolgokat részletesebben.  :ok:  Jó így elolvasni egyben, hogy mi az, amit nem tartanak megfelelőnek benne.

Igen, egyetértek azzal, hogy az Eurovízió nem a zenéről szól. Sőt, minden másról szól, csak a zenéről nem. Megmondom őszintén nem is nagyon emlékszem a Lordi számán kívül olyanra, ami emlékezetes lett volna számomra pozitív értelemben ezekből a versenyekből. Mondjuk az is lehet, hogy velem van a baj.


Nem tudom, hogy létezik-e, hogy két nap alatt ekkora változás legyen ugyanabban a számban. Úgy mentek ki Jociék, mint akiknek szóltak, hogy fogjátok vissza magatokat, nem lesz itt nagy éneklés. Az is lehet, hogy tele lett a gatya, bár akkor az elődöntőben ugyanennyi ember előtt miért nem volt?

Nekem nagyon erőtlen volt a produkció, pont az a kraft hiányzott belőle, ami az elődöntőben meg volt. Hegedű is gyengébben szólt (már ha létezik ilyen  ;D), meg valahogy az egész más volt. De lehet csak én éreztem gyengébbnek az elődöntőnél.

Ciprusi ezt nyúlta, de átvitte nyálasba: https://www.youtube.com/watch?v=L3wKzyIN1yk

Nem volt jó ötlet :D

Idézetet írta: Pozzato Dátum május 13, 2017, 22:01:44
Nem tudom, hogy létezik-e, hogy két nap alatt ekkora változás legyen ugyanabban a számban. Úgy mentek ki Jociék, mint akiknek szóltak, hogy fogjátok vissza magatokat, nem lesz itt nagy éneklés. Az is lehet, hogy tele lett a gatya, bár akkor az elődöntőben ugyanennyi ember előtt miért nem volt?

Nekem nagyon erőtlen volt a produkció, pont az a kraft hiányzott belőle, ami az elődöntőben meg volt. Hegedű is gyengébben szólt (már ha létezik ilyen  ;D), meg valahogy az egész más volt. De lehet csak én éreztem gyengébbnek az elődöntőnél.

A hegedű playback.
Csak a Joci tolja élőben, meg persze színpadi jelenlét van. Adott egy ének nélküli file, azon belül nem valószínű, hogy Kijevben újrakeverték/masterolták volna a zenei alapot. Tehát vagy az egész alap volt halkabb, vagy az egész cucc amiről szólt máshogy volt beállítva - kevesebb közép és magas frekvenciák, vagy túltolt mély, gyengítheti a hasítást. Előtte 10 napot voltak kinn a zene szempontjából elvileg "csak" ezért...


Idézetet írta: Pozzato Dátum május 09, 2017, 00:35:11
3.75-ös top10-es szorzónk megér egy kis aprót. Végre nem egy tucatzene, oké a magyaroknak problémája van vele, de nem nekünk kell, hogy tetsszen, hanem a többi országból szavazóknak.

Kösz Joci.   :ok:    Végül tényleg a szavazóknak tetszett, csak a zsűrinek nem.

Pápai József - 8. hely

Zsűriktől: 48 pont
Nézőktől: 152 pont


Mégis szeretnek minket a jurópai népek ;D ;D

Amúgy a nyertesnek volt vmi bizonyított mentális problémája (nem rosszból) vagy ez a szerep része volt ez a tekergés meg ezek az arckifejezések? Mert ennél azért voltak jobb produkciók bőven :)
(Személyes kedvencem volt a finn produkció :D )

szívbetegsége van amúgy azt olvastam, mentális probllmáról nem tudok


Jó ez a dal, legalábbis nekem tetszik. Azt hittem, Biga megy ki, de ő a top4-be se került. Aztán a top4 után azt hittem, Király Viktor megy ki, aki ugye Viktor Király  ;D De nem bundázták, és az nyert, akinek nyernie kellett... Both Miki pedig bekaphatja, amiért egy gyenge 4 pontot sem adott a srácoknak, holott végig dicsérte, amikor csak felléptek.

Magyar nyelvű, de talán ha van stílus, ahol ez nem számít, az pont ez, mert ennek van húzása, még muteromnak is tetszik, pedig... Egyébként is a Sobral legutóbb portugál nyelvű dallal nyert, mondjuk megint más kérdés, hogy ő nem a dal miatt nyert, mögötte történet is volt, ahogy az ukrán előadó mögött, és hát Concsita mögött is. Tán Loreen volt az utolsó, aki nem volt söpredék, nem volt politikai töltet, meg érzelmi töltet, egyszerűen csak egy jó Dal, de ő meg svéd volt, és a svédek az eurovízión olyanok, mint a norvégok a női kéziben, mindig esélyesek.

Egyébként ez a Viszlát nyár szerintem magyarul jobban hangzik, mint hangzana angolul. Egyébként nem egy semmit mondó szar, szóval van mondanivalója is, kár, hogy ezt majd a kutya sem érti. Egyébként ott lenn spanyoloknál, portugáloknál ez a stílus menő, ha ez jelent bármit is.

