Sorozatok

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában


Cobra Kai (4. évad)
Az biztos, hogy a készítők értenek hozzá, hogyan hegyezzék ki a csúcspontot az utolsó részre, mindig az lesz az évad legjobbja. Addig jön a "hergelés" és alapozás, majd a kiteljesedés. Idén sem volt ez másképp, igaz, hogy ez már negyedjére repetitív. Azonban még mindig működik a recept, de közel sem biztos, hogy maradok mondjuk a 6-7. évadra, ha nem jön valami nagyobb változás.

Közben megérkezett az Ozark záró évadának első fele, majd ma darálás, illetve ahogyan várható volt Eufória második, illetve Gemstonék harmadik része visszaesés volt.


Ronaldóné, a sorozat

Ma-holnap már nézhetjük is, nagyon várós. Elmondja, hogy semmi extra nincs benne, csak szerencsésen ment férjhez. Tuti izgalmas lesz, remek témaválasztás.


#933 január 29, 2022, 23:05:25, TiB
Börtönlakók

Netflix reality-doku, olyan mint az Orange is the new black, csak a valóságban. Szóval van olyan, hogy vécémobil, kimerik a budiból a vizet, kopognak, és más szinteken, ha valaki szintén kimerte a vizet, akkor hallja a kopogást, kvázi felveszi a telefont, és beszélgetnek. Ha az egyik lehúzza a vécét, lerakja a telefont. Zsenik. :D Amúgy szívás a böri, de a Netflix király.


Friss, ma érkezett Amazonra, elérhető szinkronosan is.

Reacher
Vége is az évadnak, egyben tették fel a 8 részt. Szinkronosan néztem, szerintem jól sikerült a szinkron, dumák rendben vannak, nem feltétlenül szomorú és mély sorozat, inkább lazább, aprítós, de azért bőven akadnak durva jelenetek. A Banshee-hasonlat verekedések terén ülhet, Alan Ritchson egy óriás (legalábbis úgy ábrázolják, mondjuk azért nem egy Hafbór Björnsson, de brutális). Nincsen cenzúra, minden verekedés/gyilkosság mutatva, nem csak utalgatnak dolgokra, ha valakinek kinyomják a szemét, akkor azt mutatják.

A hangulat szerintem jó - ez viszi el a sztorit -, ritka az, amikor nem pörgetek bele 50+ perces pilotba, de itt így volt. A költségvetés lehetett volna nagyobb is, de ha beindul ez a sorozat, akkor az Amazonból simán kinézem, hogy Jack Ryan sorozathoz hasonlóan, itt is emelnek a második évadban a költségvetésen. Alapozásnak tökéletes az első évad, 8,9-ről nyitott IMDB-n (1000 szavazó), most 5000 szavazó után is 8,9-nél tart, de szerintem azért 8,5-8,7 környékére beesik majd. Azért is fontos a jó alapozás, mert egy rendkívül mély sztoriról beszélünk, amiből simán lehet 6-8 minőségi évadot összerakni, ha nem többet. Erről írtak a sorozatjunkie-n is, ahol egy felhasználó kiválóan összefoglalta a dolgokat, miért lehet ebből minőségi sorozat:

"Elolvastam az összes könyvet, ami magyarul megjelent (25 regényt, +1 novelláskötet), a nagyját nem is egyszer. Mindenkinek ajánlom, remek szórakozás, persze az elsőtől szép sorban, mert pompás, ahogy Child csöpögteti az infókat Reacher-ről és a múltjáról, briliánsan ki van találva a karakter. Könyvről könyvre lassan derülnek ki a múltbéli történések, esetek, ismeretségek. Mindenkit megnyugtatok, Reacher nem izomagy, nem akárki, rendkívül összetett személyiség, ez gyorsan kiderül a könyvekből, és remekül megírt karakter. Persze elfogult vagyok, nálam már Jack Bauer-rel egy szinten van Reacher. Teljesen mások, de a szint, az ugyanaz.
Mellesleg mindkét filmben közreműködött Child, kis cameókat is vállalt, a stáblisták szereplők részében ki is van írva a neve. Akkor nagy dolog lehetett egy Tom Cruise nagyságú filmes sztár nevével a megfilmesítés a számára, a két film a könyvek sorrendjében a 9. és a 18. mű.
Gondolom a sorozat, mint műfaj felfutása hozta, hogy végre a kezdetektől újraindítsák a brand-et. Nagy nevet nyertek meg showrunnernek (Nick Santora), csak meg kell nézni, miket hozott tető alá eddig. Noha Tom Cruise szvsz jól hozta a karaktert, kétségtelen a 190 cm feletti magasságot nem tudta teljesíteni. Plusz túl nagy név, túl sok szerepben láttuk már. Nagyon bizakodó vagyok Alan Richsont illetőleg, kitűnő castingnak tűnik, (noha ő is csak 188 cm, életkorban stimmel), a trailerben számomra remekül hozta az általam elképzelt Reachert, és (hálistennek) meg van neki a maga charmja. Sok múlik rajta és sokra is viheti, ha eladja az amerikai népeknek az egyébként nagyon szerethető főhőst.
Az első szezon 8 részes lesz, ez elégnek és megfelelőnek tűnik az első könyvhöz. Alapanyag van bőven, van hová jutni."


