th3PR0j3ct0r Pókeres Naplója

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Nos, én is megnyitom a naplómat. Ennek az az oka, hogy úgy döntöttem, hogy egy ideig sportfogadás-off, inkább pókerezni fogok, viszont korrekt kis közösség ez, szóval nem akarom itthagyni a fórumot, úgyhogy itt értesülhettek majd arról, hogy mit is alkotok az asztalok mellett.
Kb 3 éve pókerezek kisebb nagyobb (na jó, inkább nagyobb) megszakításokkal, a legnagyobb sikereimet MTT-ken értem el. A CG elég gyalázatosan megy, siteket pedig általában 18 player alatt nem játszok.
Jelen pillanatban a Pokerstarson játszok, th3PR0j3ct0r néven megtaláltok. Megpróbálom kiszedni a New Year bónuszt, elméletileg nem kéne, hogy gondot okozzon. Valószínűleg 18 playeres sitek fognak dominálni, mert ott elég kicsi a szórás, továbbá a játékosmezőnyt is elég gyengének találom és a játék is egész egyszerű, tehát lhet multitablingelni.
Igazából nem is nagyon tudok többet írni, max annyit, hogy a naplót megpróbálom rendszeresen vezetni, megpróbálok érdekes handeket betenni (lehetőleg kevés bad beatet, mert az hiába fáj, abból nem lehet tanulni) továbbá ha van valami komoly eredmény, akkor természetesen azt is mutatom. Nagyjából ennyit tervezek, aztán majd meglátom, hogy merre viszem a naplót.

GL

#1 január 08, 2010, 06:01:05, th3PR0j3ct0r
Na akkor lássuk mi történ ma/tegnap:

Semmi jó. Nyitottam egy 18 playeres sit session-nel, 6/ 4 FT meglett, viszont nem sikerült pénzbe érnem sehol, mert gyakorlatilag mindegy volt, hogy mire tolom be, úgyis vesztesként jöttem ki a partiból. Teljesen mindegy volt, hogy 80:20-ra, vagy flipre tettem be, vagy jött egy gonosz river, vagy semmi nem esett, amivel egy picit javultam volna. Ezt a sessiont egyébként teamviewerrel toltam le, egyik haverom nézte, elemezte a játékomat, majd ugyanezt fordítva is eljátszottuk, őt is keményen büntette az RNG, szóval összességében bőven EV alatt teljesítettünk. Ezután én egy kicsit CG-ztem, NLHE10 FR ment, viszont lassan rá kellene ébrednem, hogy a CG nem nekem való... Botrányos játékkal 1 BI mínusz lett a vége, de valószínűleg ezt a játékformát nem nagoyn fogom erőltetni a közeljövőben, egyszerűen nem bírom, ha egy 80/14-es játékos minden szeméttel végigcallol, majd riverre kiegészül a lyuksora, vagy épp leesika  backdoor flush... Pedig pont, hogy ilyen játékosokat kéne keresni, de úgy érzem, hogy majdnem lényegtelen, hogy mit csinálok. Igazából a SH CG mindig is jobban tetszett, de valahogy az sem az én játékom.
Ezután lenyomtam 3-4 tourt, megintcsak rosszul játszottam, meg volt 1-2 érdekes leosztás, pl 9 magas flopon betoltam JJ-re, QK instacall, total air természetesen, turn Q river Q, én meg megköszöntem a játékot. Persze ez a játék része, annyira nem is húztam fel magam rajta, kb ennyit érdemelt ma a gyenge játékom.
A közeljövőben a 18 playeres siteké és akisebb nevezésű versenyeké a főszerep. Azt, hogy pontosan milyen időrendben kéne játszanom, még nem tudom, viszont lassan összeállítok egy normális schedule-t ezekből az alacsony nevezési díjú versenyekből, főleg a hajnaliak lennének jók, aztán majd meglátom, hogy melyik lesz a legideálisabb idő a versenyzésre.
Egy dolog biztos, jövőhéten pénteken közös session Yety20 barátommal, durván 10-12órát tervezünk végiggrindolni, természetesen főként a versenyeket fogjuk támadni.

