Liverpool Szurkolótábor

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Úgy tűnik az FA fegyelmi bizottsága nem a fentebb látható Suarez-Evra kép alapján döntött... Vagyunk bajba :redchug:

Luis Suárezt nyolc mérkőzésről eltiltották

Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) fegyelmi bizottsága nyolc mérkőzésről tiltotta el Luis Suárezt, a Liverpool uruguayi válogatott támadóját, mivel rasszista megjegyzést tett a Manchester United hátvédjére, Patrice Evrára. A csatárt 40 ezer font pénzbüntetéssel is sújtották.
Suárez az október tizenötödikei, Manchester United elleni hazai bajnokin (1–1) került összetűzésben a vendégek hátvédjével, Patrice Evrával. Ezután rasszizmussal vádolták a 24 esztendős csatárt, s eljárás indult ellene.
Az FA független fegyelmi bizottsága kedden bejelentette, hogy Evra állításait Suárez ellen bizonyítottnak tekinti, s nyolc mérkőzésre szóló eltiltással sújtja a Liverpool támadóját, illetve 40 ezer fontos pénzbüntetéssel.
Suárez tagadja a vádakat, s tizennégy napja van fellebbezni a döntés ellen. Mint ismert, Kenny Dalglish, a Liverpool menedzsere az ügy során végig támogatta az uruguayi csatárt.
A Liverpool hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a klub meglepődött a döntésen, ugyanakkor csalódott is miatta, s minden bizonnyal fellebbez ellene.

Pedig kezdett futni a csapat szekere, minden fronton, kár hogy ilyen dolgok befolyásolják a meccseket. Mondjuk amit az utóbbi időben reklamálásra forditott időt Suarez, néha már az is bosszantó volt. Most lesz ideje lecsaillapodni, sajnos.


Abolton elleni vereség és a City elleni továbbjutés után ma a Mu ellen mi lesz az FA kupában? Harcos 2,5 alatt vagy itt is inkább többgólos meccs lesz mint a City elleni visszavágó?

A City elleni továbbjutás, valamint a nagyon közel kerülő trófea miatt most leszakadhatott egyfajta gát a Poolról, így inkább egy jó meccsre és overre számítok. De jó lenne előbb látni egy kezdőt.

Liverpool: Reina – Kelly, Enrique, Agger, Skrtel, Carragher – Henderson, Gerrard, Downing, Maxi – Carroll
Cserék: Doni, Johnson, Coates, Kuyt, Adam, Shelvey, Bellamy

Man United: De Gea – Rafael, Smalling, Evans, Evra – Valencia, Carrick, Scholes, Giggs, Pak – Welbeck
Cserék: Lindegaard, Ferdinand, Berbatov, Hernandez, Fabio, M.Keane, Pogba

Na, a MU megmérettetett és gyengének találtatott, ma a gyengécske Wolwes ellen mit vártok? Én tartok egy botlástól, ha nem is akkora mint a Bolton ellen, de a döntetlent elképzelhetönek tartom.

Idézetet írta: Milan Dátum november 17, 2011, 08:56:39
Liverpool Szurkolótábor

Ebben a témában várjuk a Liverpool Fc szurkolóit. Itt lehet beszélgetni a csapat meccseiről, a játékosokról, illetve ide jöhetnek egyéb pletykák amelyek e csapatot érintik.
:yeah:

Idézetet írta: kiraly40 Dátum február 10, 2012, 21:30:14
:yeah:
Remélem holnap megmutatjuk,hogy nem véletlenül vertük ki a kupából az FA kedvenceket,s
Fergusont a guta kerülgeti majd.


Szép lenne egy ujabb gyözelem, 2006 óta az elsö kupa... Ha az FA Kupa is ilyen jól sikerülne, az lenne az igazi, ha már a bajnokságban a kiscsapatok ellen elhullajtott pontok miatt kevés az esély nemhogy a bajnoki cimre, de a dobogóra, sőt a Bl helyre is. Szóval ez csak a sokadik számú kupa angliában, de akkor is legalább nyerhetnánek valamit! Aztán majd szurkolunk az FA kupáért is!!!  ;D

A Pool eddig nem szaggatja szét a házat. Ha második félidőre nem kapják össze magukat, úgy járnak, mint tavaly az Ágyúsok a Birmingham ellen...

Na ez megvan. Nehéz szülés volt.  :beerchug:


Idézetet írta: Latzka Dátum február 26, 2012, 19:52:40
A meccs összefoglalva: :-\ :ok: :great: >:( :'( :angel: :redchug:
Én folyamatban végigcsináltam!!! De már a félidöben elkezdtem  :redchug::bash: ből. De az év első jelentősebb trófeáját a

LIVERPOOL

nyerte!!!