A könyveket Lee Child írta, bővebben itt vannak az értékelések a Jack Reacher könyvekről:
https://moly.hu/alkotok/lee-child/konyvek

Gyakorlatilag kettő nem éri el a 80%-os szintet a 25+1-ből. Maradjunk annyiban, ez kiemelkedő.

Reacher valóban jól indult, bár még nem daráltam le mind a 8 részt. Ha tartják magukat a könyvekhez, akkor jó lehet majd a többi évad is, de én már előre attól félek, hogy annyira elbogozzák, hogy már idegesitő lesz, mint több más sorozatot is.

IdézetReacher valóban jól indult, bár még nem daráltam le mind a 8 részt. Ha tartják magukat a könyvekhez, akkor jó lehet majd a többi évad is, de én már előre attól félek, hogy annyira elbogozzák, hogy már idegesitő lesz, mint több más sorozatot is.

Ezekre én is gondoltam. Benne van, hogy romlik (akár már a második évadtól, mert a Jack Ryan is jól kezdett, majd utána elfogyott). Bízom benne, hogy nem így lesz, jó lenne, ha kitartanának a könyveknél végig. Itt még az sem állhat fenn, mint a Trónok harca esetében, hogy a zárást (nem tudom, nem láttam) csak úgy összedobták, mert mindenki várta már, könyv meg még sehol.

1883

Készítő: Taylor Sheridan
Történet: A Yellowstone előzménysorozata. A történet több, mint 130 évvel az eddig látottak előtt játszódik, amikor a Dutton család bevette a vadnyugat nagy, még megszelídítetlen pusztáit. A szegény sorban tengődő família a jobb jövő reményében indul el nyugatra, Montana irányába.
Elérhetőségi információk: Jelenleg magyar felirattal elérhető "videótékából", más opció egyelőre nincsen. Azért írom így, ugyanis a Paramount+ a "forgalmazó", akik az év második felében megjelennek majd Magyarországon is. A SkyShowtime ugyanis megkapta a magyarországi engedélyt, így újabb streamingszolgáltatóval bővül 2022 során az HBO és Netflix által fémjelzett paletta. Ebben az esetben valószínűsítem, hogy az évad szinkronosan érkezik majd, de erre még hónapokat kell majd várni.
Értékelések: IMDB (9,1 / 28 ezer szavazat), Rotten Tomatoes 86%, Metacritic 69%




Szubjektív vélemény és spoiler: Nem szeretem a vadnyugati sorozatokat/filmeket, viszonylag keveset néztem életem során, de azt tudom, hogy Sheridan minőségi anyagot szokott az asztalra tenni. Korunk legjobb sorozat és filmkészítője, kiváló mesélő. A képi világ szinte mindig kiemelkedő, ez a 1883 kapcsán sincsen másképp. Emellett a mondanivaló is fontos, sokszor feszeget "kellemetlen" témákat (faji kérdések, nők elleni erőszak stb.). Az 1883 abban erős - egyelőre 8 rész után -, hogy megmutatja a 140 évvel ezelőtti időszakot, kendőzetlenül. Bárki, bármikor meghalhat, lehet az egy járvány, mely 2-3 nap alatt elviszi, de a zsebtolvajlás sem kifizetődő, mert azonnal felhúznak a város főterén egy fára. Megmutatja a különböző nációk közötti különbségeket, ki mennyire tapasztalt és intelligens. Érzékelhetjük azt is, mennyire fontos a gondolkodás, erre az esetek többségében Sam Elliott karaktere figyelmeztet (ne igyál a folyóból, ne a lovaskocsi első kerekét kezd el tolni stb.). Kiváló mondatok vannak benne, melyek közül még sok ma is érvényes (az egyik ilyen az, amit a szépségről mondanak az első részben). 