Lehet beszállok én is abba a jővőhét pénteki sessionbe:D lehet töltök valamennyit a számlámra, azt akkor nyomhatunk egy versenyt, TLB pontozás szerint:D

Az elmúlt napokban nem történt semmi extra, viszont a stars kezdi megutáltatni velem a pókert... Sztem átnyargalok ipoker hálóra, mert ott elég jó GRTD versenyek vannak 10 rebuyig bezárólag, engem meg ez érdekel, további előnye, hogy elég kevesen indulnak a versenyeken, legalábbis starshoz képest mindenképp. Ipokerről valszeg addig nem mozdulok el, amíg össze nem szedek vagy 2K profitot, utána esetleg ki lehet rámolni a tilt bónuszt, de jobb lenne ongammán hajtani a versenyeket.

Dris: okés, megdumálhatjuk, de előfordulhat, hogy ha nagyon nem megy mondjuk éjfélig a zsuga, akkor átcsap elemzős sessionbe a dolog.

Chili Poker, az első élmények...

Liz Lieu még mindig igen húzós, de nem ez a lényeg. Nos, befizu megvolt, első körben 550$-t tettem be, aztán majd jön a többi. Elindultam pár reggeli versenyen, volt 10 rebuy, 1 rebuy, 7 rebuy, 10 freez. Ami feltűnt, hogy preflop emelés nagyon ritkán van, tele van az oldal ilyen hobbijátékosokkal, akik imádnak flopot nézni, én meg imádom büntetni őket. Ahhoz képest, hogy vasárnap van, a versenyek épphogy elérik a garantált nyereményalapot, és 200-250 embernél többen sehol nem indulnak. Az első hely 5-600$-okat fizet, ami végülis elég kellemes. Egyébként a 3-bet nagyon ritka, a 4-bet pedig AA vagy KK-t takar, teljesen passzívak a játékosok, úgyhogy úgy gondolom, hogy lesz itt keresnivalóm. A rebuyos tornákat egyenlőre freezeoutra veszem, mert a BR nem igazán engedi meg a rebuyolgatást, egyébként valószínű, hogy 10$ FR és 5-7$ REB versenyek lesznek azok, amelyeket tolni fogok, rebuyos versenyeknél a reggeli 10 REB még belefér, mert nagyon kevesen vannak. Hamár erről a versenyről van szó... az első asztalomnál volt egy ürge, ha legalább 10 rebuyt nem tolt el, akkor egyet sem... Starson nincsenek ekkora állatok, akik 10x rebuyolnak egy versenyen.
Remélem minél hamarabb sikerül felmutatni 1-2 értelmesebb eredményt, aztán akkor az elsődleges célomat el is érem, hogy visszaépítsem a BR-omat arra a szintre, hogy a 10 rebuyos versenyeken indulhassak, továbbá hogy 20$ FR versenyek is beleférjenek. Mondani egyszerű, majd meglátjuk mi sül ki belőle.

Hát az ideg szétbasz... Akkora hibát csináltam, mint amilyet ritkán... Részletek később, amikor már lehiggadtam valamelyest... BarcsAir17 a nickem chilin.

Kíváncsi vagyok a kieső handre, de ha lehiggadsz, akkor majd biztos te is örülni fogsz ennek a szép sikernek! :ok:

#7 január 10, 2010, 19:48:43, th3PR0j3ct0r
Na akkor a verseny rövid története:

13:45-kor kezdődött, ha jól emléxem, egy 3500$ GRTD 11$ Freezeoutról van szó, ezután indult nem sokkal az 5$ 1250$ GRTD freezeout is, amin szintén indultam. Ezt a két versenyt terveztem a korai session utolsó két tourjának.