Egyébként a korábbi években minden győztes mögött valami történet, szóval a dal maga totál másodlagos volt. Már csak azért kéne kideríteni, melyik esélyes mögött milyen történet van, és odabaszni rá egy raklap pénzt  ;D

Végighallgattam az első elődöntő dalait, ha innen kerülne ki a győztes (1.50), akkor tényleg a sztori számít, mert ezekben semmi élvezhető nem volt... Nálam a cseh (11.00), macedón (301.00) , osztrák (101.00), svájci (301.00) és ciprusi (7.00) került az átlag fölé/befogadásra.

A szűkítésem és az alapján, hogy a nézők/zsűri szavazáskor a fellépők második felére emlékszik jobban, így a macedónok fináléba jutását játszottam meg.

Lehet én vagyok nagyon lágy most, de ez a 19 dal a keddi napról erős, ahhoz képest, mik szoktak lenni
Azer,i horvát, izland egyből áthúzva nálam, de a többi elmegy.

Macedóniáról sokat olvastam az odds miatt, eléggé megoszlanak a vélemények, 9.00-es odds mellett talán megéri.

Észt csaj nagyot énekel, bár én utálom ezeket a típusú dalokat, de nem lehet nem továbbvinni. Izrael és Ciprus ugye 100%, ahogy az észt is. Belga egyszer tetszik egyszer nem, így vagyok a finnel is. svájci nekem bejön, de eléggé leszólják. íreket meg sem hallgattam, alapból rühellem az ír dalokat.

Ami viszont magasan a legjobb, az a litván csaj dala. Kegyetlenül jó, igazi lágy dal, nekem a hangja is nagyon tetszik, a csaj sem rossz, bár leginkább átlag, más kérdés, hogy ő annyira átlagos csaj, hogy már átlagon felüli. De nem is a lány a lényeg, azt sem tudom, (nem is érdekel,) egy ilyen dal milyen színpadképet kap, ha egy mikrofonnal odaáll, és meg sem mozdulva elénekli, akkor is nagyot üt.
Akad pár hallgatható dal az első 19 induló között, de ez nagyon kiugró nálam.
Az egyetlen, ahol játszik a libabőr faktor, és amikor többedjére hallgattam, akkor is libabőrös lettem. Nem hiszem laikusként, hogy egy átlag énekesnő nem tudja elénekelni, de maga a dal szerintem magasan a legjobb. Görögökre meg a litván lányra van 1.44, hát a litván ezerszer jobb, de hát ez szubjektív. Rendesen idegesít, amikor a dal véget ér, ezért újra és újra meghallgatom, viccen kívül vagy 15-ször ment le, de még mindig tudom élvezni.

remélem továbbjut, kár, hogy fogadás szempontjából az 1.44 annyira nem jó, mint maga a dal

Kösz oak a posztért. Litvánia pénzt hozott, a ciprusiba meg beleestem.

#44 május 09, 2018, 08:56:46, oakland23
Szívesen, de sajna élőben közel sem volt olyan jü dal, mint amit pl. a youtube-on lehet hallgatni. Élőben sajna gyengébb volt, és nehéz azt írni egy alapvetően nagyon lágy dalról, de sokkal erőtlenebb is, és ahogy én meg tudom ítélni tényleg laikusként, de az ének is messze elmaradt attól, amit én tegnap délután többször is meghallgattam. Végül is továbbment, sőt élőben már 1.22 volt a továbbjutás, amikor ránéztem.
Egyébként rengeteg copy volt az első elődöntőben, a cseh srác olly murst majmolta, a horvát csaj a Whitney Houstont majmolta, a,litván is copy volt, ezt így utólag be kell ismernem. Amúgy kövezzetek meg, igazi kliséparádé volt a svájci tesók produkciója, de talán eaz egyetlen dal volt, ami ott élőben jobban szólt, mint a youtube-on hallható.

Ha lesz időm, meghallgatom a második elődöntős dalokat is, de úgy, hogy előtte semmit sem olvasok, oddsokat sem nézek, aztán kíváncsi leszek, mire jutok.

Egyébként így hirtelen ránéztem a végső győztes szorzókra, az izraeli Netta alaposan leesett, már 7.00 az odds, miközben tegnap favorit volt... amúgy tényleg nem egy nagy dal, függetlenül attól, hogy pl. youtube-on kb annyian nézték meg, mint az összes többit együtt véve  ;D

*egyébként öcsém mondta, hogy valószínűleg idén egy nő nyeri, aminek köze lesz a metoo kampányhoz, mert nagyjából még mindig elég sokminden erről szól, bár talán picit lecsengőben van. Azt kéne megfejteni, hogy melyik szám , előadó köthető leginkább a metoo kampányhoz, csak kár, hogy az angolom kurvára gyenge ahhoz, hogy a számok zöméről megértsem, miről is szól.