A sorozat sebessége ingadozó, bármikor jöhet egy haláleset, izgalmasabb rész, de van, amikor 5-10 percig semmi sem történik, mégis kiváló dialógusnak lehetünk fültanúi. A készítők bedobták a "sztárbombákat" is, miszerint Tom Hanks és Billy Bob Thornton is játszik a sorozatban. Ez igaz, azonban mindkettő mellékszereplő, Hanks összesen szerintem ha 10-15 másodpercet beszél. Azonban a főszereplők (Elliott, McGraw, May és a többiek) bőven hozzák a szintet. Két eyecandy jelölt is van, Isabel May és Stephanie Nur szerintem befuthat a sorozat után. Mindkettő gyönyörű nő, jól is játszanak (utóbbinak mondjuk nincsen annyi szerepe). Nem tudom, mi lesz az utolsó két részben, de ritka az, amikor Sheridan nagyon elszúrja a zárást. Egy tisztességes befejezést rendszerint összehoz, elég csak a Wind River, Hell or High Water vagy a Sicario filmekre gondolni, sorozatoknál pedig a Yellowstone és a Mayor of Kingstownra.

Macaulay Culkin, a The Righteous Gemstones legújabb részében.


Az év bővelkedik izgalmasnak ígérkező sorozatokban. Jó pár filmsztár visszatér vagy épp kipróbálja magát a TV-ben. A 2022-es listát kezdeném az Apple felhozatalával.

Apple:
Severance (megjelent), szereplők: Adam Scott, Patricia Arquette és Christopher Walken.
Pilotkritika: https://www.sorozatjunkie.hu/2022/02/18/pilot-severance/

Slow Horses (április 1.), főszereplő: Gary Oldman és Olivia Cooke. Készítő: Will Smith. Sztori: egy zseniális, de ingerlékeny  kémről szól, aki az MI5-t büntijében lévő kémeket vezeti, olyan ügynököket, akiket hibáik miatt partvonalra helyeztek. Az első könyv egy egy férfi elrablásáról szól, akit azzal fenyegetnek, hogy a net nyilvánossága előtt fejeznek le. Azonban kérdések merülnek fel az áldozat személyazonossága kapcsán, valamint az emberrablók és egy lejáratott újságíró között is találnak kapcsolatot.

WeCrashed (március 18.), főszereplő: Jared Leto és Anne Hathaway Sztori: A sorozat a The Big Short szellemében a WeWork cég felemelkedéséről és bukásáról szól, mely közösségi irodákat, munkaterületet biztosított különféle startupoknak és szolgáltatásoknak.

Shining Girls (április 29.), főszereplő: Elisabeth Moss és Wagner Moura. Sztori: Középpontjában egy chicagói újságíró van, aki a gazdasági világválság alatt vándorló, "csillogó lányokat" ölő sorozatgyilkost nyomába ered, miután túléli egyik brutális támadását.

The Last Days of Ptolemy Grey (március 11.), főszereplő: Samuel L. Jackson és Walton Goggins. Sztori: Egy 91 éves férfiról, akit a családja és a barátai is elfelejtettek már, és aki magát is kezdi, ugyanis a demencia teljesen elpusztítja az emlékeit. De kap egy esélyt, amikor rövid időre mindenre emlékezni kezd, és így megoldhatja unokaöccse halálának ügyét, illetve leltárt vonhat a múltjával.

Roar (április 25.), főszereplő: Nicole Kidman és Alison Brie. Sztori: Történetek női szemszögből, őket érintő problémákat elmesélve. 30 rövid sztoriból merítenék, s ezek mindegyikében nők különféle abszurd ellentmondásokat vagy egyéb problémákat fedeznek fel vagy járnak utánuk életükben.

Bad Monkey (2022-ben), főszereplő: Vince Vaughn és Michelle Monaghan. Sztori: Carl Hiaasen könyve alapján, egy nyomozóról, akit lefokoznak éttermi ellenőrnek Dél-Floridában, de egy leszakított kar berántja őt a Florida és a Bahamák földjeit és környezetét szétromboló kapzsiság és korrupció világába.