Az 5.5$-osról elég korán távoztam, viszont a 11$ freezen sikerült viszonylag jól menni, megpróbáltam az első órában befeszülni, néhány kisebb kasszát vittem, aztán ha jól emléxem az óra vége felé már sikerült 1-1 nagyobbat is kivinni. Az ezt követő időszakban sikerült elég szépen építkeznem, 20-23.000 zsetonom volt, amikor már cska 60an maradtunk, 50-től kezdődött az ITM. A bubble időszakban irányítani tudtam az asztalt, mert a többiek annyira befeszültek, hogy gyakorlatilag ha legalább middle pozícióban ültem, akkor a lapom megnézése nélkül is emelhettem volna, legrosszabb esetben egy flop contbettel vittem a kasszát. A bubble időszak alatt, egyetlen egy mutatással (az is egy shortstack ellen volt, tehát nem vészes) sikerült feltornásznom magam 46K-ra. Ekkor kicsit ismét befeszültem, mert elég sok shortstack ülte ki a pénzt, tehát elég nagy volt az adok kapok a 40-50 játékos közötti időszakban. Miután az asztalom letisztult a shortstackektől, ismét elkezdtem lopkodni, ekkor már kaptam 1-2 callt, de pl a 25s lapomra 346 flop érkezett, amit egy elég jó stack all-inig callolt A magassal, vagy éppen az A9s stealemre érkező call utána floppolt flushömet fizette ki egy 6-os szett. Kicsit szerencsésnek éreztem magam, de úgy érzem, hogy az aggresszív (egyébként szerintem az adott körülények között teljesen jó) játékom megérdemelte ezeket a zsugákat. Ezután még 1-2 kíváncsi arc is volt, akik megnézték mondjuk AJ-vel az AK-mat preolléban, majd nem sokkal utána A8-al a JJ-met, szintén preollé.

A döntő asztalra 200K körüli stackkel érkeztem, az összesen játékban lévő 730K-ból, elég jó arány. Az ültetés elég csehül sikeredett, ugyanis pontosan mellém ültették a másik nagy stacket (neki szintén 200K körüli stackje volt), bár pozícióm volt rajta, de jobban örültem volna neki, ha mondjuk velem szemben ül. Az FT-re gyakorlatilag elfogytak a lapjaim, ráaádsul elég sok shortstack is volt, aminek nem igazán örültem... 4/3 SS elhullott, ezt kiültem, nem sokat akcióztam, ekkor megpróbáltam (volna) ismét akcióba lendülni (a stackemet pár steal-el szinten tudtam tartani.), de a legjobb zsugám egy TT volt, amivel UTG+2ből emeltem, viszont egy elég feszes orosz srác rámtolta, úgyhogy nagy nehezen, de úgy döntöttem, hogy dobok. Egy-egy steallel még itt is elég jól álltam (értsd: a stackem nem csökkent).
A CL-t nagyjából tiszteletben tarottam, meg ő is engem, amikor is 6 embernél bekövetkezett az, aminek nem kellett volna... (még ekkor is toronymagasan 2. voltam):

A vakok 3-6K, SB-n ültem, lapom 87s. körfold, a CL (~250K) button-ról 16000-ig emel. Ez előtt, még talán 9 embernél volt egy hasonló szitu, akkor a restealemre dobott a srác, gondoltam most is megpróbálom, tehát reraise 33.000-ig (~185K). A BB dobott, viszont a CL callolt. A flop 5(c)6(h)K(h) volt, nálam egyébként két diamond volt. Gondoltam, hogy kihasználom a feszes imagemet, contbetelek, a 77K-s kasszába 45K-t tettem, amire a CL all-in tett.  Maradt még előttem 95-100K, tehát nem lettem volna elveszve, ha eldobom, ennek ellenére, megadtam. Hogy miért? Nem tudom, tisztában voltam vele, hogy 99%, hogy verve vagyok és 8 outra húzok legrosszabb esetben (a valóságban 12 outom volt). A srác 98h-t mutatott, turnre érkezett a flushe, én meg kiperegtem...