Extrapolations (2022-ben), főszereplő: Meryl Streep, Edward Norton, Forest Whitaker, Marion Cotillard, Kit Harington, Tobey Maguire, Sienna Miller, David Schwimmer és Matthew Rhys. Sztori: bensőséges története arról, hogy a bolygó változásai (ld. klíma) miképp változtatják meg a szerelmet, a hitet, a munkát és a családot személyes síkon, valamint a teljes emberiség síkján. A tervek szerint a történetek kereszteznék egymást, és a túlélésért tett erőfeszítéseket mutatnák be.

High Desert (2022-ben), főszereplő: Patricia Arquette és Matt Dillon. Sztori: egy volt függő nőről, aki elhatározza, hogy az anyja halála után új életet kezd sivatagi kisvárosában, és magánnyomozónak áll. 

Ha nincsen róla cikk, valószínűleg csak év közepén tudom meg, hogy a Fauda folytatódik. Egyik kedvenc sorozatom volt, azt hittem, hogy harmadik évaddal végére is értek, de szerencsére nem.


Snowfall új évadának első részében (5x01) a nyitójelenetben Len Bias tragikus halálával foglalkoznak. Ő lehetett volna a nagy ellenfél MJ számára (sokan így gondolták), de draft után elhunyt, bővebben az esetről itt:
https://index.hu/sport/alapvonal/2016/06/19/30_eve_halt_meg_len_bias_aki_jobb_volt_mint_jordan/


A HBO Max márciusi érkezésével jön a Showtime Lakersről szóló sorozat. Könyvet szerettem, ha tényleg mindenről beszélnek, megdöbbentő és ütős lesz, megismerheti mindenki a csapatot (minden oldalról).


Ezt ugyan nem tettem be az Apple cuccok közé - mert nem volt benne "szupersztár" -, viszont a könyvet olvastam, nekem tetszett (ahogyan írják New York Times bestseller), kíváncsi vagyok rá, március 25-én startol.



Sok sorozat pihenőre vonult:
Peacemaker (1. évad): Elborult betétdal és klip, sok-sok beteg jelenet, James Gunntól erre lehet számítani. A 8.5-ös pontozás reális, suliban erre a dolgozatra egy erős négyest kapnának. Érdemes megnézni, nyolc rész, tényleg nagyon idióta részek is vannak, Vigilante zseniális.  ;D
Euphoria (2. évad): Le a kalappal. Az utolsó két részt szerintem egyben kell nézni, úgy üt nagyot (én sajnos hetiben néztem, türelmetlen voltam). Egészen zseniális elgondolás a színházas megoldás, Maddy - Cassie (és olykor Lexi) közötti dinamika is kiváló volt, hogy lesz barátból ellenség, amikor megtudod, milyen valójában a másik. Tudom, hogy Zendaya a sztár, de valahogy sokkal jobban érdekelt a Maddy vagy Cassie-féle szál, sőt a végén már a Fezco - Lexi kapcsolatért is izgulhattunk, ami jóval izgalmasabb volt, mint Rue vergődése. Fezco közösségi médiáról tett mondatait pedig iskolákban kéne mutogatni...
1883 (1. évad): Mint írtam, nem szeretem az ilyen típusú sorozatokat/filmeket, de ez lekötött. Volt két gyengébb rész, de a befejezés minőségi lett, végig lekötött, voltak szereplők, akiknek lehetett drukkolni. A látvány itt is kiváló, mint a Yellowstone esetében, Sheridan pedig ért a meséléshez. Korunk legjobb írója és rendezője, valószínűleg ez a legjobb alkotása (okkal tart 9.1-es pontszámnál 35+ ezer szavazó után). Isabel May... hát őt minden sorozatban szerepeltetném, szerintem tuti egy csomó szerep megtalálja majd.
The Righteous Gemstones (2. évad): Imádom ezeket a marhákat, tényleg annyira elborult sorozat (mindenkinek beszólnak, de elsősorban az egyházaknak). Nem lehet panasz a zárásra sem, valahogy stabilabb volt végig az évad minőségben, mint az első. Én mondjuk egy Baby Billy spinoffot elviselnék.  ;D