Nem tudok egy darab értelmes indokot sem felhozni arra, hogy miért calloltam (végülis commited voltam, de ezen az asztalon még lett volna keresnivalóm 100K-s stackel is). Az az igazság, hogy egyszerűen elszálltam, amire egyáltalán nem vagyok büszke. Frusztrált az, hogy az FT közepén jártunk és a stealeken kívül értelmes megmozdulásom nem volt, sőt nem is lehetett, hiszen annyira laphalott voltam. Ezenkívül a vége felé már egyre kevesebb steal-em ült, egyre több restealt kaptam, ráadásul feszes emberektől.

Több alapvető hibát is elkövettem, ráadásul a nagyrészét még azelőtt, hogy lecalloltam volna:
1. Nem tiszteltem a CL-t.
2. Abba az egy játékosba (ráadásul CL-be) kötöttem bele, aki legalább közepes szinten játszott. A többiek ritka balfaszok voltak.
3. Hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a pánik, amit a hosszú lapsivatag okozott, annak ellenére, hogy volt már ilyen, mert hál' Istennek elég sok FT-t játszhattam már (kopp-kopp).
4. Tudtam, hogy verve vagyok, még is becalloltam 8 outra húzva.

Az a gáz, hogy ezekkel akkor is tisztában voltam és most is... Nem is emléxem arra, hogy mikor hibáztam utoljára ilyen nagyot ennyire komoly helyzetben...
A versenyt egyébként 1db AA nélkül játszottam végig, olyan nagy lapfosásom tehát nem volt.

Ami egyébként duplán idegesít, az az, hogy január 10-e van, és már játszottam két FT-t, ahol a maximum nyeremény 2.000$ volt összesen. Ebből nekem sikerült kihozni 250$-t. WP Sir...  :bash: :bash: :bash: :bash:  :twak_125: :twak_125: :twak_125: :twak_125:

Az igazsághoz hozzátartozik még, hogy a CL barátom 460K-s stackkel rendelkezett 5 embernél, az összes 730K-ból. 3. vagy 4. helyen sikerült kiesni, szép volt!

#8 január 11, 2010, 12:12:55, th3PR0j3ct0r
Most nézem, hogy hülyeséget írtam, mert a valóságban csak 8 outom volt, hiszen minden 7-essel sora van, minden 8-assal pedig párja, magasabb kickerrel.

Ismét jelentkezem:

Az elmúlt 1-2 nap nem sok minden történt, kicsi bukószéria, de nem vészes. DoN-okkal próbálkoztam, de nem igazán mentek, meg volt pár verseny, de a második órában általában totál laphalott voltam, szóval nem sikerült messzire jutnom. Egyébként kicsit gyúrni kéne türelemre, mert mostanában kiakaszt a laphalál, épp msot peregtem ki 30. hely körül egy versenyről, egy totál fish callal...
Egyébként most yety20 kollégánál vagyok, előrehoztuk a közös sessiont, már pár verseny elindult, eddig egy ITM-et csináltam, de hosszú még az éjszaka, remélem, hogy a későbbiek során fasza hírekkel, eredményekkel szolgálhatok!

GL

A tegnapi session-ről néhány szóban...

Elég sokat sikerült játszani, volt pár verseny, ahol megvolt a deep run, de sajnos a kulcsmomentumoknál egy percig nem állt mellettünk Fortuna. Az eredmény egy viszonylag kövér, ám tűrhető bukó, viszont akár lazán kihozhattuk volna belőle mindketten a 4-5x-ösét is a fejenkénti bukónak, természetesen plusszban.

Handeket most nem nagyon tudok mutatni, elő kéne kotorni őket, talán majd máskor, vagy elemzésnél megjelölöm őket.. Nekem Chili-n egy 5$ Freezen jöhetett volna ki a lépés, még délután, de sajnos 30-embernél már majdnem SS-ként volt két hülye húzásom, ami aztán a versenybe került. Starson egy 8.8$-os 500 cap versenyen 32. lettem, volt egy teljesen buta asztalom, úgy 40 playa környékén, ott stackesedtem, majd elültettek, ez az asztal sem volt vészes, ám a zsuga nagyon megállt, továbbá eleinte nem nagyon ismertem az asztalt, szóval alapból óvatosabban játszottam, majd besült 1-2 steal kísérlet, és 45K-s átlagnál 33K-s stackem volt, amikor is...:
Elég rég óta ültem már csendben, ebben a leosztásban pedig K10o-t kaptam. Mindenki dobott, én pedig MP-ből lopni szerettem volna, mert mögöttem elég feszes játékosok ültek, a nagyvak viszont elég laza volt, és épp resteal stackkel rendelkezett. Előtte már vagy kétszer rámentem a BB-jére, sikerült ellopni. A lopási kísérletemnek úgy álltam neki, hogy amennyiben a BB rámtolja, akkor le fogom callolni, mert az előzményeket ismerve valószínűleg elég tág range-dzsel fogja rám visszatolni, ami ellen a K10-el annyira nem vagyok rossz (stove alapján flip szerű a dolog, ha meg hozzáteszem, hogy elég sűrűn fog dobálni, akkor meg +EV a dolog.) Szóval emeltem, kb 2.5BB-t, mire Mindenki fold, a BB pedig hosszas gondolkodás után ollé, amit megadtam. Mutatás KT vs AJ, pot: 66K, ekkor még úgy gondoltam, hogy egész jó lehetek, ezt a gondolatot erősítette a flop is, ami K magas volt, majd jött egy teljesen blank turn. A rivert direkt letakartam, amikor levettek a kezem a kijelzőmről, csinosan vigyorgott rám egy A. Okkkés, akkor innen kiperegtünk. Teljesen más lett volna a helyzet, ha kitartok és 66K-s stackkel tudtam volna játsszani 45K-s átlagnál...
Elég sok versenyen indultam még, de igazán értelmes eredményem nem volt, néhány TOP100-at csináltam, de nem az igazi...

Yety20 barátomnak elég csehül indult a napja, szétmákolták mindenhol, ennek ellenére nem tiltelt, tudtuk, hogy meglesz az eredménye, ha odafigyel. A lépés egy 3.3$-os versenyen jött (volna) ki, ám egy apróság közbeszólt. 20-25 ember volt hátra, amikor a chipcount szerint 4. vagy 5. helyen állt Yety. Nagyon jól játszott, valószínűleg el is fogom kérni tőle a HH-t, mert elég sokat lehet belőle tanulni, de szerintem elemezni is fogjuk a játékát. Szóval 20-25 embernél a következő történt: az első leosztásra nem emléxem teljesen, azt tudom, hogy flopon került be a pénze, kb 70:30-ra, majd az enemy kapott egy backdoor sort, amivel verte Yety-t. Nem volt semmi gond, mert még így is bőven átlag felett volt, de nem sokkal később jött a következő leosztás, szintén a már említett ellenfél ellen: KQ-val sikerült KxQ-t floppolni, mivel volt két egyforma szín a flopon és az ellenfél elég sokat blöffölt, ezért én azt javasoltam, hogy csak calloljon, majd ha egy indifferens turn érkezik, akkor érdemes lenne egy C-R-t lépni, amit valószínűleg nem fog elhinni az ellenfél, viszont addigra már commited lesz, tehát be fog kerülni a pénze. Amennyiben pedig a drawnak megfelelő szín érkezik, akkor egy nyitással el lehet vinni a már elég méretes kasszát. A turn egy indifferens 10-es lett, ellenfelünk hívott, mi pusholtunk, az ellenfél call, majd KJ-t mutatott, a riverre érkező 9-es és az ezzel kialakuló backdoor sor viszont gyakorlatilag véget vetett a versenynek. Eléggé sajnálatuk mindketten, mert 750K körüli kasszáért ment ez a leosztás, ami ahhoz képest, hogy 7milló zseton volt játékban, annyira nem rossz 20-25 embernél. Az is elég érdekes, hogy ugyanaz a srác, ugyanazon ellenfél ellen 5 leosztáson belül kétszer tolja be alulról a stackjét, majd mindkét alkalommal megkapja a backdoor sort...

A session mint mondtam elég hosszúra nyúlt, de azt hiszem elég sokat tanultunk.

A haveromtól pedig kölcsönkértem egy könyvet (Limit Hold'em: Winning short handed strategies by Terry Borer, Lawrence Mak & Barry Tannenbaum), amit elolvasok, majd megpróbálom hasznosítani, ugyanis én elég nagy fantáziát látok az FLHE-ben, nagyon jó rakebacket lehet vele elérni és könnyen kiszedhető bármilyen bónusz ezzel a játékformával, szóval tanulásra fel, aztán meglátjuk milyen eredménye lesz az asztaloknál.

Kíváncsi lennék a véleményetekre a fent említett leosztásokról, szóval ne kíméljetek.

Ez történt a legutolsó bejegyzés óta...

Semmi extra, ismét rá kellett ébrednem, hogy az ipoker nem az én termem... Hiába a sok szellemi fogyatékos balfasz, ha egyszerűen túl meredek a versenystruktúra, továbbá ezek a f**ok kb 65/5-ös átlagstatot játaszanak, durván 0.6 körüli agg. faktorral... Hiába feszülök be, mert mire oda jutok, hogy van valami zsugám, addigra a verseny általában push/fold játékba fullad, legalábbis nekem. Az meg, hogy mit reprezentálok, a kutyát nem érdekli, mert eszükbe nem jut, hogy az A párjuk 4-es kickerrel kevés lehet egy AQ9 boardon.. Ennek így nincs sok értelme, azt hiszem vissza megyek sikereim színhelyére (ongame), ahol addig fogok játszani, amíg csődbe nem megyek, vagy építek egy normális (~10K) bankrollt. Elég húzós mutatvány lesz, de a versenyek nagyon bejönnek, jóval jobb struktúra van, mint ipokeren.

A teljes BR áttelepítése valszeg holnap/holnapután fog megtörténni, viszont ma elindultam a két kedvenc versenyemen, mindkettő 11$-os Shorthanded az éjszaka közepén, 2200 és 1500$ garantált nyereményalappal. Mindkét versenyen beértem ITM-be, 25. és 14. helyen végeztem, ami elég gyenge, ha azt veszem, hogy az 1500$-oson 22 embernél még leader voltam, aztán kiperegtem 14.-nek.

SB vs BB csatában emeltem KQ-val, majd jött egy ollé, amit előzmények alapján úgy gondoltam, hogy simán callolhatok. Nem is volt rossz megérzés, A7o-t tudott mutatni az ellenfél, de a 98893 boardon nem sikerült javulnom... Ezután feldupláztam egy shortstacket, annyira nem volt lényeges, majd nyertem egy AJ vs KQ-t, szintén short stack ellen, itt sikerült visszamásznom 20K fölé, de nem sokkal később jött a lényegében sorsdöntőnek mondható leosztás:

AKo-val emeltem UTG, egy 9K körüli stack all-in ment, amit lecalloltam, 88-at mutatott, megint nem sikerült javulnom. 11K-val aztán beleszaladtam egy set-be, megpróbáltam egy semi-bluff re-raise ollét egy straight drawra, turnön viszont fullosodott a srác, úgyhogy kiestem.

Talán lesz ez jobb is.



Ne haragudj, hogy beleoffolok, kedves th3PR0j3ct0r, csak hátha hasznos lesz ez az információ valaki másnak is, nekem ugyanis gondolatébresztő volt ez a megjegyzésed.

Ugyanis ez a meredek vakstruktúra ideális a duplázós szittengó versenyekre. A gyors szintemelkedésnek hála 20-30 perc alatt lemegy egy verseny és akinek kellő érzéke és gyakorlata van abban, hogyan kell rástartolni mások vakjára, annak igen gyors és effektív bevételt biztosít. A magamfajtának pedig kitűnő gyakorlóterep, hogy kezdetleges pókertudásom eme ágát fejlesszem...

A Celeben nyomom és egyre jobban megy, ma pl öt db egydolláros duplázót nyertem zsinórban. Az a tervem, hogy ezzel próbálok felépíteni némi bankrollt (Celebpóker), amatőr lévén nem vagyok ugyanis hajlandó mások szórakozását a saját pénzzemmel támogatni...

További sok sikert kívánok a játékban és még egyszer elnézést a kontárkodásért, lehet hogy majd indítok egy saját naplót is, csak nemigen tudom miről írnék benne...


Üdv!

Rob




Idézetet írta: th3PR0j3ct0r Dátum január 20, 2010, 05:05:56


...ismét rá kellett ébrednem, hogy az ipoker nem az én termem... Hiába a sok szellemi fogyatékos balfasz, ha egyszerűen túl meredek a versenystruktúra

Rob, ehhez hozzászólnék.

Véleményem szerint a Double or Nothing SnG-k a legnagyobb lehúzások az online póker világában, és csak 1 helyes taktika van ezeken, az pedig a feszes játék. Csak AA, KK, QQ, JJ, AK, AQ-val játszol, talán a 10-es pár még belefér. Ezeket kell keményem megjátszani, minden mást dobni. Anno játszottam sokat, mikor nem volt erőm gondolkozni, de pókerezni akartam. Megnyitottam 18 DoN SnG-t, és ment a fold,fold,fold,fold,bet,raise,reraise,allin,win,fold, fold, fold, fold, fold, fold, fold, fold, fold, fold, bet, fold, fold, fold, fold...................................................n-1 x fold, n x fold...

Egy ideig biztos jó lehet az agresszív stílus, pont azért, mert legtöbben feszesek a DoN-okon, de itt elég ha 5 zsetonnal bejutsz az 5 közé, ezzel is nyersz, nem kell elsőnek lenned.

Idézetet írta: Dris Dátum január 22, 2010, 15:34:21
Rob, ehhez hozzászólnék.

Véleményem szerint a Double or Nothing SnG-k a legnagyobb lehúzások az online póker világában, és csak 1 helyes taktika van ezeken, az pedig a feszes játék. Csak AA, KK, QQ, JJ, AK, AQ-val játszol, talán a 10-es pár még belefér. Ezeket kell keményem megjátszani, minden mást dobni. Anno játszottam sokat, mikor nem volt erőm gondolkozni, de pókerezni akartam. Megnyitottam 18 DoN SnG-t, és ment a fold,fold,fold,fold,bet,raise,reraise,allin,win,fold, fold, fold, fold, fold, fold, fold, fold, fold, fold, bet, fold, fold, fold, fold...................................................n-1 x fold, n x fold...

Egy ideig biztos jó lehet az agresszív stílus, pont azért, mert legtöbben feszesek a DoN-okon, de itt elég ha 5 zsetonnal bejutsz az 5 közé, ezzel is nyersz, nem kell elsőnek lenned.

Abszolút igazad van, normál struktúrában valóban így működik, de amúgy is a feszes játék alacsony vakon SNG sajátosság úgy általában, tapasztalatom szerint a loose-agressive-ek esnek ki nagyon hamar. Az Ipoker hálózatban turbó módban viszont olyan gyorsan és meredeken emelkednek a vakok (4 perc), hogy feszes játék mellett kábé az ötödik szinten öt nagyvak alá esik a stacked. És aki nem akar kiszáradni, annak el kell kezdeni rabolni a vakokat. Pár nap alatt többet tanultam a magas vakos játékból mint hónapokig azelőtt...
Bocs th3PR0j3ct0r, többet ne offolok, igérem....